ORAC Kiadó

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai, a testület ezért csütörtökön közzétett határozatában elutasította az ezek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla korábban többek között a K&H, a KDB Bank, a Porsche Bank, és az evoBank ügyében fordult az Alkotmánybírósághoz.Az Alkotmánybíróság a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvénnyel kapcsolatban rámutatott: a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének a kiszámíthatóságát is. A jogalkotó önmagában azzal, hogy az államot a per alpereseként nevesíti, nem preferálja mint peres felet, hanem csupán a fogyasztók érdekeit védő speciális eljárási szabályokat vezet be.

Forrás: tozsdeforum.hu



Törvénysértően enyhék a 2011. nyári Meleg Méltóság Menete ellen tüntetők ügyében hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott egyes büntetések, ezért újra kell tárgyalni az ügyet - mondta ki a Kúria csütörtökön.
Az eljárás adatai szerint Budapesten, az Oktogonnál több fiatal palackot, fémdobozt hajított a menet és az ellentüntetők szétválasztására kirendelt rendőrök felé, rugdosta a kordont, nyitott tenyérrel ütötte, lökdöste a testvédő páncélokat.A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy éve első fokon három vádlottat közérdekű munkára ítélt, amit az ügyben eljáró kerületi ügyész és a védők is tudomásul vettek, így jogerőre emelkedhetett. Ám a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, mert álláspontja szerint ezek a büntetések törvénysértően enyhék.A Kúria csütörtöki tárgyalásán a Legfőbb Ügyészség, mi több, az ügyvédek többsége is osztotta ezt az álláspontot. Az elsőfokú bíróság által alkalmazott minősítés ugyanis a hivatalos személy elleni erőszak minősített, csoportosan elkövetett esete. Ez legalább felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetendő, így tehát a PKKB jogerős ítélete a büntető törvénykönyvvel ellentétes.

Forrás: jogiforum.hu



Csütörtökön is kudarcba fulladt a "magyar Csernobil per" első tárgyalási napja, a bíróság tovább halasztja az ügyet, az ok ugyanaz, mint a tavalyi eseteknél: az ügyben nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hanem a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviseli az államot - a bíróság azonban a minisztériumot idézte be alperesként. A halálos beteg felperesek ideje azonban egyre fogy, miközben nemcsak a rákkal, de a bürokráciával is fel kell venniük a harcot.
Hiába utaztak fel Budapestre az azbeszt miatt halálosan megbetegedett zagyvaszántóiak, az állam ellen indított kártérítési perük első tárgyalását csütörtökön újból elnapolta a bíróság. A bírónő indoklása szerint az ügyben "sok körülmény tisztázatlan", nem világosak az ok-okozati összefüggések, valamint a "károkozás körülményei sem tisztázottak". Mindezen felül az elsőrendű alperesként beidézett Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ismét a tárgyalás előtti napokban jelezte, hogy az ügyben ők mégsem kompetensek, az államot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviseli - a hetekkel korábban kiküldött idézés tehát "nem jó helyre ment", az elsőrendű alperes hiányában pedig érdemi dolgokról nem lehetett tárgyalni.

Forrás: nepszava.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a tankönyvellátásról szóló rendeletek megsemmisítésére irányuló indítványt, az indoklás szerint a tankönyvkiadói és -forgalmazói tevékenység nem tekinthető megszerzett tulajdonnak, az arra vonatkozó jogi környezet módosítható.
Az Ab honlapjára csütörtökön felkerült határozatban azt írták: az indítványozó a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló, 2013-ban elfogadott törvény több rendelkezése, a végrehajtásukat érintő kormányrendelet, továbbá az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló miniszteri rendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.Az indítványozó hosszú ideje kiterjedt tankönyvkiadói és forgalmazói tevékenységet folytatott. Szerinte a jogalkotó ezekkel a rendelkezésekkel súlyosan piackorlátozó módon, a jogállamiság elvével ellentétesen avatkozott be a tankönyvellátás rendjébe, sértve ezzel az ő tulajdonhoz való jogát - közölték.

Forrás: stop.hu



A devizaalapú autóhitelesek pereinek tengerében új trend alakult ki. Sorra nyernek a bankok ellen. És egyre több per várható.
Érdekes módon viszonylag csendben zajlanak a devizaalapú autóhitelesek perei a bíróságokon. Tavaly nyáron rövid szünet következett ebben a folyamatban, mert a hitelesek és jogi tanácsadóik is kivártak, mit hoznak a kormány intézkedései. A devizaalapú jelzáloghitel terhei alatt nyögő lakástulajdonosok cseppet fellélegezhettek, és végre úgy érezhették, hogy mégis akad valaki, aki segít rajtuk. Ezzel szemben az autóhitelesek – első pillantásra – elkönyvelték, hogy nekik senki sem segít. Még talán kissé meg is bélyegezték őket, hogy „szép” autót akartak, hát tessék.Az ördög azonban a részletekben rejlik – ahogyan azt a népi bölcselet már régen megállapította. A Kúria jogegységi határozatának (lásd keretes írás) van ugyanis egy olyan kitétele, amely szerint minden hitelt adó pénzügyi intézetnek kötelessége lett volna világosan, pontosan, érthetően felhívni a hitelt igénylők figyelmét arra a „korlátlan” kockázatra, amelyet a hitel felvételével vállalnak.

Forrás: mno.hu



Olvasónk szerint egy, már hatályon kívül lévő rendeletre hivatkozva akarja őt a költségmegosztók üzemeltetője (vagy a lakásszövetkezet?) két és félszeres fűtésdíjjal terhelni. Bűne, hogy nem engedte felszerelni az új, rádiós megosztót. A gond az, hogy ez a rendelet már nem hatályos - mondja Régi Gyuláné , aki több társával egy bírósági panasznapon tudta meg mindezt.

Forrás: feol.hu



Megjelent és február elsejével hatályba lép az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítő rendeletmódosítás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.

Forrás: inforadio.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (FKMB) döntését, amely az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának határozatával összhangban 3 millió forintos bírsággal sújtotta a napi.hu-t egy a Mollal összefüggő félrevezető információ közlése miatt, amelyet a tanács piacbefolyásolásnak minősített.
A 2013. október 16-án "Norvégia is figyelheti a Hernádi-ügyet" címmel megjelent cikk szerint a norvég állami olajalap mérlegelheti 1,6 százalékos Mol-részesedésének eladását, a magyar olajtársaság vezetője elleni, horvátországi korrupciógyanú miatt.A cikk kitért arra is, hogy az olajalap részesedésének piacra dobása komoly eladói nyomás alá helyezhetné a Mol papírjait, ugyanakkor a döntés nem automatikus, az olajalapot kezelő norvég jegybank komoly vizsgálatának kell megelőznie, és nem egyértelmű, hogy hogyan viszonyulnak a Mollal kapcsolatba hozható korrupciós ügyhöz. A cikket azonos tartalommal tette közzé a Napi Gazdaság Kiadó Kft. által kiadott Napi Gazdaság című nyomtatott sajtótermék aznapi száma.

Forrás: jogiforum.hu



Elindult az első devizahiteles kereset strasbourgi bírósághoz - tájékoztatta lapunkat a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PTTE), amelynek véleménye szerint az Alkotmánybíróság több hónapja szándékosan nem tűzi napirendjére a devizahitelesek alkotmányjogi panaszait.
Az Alkotmánybíróság ezzel megsérti a devizahitelesek emberi jogait, amelyről az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke rendelkezik: Az elindított kereseteikről a bíróságok ésszerű időn belül döntsenek. Az egyezmény alapján az Alkotmánybíróságnak kötelessége lenne a devizahitelesek panaszait napirendre venni és azokról döntést hozni. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság ennek a kötelezettségének a szándékosan nem tesz eleget, a devizahitelesek a strasbourgi bírósághoz fordulhatnak jogvédelemért - írta közleményében a PTTE.

Forrás: nepszava.hu



Hatszáznegyven kiskertbérlővel köt öt évre szóló, a későbbiekben meghosszabbítható földhasználati szerződést Szombathely önkormányzata, amennyiben ezt csütörtökön a város közgyűlése is jóváhagyja; ezzel megoldódhat a helyi kertbérlők tavaly keletkezett problémája - közölte szerdán sajtótájékoztatón Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester.
Az érintetteket az önkormányzat levélben fogja megkeresni, arra kéri benne őket, hogy legkésőbb február 18-áig személyesen keressék fel az önkormányzati hivatalt, ahol aláírhatják a szerződést - mondta. Hozzáfűzte: a bérleti díjak nem emelkedtek, a hobbikerteket továbbra is jelképes - évi ötezer forint alatti - díj ellenében művelhetik.A szombathelyi kiskertek ügye tavaly májusban került az érdeklődés középpontjába, miután az akkor hatályba lepett földtörvény kimondta, hogy földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek.

Forrás: hirado.hu



Akár egymilliárd forint kártérítést is fizethet a magyar állam a raboknak az embertelennek ítélt börtönviszonyok miatt. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt 430 ilyen ügy van, több fogoly már meg is nyerte a kártérítést. Magyarországon jelenleg 141 százalékos a börtönök telítettsége: a csaknem 13 ezer férőhelyre 18 ezer fogvatartott jut. A kormány idén 1600 új hellyel bővítené a börtönöket, erre 4 milliárd forintot különítettek el.
Az egyik fővárosi börtöncellának a lakói akár szerencsésnek is mondhatók. A négyágyas zárkában csak hárman raboskodnak. Így az előírt fejenkénti három négyzetméteres helyük megvan. Hasonló állapotok leginkább az ország nyugati felén lévő börtönökben tapasztalhatók, a keleti megyék fegyintézményei sokkal zsúfoltabbak. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adatai szerint 2012-ben a csaknem 12 500 férőhelyre 17 500 fogvatartott jutott. Tavaly viszont már a mintegy 12 800 férőhelyen 18 200 fogvatartottat helyeztek el. Ez azt jelenti, hogy 2012-ben 139 százalékos, tavaly pedig már 141 százalékos volt a börtönök átlagos telítettsége. „A börtönben három négyzetméter alatti elhelyezési kényszer mindenféleképpen kártérítési követeléssel és kártérítési következményekkel fog járni” – mondta Magyar György ügyvéd.

Forrás: mno.hu



Az Országos Bírósági Hivatal által indított EKOP projektek eredményeként a bíróságokon jelentős technológiai újításokat vezettek be 2015. január 1-jétől. A projekt részei közül az állampolgárok számára az úgynevezett „Levelező” és a „Hírvivő” projektek nyitnak meg új lehetőségeket egy elektronikus ügyfélportál létrehozásán keresztül.
A rendszert az állampolgárok a bíróságok központi honlapjáról (www.birosag.hu), illetve közvetlenül az https://e-ugyintezes.birosag.hu/ oldalról érhetik el, és itt találnak részletes tájékoztatást az egyes elemek igénybevételével kapcsolatosan. Ezek bevezetése és zavartalan működése a bíróság számára is alapos felkészülést igényel.A projekt útján megvalósuló fejlesztések egyike, hogy az ügyfelek a bíróságokon való személyes megjelenés nélkül, elektronikus formában - az Ügyfélkapun keresztül - tudnak panaszbejelentésekkel élni a bíróságok felé. Ennek segítségével egy elektronikus nyomtatvány használatával gyorsabban, és egyszerűbben tehetik meg panaszaikat.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az alábbi felhívást tette közzé a kulturális javak behozatalának vámhatósági ellenőrzésére vonatkozó alapvető rendelkezésekről.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) preambuluma az alábbiak szerint rögzíti a kulturális örökség általánosan elfogadott definícióját: „kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője”. E fogalom alá sorolandó az ingó és ingatlan örökség, vagyis a műtárgyak, műemlékek és régészeti leletek. Az e fogalomkörbe sorolható kulturális javak nemzetközi kereskedelmét közösségi és nemzeti szintű jogszabályok, illetve nemzetközi egyezmények szabályozzák. Jelen tájékoztatás a kulturális javak behozatalához kapcsolódó vámhatósági ellenőrzések szakszerű lefolytatásához nyújt eligazodást.

Forrás: orientpress.hu



A Magyar Nemzet szerint önkormányzati és kéményseprő-ipari szervezetek éles kritikával, míg több vidéki település inkább várakozással tekint a kormány azon szándékára, hogy a kéményseprői szolgáltatást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szervezetén belül egyesítenék. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a lapnak kifejtette: céljuk, hogy az ingyenessé váló kéményseprői szolgáltatást hosszú távon fenntartsák.
Pogácsás Tibor a lap szerdai cikke szerint azt mondta: a kéményseprői ágazat átalakítására azért van szükség, hogy az életvédelmi, kármegelőzési feladatok a hosszú távú rezsicsökkentés fenntartása mellett is megoldottak legyenek. Erre garanciát csak egy nonprofit működésű állami szolgáltató tud vállalni. Az államtitkár hangsúlyozta: az a cél, hogy a kéményseprő szakembereket az új társaság átvegye, azaz rájuk nézve lényegében csak az változna, hogy máshonnan kapnák a fizetést, mint addig.

Forrás: hirado.hu



Komoly konfliktust generálhat a liftes társasházak alsóbb és felsőbb emeletein lakók, illetve a fiatalok és idősebbek között az a rendelet, amely a liftek üzemeltetését szabályozza.
A Nol.hu értesülése szerint a következő 5 évben több ezer lift várhat teljes felújításra, vagy cserére egy tavaly módosított kormányrendelet miatt, amely túlságosan szigorú követelményeket támaszt a felvonókkal szemben.Magyarországon nem igazán van hagyománya annak, hogy a közös költséget a lifthasználat arányában differenciálják, sőt – mint arról a Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára tájékoztatta szerkesztőségünket - korábban alkotmánybírósági döntés is született arról, hogy a lift közös társasházi tulajdon, tehát ilyen fajta költségeltérítésről szó sem lehet, legfeljebb egyedi lakóközösségi megállapodások alapján.

Forrás: mfor.hu



Szeptembertől már csak kondenzációs gázkazánokat lehet forgalomba hozni. Vannak, akikre ez az uniós kivétel nem vonatkozik.
A rendeletben biztosított kivétel szerint azonban a gyűjtőkéménnyel rendelkező társasházak számára ezt követően is engedélyezett a hagyományos kazán vásárlása, illetve használata - közölte az Energiahatékonysági Intézet.

Forrás: privatbankar.hu



A Szerző törvényszék székhelyén működő járásbíróság titkáraként gyakran szembesült a külföldön meghozott határozatok végrehajtása során a végrehajtást kérő részéről felmerült bizonytalansággal, nevezetesen, hogy a határon túl meghozott határozatok végrehajtásánál mely jogszabályt (végrehajtási törvényt, EK rendeletet, jogsegélyegyezményt, stb.) kell alkalmazni; kell-e kérni külön a határozat elismerését, vagy sem; milyen iratokat kell csatolni és milyen iratok csatolására lehet a végrehajtást kérőt felhívni; milyen nyelven nyújthatók be az egyes okiratok.
A tanulmány ezeket a követelményeket foglalja össze, az igazságszolgáltatáshoz történő hozzáférés megkönnyítése céljából.

Forrás: jogiforum.hu



Ez év elejétől a cégbíróságokon lehetővé vált az, hogy egy művelettel húsz végzést írjon alá a cégbíró. A programot az Országos Bírósági Hivatal kezdeményezésére rendelte meg az Igazságügyi Minisztérium a rendszergazdától.
A csoportos elektronikus aláírás bevezetésével jelentősen csökkent a bírák és a cégügyekben eljáró titkárok adminisztrációs terhe. Eddig a munkaidőből legalább egy órát vett igénybe a végzések aláírása és elküldése, amely a fejlesztésnek köszönhetően ez után a töredéke a korábbinak. A rendszer a végzéseket nem csak aláírja, hanem automatikusan ki is küldi a jogi képviselő által megadott e-mail címre.Tavaly az OBH által kezdeményezett jogszabály-módosítás már jelentősen, mintegy napi 1,5-2 órával csökkentette a cégbírósági szerkesztők munkaterhét azzal, hogy március 15. óta nem kell záradékolniuk a szerződéseket.

Forrás: jogiforum.hu



Idén februártól a korábbi helyett aktualizált Magatartási Kódex lép hatályba, amely minden, a felelős lakossági hitelezéshez szükséges, ám 2014-ben jogszabályba nem foglalt elvet, szabályt tartalmaz. A jogalkotó tavaly számos, a lakossági hitelezéshez kötődő fogyasztóvédelmi rendelkezést törvényekbe, rendeletekbe emelt, ezért vizsgálták felül a korábbi dokumentumot - olvasható az MNB és a Bankszövetség közös sajtóközleményében.
A lakossági hitelt, pénzügyi lízing- vagy faktoringszolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmények ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex 2010. január 1-jén lépett hatályba azért, hogy megerősítse a lakossági hitelfelvevők és a hitelezők közti bizalmat. Az Országgyűlés és a kormány 2014-ben a Magatartási Kódex számos rendelkezését jogszabályokban szabályozta, ami szükségessé tette a dokumentum felülvizsgálatát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség egyeztetése nyomán így 2015. február 1-jétől Aktualizált Magatartási Kódex lép hatályba, amely a tavaly jogszabályi szinten nem szabályozott rendelkezéseket tartalmazza.Az eddigi Magatartási Kódexet aláíró pénzügyi intézményeknek – számuk meghaladja a 250 szolgáltatót, a lakossági hitelpiac bő 95 százalékát – nem kell újabb nyilatkozatot tenniük az önszabályozó dokumentumhoz való csatlakozásról; eddigi kötelezettségvállalásuk változatlanul tovább él. Az aktualizált Kódex szabályai révén a pénzügyi intézmények önkéntesen vállalják, hogy átlátható és felelős magatartást tanúsítanak lakossági ügyfeleik felé a hitelnyújtást (lízing-, vagy faktoringszolgáltatást) megelőzően, a futamidő alatt, s az esetleges fizetési nehézségekkel kapcsolatos eljárásaikban is.

Forrás: profitline.hu



Február 10-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését kedden a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a Raiffeisen Lízing Zrt. magyar állam ellen indított perében.
A törvényszék egyben elutasította a felperes pénzintézet kérelmét arra, hogy a bíróság forduljon az Európai Unió Bíróságához, valamint kezdeményezzen eljárást az Alkotmánybíróságnál. A Raiffeisen Lízing azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: a 2014. évi 38-as törvény alapján a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésében, illetve a deviza fogyasztói kölcsönszerződéseiben alkalmazott szerződéses kikötések tisztességesek, és ezért érvényesek.

