ORAC Kiadó

Az Igazságügyi Minisztérium előterjesztése alapján a Kormány döntött a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatról. Annak parlamenti elfogadásával pontosabbá, egyértelműbbé válnak a büntetéskiszabás szabályai olyan különös, a többszörös és erőszakos többszörös visszaesők esetén, akik esetében a halmazatban történő elkövetést is értékelni kell. Bűncselekménynek (fogolyszökésnek) minősülne a reintegrációs őrizet szabályainak megsértése.
A büntetőeljárási törvény tervezett módosítása lehetővé tenné többek között a terrorizmus finanszírozása, a kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatti nyomozások során az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét, vagyis blokkolás útján is. Az indoklás szerint az új szabályokra azért van szükség, mert ezeknek a cselekményeknek az elkövetéséhez is egyre gyakrabban használják a világhálót.

Forrás: kormany.hu



A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a banknak a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban az állam ellen indított perében.
Az ítélet indokolásában a bíró kifejtette: a bank vizsgált általános szerződési feltételei nem felelnek meg a szimmetria elvének, ezért a bíróság teljesen elutasította a keresetet. Hozzátette: az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen állapította meg, hogy melyek azok az általános szerződési feltételek, amelyek nem tartoznak a törvény hatálya alá.

Forrás: hirado.hu



A forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt. A jegybank azt kéri, a Fővárosi Törvényszék állapítsa meg: a perbe fogott intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételei (ászf) vagy a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításai tisztességtelenek, ezért érvénytelenek.
A jegybank közleménye szerint az eljárásokban azt kéri, a Fővárosi Törvényszék állapítsa meg, hogy a perbe fogott intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételei (ászf) vagy a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításai tisztességtelenek, ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztó esetében, akiknél az adott kikötést alkalmazták. Az eljárást a fogyasztók nevében indítja el a jegybank, az érintett ügyfeleknek nem kell külön kérniük.

Forrás: hirado.hu



Olyan bérmunka keretében teljesített szolgáltatások, amelyeket más uniós tagállamban nyilvántartásba vett megrendelő részére nyújtottak, csak akkor mentesek az áfa alól a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamban, ha a készterméket feladják vagy elfuvarozzák e tagállamból, mielőtt azokra vonatkozóan újabb áfaköteles ügyletet végeznének - mondta ki csütörtökön egy magyar vonatkozású jogvitában a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Az ügyben a békéscsabai gyárában elektronikai berendezésekhez távirányítókat gyártó SMK cégcsoport érintett. A cégcsoport egyik tagja, a brit székhelyű SMK UK biztosította a termeléshez szükséges alapanyagokat, alkatrészeket, gépeket és berendezéseket. A brit cég részére a távirányítók összeszerelését bérmunka keretében a magyarországi székhelyű SMK Kft. végezte. A késztermékeket ezután az SMK UK a cégcsoport harmadik tagjának, a belgiumi székhelyű SMK Europe-nak értékesítette, amely azokat továbbértékesítette a vevőknek.

Forrás: hirado.hu



A tényállás 2008-as bevezetése óta első alkalommal állapította meg szexuális irányultságon alapuló közösség tagja elleni erőszak bűncselekményének elkövetését a bíróság, miután egy szerdai tárgyaláson három év letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy homofób bántalmazót – közölte a Háttér Társaság csütörtökön az MTI-vel.
A szervezetnél hangsúlyozták: Magyarországon 1997 óta tartanak a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért kiálló felvonulásokat, az első tíz évben a rendezvények minimális rendőri biztosítás mellett, békésen zajlottak. 2007 óta azonban szélsőjobboldali ellentüntetők rendszeresen rátámadnak a felvonulás résztvevőire, és az erős rendőri biztosítás ellenére minden évben történik bántalmazás is.

Forrás: mno.hu



A tanulmány a folyamatban lévő végrehajtási eljárásban lefoglalt, fogyasztói jelzálogkölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlannak a Nemzeti Eszközkezelő részére történt értékesítést követően a végrehajtási eljárásban felmerült költségviselés kérdéseit, valamint a fogyasztói kölcsönszerződéseken alapuló követelések behajtására irányuló, a pénzintézeteket terhelő elszámolási kötelezettség teljesítéséig szünetelő végrehajtási eljárás folytathatósága esetenkénti bizonytalansága témáját járja körül.

Forrás: jogiforum.hu



Régiónkban már terjed az a Magyarországon még nem alkalmazott biztonsági megoldás, melynek értelmében a bankok blokkolják a kibocsátott kártyáik Európán kívüli használatát, melyet kérésünkre egy megbeszélt időre feloldanak. - ez a geo-blocking, mely régiónkban már jelen van. Bemutatkozott az Oberthur változó CVV kódos bankkártyája, és megtudhattuk azt is, hogy terjed Magyarországon a Barion. Kétrészes cikksorozatunk második részében az IIR Magyarország által nemrég megrendezett Kártyapiac 2015-ös konferencia második napi témáiról adunk tájékoztatást.
Lemák Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára - április elseje lévén - könnyedebb, de szakmailag mégis fontos előadással kezdte a második napot.

Forrás: bankkartya.hu



Azért csak ekkora fejezi be a pénzintézet az elszámolást, mert a banknak az állammal szemben indított polgári peres eljárása a devizaalapú hitelek ügyében felülvizsgálati eljárással fejeződött be.
A hitelintézet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a peres eljárás felülvizsgálattal megvalósult lezárulása kizárólag az elszámoló levelek kiküldésének határidejét befolyásolja, más részletét, így az elszámolás számítási módját nem.

Forrás: hirado.hu



Elismerően szólt a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla előző évi teljesítményéről az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden, a csongrádi megyeszékhelyen tartott összbírói értekezlethez kapcsolódó sajtótájékoztatón.
Handó Tünde elmondta: bár az ítélőtábla illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok megyével bővült, mégis képes volt a többivel összevetve az időszerűséget megőrizni. Sikerült a folyamatos ügyeket az előző éves mértéken tartani, sőt tovább javítani. Emellett a Szegedi Törvényszék is több területen javította az eredményeket.

Forrás: stop.hu



Minden érintett ügyfélnek kiküldik a bankok az elszámolást az előírt holnapi határidőig – derül ki az érintettek lapunknak adott nyilatkozataiból. A Magyar Posta megnövelt kapacitással dolgozik, tegnapig az előre jelzett mennyiség nagyjából 70 százaléka érkezett be. A jövő hét végéig az ügyfelek túlnyomó többségéhez megpróbálják kézbesíteni az elszámolásokat.
A törvényben rögzített, holnapi határidőig minden érintett ügyfélnek feladják a bankok az elszámolást tartalmazó levelet, így nem várható csúszás a folyamatban – derül ki a lapunk által megkérdezett hitelintézetek nyilatkozataiból.

Forrás: vg.hu



Ha Magyarország visszaállítaná a halálbüntetést, akkor eljárás indulhatna ellene, amely szankciókhoz vezethet, mint például ahhoz, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát az Európai Tanácsban - mondta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek, az EU legfőbb döntéshozó testületére, az állam- és kormányfők testületére utalva.
Az Európai Bizottság egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy "a halálbüntetés eltörlése az EU-csatlakozás egyik előfeltétele".

Forrás: hirado.hu



Tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a két testvért, aki 2011-ben meggyilkolta Baunok István szolnoki vállalkozót és feleségét.
Az ítélőtábla társtettesként, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, több ember és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 39 és 40 éves férfit, és - az elsőfokú ítéletet súlyosítva - döntött arról, hogy egyikük sem bocsátható feltételesen szabadon.

Forrás: ma.hu



A járások illetékességéhez igazodnak a jövőben a járásbíróságok – a többi közt ezt tartalmazza a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló törvény módosítása – mondta expozéjában Répássy Róbert államtitkár az Országgyűlés 2015. április 29-i ülésnapján.
Az államtitkár közölte azt is: a járásbíróságok nem feltétlenül egyetlen járásban rendelkezhetnek illetékességgel, de ha többet is lefednek, határaik megegyeznek a járásokéval.

Forrás: kormany.hu



A 65 éves nőt tavaly októberben halálos közúti baleset gondatlan okozásában mondta ki bűnösnek a Budaörsi Járásbíróság, s ezért 2 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, valamint négy évre eltiltotta a járművezetéstől.
Az első fokú ítélet ismertetésével megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán annak a nőnek a másodfokú pere, aki 2012 nyarán Érden autójával elsodort egy ikerbabakocsit, és ezzel két kisgyermek halálát okozta.

Forrás: hirado.hu



A bírósági végrehajtási rendszer átfogó megújításáról döntött a kormány, ennek nyomán létrehozzák a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart - közölte az Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.
A közlemény szerint a kormány döntése értelmében a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara jogutódlással átalakul, és létrejön a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar. A végrehajtással kapcsolatos közfeladatokat a jövőben a kar hivatala látja el. Azt írták: a bírósági végrehajtásról szóló 1994-es törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mára szükségessé vált az átlátható, tisztességes, hatékony és az adósok emberi méltóságát figyelembe vevő végrehajtás szabályrendszerének megerősítése.

Forrás: hirado.hu



A kormányzat kész kezdeményezni a trafiktörvény módosítását, ha bebizonyosodik, hogy a kaposvári bűncselekménynél okozati összefüggés állt fenn a lefóliázott kirakat és az elkövetés között.
A kormányzat kész kezdeményezni a trafiktörvény módosítását, ha bebizonyosodik, hogy a kaposvári bűncselekménynél okozati összefüggés állt fenn a lefóliázott kirakat és az elkövetés között - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére szerdán.

Forrás: ma.hu



Öt év börtönre ítélte első fokon S. Ábelt egy budapesti gyorsétteremben 2013 augusztusában történt lövöldözés miatt, a korábban más eljárásban 22 rendbeli emberölés előkészületével is vádolt fiatalembert a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán - közölte Futó Barnabás ügyvéd az MTI érdeklődésére.
A korábbi ügy miatt pedig, melyben ügyfele 21 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, holott végül csak 50 nap közérdekű munkára ítélték, nemrég nyújtották be a sok tízmilliós kártalanítási keresetet a magyar állam ellen.

Forrás: hirado.hu



Hamarosan módosíthatja a kormány a sokat vitatott adósságképletet, amely jövőre lépne életbe. Ha nem teszi, akkor akár súlyos megszorító intézkedéseket is meg kellene hoznia, hiszen a 2 százalékos hiánycél nem volna elegendő. A szabályt azonban könnyen módosíthatják: nem kell hozzá kétharmados többség.
Komoly megszorításokat kellene végrehajtani a kormánynak jövőre, ha tartani szeretné a Pénzügyi Stabilitásról szóló törvényben foglalt, idén (egészen pontosan: a jövő évi költségvetési törvény elfogadásával) életbe lépő adósságszabályát. Szakértők már korábban is felhívták a figyelmet arra, hogy a szigorú szabály alapján a kormány sokszor kényszerülhet restriktív gazdaságpolitikára, ha nem változtatnak a szabályon, amely a tesztüzem után jövőre élesedne.

Forrás: vg.hu



Tíz új genetikailag módosított organizmust (GMO) tartalmazó növény élelmiszeripari és takarmányozási felhasználását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság.
A testület egyúttal hét korábban kiadott GMO engedélyezését is meghosszabbította. Az uniós szintű engedély köztermesztést egyik esetben sem tesz lehetővé.

Forrás: jogiforum.hu



Megválasztották a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) új elnökét, a tisztséget Tóth Dénes töltheti be - közölte a MBVK.
A tájékoztatás szerint ügyvezető alelnöknek Várady Zoltánt, elnökségi titkárnak Orell Zsoltot választották a hétfői elnökségi ülésen. Az elnök személyét a hatályos jogszabályok alapján a kamara elfogadásra felterjesztette az igazságügyi miniszternek - közölte a kamara.

