ORAC Kiadó

Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé választhatják Lenkovics Barnabást, a testület jelenlegi tagját, míg szerdán a nagyobb üzletek vasárnapi zárva tartásáról kezdhetnek vitát.
A Ház ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd titkos szavazáson, a parlamenti képviselők kétharmadának támogatásával választhatják meg az Ab új vezetőjét.

Forrás: hvg.hu



December 12-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten.
A törvényszék szeptemberben azt kérte az Alkotmánybíróságtól (AB), hogy a testület mondja ki: a devizahitel-szerződések egyes kérdéseiről szóló törvény számos rendelkezése alkotmányellenes. Az eljárást bíróság az AB döntéséig felfüggesztette.

Forrás: stop.hu



Az idén december 1. és december 22. között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A hivatal közleményében felhívta a figyelmet, hogy ugyancsak 2014. december 22-éig lehet kijelentkezni az eváról szóló törvény hatálya alól. Ilyen eset, ha egy adózó az eva választására jogosító feltételeknek nem felel meg, például adótartozása van.

Forrás: mno.hu



Készül a stratégia, amely komoly változásokat eredményezhet az építészet és az építésügy területén. A stratégia benyújtásának határideje jövő év május vége. Jelenleg még a szakmai tapasztalatokat összegzik, ám a főbb jogszabályok valószínűleg már januártól módosulni fognak. A formálódó tervekről Tóth Ferenc, Budapest Főváros Kormányhivatala, Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának vezetője beszélt a Rádió Orient műsorában.
Budapest egy régi eredetű település, így szinte minden történelmi kor hagyott rajta lenyomatot, melyek egy része műemlék formájában a mai napig látható. A belváros jelenlegi arculatát a 19. század második felének nagy építkezéseikor nyerte el, mellette a külső, a fővároshoz csatolt településrészek kisvárosias, falusias településfejlesztései, valamint a szocialista/realista, majd uniformizált/modernista, iparszerűen megvalósított épületek sokasága alakították tovább a mostani képet. Az 1970-es évektől már erősen megjelentek a magán jellegű építkezések is, melyek egyeduralkodóvá váltak a rendszerváltás után.

Forrás: orientpress.hu



A Kúria november 26-án meghozta érdemi döntését az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. magyar állam ellen, az általános szerződési feltételekhez kapcsolódó törvényi vélelem megdöntése iránt megindított perében. A döntés írásba foglalása legkésőbb nyolc napon, kézbesítése további három napon belül történik meg, tartalmát azt követően ismertetik - derül ki a Kúria honlapján pénteken közzétett sajtóközleményből.
Az FHB-nál még nem ismerik a döntés tartalmát - közölték a banknál az MTI érdeklődésére. A felperes hitelintézet - amely kérelmét egyben az Allianz Bank jogutódjaként nyújtotta be - keresetében azt kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy a kérelemben megjelölt időszakban általános szerződéses feltételei (ászf) tisztességesek voltak, ezért érvényesek. A bank kérelmét az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyott.

Forrás: profitline.hu



Szekér Juditot nevezte ki miniszteri biztossá Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé.
A december 1-jétől hatályos kinevezés pénteken jelent meg a Hivatalos Értesítőben. A miniszteri biztos kinevezésére az Országgyűlés által november 18-án megszavazott igazságügyi tárgyú törvénymódosítás teremtett alapot, a biztos feladatait is ez határozza meg.

Forrás: napi.hu



A Kormány döntött a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I.20.) Kormány rendelet módosításáról, melynek eredményeképpen a hallgatói hitelezésben számos ügyfélbarát intézkedés lép életbe. Az új szabályok a hitelfelvétel előtt álló hallgatók, valamint a törlesztési szakaszban lévő ügyfelek számára jelentenek pozitív változásokat. A rendelet két lépcsőben lép hatályba, 2014. november 29-én, illetve 2015. február 1-jén.
A diákhitelek felvétele előtt álló hallgatók számára fontos tudnivaló, hogy változik a diákhitelek igénybevételének egyik legfontosabb jogosultsági feltétele: a jelenlegi 35. életév helyett 40. éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Ugyancsak módosul a diákhitelek igénybevételére vonatkozó jogosultsági idő, ez az eddigi 10 tanulmányi félévről 11 tanulmányi félévre nő, vagyis a jelenlegi szabályozáshoz képest egy félévvel tovább kérhető a diákhitel. Egységes, osztatlan képzés esetén, amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel. Mindkét változás hatályba lépésének időpontja 2015. február 1-je lesz.

Forrás: orientpress.hu



Az adóterhelés összességében nő, egyszerűbb nem lesz a rendszer, de akik házasságban élnek, gyereket nevelnek, van legális jövedelmük, azoknak több maradhat majd a zsebükben.
Az elfogadott adócsomagból az látszik, hogy (bár a netadót végül sikerült megfúrni) a fogyasztási típusú adókból származó elvonás nőni fog, és valószínűleg a vállalkozásokra kivetett új adók is át fognak csorogni a lakossághoz. Lekerült a napirendről az egyszerűsítés.

Forrás: fn.hir24.hu



A nemzeti fejlesztési miniszter a Belügyminisztériumot jelölte ki a magyar-szlovák összekötő földgázvezeték építéséért és üzemeltetéséért felelős Magyar Gáz Tranzit Zrt.-ben az állami tulajdonosi jog gyakorlójának 2020. december 31-ig, a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint.
A rendelet a kihirdetése napján, csütörtökön 19 órakor lépett hatályba.A kormány augusztusban döntött a Magyar Gáz Tranzit Zrt. megvásárlásáról. Ennek érdekében ügyletet nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítették októberben, és az idei költségvetést is módosították.

Forrás: hirado.hu



A brüsszeli állandó képviselet szakmai irányítását és a munkáltatói jogok gyakorlását is Lázár János hatáskörébe utalnák január 1-jétől.
A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül az európai integrációs ügyekhez kapcsolódó feladat- és hatáskörök jelentős része - ehhez kapcsolódóan csütörtöki ülésén fogadott el egy módosító javaslatot az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

Forrás: hirado.hu



Teljessé vált a fogyasztókkal való elszámolás jogszabályi háttere.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) elfogadta az elszámolási törvény alapján megalkotásra váró összes jegybanki rendeletet, így a fogyasztókkal való elszámolás jogszabályi háttere teljessé vált - közölte a jegybank. Az MNB négy rendeletben rögzíti a részletszabályokat, melyek az elszámolás módszertanát, a pénzügyi teljesítés határidejét, valamint a fogyasztók tájékoztatásának előírásait tartalmazzák.

Forrás: hirado.hu



Jelentősen bővülhetnek Skócia önrendelkezési jogkörei egyebek mellett az adópolitikában annak a javaslatcsomagnak az ajánlásai alapján, amelyet csütörtökön ismertetett a brit kormány által a szeptemberi skót függetlenségi népszavazás után létrehozott szakbizottság.
A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció annak idején megígérte, hogy ha a skótok többsége a szeptember 18-án megtartott referendumon az elszakadás ellen szavaz, Skócia önrendelkezési jogköreinek további jelentős bővítésére számíthat.

Forrás: hirado.hu



A Fővárosi Önkormányzat tavaly év végén úgy döntött, hogy a közterületek egyes részeiről a kitiltja hajléktalanokat. Az Alapvető Jogok Biztosának a kezdeményezésére a Kúria megsemmisítette a kifogásolt önkormányzati rendelet meghatározott rendelkezéseit. Leszögezte: a tiltott zónák kijelölésére kizárólag célhoz kötötten kerülhet sor a Szabálysértési törvény felhatalmazó rendelkezéseivel összhangban.
Nagy vitát váltott ki, amikor a Fővárosi Önkormányzat tavaly év végén úgy döntött, hogy a közterületek egyes részeiről a hajléktalanokat kitiltja. A 77/2013. (XII.3.) Főv.Kgy. rendeletet 21 igen (FIDESZ, KDNP, JOBBIK) és 12 nem szavazattal (MSZP, EGYÜTT) fogadták el. A rendelet a közrend, közbiztonság, közegészség, valamint a kulturális értékek védelme céljából tiltott területnek minősítette a világörökségi területeket, a tömegközlekedési eszközök megállóit, állomásait, az utas várókat, 34 aluljárót, a repteret, a játszótereket, a köztemetőket, nevelési-oktatási intézményeket, járdákat, hidakat, valamint felüljárókat. A rendelet un. buffer zónákat is kialakított, amely azt jelenti, hogy a tiltott területeket, intézményeket övező területre (szomszédos sáv) is kiterjed a tilalom. A rendelet melléklete ezen túlmenően a védelmet meghatározott fővárosi kerületekre is kiterjesztette. A rendelet demonstrációkat is eredményezett, amely a fővárost tervei végrehajtásában nem akadályozta.

Forrás: jogiforum.hu



Február 22-ére tűzte ki az időközi országgyűlési képviselő-választást Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében a Nemzeti Választási Bizottság csütörtökön. Az érintett 25 Veszprém megyei település választópolgárai az uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.
Navracsics Tibor az áprilisi országgyűlési választáson Veszprém megye 1-es egyéni választókerületében szerzett mandátumot. A képviselőt november 1-jétől uniós biztossá nevezték ki, így október 30-i hatállyal lemondott országgyűlési mandátumáról.

Forrás: hvg.hu



A jövő évi költségvetés, az építési törvény módosítása, valamint a betétbiztosítást és a pénzügyi közvetítő rendszert módosító törvényjavaslat általános vitáját folytatta le az Országgyűlés gazdasági bizottsága csütörtökön Budapesten.
A bizottság mindhárom törvényjavaslathoz saját módosító indítványt fűzött, amelyet a kormánypárti képviselők igenlő szavazatával fogadtak el. A bizottság elfogadta Bánki Erik (Fidesz) módosító indítványát, amelyben a jövő évi költségvetésben a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettséget 38,3 milliárd forinttal, 15 milliárd 621,7 millió forintra csökkentette. A jövő évi költségvetési törvényhez fűzött bizottsági módosító javaslat több tételt érint. Így a doppingellenes tevékenység sportszakmai feladataira 22,5 millió forinttal több, 187,7 millió forint jut. A sportegészségügyre pedig 15,8 millióval többet, 131,4 millió forintot javasolt a bizottság.