Forrás: mno.hu



Az alulfinanszírozottságot, az elöregedést, az eltérő szakmai minőséget, az önkormányzatok gazdálkodási lehetőségeitől függő körülményeket, valamint a hozzáférés területi egyenlőtlenségeit nevezi meg a szaktárca az alapellátás legfőbb gyengeségeinek a terület átalakításáról készülő előterjesztésben - írja a Világgazdaság a birtokába jutott jogszabálytervezet alapján.
Az újság keddi cikke szerint a jogszabálytervezetet csak márciusban kell a kormány elé terjeszteni, így abban még nem szerepelnek konkrét változtatási tervek, csak irányok. Az előterjesztés szerint például az említett gyengeségek felszámolásához növelni kell az alapellátás kompetenciáját, finanszírozási helyzetét, ami azután segít az emberi erőforrás hiányának enyhítésében.

Forrás: hirado.hu



Határidőre megtörtént a Volán társaságok integrációja, januártól hét regionális közlekedési központ viszi tovább a közszolgáltatási feladatok ellátását - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn.
Az MNV felidézte, hogy a közúti közösségi közlekedés átalakítása 2012 végén a regionális közlekedési központok megalakításával indult el. Lényege, hogy a huszonnégy, alapvetően megyei szinten működő Volán társaságból hét regionális közlekedési központ szerveződött, amelyek így költséghatékonyabban és szervezettebben tudnak működni. A Volán társaságcsoport szervezeti átalakításának elsődleges célja a költségvetési források hatékonyabb felhasználása mellett a szolgáltatási színvonal emelése, a munkahelyek megőrzése, valamint versenyképesebb vállalatok kialakítása - hangsúlyozta közleményében a vagyonkezelő.

Forrás: profitline.hu



A Budapest Környéki Törvényszék mellett működő Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróság (a továbbiakban elsőfokú fegyelmi bíróság) és a Kúria mellett működő Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróság (a továbbiakban másodfokú fegyelmi bíróság) bírái az alábbi szöveggel elfogadta a végrehajtói fegyelmi bíróságok ügyrendjét.

Forrás: jogiforum.hu



Horvátország 6,39 kunán rögzítette a frank árfolyamát. A parlament megszavazta a kormány által előterjesztett fogyasztói kölcsönökről szóló törvényjavaslatot.
A törvényjavaslat elfogadása előtt azonban módosító javaslatot nyújtott be, amely szerint a törvény összeghatár nélkül és minden hitelszerződésre vonatkozik. Az adósok képviseletében fellépő civil szervezet, a Frank Egyesület pénteken reggel bejelentette, hogy országszerte tüntetéseket szervez, mert a kormány félrevezette őket. Az eredeti törvényjavaslat szerint ugyanis az 1 millió kunánál (42,5 millió forint) kisebb hitelekre vonatkozott volna az árfolyamrögzítés. Ezt korlátot azonban az utolsó pillanatban módosította a kormány javaslata.

Forrás: jogiforum.hu



Hamarosan beadhatják az idei egységes agrártámogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a gazdálkodók. Tolna megyében több mint tízezer embert érint a kérelem.
Az agrártárca az egységes kérelmekről, az aktív gazdákról, a termeléshez kötött támogatási jogcímekről, a zöldítésről, a fiatal gazdákról, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatásáról, illetve az egységes területalapú támogatásokról (SAPS) és az átmeneti nemzeti támogatásokról (ÁNT) jelentet majd meg rendeleteket várhatóan a közeljövőben. Addig is összefoglaljuk azokat a már megjelent információkat, melyek segítik a termelőket a döntéseikben.

Forrás: teol.hu



A Kúria teljes ülése hétfőn meghozott jogegységi határozatában megsemmisítette azt a 2012-es jogegységi döntést, mely szerint csak a beleegyezésükkel lehetett felismerhető fotót közölni a közterületen intézkedő rendőrökről.
Nincs egyértelmű jogi helyzet az intézkedő rendőrök sajtófotózása ügyében - mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője a legfelsőbb bírói fórum hétfői jogegységi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Forrás: ma.hu



A Kúria dönthet arról, hogy kell-e a vállalkozásoknak áfát fizetnie olyan infrastrukturális beruházások után, amelyet ingyenesen adnak át például az államnak vagy az önkormányzatnak.
Tipikusan ilyenek a bevásárlóközpontokhoz, lakóparkokhoz épített közúti csatlakozások. Bár az átadás áfa kezelésére vonatkozó szabályok értelmezése már régóta sok bizonytalanságot okoz, az érintett cégek esetenként több száz millió forint áfát fizettek meg önként az adóhatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása után.

Forrás: privatbankar.hu



Az Enefi Nyrt. ellen több száz milliós adóhatósági végrehajtás indult egy romániai adóhatósági eljárás nyomán.
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap este.

Forrás: hvg.hu



Újabb adósmentő jogszabályt fogadhat el az Országgyűlés. A családi csődvédelem elsősorban a rezsidíjakkal elmaradók és a kisebb banki tartozásokat felhalmozók számára jelentene segítséget. A rendszerbe önkéntes alapon lehet majd jelentkezni, akik viszont kérik a családi csődvédelmet, azokra szigorú szabályok vonatkoznak: 10 évig nem vásárolhatnak például luxuscikkeket.
Csaknem kétmillió embernek van valamilyen közüzemi tartozása, a legtöbben a fűtés- és a vízdíjjal maradnak el. Tavaly csak a rezsicégek 350 ezer esetben kezdeményeztek hatósági behajtást.

Forrás: mno.hu



Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már azon dolgozik, hogy miként terjeszthető ki az ingyenes gyermekétkeztetés a hétvégékre, valamint az évközi tanulmányi szünetekre, és készül az előterjesztés arról is, hogy a jelenleginél több gyermek vehesse igénybe - írta szombati cikkében a Magyar Nemzet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) első féléves tervei között szerepel, hogy megoldást találjon a hétvégék, a nyári és téli szünet alatti ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésére, figyelemmel a szükséges költségvetési források vizsgálatára is - közölte a szaktárca. Hozzátették: jelenleg a költségvetés csak a nyári időszakra biztosít címzett támogatást a települési önkormányzatoknak a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésére, de egyes helyhatóságoknak most is lehetőségük van arra, hogy - önerőből vagy egyéb forrásból - máskor is biztosítsák a szolgáltatást.

Forrás: orientpress.hu



A 2014. július 26. napján hatályba lépett, a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényt a Parlament 2014. július 4. napján fogadta el, melyet a 2014. évi XL. törvény számos rendelkezés tekintetében módosított.
A tanulmány a hivatkozott törvény 8. fejezetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) szabályainak eltérő alkalmazása körében felmerült gyakorlati kérdéseket taglalja.

Forrás: jogiforum.hu



Verekedés közben a megtámadott kést rántott, és ötször megszúrta a támadót. A támadás éjszaka történt, ami a jogos önvédelemre lehetőséget adó feltételek egyike. Erre hivatkozva a bíróság jogerősen felmentette a késelő férfit.
Felmentette a Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013 augusztusában önvédelemből megszúrta és életveszélyesen megsebesítette támadóját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán.

Forrás: hvg.hu



A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete (MKOI) elutasítja a kéményseprő-ipari közszolgáltatást érintő törvénymódosítási előterjesztést – közölte az érdekképviselet pénteken.
A MKOI szerint a javaslat szakmai szempontból elfogadhatatlan, működésképtelen modellt vázol fel a kéményseprő-ipari tevékenységről, valamint a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény módosítására vonatkozó előterjesztés. Az ipartestület szerint a tervezet alapján nem valósítható meg a díjmentes kéményellenőrzés a jelenlegi biztonsági szint fenntartása mellett.

Forrás: tozsdeforum.hu



Az Európai Bizottság csütörtökön közvetve megerősítette, hogy párbeszédet kezdett a német kormánnyal arról a törvényről, ami az ország területén tevékenységet végző más tagállambeli közúti teherfuvarozó cégeket is a helyi minimálbér megfizetésére kötelezi - írja a Bruxinfo.
Jól értesült források szerint a Bizottság Lengyelország, Csehország és Magyarország, továbbá fuvarozó cégek panaszára néz a berlini kormány körmére a Németországban nemrég bevezetett minimálbér ellentmondásos alkalmazásának ügyében.

Forrás: portfolio.hu



Bírálta a január 1-jén életbe léptetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) és annak felülvizsgálatát szorgalmazta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK).
A kamara állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a rendszer "súlyosan kockáztatja minden érintett magyarországi vállalat versenyképességét", súlyos, vélhetően maradandó károkat okozhat Magyarország nemzetközi termelési és logisztikai szerepének. "A rendszer tartósan súlyos fennakadásokat okozhat meglévő szállítási és termelési folyamatokban, hatalmas adminisztratív terheket ró a vállalatokra, jelentős, a piaci versenyhelyzetet veszélyeztető adatvédelmi kockázatokat hordoz" - mutatott rá a kamara.

Forrás: profitline.hu



A kormány tervei szerint a teljesen állami tulajdonú cég jó árakkal és jó szolgáltatással fogja megverni a jelenlegi piaci szereplőket.
A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-t egymilliárd forintos alaptőkével és tizennégy milliárd forint tőketartalékkal alapítsák meg 2015 február 28-ig. A kizárólagos állami tulajdonú társaság felett az MFB Zrt. gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat.

Forrás: ma.hu



Gépjármű-biztosítások mellett egyre gyakrabban lakásbiztosításokhoz is köthető extra a kiegészítő jogvédelem.
Egyes biztosítások esetében eleve a csomag része, másutt néhány száz forintért megköthető extra szolgáltatás a kiegészítő jogvédelem-biztosítás. De vajon mire jó, mennyire szükséges egy hétköznapi ügyfél számára egy ilyen jellegű védelem?

Forrás: mno.hu



Február 9-re halasztotta el az ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank által az állam ellen indított perben.
A két felperes bank keresetében azt kérte, a bíróság mondja ki, hogy forintalapú kölcsönszerződéseik általános szerződési feltételei (ászf) tisztességesek voltak. Ezzel szemben az alperes magyar állam szerint az OTP és az OTP Jelzálogbank forintalapú fogyasztói kölcsönszerződéseinek ászf-jei tisztességtelenek, ezáltal érvénytelenek voltak.

Forrás: vg.hu



A Bírósági Közlöny a bíróságok hivatalos lapja, mely 2011. óta elektronikus formában jelenik meg. Mostantól azonban interaktív használatára is lehetőség lesz, mivel a tartalomjegyzékben böngészve azonnal a keresett tartalomra léphetünk.
A Bírósági Közlönyben kerül sor – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényben meghatározott közzétételi kötelezettségekre figyelemmel – a bírósági szervezetet érintő igazgatási és személyi döntések, beszámolók és pályázatok közzétételére.

Forrás: jogiforum.hu



Magyarország nem képvisel idegenellenes álláspontot, de ésszerű bevándorláspolitikát akar látni Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a közmédia tudósítóinak nyilatkozva Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott európai uniós vezetőkkel és az Európai Néppárt elnökével.
„Sikerült tisztázni a bevándorlással kapcsolatos magyar álláspontot. Világossá tettük, hogy mi nem fogadjuk el az európai szélsőjobboldal megközelítését” –hangsúlyozta a kormányfő. Leszögezte ugyanakkor, hogy a bevándorlás kérdéskörének mai európai szabályozása nem ésszerű.

Forrás: mno.hu



Élete végéig börtönben marad a bátmonostori hármas gyilkosság elkövetője. A Szegedi Ítélőtábla a férfi 17 és 15 éves tettestársait 12 év fegyházbüntetésre ítélte.
Az elsőrendű vádlott, P. Attila először egy bajai nőt és élettársát ölte meg társaival, mert nem akarta visszafizetni a nőtől kapott 6 és fél millió forintos kölcsönt. A férfit közvetlen közelről lőtték le, a nőt pedig fémcsövekkel verték össze, majd megfojtották. Az elsőrendű vádlott egy évvel később szerelemféltésből is elkövetett egy gyilkosságot, akkor a szeretőjének a férjét lőtte le.

Forrás: mno.hu



Az állam novembertől magához vonja és egyúttal ingyenessé teszi a kéményseprést. Az újabb átgondolatlan központosítás ellehetetleníti a szakmát és milliárdos pénzkidobással jár - írta a Népszabadság.
Az önkormányzatoktól a katasztrófavédelem venné át idén novembertől a kéményseprési közszolgáltatást egy a kormány honlapján szerdán megjelent törvénytervezet szerint. A katasztrófavédelem a magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanoknál, illetve a cégjegyzékbe be nem jegyzett egyéb ingatlanoknál végezné ezt a szolgáltatást. Azt a munkát, amely ezen a körön kívül esik, (például a közületek, cégek számára) kéményseprő-ipari szolgáltató is végezhetné.

Forrás: napi.hu



Szeptemberben indult eljárás négy cég ellen, akik a gyanú szerint hulladékgazdálkodási tendereket osztottak fel. Egy képviselői indítványra átírták a törvényt, így már biztos nem kapnak milliárdos bírságot.
A Gazdasági Versenyhivatal tavaly szeptemberben indított kartellezés gyanújával eljárást négy cég ellen.

Forrás: privatbankar.hu



A cégvezetők elképesztő módon hanyagok, a legnagyobb problémát nem az jelenti, hogy nem tudjuk az adatvédelmet biztosítani, hanem az, hogy a cégvezetők nem hajlandók ezt használni – mondta Zelenák János a magyar fejlesztésű, hardveres hívástitkosító technológia, a SecFone szabadalmának feltalálója a Világgazdaság konferenciáján.
Zelenák János tapasztalata szerint a legnagyobb kockázatot a céges adatvédelem szempontjából a gondatlanság, gyanútlanság, naivitás jelenti (például „a lehallgatás csak másokkal fordulhat elő”). „Köztudott, hogy a mobiltelefon nem biztonságos, hiába töltünk rá le szoftvereket, mégis ezen beszélik meg a bizalmas infókat a cégvezetők. Alapszabály, hogy mobiltelefonba nem mondjon bizalmas dolgokat a cégvezető” – hangsúlyozta a SecFone igazgatója.

Forrás: vg.hu



A Magyar Autóklub szerint kedvező, hogy a kormány elfogadta az útdíjrendszer módosítására tett javaslataikat, ugyanakkor továbbra is elhibázottnak tartják az elkerülő utak és a bevezető főútvonalak díjasítását - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy az egyhónapos próbaüzemet követően február elsejétől változik az útdíjrendszer, több útszakasz ingyenessé válik.

Forrás: vg.hu



Nem részesült a Mol Nyrt. állami támogatásban az általa kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradékok összegének megállapítása során - foglalt állást csütörtökön közzétett jogi szakvéleményében Nils Wahl, a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnoka az Európai Bizottság és a magyar energiavállalat jogvitájában.
A főtanácsnoki előterjesztés nem köti a bíróságot a későbbi ítélethozatalban, de a tapasztalatok szerint az ítéletek többnyire nem állnak gyökeres ellentétben az ügy alapos tanulmányozására kijelölt főtanácsnok álláspontjával.

Forrás: ma.hu



A szervezet elemzése szerint az egyenlő bánásmódról szóló törvény megszületése óta összhangban van a vonatkozó alkotmányos rendelkezésekkel, és a nemrégiben elfogadott köznevelési törvénymódosítás alapján kiadható kormányrendelet nem lehet ellentétes az egyenlő bánásmód követelményével.
A központ MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint vizsgálatukat az indokolta, hogy a módosítás kapcsán komoly vita alakult ki.Összegzésük szerint a törvény az alaptörvénnyel párhuzamosan most is ad lehetőséget bizonyos esetekben az alapjog-korlátozásra, illetve ezzel összefüggésben a diszkriminációs tilalom áttörésére - ugyanis nem minden megkülönböztetés minősül jogellenesnek.

Forrás: hirado.hu



Bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtökön Toni Grebla alkotmánybíró ellen, akit befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítanak.
Az alkotmánybírót rendőrök vitték be az ügyészségre, ahol közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, majd szabadon távozhatott. Előzetes letartóztatásához vagy bíróság elé állításához a DNA-nak meg kell szereznie a szenátus felhatalmazását, minthogy a kormányzó Szociáldemokrata Pártban politizáló Toni Greblát 2013-ban a szenátus választotta az alkotmánybíróság tagjává.

Forrás: jogiforum.hu



Felülvizsgálja a Miniszterelnökség a 2007-2013 közötti időszak operatív programjainak zárásához szükséges létszámot, és szükség esetén bővítik a kapacitásokat - derül ki a 2015. évi cselekvési tervről szóló kormányhatározatból, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A határozat szerint a kormány a 2007-2013-as uniós programok zárása során a 100 százalékos kifizetésre, valamint a költségvetési kockázat kizárására, illetve minimalizálására törekszik.A 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás 2015. február 15. után nem hirdethető meg, a határidőn túl a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulásával lehet pályázatot kiírni.

Forrás: hirado.hu



A kormány elrendelte az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munka megkezdését – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A kormányhatározat szerint a tudomány, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, valamint Igazságügyi Minisztérium képviselőinek részvételével a koncepcionális kérdésekkel kapcsolatos álláspont kialakítása érdekében az Államreform Bizottság eseti munkacsoportjaként Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság jön létre, melynek elnöke az Államreform Bizottság elnöke.

Forrás: hvg.hu



Február 4-re halasztotta a határozat kihirdetését az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel alapú szerződésekkel kapcsolatos perében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
A felperes pénzintézet keresetében a tételesen meghatározott forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte. A bank indítványozta az eljárás felfüggesztését és azt, hogy a törvényszék előzetesen forduljon az Európai Unió Bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz. Az Erste az alperes magyar állam által benyújtott több mint 6,7 millió forintos perköltséget eltúlzottnak és indokolatlannak tartja, így annak mérséklését kérte a bíróságtól.

Forrás: profitline.hu



Értelmezhető és gyakorolható-e a férfiak önrendelkezési joga gyermekvállalás esetén? Érvényesül-e adott esetben a nemek közötti jogegyenlőség? Azonos-e a döntés tekintetében a nemek között az emberi méltóságnak, mint kiemelten védendő alapjognak a tartalma?
A tanulmány a férfiak gyermekvállalás kérdésében való önrendelkezési szabadságát érintő próbaperben hozott jogerős ítélet indokolása, illetve egyéb hivatalos álláspontok elemzése alapján keres tényszerű választ a kérdésre.