Forrás: jogiforum.hu



Magyar és ukrán orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatalan betegeknek több millió forintért.
Felfüggesztett szabadságvesztésre és sok millió forintos pénzbüntetésre ítélt az engedély nélküli őssejtkezelések ügyében nyolc embert, köztük P. I. és F. Á. üzletembereket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú döntésében.

Forrás: ma.hu



Meghosszabbították július 29-ig a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását – erősítette meg az MTI információját Papp Gábor ügyvéd kedden.
Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének védője azt is elmondta, hogy védence letartóztatásának meghosszabbítása ellen fellebbez.

Forrás: mon.hu



Az Országgyűlés kedden kormánypárti képviselők kezdeményezésére több ponton módosította, illetve új részletszabályokkal egészítette ki a banki elszámolásról szóló törvényt azzal a céllal, hogy a hitelesek hatékonyabban érvényesíthessék jogaikat a pénzintézetekkel szemben.
A változtatások egyike kiterjeszti az elszámolási törvényt az olyan esetekre is, amikor a pénzügyi intézményeknek nem áll rendelkezésre elegendő adat az elszámolás elvégzéséhez. A pénzintézetek ekkor jogosultak a jegybank által jóváhagyott egyedi módszertan szerint elvégezni az elszámolást. A parlament a pénzintézetek visszaéléseinek megelőzése érdekében felhatalmazza a jegybankot, hogy fogyasztóvédelmi eljárással vizsgálja a becslési módszertan alkalmazását.

Forrás: profitline.hu



Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, a védelem felmentést kért perbeszédében hét, vesztegetéssel vádolt szülész-nőgyógyász és szülésznő ügyének harmadfokú tárgyalásán kedden a Kúrián.
Az eljárás közérdekű bejelentés nyomán indult. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője azzal követett el vesztegetést, hogy pénzt kért kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között, legalább húsz esetben.

Forrás: hirado.hu



Meglepő fordulattal fejeződött be Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője élettársa – hivatalosan: „hölgyismerőse” – büntetőpere a IV-XV. kerületi bíróságon kedden. A nőt mintegy 400 milliós csalással vádolta az ügyészség, kiderült azonban, hogy jogosulatlan pénzügyi tevékenységet is folytathatott, ez azonban az ügyészségnek nem tűnt fel.
Végzéssel – ítélet nélkül - fejezte be a főügyész közeli hölgyismerőse ellen csalás vádjával indult büntetőpert kedden délelőtt dr. Fülöp Géza Tibor tanácsa a IV-XV. kerületi bíróságon. Senki ne gondoljon azonban arra, hogy ezzel megúszta a 400 milliós csalással megvádolt H-né P. Mónika. Épp ellenkezőleg.

Forrás: nepszava.hu



Semmilyen változás nem volt a földjén, azért kell fizetnie, mert az új törvény a zártkertek erdősített részének megítélését másképp fogalmazza meg, mint eddig.
A gazdálkodókat sújtó új sarcnak tartja egy balatonlellei férfi, hogy fizetnie kell a hatóságnak, mert a zártkerti erdejét fásított területnek minősítették át, holott semmilyen változás nem történt a földjén. Ami eddig erdő volt ugyanis, az mostantól csak fákkal borított térségnek számít egy törvényi változás alapján. A panaszos szerint története nem egyedi, sok ezer embert érinthet az országban.

Forrás: sonline.hu



A bírósági végrehajtási rendszer átfogó megújításáról döntött a kormány, ennek nyomán létrehozzák a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart.
Az Igazságügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint a kormány döntése értelmében a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara jogutódlással átalakul, és létrejön a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar. A végrehajtással kapcsolatos közfeladatokat a jövőben a kar hivatala látja el. Azt írták: a bírósági végrehajtásról szóló 1994-es törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mára szükségessé vált az átlátható, tisztességes, hatékony és az adósok emberi méltóságát figyelembe vevő végrehajtás szabályrendszerének megerősítése.

Forrás: ma.hu



Mintegy négyszáz feljelentés érkezett a Kun-Mediátor-üggyel kapcsolatban eddig a nyomozás során, de ez a szám folyamatosan növekszik.
Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozó hatóság előtt nem ismert, továbbra is körözik.

Forrás: hirado.hu



Az első fokon kiszabott 1 év 8 hónap börtön helyett jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Debreceni Ítélőtábla egy hajdúhadházi lakost.
A férfi feleségét és fiát is súlyosan bántalmazta. A vádlottnak a felesége sérelmére véghezvitt tettét folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette kísérletének, a fia, B. F. sérelmére megvalósított cselekményét pedig emberölés bűntettének kísérleteként minősítette a másodfokú bíróság, ezért a Debreceni Törvényszék által kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 7-7 évre súlyosította - tette hozzá Fórizs Ildikó.

Forrás: ma.hu



Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának korábbi munkaadóját, F.-né Ny. Évát a Budapesti Nyomozó Ügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.
Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának korábbi munkaadóját, F.-né Ny. Évát a Budapesti Nyomozó Ügyészség - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.

Forrás: hirado.hu



Brazíliában elfogták L. Andrást – közölte a rendőrség. Az MTI információja szerint Lakatos Andrásról van szó, akit korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek.
A rendőrség honlapján közzétettek szerint a brazil hatóságok négy napja, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves férfit, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Kisbandi egy időben szerepelt a tíz legkeresettebb magyar bűnöző – rendőrség által készített – listáján. Az alvilág bankáraként is emlegették, ám ezt Lakatos András újságírók előtt többször is visszautasította. A férfit több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen 2 év 8 hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság 2004 januárjában.

Forrás: mno.hu



„Ahol más jogrendszerben már működő modelleket vett át a jogalkotó, ott feltárom, hogy a „donor” jogrendszerekben milyen az adott szabályozás (vagy bírói megoldás) – lásd például az előreláthatósági korlátot –, s elemezni próbálom, hogy itthon hogy működhet majd.”
Az Ars Boni készített interjút Fuglinszky Ádámmal, akinek könyvét úgy emlegetik, mint a magyar kártérítési jog legrészletesebb feldolgozását Marton Géza és Eörsi Gyula monográfiái óta.

Forrás: arsboni.hu



A Fővárosi Törvényszék cégbírósága április 22-én elrendelte a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását - írja a Magyar Nemzet pénteki száma.
A végzéssel egy lépéssel közelebb kerülnek a kötvényesek a kárpótláshoz, ugyanis a cég felszámolását követően jöhet szóba a kártalanítás.

Forrás: hirado.hu



Hatályon kívül helyeztetné a romagyilkosságok ügyében hozott első fokú ítéletet a negyedrendű vádlott ügyvédje is, akárcsak a többi vádlott védője. Az ügyben várhatóan május 8-án hirdetik ki a másodfokú határozatot.
Csontos István védője a büntetőper másodfokú tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken elmondott perbeszédében közölte, az elsőfokú ítélet olyan sok "sebből vérzik", hogy az ügyet újra kellene tárgyalni. Azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség a védence esetében súlyosbítást indítványozott, Barcsi István azt mondta: amit Csontos István bizonyítottan tett, arra szerinte elegendő büntetés a már eddig fegyházban letöltött hat év. Az eljárás adatai szerint Csontos István két támadásban vett részt sofőrként.

Forrás: hirado.hu



Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött, valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.
A táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust, aki nem vett részt a tárgyaláson. Az ítélőtábla mintegy 34 millió forint kártérítés megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

Forrás: szegedma.hu



A bíróságokra nézve kötelező tartalmú jogegységi határozatot kezdeményezett az OBH és a Kúria elnökénél, a törvényszékek polgári kollégiumvezetőinél a Páneurópa Jogász Unió (PJU) a családjogi perekben felmerült családon belüli erőszak bizonyításáról és jogkövetkezményei alkalmazásáról.
A jogegységi határozat és a joggyakorlat elemző összefoglaló vélemény a PJU szerint alkalmas lehet a kapcsolati erőszak (az angolszász jogi terminológiában: domestic violence) tudományosan és empirikusan is igazolt tények, következtetések bevitelére a bírósági ítélkezésbe, a bizonyítási eljárásba, az ezen tapasztalatoknak megfelelő, a kontinentális és az angolszász jogszemlélet utóbbi évtizedben felgyorsult konvergenciáját tükröző ítélkezési kultúra egységesítésére. Az utóbbi néhány év határozott, de lassú és nem elégséges bírósági szemléletváltozás a családon belüli erőszak kérdésében megfelelő alap lehet.

Forrás: jogiforum.hu



Visszajár az ügyfeleknek a beépített casco után visszajáró árfolyam-különbözet, összesen 380 millió forint, amelyet a beépített casco biztosításra árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI érdeklődésére közölte, hogy a visszatérítésre nyitva álló 60 napos határidő az írásba foglalt ítélet kézhezvételével indul meg, így a cég számára a teljesítési határidő 2015. május elején jár le. Hozzátették, hogy a társaság jogosult a visszafizetést akár valamennyi érintett ügyfelének a határidő utolsó napján teljesíteni.

Forrás: hirado.hu



Tizenöt család megússza a pereskedést és az esetleges kilakoltatást, egy újszegedi szegedi társasház építését finanszírozó pénzintézet saját hatáskörben úgy döntött, hogy törli a keretjelzálogot azokról az ingatlanokról, melyeknél bizonyítható, hogy a vevő kifizette a lakásának a vételárát.
Keretjelzálog – sokaknak ismerős a kifejezés, például szegedi és makói lakástulajdonokon egy pénzintézet 224 millió forintot és annak kamatait követelt, párbeszédet hiába kezdeményeztek, nem közeledtek az álláspontok, másodfokon tárgyalják az esetet. Egy másik, szintén a felperes pénzintézethez és ugyanahhoz az építési vállalkozóhoz köthető per azonban már lezárult, abban az esetben a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletében a pénzintézetnek adott igazat a keretjelzálogjoggal terhelt ingatlanok ügyében.

Forrás: szegedma.hu



Bizonyítási indítványok elbírálásával és perbeszédekkel megkezdődött csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán az első fokon 10 év börtönbüntetésre ítélt szegedi büntetőbíró pere. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat bilincsben vezették be a másodfokú tárgyalásra.
A 2014 júniusában lezárult elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék N. Norbert Barnát, a Csongrád Megyei Bíróság volt tanácselnökét vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, a közokirat-hamisítás vádja alól felmentette.

Forrás: szegedma.hu



Elutasította a Kúria a pécsi katolikus egyházmegye volt vagyonkezelője ügyében a harmadfokú eljárásra vonatkozó ügyészi fellebbezést, így a Pécsi Ítélőtábla által kiszabott 2 év 10 hónapos letöltendő szabadságvesztés jogerőre emelkedett – tájékoztatta Bánáti János ügyvéd az újságírókat csütörtökön Budapesten, a legfőbb bírói fórum épületében.
A Pécsi Törvényszék 2014 márciusában mondta ki első fokon bűnösnek Wolf Gyulát, és 3 év 10 hónap börtönre ítélte. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla tavaly decemberben megváltoztatta az ítéletet: költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználása miatt elítélte, de az adócsalás vádja alól felmentette a vádlottat, a szabadságvesztését pedig 2 év 10 hónapra enyhítette.

Forrás: mno.hu



Vádat emeltek egy gödöllői ügyvéd ellen, aki 2011 márciusától különböző módszerekkel több mint negyven ügyfelét károsította meg, összesen csaknem egymilliárd forinttal - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Gödöllőn ügyvédi irodát működtető férfinél többen adásvételi szerződésben szereplő vételárat, adótartozást, alapítvány létrehozására szánt pénzösszeget vagy egy-egy vállalkozás folytatásához szükséges biztosítékot helyeztek ügyvédi letétbe.A vádirat szerint az ügyvéd ezeket az 1 millió és 15 millió forint közötti összegeket nem letétként, hanem a saját pénzeként kezelte. 2012-ben és 2013-ban már 3 milliótól 150 millió forintig terjedő összegeket vett át több ügyfelétől azzal az ígérettel, hogy pénzüket ingatlanbefektetésekben megforgatva magas hozammal adja vissza. Biztosítékként általában színlelt letéti szerződést mutatott be.