Forrás: hirado.hu



A Bizottság a tegnapi napon 205 határozatot hozott. Ezen belül 32 indokolással ellátott véleményt fogadott el, és 6 keresetet indított az Európai Unió Bíróságán.

Forrás: jogiforum.hu



A mediátorok legtöbbször válópereknél segítettek, de a munkajogi vitákban is hasznos lehet ez a szolgáltatás.
Év végére már minden nagyobb járásbíróságon lesznek bírósági közvetítők – derül ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közleményéből. A peren kívüli megállapodást segítő mediátorok most is elérhetőek az összes törvényszéken és a nagyobb bíróságokon. Tavaly több mint 400 üggyel keresték fel őket, ezek több mint fele megállapodással végződött. Legfőképpen válóperekben nyújtottak segítséget, de egyre többször fordulnak gazdasági és munkaüggyel is a mediátorokhoz.

Forrás: metropol.hu



"Az átláthatóság elvét kiterjesztetten kell értelmezni, mivel a fogyasztó hátrányban van az információszintet illetően a pénzintézettel szemben."
Helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. devizahiteles perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, amely szerint tisztességtelenek a bank általános szerződési feltételei.A szerdán Budapesten kihirdetett határozatban a bíróság egyben kötelezte a felperes pénzintézetet 380 ezer forint plusz áfa másodfokú perköltség megfizetésére az alperes magyar állam részére.

Forrás: ma.hu



Eljárásjogi szabályok miatt megszüntette szerdán az Európai Bizottság a Magyarország ellen az e-útdíjrendszer pályáztatás nélküli kiépítése miatt indított kötelezettségszegési eljárást - közölte egy bizottsági forrás az MTI-vel.
A neve mellőzését kérő tisztviselő elmondta, hogy a bizottság amiatt kénytelen lezárni az eljárást, mert a megtámadott szerződést teljesítették, és a szolgáltatásért járó pénzt kifizették, és ebben az esetben a brüsszeli testület már semmit sem tehet.

Forrás: inforadio.hu



A magyarországi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység felügyeletének egységesítésére, prioritásainak meghatározására, valamit az erre szánt hazai és uniós források koordinált elosztására létrejön a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).
Az erről szóló törvényt kedden 133 igen szavazattal, 30 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.A jogszabály szerint a kormány kutatásfejlesztéssel és innovációval kapcsolatos feladatait az NKFI Hivatalon keresztül látja el, amely önálló költségvetési fejezetet kap, és a Nemzeti Innovációs Hivatal kormányhivatallá alakításával jön létre.

Forrás: jogiforum.hu



A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési osztályának elnöke szerint a taxisrendelet mielőbbi elfogadására van szükség annak érdekében, hogy föl lehessen lépni az olyan alternatív szolgáltatókkal szemben, amelyek valódi szervezet és tőke nélkül végzik a fuvarszervezési tevékenységet.
Egységes szabályozást szeretnének a taxisok annak érdekben, hogy mindenki egyenlő esélyekkel és egyenlő feltételekkel vehessen részt a versenyben - jelentette ki Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési, szállítási és szállítmányozási osztályának elnöke szerdán Szegeden.

Forrás: hvg.hu



A börtönökben működő, mezőgazdasági és ipari termeléssel foglalkozó társaságok tavaly 14 milliárd forint értéket állítottak elő. A jövő évtől kötelezően hozzá kell járulniuk fogva tartásuk költségeihez. Az intézkedést társadalmi elvárásra hivatkozva vezetik be.
Évtizedek óta jogos társadalmi igény, hogy az elítéltek a munkájukkal járuljanak hozzá fogva tartásuk költségeihez, így 2015 januárjától már törvényi kötelezettség lesz a büntetés-végrehajtási intézetekben az elítéltek számára a munkavégzés – nyilatkozta Lajtár József vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese a szerdai Magyar Nemzetnek.

Forrás: hvg.hu



A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei Legjobb Munkahely Felmérésében.
A 2014-es kutatás során összesen 34500-an mondták el véleményüket munkahelyükről. A magyar munkavállalók körében érezhetően csökken az állásuk elvesztésétől való félelem, de 10-ből 7 ember még mindig úgy érzi, hogy komoly nehézségekbe ütközne, ha új munkalehetőséget kellene keresnie. Ez az arány jóval alacsonyabb az Y generáció tagjai között, szinte kivétel nélkül biztosak abban, hogy könnyedén találnának új munkát szükség esetén.

Forrás: profitline.hu



A kormány részéről megerősítették, hogy a hivatalt felszámolják, feladatait pedig szétosztják a tárcák között. A megspórolt pénz a közmunkaprogramba folyik – értesült a VS.hu.
Jövőre biztosan megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, és a különböző funkciói más-más tárcákhoz kerülnek – erősítették meg a VS.hu információját a kormány részéről.A hírportál a költésgvetési törvény tervezetének apró megjegyzéséből vette észre, hogy az intézményt átszervezik, sőt meg is szüntetik. A jogszabály indokolva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogyasztóbarát szolgáltatásokat emlegetett, bár a megspórolt pénz nagy részét a közmunkaprogram emészti fel.

Forrás: hvg.hu



Az idei év első kilenc hónapjában az ellenőrzött cégek többségénél talált adóhiányt a NAV, összesen 515 milliárd forintnyit.
Idén az első három negyedévben az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot. Közülük 15 396 társaságnál, azaz csaknem kétharmaduknál (63 százalékuk) derült ki, hogy a törvényben megszabottnál összesen mintegy 515 milliárd forinttal kevesebb adót vallottak be – tájékoztatott a feketelista.hu.

Forrás: fn.hir24.hu



A gépkocsi vásárlásához igényelhető hitel mértékét is az MNB jövőre hatályos adósság előírásai szabályozzák, így a vonatkozó paragrafusok kikerülnek a kormány rendeletéből, amelyben egy kötöttség maradna: a hétéves maximális futamidő.
A kormány egy 2009-ben hozott rendelete eddig meghatározta, hogy a gépjármű piaci értékének mekkora hányada finanszírozható. Forint alapon ez a hitelnél legfeljebb 75, míg a pénzügyi lízingnél 80 százalék lehet, devizában jóval szigorúbbak a szabályok. A 75 százalékos mértéken nem változtat az MNB rendelete sem.

Forrás: ma.hu



Az Európai Bizottság valóban felfüggesztette az úgynevezett aszfaltügyben vitatott uniós források eddig csak megszakított kifizetését, bár ez csak egy technikai lépés az eljárásrendben – erősítette meg lapunknak a Bruxinfo tegnapi értesülését Csepreghy Nándor . A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta: ezzel a döntéssel valójában segít a kormánynak Brüsszel, hiszen így megteremtődik annak a jogi alapja, hogy a vitás ügyben megtörténhessen a kormány meghallgatása, amit már augusztus végén kért a magyar kabinet a bizottságtól. Kérdésünkre közölte: a meghallgatás időpontját a bizottságnak kell kijelölnie, de szerinte arra már csak jövőre kerül majd sor.
A kormány azért kért meghallgatást, mert nem tartja fairnek azt a bizottsági döntést, amely a brüsszeli szakzsargon szerint közel 90 milliárd forint összegű korrekciót, magyarán forrásmegvonást javasolt az uniós pénzből finanszírozott útépítésekkel kapcsolatban. Brüsszel szerint ugyanis versenykorlátozó volt az a gyakorlat, amely a közbeszerzési kiírásokban előírta azt, hogy a pályázóknak bizonyos távolságon belül aszfaltkeverő teleppel kell rendelkezniük. – Azért tartjuk sportszerűtlennek Brüsszel korrekciós javaslatát, mert a bizottság 2007 óta számos alkalommal elfogadhatónak minősítette ezt az eljárást – emelte ki.

Forrás: vg.hu



Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyűlés kedden. A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát. A törvény egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően.
A jogszabály érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat. A törvény az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban rögzíti, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.

Forrás: jogiforum.hu



Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.
A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát.

Forrás: jogiforum.hu



Bejegyezhető uniós védjegyként a Rubik-kocka formája – döntött a bíróság. A védjegyet a játék jogait birtokló brit Seven Towns jegyeztette be még 1999-ben, amit a német Simba Toys megtámadott. A törvényszék elutasította a Simba keresetét. A bejegyzés kizárólag az oldalukon rácsszerkezettel rendelkező kockaformájú termékekre vonatkozik.
Keddi elsőfokú döntésében az Európai Unió Bíróságának törvényszéke úgy döntött: bejegyezhető uniós védjegyként a Rubik-kocka formája.

Forrás: hvg.hu



A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy jövő júliustól be kell vezetni az online pénztárgépeket a szolgáltató szektorban is.
Jövő év júliusában terjeszthetik ki az online pénztárgépek használatának kötelezettségét a szolgáltató ágazatokra – értesült a Napi Gazdaság. A lap értesüléseit a Nemzetgazdasági Minisztérium nem cáfolta, de megerősíteni sem kívánta, mert a kérdésben még nem született végleges döntés. Amennyiben a lap információi helytállóak, akkor a kormányzat figyelembe vette a szakmai aggályokat, miszerint megfelelő határidővel valósítható csak meg a tervezet.

Forrás: hvg.hu



A kedden elfogadott jogszabály tisztázza az európai területi társulások tevékenységét. A szabályozás célja nyomatékosítani, hogy az ETT-k nonprofit szervezetek, amelyek elsősorban gazdasági tevékenység végzésére nem alapíthatók.
A képviselők 136 igen szavazattal, 1 nem és 28 tartózkodás mellett hagyták jóvá a külgazdasági és külügyminiszter erre vonatkozó javaslatát. A szabályozás célja annak nyomatékosítása, hogy az ETT-k nonprofit szervezetek, amelyek elsősorban gazdasági tevékenység végzésére nem alapíthatók. A változtatás rendelkezik az ETT-k elnevezéséről: az új szabály szerint ha a társulás tagjainak felelőssége korlátolt, akkor a "korlátolt felelősségű európai területi társulás" elnevezést tartalmazza az átláthatóság biztosítása érdekében.