Forrás: jogiforum.hu



A kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A NAV revizorai, pénzügyőrei az év első két hónapjában ellenőriznek, de ezek fő célja február 28-ig a tájékoztatás. Az adóhatóság munkatársai a mulasztókat figyelmeztetik, de március 1-ig nem szabhatnak ki mulasztási bírságot. A vállalkozások a próbaüzem végéig mentesülnek a kockázati biztosíték megfizetése alól is.

Forrás: vg.hu



Kötelező olvasmánnyal, zarándoklattal vagy kőművesmunkával is kiváltható olykor a börtönbüntetés.
Indulatkezelő terápián kellett volna a dühétől megszabadulnia annak a férfinak, aki néhány napja kidobta hat hónapos gyermekét az ablakon, majd maga is utánaugrott. Mindketten szörnyethaltak. A nem először fenyegetőző férfit január 10-én gyorsított eljárásban ítélték el „erőszakkal fenyegetve elkövetett zaklatás” vétsége miatt. Ezért egy év fogházat kapott, felfüggesztve. A bíróság ezért is rendelte el a pártfogó felügyeletet, valamint külön magatartási szabályként előírta a részvételt a terápián. Már sohasem derül ki, hogy ez utóbbi mit változtatott volna az érzelmileg labilis férfi viselkedésén. Ugyanakkor az eset is példázza, hogy a bíróságok egyre gyakrabban élnek olyan személyre szabott ítélettel, amely a „javulás” vagy jóvátétel reményében speciális magatartási szabályt is tartalmaz.

Forrás: ujbtk.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) megszüntette azt az eljárását, amelyben egy konkrét büntetőügy bírájának indítványára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés alkotmányosságát vizsgálták, ugyanis időközben megváltozott az erre vonatkozó szabályozás, így az indítvány okafogyottá vált.
Az Ab honlapján szerdán közzétett határozat szerint tavaly áprilisban indítványozta védői kezdeményezésre a Szegedi Ítélőtábla a tényleges életfogytiglan hazai szabályozásának vizsgálatát, figyelemmel a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatára, amely szerint minden elítéltnek joga van arra, hogy már elítélésekor tudja, miként kell viselkednie ahhoz, hogy legyen esélye a szabadulásra, és ezt legalább 25 év elteltével időszakosan vizsgálni is kell.

Forrás: orientpress.hu



A törvényben előírtnál kevesebbet, ráadásul azt is személyi jövedelemadóval terhelten fizeti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a közalkalmazottainak, akiknek egy 2013-as kúriai ítélet, illetve elvi határozat alapján jár a fizetésükkel kapcsolatos banki költségek kompenzációja – fordult lapunkhoz több somogyi pedagógus.
Az ügyben egy pécsi pedagógus, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Somogyért is felelős ügyvivője indított pert, melyet előbb a munkaügyi bíróságon, majd a Kúrián is megnyert: akkor három havi illetménye után követelte a banki költségek megtérítését munkáltatójától, a Kliktől, ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint a közszférában nem lehetséges a készpénzes bérfizetés, ami viszont pénzintézeti költségekkel jár, melyet választási lehetőség híján neki kellett fizetnie. Az ítélet kimondta: nincs olyan jogszabályi rendelkezés, hogy a munkavállalónak kell viselnie a költséget akkor, ha nem a munkáltató elvárásának megfelelő szerződést köt egy bankkal, s kötelezte a Kliket, fizesse meg az ominózus időszakra a pénzfelvétel a számlavezetés és az éves bankkártya díjait.

Forrás: sonline.hu



Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság szerdán a kihirdetésre váró információbiztonsági törvényt, amely ellen a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt alkotmányossági kifogást.
A liberális szenátorok decemberben megszavazták a jogszabályt, miután azonban több civil szervezet úgy értelmezte, a jogszabály jogalapot teremt a titkosszolgálatoknak, hogy bármilyen számítógép adataihoz bírói felhatalmazás nélkül hozzáférjenek, a PNL óvást emelt az alkotmánybíróságon.

Forrás: hirado.hu



A közigazgatási bíróság megsemmisítette a horvát gazdasági minisztérium 2011-ben hozott, koncessziókat megvonó döntését, amelyben visszavonta az INA horvát olajvállalat kutatási engedélyét a Dráva koncesszió ügyében - közölte az INA szerdán honlapján.
Az INA ezért kérni fogja, hogy a kutatási engedélyt hosszabbítsák meg azzal az időszakkal, amely alatt nem végezhetett munkálatokat a területen. Az INA közleményében kiemelte, hogy a közigazgatási bíróság megállapította: "a gazdaság minisztérium nem tudta bebizonyítani, hogy az INA nem teljesítette volna kötelezettségeit, amiért megvonták tőle az engedélyt". A koncessziós engedély a bíróság döntésével újra érvényessé vált, de a kutatási engedély 2014 végén lejárt.

Forrás: profitline.hu



A szerdai kormányülésen téma lesz az útdíjrendszer, és több módosításról is dönthetnek. Elsőrosban a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok kedvezményeit üthetik nyélbe, a repülőtérre vezető út díjmentesítéséről nincs szó a Magyar Nemzet értesülése szerint.
Esélyes, hogy a szerdai kormányülésen több ponton módosítják az új útdíjszabályozást – értesült a Magyar Nemzet.

Forrás: hvg.hu



Közfoglalkoztatási célra idén 230 milliárd forintot, vagyis majdnem a 48 ezer fős rendőrség évi költségvetését különítette el a kormány, ezzel is jelezve, hogy ebben az évben is központi szerepet szán ennek a területnek – emelte ki a belügyi feladatok közül Felkai László, a Rádió Orientben.

Forrás: orientpress.hu



Hiába van meg a döntés, a szerb és horvát közvélemény még hetekig feszültségben maradhat, ugyanis csak február első hetében hozzák nyilvánosságra. Szakértők szerint a bírák vagy elvetették mindkét keresetet, illetve egyik fél javára sem döntöttek, vagy egyaránt bűnössé nyilvánították Szerbiát és Horvátországot is.
Meghozta döntését a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) a Szerbia és Horvátország közötti háborús népirtásra vonatkozó kölcsönös vádakkal kapcsolatban. Az ítéletet azonban csak február első hetében hozzák nyilvánosságra – értesült a szerb sajtó szerdán.

Forrás: hvg.hu



Meghatározta a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Kijelölte a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat.Meghatározta a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Erre a célra 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak.

Forrás: kisalfold.hu



Január 6-án, 65 éves korában elhunyt Erményi Lajos, a Legfelsőbb Bíróság (LB) utolsó elnökhelyettese. Noha a Kúria hivatalosan nem közölte a hírt – ahogyan azt sem, hogy saját halottjának tekinti-e Erményit – lapunk úgy értesült: a bíró temetésére február 2-án a Farkasréti Temetőben kerül sor.
Erményi Lajos 1978 óta dolgozott bíróként, 1987-től az Igazságügyi Minisztérium főmunkatársa, 1994-től a LB-n bíró. 1998-tól 2002-ig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalának főosztályvezetőjeként dolgozott, ezután az LB – amit azóta Kúriává neveztek át – tanácsvezető bírája lett, 2002 és 2009 között az LB főtitkára. 2009-ben Sólyom László az LB elnökének, Baka Andrásnak a javaslatára, az OIT véleményének kikérése után nevezte ki az LB elnökhelyettessé, e posztjáról - nemzetközi jogot sértő módon - mandátumát megszakítva elmozdították az új alkotmány hatálybalépésével, ugyanis az alaptörvény átnevezte az LB-t Kúriává.

Forrás: nepszava.hu



Hatékonyabbá tenné a terrorizmus megelőzését az LMP. A tegnap beadott módosítás többek között visszavonhatóvá tenné az állampolgárságot és büntetné a terrorizmus támogatására való uszítást. Az ellenzéki párt elképzelései szerint a kormány félévente jelentést készítene a hazánkban tartozkodó harmadik országbeli állampolgárok számáról és helyzetéről.
A terrorcselekmények hatékonyabb megelőzését célzó törvénymódosítást nyújtott be hétfőn az Országgyűlésnek az LMP két politikusa, Szél Berndett és Schiffer András. Az indítvány a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvényt azzal egészítené ki, hogy a magyar állampolgárság visszavonható legyen abban az esetben, ha megszerzésétől számított 20 éven belül valaki terrorcselekményt követett el vagy finanszírozott.

Forrás: hvg.hu



A CL Brokers Group Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos sajtóhirdetéseivel, a jogsértés elkövetéséért 3 millió 291 ezer forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a versenyhatóság kedden az MTI-vel.
A GVH megállapította, hogy a 2013. november 4. és 2014. április 11. között közzétett hirdetésekből nem derült ki egyértelműen, hogy a vállalkozás fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik, és a kínált konstrukcióban nem nyújt kölcsönt. A reklámok nem adtak egyértelmű információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, például arról, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, s a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz és így a megszerezni kívánt dologhoz.

Forrás: hir6.hu



Ha Julius Reda jelentéséből valós program születik, komoly változások elé nézhet az uniós szerzői jog.
Julia Reda, az Európai Parlament német képviselője 2015. január 14-ei dátummal tette közzé jelentését, melyben az Információs társadalmi (InfoSoc) irányelv reformjával kapcsolatos megállapításait foglalta össze. A jelentésről Mezei Péter, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi Intézetének docense készített kivonatot blogjában, az alábbiakban ebblől idézünk.

Forrás: itcafe.hu



A Kúria dönthet arról, hogy kell-e a vállalkozásoknak áfát fizetni olyan infrastrukturális beruházások után, amelyet ingyenesen adnak át például az államnak, vagy az önkormányzatnak. Tipikusan ilyenek a bevásárlóközpontokhoz, lakóparkokhoz épített közúti csatlakozások. Bár az átadás áfa kezelésére vonatkozó szabályok értelmezése már régóta sok bizonytalanságot okoz, az érintett cégek esetenként több száz millió forint áfát fizettek meg önként az adóhatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását követve. A kérdés idén rendeződhet azzal az üggyel, amit a NAV az év elején vitt a Kúria elé. A precedensértékű döntéstől függően sok milliárd forint járhat vissza a vállalkozásoknak.

Forrás: jogiforum.hu



A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kúriai határozat szerint a törvényellenesnek minősített pontokat május 31-ével megsemmisítik.
A Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását jogellenesnek minősítő fővárosi közgyűlési rendelet egyik mellékletének több pontja, amelyekben a kerületi tulajdonú közterületeket sorolják fel.Az indokolásban a Kúria kifejtette: a melléklet a szabálysértési törvény felhatalmazásán alapul, ezért annak keretei között állapíthat meg szabályokat. A melléklet legtöbb pontjában azonban felfedezhetőek olyan elemek, amelyekkel az adott kerületi önkormányzat javaslata törvénysértést előidézve túllépett a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazáson. Az indokolás szerint számos közterület esetén nem állapítható meg, hogy milyen védett érték miatt jelölték azokat ki.

Forrás: hirado.hu



Akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre elektronikus információkat juttat el a NAV, másoknak postán küldi a hivatal a bevallási nyomtatványok kisebb-nagyobb csomagját.
Nagyjából négymillió embernek küld névre szóló elektronikus vagy postai levelet mostanában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a küldemények az adóbevallási teendőkre, határidőkre hívják fel a figyelmet – írja a Magyar Nemzet keddi számában.

Forrás: hvg.hu



700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását - hívja fel a figyelmet keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca kiemeli, hogy támogatás akár cafeteria elemként is választható. Tavaly áprilisban lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását.

Forrás: hir6.hu



Az NGM államtitkára egy horvát tévének azt mondta, már folyamatban van a frankhitelek körüli problémákat megoldó magyar törvények fordítása, és még kedden elküldik azokat a horvát kormánynak.
A magyar kormány még kedden elküldi a zágrábi kabinetnek azoknak a magyar törvényeknek az angol fordítását, amelyek megoldották a svájci frank hitel körüli problémákat Magyarországon - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára a horvát Nova TV-t.

Forrás: hvg.hu



Látványos eredményeket hozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által kezdeményezett földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó, miniszteri rendelettel bevezetett ellenőrző jegy alkalmazása, amit az elmúlt egy hónap tapasztalatai is alátámasztanak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az ellenőrző jegy első alkalmazása óta 1 396 742 liter borra érkezett alkalmazási igény 29 tételben. Eddig összesen 565 378 ellenőrző jegyet adott ki a HNT, míg további 5792 jegy kiadása folyamatban van.

Forrás: hirado.hu



Húszmillió forintra csökkentené az alkoholok jövedéki biztosítékát a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János és parlamenti államtitkára, L. Simon László.
A két fideszes politikus hétfőn nyújtotta be a parlamentnek az erről szóló törvénymódosító javaslatot.Indítványuk alapján az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermékek jövedéki biztosítéka az idén 20 millió forint lenne. Ez a tavaly hatályos 22 millió forintos jövedéki biztosíték "nagymértékű, közel 10 százalékos csökkentése" lenne - írta az előterjesztés indoklásában Lázár János és L. Simon László.

Forrás: jogiforum.hu



Véget érhet a négy hónapja tartó, több ezer tárgyalás elhalasztását eredményező ügyvédsztrájk Szerbiában, de csak akkor, ha a belgrádi parlament megváltoztatja a közjegyzőkről szóló törvényt.
A vonatkozó jogszabályról rendkívüli ülés keretében dönt a törvényhozás, és amennyiben a módosításban szerepelnek azok a változtatások, amelyeket a szeptember óta sztrájkoló ügyvédek követelnek, illetve azok a pontok, amelyek kompromisszum eredményeként születtek meg, napokon belül újra megkezdődhet a munka.

Forrás: jogiforum.hu



A schengeni övezeten belül repülővel utazókról hat, az azon kívülre repülő, illetve onnan beutazó utasokról 16 adatot kell továbbítaniuk a légitársaságoknak a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak, amely a nemzeti utasadat-információs rendszert működteti - egyebek mellett ez szerepel abban a törvénytervezetben, amely kedden került fel a kormány honlapjára.
A tervezetet - amelyet a Belügyminisztérium tett közzé, és öt törvényt módosítana - január 29-ig lehet véleményezni. A módosítani tervezett jogszabályok közül a légiközlekedési törvény írja elő az utasok adatainak gyűjtését, továbbítását.

Forrás: vg.hu



Az Európai Bizottság (EB) szerint sérti az uniós jogot a minimálbérre vonatkozó németországi szabályozásnak az az eleme, amely szerint az óránkénti bruttó 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.
Német hírportálok keddi beszámolói szerint a brüsszeli bizottság egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselője azt mondta: több tagállamból érkezett panasz az ügyben, és a testületben a kérdés tanulmányozása nyomán az a meggyőződés alakult ki, hogy nem fér össze a közösségi jogszabályokkal a német minimálbértörvényből következő előírás, miszerint a külföldi székhelyű szállítmányozó cégek kötelesek legalább 8,5 eurónak megfelelő összegű bruttó órabért fizetni az általuk foglalkoztatott gépkocsi, kamion- vagy buszsofőröknek arra az időre, amíg áthaladnak Németországon.

Forrás: mno.hu



Mozgalmas volt a 2014-es esztendő Kovács Péter jogászprofesszornak: kilenc év után, szeptember 26-án lejárt az alkotmánybírói mandátuma, majd december 16-án a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság első magyar tagjának választották. A nemzetközi jogászt életútjáról, szakmai pályájáról kérdeztük.

Forrás: jogiforum.hu



Kiírja az ügyfél nevét az Erste bankautomatája pénzfelvételkor – erre hívta fel a figyelmet a Délmagyarország egyik olvasója. Az Erste Bank szerint adatvédelmi szempontból semmi gond nincs a név megjelenítésével.
A lap olvasója párjával vett fel pénzt egy ATM-ből, akkor figyeltek fel arra, hogy kiírta az automata a nevét. Szerinte ez adatvédelmi szempontból aggályos. Mindketten az Erste Bank ügyfelei egyébként – olvasható a cikkben.

Forrás: hvg.hu



"A tanács eldöntötte, megfellebbezi az ítéletet olyan céllal, hogy a Hamász maradjon rajta az EU terrorista listáján" - mondta egy brüsszeli szóvivő.
Az Európai Unió megfellebbezi azt a decemberi bírósági döntést, amely levette a Hamász palesztin iszlamista szervezetet a terrorista csoportok uniós listájáról - közölte hétfőn Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője. Mogherini elmondta, hogy az EU 28 tagállamának külügyminiszterei azon a brüsszeli tanácsülésen döntöttek erről, amelyen a párizsi merényletek nyomán Európát fenyegető iszlamista veszély kérdéseit tekintik át.

Forrás: hirado.hu



A pénztárgépeket a jogszabály szerint minden évben felül kell vizsgálni, közeleg az elsőként bekötött online kasszák éves, kötelező felülvizsgálatának határideje - hívta fel a figyelmet a Laurel cégcsoport.
A pénztárgépeket forgalmazó társaság közölte: miután már 2014 első felében is üzemeltek online kasszák, a tulajdonosoknak figyelniük kell, hogy mikor jár le az egy év. Aki elmulasztja a kötelező szervizt, akár egymillió forint mulasztási bírságot is kaphat.

Forrás: vg.hu



Több száz energiacég készülhet arra az adatszolgáltatási kötelezettségre, amelyet az idén januárban hatályba lépett, a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló végrehajtási rendelet határoz meg számukra.
Az érintetteknek legkésőbb 2015. március 17-ig kell a nemzeti nyilvántartásba beregisztrálniuk. Az uniós szabályozás célja, hogy az uniós hatóságok a korábbinál is hatékonyabban észleljék és így megelőzhessék a bennfentes információk alapján folytatott kereskedelmet és a piaci manipulációt az energiapiacokon. A piaci szereplők ezért kötelesek a nagykereskedelmi energiapiacokon megvalósuló ügyletekre vonatkozó nyilvántartásaikat és egyes meghatározott információkat az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) részére átadni.