Forrás: jogiforum.hu



Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön az a per, amelyben a Klubrádiót működtető társaság csaknem 1,4 milliárd forint kártérítés megítélését kéri, azért, mert a Médiatanács éveken keresztül nem kötött vele szerződést a korábban pályázaton elnyert fővárosi frekvencia használatára.
A tárgyaláson elhangzott: a vállalkozás több mint 1,2 milliárdos elmaradt vagyoni előny megtérítése mellett vagyoni kárként az eljárásban visszaköveteli az általa a vita ideje alatt befizetett, mintegy 130 millió forintnyi médiaszolgáltatási, illetve frekvenciahasználati díjat, nem vagyoni kárként pedig 30 millió forintra perel a médiahatóság által az ügyben 2011 és 2012 fordulóján tett, álláspontja szerint a cég jó hírnevét sértő kijelentések miatt.

Forrás: hirado.hu



A biztosítási szerződésnek átláthatóan, pontosan és érthetően kell feltüntetnie a biztosítási mechanizmus működését, oly módon, hogy a fogyasztó értékelhesse annak gazdasági következményeit. Az a tény, hogy a biztosítási szerződés egyidejűleg kötött kölcsönszerződésekhez kapcsolódik, szerepet játszhat a szerződési feltételek átláthatóságára vonatkozó követelmény tiszteletben tartásának vizsgálatában, mivel a fogyasztó a biztosítási szerződés által fedezett kockázatok felmérését illetően nem tekinthető ugyanolyan gondosnak - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Forrás: jogiforum.hu



A szolnoki Baunok házaspár 2011-es meggyilkolásának ügyét tárgyalta másodfokon szerdán a Szegedi Ítélőtábla. A védők felmentést, enyhítést, illetve az elsőfokú eljárás megismétlését kérték.
Az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék a vállalkozó és felesége meggyilkolása miatt az újszászi Mészáros Bélát és Mészáros Tibort társtettesként, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, több ember és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki rájuk, azzal, hogy leghamarabb negyven év múlva bocsáthatók feltételesen szabadon - tájékoztatott az MTI. Az emberölésben bűnsegédként közreműködő Herczku Szabolcsot szintén életfogytiglanra ítélték, de ő legkorábban huszonöt év után szabadulhatna. Az elkövetők bujkálását segítő, valamint az áldozatoktól megszerzett egyik gépkocsit orgazdaként megvásárló további vádlottakat felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték.

Forrás: szoljon.hu



A romagyilkosságok perében határozott idejű börtönbüntetést kért Kiss Árpád elsőrendű vádlottra ügyvédje, ha a Fővárosi Ítélőtábla nem helyezi hatályon kívül az első fokú ítéletet.
A romagyilkosságok ügyében folyó büntetőper másodfokú tárgyalásán, szerdán Bérdi Zsolt a védőbeszéde végén elsősorban azt indítványozta, hogy eljárási szabálysértések miatt helyezzék hatályon kívül az elsőfokú ítéletet. Hozzátette: ha ennek az indítványának nem adnak helyt, akkor mondják ki bűnösnek védencét a Galgagyörkön, a Piricsén és a Tarnabodon elkövetett cselekményekkel kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettében.

Forrás: hirado.hu



A társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette mellett társtettesként elkövetett garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék szerdán azt a két férfit, akit eredetileg közösség tagja ellen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt meg az ügyészség - közölte az ítélethirdetés után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Tatár Tímea elmondta: a másodfokú bíróság 1 év 6 hónapról 2 évre emelte az elsőrendű vádlott szabadságvesztését, és 3-ról 4 évre a próbaidő tartamát. A másodrendű vádlott halmazati büntetésként 1 év helyett 2 év szabadságvesztést kapott, a 3 év próbaidőt ugyanakkor a törvényszék 2 évre enyhítette.

Forrás: hirado.hu



Harmadszor kell újrakezdeni egy három évvel ezelőtti kaposvári gyilkosság tárgyalását. A feltételezett elkövetőt első fokon eddig kétszer felmentették, a Pécsi Ítélőtábla azonban mindkétszer megsemmisítette az ítéletet és új eljárás lefolytatását rendelte el.
Az ügyészség szerint a vádlott 2012 májusában Kaposváron leszúrta idős szállásadónőjét. A 46 éves volt labdarúgót felmentették, de a Pécsi Ítélőtábla egy másik tanácsa a döntést hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. A megismételt tárgyaláson ismét felmentő ítélet született. Az ügyészség azonban ismét ennek a hatályon kívül helyezését kérte.

Forrás: mno.hu



Tisztességtelenek és ezért valamennyi fogyasztóval szemben érvénytelenek a Solutem Konference Kft. termékbemutatós cég azon szerződési feltételei, amelyek alapján korlátozta többek közt a fogyasztókat megillető indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét – állapította meg a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű keresetben a Veszprémi Törvényszék immár jogerősen is.
Hiába léptek érvénybe már 2014. június 13-án Európa-szerte az egységes fogyasztóvédelmi rendelkezések, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület azzal szembesült, hogy panaszok tömkelege érkezik a termékbemutatós cégekre, amelyek tudomást sem vesznek a szigorodott előírásokról.

Forrás: jogiforum.hu



A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges bizottsági módosító indítványt fogadott el keddi ülésén az Országgyűlés gazdasági bizottsága; a javaslat tovább pontosítja a banki elszámolási szabályokat.
A bizottság 10 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a részletes vitát lezáró módosítót. A törvényjavaslat szerint ha a pénzügyi intézmény nem köteles közvetlenül megküldeni az elszámolást az egyes adósok, kezesek, vagy zálogkötelezettek részére, úgy ők kérhetik, hogy a bank tájékoztatásul küldje meg nekik az elszámolás másolatát. Az erre vonatkozó szabályokat javasolja módosítani a bizottság: rögzítenék, hogy ki az, aki a másolatra jogosultak közül vitathatja az elszámolást, illetve hogy meddig lehet kérni a másolat kiadását. Egyértelművé tennék, hogy a másolat kiadásának ténye és időpontja nem módosítja a panasz benyújtásának határidejét.

Forrás: hirado.hu



A bíróság kötelezte a felperes pénzintézetet, hogy az alperesnek 15 napon belül fizessen meg 500 ezer forint plusz áfa másodfokú perköltséget.
Másodfokon is pert vesztett az AXA Bank, mivel a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepének a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.

Forrás: ma.hu



Minden károsult tegyen feljelentést, akkor kap teljes körű tájékoztatást a rendőrség a kárösszegről - tanácsolta Dobrossy István ügyvéd a Kun-Mediátor üggyel kapcsolatban tartott tájékoztatón megjelent érintetteknek kedd délután a karcagi városházán.
Dobrossy István ügyvéd szerint felvette vele a kapcsolatot Kemecsei László, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. résztulajdonosa, a cég körözés alatt álló ügyvezetője, Dobrai Sándorné veje, aki sokat próbál segíteni munkájában, hogy a több száz károsult visszakapja pénzét.

Forrás: hvg.hu



Rendvédelmi szakszervezetek szerint a demokráciát is veszélyezteti a múlt héten elfogadott szolgálati törvény. A szakszervezetek szerint a törvény ellehetetleníti az érdekképviseleteket.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, valamint a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete által jegyzett közleményben azt írták: a szakszervezetek javaslatai ellenére a kormány továbbra is fenntartja a szolgálati törvényben "az érdekképviseletek ellehetetlenítését szolgáló jogintézményeket, illetve a más munkavállalói szervezetekkel szemben súlyos diszkriminatív elemeket tartalmazó rendelkezéseket".

Forrás: hvg.hu



Tavaly óta minden magyar vállalkozás köteles 40 eurót követelni attól a másik cégtől, amelyik késve fizeti ki a számlát. Ez azonban komoly adminisztrációs terhet jelent a cégeknek, ráadásul szokás szerint számos jogértelmezési kérdést is felvet - pedig az átvett uniós szabályozás sokkal megengedőbb a magyarnál, a szakértők az indokolatlan szigor mögött félrefordítást gyanítanak.
Várhatóan csak az új Ptk. módosításával orvosolható az a hazai cégek tízezreit érintő értelmezési hiba, amely a 40 eurós behajtási költségátalány felszámítására kötelezi a hitelezőket – állítja a Mazars és együttműködő jogi irodája, a Borsy Ügyvédi Társulás.

Forrás: privatbankar.hu



A rendőrségen 150 ismeretlen tettes ellen tett feljelentést természetkárosítás gyanúja miatt Zeke László debreceni ügyvéd, aki szerint, ha a hatóság eljárást indít a feljelentés nyomán, akkor mind a 150 embert ingyen képviseli – írja a greenfo.hu. Az első hallásra különös ügyvédi akcióval Zeke szeretne párhuzamot vonni a milliárdos lepkeperként elhíresült eset és a debreceni Nagyerdőn 150 közmunkás által végrehajtott cserjeirtás között.
Magyarországon eddig példátlan, másfél milliárd forintos kártérítést kellene fizetnie a Hajdú-Bihar megyei Kokadon élő Gabnai Ernőnek, amiért a saját földjén, az erdészeti hatóság engedélyével, s a Hortobágyi Nemzeti Parknak is bejelentve ritkította a bokrokat három évvel ezelőtt. A kereset szerint ezzel hatezer keleti lápi bagolylepke élőhelyét tette tönkre, ami miatt egyedenként 250 ezer forint kártérítés megfizetését követelte tőle polgári peres eljárásban a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

Forrás: nepszava.hu



A jegybank április 20-án visszavonta a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a társaság felszámolását – közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.
A Hungária Értékpapír Zrt. nem tudja kiegyenlíteni lejárt, nem vitatott tartozásait, és vagyona, eszközei nem is nyújtanak fedezetet a vele szembeni követelések teljesítésére – így indokolta az MNB hétfőn a pénzintézet tevékenységi engedélyének visszavonását, illetve a társaság felszámolásának kezdeményezését.

Forrás: hvg.hu



Megdöbbentő fordulattal, bűncselekmény hiányában zárta le a rendőrség az egy éve a debreceni MODEM-ből ellopott festmények ügyében indult nyomozást. Mint megírtuk: egy Csontváry Kosztka Tivadar, és egy Nemes Lampérth József-alkotás tűnt el a kiállítóhely raktárából. Mivel az ott tárolt Antal-Lusztig gyűjtemény őrzése kritikán aluli volt, ezért a biztosító sem fizet, így a városnak kell megtérítenie a százmilliós kárt, s erre 15 napja van.
Antal Péter – aki ügyvéd – úgy véli, az, hogy a képeket valaki elvitte, és nem szolgáltatta vissza, mindenképpen bűncselekmény. Vagy lopás, vagy jogtalan eltulajdonítás vagy sikkasztás történhetett. Ennek ellenére ő nem panaszolja meg a határozatot, nem kéri a nyomozás folytatását. Valószínűleg megteszi ezt viszont a feljelentő, a MODEM, mely Debrecen tulajdona. A több száz alkotást 10 évre kölcsönszerződéssel, térítésmentesen adta Antal az önkormányzatnak, hogy a MODEM kiállíthassa. Az intézmény gyűjteményének alapját ez a kollekció adja.