Forrás: hirado.hu



Az igazságügyi szakértői rendszer megújításának lehetséges irányairól tanácskoztak a Kúria teljes ülésén hétfőn.
Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a szakértő egyre fontosabb szereplője az igazságszolgáltatásnak. A cél a jó minőségű, időben elvégzett szakértői munka feltételeinek megteremtése, hogy a szakvélemények segítsék, ne pedig elbizonytalanítsák a bíróságokat.

Forrás: hirado.hu



Az emberi erőforrások minisztere átadta az állami felsőoktatási intézmények élére 2014. november 15-től kinevezett kancellárok megbízási okiratait.
A felsőoktatásért is felelős miniszter az okiratok átadását megelőzően tartott beszédében elmondta: a magyar felsőoktatás átalakításában fontos állomáshoz érkeztünk. Az új felsőoktatási törvénnyel egy keretet kaptunk a Kormánytól és az Országgyűléstől, s a törvény adta új, kancellári funkciót ebben a keretben meg fogják tölteni tartalommal azok, akik alkalmasak erre a feladatra.

Forrás: kormany.hu



A gyanú szerint közbeszerzési mutyi folyt a magyar útépítéseknél, amihez nem akarnak támogatást adni.
Az Európai Bizottság továbbra is úgy véli, hogy Magyarország 2007-től kezdve bizonyos útépítéseknél megsértette a tisztességes és nyitott verseny elveit, ezért felfüggesztette a kapcsolódó támogatások kifizetését – értesült a Bruxinfo. Budapest és Brüsszel a konkrét ügyben már jó ideje vitatkozik, és becslések szerint 90-130 milliárd sorsa forog kockán. A kérdéses összegek tavaly december óta egyébként már nem érkeznek, mert a problémát látva az uniós testület akkor megszakította a kifizetéseket. Az eljárás azonban most már komolyra fordult, új szakaszba lépett azzal, hogy a pénz átutalását teljesen felfüggesztették.

Forrás: hvg.hu



Négy büntetőügyet említ Magyarországgal kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) egyik kiadványa 2006 és 2013. december 31. között - olvasható Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszában.
A Legfőbb Ügyészség közleménye, amely Polt Péter válaszát tartalmazza Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő Mi lett a következménye az OLAF által Magyarországon lefolytatott, lezárt, a hazai vádhatóságnak átadott további lépéseket igénylő ügykörökkel? című írásbeli kérdésére adott, ismerteti, hogy a szervezet az Európai Unió közigazgatási vizsgálati szolgálata, közigazgatási vizsgálatok végzésére jogosult. Emellett segítheti a tagállami hatóságok munkáját, közreműködik az általuk végzett közigazgatási vizsgálatokban, illetve összehangolja a több államot érintő ügyeket.

Forrás: vg.hu



Elfogadta az Országgyűlés a napirendet, így már holnap zárószavazás lehet a fair bankokról és a devizahitelek forintra váltásáról. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a devizakölcsönökből más országokban is sok probléma származott, de a legnagyobb és a legátfogóbb hitelmentő csomagot a magyar kormány indította.
A nemzetgazdasági miniszter a Ma reggelben azt mondta: átlagosan mintegy másfél millió forinttal csökken majd a hitelek tőkerésze. A devizahitelesek jövő tavasszal a bankjuktól kapnak majd egy levelet, amely tartalmazza a pontos elszámolást, hogy mennyivel kurtították meg az elmúlt években. Csökken a törlesztő részlet és a tőkerész, s ezt kell majd forintosítani, magyarázta Varga Mihály.

Forrás: hirado.hu



A lengyel alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a parlament hatálytalanítsa a hét végén közzétett helyhatósági választási eredményeket, és kizárt a megválasztott önkormányzati szervek mandátumának lerövidítése is - jelentette ki Andrzej Zoll, az alkotmánybíróság volt elnöke hétfőn, miután Bronislaw Komorowski lengyel elnök tanácskozott a testület jelenlegi és összes eddigi elnökével.
Zoll, aki 1991-1993 között az országos választási bizottság (PKW) elnöke is volt, azt mondta, nehéz lesz a szavazatok akadozó és elhúzódó számlálása miatt pénteken lemondott PKW munkájának folyamatosságát biztosítani, új bizottsági tagokat jelölni. A jelenlegi tagok a választások november 30-án esedékes második fordulójának lezárásáig a helyükön maradnak. A volt alkotmánybírósági elnök úgy véli, a lemondott PKW legnagyobb hibája az volt, hogy "elégtelenül kommunikált a választókkal."

Forrás: hirado.hu



A józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetésére is reagáló ombudsmani álláspont és az elmúlt hetek olykor szélsőséges véleményeket felvonultató vitája után az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben válaszolt az alapvető jogok biztosának a jelentésére. A leszokásra nem motivált droghasználók esetében az EMMI továbbra is kiemelten fontosnak tartja a különböző ártalomcsökkentő beavatkozások alkalmazását, illetve a szolgáltatásokhoz történő hozzáférés javítását. A minisztérium illetékes államtitkára ide sorolja a steril eszközök biztosítását is, valamint számos beavatkozást tervez a helyi szintű kábítószer-probléma megelőzése és kezelése érdekében.
Székely László ombudsman egy panaszbeadvány kapcsán vizsgálta hazai drogkoordináció újjáalakított intézményi rendszerének működését, a vizsgálat egyik témájaként pedig a józsefvárosi tűcsere szolgáltatást végző Kék Pont Alapítvány és a helyi önkormányzat együttműködési szerződésének felmondását, és annak lehetséges következményeit. A vizsgálat megállapításai között szerepeltek a tűcsereprogramok visszaszorulásával fenyegető, Európa néhány országában már tapasztalható járványügyi kockázatok, és a helyben élő, a drogokat elutasító polgárok egészséges életmódjának, életvitelének a követelménye is.

Forrás: jogiforum.hu



Tárgysorozatba vette az Országgyűlés gazdasági bizottsága a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslatot.
A hétfői ülésen Szatmáry Kristóf (Fidesz) javaslatát a kormánypárti képviselők 7 igen, és az ellenzékiek 3 nem szavazata mellett vették tárgysorozatba.

Forrás: stop.hu



A kormány benyújtotta a 2015. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amelyben egyebek mellett módosítja az államháztartási törvényt, megszünteti a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot és sávosan határozza meg az alkoholok jövedéki biztosítékrendszerét.
A parlament honlapján olvasható dokumentum szerint a több mint 100 jogszabályt módosító javaslatot a kormány úgy nyújtja be, hogy az a központi költségvetésről szóló törvénnyel legalább egyidejűleg hatályba lépjen.

Forrás: jogiforum.hu



Az Országgyűlés jövő héten háromnapos üléssel folytatja munkáját. Ezúttal is kedd délelőtt várható szavazás, a képviselők egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott egyéni változtatási javaslatok alapján.
A Ház ülése hétfőn 13 órakor kezdődik, a napirend előtti felszólalások után az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el. A parlament ezt követően hétfőn csak a hét második napján elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosító indítványairól vitatkozhat, a határozathozatalt ugyanis kedden reggel tartják. Az Országgyűlés így ekkor dönthet a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatról.

Forrás: profitline.hu



A felsőoktatási stratégiát december 5-én vitatja meg a Felsőoktatási Kerekasztal, az ahhoz kapcsolódó első törvények, rendeletek a kormányzati és európai uniós jóváhagyás esetén jövő tavasszal születhetnek meg - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szombaton Pécsen.
Maruzsa Zoltán a Mérföldkő konferencián a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiáról tartott előadásában kiemelte, hogy a teljesítmény fokozása érdekében 2015 szeptemberétől kompetenciamérést végeznének a felsőoktatásba belépő és az ott végző hallgatók körében. Az újonnan felvett dákok leggyengébben teljesítő 20-30 százaléka felzárkóztató kurzusokon venne részt.

Forrás: hvg.hu



Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) a bírák jogállását és a bírósági szervezetet meghatározó jogszabályok előzetes véleményezéséről az egyesület választmányi ülésén Szegeden pénteken – közölték a felek az MTI-vel.
Patyi Gergely, az IM igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: az igazságügyi politika egyik fontos célkitűzése a bírósági ítéletek társadalmi elfogadottságának megszilárdítása, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítése. Ennek érdekében szeretne nyitni a minisztérium a bírósági szervezet és más jogászi hivatásrendek – ügyvédi, végrehajtói, szakértői kamarák – felé, hogy a párbeszéd jegyében megerősítsék kapcsolataikat. Az államtitkárság egyik feladata éppen az, hogy a kormány képviseletében koordinálja az együttműködést, a szakmai kapcsolatokat a Kúriával, az Országos Bírósági Hivatallal, az ügyészséggel és a kamarákkal – mondta az államtitkár.

Forrás: orientpress.hu



A magánnyugdíjpénztárakról az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat védi a korábban kötelezően befizetett tagdíjakból származó, a jövőbeni nyugdíjjáradékok fedezetéül szolgáló vagyont - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint ugyanakkor az új szabályok megkönnyítik az életképes magánnyugdíjpénztárak működését és erősítik a pénztárak átlátható gazdálkodását.A közlemény felidézi, hogy a javaslat kimondja: meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, ahol a tagok kevesebb, mint 70 százaléka fizeti be a kötelező havi tagdíjat.Az NGM hangsúlyozza: az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. Ez a pénztárak vagyonfelélését jelenti, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti. A tagok nyugdíjának durván 25 százalékát a magánnyugdíjpénztárakból kellene megkapniuk.