Forrás: ma.hu



Egy 2015. január elsejétől hatályos rendeletmódosítás két dologban is jelentősen érinti a transzferárat alkalmazó vállalkozások többségét. E változások az összehasonlító elemzés elkészítésére, illetve az ily módon meghatározott ártartomány képzésére vonatkoznak.
Bár az adóhatóság – a korábbi ellenőrzési gyakorlat tanúsága szerint – eddig is előnyben részesítette, sőt, bizonyos esetekben el is várta a piaci szereplőktől, a rendelet immár az esetek jelentős részében kötelezővé teszi a statisztikai szűkítés, interkvartilis alkalmazását. Ennek során a szokásos piaci ár meghatározásakor az összehasonlító elemzésben szereplő ártartománynak csak a szélső 25 százaléktól megszabadított középső, 50 százalékos része vehető figyelembe.

Forrás: profitline.hu



Tovább folytatódik az adósmentés, a családi csődvédelem tervezete hónapokon belül a parlament elé kerülhet. A jogszabállyal a kisebb banki tartozásokat felhalmozó és rezsiszámlákkal elmaradó családokon segítene a kormány.
Hónapokon belül a parlament elé kerülhet, jövőre pedig már életbe is léphet a családi csődvédelemről szóló előírás. A Magyar Nemzetnek a KDNP alelnöke azt mondta, már elkészítették a törvényjavaslatot, a tervezetet pedig átadták az Igazságügyi Minisztériumnak, az Országgyűlés elé kerülő verziót ugyanis a szaktárca dolgozza ki. Rétvári Bence kifejtette, a jogszabály elsősorban azokon segítene, akiknek kisebb banki tartozásaik vannak, illetve elmaradtak a rezsiszámlák rendezésével. A politikus hozzátette, a javaslat szerint ha az adós legalább öt évig együttműködik és törleszti adósságait, idővel elengedhetik kötelezettségeinek egy részét.

Forrás: mno.hu



A MÉGSZ kezdeményezésével, a gázkészülékek forgalmazásában és a gázfogyasztó berendezések létesítésében leginkább érdekelt három szakmai szervezet (MÉGSZ, Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesület és Kéményjobbítók Országos Szövetsége) közös rendelet-módosítási javaslatot terjesztett be a miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkárságához.
Az előterjesztők javasolják, hogy a 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) gázkészülékeket érintő fejezeteit úgy módosítsák, hogy megszűnjenek a gázfogyasztó berendezések létesítését szabályozó 11/2013. (III. 20.) NGM rendelettel (MBSZ) szembeni ellentmondások.

Forrás: megsz.hu



Megváltoztak a házi segítségnyújtás jogosultságának feltételei. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága azt közölte: a kormányzat a szociális ellátórendszer átalakításánál arra törekszik, hogy a legrászorultabbak kapjanak fokozott odafigyelést, segítséget, ápolást és gondozást.

Forrás: jogiforum.hu



A Gazdasági Versenyhivatal jogsértést állapított meg a Culevit nevű termékek reklámozásával kapcsolatban, ezért 25 millió forint bírságot szabott ki a Culevit Kft.-re és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását. A Culevit törvénysértőnek tartja a GVH döntését és közigazgatási perben megtámadja azt.
A GVH közleménye szerint a Culevit Kft. 2011 márciusa és 2013. november 4-e közötti kommunikációjában jogszerűtlen módon közvetítette azt az üzenetet, hogy a rákos betegek problémájára megoldás jelenthetnek a Culevit tabletták vagy italporok. A leírásban azt állították, hogy a speciális gyógyászati célra szánt tápszer, illetve annak összetevői elpusztítják a ráksejteket, így alkalmasak lehetnek e betegség gyógyítására, továbbá fogyasztásukkal megelőzhető a kór.

Forrás: hvg.hu



Az áfa-törvény módosítása következtében 2015. január 1-jétől változtak az Európai Unióban nyújtott egyes szolgáltatások teljesítési helyei. Bár számos egyszerűsítő rendelkezést már elfogadtak, az új szabályok nehéz helyzet elé állíthatják a szolgáltatókat.
Uniós irányelv alapján a telekommunikációs szolgáltatások, rádiós és televíziós műsorok, valamint elektronikus úton nyújtott szolgáltatások után január 1-jétől az igénybevevő személy letelepedési helye szerinti államban, azaz a fogyasztás tagállamában kell áfát fizetni. A változás azokat a társaságokat érinti, amelyek az EU-ban szoftvereket értékesítenek, webhely-szolgáltatást biztosítanak vagy telefonszolgáltatást nyújtanak, illetve akik filmeket, műsorokat vagy zenéket juttatnak el a fogyasztókhoz, sőt vonatkozik az elektronikus úton nyújtott távoktatásra is.

Forrás: vg.hu



Január végén ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul, amellyel sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt - mondta Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági főosztályának helyettes vezetője az MTI-nek.
A szolgáltatás részeként a bíróság a peres fél regisztrációja után egyfelől sms, illetve e-mail üzenetben küld értesítést, ha az ügyben két tárgyalás között történt valami jogilag releváns esemény. Ilyen lehet, hogy iratok érkeztek a másik féltől vagy például a szakértőtől, valamint figyelmeztető üzenetet küld a közelgő tárgyalásról, másfelől lehetővé teszi, hogy a felek egyes, az eljárással kapcsolatos adatoknak maguk is utánajárhassanak - ismertette a szakember.

Forrás: hirado.hu



Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy határozott, hogy napirendre tűzi annak a kérdésnek a tárgyalását, hogy a szövetségi tagállamok megtilthatják-e az azonos neműek házasságát.
Az Egyesült Államok legmagasabb szintű bírói testülete várhatóan június végén mondja ki a verdiktet a meleg és leszbikus párok egybekelésére Michigan, Kentucky, Ohio és Tennessee államban vonatkozó tilalom ügyében.A legfelsőbb bírósági döntés hatálya kiterjed majd mind a 14 olyan államra, ahol az ilyen frigyeket nem ismeri el a törvény. Az ítéletet kihirdetésének idejére már körvonalazódni fog a 2016-os választás elnökjelölt-aspiránsainak mezőnye.

Forrás: hirado.hu



Új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint.
A határozatok szerint Szabadhegy Péter János vezeti a londoni, Szilas Andrea Cecília a pekingi, Győri Enikő a madridi, Ódor Bálint Dávid az ottawai, Pintér Attila a belgrádi, Keskeny Ernő a kijevi, Kiss Gábor az ankarai, Szijjártó Orsolya a hágai, Breuer Klára Erzsébet a lisszaboni, Jakab Péter Zsolt a bangkoki, Müller Adrien a rigai, Heizer Antal a tiranai, Négyesi József a szarajevói, Barcsi Gyula a Buenos Aires-i, Deák Miklós a Santiago de Chile-i, Ternák Gábor pedig az abujai nagykövetséget.

Forrás: vg.hu



A Kúria közigazgatási bírájának nevezték ki dr. Sugár Tamást, a Szombathelyi Törvényszék bíráját.
Dr. Sugár Tamást, a Szombathelyi Törvényszék bíráját 2015. január 1-jével a Kúria közigazgatási bírájának nevezték ki, így a Szombathelyen eltöltött huszonhat esztendő után pénteken elbúcsúzott vasi kollégáitól és a törvényszéktől.

Forrás: vaol.hu



Eladták az utolsó megmaradt külföldi leányvállalatot, a magyar üzletek annak az a svájci cégnek a kezébe került, amely a lengyel Praktikereket is megvette.
A Praktiker áruházak eladásával a csődgondnok, Christopher Seagon mostanra valamennyi operatívan működő, Németországon kívüli leányvállalatot sikeresen értékesített.

Forrás: privatbankar.hu



A statisztika nem hazudik. Vagy talán mégis? 2011-ben robbant ki a botrány: a legfőbb ügyész levélben jelezte a belügyminiszternek, hogy egyes rendőri vezetők hamisítják a bűnügyi adatokat. Ehhez képest a hamis statisztikai adatszolgáltatás 2013. február 1-je óta nem számít bűncselekménynek. Hogy is van ez?

Forrás: jogiforum.hu



A 2014-es reformnak köszönhetően a teljes közszolgálat személyfejlesztése a Belügyminisztériumhoz került. Az új struktúrában az ágazat kompetenciatérképe szervezet- és beosztás-specifikussá vált, valóban az érdemeken alapul az előrejutás. Dános Valér a Rádió Orient műsorában az átalakult továbbképzési rendszerről is szót ejtett. A Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság vezetője kiemelte, az új rendszer az egyéni teljesítményértékelésre épül. A 2015-ös év célja a tényleges integráció a közszolgálati személyzetfejlesztés terén.
Az elmúlt években jelentős deficit alakult ki a rendészeti hivatásos állomány vezetőképzésében és –kiválasztásában. A jogszabályváltozásnak köszönhetően 2014. december 31-éig új feltételeknek kell megfelelni, nagyobb felkészültséget és több vezetői kompetenciát követelnek meg. Az ebből fakadó megnövekedett terhek mellett az új kormány felállásával átalakult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a teljes közszolgálat személyzetfejlesztése a Belügyminisztérium Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóságához került.

Forrás: orientpress.hu



Jogtalanul állapított meg az állami adóhatóság egy adózónál társaságiadó-hiányt arra hivatkozva, hogy a bevétele bizonyos része nem a közhasznú tevékenységéhez kötődött, hanem a vállalkozási tevékenysége árbevételéből származott – döntött nemrégiben a Kúria. Azért találta megalapozottnak a felperes társaság által benyújtott felülvizsgálati kérelmet, mert az állami adóhatóság anélkül rótt ki adóhiányt, hogy konkrétumokkal, tényekkel alátámasztotta volna a megállapításait.
Az elsőfokú hatóság a felperesnél 2011. évre általános forgalmi adó (áfa) és társasági adó (tao) adónemekre végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként meghozott határozatával a felperes terhére társasági adó adónemben – adóhiánynak minősülő –adókülönbözetet állapított meg. Ezt a másodfokú adóhatóság is helybenhagyta.

Forrás: adozona.hu



Két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a szekszárdi jogosítványcsalási ügy elsőrendű vádlottját, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egykori vizsgabiztosát csütörtökön a Szekszárdi Törvényszék. A törvényszék megismételt eljárásban hozott, nem jogerős határozatával a férfit 44 rendbeli vesztegetés miatt 925 ezer forint vagyonelkobzással is sújtotta, és örökre eltiltotta foglalkozásától.
A bíróság további négy vádlottat ítélt vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt egy, másfél, illetve két év, felfüggesztett börtönbüntetésre, köztük az NKH volt ügyintézőjét, két autósiskola vezetőjét és egy gépjárműoktatót, őket két-négy évre eltiltotta foglalkozásuktól is. További 38 ember, egykori tanulóvezetők vesztegetés miatt megrovást kaptak.

Forrás: nepszava.hu



A polgári törvénykönyv (Ptk.) megfelelően védi a közösségi szimbólumokat – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kérdésre válaszolva 2015. január 15-én, csütörtökön sajtótájékoztatón.
A miniszter arra az újságírói felvetésre reagált így, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán jelezte, pártja javaslatot készít egyes közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelembe érdekében.Trócsányi László kijelentette, álláspontja szerint ebben a körben a jelenlegi polgári törvénykönyv megfelelő szabályozást tartalmaz.

Forrás: kormany.hu



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhetők a devizahitelek forintosításával kapcsolatos dokumentumok - mondta Binder István, MNB felügyeleti szóvivője az MTI-nek csütörtökön. Emellett a honlapon megjelentek a követeléskezelőkkel kapcsolatos, illetve nem elévültnek tartott elszámolási igény előterjesztésére szolgáló kérelmek ajánlott mintái is.
Az MNB tájékoztatási rendeletében előírt, a jegybank által alkalmazni javasolt nyomtatványokat, mintaszövegeket - szerkeszthető formában - és az elszámolással összefüggő egyéb, a pénzügyi intézményeket érintő információkat január 15-ig kellett közzétenni az MNB honlapján. Ez az 'Elszámolási és forintosítási információk' cím alatt meg is jelent a honlapon - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: orientpress.hu



A napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj célja, hogy "életciklusuk" lejártával ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjanak - mondta a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, kijelentve: a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben.
Kurucz Évát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Áder János államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és ő maga is. A kormányszóvivő reagálásában közölte: a kabinet mindig meghallgatja és megvitatja a köztársasági elnök észrevételeit, bár jelen esetben az államfő a parlamenti pártok frakcióvezetőinek címezte a levelét.

Forrás: hir6.hu



A kormány elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országházban tartott kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
Az állampolgári bizalom megőrzésének érdekében hatékonyabban, gyorsabban működő igazságszolgáltatásra van szükség – hangsúlyozta Kurucz Éva kormányszóvivő, az igazságügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Trócsányi László elmondta: a polgári perrendtartás megújításának célja, hogy a perek gyorsan, időben fejeződjenek be.

Forrás: kormany.hu



A német kormány az erőszakos cselekményekre elszánt iszlamistaként számon tartott személyek mozgási szabadságának korlátozásáról fogadott el törvényjavaslatot szerdai berlini ülésén.
,A hatóságok jelenleg is bevonhatják mindazok útlevelét, akikről feltételezik, hogy azért akarják elhagyni az országot, hogy terrorista szervezethez csatlakozzanak, harcoljanak vagy kiképzésen vegyenek részt. Az új tervezet szerint azonban a személyi igazolványt is bevonhatják majd legfeljebb három évre. Az igazolvány helyett egy ideiglenes személyi okmányt állítanak ki, amelyen több nyelven jelzik, hogy nem jogosít fel Németország határának átlépésére - áll a törvényhozás elé terjesztett javaslatban.

Forrás: jogiforum.hu



Egyhangúlag és véglegesen elutasította csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Joszif Sztálin egykori szovjet diktátor unokájának keresetét, aki szerint a Novaja Gazeta orosz lap becsületsértést követett el a nagyapja ellen.
A most 78 éves Jevgenyij (Jakovlevics) Dzsugasvili azért fordult a strasbourgi bírákhoz, hogy mondják ki: az orosz hatóságok megsértették a családi és magánélethez való jogot, a tisztességes eljáráshoz, a diszkriminációmentességhez és az önkifejezés szabadságához fűződő jogot, mert becsületsértési kereseteit elutasították, s ezáltal nem védték meg nagyapját a hírneve ellen irányuló támadásoktól.

Forrás: jogiforum.hu



A tavaly hatályba lépett új Ptk. kétségkívül legnagyobb újítása az volt, hogy bizonyos korlátokkal ugyan, de megengedte egy társaság tagjainak a társasági jog szabályaitól való eltérést. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a bírósági gyakorlat azonban az ún. státuszszabályok kidolgozásával megszorítóan értelmezi az eltérés lehetőségét.
Míg a régi társasági törvény szabályozása alapvetően kötelező erejű volt, addig az új Ptk. bevezette a ”mindent szabad, ami nem tilos” elvét. Eszerint a társaság tagjai bizonyos határok között eltérhetnek a Ptk. társasági jogi szabályaitól, kivéve, ha az eltérést maga a törvény tiltja, vagy az a hitelezők, munkavállalók vagy a kisebbség jogait nyilvánvalóan sérti. Ezen kívül tiltott az eltérés akkor is, ha az a társaság feletti törvényességi felügyelet érvényesülését akadályozza.

Forrás: profitline.hu



Elkészült a szociális parcella a fővárosi Új köztemetőben, csak a füvesítés hiányzik, ugyanis ilyenkor nem lehet zöldbeültetési munkákat végezni - közölte a Budapesti Városigazgatóság Holding Zrt.
Egyelőre viszont a szokásos temetői tárgyak még nem kerülnek ki, mivel a szociális temetéseket engedélyező rendelet csak 2016 első napjától lesz hatályos.A temető 285-286. számú parcelláit jelölték ki a szociális temetés területéül. Ez a bejárathoz legközelebb eső olyan parcella, amelyben nincs rendelkezési joggal terhelt, úgynevezett "aktív" vagy "élő" sír. A szociális parcella területe 12 ezer négyzetméter, amely tartalmazza az utak, a vízvételi helyek, és az átadóhelyiség területét is. Ez utóbbi egyébként nem törvényi feltétel. A terület a számítások szerint 2380 szociális temetés - 452 koporsós és 1928 urnás - befogadására alkalmas.

Forrás: privatbankar.hu



Februárban kezdi meg a szlovák belügyi tárca annak a miniszteri rendeletnek a gyakorlati alkalmazását, amelynek alapján az érintettek egy része kérvényezheti elveszített szlovák állampolgárságának visszaállítását - erősítette meg Ivan Netík, a szaktárca szóvivője.
A decemberben bejelentett miniszteri rendelet azon személyek egy része számára teszi lehetővé szlovák állampolgárságuk visszaszerzését, akik a 2010 óta hatályos szlovák állampolgársági törvény alapján, egy másik ország állampolgárságának felvétele után veszítették el szlovák állampolgárságukat.

Forrás: jogiforum.hu



Noha a diszpozitivitás jogtani mibenlétét a jogi karokon már az első évben, magyar polgári jogi jelentését pedig másodévben oktatják, egy konkrét magánjogi norma diszpozitivitásának megítélése sok esetben mégsem egyszerű.
A nehézség nem csak a diszpozitivitás fogalmával kapcsolatos jogirodalmi elképzelések különbözőségéből, hanem a jogi norma megfogalmazásából, céljából és abból a mindig változó gazdasági-társadalmi-morális háttérből ered, amelyben jogi fogalmaink jelentéstartalmat, funkciót nyernek. Ez a nehézség ugyanakkor egy olyan kihívás, amely jogi gondolkodásunk folyamatos csiszolására késztet, s mint ilyen, szükségszerű velejárója a jogalkalmazásnak. Ez az írás a diszpozitivitás magyar polgári jogi alapjait kívánja körüljárni, támpontot adva e közös gondolkodáshoz.

Forrás: ptk2013.hu



Jogszerű az Európai Központi Bank (EKB) tervezett kötvényvásárlási programja (OMT), nem ütközik az európai szerződésekbe és bizonyos feltételekkel végrehajtható, tartalmazza az Európai Bíróság (EB) számára készített jogi szakvélemény.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka Pedro Cruz Villalon által készített szakvélemény szerint az EKB alapos indokkal, az arányosság szem előtt tartásával vásárolhat államkötvényeket. "Az EKB széles hatáskörrel rendelkezik monetáris politikája terén" - szögezi le a szakvélemény, hozzátéve, hogy a program végrehajtása "szükséges". Az Európai Bíróság döntése eltérhet az általa bekért szakvélemény megállapításaitól, a tapasztalatok szerint azonban meg szokott felelni annak. A bíróság döntése az ügyben az év második felében várható.