Forrás: nepszava.hu



Bírói műhiba áldozatának tartja magát egy kaposvári asszony, azt állítja, bár felperes volt az ügyében, de a bíró összecserélte a szereplőket, és alperessé nevezte ki őt az egyik iratban. Tévedésből ezért nem a valódi alperes dokumentumait kérte ki az adóhatóságtól, hanem az övét, és ennek alapján hozott ítéletet.
Az állítólagos tévedésre a másodfokú bíróság sem jött rá, az ítéletet helybenhagyta, fellebbezésnek helye nincs. Az ügyészségen Szeidlné szerint azt mondták neki, hogy később kérhet felülvizsgálati kérelmet.

Forrás: sonline.hu



A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítási tervezete szerint szociális szempontból el lehetne tekinti a vezetékes ivóvíz-, illetve csatornahálózatra történő kötelező rákötéstől, a közkifolyókból napi 30 liter vizet kellene biztosítani azoknak, akik innen jutnak vízhez, illetve kiegészülne a szolgáltató által kiállított számla is - derül ki a kormány honlapján megjelent tervezetből.
A hatályos törvény szerint amennyiben van az utcában vezetékes ivóvíz, illetve szennyvízcsatorna, arra kötelesek rácsatlakozni az ingatlan tulajdonosok. A víziközmű-szolgáltató erre felszólítja a tulajdonosokat, akiknek egy évük van a csatlakozásra. Amennyiben ez az idő eredménytelenül telik el, akkor a szolgáltató a járási hivatalhoz fordul, hogy az kötelezze a tulajdonost a csatlakoztatásra. Ezt a szabályt ugyan változatlanul megismétli a tervezet, viszont a szöveg kiegészül egy olyan megengedő szabállyal, amely szerint a járási hivatal mentesítheti a tulajdonosokat a rákötési kötelezettség alól.

Forrás: jogiforum.hu



A Magyar Bírói Egyesület szervezésében, az Országos Bírósági Hivatal közreműködésével került sor a bírói életpályával foglalkozó konzultációs napra. A bírói szervezeten belüli szervezeti egységek együttműködési megállapodást írtak alá, mellyel a bírói életpálya-modellel kapcsolatos munkájukat a továbbiakban összefogják.
Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntő beszédében célként határozta meg, hogy a bírói életpálya modell egységes szerkezetbe foglalt részletes kidolgozása 2015-ben megtörténjék. Az OBH jogszabály véleményezési munkájának eredménye, hogy egy előterjesztésben már szerepel egy kormányhatározati javaslat, amely felkéri az igazságügyi minisztériumot, hogy 2015. október 15-ig az életpálya koncepciót terjesszék a kormány elé.

Forrás: jogiforum.hu



Az identitás, a különbözőséghez való jog, illetve az egyetemes emberi jogok egyetemessége közti viszony korunk egyik sorskérdése - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott konferencián.

Forrás: jogiforum.hu



Jelentősen szűkülhetnek a devizahitelesek lehetőségei az egyéni pereskedésekben, ha az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisíti a Kúria tavalyi jogegységi határozatának – az adósok szempontjából – különösen fontos pontját. Az AB-hoz a Fővárosi Törvényszék egyik bírája fordult, ám jogi szakértőnk szerint az indítvány az Európai Unió Bíróságának több ítéletével is ütközik.
Viselniük kell az árfolyam-különbözetből fakadó terheket a devizahiteleseknek, s nem kizárt, hogy a jövőben már a bíróságon sem kérhetik majd az árfolyamkockázat tisztességtelenségének megállapítását. A Fővárosi Törvényszék egyik bírája ugyanis a Kúria tavalyi jogegységi határozata éppen azon pontjának megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól, amely erre lehetőséget ad az adósoknak. A legfőbb bírói fórum tavalyi döntése húsba vágóan fontos volt az adósoknak, kimondták, hogy vizsgálható a devizahitel-szerződések árfolyamkockázatának tisztességtelensége.

Forrás: mno.hu



Május elején kell beadnia az első keresetlevelet az OTP-nek az Európai Jogok Európai Bíróságán, amelyben a devizahiteles elszámolási törvény nyomán megszületett bírósági ítéletet támadja. A nyár közepéig az OTP Bankcsoport több pert is indít.
Információink szerint az OTP Bank Csoport tagjai várhatóan egyesével nyújtanak be panaszt Strasbourgban, az Európai Jogok Európai Bíróságához, a devizahitelek tisztességtelenségével kapcsolatban hozott magyarországi jogszabályok és bírósági döntések ellen - tudta meg a Privátbankár.hu egy OTP közeli forrástól.

Forrás: privatbankar.hu



Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyeztetné a romagyilkosságok ügyében hozott elsőfokú ítéletet az elsőrendű vádlott védője, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint viszont erre nincs ok. A per szerdán folytatódik. Az ügyben várhatóan május 8-án hirdetnek határozatot.
Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyeztetné a romagyilkosságok ügyében hozott elsőfokú ítéletet az elsőrendű vádlott védője. Mindez a perbeszédekben hangzott el a büntetőper másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken. Az ügyész és az elsőrendű vádlott ügyvédje is lényegében megismételte a szerdán a bíróság által már ismertetett beadványát. Péter Gyöngyi ügyész - aki a negyedrendű vádlott esetében súlyosítást kért - arról beszélt: nem történt olyan eljárási szabálysértés, amely az ítélet hatályon kívül helyezését indokolná. Azt mondta, álláspontja szerint Csontos István negyedrendű vádlottnak a katonai elhárítás egykori ügynökeként lett volna lehetősége gyilkosságokat megakadályozni, ha tájékoztatja a hatóságokat az általa korábban megfigyelt társaságról.

Forrás: hvg.hu



Teljes nyugdíját oda kell adnia gyermektartásként egy apának, hiába hivatkozott arra, hogy visszavonult, többé nem jól menő cégvezető. Az ítélet szerint majd megél az öregkorára félretett megtakarításából, de a gyerekeknek „jár” a tablet, a csúcsmobil és a márkás cuccok – mert megszokták. Egy éve hatályos az új családjogi törvény, de a tartásdíj miatti szülői viszály örök, ahogy az extrém bírósági döntések sem tűntek el. De már van olyan fizetését letagadó apa, akit a Facebookra posztolt luxusnyaralás fotói buktattak le.
Tavaly március 14-én lépett hatályba az új Ptk., amelyben a családi jogot is újraszabályozták. Az egyik módosítás éppen az volt, hogy főszabály szerint nem a tartásra kötelezett jövedelmének százalékában határozták meg a gyermektartást, hanem fix összeget szab meg a bíróság a gyerek szükségletei alapján. Hogy pontosan mennyi legyen ez a havi fix, annak meghatározásánál a törvény szerint a gyerek szükségleteit, valamint mindkét szülő vagyonát és jövedelmét is figyelembe kell venni. De ezen túl a bíróságnak továbbra is nagyon széles mérlegelési lehetősége van, mikor dönt a tartásdíjról, ami a hvg.hu-nak nyilatkozó jogászok szerint a gyakorlatban sokszor nagyon igazságtalan helyzeteket szül – hol az esetek többségében pénzbeli tartásra kötelezett apára, hol a gyerekekkel maradó anyára nézve.

Forrás: hvg.hu



Amíg nem oldják fel a Buda-Cash vagyonának a zárolását, addig várniuk kell a károsultaknak. A felszámoló azt írta az Origónak, hogy amint ez megvan, a cég soron kívül intézkedni fog.
Kedden járt le az a 40 napos határidő, ameddig hitelezői igényt lehetett bejelenteni. Ugyanakkor egyes károsultak nem értették, hogy nekik miért is kell ilyen bejelentést tenniük. Egyikük azt mondta az Origónak, hogy ő nem hitelezője volt a brókercégnek, mert értékpapírszámlát vezetett – tehát ő a tulajdonosa az értékpapírnak, nem pedig a Buda-Cash.Azt kérte a hatóságoktól, hogy ezeket vezessék át egy másik pénzintézményhez, de választ még nem kapott a leveleire. Miután a Nemzeti Nyomozó Iroda zároltatta a Buda-Cashhez kapcsolódó valamennyi számlát a Keler elszámolóháznál, a károsultak nem férnek hozzá a saját vagyonukhoz.

Forrás: origo.hu



Az MNB a mai napon visszavonta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását.
A jegybank azért döntött a brókercég befektetési és kiegészítő szolgáltatási, illetve árutőzsdei szolgáltatási engedélyének visszavonásáról, mert a Quaestor Értékpapír Zrt. nem tudja kiegyenlíteni tartozásait, és vagyona, eszközei nem is nyújtanak fedezetet a vele szembeni követelések teljesítésére.

Forrás: privatbankar.hu



Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon – ami a jelenlegi cafeteria-rendszer végét jelentheti.
Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi-pihenőkártya miatt Magyarországgal szemben – írja a Napi.hu. A vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit az EU április 10-én indított az Európai Unió bírósága előtt - derül Trócsányi László igazságügyi miniszter írásbeli válaszából, amely egy képviselői kérdésre született.

Forrás: origo.hu



A pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése érdekében szigorítja a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást, másrészt uniós szabályokat ültet át a magyar jogrendbe a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek csütörtökön benyújtott törvényjavaslat.
Az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslat egyebek között tartalmazza, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) például a hitelintézeteknél, biztosítóknál, befektetési vállalkozásoknál, árutőzsdei szolgáltatóknál, befektetési alapkezelőknél legalább háromévente átfogó vizsgálatot végez. További szigorítás, hogy a felügyelet nagyobb bírságokat is kiszabhat, ami erősíti a bírságolás elrettentő erejét.

Forrás: mfor.hu



Az első hírek még pár százmillió forint kárról szóltak, ma már 20 milliárdos összeg is elhangzott. És egyre csak gyűlnek és gyűlnek a dühös emberek, akiket átejtettek.
Tegnap derült ki, hogy lakossági bejelentések alapján, sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egy budapesti székhelyű, de döntően karcagi érdekeltségű szolgáltató cég – minden bizonnyal a Kun-Mediátor Kft. – ellen kedden. A vállalkozás karcagi illetőségű befektetői ugyanis hiába próbáltak hozzáférni pénzükhöz a határidős szerződések lejárta után, arra nem volt lehetőségük, mert a cég ügyvezetése szőrén-szálán eltűnt.A Magyar Nemzeti Bank szerdán – a beérkezett piaci jelzések alapján – szintén a Kun-Mediátor Kft.-vel szemben indított piacfelügyeleti eljárást, jogosultatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával, és egyeztetett az illetékes rendőr-főkapitánysággal is.

Forrás: hvg.hu



Holokauszttagadás miatt gyorsított eljárásban marasztalt el jogerősen egy 61 éves helybéli nőt csütörtökön a Szegedi Járásbíróság.
A bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért - a vádhatóság indítványával egyezően - másfél évre elrendelte a nő próbára bocsátását és pártfogói felügyeletét. A bíróság különös magatartási szabályként előírta a vádlottnak, hogy látogasson el Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottakról számoljon be pártfogójának.

Forrás: hirado.hu



Egy magyar ügyfél és a UPC közti vitában kérte ki a Kúria az Európai Bíróság véleményét, a testület pedig úgy döntött, a cég megtévesztette a vásárlót.
A téves információ közlése akkor is az uniós jog által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha az csak egyetlen egyszer történik, és egyetlen ügyfelet érint – mondta ki csütörtökön a UPC Magyarország ügyében lefolytatott eljárásban kihirdetett ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság.

Forrás: hvg.hu



A VKF érdekegyeztető forum márciusban felülvizsgálta a Munka törvénykönyve szabályozását, a Sztrájk törvényt, valamint a korhatár előtti nyugellátások további sorsát. A tárgyalások nem nyilvánosak, a felek azonban az oldalálláspontjaikat nyilvánosságra hozták.