Forrás: hvg.hu



Mégis módosítja a kormánytöbbség az alkohol-nagykereskedőket érintő jövedéki biztosíték kedden elfogadott szabályozását. A forgalomtól független, fix összeg helyett forgalomtól függő, sávos teherre számíthatnak majd a vállalkozások. Jövőre nő a cigaretta jövedéki adója is: az adószakértő szerint elsősorban az 1000 forintnál olcsóbb termékek drágulnak, 6-7 százalékkal.
A jövedéki biztosíték eddig egységesen 22 millió forint volt. A pénz arra szolgál, hogy ha a nagykereskedő nem fizet, az adóhatóságnak legyen miből behajtania az elmaradást. Egy törvénymódosítással a kormánytöbbség hétszeresére emelte a biztosíték összegét. Ennyit a vállalkozások többsége nem tudna előteremteni, a 150-170 ital-nagykereskedőből csak a legnagyobbak maradtak volna talpon. A költségvetési bizottság sávossá tenné a jövedéki biztosítékot, az összeg a forgalom arányában nőne. A kicsiknek maradna 22 millió forint, 150 milliót csak a 2 milliárd forintnál magasabb árbevételű vállalkozásoknak kellene letenniük.

Forrás: mno.hu



A törvényszéki végrehajtók jutalmazásáról szóló 13/1994. (IX.8.) IM rendelet alkalmazásával kapcsolatban problémákba ütközött a gyakorlat. Ennek okai több forrásból erednek. Az alkalmazási problémák visszavezethetőek egyrészt az egyes törvényszékek eltérő jogértelmezési gyakorlatára, másrészt pedig a közel 20 éves rendeleti szintű szabályozás elavultságára. Ezért szükségessé vált a törvényszéki végrehajtói gyakorlat – végrehajtói jutalom rendszer szintjén is történő – egységesítése, a hatékony követelésbehajtás előmozdítása érdekében a költséghatékony szervezeti működéshez szükséges döntések és jogszabály-módosítási kezdeményezések.
A Szerző mint bírósági titkár és mint végrehajtási iroda vezető az elmúlt 8 havi tapasztalatait foglalta össze írásában, gyakorlati segítséget kínálva ezzel a jogalkalmazóknak.

Forrás: jogiforum.hu



Már felhajtáskor rendelkezni kell az érvényes e-matricával a díjköteles útszakaszokra, autópályákra, az ezt előíró rendelet már évek óta hatályos - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken az MTI érdeklődésére.
A Népszabadság pénteki számában megjelent cikk szerint elvesztették a napon belüli utólagos autópályadíj-fizetés lehetőségét az autósok, motorosok, mivel a NÚSZ november 3-án szolgálatba állította informatikai rendszerének legfrissebb fejlesztéseit, így a kamerák által beolvasott rendszámokat már nem csak naponta egyszer vetik össze az úthasználati jogosultságokat tartalmazó adatbázis tartalmával.

Forrás: hirado.hu



A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
Hozzátette: a mintegy 2 millió földtulajdonost érintő adónak negatív következményei lennének. A vidéki életnek, a vidék megtartó képességének, a felemelkedésnek számos helyen a föld az egyetlen záloga, a megélhetés alapja - hangsúlyozta.

Forrás: profitline.hu



Több ponton is módosulnak jövőre a családok otthonteremtését elősegítő kormányrendeletek: jön a használt lakáshoz is igényelhető szocpol, és a kamattámogatott lakáshitel érintett periódusa is duplájára, 10 évre nőhet, ha új ingatlanról van szó. Számos pontosító jellegű módosítást is tervez a kormány.
Közös jogszabályban készül módosítani a kormány az otthonteremtéssel összefüggő egyes kormányrendeleteket, több ponton megváltoztatva, illetve pontosítva a jelenlegi feltételeket – derül ki a lapunk birtokába került rendelettervezetből.

Forrás: vg.hu



December 5-én hirdet ítéletet az első fokú bíróság abban a perben, amelyet az OTP Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.
A Fővárosi Törvényszék háromtagú tanácsa pénteken tartotta az utolsó tárgyalási napot a perben. A tanács előzőleg az Alkotmánybírósághoz fordult azzal, hogy a devizahitel-szerződések egyes kérdéseit rendező - a per alapjául szolgáló - törvény sérti a jogbiztonság elvét, a tisztességes eljáráshoz való jogot és a normavilágosság elvét. Az Alkotmánybíróság novemberben kihirdetett határozatában elutasította ezeket az aggályokat, így a korábban felfüggesztett per folytatódhatott.

Forrás: hirado.hu



A baromfihúskiskereskedőkkel szemben szankciót lehet kiszabni, ha az általuk értékesített friss hús szalmonellával van szennyezve. A friss baromfihúsnak ugyanis a forgalmazás valamennyi szakaszában – beleértve a kiskereskedelmet is – meg kell felelnie a szalmonellával kapcsolatos mikrobiológiai kritériumnak - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Forrás: jogiforum.hu



Keresetet nyújtott be pénteken a spanyol ügyészség Artur Mas katalán elnök, valamint helyettese, Joana Ortega és Irene Rigau regionális oktatásügyi miniszter ellen a Katalónia függetlenné válásáról november elején rendezett "alternatív népszavazás" miatt.
A spanyol ügyészség által a katalán legfelsőbb bírósághoz benyújtott kereset arra szólítja fel a törvényszéket, hogy a három katalán politikus ellen közpénzek jogtalan elsajátítása, polgári engedetlenség, részrehajló jogalkalmazás, valamint hatalommal való visszaélés miatt indítsanak eljárást.

Forrás: hirado.hu



Egy szerdai, jogerős ítélet szerint az állam köteles kártérítést fizetni egy utazási iroda ügyfeleinek, mert a csődbe ment cégtől csak a pénzük 22 százalékát kapták vissza. A döntés újabb ügyeket generálhat.
Milliárdos kártérítést kell fizetnie az államnak azon utazóknak, akik olyan utazási irodával kötöttek megállapodást, amely csődbe ment, és vagyoni biztosítéka nem volt elég a teljes befizetett pénz visszaadására – írja pénteki cikkében a Népszabadság.

Forrás: hvg.hu



Mintegy két és fél milliárd forintos adócsalási ügyben hozott első fokon ítéletet pénteken a Szegedi Törvényszék, az informatikai cikkekkel kereskedő cégeket ténylegesen irányító vádlottakat öt és fél, illetve négy év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.
A törvényszék folytatólagosan, társtettesként elkövetett, nagy összegű adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A bíróság az első rendű vádlottra 8 millió forint pénzmellékbüntetést is kiszabott.

Forrás: vg.hu



A Kormány benyújtotta a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az indítvány tárgyalását november utolsó hetében kezdi meg a Parlament, döntés pedig december közepén születhet - tudatta a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkársága.
A benyújtott módosítás stratégiai szemléletváltást tükröz a régészet és a műemlékvédelem terén, hiszen a gazdasági szereplők, a tulajdonosok és az örökségvédelem érdekeinek összehangolására törekszik. Mindez pedig erősíti az integrált örökségvédelem megteremtésére irányuló kormányzati törekvéseket.

Forrás: orientpress.hu



Schmidt Zoltán a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara új elnöke - jelentette be a testület pénteken közleményben.
Schmidt Zoltánt a kamara elnöksége a napokban egyhangúlag választotta meg, a döntést pénteken, a kamara éves közgyűlésén jelentették be.A kamara elnöke a közleményben kiemelte, hogy a sajtóban felmerült problémák megoldása érdekében megkezdik a közös munkát a szaktárcával, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a szervezet iránti közbizalmat.

Forrás: ma.hu



A közúti közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos feladatok finanszírozásához szükséges 10 milliárd forint biztosítása érdekében átcsoportosít a kormány az idei költségvetési törvényben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ javára - az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Engedélyezte azt is a kormány, hogy a közúti közlekedési infrastruktúra működtetésével kapcsolatos idei közútkezelői feladatok finanszírozása érdekében a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2015. évi, a közúthálózat fenntartását és működtetését szolgáló előirányzata terhére a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel vállalkozási szerződést kössön.

Forrás: profitline.hu



Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a Miniszterelnökség kiemelt védelemben részesülő ingatlanainak a körét is kibővítené a kormány – derül ki abból az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett tervezetből, amelyet pénteken tettek közzé a kormány honlapján.
Az Állami Számvevőszék elnökének védelmét "veszélyeztetettségének mértékére figyelemmel" a minisztereket megilletőhöz hasonlóan felső középkategóriájú gépjármű és hivatásos gépjárművezető rendelkezésre bocsátásával biztosítanák – derült ki a módosítási tervezetből.

Forrás: hvg.hu



Nem minősül gyógyszernek az e-cigarettákhoz használt nikotintartalmú folyadék, ezért szabadon lehet forgalmazni az ilyen folyadékot tartalmazó termékeket – így döntött a német szövetségi közigazgatási bíróság.
Német lapok pénteki beszámolói szerint a lipcsei bíróság az e-cigarettát gyártó vállalkozások és Észak-Rajna-Vesztfáliai tartomány jogvitájában döntött a szabad forgalmazásról.A gyártók a tartományi egészségügyi minisztérium 2011-es közleménye miatt pereltek. Ebben a tárca arra figyelmeztetett, hogy a nikotintartalmú folyadék gyógyszer, amelynek forgalmazását az egészségügyi hatóság nem engedélyezte, ezért jogsértő a kereskedés az ilyen termékekkel.

Forrás: hvg.hu



Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása a jövőben az önkormányzatok feladata lesz, a szociális törvény pedig csak a kötelező ellátásokra vonatkozó szabályokat tartalmazza majd - derül ki a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatból, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
A kormány célja a rászorulók támogatási rendszerének megújítása. A módosításoknak köszönhetően az új szociális támogatási rendszer igazságosabb és átláthatóbb lesz, emellett elejét veszi - a korábban gyakran tapasztalt - segélyekkel való visszaéléseknek - áll a szövegben.

Forrás: hirado.hu



A horvát egészségügyi miniszter, Sinisa Varga a múlt héten jelentette be, hogy minisztériuma engedélyezné a gyógyászati célú marihuána fogyasztását.
A gyógyászati célú marihuána legalizálására készül Horvátország, e célból engedélyezné a kender termesztését házilag és iparilag is, valamint liberalizálná a kenderszármazékok forgalmazását - írták a horvát lapok csütörtökön.