Forrás: mfor.hu



Az idén a tavalyi duplájára, 2,8 milliárd forintra emelkedik a Nemzeti Tehetség Programra, annak pályázataira fordítható forrás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin hozzátette: további 1,2 milliárd forintot fordítanak a Tehetséghidak programra is, amelyben egyebek mellett halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztését, tehetséggondozását is végzik.
Az államtitkár fontosnak tartja, hogy a tehetséges fiatalokat minél fiatalabb korukban felismerjék a családjukban vagy az óvodákban, iskolákban, mert így nagyobb lesz az esélyük arra, hogy sikeresekké váljanak.

Forrás: orientpress.hu



Az új Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatási rendeletei elkészültek, jelenleg az egyeztetés különböző szakaszaiban vannak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
A hét rendelet részletes szakmai tartalmát és a végrehajtáshoz szükséges feladatokat az FM a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal szoros együttműködésben készítette el, a jogszabályok végrehajtására történő felkészülés ütemezetten halad - hangsúlyozta a minisztérium. Hozzátették azt is, hogy a közösségi jogszabályok csak 2015. január 1-jétől hatályosak, így a hazai rendeletek sem jelenhettek meg korábban.

Forrás: mon.hu



Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság G. Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat szerdán.
Sajtóinformációk szerint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori vezetőjét hétfőn vették őrizetbe. Ügyvédje a tárgyalás után azt mondta, a hatóság a szintén felszámolás alatt álló Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet és az orgoványi takarékszövetkezet közötti ügylet miatt gyanúsítja G. Imrét hűtlen kezeléssel.

Forrás: hvg.hu



Javaslatot készít bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelméről a Fidesz.
Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője a frakcióvezetők terrorizmusellenes egyeztetése után kijelentette: az országot fenyegető kockázatok áttekintésére a jövő héten összeül a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság, és a kormány részvételével létrehoznak egy frakcióközi egyeztető fórumot is. A jobbikos Vona Gábor azt mondta: pártja szerint összefüggés van a bevándorlás és a terrorizmus között. Tóbiás József, az MSZP részéről nehezményezte. hogy nem volt mód stratégiai megbeszélésre, mert a miniszterelnök és a kormány nem képviseltette magát. Schiffer András az LMP társelnöke hangsúlyozta: nem szabad összekeverni a terrorizmus és a bevándorlás elleni fellépést. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető szerint a párizsi események okai között vizsgálni kell a bevándorlást is.

Forrás: inforadio.hu



Nyáron hozhatnak elsőfokú ítéletet a Kulcsár-ügyben; ma kezdődik a Vizoviczki-ügy tárgyalása.
Noha a magyar igazságszolgáltatásban az egyik kiemelt cél az ügyhátralék csökkentése, akadnak hosszú évekig elhúzódó perek. Pedig ezt az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke is kifejezetten tiltja (így bármely magyar állampolgár a strasbourgi bírósághoz fordulhat, ha ügye indokolatlanul hosszúra nyúlt, és kártérítést kérhet). Persze ez korántsem magyar sajátosság, a szomszédos Szlovákiában például a 13 évnél tovább tartó perből 2012-ben 26 volt, 2013-ban további 8 került ebbe a kategóriába.

Forrás: metropol.hu



Az osztrák alkotmánybíróság szerdai határozatának értelmében visszavonták az örökbefogadás tilalmát azonos nemű párok esetében. Eszerint mostantól nem vérszerinti gyermek közös örökbefogadására is lesz lehetőség. Azonos nemű párok eddig csak vérszerinti gyermeket fogadhattak örökbe.
A határozatot Gerhart Holzinger, az alkotmánybíróság elnöke azzal indokolta, hogy a kizárólag szexuális irányultság alapján meghatározott szabályozás megléte indokolatlan volt. A mostani döntés alapjául az Emberi Jogok Európai Egyezményének, a magánélet és családi élet tiszteletben tartásárról szóló cikkelye szolgált.

Forrás: hvg.hu



A civil oldal által vitatott befektetővédelmi előírások miatt kétséges a megegyezés az Európai Unió és az Egyesült Államok között folyó szabadkereskedelmi tárgyalásokon (TTIP) - derül ki az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó portál cikkéből.
A portál idézi Cecilia Malmström kereskedelmi biztost, aki elismerte, hogy a vitatott rendelkezések miatt "jelentős kétségek" merültek fel megegyezéssel kapcsolatban és a befeketővédelmi előírások "rendkívül sok európai állampolgárnak jelentőséggel bírnak". A bizottság a civil szereplőkkel folytatott online konzultáció után, kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint a civil oldal mintegy 150 ezer beadványának 97 százaléka ellenzi, hogy a megállapodás tartalmazza az úgynevezett "befektető és az állam közötti viták rendezését célzó eljárásokat" (ISDS).

Forrás: profitline.hu



Zöld utat kapott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól az első, tableten működő online pénztárgép. Az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Az új eszköz 120-130 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek.
Engedélyezte az MKEH az első, tableten működő magyar online pénztárgépet. Az újdonság előnye, hogy könnyű és minimális a helyigénye, szemben az összetett pénztárgéprendszerekkel, amelyeknél a monitor, a PC, a nyomtató és a billentyűzet sok helyet foglal. A tabletkassza csak méretében kicsi, tudását tekintve „okos pénztárgép”, amelyet összetett kereskedelmi rendszerekhez lehet illeszteni. A táblagéphez a Laurel kiskereskedelmi készletvezető rendszerei kapcsolhatók – mondta a forgalmazó Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Bessenyei István ismertette, hogy a rendszer alapja egy Windows alapú tablet, amelyre a cég Laura kasszaszoftverét telepítik.

Forrás: profitline.hu



Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is – ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében írta.

Forrás: mno.hu



Idén minden SZJA 1%-ot felajánló magánszemély rendelkezhet úgy, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét a kedvezményezettel közöljék. Erre az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének (ASZÖT) javaslata alapján kerül sor. A törvényváltozás óriási lehetőséget teremt a civil szervezeteknek, mivel így megnyílik számukra a lehetőség, hogy az adományozók közvetlen és pontos tájékoztatásával növeljék az átláthatóságot és bizalmat.
Magyarország 1996-ban az 1%-os törvénnyel egy új adományozási formát indított el a térségben. Ez a „hungaricum” azóta nemzetközi karriert futott be, és a közép – kelet európai országok közül többen is átvették a magyar példát. A modell hiányossága volt azonban eddig, hogy az adófizetők nem tudták pontosan mire, hogyan költődik el az 1%-os felajánlásokból keletkező bevétel, az átláthatóságra törekvő civil szervezetnek pedig a kötelező anonimitás miatt nem volt lehetőségük arra, hogy az adományozók felé célzottan információt szolgáltassanak ezzel kapcsolatosan.

Forrás: orientpress.hu



Közvetlen, szerény, ám iskolateremtő jogtudós volt, aki lerakta hazánkban a nemzetközi magánjog alapjait. Akadémikusként sem húzódott fel az elefántcsonttoronyba, hanem előbb miniszteri, majd államfői tisztséget vállalt. Azt vallotta ugyanis, hogy egy egyetemi tanárnak kötelessége legalább öt évig a közjót szolgálni.
Mádl Ferenc született 1931. január 29-én a Veszprém megyei Bánd községben. Szüleitől a munka szeretetét és a tudás megbecsülését kapta útravalóul. „Mindig olyan ember szerettem volna lenni, mint az édesapám. Művelt, olvasott gazdaember” – árulta el egyik interjújában a hatgyerekes paraszt-polgári családból származó jogtudós. A bándi szülői ház erős erkölcsi támaszt adott: a közösségi értékek és mások teljesítményének tiszteletét. „Ezért volt képes mindig közvetlen és kedves maradni, s ezért munkálkodott benne egész életében az alázat a közösség ügyei iránt. A veszprémi piaristáktól a jogi egyetemre vezetett az útja. A vallását gyakorló fiatalembernek a tudományos pályára való felkészüléshez másoknál jóval többet kellett teljesítenie. Ám a nehéz pillanatokban is mindig megvédte őt az az erkölcsi tartás, amit a kis Veszprém megyei falu és a szülői ház lelki öröksége táplált” – emlékezett elődjére Áder János köztársasági elnök.

Forrás: jogiforum.hu



Trócsányi László igazságügyi miniszter Párizsban megbeszélést folytatott Christiane Taubira francia igazságügyi miniszterrel.
Szükséges lenne központi uniós nyilvántartás létrehozása azokról az európai állampolgárokról, akiket terrorizmus miatt különböző EU-tagországokban tartanak börtönben - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek adott nyilatkozatában, miután aznap, illetve az előző napon francia politikusokkal találkozott.Hétfőn Párizsban megbeszélést folytatott Christiane Taubira francia igazságügyi miniszterrel, és - mint arról beszámolt - egyetértettek abban, hogy az igazságügyi együttműködésnek nagy a jelentősége a terrorizmussal szembeni fellépésben. Az említett központi nyilvántartást ennek az együttműködésnek a keretében is létre lehetne hozni, természetesen az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével - tette hozzá a magyar igazságügyi tárca vezetője.

Forrás: ma.hu



Elfogadta és bemutatta kedden az Európai Bizottság az Európai Stratégiai Beruházási Alapot (European Fund for Strategic Investment, EFSI) létrehozó jogszabály-javaslatot, amelynek révén a Jean-Claude Juncker vezette testület három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával összesen 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni.
Az alapot a kormányzótanács és a befektetési bizottság irányítaná. Előbbi döntene az általános célokról, a beruházási irányelvekről, a vállalható kockázatokról, a politikai stratégiáról és az alap forrásainak allokációjáról, összhangban az Európai Bizottság politikai irányelveivel.

Forrás: hirado.hu



Még nincs döntés a díjköteles szakaszok körének esetleges változtatásáról, arról a kormány dönthet a próbaüzem után - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére kedden.
A tárca írásos válasza szerint az éles működés elejétől folyamatosan figyelemmel kísérik a tapasztalatokat, a tanulságok és felhasználói észrevételek értékelését a lehető legrövidebb időn belül elvégzik, és javaslatot tesznek a kormánynak a felmerült problémák kezelését célzó változtatásokra.Megfontolásra érdemes lehet például, hogy a megyei matricát ne a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első lehajtóig lehessen használni - emelte ki az NFM.

Forrás: hirado.hu



Több ponton is tisztességtelennek nyilvánította jogerősen a Lombard Zrt. általános szerződési feltételeit (ászf) a Szegedi Ítélőtábla kedden a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület közérdekű keresete alapján.

Forrás: privatbankar.hu



Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke 17/2014. utasítással kiadta a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatát, amely 2015. január 1-től felváltja a több mint 10 éves iratkezelési szabályzatot.
A szabályzat szövegének előkészítése 2012-ben kezdődött meg, a normaszöveg-tervezeteket véleményezés és javaslattétel céljából az OBH iratkezelési Munkacsoportja folyamatosan a bíróságokkal egyeztette. Az elkészült tervezet szövegének felhasználásával a hatályos szabályzatot a 12/2013. (XII. 31.) OBH utasítással és a 9/2014. (VII. 4.) OBH utasítással az érdemi részek, rendelkezések tekintetében az OBH Elnöke módosította. Az érdemi módosítások érintették a peres, nemperes ügyek fogalmát, a lajstromozást, az elektronikus iratkezelést. Különösen fontos a bíróságokra érkezett ügyek lajstromozásának megújítása, az ügyek számba vétele. A megváltozott központi igazgatás új kihívásai indokolták az elnöki ügyvitel átalakítását és elektronizálását. Az új cégjogi szabályokra tekintettel módosult a cégeljárás kezelése is.

Forrás: jogiforum.hu



A Földművelésügyi Minisztérium közli a témában nem megfelelően tájékozott újságírókkal, politikusokkal, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatási rendeletei mind elkészültek, jelenleg az egyeztetés különböző szakaszaiban vannak.
Tehát az agrárszektor.hu félrevezet, mikor meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva azt mondja, hogy „a közvetlen kifizetések új elemeként belépő zöldítésnél vagy kisgazdasági átalánytámogatásnál, vagy az uniós jóváhagyás alatt álló agrár-vidékfejlesztési pályázatoknál – egyelőre hiányoznak a fejlesztéseket megalapozó hazai jogszabályok is.”

Forrás: kormany.hu



A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon - mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
A döntés nem kötelezi a magyar jogalkotót a jogsértés megszüntetésére vagy jogszabály-módosításra, ám 15 ezer euró (mintegy 4,77 millió forint) kártérítés és 6000 euró (mintegy 1,9 millió forint) perköltség megfizetésére kötelezi a magyar államot, ha jogerőssé válik.

Forrás: orientpress.hu



A kormány döntésének megfelelően megkezdődött a rendvédelmi szervek hivatásos állománya szolgálati viszonyáról szóló törvény tervezetének előzetes szakmai véleményezése. A törvénytervezetet a Belügyminisztérium készítette elő, és a részletes szakmai egyeztetést megelőzően megküldte a szakmai szerveknek és az érintett szakszervezeteknek. A tervezet a szakmai és a közigazgatási egyeztetéseket követően kerül a kormány elé.
A rendvédelmi szervek hivatásos állományú dolgozóinak jogállását rendező új szabályozás megalkotásával 2015. július 1-jétől megkezdődik az ezen a területeken foglalkoztatottak több lépcsős bérfejlesztése is. Magyarország 2015 évi központi költségvetése tartalmazza a fegyveres és rendvédelmi életpálya rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó többlet személyi juttatások, valamint az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fedezetét.

Forrás: kormany.hu



Az adóhatóság revizorai egyre felkészültebbek, és egyre gyakrabban nem csak formai, hanem tartalmi szempontból is vizsgálják a kapcsolt vállalkozások ügyleteit.

Forrás: privatbankar.hu



Tavasszal lép majd hatályba az az új uniós jogszabály, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma és amely gyakorlatilag minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy meghatározott indokokra hivatkozva, saját hatáskörben tiltsák meg az uniós szinten egyébként engedélyezett génmódosított organizmusok (GMO) köztermesztését saját területükön.
Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a javaslatot 480 EP-képviselő támogatta, 159-en szavaztak ellene és 58-an tartózkodtak.A GMO-k uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.

Forrás: ma.hu



Japán ma zárva tartott a „Nagykorúság napja” alkalmából. Pénteken az oroszokat leminősítette a Fitch, de még így is a BBB- a besorolás, éppen a befektetési kategóriában maradtak. A legfontosabb hír viszont, amelyet nagyon nem kultiváltak a piacok, hogy az EKB csak 500 milliárd euróért vásárolhat kötvényeket a kiszivárgott hírek szerint, és lehet, hogy csak a befektetői kategóriás állampapírokból. Ez pedig azt jelentené, hogy a portugál, görög és ciprusi kötvények nem kerülnének be a vásárolt állampapír körbe. Így pedig kérdéses lenne a hatása, hiszen (csak a példa kedvéért) a német állampapírból vásárolva gyakorlatilag semmilyen pozitív hatást nem fejtene ki, hiszen ezek hozamai az elkövetkező négy évre a negatív tartományban vannak, és a 10 éves is 50 bázispont alatt van - írják az Erste elemzői.
Ugyan a határidős indexek a pozitív tartományban vannak, ennek ellenére a mai napon további csökkenést várunk mind a DAX indexben, mind a BUX esetében. Az előbbi a 200 napos mozgóátlagig, 9560 pontig csúszhat le, míg az utóbbit a 15 900-16 000 pont környéki lokális minimum foghatja meg.

Forrás: vg.hu



Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfőn megjelent interjúban.
Zombor Gábor kifejtette, hogy az ösztöndíjrendszerben nettó 100-200 ezer forintos pluszjövedelem keletkezhet. Hozzátette: nettó 270 ezer forintos szakorvosi minimálbért céloztak meg, és "reményeink szerint ez a rendszer el is tud indulni a következő hónapokban".

Forrás: jogiforum.hu



Az Országos Bírói Tanács 2014. november 10-én elfogadta a Bírák Etikai Kódexét. A Kódex, mely 2015. január 1. lépett hatályba, jelentős mérföldkő a bírósági szervezet életében.
De miért is bír ez a döntés ilyen kiemelt jelentőséggel? Miért van szükség etikai kódexre? Mi az etikai kódex lényege általánosságban és milyen út vezetett a bírák etikai normagyűjteményének megalkotásáig?

Forrás: jogiforum.hu



A közterületen intézkedő rendőrökről készült sajtófotók készítésének, felhasználásának, a felismerhető képmás kitakarásának egyértelmű szabályozását sürgették egy szakmai rendezvény résztvevői a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A két legfőbb magyar jogi fórum, a Kúria és az Alkotmánybíróság értelmezése között jelenleg nincs teljes összhang ebben a kérdésben.
A Kúria 2012 őszén jogegységi határozatban mondta ki, hogy a rendőrök nyilvános helyen vagy közterületen ellátott szolgálati kötelezettségük teljesítése közben nem minősülnek közszereplőnek, ezért a róluk készült beazonosítható kép- vagy hangfelvételeket csak a beleegyezésükkel lehet nyilvánosságra hozni.

Forrás: hirado.hu



A Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forintra büntette a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-t Preventa ivóvizeinek reklámja miatt - közölte a GVH.
A tájékoztatás szerint a cég megalapozatlan gyógyhatást tulajdonított Preventa ivóvizeinek. A HYD vitatja a GVH határozatának jogszerűségét és a döntés bírósági felülvizsgálatát kéri.

Forrás: hirado.hu



Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény, illetve a 2014. december 5. napján kihirdetett és 2014. december 6. napján hatályba lépett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH4 törvény) rendelkezései folytán a bíróságok feladatköre tovább bővül.
A 2014. évi XXXVIII. törvény módosításával a forint alapú szerződések és a deviza alapúnak nem minősülő deviza kölcsönszerződések esetén, ha a per tárgyát képező ÁSZF kikötést 2010. november 26-án vagy azt megelőzően alkalmazták, a pénzügyi intézmény a keresetet 2015. január 5. és 2015. január 12. napja közötti jogvesztő határidőn belül nyújthat be a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál.

Forrás: jogiforum.hu



Huszonhat pénzintézet nyújtott be keresetet hétfőig, a jogszabályban megszabott határidőig a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához a forinthiteles szerződések egyoldalú módosítása ügyében – közölte a törvényszék.
A hitelintézetek a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében január 5. és 12. között indíthattak pert, hogy bizonyítsák a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosításainak tisztességességét.