Forrás: jogiforum.hu



Védői perbeszédekkel folytatódott az öt halálos áldozatot követelő csepeli hajléktalangyilkosságok ügye a Fővárosi Törvényszéken szerdán. Az elsőrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy a többszörösen minősülő emberöléssel vádolt védencére ne szabjon ki tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a bíróság.
A büntetőperben több vádirat egyesítésével kilenc ember ellen folyik az eljárás, az ügyész két vádlott esetében hatszorosan minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt kérte a bűnösség kimondását, köztük a szerb férfire. A másodrendű vádlottra is életfogytig tartó szabadságvesztést kért a vádhatóság képviselője, több vádlottra pedig határozott idejű szabadságvesztéseket indítványozott.

Forrás: hirado.hu



A Cozma-ügyben 16 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg – nem jogerős – ítéletében a Fővárosi Törvényszék szerdán a hat éve Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának az őket ért feldolgozhatatlan traumáért.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án szurkálták halálra egy veszprémi lokál előtt. A büntetőügy 2012 októberében ért véget a Kúrián; a bűncselekmény ügyében öt embert ítéltek el jogerősen, közülük kettőt 18-18 évre.A polgári bíróság szerdai ülésén nem a bűncselekményben részt vevők bűnösségéről döntött – hiszen arról már korábban megszületett a jogerős ítélet –, hanem arról, hogy egyetemleges kártérítési felelősség terheli az alpereseket, és arról is, hogy milyen összegben.

Forrás: mno.hu



A korábban megjelent 120 ezer Quaestor-károsult a cég valaha volt összes ügyfele, a cégnek jelenleg csak 36 ezer értékpapírszámláján van egyenleg, ezek az élő szerződések.
A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek nem volt kötvény vagy bármilyen egyéb értékpapír forgalmazására vonatkozó felügyeleti engedélye vagy regisztrációja. Az MNB emiatt ma jogosulatlan szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított el e társasággal szemben, de ez természetesen nem érinti az ügyfelek kártalanítását – mondta el a felügyeleti szóvivő.

Forrás: hvg.hu



Tarsoly Csaba feleségének ügyvédje szerint a jövő héten telik le az elrendelt harminc nap, akkor kezdeményezi a védelem a Quaestor-ügy terheltjeinek szabadlábra helyezést.
Beszámolója szerint a jövő héten telik le az elrendelt harminc nap, akkor kezdeményezi a védelem a szabadlábra helyezést. Elmondta, hogy a bíróság a bizonyítékok eltüntetésében és a terheltek szökésében látta a legfőbb kockázatot, amikor az előzetes fogvatartásról döntött.

Forrás: hvg.hu



Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a Quaestor-kötvényesek kártalanításáról szóló jogszabályt. Megszavazta a parlament a törvényalkotási bizottság módosító javaslatát is. Így azokra is kiterjed a kárrendezés, akik a Quaestor Értékpapír Zrt. kapcsolt vállalkozásainál vásároltak kötvényeket. Az ügyfeleknek járó kártérítést a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata szerint a Befektető-védelmi Alap tagjai hitelezik majd meg, cserébe pedig őket illeti a Quaestor-vagyon felszámolásából eredő bevétel.
A Quaestor károsultjait július végéig 30 millió forint erejéig kártalanítják. Azok esetében pedig, akik a brókercégnél részvényeket vettek, a papírok túlnyomórészt megvannak, így az ő kártalanításukra már nem fognak külön jogszabályt hozni.

Forrás: mno.hu



Próbapert kezdeményeztek a Cívis Globál Brókerház (CGB) károsultjai a pénzügyi felügyelet jogutódja ellen, annak elmaradt intézkedései miatt. A panaszosok szerint az egykori PSZÁF a cég csalásairól már a 2012-ben értesült a rendőrségtől, azonban nem akadályozta meg a további csalást. Az engedély nélküli "betétgyűjtés" így ötszáznál is több ügyfélnek kétmilliárd forintnyi kárt okozott.
A károsultak szerint a PSZÁF-nek legkésőbb 2012 november végén a lakosság értesítésével egyidejűleg intézkednie kellett volna. A felügyelet felelősségének megállapítására három próbapert is indítottak, ezek közül az egyik időpontját már ki is tűzték, a Tatabányai Törvényszék előtt folyó perben az első tárgyalást április 30-án tartják.

Forrás: nepszava.hu



Csaknem 200 millió forint értékű cafeteriát nyert jogerősen is a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozójának, akik az intézmény államosítása óta, két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást. Az ügyben a korábban első fokon eljáró Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, jogerősen pedig most, az Egri Törvényszék precedens értékű döntést hozott. Az államnak fizetnie kell.
Két évre visszamenőleg ki kell fizetnie az államnak az Egri Markhot Ferenc kórházban dolgozók cafeteriáját, évente egyhavi bérnek megfelelő, összesen mintegy 200 millió forintot – döntött jogerősen az Egri Törvényszék. Az ügyben már korábban, az Egri Közigazgatási és Munkaügyi bíróság is hasonlóan döntött, ám a kórház az akkori határozatot megfellebbezte, s a kifizetéssel a jogerős ítéletig várt. Mostantól azonban nincs több kibúvó, az állami tulajdonú intézménynek fizetnie kell. Méghozzá minden dolgozójának, 2013-ig visszamenőleg.

Forrás: hvg.hu



A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint alkotmányellenes a Quaestor-kötvény károsultjainak egyedi kártalanításáról szóló törvény, amelyet kedden fogadott el a parlament.
Dióslaki Gábor, a szervezet elnöke az MTI-nek kifejtette: véleménye szerint hiányzik a közérdek a rendelkezésből, amely egy konkrétan nevesített, magánkibocsátású tőkepiaci termékre vonatkozóan ír elő egyedi megkülönböztetést a kárrendezési folyamatban.

Forrás: ma.hu



Máig nem tudjuk, hogy véletlen hibák és peches titkosszolgálati mulasztások sorozata miatt ölhetett-e sorozatban cigány embereket 2008–2009-ben a halálbrigád, vagy politikai megrendelésre (mint azt Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es EP-képviselő állította), netán rejtélyes segítők, kiképzők útmutatásai alapján (mint arra az ex-SZDSZ-es Gulyás József célzott). Kérdés, hogy a holnap másodfokon megkezdődő cigánygyilkossági bűnperben tisztul-e a kép.
A vádlottak: Kiss Árpád és testvére, Kiss István, Pető Zsolt, illetve Csontos István a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadta meg fegyverekkel és gyújtópalackokkal cigány emberek házait. Kislétán és Tiszalökön egy-egy, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön pedig két-két cigány embert gyilkoltak meg; utóbbi helyszínen az egyik áldozat egy ötéves kisfiú volt. A halálbrigád összesen 63 lövést adott le sörétes és golyós lőfegyverekből. A bűncselekményekben hatan meghaltak, öten súlyosabb-könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Forrás: mno.hu



Törvényességi felügyeleti eljárás indult a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ellen, erről tájékoztatta az eljárást kezdeményező Török Ferenc ügyvédet a Fővárosi Főügyészség – írta a Népszabadság.
A lap keddi számában az ügyvéd elmondta: azért fordult az ügyészséghez, mert szerinte a MOB figyelmen kívül hagyta a 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés ügyében hozott jogerős ítéletet.

Forrás: mno.hu



Visszavonhatják azt a pert, amelyet az energiahatékonysági irányelv be nem tartása miatt kezdeményeztek Magyarország ellen az Európai Bíróságnál. Az NFM már dolgozik az irányelv átültetésén.
Magyarország elkötelezett az uniós szabályok betartása iránt, de szem előtt kell tartani a hazai energiastratégiában megfogalmazott érdekeket is – hangsúlyozta az NFM. Hozzátették: továbbra is tárgyalnak az uniós illetékesekkel arról, miként lehet az irányelvnek úgy eleget tenni, hogy ne vonjanak el túlzott forrásokat a gazdaságfejlesztéstől, más munkahelyteremtő beruházásoktól.

Forrás: hvg.hu



Több módosítást is javasol a Quaestor-károsultak kárrendezését célzó törvényjavaslatban a parlament törvényalkotási bizottsága. Így például azt, hogy a létrejövő kártalanítási alap ne csak a jegybanktól, hanem más hitelintézettől is vehessen fel kölcsönt. Rögzítenék továbbá, hogy a kapcsolt vállalkozások által eladott kötvényekre is vonatkozik a kártalanítás.
A törvényalkotási bizottság hétfői ülésén szavazott meg több módosítási javaslatot is a pénteken benyújtott fideszes kártalanítási előterjesztéshez, amelyről házszabálytól eltéréssel várhatóan már kedden dönt a Ház.

Forrás: hirado.hu



Offshore cégekbe akarták menekíteni a vagyonukat a Buda Cash-ügyben letartóztatott emberek, azért, hogy szabadlábra kerülésük esetén se legyenek anyagi gondjaik - tudta meg a Híradó, amelynek információi szerint szerint az is kiderült, hogy 80 konténernyi adatot - papírt és egyéb adathordozókat- akartak megsemmisíteni az ügy kirobbanása előtt. Valószínűleg azért, hogy a feltételezett évtizedes csalás nyomait eltüntessék.
Bilincsben vitték a Buda-Cash brókerház vezérigazgatóját és két vezérigazgató-helyettesét a bíróságon március 8-án. Akkor egy hónapra kerültek azért előzetesbe, mert fedezet nélküli értékpapírokat adtak el befektetőknek. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint a brókerek négy bankot és rajtuk keresztül kisbefektetők ezreit károsítottak meg, összesen 62 milliárd forinttal - a bíróság most újabb három hónappal meghosszabbította az előzetesüket.

Forrás: hirado.hu



A számviteli törvény és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások mintegy 97 százaléka a jövőben egyszerűsített éves beszámolót készíthessen - a tervezet hétfőn, a kormány honlapján jelent meg.
A tervezet indoklása szerint az új számviteli irányelv jelentősen megemelte az egyes vállalkozási csoportokra vonatkozó értékhatárokat és ezzel több mint kétszeresére emeli azokat az értékeket, amelyek alatt még egyszerűsített mérleget készíthet az adott vállalkozás a számviteli törvény szerint.

Forrás: profitline.hu



A Fővárosi Főügyészségtől hatályon kívül helyezte Juhász Péter korábbi feljelentésének elutasítását, mégis nyomoznak különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Belváros-Lipótváros Önkormányzata a hírre reagálva hétfőn késő este azt közölte: semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott sem a Fővárosi Főügyészségtől,sem más illetékes hatóságtól.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek hétfő este megerősítette, hogy hivatalból nyomozást rendeltek el az ügyben.Az ügyészség szerint a nyomozóhatóság több iratot nem szerzett be. Megállapította azt is: "tény, hogy a közjegyzői iratokba foglalt bérleti szerződések határozatlan időre köttettek, de a bérlők rövid időn belül vételi nyilatkozattal éltek, és ilyen előzmények mellett a bérlet valóban formálisnak tűnik, amelynek egyetlen célja - jelenleg nem kizárhatóan - kizárólag a vételárkedvezmény megszerzése lehet".

Forrás: hvg.hu



Építési vállalkozó és a barátja megkérte, építsen neki egy házat, nyaralót, bármit. A legfontosabb, hogy bármekkora barátok is, írják le a szerződést, mert ha nem tartják be a kötelező formai előírásokat, úgy a "barát" nem köteles fizetni, ha nem akar, a szóbeli megállapodás ugyanis semmis és csak hosszas pereskedés után juthat a pénzéhez.
A felek között szóban építési szerződés jött létre egy családi ház kivitelezésére. Az üzletszerűen építőipari kivitelezési tevékenységet folytató felperes az építési munkát elvégezte, a megrendelő alperes azonban a vállalkozói díjat maradéktalanul nem fizette meg, és a pótmunkák ellenértékét sem egyenlítette ki.