Forrás: kisalfold.hu



A kormány megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését 2018. január elsejétől azon nagyvállalatoknak, amelyek mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív - ezt is tartalmazza az Országgyűlésnek kedden beterjesztett törvényjavaslat a kereskedelemről szóló törvény módosításáról.
A kereskedelemről szóló 2005. évi törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról címet viselő indítvány alapján a nyereséges működést azoktól a cégektől követelnék meg, amelyek nettó árbevétele az egymást követő mindkét üzleti évben eléri az 50 milliárd forintot.

Forrás: jogiforum.hu



A munkaerő-kölcsönzőkre és az iskolaszövetkezetekre is kiterjeszti a fordított áfát a 2015-ös adócsomag egyik kormánypárti módosítása. Az intézkedéstől 30-35 milliárd forint eddig be nem folyt áfabevételt remél a kormány és a szektor bővülését. A munkaerő-kölcsönző cégek szerint ez mind számukra, mind a munkavállalók számára kedvező eredményekkel jár.
Az építőiparban már bevezették a fordított áfát – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az általános forgalmi adót nem az alvállalkozó, hanem a megbízó fizeti meg, így az összeg mindenképpen az államhoz kerül.

Forrás: hir6.hu



Írásbeli megrovásban részesítette az Eva Rezesová perében eljáró, majd kizárt Melegh Gábor szakértőt a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara (BISZK)
A hvg.hu úgy értesült: az igazságügyi szakértői kamara megállapította, hogy Melegh Gábor megszegte a rá vonatkozó szabályokat, és etikai vétséget követett el az Eva Rezesová elleni büntetőeljárás során. Az etikai eljárást a baleset halálos áldozatainak családja kezdeményezte. A szakértő az eljárás során előbb elhárította a sértetti oldal felkérését, majd a vádlotthoz szegődött, akinek apja ottani sajtóhírek szerint Szlovákia második leggazdagabb embere volt.

Forrás: ma.hu



Az európai uniós jogszabályt közvetlenül alkalmazva közel tízmillió forint késedelmi kamat jár egy zalai kft.-nek, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen indított közigazgatási pert a késedelmes áfa-visszatérítések miatt - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Forrás: hir3.hu



A hat éven belül lejáró hiteleket nem lenne kötelező átváltani - ezt a módosító javaslatot is elfogadta a törvényalkotási bizottság kormánypárti többséggel.
A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége. A lehetőséget a forintosítási törvényjavaslat eredetileg csak az egy éven belül lejáró hitelek esetében biztosította volna.

Forrás: napi.hu



A Kúria várhatóan még idén elbírálja azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyek mostanáig beérkeztek a devizahiteles perekben a pénzintézetektől. Az ügyeket érkezési sorrendben bírálják el, eddig 27 kérelem érkezett be.
Hangsúlyozzák ugyanakkor azt is, hogy folyamatos az ügyek elbírálása, valamennyi jogerősen lezárt ügyben azonban még nem telt le a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő, így további kérelmek még érkezhetnek.

Forrás: portfolio.hu



Megjelent a kormány rendelete arról, hogy márciusig kidolgozzák a nemzetközi számviteli sztenderdek (IFRS-ek) alkalmazásának lehetőségét. Ennek nemcsak azok a nagy cégek örülnek, amelyek a tőzsdén forognak, vagy anyavállalatuk miatt jelenleg kétféle számviteli rendszer alapján kell elkészíteniük a beszámolóikat, hanem azok a startup-cégek is, amelyek külföldi tőkebevonásra készülnek.
A kormány márciusig meghozza azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzetközi számviteli sztenderdek szerint beszámolót készítő cégeknek ne kelljen a magyar előírások szerint is elkészíteni beszámolójukat. „Nagyon nagy lépés ez, sok ügyfelünk régóta várja már, hiszen a külföldi tulajdonú vagy a tőzsdei cégeknek eddig kétféle beszámolót kellett készíteniük, ami jelentős költséggel és leterheltséggel járt számukra” – mondja Rakó Ágnes, a KPMG számviteli tanácsadó csoportjának vezetője.

Forrás: tozsdeforum.hu



Vesztegetés és más bűncselekmények miatt negyvenegy vádlottat állítanak bíróság elé az úgynevezett nyelvvizsgabotrány ügyében, az első tárgyalást november 25-én tartja Monori Járásbíróság a Budapest Környéki Törvényszéken.
Koszta János, a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a tárgyalásokat - kirendelés alapján - a Budapest Környéki Törvényszék bírájának vezetésével, a törvényszék budapesti központi épületében tartják, várhatóan hatalmas sajtóérdeklődés mellett. A vádlottak - Sz. I.-né és negyven társa -, valamint jogi képviselőik nagy száma miatt a tárgyalóterembe csak előzetes regisztrációval lehet majd bejutni. Az első két tárgyalási napon, kedden és csütörtökön a vád ismertetésére kerül sor - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: kisalfold.hu



Ismételten nem tett eleget rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek a Business Telecom Nyrt. (BTel)− állapította meg az MNB és a kibocsátót a szabályozott információk közzétételére és 3,5 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. november 19-én közzétett határozatában megállapította, hogy a BTel ismételten nem tett eleget a tőkepiacról szóló törvény, valamint a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet rendkívüli tájékoztatási kötelezettséget előíró rendelkezéseinek.

Forrás: napi.hu



Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett létrehoznák az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, illetve 39 új pszichoaktív anyag kerülhet tiltólistára - többek között ezeket tartalmazza az az egészségügyi javaslatcsomag, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán nyújtott be az Országgyűlésnek.
Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat szerint az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett GYEMSZI jogutódjaként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt állami vagyon fölött.

Forrás: hirado.hu



Több a szociális területet érintő törvénymódosítást tartalmazó javaslatot nyújtott be a kormány. A szociális intézmények és szolgáltatások fenntarthatósága érdekében például a fenntarthatók a jövőben belépési hozzájárulást kérhetnének, a közfeladatot ellátó személyeket megillető büntetőjogi védelmet pedig kiterjesztenék valamennyi, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben és javítóintézetekben szakmai munkakörben dolgozóra. Ezek mellett több gyermekvédelmi rendelkezést is rögzít a javaslat, kimondja például, hogy a 14 évesnél fiatalabbak részvételével nem rendezhető ketrecharc.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes további kapcsolódó törvények módosításának javaslatát.

Forrás: jogiforum.hu



A nemzetbiztonsági ellenőrzés módosítására tett javaslatot Pintér Sándor belügyminiszter egy alkotmánybírósági határozat alapján. Az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott javaslat rögzíti, hogy az Ab az új nemzetbiztonsági ellenőrzés két elemét, a folyamatos ellenőrzést és a kormánytól független jogorvoslati lehetőség hiányát alaptörvénybe ütközőnek minősítette és megsemmisítette az erre vonatkozó rendelkezéseket. Ezzel egyes esetekben párhuzamos, míg másutt egymásnak ellentmondó rendelkezések hatályosultak.
A dokumentum ugyanakkor az Ab-határozatot idézve arra is kitér, hogy az érintettek jogviszonyának fennállása alatt a biztonsági kockázatok vizsgálata önmagában nem alkotmányellenes.

Forrás: jogiforum.hu



A Kormány benyújtotta a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az indítvány tárgyalását november utolsó hetében kezdi meg a Parlament, döntés pedig december közepén születhet.
A benyújtott módosítás stratégiai szemléletváltást tükröz a régészet és a műemlékvédelem terén, hiszen a gazdasági szereplők, a tulajdonosok és az örökségvédelem érdekeinek összehangolására törekszik. Mindez pedig erősíti az integrált örökségvédelem megteremtésére irányuló kormányzati törekvéseket.

Forrás: turizmusonline.hu



Ha bármilyen kérdés merül fel Magyarországgal kapcsolatban, azt továbbra is a párbeszéd szellemében kell kezelni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európa Tanács (ET) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vezetőjével folytatott strasbourgi tárgyalásait követően.
2011 és 2013 között Thorbjorn Jagland tárgyilagos segítségével sikerült minden olyan kérdést rendezni, amelyek vitatottak voltak a magyar jogalkotással kapcsolatban - közölte.A tárcavezető kiemelte: a miniszterelnök előterjesztésére, a köztársasági elnök határozatára a Magyar Érdemrend Középkeresztje Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adta át Thorbjorn Jaglandnak, az ET főtitkárának.

Forrás: jogiforum.hu



A táblabíróság emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 18 esztendős mezőtúri fiatalembert, aki 2013 telén tapétavágó késsel vágta végig a 77 éves sértett nyakát, miközben ordítva pénzt követelt tőle.
Jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a mezőtúri fiatalt, aki 2013 telén megpróbált kirabolni egy idős tanárt, miután késsel megvágta a nyakát. A táblabíróság emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 18 esztendős fiatalembert. A vádlott ismerte a 77 éves, egykor pedagógusként dolgozó férfit, aki régiségeket gyűjtött és kereskedett velük. A fiú úgy gondolta, hogy a sértett sok pénzt tart otthon, ezért elhatározta, 200 ezer forintot szerez tőle.

Forrás: hirado.hu



A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ)
A dohányipari vállalatok álláspontja szerint az intézkedés felesleges, költséges, bonyolulttá teszi a kiskereskedelmi ellátást, valamint sérti a szabad verseny és a vállalkozás szabadságának Alaptörvénybe foglalt jogát, az EU Alapjogi Chartát, emellett az uniós és hazai versenyszabályokat is.

Forrás: nepszava.hu



A demokrácia sérül és az egész társadalom szenved, ha a gyűlölet-bűncselekmények elkövetői nem kerülnek bíróság elé - hangoztatta Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet szerdán a fővárosban, egy a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projekt és a kezdeményezés részét képező roma rendvédelmi kampány nyitó rendezvényén.
A projekt célja, hogy tudatosan felkészítse a rendőrség parancsnokait egy hirtelen kirobbanó etnikai konfliktus vagy provokáció megfelelő kezelésére, illetve pozitív képet közvetítsen a romák társadalmi, rendvédelmi szerepvállalásáról.

Forrás: metropol.hu



A Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.
A perben a központ az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.