Forrás: hvg.hu



A Gazdasági Versenyhivatal „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” címmel országos tanulmányi versenyt hirdet a magyar és az európai uniós versenyjog és a tudatos fogyasztói döntéshozatal tárgyában magyarországi egyetemek és főiskolák nappali tagozatos hallgatói részére. Leadási határidő: 2015. június 1.

Forrás: orientpress.hu



Jobb lehet a tavalyi gazdasági növekedés a vártnál, és ezáltal az államadósság GDP-hez mért szintje is kedvezőbb lehet. Forrásaik szerint a kormánynak valószínűleg sikerült csökkentenie az államadósságot. Várhatóan idén sem nyújtózkodik tovább a kabinet a takarónál.
Nagy a valószínűsége, hogy az államadósság csökkent 2014-ben – közölték lapunk forrásai. Ezt egészen biztosan többek között azért sem lehet még kijelenteni, mert az adósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított arányának kell alacsonyabbnak lennie az előző év utolsó napján mértnél, márpedig a 2014-es növekedésről szóló adatok még nem jelentek meg, az első számok a hónap második felében láthatnak majd napvilágot. Az államadósság GDP-hez mért arányának az alaptörvényben foglaltak szerint 2014 végén 77,3 százaléknál kellett alacsonyabbnak lennie.

Forrás: mno.hu



Az Alkotmánybíróság január 12-én teljes ülés keretében foglalkozik több alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasszal, közte a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény, valamint a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény néhány bekezdésével.

Forrás: orientpress.hu



Megtagadta a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság
Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke azt a kérdést kívánta országos népszavazásra bocsátani: Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?Az NVB tagjai a pénteki ülésén úgy ítélték meg, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének. A törvény szerint ugyanis a népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.

Forrás: stop.hu



Az alapvető emberi jogok második generációjának nevezzük a gazdasági, szociális, kulturális jogokat. Ezek gyűjtőfogalmak, amelyeken belül jelenik meg a jelen tanulmány szempontjából lényeges művelődési jog. A művelődési jog az oktatás, a tudomány és a művészetek szabadságát foglalja magában. A második generációs jogok érvényesüléséhez az állam aktív szerepvállalására van szükség. Az állam feladata, hogy biztosítsa az intézményi, jogi bázisát e jogok érvényesülésének. Korábban ezt a liberalizmus jegyében kifejezetten elutasították. Az államtól tartózkodást, be nem avatkozást vártak el.
Az első népoktatási törvénytől kezdődően az 1961. évi III. törvényig követi végig a tanulmány a közoktatás fejlődését. A törvényeken túl a fontosabb rendeletek is feldolgozásra kerültek. A jogszabályok mentén az állami irányításnak és az oktatás szabadáságnak egymáshoz való viszonyát próbálja a tanulmány bemutatni. A szerző hosszú időt fordított a korabeli jogszabályok felkutatására és feldolgozására.

Forrás: jogiforum.hu



A munkahelyi balesetek vizsgálatára leginkább alkalmazható kifejezés az elemzés, hiszen az észlelt adatokból a múltra vonatkozó történéseket dolgozzuk ki. Az elemzést követő dokumentálásról, azaz a munkabaleseti jegyzőkönyvben leírtak, megfogalmazottak súlyáról kevés szó esik.
Mindez annak ellenére van így, hogy a súlyos események vizsgálata az esetek többségében nem zárul le a munkavédelmi balesetvizsgálattal, hanem a büntetőjogi eljárásokban már a személyes felelősségi kérdések is terítékre kerülnek. Ennek okán gondolom szükségszerűnek megismertetni a szakma számára fontos ítéletek tartalmát, és bemutatnám a Kúria Bfv.166/2011/10 számú, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés ügyében meghozott végzését.

Forrás: muszakiforum.hu



Szeptember 26-ától energiacímke kerül a gázkazánokra is, akkortól csak az A és a B energiaosztályú készülékeket lehet forgalomba hozni, illetve ezek beépítését lehet engedélyezni – közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet.
A szeptember 26-i dátum abból adódik, hogy akkor lép hatályba az a két uniós rendelet, amelyek közül az egyik a vízmelegítők, a másik pedig a kazánok energetikai jellemzőit tartalmazza, illetve ekkortól írják elő az energiacímkék kötelező használatát e körben. A rendeleteket automatikusan alkalmazni kell minden tagállamban.

Forrás: mno.hu



Emelkedő minimálbér és nyugellátások, tiltott vasárnapi munkavégzés, védett kismamák, államilag megtérített távolléti díj - A munkajog területén számos új szabály lép életbe az idei évben. A változásokat érdemes egyenként szemügyre venni.

Forrás: jogiforum.hu



Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerződések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott kereseteit csütörtökön.
Az OTP Bank és Jelzálogbank perében december 5-én született ítélet elsőfokon, akkor a Fővárosi Törvényszék elutasította az OTP Bank keresetét, amelyet az egyoldalú szerződésmódosítás során alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességének megállapítására nyújtott be. A határozat ellen mind a pénzintézet, mind az alperes magyar állam fellebbezett.

Forrás: jogiforum.hu



Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu - jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.
Közölte: az internetes felületen lesz módja a szakmai szervezeteknek és a magyar állampolgárnak javaslatot tenniük a felteendő kérdésekre. A politikus kiemelte: először a nemzeti konzultációk sorában, nemcsak a választójogú polgárok, hanem a 14 évnél idősebbek is megtehetik javaslataikat.Ezek összegzése február végére készülhet el. Majd a tervek szerint március közepétől, végétől egy hónapon keresztül várják a kérdésekre a válaszokat, ugyancsak online felületen - mondta a miniszteri biztos.Deutsch Tamás elmondta: a konzultáció alapján készülő javaslata, amelyet majd a kormány elé terjeszt, már megfogalmazása pillanatában nyilvános lesz.

Forrás: orientpress.hu



Javaslatokat tett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) a kormánynak arra, hogyan lehetne ellensúlyozni a kereskedelmi szektor megnövekedett adóterheinek a foglalkoztatásra és bérekre gyakorolt kedvezőtlen hatását - közölte a szakszervezet pénteken az MTI-vel.
A KDFSZ közleménye szerint plusz teherként érintik a szektorban működő vállalatokat a kereskedelmi különadók, továbbá az a törvénymódosítás, amely alapján az egymás utáni két évben veszteséges kereskedelmi nagyvállalatoknak be kellene szüntetni tevékenységüket. Az első javaslatban az szerepel, hogy le lehessen vonni az inflációt meghaladó béremelés tömegét az élelmiszerlánc felügyeleti díjból, amennyiben a fizikai dolgozók átlagos állományi létszáma nem csökken, ugyanakkor a számukra kifizetett alapbértömeg az inflációs rátát meghaladó mértékben emelkedik.

Forrás: profitline.hu



Az uniós tagállamok akkor is korlátozhatják vagy tilthatják területükön a géntechnológiával módosított növények (GMO-k) termesztését, ha az uniós szinten egyébként engedélyezett: erről szavaz a Parlament kedden.
Az eredetileg 2010-ben benyújtott jogszabálytervekről végül decemberben a Parlament és a Tanács között született megállapodást csaknem négy évig hátráltatta a GMO-kat támogató és az azokat ellenző tagországok Tanácson belüli vitája.Az új szabályok értelmében a tagállamok környezetvédelmi szempontokra hivatkozással is betilthatják a GMO-k termesztését. Ez alól csak azok a szempontok képeznek kivételt, amelyet az Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége, az EFSA már felmért.

Forrás: www.jogiforum.hu



Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény módosította a munkavállalók után érvényesíthető adókedvezményekre vonatkozó egyes szabályokat.

Forrás: orientpress.hu



Ellentétes az uniós joggal az Asztúriai Hercegség azon törvénye, amely a helyi rendőrség rendőrei esetében a felvételi felső korhatárt 30 évben rögzíti. Ez a korhatár ugyanis indokolatlan hátrányos megkülönböztetést képez - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az alábbi felhívást bocsátotta ki a kábítószerek, a pszichotróp és az új pszichoaktív anyagok kereskedelméhez kapcsolódó jogszabály változásáról.

Forrás: orientpress.hu



Az OBH januártól elindított új, online szolgáltatásai az „Ügyfélportálon” keresztül érhetőek el. Ezen a felületen a Bírósági elektronikus tájékoztatási és figyelmeztető rendszer segítségével a peres felek és képviselőik információt kaphatnak ügyeik állásáról, megtekinthetik az ügyek meghatározott lajstromadatait, valamint elektronikus értesítés is kérhetnek meghatározott eljárási cselekményekről.

Forrás: jogiforum.hu



Az államháztartás központi alrendszerének 2014. évi hiánya 825,7 milliárd forint, 325,8 milliárd forinttal alacsonyabb a módosított előirányzatnál, annak 72 százaléka. Az adatok megerősítik a kormány várakozását, hogy az uniós módszertan szerinti hiány tavaly a GDP 2,9 százalékánál alacsonyabb lehetett - közölte az előzetes számok alapján Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Tavaly decemberben a központi alrendszer hiánya 111,9 milliárd forint volt, ezen belül - a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok egymás közötti technikai átcsoportosításának is köszönhetően - a központi költségvetés 101,1 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 192,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20,5 milliárd forint hiányt mutattak. A központi költségvetés 2014. december végi pénzforgalmi adatai a kormány várakozásaihoz képest is kedvezőbben alakultak.

Forrás: orientpress.hu



Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerződések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott kereseteit csütörtökön.
Az OTP Bank és Jelzálogbank perében december 5-én született ítélet elsőfokon, akkor a Fővárosi Törvényszék elutasította az OTP Bank keresetét, amelyet az egyoldalú szerződésmódosítás során alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességének megállapítására nyújtott be. A határozat ellen mind a pénzintézet, mind az alperes magyar állam fellebbezett.

Forrás: mfor.hu



A forint árfolyama 2014. december 31-én 18 Ft-tal volt gyengébb, mint 2013 utolsó napján, és ennek súlyos számviteli következményei lehetnek az euróban eladósodott cégek tömegére nézve – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ugyanis annak ellenére, hogy az árfolyamveszteség nem realizálódott, a számvitel szabályainak megfelelő elszámolás mégis rontja az eredményt és ez végső soron pótbefizetési kötelezettséget eredményezhet.
A számviteli szabályok kimondják, hogy a devizában fennálló kötelezettségeket – esetünkben a pl. az euró hitelt úgy kell értékelni, mintha december 31-én esedékessé válna a visszafizetése az év végi, azaz a 314,89 Ft/EUR árfolyamon. Ez azt eredményezi, hogy 2013-hoz képest – amikor a záró árfolyam 296,91 Ft/EUR volt – minden egyes hitelezett eurón közel 18 Ft vesztesége keletkezik a cégeknek. Ezzel az úgynevezett nem realizált árfolyamveszteséggel, mint ráfordítással csökken a vállalkozások eredménye. A gyakorlatban sokszor eredményez ez olyan helyzetet, hogy az egyébként jól gazdálkodó, azaz nem veszteséges cégek is veszteségessé válnak csupán e tétel elszámolását követően. A veszteség pedig visszahat a társaság saját tőkéjére, csökkenti azt. Végezetül ennek a tőkevesztésnek az lesz a következménye, hogy a tulajdonosoknak pótbefizetéssel kell cégük jogszabályban előírt mértékű tőkéjét biztosítaniuk.

Forrás: profitline.hu



A felsőoktatási törvény módosítását javasolja az oktatási jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterének, hogy a jogszabály tartalmazzon az emberi méltóság feltétlen tiszteletben tartásának követelményére vonatkozó rendelkezést. Aáry-Tamás Lajos 2014 szeptemberében indított országos vizsgálatot azzal a céllal, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a gólyatáborokban a leendő hallgatók emberi és állampolgári jogait, továbbá kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, valamint milyen szabályzatokat alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.
Aáry-Tamás Lajos csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a gólyatáborok szervezéséről és lebonyolításáról szóló, december 19-ei keltezésű jelentése főbb megállapításait. A kezdeményezés szerint a rendelkezésnek minden olyan intézményre vonatkoznia kellene, amelyet az állam tart fenn vagy költségvetési hozzájárulásban részesít. Az oktatási biztos azt is kezdeményezi, annak érdekében is módosítsák a jogszabályt, hogy a már felvett, de hallgatói jogviszonnyal még nem rendelkező hallgatókra vonatkozó szabályozást alkothassanak a felsőoktatási intézmények.

Forrás: jogiforum.hu



Időközi országgyűlési képviselőválasztást kell tartani a csütörtökön elhunyt Lasztovicza Jenő fideszes parlamenti képviselő mandátumának betöltésére.
Lasztovicza Jenő hosszú betegség után hunyt el. A politikus tavaly áprilisban Veszprém megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében (Tapolcán és környékén) szerzett parlamenti mandátumot, a szavazatok 43,14 százalékának megszerzésével. Mivel egyéni választókerületben szerzett mandátumot, betöltésére időközi országgyűlési választást kell tartani.

Forrás: hirado.hu



A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda friss hírlevelében azt vizsgálja, hogy mely területeken várhatóak 2015-ben összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzések, mire számíthatnak pontosan az érintett szektorokban működő cégek, és hogyan készülhetnek fel leghatékonyabban a várható vizsgálatokra.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságatavaly év végén tette közzé a 2015-ös évre vonatkozó országos hatósági ellenőrzési tervét, amelyben a szervezet megfogalmazta kiemelt céljait, továbbá meghatározta a munkaügyi ellenőrzési időszakokat, és a célzott ellenőrzési területeket. Ennek alapján idén munkavédelmi szempontból kiemelt figyelmet élvez a faiparban, valamint az egészségügyi és mezőgazdasági ágazatban jelentkező veszélyforrásokat feltáró, a baleseteket és fertőzéseket megelőző munkáltatói intézkedések vizsgálata. Nagyszámú munkaügyi ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén, valamint az építőiparban működő foglalkoztatók is.

Forrás: vg.hu



Március 9-től akkor lehet elektronikusan benyújtani a tegnap bejelentett 10 milliárd forintos keretösszegű társasházi energiahatékonysági pályázatot, ha a pályázó ingatlan összes tulajdoni hányadának több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak támogatják azt és legalább 8 éve kiadták az épületre a használatba vételi engedélyt - többek között ezek a fontos információk is kiderülnek a tegnap közzétett részletes pályázati kiírásból. Érdemes a számos csatolandó dokumentum elkészítéséhez gyorsan nekilátni, mert a benyújtás sorrendje számít majd az értékelésnél, de figyelni kell rá, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség és kizáró ok, ha a pályázatot nem a támogatásra jogosult, vagy annak hivatalos képviselője nyújtotta be. Lényeges, hogy az egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek lakásonkénti kondenzációs gázkazáncseréjéhez 150 ezer forint plusz támogatás is adható lakásonként, de megkezdett beruházásra nem lehet pályázni és kizáró ok az, ha a társasháznak, vagy lakásszövetkezetnek 60 napot meghaladó köztartozása van. Jó tudni, hogy a teljes támogatási összeget csak utólag fizetik ki, ráadásul 5%-nyi részre legalább 3 évet várni kell.

Forrás: portfolio.hu



Immár levásárolható a visszavitt elektromos berendezésekért járó összeg.
Januártól több száz forintot spórolhatnak azok, aki visszaviszik az üzletekbe a használt vagy hulladéknak számító elektromos készülékeiket.Az erről szóló kormányrendelet szerint a gyártók és a forgalmazók nemcsak kötelesek átvenni a berendezéseket, de meghatározott értékű, levásárolható kedvezményt kell adniuk.

Forrás: metropol.hu



Szeptember 26-ától automatikusan hatályba lép Magyarországon is az az uniós rendelet, amely éves átlagban mérve a legalább 86 százalékos hatásfokú gázkazánok forgalomba hozatalát engedélyezi, ez azt jelenti, hogy ekkortól csak kondenzációs gázkazánok felszerelésére lehet engedélyt kapni - mondta Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója, szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Jelenleg Magyarországon 2,5 millió gáz fűtőkészülék működik, az évente forgalomba hozott új készülékek száma 40-50 ezer, ennek mindössze 40 százaléka kondenzációs kazán - erről Versits Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke beszélt a tájékoztatón.A meglévő hagyományos gázkazánokhoz képest - a gyakorlati tapasztalatok szerint - a kondenzációs kazánok gázfelhasználása 25-30 százalékkal kevesebb - válaszolta Versits Tamás, az MTI kérdésére. A kondenzációs gázkazánok ára 300 ezer forinttól indul, de a kiegészítő beruházásokkal együtt a kazáncsere elérheti az egymillió forintot is. A megtérülés 2,5 és 8 év közé esik.

Forrás: epulettar.hu



A vasárnapi pihenőnapot bevezető törvényhez kapcsolódó, "a részletekre kiterjedő rendelet" 2015. első negyedévében készül el, de a törvény már most is számos kivételt tartalmaz - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A héten a kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvelt az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhítését támogatja több szakmai szervezet is. Az MTI-hez is eljuttatott levelében Megyeri Szabolcs kifejtette: a kertészeteknek jelentős hátrányt jelent a vasárnapi zárva tartás, ezért a törvényhozásnak egyeztetést kell kezdenie a szakma képviselőivel. Az NGM ezzel kapcsolatban kiemelte: a kormány fontos törekvése, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, a törvény is ezt a célt szolgálja, és a tárca a jogszabály értelmezésénél is ezt a szempontot veszi figyelembe.

Forrás: profitline.hu



Több ponton módosul a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény - tájékoztat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A módosítás a Magyar Közlöny 183/2014. számában jelent meg és a 2014. december 23-án kihirdetett 2014. évi XCVI. törvény alapján értendő.
A Magyar Közlöny ugyanezen számában megjelent – a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges egyes törvények módosításáról szóló – 2014. évi XCV. törvény pedig a Dohánytörvény (2012. évi CXXXIV. törvény) mellett többek között a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényt (a továbbiakban: Jöt.) is módosítja.