Forrás: hvg.hu



Rogán Antal benyújtotta törvényjavaslatát a Quaestor-károsultak kárrendezéséről.
A törvényjavaslat hatálya azokra az ügyletekre terjed ki, amelyeknél az ügyfél jognyilatkozata a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, vagy ilyenként megjelölt, a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. által értékesített kötvények vásárlására irányult, és az ügyfél ezzel kapcsolatban az ellenérték fizetési kötelezettségének eleget tett, függetlenül attól, hogy az ügylet érvényesen létrejött-e, illetve teljesítették-e.

Forrás: hvg.hu



A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a CIB Banknak, valamint a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt.-nek, és a Merkantil Car Gépjármű Lízingnek a magyar állam ellen indított, forintalapú szerződésekkel kapcsolatos pereiben.
A CIB kontra magyar állam perben az ítélőtábla az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett részét helybenhagyta, nem fellebbezett részét nem érintette pénteken kihirdetett ítéletében. A Merkantil Bank perében hozott másodfokú ítéletet ismertetve a bíró kifejtette: a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, az indoklást azonban részben megváltoztatta.

Forrás: vg.hu



Terrorcselekménnyel fenyegetéssel vádolja az ügyészség Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom alapítóját. A büntetőper pénteken kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A férfi azt mondta, hogy csak a figyelmet akarta felkelteni.
A vádirat szerint a devizahitelesek tüntetéseiről ismert férfi 2013 augusztusában és szeptemberében Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében, a YouTube-ra feltöltött videóüzenetében és Facebook-bejegyzésekben bankok felgyújtására utalt, illetve kilátásba helyezte, hogy kalapáccsal bezúzza egy bank kirakatát.

Forrás: hvg.hu



Vádat emeltek két magyar és egy szerb határrendész, valamint további három ember ellen, akik anyagi ellenszolgáltatásért a zöldhatáron átjuttattak különböző nemzetiségű állampolgárokat, azután az Ausztriába szállításukat is megszervezték – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az államhatár átlépéséhez vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a hat emberrel szemben. A vádlottak terhére rótt bűncselekményt a törvény hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Forrás: mno.hu



Az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be új rendeletét a szőlőtermelő területek kiterjesztéséről és az új engedélyezési rendszer bevezetéséről. Azt várhatóan a nyár elején fogadja el az Európai Parlament és a Tanács, a magyar végrehajtási szabályokat csak az uniós jogi aktusokat követően lehet majd kiadni.
Magyarország felkészült az új uniós szőlőtelepítési szabályozásra, ami a szőlőterületek növelését tenné lehetővé a tagállamokban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium. Az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be új rendeletét a szőlőtermelő területek kiterjesztéséről és az új szőlőtelepítési engedélyezési rendszer bevezetéséről. A szaktárca tájékoztatása szerint már 2012-ben megkezdték a felkészülést az új uniós szőlőtelepítési szabályokra, az új szőlőtelepítési rendszerre való átállásra.

Forrás: hirado.hu



Ekkor telik le a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő. A brókercég felszámolását törvényi előírás alapján a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. felszámoló biztosa végzi.
A PSFN közleménye szerint a hitelezői igények bejelentésére használható nyomtatványminta megtalálható a Buda-Cash Zrt. honlapján, ennek használata azonban nem kötelező.A cég emlékeztet arra, hogy a Buda-Cash felszámolását elrendelő végzést a bíróság tette közzé, ebben pedig felhívta a hitelezők figyelmét a hitelezői igénybejelentésre, és annak a vonatkozó törvény szerinti 40 napos határidejére. A felszámoló ugyanakkor fontosnak tartotta az ügyfelek korrekt tájékoztatását, ezért mind az adós cég honlapján, mind az egyenleg egyeztető levél mellékleteként, mind pedig a telefonos kommunikációja során felhívta az ügyfelek figyelmét a pontos határidőre, azaz 2015. április 14-ére - olvasható a közleményben.

Forrás: hirado.hu



Mind az adatvédelmi, mind az információszabadságot érintő ügyekben csökkent a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által megállapított jogsértések száma - mondta Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
Péterfalvi Attila elmondta: az adatvédelmi ügyek 46 százalékában, az információszabadságot érintő ügyek 55 százalékában állapított meg jogsértést a hatóság tavaly. A tendencia csökkenő, 2013-ban az adatvédelmi ügyek 50, az információszabadsággal összefüggő ügyek 70 százalékában állapítottak meg jogsértést.

Forrás: hirado.hu



Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent - rendeletében arról olvashatunk részletesen, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hogyan tájékoztathatja a sajtót az általa folytatott büntetőeljárás nyomozási szakaszában.
A Magyar Közlönyben megjelent, Varga Mihály nemzetgazdasái miniszter által jegyzett rendelet szerint a sajtót csak a NAV elnöke, bűnügyi elnökhelyettese, bűnügyi szóvivője, valamint bűnügyi elnökhelyettese által kijelölt személy tájékoztathatja. A nyomozó hatóság a médián keresztül tájékoztathatja a nyilvánosságot az általa elutasított feljelentésről, valamint az előtte folyamatban lévő vagy folyamatban volt nyomozás tárgyában azokról az eljárási cselekményekről vagy intézkedésekről, amelyekről önállóan rendelkezett.

Forrás: hvg.hu



A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította Ékes Ilona volt fideszes képviselőnek a HVG hetilap karácsonyi számának címlapja miatt indított keresetét. Ékes arra hivatkozott, hogy az illusztráció őt keresztényi mivoltában sértette; ezen a jogcímen 500 ezer forintot követelt a laptól.
Ez volt az első olyan per, amely a Ptk. tavaly elfogadott új passzusa alapján indult, s amely lehetővé teszi, hogy magánszemély sérelemdíjat követelhessen, ha azt a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget, amelyhez ő maga is tartozik, a nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem érte.

Forrás: hvg.hu



Az Igazságügyi Minisztérium módosítási javaslata szerint nem lenne bűncselekmény a hálapénz elfogadása, azt azonban tiltanák, hogy az orvos előre pénzt kérjen az amúgy ingyenes ellátásért. A Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint súlyos hiba lenne a "szoftkorrupt" rendszer törvényesítése.
Jogszabály-módosítással egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét – írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kezdeményezett törvénymódosítási javaslatra hivatkozva.A minisztérium oldalán megjelent, egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezet szerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. Ugyanakkor bűncselekménynek minősülne, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. A tervezetet még nem tárgyalta a kormány.

Forrás: hvg.hu



A nyilvánosság kizárásával megkezdődött szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában múlt év augusztusában történt bűncselekménnyel, szexuális erőszakkal vádolt 39 éves budapesti férfi tárgyalása a Fonyódi Járásbíróságon.
Az ügy vádlottja, K. Sándor Szilárd fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án a kora hajnali órákban megtámadta a budapesti lányt. Fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.A szeptember óta előzetes letartóztatásban lévő férfire az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte.

Forrás: jogiforum.hu



A Győri Törvényszék legnagyobb terme, amely száz ember befogadására képes, megtelt a vádlottakkal, a hozzátartozókkal, a védőkkel, valamint fegyőrökkel, rendőrökkel és a sajtó képviselőivel. A vádlottak közül nyolcan előzetes letartóztatásban vannak.
Takács Róbert ügyész a vádirat ismertetésekor elmondta, hogy a megyei főügyészség az adóbevételt különösen nagy vagy azt meghaladó mértékben csökkentő adócsalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat januárban. Közölte: a vádlottak 2006-ban "összehangoltan működő bűnszervezet hoztak létre", rokoni és ismerősi kapcsolatban állnak egymással. A klán tagjai 2006 és 2008 között Magyarországon vagy külföldön vásároltak vas- és rézhulladékot, amelyeket kamionokkal szállítottak Szlovákiába és Csehországba.

Forrás: hirado.hu



Ivott, gyógyszereket szedett és pszichiátrián is kezelték azt a 41 éves nőt, aki a gyanú szerint megölte 8 éves kislányát egy tatai panzióban. Megesett az is, hogy részegen vitte oviba Laurát.
2012-ben a bíróság az anya javára ítélt egy gyermekelhelyezési perben, ennek ellenére az elmúlt három évben nem sok időt töltöttek együtt a kislány apja szerint. A nő késsel és kötéllel ölhette meg Laurát egy tatai panzióban, az apa reménykedik benne, hogy előtte legalább gyógyszerrel elkábította a gyermeket.

Forrás: hvg.hu



A vasúti pályahálózat fejlesztési stratégiája az országos jelentőségű vasútvonalakra terjed ki, a települési önkormányzatok városi, elővárosi és helyi vasúti társaságokat alapíthatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az új vasúti törvény tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A tervezet indoklása a 2012-ben született uniós irányelvnek való megfeleléssel magyarázza az új törvény szükségességét.Az irányelv részben átalakította a vasúti társaságok részére nyújtott szolgáltatásokat, amelyek a pályahálózat-használati díj-képzés és számítás szabályait is megváltoztatták. Újabb szereplőket - a kiszolgáló létesítményeket és azok üzemeltetőit - vont be a szabályozásba, és sok ponton szigorította a piacfelügyeleti hatósággal kapcsolatos függetlenségi feltételeket. Ezáltal olyan jelentős változásokat hozott a vasúti szabályozásba, amely a hazai törvényi szabályozás szintjén is számos jogintézmény újragondolását igényli - áll az indoklásban.

Forrás: jogiforum.hu



A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról dönthet az Országgyűlés, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be Gulyás Gergely (Fidesz).
Az általános indoklás szerint az előterjesztés célja egyrészt, hogy az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalatai alapján külön nevesítse azon magatartási formákat, amelyek nem felelnek meg az elszámolási törvény rendelkezéseinek és a fogyasztókat nagy számban érinthetik, így megalapozzák a felügyelet, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellenőrzési eljárását. A törvényjavaslat célja emellett, hogy az elszámolás vitatására megfelelő részletszabályok álljanak rendelkezésre.

Forrás: hirado.hu



A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította a CIB Lízing Zrt. keresetét, az AXA Banknál elhalasztották a pert.
A CIB Lízing a forint alapú hitel- és lízing szerződései tisztességességének megállapítására indított az alperes magyar állam ellen. A másodfokú bíróság osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék határozatában és annak indoklásában foglaltakat, így a fellebbviteli tanács sem fordult az Alkotmánybírósághoz.

Forrás: privatbankar.hu



Másodfokon is veszített az FHB Bank az állammal szemben.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben a hitelintézet az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte.

Forrás: fn.hir24.hu



A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is jelentsék be a folyamatban lévő büntető eljárásban.
A Buda-Cash honlapján közzétett tájékoztatás szerint a bűncselekmények súlyosságára tekintettel előreláthatólag vagyonelkobzásról is dönteni fog a bíróság, ezáltal a Buda-Cash felszámolási eljárásban felosztható vagyona várhatóan csökkenni fog. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat büntető eljárást. Ennek keretében az NNI zár alá vételt rendelt el a Buda-Cash Zrt. „f.a.” valamennyi értékpapír és pénzforgalmi számlájára, továbbá lefoglalta a társaság egyéb vagyontárgyait.

Forrás: profitline.hu



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 millió forint) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
A jegybank javasolja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap intézményi összevonását is. A tervezett módosítás lehetővé teszi, hogy a befektetők az Országos Betétbiztosítási Alapnál megszokott gyorsasággal jussanak hozzá a kártalanításukhoz.

Forrás: profitline.hu



A verseny nélküli egyszereplős közbeszerzéseknek vethet véget az Európai Bizottság (EB) – írja a Napi.hu.
Új közbeszerzési törvényt kell készítenie hazánknak, mivel az EB szerint olyan rendszerszintű hibák vannak, amik már az uniós pénzek kifizetését veszélyeztetik – írja a lap a Miniszterelnökség új közbeszerzési törvény megalkotásához készített koncepcionális javaslatára hivatkozva. Habár felhívják rá a figyelmet, hogy alapvetően a jogszabályi környezet megfelel az uniós irányelveknek, de olyan versenykorlátozó feltételek vannak, melyek miatt gyakran csak egy ajánlattevő van, ami magas árakhoz vezet.