Forrás: napi.hu



Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint tömeges elbocsátásokat okozhat, hogy a kormány jövőre többszörösére emeli az áruházláncok élelmiszerbiztonság-felügyeleti díját. A legtöbbet a Tescónak kell majd fizetnie, emiatt máris közölték, hogy drágulhatnak náluk az árak, de a többi, külföldi tulajdonban lévő áruházlánc is válaszlépést fontolgat. A Spar már tegnap bejelentette, hogy elhalasztja tervezett beruházásait.
A miniszterelnök hétfőn a parlamentben utasította vissza a szocialisták vádját, miszerint a kormány burkolt áfaemelést hajt végre az élelmiszerlánc-felügyeleti díj növelésével. „A kormány szándékai világosak. Magyarország évekig eltűrte, mert gyenge volt, hogy a becsületes kiskereskedőket tönkretegyék, eltűrte, hogy szeméttel etessék az embereket. Ebből elegünk lett! Nem akarjuk, hogy a becsületes magyar kiskereskedőket tönkretegyék, és nem akarjuk, hogy élelmiszernek nevezett szeméttel etessék az embereket. Ennek érdekében hozzuk létre a szabályokat” – mondta Orbán Viktor.

Forrás: mno.hu



A Kúria felülvizsgálati eljárás során fenntartotta a Sopron Bank devizahiteles perében másodfokon hozott jogerős ítéletet, amiben a bíróság megállapította: tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei - közölte a Kúria szerdán honlapján.
A perben az elsőfokú bíróság elutasította a felperes bank keresetét, amit a másodfokú bíróság helybenhagyott. A Sopron Bank ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. A Kúria megvizsgálta a jogerős ítéletet és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő amiatt, hogy a perben eljárt bíróságok nem kezdeményezték az Alkotmánybíróság eljárását, illetve az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárását. A Kúria maga sem tartotta indokoltnak ezen eljárások kezdeményezését.

Forrás: hirado.hu



A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a kommunikációs iparág társszervezetei ismét a reklámadó eltörlését kérik, s felhívják a figyelmet az új adónem várható káros hatásaira.
A tájékoztatás szerint a jogszabály kedden megszavazott módosításai egyrészt látszatengedményeket adnak, másrészt tovább súlyosbítják Magyarország legnagyobb árbevételű médiavállalatának adófizetési kötelezettségét. Az intézkedés tovább rontja a reklámadóval mint különadóval már egyébként is megterhelt iparág helyzetét – hangsúlyozta az MRSZ közleményben. Hozzátették azt is, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése önmagában nem mérsékli a reklámadó médiapiacra gyakorolt káros hatásait.

Forrás: hvg.hu



Az Országgyűlés keddi ülésén többek között az egyes pénzügyi tárgyú törvények betétbiztosításra vonatkozó módosításáról is szó esett, ahol Orbán Gábor államtitkár foglalta össze a fontosabb változásokat. Az új törvényjavaslat számos változást hoz az OBA eddigi működésében és forrásszerzési lehetőségeiben, valamint a hazai tőkepiaci szabályozásba is elemek kerültek be.
Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy az új hitelintézeti törvény januári hatályba lépése óta számos változás történt és a bankokat érintő szabályozás azóta is folyamatosan alakul. Ehhez kapcsolódik a mostani módosítás is, amelynek legfontosabb eleme betétbiztosításra vonatkozik. Nagyon fontos, számos modernizációs, ügyfélbarát és fogyasztóvédelmi intézkedéseket tartalmaz a javaslat - emelte ki az államtitkár, aki emlékeztetett arra is, hogy ha az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) forrásai nem elegendőek a fizetésképtelenné vált hitelintézet betéteseinek kártalanítására az alap készfizető állami kezesség mellett hitelt is felvehet, és kötvényt bocsáthat ki.

Forrás: portfolio.hu



Tagadta az adócsalás vádját a bíróságon Vizoviczki László. Az egykori diszkókirály előzetes letartóztatásból, bilincsben érkezett a tárgyalására. A vádirat szerint a Vizoviczki által vezetett bűnszervezet a 2000-es évek eleje óta milliárdos adócsalásban vett részt. Az általa üzemeltetett szórakozóhelyeken egyáltalán nem adtak számlát, a valódi bevételt pedig csak a belső nyilvántartásaikban könyvelték el. Ráadásul Vizoviczki rendőröket fizetett le azért, hogy őket sose ellenőrizzék.
Rendőrök kísérték a tárgyalóterembe Vizoviczki Lászlót. Az évekkel ezelőtt még az éjszakai élet császáraként ismert férfi most egy mappával takarta el az arcát. Vizoviczki harminckét társával együtt állt a Fővárosi Törvényszék bírája elé, a vádlottak négy padsort töltöttek meg. A diszkókirály ügyében az ügyészség két vádiratot nyújtott be, vesztegetés és adócsalás miatt, először utóbbi miatt kell felelniük Vizoviczkiéknak.

Forrás: mno.hu



Az önkormányzattól újra a La Torre Kft. tulajdonába kell kerülnie a pécsi magasháznak a Tatabányai Törvényszék napokban hozott első fokú, nem jogerős ítélete alapján, amelyben a bíróság jogszerűtlennek találta az épület értékesítését és az eredeti állapot visszaállításáról rendelkezett. A város fellebbez a döntés ellen - írta a bama.hu hírportál szerdán.
Az internetes lap cikkében utalt rá: a huszonöt emeletes, 1989 óta üresen álló ingatlant idén nyáron, zárt értékesítési pályázat keretében 25 millió forintért vásárolta meg a város a felszámolás alatt álló La Torre Kft-től.

Forrás: hirado.hu



Havonta akár 160 ezer forint adómentes, vagy kedvezményes adózású béren kívüli juttatást is adhat jövőre a munkáltató – ha tényleg kihasznál minden erre vonatkozó kedvezményt. Ha sikerülne az összes kedvezményes (tehát 35,7 százalékos vagy adómentes) jutattást odaadni a dolgozóknak, akkor a cég 1,6 millió forint adó- és járulék befizetését spórolná meg – jövőre is.
A cafeteriaterhek ugyanis 2015-ben sem változnak érdemben. A korábbi tervek ugyan arról szóltak, hogy az eddig kedvezményes adózású juttatások is a magasabb terhet kapják meg (51,17 százalékot), ám végül az Országgyűlés csak egyetlen apró lényegi ponton módosított: további előnyt biztosított a SZÉP-kártyának azzal, hogy évi 200 ezer forint felett (és 450 ezer forintos keret alatt) csak az utalványkártyára átutalt összegek élvezik az alacsonyabb terheket.

Forrás: vg.hu



Mintegy ötven százalékkal emelkedne a hadiözvegyek havi járadéka is, ha elfogadják a Hende Csaba honvédelmi miniszter által kedden az Országgyűlésnek benyújtott, több törvény módosítását tartalmazó javaslatcsomagot.
A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat több előmeneteli, áthelyezési, kiképzési, vezénylési, egyenruha-viselési szabályt is tartalmaz, és pontosítja a köztársasági elnök honvédelmi jogköreit.

Forrás: stop.hu



Több tízmilliós hitelcsalási ügyek miatt börtönbüntetésre ítélték azt az ingatlanforgalmazót - a Jobbik egykori keszthelyi elnökét -, valamint ügyvéd édesanyját, mert túlértékelt ingatlanokkal és fizetésképtelen ügyfelek közreműködésével szereztek jogtalanul pénzt egy banktól - tájékoztatta az ítéletekről a Zalaegerszegi Törvényszék.
A 2010-ben kirobbant ügyben 2012 februárjában indult a bírósági eljárás az elsőrendű Kalányos András és további 19 vádlott ellen. Az ügyben másodrendű vádlottként szereplő Somlyai Szilárdot ingatlanforgalmazóként, hitelközvetítőként és értékbecslőként, édesanyját, Sz. Irén ügyvédet pedig, a többi vádlottal együtt folytatólagosan, illetve társtettesként elkövetett csalásokkal és magánokirat-hamisítással vádolta meg az ügyészség.

Forrás: jogiforum.hu



A munka törvénykönyvének (Mt.) az éves fizetett szabadságot, illetve a keresőképtelenséget szabályozó rendelkezéseit érintő szabályainak módosítását kezdeményezi a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).
Több éve húzódó ügy végére tett pontot a közelmúltban az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Megvizsgálva Magyarország Alaptörvényét, valamint a Magyarországot kötő nemzetközi jogszabályi hátteret és a különböző nemzetközi bírósági döntéseket az MSZOSZ az Alapvető Jogok Biztosának írt levelében az Mt. szabadságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, áll a szakszervezet közleményében.

Forrás: mfor.hu



Több a szociális területet érintő törvénymódosítást tartalmazó javaslatot nyújtott be a kormány. A szociális intézmények és szolgáltatások fenntarthatósága érdekében például a fenntarthatók a jövőben belépési hozzájárulást kérhetnének, a közfeladatot ellátó személyeket megillető büntetőjogi védelmet pedig kiterjesztenék valamennyi, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben és javítóintézetekben szakmai munkakörben dolgozóra. Ezek mellett több gyermekvédelmi rendelkezést is rögzít a javaslat, kimondja például, hogy a 14 évesnél fiatalabbak részvételével nem rendezhető ketrecharc.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes további kapcsolódó törvények módosításának javaslatát.

Forrás: hirado.hu



Elfogadta a parlament kedden a jövő évi adótörvényeket. A képviselők 128 kormánypárti igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.
A Jobbik mellett az LMP és a független képviselők sem támogatták az előterjesztést, míg az MSZP-frakció képviselői nem nyomtak gombot, a zárószavazáskor ugyanis kivonultak az ülésteremből, egy Stop 2/3, narancssárga alapú fekete feliratot hagyva az első üléssorukban.

Forrás: jogiforum.hu



Módosulna több, az agrárkamara működésével kapcsolatos törvény; az adatszolgáltatási rendre vonatkozó szabályok pontosítására azért van szükség, hogy a kamara megfelelően el tudja látni a tagsággal kapcsolatos nyilvántartási feladatokat.
Kedden nyújtották be az Országgyűlésnek a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara működésével összefüggő egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely elsősorban a kamaráról szóló 2012 . évi CXXVI. törvény módosítását érinti, de további, az agrárium működését érintő törvények esetében is megfogalmaz módosítási javaslatokat.