Forrás: orientpress.hu



Változott az áfatörvény az év elejével, több termék esetében csökkent az adókulcs, módosultak az áfa-mentességre vonatkozó szabályok, és átalakultak részben a bevallási kötelezettséget érintő változások is.
Január 1-jétől - az egyes sertéstermékekhez hasonlóan - 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött a nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh, kecske) élő és feldolgozott formában történő értékesítésére vonatkozó áfakulcs. Az új szabályozás szerint le lehet vonni a motorbenzin beszerzésekor előzetesen felszámított áfát, amennyiben a motorbenzin a termékértékesítés adóalapjába közvetlen anyagjellegű ráfordításként épül be. A fordított adózás alá tartozik az építési munkákhoz, építési szerződés keretében épített ingatlanok kivitelezéséhez kapcsolódó munkaerő-kölcsönzési, személyzet rendelkezésre bocsátására irányuló szolgáltatás, valamint iskolaszövetkezet szolgáltatásának igénybevétele akkor is, ha nem építési hatósági engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódik.

Forrás: profitline.hu



Az új gépjárművekre és az ezekhez tervezett pótkocsikra vonatkozó általános biztonság rendeletet az Európai Parlament és Tanács 2009 júliusában jelentette meg. A rendelet értelmében 2015. november 1-től az újonnan forgalomba helyezett 3,5 t feletti tehergépjárműveket és autóbuszokat fejlett, vészfékező rendszerrel és sávelhagyás-figyelmeztetővel kell ellátni.-tudatta a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
A rendelet előtérbe helyezte az aktív biztonságot, illetve célul tűzte ki a CO2-kibocsátás csökkentését. Mindezek fejlett járműbiztonsági rendszereken keresztül valósulhatnak meg. A rendelet előírásait több lépcsőben vezetik be. A 2014. november 1-jén életbe lépett részek érintették a személygépjárműveket, a kis és nagy tehergépjárműveket, az autóbuszokat és a pótkocsikat is. A követelmények az új járművek gyártásához és az első forgalomba helyezéséhez kapcsolódnak, tehát a szabályozások a már forgalomban lévő járműveket nem érintik.

Forrás: orientpress.hu



A hazai jogtudomány és jogalkotás az elmúlt és a még előttünk álló jó néhány évben az egyes jogterületeket átfogó nagy törvénykönyvek, kódexek újraírásának korát éli. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van a változó kor megváltozott társadalmi igényeivel, amelyek egyfelől korábbi jogintézmények eltűnését vagy lényegi módosulását, másfelől viszont új jogintézmények születését eredményezik. A polgári jog területén ilyen teljesen új, bár nem minden előzmény nélküli jogintézmény a bizalmi vagyonkezelés.
Az új jogintézmény szabályozását nem kevés szakmai vita előzte meg a polgári jogi kodifikációs előkészületek során. Sokan a magyar jogi gondolkodástól és hagyományoktól teljességgel idegen intézménynek, míg mások – a jogtörténeti és dogmatikai előképekre is rámutatva – a bizalmi vagyonkezelést a hazai polgárosodás egyik lehetséges generátorának tekintik. A jogalkotó végül is az utóbbi álláspontot fogadta el akkor, amikor a jogintézményt az új Ptk. VI. könyvében mint új szerződéstípust nevesítette.

Forrás: ptk2013.hu



A 2014-es év során növekedtek a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) feladatai: az év során tartott három választás, az országgyűlés alakuló ülésének összehívása, a miniszteri és az államtitkári kinevezések végrehajtása mellett nem csökkentek az állampolgársági ügyek sem. A Rádió Orient műsorában Haszonicsné Ádám Mária, a KEH főigazgatója kiemelte: az utóbbi hónapokban a protokolláris hatáskörök bővítésére készítették fel a hivatalt.
A köztársasági elnök előkészítő jogköre és a végrehajtási feladatok mellett a gazdálkodás biztosítása jelenti a KEH alapvető hatáskörét – mondta el Haszonicsné, aki hozzátette: jelentős változás a hivatal életében, hogy a 2015-ös évtől az államfői tevékenységhez kapcsolódó külföldi protokoll feladatok is hozzájuk kerülnek a Külgazdasági és Kügyminisztériumtól. Így a korábbi részfeladatok után jövőre már teljes egészében a KEH reszortja lesz a külső kapcsolattartás.

Forrás: orientpress.hu



Mi is az a mentálhigiéné? Mindazoknak a folyamatoknak és intézkedéseknek, tevékenységeknek összessége, amelyek az emberi személyiséget és a közösségi kapcsolatot erősebbé, fejlettebbé, magasabb szervezettségűvé teszik. A mentálhigiéné nem csupán a pszichés megbetegedések és magatartászavarok megelőzése, hanem a lelki egészségvédelem is.
Gerinczy András gondolatai a mentálhigiénés szemléletű jogászokról a Szerzőt a téma folytatására ösztönözték. A tanulmány tárgya azoknak a jogi munkaterületeknek az ismertetése, ahol nagy szükség van a mentálhigiénés szemlélet érvényesülésére. A Szerző beszélgetett adott jogi munkaterületen dolgozó szakemberekkel, így ügyvéddel, bíróval, pártfogó felügyelővel, utógondozóval egyaránt, igyekezve eloszlatni azt az általános felfogást, hogy a jogászok merev, érzések nélküli emberek.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzetgazdasági Minisztérium egyetért a Miniszterelnökség javaslatával, mely szerint a korábban fennálló, az NGM által gondozott eredeti szabályozást kell fenntartani bizonyos jövedéki termékek biztosítékáról.
Az NGM már korábban is jelezte, hogy az érintett piaci szereplők többsége a közterheket maradéktalanul megfizetve, szabályosan jár el. A gazdasági tárca egyeztet az adóhatósággal azért, hogy körültekintően járjon el, és senkit ne érhessen hátrány a törvénymódosítás hatálybalépéséig.

Forrás: vg.hu



A Háttér Társaság, az Országos Mediációs Egyesülettel és a Rézler Gyula Mediációs Intézettel együttműködésben meghívja Önt az azonos nemű párok mediációjával foglalkozó kétnapos képzésére.
Az elmúlt években egyre nagyobb politikai és szakmai figyelem övezi az azonos nemű párok párkapcsolatait. E vitákban azonban kevés szó esik róla, hogy a heteroszexuális párokhoz hasonlóan az azonos nemű párok kapcsolataiban is adódhatnak problémák, egy kapcsolat megromlása sok esetben számos jogi kérdés rendezését is megkívánja. A mediáció az ilyen helyzetek megoldásában is járható út lehet, különösen mert a tapasztalatok szerint az azonos nemű párok gyakran ódzkodnak jogvitáik bírósági úton történő rendezésétől. Milyen jogszabályok vonatkoznak ma Magyarországon az azonos nemű párokra? Mi a konfliktusok fő forrása? Mire kell egy mediátornak ügyelnie egy ilyen helyzetben? Hazai szakértők és külföldi meghívott vendégünk részvételével tartott interaktív tréningünkön ezen kérdéseket járjuk körbe.

Forrás: jogiforum.hu



Az úgynevezett elektronikus bilincs egyebek mellett az elítéltek tartózkodási helyének megfigyelését teszi lehetővé.
Jövő januártól bevezetik a házi őrizetesek számára az elektronikus bilincs használatát Szlovákiában, az ezt lehetővé tévő szabályozást - az eszköz gyakorlati alkalmazásának feltételeit - szerdai ülésén hagyta jóvá a szlovák kormány.

Forrás: ma.hu



A Magyarországgal szomszédos országok más-más jogi gyakorlatot követnek a többes állampolgárság megszerzésének kérdésében: néhol tiltják és szankcionálják a többszörös állampolgárság megszerzését, máshol pedig némi korlátozásokkal lehetővé teszik.
Ukrajnában az alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, a törvények azonban nem büntetik a kettős vagy többes állampolgárokat. Az ukrán alkotmány és állampolgársági törvény kimondja, hogy az országban "egyes" (a szó "egyetlenként" is fordítható és értelmezhető) állampolgárság létezik. A megfogalmazás értelmezését tekintve azonban erősen megoszlik az ukrán jogászok véleménye. Egy részük úgy véli, mind az alkotmány, mind az állampolgárságról szóló törvény tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, míg számos jogtudós úgy értelmezi ezt, hogy az országon belül a közigazgatási egységek nem vezethetnek be saját állampolgárságot. Az állampolgársági törvény egyértelművé teszi, hogy amennyiben egy ukrán állampolgár felveszi más ország vagy országok állampolgárságát, Ukrajna területén akkor is kizárólag ukrán állampolgárként ismerik el. Sajtóhírek szerint az ukrán honatyák 70–80 százaléka maga is kettős vagy többes állampolgár volt. Az elcsatolást megelőzően a Krímben feltehetően több mint százezer helyi lakosnak volt orosz állampolgársága is. Magyar állampolgárságot Ukrajnából eddig közel 90 ezren igényeltek az egyszerűsített honosítás keretében. A román állampolgársággal is rendelkező ukránok számát 50–100 ezerre, az ukrán-izraeli kettős állampolgárokét több ezerre becsülik.

Forrás: jogiforum.hu



Lezárult az ingyenes jogi segítséget nyújtó Jogpont Mini projekt Dél- és Nyugat-Dunántúlon, amely során 5800 ügyfélnek több mint 6400 ügyben adtak tanácsot személyesen - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-vel.
A másfél évig tartó, decemberben befejeződött projekt keretében a MOSZ a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségével és a Liga Szakszervezetekkel konzorciumban biztosította az ingyenes jogsegélyt a lakosságnak. A projektet mintegy 170 millió forintból valósították meg, amelynek 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar kormány biztosította - közölte a MOSZ az MTI érdeklődésére.

Forrás: stop.hu



A kormány egyáltalán nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, erről még koncepcionális szinten sem tárgyalt senki a kormányban – hangsúlyozta L. Simon László. Az államtitkár nyomatékosította: a téma nincs napirenden, és a szabadságjogaink védelmében egy lépést sem hátrál a kormány.
A rendszerváltozás óta nemzeti konszenzus van politikától függetlenül a szabadság ügyében, a kormány nem módosítja a gyülekezési törvényt – mondta sajtótájékoztatóján L. Simon László parlamenti államtitkár.

Forrás: kormany.hu



Az átláthatósági kezdeményezésnek köszönhetően az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozta a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) uniós jogszabálytervezetéhez kapcsolódó szövegeket. A Bizottság eddig még sosem publikálta tárgyalás alatt álló kétoldalú kereskedelmi megállapodásra tett javaslatát. Az új szemlélet jelzi a tárgyalások átláthatósága melletti uniós elkötelezettséget. A teljes angol nyelvű sajtóközlemény itt olvasható. A szövegtervezetek (angolul).

Forrás: infovilag.hu



A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó - miniszteri rendelettel bevezetett - ellenőrző jegy kapcsán az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján látható, hogy az intézkedés látványos eredményeket hozott.
Az ellenőrző jegy bevezetését a kialakult borpiaci viszonyok tették szükségessé, amelynek rendezése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium és a HNT szorosan együttműködik. Azért vált szükségessé a kategória borait fokozottan ellenőrizni, mert a földrajzi jelzés nélkül piacra kerülő, nagyon alacsony árú (és olykor minőségű) borok minőségével kapcsolatban a fogyasztók bizalma megrendült. Joggal lehetett tartani attól, hogy a lefelé elindult árspirál tovább ronthatja a minőséget, magával hordozva ezzel a visszaélések kockázatát.

Forrás: kormany.hu



Nagyon örülnek a szakemberek a társasházi energetikai pályázatok kiírásának, a támogatási összeg tényleg elegendő lehet az energetikai besorolás érdemi javításához - kérdés, hogy honnan tudják majd előteremteni a társasházak az 50 százalékos önrészt. Korszerűbb szabályozásra lenne szükség, mert jönnek az uniós szabályok, és a frissen felújított lakások villámgyorsan elavulttá válhatnak.
A kormány szerdán jelentette be: 10 milliárdos kerettel indul társasházi energetikai pályázat, amelyen már nem csak panelházak vehetnek részt. A legnagyobb házak ebből a körből kimaradnak, a 60 lakásosnál kisebb társasházakban 350-650 ezer forint juthat egy-egy lakásra, amit megújuló energiát használó rendszerek kiépítésére is lehet használni.

Forrás: privatbankar.hu



A palesztinok április elsejétől csatlakoznak a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) - közölte kedd éjjel Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
A palesztinok múlt pénteken nyújtották be az ENSZ-ben azt a kérelmüket, hogy csatlakozhassanak a hágai székhelyű bíróság alapító szerződésének számító, úgynevezett Római Statútumhoz.

Forrás: hirado.hu



Új biztonsági beléptetőrendszereket állítottak üzembe három zalai bíróságon, ahol a korábbi átvizsgálások során fegyvereket, baltákat és motorfűrészláncból készült ütőszerszámot is találtak már az épületbe érkezőknél - tájékoztatott a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.
Bartalné Mentes Judit közölte: az Országos Bírósági Hivatal által indított, a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával a bíróságok biztonságát növelő berendezések beszerzését lehetővé tevő projekt keretében helyeztek üzembe hétfőn új, korszerű fémdetektoros kaput és csomagvizsgáló berendezést három zalai bíróságon. A Zalaegerszegi Törvényszék, a Zalaegerszegi Járásbíróság, valamint a Keszthelyi Járásbíróság bejáratánál működnek az új berendezések, a Zalaegerszegi Törvényszéken eddig használt csomagátvilágító gépet, illetve fémkereső kaput pedig a Nagykanizsai Járásbíróság portáján helyezték el.

Forrás: orientpress.hu



Bár az ügyfelek online megrendelhetik a számukra szükséges termékeket, azok kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)ezt azzal indokolta, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény hatálya kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják.

Forrás: ma.hu



A bíróságok az elmúlt években átlagban 200-300 szexuális bűncselekmény nyomán indult ügyben hirdettek ítéletet, és az ügyek döntő többségében elmarasztalták a terhelteket - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
A rendőrség kifejezetten a nők sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanúja nyomán 2011 és 2013 között évente körülbelül 350-400 nyomozást indított, a vádemeléssel végződő esetek száma évi átlagban 250 volt.

Forrás: hirado.hu



Napjaink egyik égető és fontos kérdése adataink védelme, melyre egyre több jogszabály és rendelkezés születik. Az idei év eredményeit, és a 2015-ben esedékes vizsgálati témaköröket a Rádió Orient műsorában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Dr. Péterfalvi Attila részletezte.
Három év tapasztalatait figyelembe véve vendégünk elmondta, hogy az ombudsman helyetti hatósági működés jobban szolgálja az adatvédelem ügyét, így ez egy fontos változás volt a témakörben. Az információszabadság vonatkozásban nagyjából változatlanok a jogköreik, itt nem kapott a hivatal többlet jogosítványokat. Péterfalvi büszke arra, ahogy idén a hatósági eljárásokat intézték, valamint a bíróság előtti megmérettetésekre, az új technikai kihívásokra való reakciójukra, állásfoglalásukra is. A drónok, vagy épp a biometrikus adatok kezelése kapcsán is sikerült „újat mondaniuk”, s nemzetközi területeken is számos helyen történt előrelépés az együttműködésekben. Egy sikeres, előremutató évet zárhat a hatóság.

Forrás: orientpress.hu



Bérbe adhatnak az önkormányzatok egy hektárnál kisebb földet legalább egy, legfeljebb öt évre olyan pályázóknak, akik nem felelnek meg a földműves fogalmának. A földforgalmi törvény ezt eddig nem tette lehetővé, ám a szabályozáson "rést ütöttek", és bevezették a rekreációs célú földhasználat fogalmát.
Az elmúlt év végén a szaktárca már hozzákezdett a földforgalmi törvény finomhangolásához. Az idei költségvetést megalapozó salátacsomagban a törvény öt passzusát módosították. Ezek az önkormányzatok tulajdonában lévő földekre vonatkoztak, és itt bevezették a rekreációs célú földhasználat fogalmát – jelentette ki Simon Attila, az agrártárca közigazgatási államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.

Forrás: hirado.hu



2014. október 24-31. között egyhetes konferencián vett részt Shanghaiban Elek Balázs, a Debreceni Ítélőtábla bírája, ahol előadást tartott a büntetőpolitika változásáról és annak hatásairól a bírói gyakorlatban. A konferenciát a Shanghai Tudományos Akadémia szervezte együttműködve a Shangai Legfőbb Ügyészséggel és bírósággal. Elek Balázs a Kínában szerzett élményeiről, tapasztalatairól mesélt.

Forrás: jogiforum.hu



A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG Pannónia) és a függő ügynökeként tevékenykedő Reál-Team Network Kft. (Reál-Team) piramis-elvre épülő eladásösztönző rendszert működtetett, továbbá megtévesztő tájékoztatásokat tettek közzé munkavégzési lehetőség és jelentős jövedelemszerzés ígéretével. A GVH jogsértés elkövetéséért a CIG Pannóniával szemben 22.640.000 forint bírságot szabott ki.
A piramis-elvre épülő eladásösztönző rendszer mint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapításának feltételei – összhangban az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatával is – a következők: gazdasági előny ígérete, új személyek folyamatos belépése, a belépők pénzügyi hozzájárulást fizetnek, összefüggés az újonnan belépők által fizetett hozzájárulás és a már meglévő tagoknak kifizetett összeg között, a bevételek többsége nem tényleges gazdasági tevékenységből származik. A törvényi rendelkezés értelmében a piramis-elvre épülő eladásösztönző rendszer létrehozása, működtetése, támogatása minden körülményre tekintet nélkül tisztességtelen magatartásnak minősül, a „fekeletelistán” szereplő gyakorlat esetében semmilyen külön feltételnek nem kell teljesülnie.

Forrás: kosarmagazin.hu



A működési célú költségvetési támogatás teljes egészében megelőlegezhető, míg a fejlesztési célú támogatásoknál maradtak a korábbi előleg-arányok - egyebek mellett ezt tartalmazza az államháztartási törvény végrehajtási rendeletének módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A közlöny egyetlen kormányrendeletet tartalmaz, amely - csomagban - több korábbi rendeletet is módosít azzal az indoklással, hogy azokra az idei költségvetés megalapozása miatt van szükség.

Forrás: jogiforum.hu



Kezdetét vette az Európai Bizottság által kezdeményezett nyilvános konzultáció a projektgazdák által javasolt, új közös érdekű projektekről.
A transzeurópai energiainfrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról és a 1364/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről, valamint a 713/2009/EK, a 714/2009/EK és a 715/2009/EK rendelet módosításáról szóló 2013. április 17-i 347/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján megkezdődött a rendelet mellékletében meghatározott közös érdekű projektek felülvizsgálata. A rendelet értelmében a közös érdekű projektek egyszerűsített engedélyeztetési eljárásra jogosultak, illetve pályázhatnak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből történő támogatásra is.