Forrás: mno.hu



Akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a családi csődvédelemben – írja a Figyelő Online. A lap úgy tudja, a KDNP által kidolgozott törvénytervezet szerint önkéntes alapon működne a rendszer, viszont a kirendelt csődbiztosok megtilthatnák a nagyobb kiadásokat és elrendelhetnék az autó vagy a nyaraló eladását.
A KDNP már többször felvetette a magáncsőd kérdését, legutóbb tavaly ígérték meg, hogy kidolgozzák a javaslatot. Rétvári Bence a késlekedést azzal indokolta, hogy a devizahitelek olyannyira torzították a hazai hitelpiacot, hogy mindenképpen meg kellett várni, amíg erre megoldás születik, a devizahitelek kivezetésével viszont normalizálódott az adósságszerkezet, így most már be lehet vezetni az általuk "családi csődvédelemnek" nevezett magáncsődöt.

Forrás: hvg.hu



Április 15-én kezdődik a másodfokú büntetőper a romák sérelmére több mint fél évtizede elkövetett sorozatgyilkosságok ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán, döntés májusban várható.
Az eljárás adatai szerint Kiss Árpád, a testvére, Kiss István és Pető Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők összesen 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk, Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként.

Forrás: hvg.hu



Vízkelety Mariann lett az Igazságügyi Minisztérium új államtitkára. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent határozat szerint a miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök április 1-jei hatállyal nevezte ki az új államtitkárt.

Forrás: jogiforum.hu



Az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára által tett feljelentés alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás határideje június 3., az időtartam meghosszabbítható.
A minisztérium felügyeleti jogkörében eljárva rendelte el a MBVK teljes körű átvilágítását és működésének auditálását. A jogi és pénzügyi auditorok jelentésének elemzése során a tárca több - meg nem nevezett - ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észlelt, amely kapcsán felmerült a bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

Forrás: hirado.hu



Tarsoly Csaba szabadlábra helyezését indítványozták – nyilatkozta a Quaestor vezetőjének ügyvédje az ATV-nek. Papp Gábor szerint a bíróság a napokban dönthet a beadványról. Az ügyvéd úgy véli: védence előzetes letartóztatását törvénytelenül rendelték el, és az indokaival sem értenek egyet.
Tarsoly Csaba tegnap ismét vallomást tett, de ennek részleteiről ügyvédje nem beszélt. Közben a cégközlönyben megjelent a Quaestor kötvénykibocsátó cégének csődbejelentése, így a társaságot a bíróság további döntéséig fizetési haladék illeti meg. A csődeljárás iránti kérelmet a cég március 19-én, tehát tíz nappal az első öncsőd-bejelentésről szóló hír után nyújtotta be.

Forrás: mno.hu



Úgy tűnik, hiába kérik az autóhitelesek a pénzintézetektől, hogy öt év elteltével adják ki nekik a járművük tulajdonjogát igazoló törzskönyvet. A finanszírozó társaságok egy része a szerződési feltételekre hivatkozva megtagadja a kérést, azonban ezzel áthágják a törvényt. Kiderült, hogy megdöbbentő módon a hitelezőknek nem kell engedélyeztetniük az általános szerződési feltételeket a pénzügyi fogyasztóvédelem felett őrködő jegybanknál.
Számos pénzintézet öt év elteltével sem adja ki ügyfeleinek az általuk hitelre vásárolt autó tulajdonjogát igazoló törzskönyvet. A bankok az úgynevezett opciós vagy vételi jogra hivatkozva tagadják meg az okirat kiadását annak ellenére, hogy a polgári törvénykönyv megkérdőjelezhetetlen határidőt szab a kérdésben. A jogszabály úgy fogalmaz: „a visszavásárlási jogot legfeljebb öt évre lehet kikötni, az ezzel ellentétes megállapodás semmis”.

Forrás: mno.hu



Trócsányi László a Napi Gazdaságnak adott interjúban közölte: céljuk, hogy visszaszerezzék a végrehajtások iránti közbizalmat. A miniszter a lapnak azt is elmondta, csökkentik a végrehajtói tarifákat és felső határt szabnak a munkadíjakban és jutalékokban.
Az igazságügy-miniszter közlése szerint a kormányzat a jövőben nemcsak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) működését, hanem az egyes irodák és a végrehajtók munkáját is górcső alá kívánja helyezni.Aki jelenleg végrehajtó, automatikusan az marad, ha teljesíti a képzettségi követelményeket és panasz miatt nem marasztalják el. A kieső és új státusokra pályázat alapján történik majd a kiválasztás.

Forrás: hirado.hu



Együttműködési megállapodást kötött a bírói életpálya koncepció kidolgozására az Országos Bírósági Hivatal (OBH), az Országos Bírói Tanács (OBT), a Magyar Bírói Egyesület (MABIE), a Bírósági Dolgozók Szakszervezete (BDSZ), és szakmai együttműködő partnerként a Kúria. Az aláírásra április 2-án, a szakmai bírói életpálya koncepció második konzultációs napján került sor.
A konzultáción Handó Tünde, az OBH elnöke köszöntőjében az életpálya koncepció kapcsán annak összetettségét hangsúlyozta, hiszen az az illetményrendszer rendezésén túl a munkakörülmények javítását, illetve a folyamatos szakmai fejlődést is jelenti. Az OBH elnöke felhívta a figyelmet továbbá azon elvek fontosságára, amelyek mentén kell az életpálya koncepciót kialakítani, úgymint kiszámíthatóság, biztonság, teljesítmény elkötelezettség, élethosszig tartó folyamat – vagyis az egyéni és a szervezeti érdekek összhangja.

Forrás: orinetpress.hu



Az abszolutórium kiadását - a vizsgák sikeres elvégzésén túl - a felsőoktatási intézmények nem köthetik meghatározott tanulmányi átlaghoz az ombudsman álláspontja szerint.
Székely László, az alapvető jogok biztosa pénteken az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a visszásságok megszüntetése érdekében kezdeményezi az erre vonatkozó kormányrendelet és az annak alapján kialakított gyakorlat megszüntetését.

Forrás: ma.hu



A vörös csillag viselése nem bűncselekmény – így ítélt másodfokon a Fővárosi Törvényszék Nyári Zsolt, a Zöld Baloldal szóvivője ügyében. Az ítélet szerint a szélsőbaloldali politikus nem sértette meg a köznyugalmat, amikor három évvel ezelőtti könyvbemutatóján kitűzte a sarlós-kalapácsos jelvényt. Az ügyészség még nem döntött arról, hogy fellebbez-e az ítélet ellen.
Két hasonló ügy már megjárta Strasbourgot. Az Emberi Jogok Európai Bírósága Fratanolo János, a magyarországi munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke és Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt elnöke ügyében is elmarasztalta és kártérítésre kötelezte a magyar államot. Ezzel összhangban módosította tavalyelőtt a büntető törvénykönyvet is a parlament, ami szerint a tiltott önkényuralmi jelkép viselése csak akkor bűncselekmény, ha azt az érintett a köznyugalom megzavarására alkalmas módon terjeszti, teszi közszemlére vagy használja.

Forrás: mno.hu



Két és félmilliárd forintnyi áfát próbált visszaigényelni egy teljesen amatőr társaság Bács-Kiskun megyében, és persze azonnal megbuktak. Egyikük azóta önkezével vetett véget életének, egy másik lakhelyelhagyási tilalom alatt és betegen él. Az eddig kisstílű csalásokba is belebukó emberek – minden bizonnyal – a „nagyoktól” lesték el a szisztémát, ám ezek a „nagyok” még csak látótérbe sem kerültek eddig.
A Szegedi Bíróság előtt napjainkban zajló büntetőper alapját egy kilenc és félmilliárd plusz áfa, azaz 12 milliárd 65 millió forint összegről kiállított számla adja, melynek áfatartalmát kívánta visszaigényelni az elsőrendű vádlott. Az ügy dióhéjban: a per első- és másodrendű vádlottjai szerződést kötöttek egymással, hogy a másodrendű vádlott, T. Miklós Koffoló Viszép Kft. nevű cége – egy szlovák cégen keresztül – 480 ezer tonna cukrot szerez az elsőrendű vádlott cégének, a Sugarstar Kft.-nek. A szerződésben a felek kikötötték, hogy ezért a beszerző ügynöki tevékenységért a Koffoló Viszép Kft.-nek üzletkötői jutalék jár, ami nem kevesebb, mint 12,5 milliárd forint, bruttóban.

Forrás: hvg.hu



Április 21-én tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal a felsőoktatási törvény módosításáról és ezen az ülésen kerülhet napirendre a képzési szerkezet racionalizálásáról szóló rendelettervezet is - mondta el Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI kérdésére.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a felsőoktatási törvény felsőoktatási stratégiához kapcsolódó módosításáról csütörtökön egyeztetnek a Magyar Rektori Konferenciával és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával. A jogszabály tervezet április 21-én kerülhet a Felsőoktatási Kerekasztal elé, majd a kormány tárgyalja. Várhatóan május első napjaiban benyújtják az Országgyűlésnek, így még a tavaszi törvényalkotási ciklusban elfogadhatják a változtatásokat.

Forrás: stop.hu



A Magyar Könyvvizsgáló Kamara nem ért egyet a büntető eljárási törvény keddi módosításával, amely a pénzügyi intézmények könyvvizsgálóinál is lehetővé teszi a vagyon zárolását - mondta Lukács János kamarai elnök.
Az MKK elnöksége a jövő heti ülésén dönthet arról, hogy a köztársasági elnökhöz fordul, kérve tőle az alkotmánybírósági kontrollt. Az elnök azzal érvelt álláspontjuk mellett, hogy szerintük a döntési joggal fel nem ruházott személy vagyonának a zárolása alkotmányellenes. A könyvvizsgálók felelősségének három szintjét határozta meg az elnök. Első az, amikor a könyvvizsgáló részese volt a csalásnak, ez bűncselekmény. A második esetben a könyvvizsgáló gondatlanul járt el. Ha kicsi a cég, akkor a kamara fegyelmi bizottsága jár el, a közérdeklődésre számot tartó esetekben viszont - ilyenek a mostani bróker ügyek is - a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó közfelügyelet vizsgálódik az ügyben.

Forrás: hirado.hu



A digitális kor szakmai és társadalmi igényeihez igazodva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megújította a hírközlési fogyasztóvédelem alapjait. A hatóság elnökének augusztus 1-jén hatályba lépő, az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló új rendelete hatékony oltalomban részesíti a fogyasztókat, és az eddiginél átláthatóbb szabályozási környezetet alakít ki a hírközlési piacon.
Karas Monika, az NMHH elnöke kihirdette a hírközlési előfizetői szerződéseket szabályozó új rendeletet (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet), amelynek továbbfejlesztett, garanciális elemei megreformálják a hírközlési fogyasztóvédelem alapjait – tudhatták meg újságírók a főhivatal mai sajtótájékoztatóján. Az eddiginél közérthetőbb szabályozásnak köszönhetően a piaci szereplők jogalkalmazói gyakorlata is egyszerűsödik. A hatóság elnöke elmondta: „A rendelet fontos arányokat tesz helyre szolgáltató és előfizető között. A fogyasztó a szolgáltató egyenlő partnerévé válik, és a jövőben a szerződésekben való kiszolgáltatottsága csökken.”

Forrás: infovilag.hu



Napokon belül elrendelhetik a nyomozást a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál történtek miatt. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint már vizsgálják az Igazságügyi Minisztérium feljelentését, amelyet a köztestület átvilágítása után tett a tárca ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A minisztérium azt követően fordult a hatóságokhoz, hogy a kamarát érintő teljes átvilágítást a jogi és pénzügyi ellenőrök elvégezték, s ennek eredményeit átadták a tárcának. Az összefoglaló jelentések kiértékelése és elemzése során több ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észleltek, amelyek kapcsán felvetődött a bűncselekmény gyanúja.