Forrás: hir6.hu



A nagyobbik kormánypárt támogatta, míg az ellenzék kifogásait fogalmazta meg a plázák építésének lehetőségét szabályozó, az épített környezet védelméről szóló jogszabály módosításának tárgyalása során, az Országgyűlés keddi ülésén.

Forrás: hirado.hu



Az állam tulajdonosi jogai és egyes takarékszövetkezeti eljárások pontosítását javasolja a kormány az egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról az Országgyűlésnek beterjesztett javaslatában.
A törvényjavaslat pontosítja a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt, felhatalmazást ad a banknak az európai strukturális és beruházási alapokból támogatott pénzügyi eszközök végrehajtó szervezeteként az irányító hatóságok által meghatározott feladatok ellátására, például a támogatott pályázatok kezelésére, döntés-előkészítésre és ellenőrzésre.

Forrás: hirado.hu



Miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé, hogy jogszerűbbé tegye annak működését, a kamara elnökének megválasztását pedig az igazságügyi miniszternek is jóvá kell hagynia.
Az igazságügyi tárgyú törvények módosítását kedden 152 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.A viszonylag nagy felhatalmazással rendelkező biztos a tervek szerint 2015 végéig tölti be tisztségét, ez alatt kizárólag ő gyakorolja a munkáltatói jogokat, de a kamarai jogosítványok egy részéhez kapcsolódó ellenjegyzési jogosultsága is lesz.

Forrás: jogiforum.hu



Kedden a parlament több pontban módosította a büntetés-végrehajtási kódexet. Az egyik módosítás szerint a tényleges életfogytiglanra ítéltek kegyelmi eljárásban részesülnek, ha már 40 évet leültek a büntetésből.
Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében.

Forrás: hvg.hu



Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés.
A kedden 126 igen szavazattal, 31 nem ellenében elfogadott határozat szerint Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak a főpolgármester javaslatára dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Forrás: hvg.hu



Több szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) ellenőrzésénél, az ombudsmani hivatal az ÁSZ szerint megsértette a számviteli, illetve a közbeszerzési törvényt, nem megfelelően működtette a gazdálkodási jogkörökkel összefüggő belső kontrollokat, a székházként használt ingatlan jogi helyzetét pedig az ellenőrzés lezárásáig nem rendezték.
Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az ombudsmani hivatal ellenőrzése a 2011-2013 közötti időszakra terjedt ki, és az AJBH, illetve jogelődje, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának pénzügyi és vagyongazdálkodási tevékenységét, valamint a szervezet átalakulását értékelte.

Forrás: ma.hu



A tanulmány a bírósági végrehajtást vizsgálja a jogi képviselők szemszögéből az eljárás hatékonyabbá és gyorsabbá tétele érdekében. A végrehajtás megindításának gyakorlati oldalát közelíti meg. A végrehajtási lap megnevezésű nyomtatvány kitöltése során felmerülő problémákra ajánl megoldási lehetőségeket a jogi képviselők számára.

Forrás: jogiforum.hu



A kormány hétfőn nyújtotta be az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló dokumentumot.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslat szerint a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés forintra átváltása esetén a pénzügyi intézmény csak referencia-kamatlábhoz a három hónapos BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) kötött kamatot alkalmazhat.

Forrás: hirado.hu



Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elkészítette a jövő évi adótörvények összegző módosítási javaslatát, amely szerint - egyebek mellett - az eredetihez képes növekszik a rekreációs cafeteria és módosul az ukrán válság miatti veszteség kárpótlása is.
A személyi jövedelemadó törvényben jelenleg az szerepel, hogy béren kívüli juttatásként évi 225 ezer forint adható szállodai szolgáltatásra. A módosítás az éves rekreációs keretösszeget 450 ezer forintra emeli.

Forrás: hirado.hu



Az elmúlt másfél évben szerveződő bírósági közvetítői hálózat – az Országos Bírósági Hivatal elnökének stratégiájának megfelelően – ez év végére lényegében minden nagyobb járásbíróságon kiépül, így az alternatív vitarendezési eljárások bíróságon belüli lebonyolítására ezeken a helyeken bírósági közvetítő segítségével lehetősége lesz a feleknek.
A bírósági közvetítők felkészítésük során gyakorlati elemeket is tartalmazó szakmai alap és továbbképzésen vettek részt, ami több turnusban zajlott az OBH szervezésében. A jövő évben az utánpótlás képzésére valamint a gyakorlati és módszertani elemeket is tartalmazó továbbképzésekre kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni.

Forrás: jogiforum.hu



Elutasította a Fővárosi Törvényszék az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ) az állam ellen benyújtott keresetét hétfőn.
A Demján Sándor vezette OTSZ kártérítést követelt az államtól jogalkotással okozott kár címén. Arra hivatkoztak, hogy a 2013-ban elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény valójában egy kisajátítási aktus, amellyel sérült a szövetkezetek tulajdonhoz való joga, és az állam kárt okozott az OTSZ-nek.

Forrás: hir3.hu



Az Országos Bírósági Hivatal közzétette a 2015. január 1-jén hatályba lépő új bírói etikai kódexet - írja a Magyar Hírlap. Az újság hétfői cikke szerint a mindössze háromoldalas dokumentum preambuluma szerint a bírói hivatás a bírókkal szemben a társadalomban általánosan elfogadott etikai normákhoz képest szigorúbb erkölcsi szabályokra épülő követelményeket támaszt.
A kódex első, a függetlenségről szóló cikkelye szerint a bíró ítélkező tevékenysége során minden befolyástól mentesen jár el, és munkája során még a látszatát is kerüli annak, hogy bárkinek kedvez. Az összeférhetetlenségi szabályokban szerepel a politikai tevékenység tilalma, beleértve a politikai megnyilvánulásokat is. A bíró nem vállalhat olyan feladatot és nem végezhet olyan tevékenységet, amely befolyásolná függetlenségét.

Forrás: hir6.hu



Mégse emelkedik drasztikusan a cafeteria terhelése, és a kutatás-fejlesztési kedvezmény igénybevételéhez sem kell előzetesen jóváhagyatni a programot egy állami intézménnyel. A kormány több korábbi tervétől elállt, de számosat megtartott - összeszedtük a legfontosabb jövő évi adóváltozásokat
Kedden véglegesíti a parlament a jövő évi adóváltozásokat. A tervek már véglegesnek tekinthetőek, bár ezek mellett is jöhetnek még új elvonások. A dohányoscégek különadóját másik törvény tartalmazza, az elektronikus útdíj tervezett emeléséről, illetve kiterjesztéséről szóló jogszabályt pedig még be se nyújtotta a kormány.

Forrás: vg.hu



Az Alkotmánybíróság az új nemzetbiztonsági ellenőrzés két elemét, a folyamatos ellenőrzést és a kormánytól független jogorvoslati lehetőség hiányát alaptörvénybe ütközőnek minősítette és megsemmisítette az erre vonatkozó rendelkezéseket.
A nemzetbiztonsági ellenőrzés módosítására tett javaslatot Pintér Sándor belügyminiszter egy alkotmánybírósági határozat alapján.Az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott javaslat rögzíti, hogy az Ab az új nemzetbiztonsági ellenőrzés két elemét, a folyamatos ellenőrzést és a kormánytól független jogorvoslati lehetőség hiányát alaptörvénybe ütközőnek minősítette és megsemmisítette az erre vonatkozó rendelkezéseket. Ezzel egyes esetekben párhuzamos, míg másutt egymásnak ellentmondó rendelkezések hatályosultak.

Forrás: hirado.hu



Eddig körülbelül négymilliárd forinttal marad el az éves tervtől a szén-dioxid-kvótákból származó állami bevétel – írja hétfői cikkében a Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumra hivatkozva.
A szaktárca adatai szerint idén eddig csaknem 14,4 milliárd forint folyt be a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből a magyar költségvetésbe. A kormány az idei büdzsében összesen 18,5 milliárd forint bevétellel számolt a kibocsátási egységek eladásából, de az NGM szerint idén nem valósul meg a cél.

Forrás: hvg.hu



Szabó István szegedi ügyvédjelölt nyerte meg az országos büntetőjogi perbeszédverseny idei fordulóját, kollégája pedig harmadik lett az eddig hagyományosan fővárosi díjazású megmérettetésen. Az ügyvédjelölt eddig nem is tartotta erősségének a büntetőjogot, ezután több figyelmet szentelne ennek a területnek, valamint újjáélesztené a szegedi ügyvédjelölti tagozatot is.
Az Országos Ügyvédi Kamara sokéves hagyománya már a büntetőjogi perbeszédverseny kiírása, melyen az ország legkiválóbb ügyvédjelöltjei mérhetik össze tudásukat. Idén a négy legjobb között két szegedi is szerepelt, Szabó István az első, Császi Zsüliet pedig a harmadik lett, megosztva a helyezést egy-egy versenytársukkal. A szegedi sikert különösen erőssé teszi a tény, hogy a nívós megmérettetésen eddig szinte csak budapesti ügyvédtanoncok jeleskedtek.

Forrás: szegedma.hu



Akinek az adóhatóság utóbb módosítja a jövedelemadatait, annak a korábban megállapított és a módosított jövedelem alapján járó táppénz különbözetét vissza kell fizetnie a hatóságnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a kormány honlapján megjelent törvénytervezet.
Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról címet viselő tervezet a visszafizetést nem köti ahhoz, hogy a hibás jövedelembevallás felróható legyen a magánszemélynek.

Forrás: jogiforum.hu



Sokan nem tudják, hogy a munkáltató bizonyos esetekben felügyelheti és korlátozhatja is a magáncélú internethasználatot. Sőt szankcionálhatja is, ha nem tartjuk be a szabályokat.
Számos kérdést vetett fel a felhasználók és a szolgáltatók oldaláról is az internetadó bevezetésének terve az elmúlt hetekben. Munkáltatóként és munkavállalóként szintén izgalmas, viszont kevésbé körbejárt téma az internethasználat és annak keretei.