Forrás: kormany.hu



2015-ben nemcsak új cafeteria keretekkel kell ismerkednie a juttatást adó munkáltatónak, hanem idén január 1-jétől a lakáshitel-támogatást szabályozó NGM-rendelet is módosult.
A személyijövedelemadó-törvényből már tavaly év végén látszott az a módosítás, hogy az adómentes munkáltatói támogatást 2015-ben "akadálymentesítésre" és ilyen célra felvett hitel törlesztésére is lehet fordítani, mégsem történt meg ezzel a juttatáshoz kapcsolódó összes változás - hívta fel a figyelmet a Cafeteritrend szakértője, Fata László. Most korrigáltak.

Forrás: fn.hir24.hu



A Törvényszék helybenhagyja a Bizottság azon határozatát, amely szerint az Ausztria által a nagy villamosenergia-fogyasztó vállalkozások részére biztosítani tervezett, a zöld villamos energia vásárlására irányuló kötelezettség alóli részleges mentesség tiltott állami támogatásnak minősül - áll az Európai unió Bíróságának ítéletében
A megújuló energiaforrásokról szóló irányelv1 akként rendelkezik, hogy a tagállamoknak 2020‑ig meg kell valósítaniuk a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára vonatkozó kötelező nemzeti célkitűzéseket. Az irányelv meghatározza e célkitűzéseket, a megvalósításukhoz alkalmazandó eszközök megválasztását azonban a tagállamokra bízza.

Forrás: jogiforum.hu



Több mint négymilliárd forint jut idén a börtönök bővítésére, és az év második felében az is eldőlhet, épülhet-e, és ha igen, hol új büntetés-végrehajtási intézmény.
A három csapás törvénye, valamint a büntethetőségi korhatár lejjebb vitele miatt egyre nagyobb a zsúfoltság a börtönökben: a 12 és félezer férőhelyen 2008-ban még alig 15 ezer, 2013 óta viszont gyakorlatilag folyamatosan 18 ezernél is több elítélt osztozik. Ez 140 százalékos kihasználtságot jelent.

Forrás: vg.hu



Javaslat Az év elején javaslatot tesz az izlandi kormány az uniós csatlakozási tárgyalások lezárására – jelentette be a miniszterelnök. Sigmundur Davíˇ Gunnlaugsson egy vasárnap sugárzott rádióinterjúban a lépést egyfelől az EU-ban bekövetkezett változásokkal indokolta, másfelől az előző kormánytól eltérő irányvonallal.
A reykjavíki vezetés nem először tesz ilyen bejelentést: a 2013 áprilisi választások után hivatalba lépett, euroszkeptikus pártokból álló koalíció egy éve javaslatot tett a tárgyalások berekesztésére, sőt, a csatlakozási tárgyalásokért felelős csapatot is szélnek eresztették. Tavaly tavasszal azonban egy az izlandiak hatoda által aláírt petícióban, sőt, még tüntetésen is követelték, hogy a döntést népszavazás szentesítse.

Forrás: vg.hu



Új szabályok érvényesek a szemétszállításra január elsejétől, a rendelet azt is szabályozza, hogy hogyan kell elhelyezni a használt kartondobozokat a kukáknál.
A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két, eltérő méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

Forrás: hvg.hu



Jövő január helyett már márciusban életbe léphet az alkoholtermékek jövedéki biztosítékának sávos megállapítása – derült ki a Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslatból.
Jövő január 1-je helyett már idén márciusban hatályba léphet az alkoholok jövedéki biztosítékának sávos megállapítása.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Bizottság vizsgálja a devizahiteles törvényeket, és az Alkotmánybíróság kapcsolódó határozatait. Hamarosan elindul a devizahitelesek első perhulláma az Emberi Jogok Európai Bíróságához - tájékoztatta a PITEE a ProfitLine.hu-t.
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) tavaly júliusban felhívta az Igazságügyi Miniszter figyelmét arra, hogy a devizahiteles törvények több szempontból is ellentétesek az európai jogállami hagyományokkal. Egy demokratikus jogállamban az igazságszolgáltatás ugyanis kizárólag a bíróságok feladata.

Forrás: profitline.hu



Továbbra is díjmentesen használható az M30-as gyorsforgalmi út Miskolcot elkerülő szakasza - erősítette meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vasárnap.
Róna Márta kommunikációs vezető elmondta, hogy az M30-as Miskolc Dél és Miskolc Centrum csomópontja közötti útszakasz főút besorolású, ezért eredetileg is díjmentes volt.

Forrás: jogiforum.hu



A forinthiteles szerződések egyoldalú módosításai ügyében a bankok 2015. január 5. és 12. között indíthatnak pert a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében. Hétfő délutánig nem érkezett keresetlevél pénzintézettől a Fővárosi Törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint.
A nem pereskedő pénzintézeteknek április 16-30. között, a pereskedőknek pedig augusztus 15. és szeptember 30. között - vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig - kell elküldeniük az elszámolást forinthiteles ügyfeleiknek. Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli a törvény értelmében.

Forrás: hirado.hu



Elkezdődtek az új Polgári Perrendtartás kodifikációjával kapcsolatos munkálatok. A kodifikációban az Országos Bírósági Hivatal is részt vesz annak érdekében, hogy a bíróságokat érintően az OBH elnökének stratégiai céljaiban megfogalmazott elvek érvényesülését elősegítő javaslatokat a jogalkotás felé közvetíthesse.
Tekintettel arra, hogy a felvetések a bíróságok integritását alapjaiban érintik, mellőzhetetlen volt a bírósági gyakorlat e szempontok szerinti tüzetesebb áttekintése is, előmozdítva ezzel a kodifikáció irányának megalapozását. Ezért az OBH elnöke a pernyertesség és a jogi képviselettel kapcsolatos vizsgálatot rendelt el a 2014. szeptember és október hónapban ítélettel befejezett ügyekre.

Forrás: jogiforum.hu



A működési célú költségvetési támogatás teljes egészében megelőlegezhető, míg a fejlesztési célú támogatásoknál maradtak a korábbi előleg-arányok - egyebek mellett ezt tartalmazza az államháztartási törvény végrehajtási rendeletének módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A közlöny egyetlen kormányrendeletet tartalmaz, amely - csomagban - több korábbi rendeletet is módosít azzal az indoklással, hogy azokra az idei költségvetés megalapozása miatt van szükség.

Forrás: vg.hu



Az Alkotmánybíróság 2014-ben számos nagy horderejű ügyben hozott döntést: így a töredékszavazatokról, a szövetkezeti hitelintézetekről vagy a devizahitel-szerződésekről. Emellett foglalkoztak az alkotmánybírák az élettársak családi pótlékával és a várandós nők felmondási védelmével is. - Az év tíz legjelentősebb alkotmánybírósági határozata.

Forrás: jogiforum.hu



2015. január elsejével számos új adótörvény lépett életbe a gazdasági válságból még nem teljesen kigyógyult Szlovéniában.
A Finance szerint egyebek között megszűnik a külföldön dolgozók adókedvezménye: ez az intézkedés 2014. január elsejétől volt hatályban és „különleges adókedvezményként” a külföldön - zömében Ausztriában - munkát vállalókra vonatkozott. Az alkotmánybíróság azonban, tekintettel arra, hogy ezáltal a külföldi munkavállalók kedvezőbb helyzetbe kerülnek a belföldön dolgozókhoz képest, 2015 január elsejével hatályon kívül helyezte a jogszabályt.

Forrás: vg.hu



Január elsejéig ingyenes volt az M5-ös autópálya a szerb határtól az M43-as csomópontig, az M43-as pedig az 5-ös útig, most viszont ezeket a szakaszokat is fizetőssé tették. A Szegedre tartó vajdaságiak, akik eddig díjmentesen közlekedhettek, most ötezer forintot fizethetnek évente, vagy kerülniük kell a tiszaszigeti, ásotthalmi, tompai átkelők felé. Ezeknek a településeknek a lakói joggal tartanak attól, amitől más gyorsforgalmi utak mellett élők, hogy megnövekszik a forgalom a közútjaikon, mivel sokan inkább kikerülik a fizetős, főként a rövid fizetős szakaszokat. Az új útdíjrendszerrel a vidéken élők közül sokan spórolhatnak, ennek ellenére a kritikusok szerint számos aránytalanságot, furcsaságot, igazságtalanságot eredményez.
A matricák mindenesetre fogynak: 1500 helyen lehet megvásárolni és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint eddig több mint 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már ilyet. Tegnap, az interneten voltak fennakadások, sokakat az az üzenet fogadta vásárláskor, hogy "a rendszer pillanatnyi túlterheltsége miatt, a további belépés jelenleg nem lehetséges". Ebből rögtön arra következtetetett több hírportál is, hogy a rendszer leállt.

Forrás: vg.hu



Nem is olyan régen, még egy klasszikus 3 pilléres nyugdíjrendszer modelljét tanulmányoztam, és abban is éltünk, amelynek kezdete 1998-ra datálható. Aztán ez a rendszer egy bő 10 éves pályafutás után megszűnt, és jelenleg arra várunk, hogy az állam mekkora nyugdíjat fog nekünk adni, és ehhez mérten igyekszünk saját nyugdíj megtakarítást indítani. Vajon milyen lesz az új nyugdíjrendszer? Mikorra várható? Ezekre a kérdésekre igyekszünk megtalálni a választ!
A 3 pillér az állami nyugdíjból, a magánnyugdíjpénztárból, és az önkéntes nyugdíjból állt (ami elsősorban az önkéntes nyugdíjpénztárt jelentette). Az államnak befizetett nyugdíjjárulékok voltak hivatottak fedezni a majdani állami nyugdíjat, de mindenki nyílt titokként kezelte, hogy ebből fizetik ki az éppen aktuális nyugdíjakat. A magánnyugdíjpénztár már egy érdekesebb történet volt, hiszen ez tulajdonképpen egy speciális adó volt.

Forrás: profitline.hu



Csaknem száz törvényt fogadott el 2014. májusi megalakulása óta az Országgyűlés.
A május 6. óta tartott több mint 40 ülésnapon megszavazott 97 új törvény, törvénymódosítás, nemzetközi egyezmény csaknem háromnegyedét, 70-et, a kormány kezdeményezte, 24-et a Fidesz és a KDNP képviselői, hármat pedig országgyűlési bizottságok - derül ki a parlamenti honlap adataiból.

Forrás: hir6.hu



A januártól hatályba lépő új büntetés-végrehajtás (bv) kódex értelmében minden munkaképes rabnak dolgoznia kell, hogy így járuljanak hozzá fogva tartásuk költségeihez.
Több mint 18 200 fogvatartott életét befolyásolja az átfogó igazságügyi reform részeként most életbe lépő új büntetés-végrehajtási kódex.

Forrás: hirado.hu



A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint jól vizsgázott a 2013-ban elfogadott új választási eljárási törvény, alkalmas volt arra, hogy a jogszabály alapján tiszta választásokat bonyolítsanak le.
Patyi András az MTI-nek adott évértékelő interjújában azt mondta, a 2014. évi parlamenti választás azért is a demokrácia ünnepének tekinthető, mert a többes ajánlás lehetőségével a jogalkotó dinamizálni tudta a választást, minden korábbinál több párt indulhatott a választáson, a pártok tizennyolc országos listát tudtak állítani.

Forrás: vg.hu



A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2014. évi tevékenységére egyszerre volt jellemző a hagyományos hatósági munka, a fogyasztók tájékoztatása és a vállalkozók ösztönzése a tisztességes, a jogszabályoknak megfelelő működésre - értékelte Szente István megbízott főigazgató az idei évet az MTI-nek adott interjújában.
Hozzátette: a következetes hatósági fellépés hatására tovább javult a vállalkozói morál az egyes ágazatokban, pozitív irányba fejlődött a hatóságok és a vállalkozók közötti kapcsolat. A főigazgató úgy látja, hogy az elmúlt egy esztendőt az önkéntes jogkövetést folytató vállalkozók számának növekedése, a jelentősebb súlyú szabálytalanságok számának látványos csökkenése, a hatóságot partnernek tekintő vállalkozói hozzáállás általánossá válása jellemezte.

Forrás: vg.hu



Az ombudsmani jelentésben megfogalmazott panaszokat áttekintik, és megnézik, hogyan adaptálhatók gólyatáborokra.
Szakmai-etikai charta kidolgozása kezdődött meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál (HÖOK), a magatartásmintákat rögzítő dokumentumot februárban fogadhatják el. Erről Gulyás Tibor, a HÖOK január 1-én hivatalba lépett új elnöke beszélt az MTI-nek adott interjúban, kitérve arra is, hogy a charta létrejöttét a gólyatábori történések is időszerűvé tették. A kidolgozáskor az ombudsmani ajánlásokat is tanulmányozni fogják.

Forrás: ma.hu



A Magyar Honvédség folytatja afganisztáni szerepvállalását a NATO január elsejével indult új, Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű missziójában - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtök reggel az MTI-vel.
Mint kifejtették: a 2014-es év végével lezárult NATO-missziót, az ISAF-et (International Security Assistance Force - Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) váltja fel az Eltökélt Támogatás nevű misszió, amely az afgán biztonsági erők kiképzésére és mentorálására, illetve a kormányzati szervek tanácsadására fókuszál.

Forrás: hirado.hu



Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel és nincs köztartozása - olvasható a Magyar Közlönyben.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére szerdán elmondta: a biztosítékmentesség nemcsak az új időszak fejlesztési forrásaiban részesülő kedvezményezettjei részére alkalmazható, hanem a 2007-2013-as időszakban támogatottakra is kiterjed, akik már nyújtottak biztosítékot. Hozzáfűzte: a palyazat.gov.hu oldalon közzétett formanyomtatvány kitöltésével és a támogatási szerződésükben meghatározott kapcsolattartónak címezve, postai úton történő megküldésével igényelhetik az érintettek a mentességet.

Forrás: profitline.hu



Egyértelművé válik a közösségi szolgálat elvégzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusoknak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény január 1-én életbe lépő módosítása.
A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint lényeges pontja a megváltozott köznevelési törvénynek a pedagógiai szakmai szolgáltatások és egyes más, jelenleg kormányhivatali feladat- és hatáskörök Oktatási Hivatalhoz történő telepítése. Az állami köznevelés feladatellátás körében az Oktatási Hivatalt jelölték ki a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátására. 2015. január 1-től az Oktatási Hivatal látja el a pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítési eljárásának szervezését, országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés szervezését, szaktanácsadói névjegyzék vezetését.

Forrás: nepszava.hu



Jön a fizetős M0-s, egy rakat új adó, illetve pár adókedvezmény, változnak a cafeteria szabályai, indul a fuvarozókat ellenőrző elektronikus rendszer, változik a KRESZ-vizsga, és az autóbontók is kapnak egy plusz adminisztrációt.
A közvéleményt és a szakmát is hidegzuhanyként érte a hír 2014 végén: a személyautók számára eddig díjmentes autópálya-szakaszok – az M0-s egyes részei, a fővárosba bevezető autópályák bevezető szakaszai és a vidéki elkerülők – fizetőssé válnak az év elejétől. A hatalmas felzúdulást kiváltó terv úgy szól: január 1-jétől úgynevezett megyematricákat vásárolhatnak az autósok, ezek éves díja ötezer forint, és így lehet igénybe venni a megye összes fizetős útszakaszát. A gyors bevezetés miatt egyetlen kedvezményt nyújtottak: azok, akik a február végéig megveszik az éves matricát, megússzák a pótdíjfizetést, ha januárban matrica nélkül használták az fizetős szakaszokat.

Forrás: hvg.hu



Csütörtöktől hatályos a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új adósságfék-szabályozása, amelynek célja, hogy megakadályozza a háztartások túlzott eladósodását és a devizahitelezés újbóli felfutását. A jegybank rendelete két új fogalmat vezet be: a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatót (JTM) és a hitelfedezeti mutatót (HFM).
A szabályozás lényege, hogy 2015. január 1. után minden, 200 ezer forintot meghaladó forinthitel felvételekor vizsgálni kell, hogy a törlesztőrészlet nem haladja meg a leendő adós igazolt, legális nettó jövedelmének az 50 százalékát, a magas (havi 400 ezer forintot meghaladó) jövedelmű ügyfelek esetében a 60 százalékot. A devizahiteleknél sokkal szigorúbb a szabály: a JTM felső korlátja euróban felvett hitel esetén 25 (a magas jövedelműeknél 30) százalék, egyéb devizában felvett hitel esetén 10, illetve 15 százalék.

Forrás: orientpress.hu



Egyértelművé válik a közösségi szolgálat elvégzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusoknak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény január 1-én életbe lépő módosítása.
A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint lényeges pontja a megváltozott köznevelési törvénynek a pedagógiai szakmai szolgáltatások és egyes más, jelenleg kormányhivatali feladat- és hatáskörök Oktatási Hivatalhoz történő telepítése. Az állami köznevelés feladatellátás körében az Oktatási Hivatalt jelölték ki a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátására. 2015. január 1-től az Oktatási Hivatal látja el a pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítési eljárásának szervezését, országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés szervezését, szaktanácsadói névjegyzék vezetését.

Forrás: ma.hu



Január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.
Az emberi erőforrások minisztere által jegyzett, tavaly májusban megjelent jogszabály eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de ezt januárra halasztották, mert több jelzés érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt nem elegendő a felkészülési idő.

Forrás: hir3.hu



Jelentősen változik a társaságok adózása jövőre, többek között szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai és társaságiadó-alap kedvezményt lehet igénybe venni a felsőoktatási intézmények támogatása esetén is.
Szigorodnak az elhatárolt veszteség felhasználásának szabályai. A 2015-ben kezdődő és az azt követő adóévekben keletkező veszteségeket csak a keletkezés évét követő 5 adóévben lehet felhasználni, a 2014-ben kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezetteket pedig legkésőbb a 2025. december 31-ét magában foglaló adóévben lehet az adózás előtti eredmény csökkentéseként érvényesíteni. Tovább szigorodnak az átalakulás, cégfelvásárlás kapcsán a jogutód által átvett elhatárolt veszteségek felhasználásának korlátai. Az átvett veszteséget az adózó olyan arányban használhatja fel évente, amilyen arányt az átvett/továbbfolytatott tevékenységből származó árbevétele az átalakulást/tulajdonosváltást megelőzően ebből a tevékenységből származó árbevételből képviselt.

Forrás: profitline.hu