Forrás: mno.hu



Nem lehet együttesen betartani a devizahiteles forintosítási szabályokat. A banknak a saját rendszerükben a február elsejei fordulónappal átforduló szerződéseket március 31. után nem lehet már devizában nyilvántartani, holott a kiértesítési határidő április vége, s ennél is komolyabb problémát vet fel, hogy a tényleges devizahitelek esetében az átváltásra az ügyfél felé csak ősszel kerül sor – mondták el a Taylor Wessing ügyvédi iroda munkatársai.
A törvény egy másik pontja értelmében ugyanakkor átváltani csak akkor lehetne, ha a fogyasztó megkapta (átvette) a kiértesítést és attól a határidőtől kezdve eltelt 30 nap. Így viszont olyan hiteleket kell a törvény egyik pontja szerint átváltani, amelyeket a törvény egy másik pontja szerint nem lehetne.

Forrás: privatbankar.hu



Tavaly már csaknem 80 milliárdra perelték a NAV-ot, többnyire áfaügyek, vagyonosodási vizsgálatok, vitatott illetékkiszabások miatt. A NAV-határozatok 0,1 százaléka köt ki bíróság előtt, és többnyire az adóhatóság nyer.
Egyre nagyobb összegek miatt perlik be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) a magánszemélyek és cégek, a tavalyi bírósági ügyek már majdnem nyolcvanmilliárdról szóltak – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

Forrás: hvg.hu



Tizenkilenc, illetve kilenc év fegyházbüntetést szabott ki egy férfira és lányára a Miskolci Törvényszék, mindkettejüket különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben ítélték el, nem jogerősen.
A férfi még 2011 novemberében Berentén egy idős embert olyan súlyosan bántalmazott lakásában, hogy az sérüléseibe belehalt.Lánya korábban az idős ember bizalmába férkőzött, többször is járt a lakásán. Apjával elhatározták, hogy a tehetősnek vélt idős embertől pénzt szereznek. Egy alkalommal mindketten felkeresték, és amikor ajtót nyitott, az apa nyomban ütni-rúgni kezdte. Áldozata eszméletét vesztette, később pedig belehalt sérüléseibe.

Forrás: hirado.hu



Fogházbüntetés kiszabását, a jogi pályától való eltiltását és két felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását indítványozta a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség egy egykori ügyvéd ellen, aki a névjegyzékből történt törlése ellenére éveken át jogászi tevékenységet végzett - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Pirger Csaba ismertetése szerint a 60 éves zalaegerszegi férfi - aki jelenleg éppen csalásért kiszabott, két év és kilenc hónapos jogerős szabadságvesztését tölti - 2006-ig praktizált ügyvédként. Egy akkor elkövetett csalás miatt azonban a Zala Megyei Területi Ügyvédi kamara törölte az ügyvédi névjegyzékből.

Forrás: stop.hu



Költségvetési csalás és magánokirat felhasználás miatt ítélték pénzbüntetésre Sarkad polgármesterét, felülvizsgálati kérelmet fontolgatnak.
Költségvetési csalás és három rendbeli hamis magánokirat felhasználás miatt 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék jogerősen – mint elsőrendű vádlottat – dr. Mokán Istvánt, Sarkad polgármesterét, emellett 90 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt.

Forrás: beol.hu



A kormány honlapján szerdán megjelent az energiahatékonyságról szóló törvény tervezete, amely a 2012-ben született uniós irányelvet ülteti át a magyar jogrendszerbe. Múlt hét csütörtökön az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság, mert megítélése szerint Magyarország továbbra sem ültette át a belső jogba az energiahatékonyságról szóló uniós irányelvet. A mostani törvénytervezet erre készült válasz.
Az irányelv az Európai Unió 2020-ig elérendő, 20 százalékos energiahatékonysági célkitűzésének teljesülését szolgálja. A tervezet indoklása szerint a magyar törvénytervezet biztosítja a nemzeti célérték teljesülését.

Forrás: orientpress.hu



Bele kell törődnie a tényleges életfogytiglanba a „fekete sereg” vezérének. Magyar Róbert ügyében a bíróság jogerősen is elutasította a perújítást.
Kommandósok vigyáztak a tárgyalóteremben Magyar Róbertre a Debreceni Ítélőtáblán. A táblabíróság 2012 tavaszán a távollétében ítélte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre a „fekete sereg” néven emlegetett bűnszervezet vezetőjét.

Forrás: mno.hu



Nemzetközi kitekintéssel és a külföldi jogot is elemezve végezhető a leghasznosabban és legeredményesebben a jogi oktatás, a jogtudomány és a jogalkalmazás - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára egy budapesti felsőoktatási rendezvényen.
A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója versenyének megnyitóján Berke Barna arról beszélt: a nemzetközi szerződések egyre jelentősebb forrásai a hazai jogalkotásnak és jogalkalmazásnak.

Forrás: jogiforum.hu



Buda-Cash, Questor, Hungária Értékpapír – az elmúlt hetekben ezeknek a brókercégeknek a lebukásától volt hangos a sajtó. Az egyik legfontosabb kérdés természetesen az, hogy a befektetők hogyan kaphatják vissza a pénzüket – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének egykori elnöke, aki ma egy tanácsadó céget vezet, úgy látja: mivel a hatályos pénzügyi jogszabályokat kijátszó brókercégekről van szó, így a kártalanításnál sem csupán a szigorúan ide vonatkozó rendelkezések a mérvadók.

Forrás: hirado.hu



Ugrásszerűen nőtt tavaly a világszerte újonnan kihirdetett halálos ítéletek száma, kevesebb kivégzést hajtottak ugyanakkor végre, mint egy évvel korábban - áll az Amnesty International (AI) által e büntetési formáról összeállított, Londonban kiadott éves világjelentésben.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva - ahol több elítéltet végeztek ki, mint a világ többi országában együtt - tavaly 607 halálos ítéletet hajtottak végre, 22 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, amikor az AI adatai szerint legalább 778 kivégzés történt.

Forrás: jogiforum.hu



Az Országos Bírósági Hivatal 2014. júliusában második alkalommal hirdetett meg öt hónapos gyakornoki pozíciót az Európai Unió Bíróságára bírák és bírósági titkárok számára. A pályázatot Kollár Emese nyerte el, aki jelenleg a Pesti Központi Kerületi Bíróság titkára. A fiatal jogász az Európai Unió Bíróságán végzett feladatairól,illetve tapasztalatairól mesélt.

Forrás: jogiforum.hu



Ugyan többletköltséggel jár, másrészről viszont részben megkönnyítheti a vállalatok hivatali ügyintézését a jövőre kötelező jelleggel bevezetett elektronikus aláírási rendszer. A szabályozás szerint a cégvezetőnek vagy az aláírási joggal rendelkezőknek rendelkezniük kell egy olyan e-mail címmel, amelyről hivatalos térítvényt lehet küldeni a feladónak.
Évi több tízezer forintos kiadási kötelezettséggel szembesülnek jövőre a kisvállalkozások, ugyanis egy nemrég közzétett szabályozás szerint a cégvezetőnek, vagy az aláírásra jogosultak egyikének rendelkezniük kell megfelelően hitelesített, vagyis a közigazgatási ügyintézésben is használható elektronikus aláírással, amelynek segítségével e-mailben is át tudják venni a hivatalos, tértivevényes iratokat.

Forrás: nepszava.hu



Csütörtökön tárgyalták a vörösiszap-károsultak polgári perét Győrben.
"Olyan volt, mint egy árvíz, pillanatok alatt történt az egész. Csak menekülésre tudott az ember gondolni, hogy mibe kapaszkodjon" - mesélte portálunknak a 2010-ben életveszélyesen megsérült vörösiszap-károsult, aki csak egy a csütörtökön tárgyalt polgári per felperesei közül.

Forrás: kisalfold.hu



Bár már több értékes vagyontárgyat lefoglaltak, a Pest Megyei Főügyészség további alapos vagyonkutatásra adott utasítást. A Hungária Értékpapír ügyében keletkezett kár 300 millió forint lehet. Az elfogott cégvezetők és alkalmazottak előzetesének meghosszabbítására is javaslatot tettek.
Bár a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében eddig is fokozott ügyészségi felügyelet mellett nyomoztak, március 24-én külön munkacsoport is alakult, hogy a felügyelet még hatékonyabb legyen. Ez azt jelenti, hogy az ügyész havonta, de akár gyakrabban is megkérdezheti: éppen hol tart a nyomozás, és utasítást is adhat a nyomozóknak. A szóvivő a munkacsoport felállításának szükségességét indokolva az ügy bonyolultságát, valamint a szoros nyomozási határidőt emelte ki; a nyomozást az első gyanúsítástól számítva két éven belül be kell fejezni.

Forrás: hvg.hu



A Quaestor-vagyonból talán kaphatnak valamit a fiktív és valódi kötvényesek, ha sorra kerülnek a hitelezők között. Hogy a Bevától jár-e valami a fiktív kötvényeseknek, az attól is függ, minek minősül a konstrukció. Nemzetközi fórumokon is érdemes lehet megfuttatni az ügyet.
A legális kötvények – ha megvannak – futják az értékpapírok kockázatát. Ha a Quaestor-birodalmat felszámolják, beállhatnak a hitelezők közé a sorba, és ha jut nekik a vagyonból, kaphatnak kártalanítást. Bonyolult problémával néznek szembe viszont az értékpapírjogászok is a fiktív kötvények kapcsán – mondja Farkas Yvette értékpapírjoggal foglalkozó ügyvéd. Az egyik álláspont az, hogy az ügyfelek értékpapírt vásároltak, amelyeket nem állítottak elő, így azok nem is léteznek. Ezért az ügyfeleket a kötvények után befizetett összeg illeti meg, amelyre kiterjed a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártalanítása. Hasonló álláspontot képvisel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, amely már az első naptól a „fiktív kötvény” kifejezést használja a konstrukcióra.

Forrás: vg.hu



Tarsoly Csaba vallomást tett a rendőrségen, mondta el ügyvédje a hvg.hu-nak. Kiderült az is, hogyan trükközött a Quaestor-vezér az öncsődkérelemmel. A cégbirodalom rendőrségi zár alatt, Orgován Béla pedig a jelek szerint elesett a vezérigazgatói karriertől.
A cégbíróság nem jegyezte be Orgovánt a cég élére, mert Tarsoly Csaba és felesége a cég tulajdonosai nevében, március 25-én egy újabb közgyűlésen visszavonták Orgován Béla – a március 16-i közgyűlési döntés alapján történő – vezérigazgatói kinevezését, és ismét kinevezték Tarsoly Csabát vezérigazgatónak.A cég tulajdonosi viszonyainak átrendezését viszont nem vonták vissza, így továbbra is a fiktív kötvények kibocsátásával gyanúsított Quaestor Financial Hrurira Kft. a cég többségi tulajdonosa.

Forrás: hvg.hu



A kormány honlapján szerdán megjelent az energiahatékonyságról szóló törvény tervezete, amely a 2012-ben született uniós irányelvet ülteti át a magyar jogrendszerbe.
Az irányelv az Európai Unió 2020-ig elérendő, 20 százalékos energiahatékonysági célkitűzésének teljesülését szolgálja. A tervezet indoklása szerint a magyar törvénytervezet biztosítja a nemzeti célérték teljesülését.

Forrás: jogiforum.hu



Nyolc bírót és három főtanácsnokot neveztek ki szerdán a delegáló EU-tagállambeli kormányképviselők a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság tagjává, ez év október 7-i hatállyal. A hat évvel meghosszabbított mandátumú bírák közt van a magyar bíró, Juhász Endre is.

Forrás: jogiforum.hu