Forrás: fn.hir24.hu



Törvényben kell szabályozni a drónok használatának magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság témában kiadott állásfoglalása szerint.
A pénteken kiadott állásfoglalás szerint a drónok használata a magánszférával kapcsolatos és adatvédelmi kérdéseket is felvet. Még a rendeltetésszerű használat is nagyon erős behatolást jelenthet a személyek a magánszférájába, hiszen az eszköz képes arra, hogy válogatás nélkül gyűjtsön adatokat mindenről, ami a látókörébe kerül. A drón képes mozgó embereket, tárgyakat követni anélkül, hogy erre az érintettek felfigyelnének – hívja fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke az ajánlásban.

Forrás: hvg.hu



A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésében.
Philip Hammond, akivel a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt szombaton interjút, kijelentette: a brit EU-tagság sorsa nem is a brit kormány kezében van, hiszen a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint erről majd népszavazással dönthetnek a brit választók. Hozzátette: szeretné őszintén tudatni német kollégájával, hogy ha Berlin nem enged a bevándorlás kérdésében, akkor nem valószínű, hogy a britekkel el lehetne fogadtatni a jelenlegi helyzetet a 2017 végéig esedékes referendumon.

Forrás: hvg.hu



A jogviták ésszerű időn belüli befejezése a polgári perrendtartásról szóló törvény megújításának egyik fő célja – mondta Wopera Zsuzsanna miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek.
A polgári perrendtartásról szóló törvény kodifikációjával összefüggő feladatokat ellátó szakember a lap szombati számában úgy nyilatkozott: az új szabályozás már 2016-ban a parlament elé kerülhet.

Forrás: kormany.hu



A reform részeként jelentősen meghosszabbítják a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülési idejét, az új szabály szerint az ilyen típusú, súlyos bűncselekmények akkor évülnek el, amikor az áldozat betöltötte az 50. életévét.
A német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények büntetésének szigorításáról döntött pénteken.A reform részeként jelentősen meghosszabbítják a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülési idejét, az új szabály szerint az ilyen típusú, súlyos bűncselekmények akkor évülnek el, amikor az áldozat betöltötte az 50. életévét.

Forrás: ma.hu



A Vodafone 2013 második felében jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé a "Legek Hálózata" kampánya során.
125 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone-t, mert 2013 második felében a a „Legek Hálózata” kampánya kapcsán megjelenő egyes hirdetések kategorikus állításai azt az üzenetet közvetítették a fogyasztók felé, hogy a Vodafone rendelkezik a legjobb, leggyorsabb adathálózattal, s ezek mint összehasonlító reklámok jogsértőek - közölte a GVH.

Forrás: mfor.hu



A Nemzeti Adó-és Vámhivatal a következő tájékoztatást adta ki a gyakorlatigényes alapképzési szak keretében szervezett gyakorlati képzési normatíva elszámolhatóságának tilalmáról.
A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Szht.) a kötelezettség teljesítésének egyik módjaként határozza meg a gyakorlati képzés szervezését, ezek sorában elismeri az államilag támogatott létszám tekintetében a gyakorlatigényes alapképzési szak keretében szervezett szakmai gyakorlatot, ha a szakmai gyakorlatra külső képzőhelyen, a hallgatóval kötött hallgatói munkaszerződés alapján kerül sor. A gyakorlatigényes alapképzési szakok tekintetében eligazítást jelentettek a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet 2014. április 18-áig hatályos 1. számú és 2. számú mellékletei, amelyek meghatározták a gyakorlat igényes alapképzési szakokat. Az említett kormányrendelet 2014. április 19-től hatályba lépett módosítását követően azonban sem a rendelet szövege, sem a mellékletei nem tartalmazzák a gyakorlatigényes alapképzési szakok megjelölését, vagy azonosításuk lehetőségét.

Forrás: orientpress.hu



Az Európai Bíróság néhány héttel ezelőtt közzétett ítélete rávilágít, hogy a reklámadó az EU-joggal ellentétesnek is bizonyulhat – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda az Európai Bíróság által néhány héttel ezelőtt a van Caster ügyben meghozott ítéletre hivatkozik. Ez alapján számukra úgy tűnik, a reklámadó-törvénynek a megrendelő adókötelezettségét kimondó rendelkezései ellentétesek az európai uniós jogszabályokkal.

Forrás: vg.hu



A túlzott só-, cukor- és zsírfogyasztás visszaszorítása a célja az új közétkeztetési rendszernek – mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában rendezett BabaMama Expón.
Novák Katalin a 2015. január 1-jén életbe lépő új rendszer legfontosabb elemei közül megemlítette a változatossági mutatót, amelynek az a célja, hogy ne mindig ugyanaz kerüljön a gyerekek tányérjába, és előírja, hogy hányszor kell friss zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket felszolgálni. Az előírás tiltásokat is tartalmaz, januártól például kész ételeket – mint amilyen a grízes tészta – nem lehet majd utólag cukrozni, és tilos lesz a sótartalmú ételízesítők használata.

Forrás: kormany.hu



Rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete, miután a kormány csütörtöki ülésén megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavaslatot, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet - tájékoztatta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára pénteken az MTI-t.
Elmondta: a földforgalmi törvény kiegészül egy új bekezdéssel, a rekreációs célú földszerzés fogalmával. E szerint a földművesnek nem minősülő belföldi természetes személyek megszerezhetik az önkormányzati tulajdonú és határozattal ilyen célú megszerzésre kijelölt legfeljebb egy hektárnyi földterületet.

Forrás: hirado.hu



Bankváltásnál könnyebb lesz nyilatkozni az ingyenes készpénzfelvételről - aki viszont jogosulatlanul él a lehetőséggel, visszamenőleg is fizethet.
Egyszerűsödhet az ingyenes készpénzfelvételi eljárás bankváltás esetén, a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete szerint aki az új bankjánál is élni akar a lehetőséggel, nem kell visszavonnia az előző banknál tett ilyen nyilatkozatát, mivel az új nyilatkozat automatikusan érvényteleníti a korábbit - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Forrás: privatbankar.hu



Jogszabály-módosítást kér a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban - a vallásszabadság gyakorlásának erősítésére - az ombudsman. Székely László ombudsman és Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese az emberi erőforrások miniszterét a jogi szabályozás egyértelművé tételére kérte annak érdekében, hogy a kötelező védőoltások felvételekor az állampolgároknak ne kelljen választaniuk a lelkiismereti megfontolások és a jogkövető magatartás között - olvasható az ombudsmani hivatal által az MTI-hez eljuttatott közleményben
A hivatal a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban felmerülő egyes, a lelkiismereti szabadságot érintő kérdésekről folytatott vizsgálatot Szabó Marcel kezdeményezésére. Mint írták, a vizsgálat kiindulópontjául két sokgyermekes édesapa panaszbeadványa szolgált. Mindketten lelkiismereti meggyőződésükkel ellentétesnek ítélték, hogy gyermekeiknek művi abortuszból származó sejtvonalak felhasználásával készült mumpsz, kanyaró és rubeola elleni védőoltást adjanak be.

Forrás: hirado.hu



A szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogszabályok kizárólagos jogokat biztosítanak a jogosultaknak az oltalom tárgyának hasznosítására. Ezek a rendelkezések implicit módon magukban hordozzák, hogy a kizárólagos jogok hasznosításával elérhető gazdasági előny a jogosultakat illeti. A jelen írás célja, hogy röviden bemutassa és elemezze a jogosultak vagyoni igényeinek elbírálása körében a legutóbbi bírói gyakorlatban figyelembe vett szempontokat.
Bitorlás (azaz a szellemitulajdon-jogok engedély nélküli hasznosítása) esetén kulcsfontosságú annak biztosítása, hogy a bitorlással elért gazdagodás a bitorlótól elvonható és a jogosult javára átadható legyen, továbbá, hogy a jogosult oldalán felmerült károk megtérüljenek. Teoretikusan ezt azt jelenti, hogy a jogosult és a bitorló is abba a helyzetbe kerül, mint amelyben akkor volnának, ha a bitorlás nem valósul meg.

Forrás: jogiforum.hu



A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tervezettnél két héttel korábban közzétette a bruttó hazai termék (GDP) új módszertan szerint számított negyedéves adatit - közölte a statisztikai hivatal a honlapján pénteken.
Az éves idősorokhoz igazított negyedéves adatok szerint 2013-ban az első negyedévi csökkenést 0,9-ről 0,7-re, a második negyedévi 0,5 százalékos növekedést 1,2 százalékra, a harmadik negyedévi 1,9 százalékos növekedést 2,2-ra, a negyedik negyedévit pedig 2,7-ről 3,2-ra módosították. A KSH emlékeztet: arra, hogy az EU tagállamai, köztük Magyarország is 2014 szeptemberétől a 2013 májusában elfogadott EU parlamenti és tanácsi szabálynak (ESA2010) megfelelően állítják össze a nemzeti számlákat, ezért újraszámolták az adataikat.

Forrás: profitline.hu



Az állami tulajdonban álló munkáltatóknál letiltott prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetésének ügyében nyílt levéllel fordult Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez a Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnöke, Kovács Zoltán csütörtökön.
A nyílt levél szerint a közvetlen vagy közvetett állami tulajdonban álló munkáltatóknál működő ágazataik és tagszakszervezeteik a munkáltatóktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormány június 25-i döntése alapján az idén nem kerülhet sor prémiumkiírásokra, valamint a vezető állású munkavállalóknak nem fizethető ki prémium, teljesítménybér, illetve jutalom. A kormány intézkedésére hivatkozva ezek a munkáltatók nem csak a Munka törvénykönyve alapján vezető állásúnak minősülő, hanem minden munkavállaló esetében beszüntették a prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetését, valamint az eddig szokásos prémiumfeladatok kitűzését is, de van, ahol még túlórát sem rendelnek el - hívta fel a figyelmet a Munkástanácsok alelnöke.

Forrás: profitline.hu



Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslat szerint, ötnapos ülést tart a jövő héten a parlament, amely várhatóan kedden elfogadja a jövő évi adótörvénycsomagot, szerdán pedig megkezdi a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat általános vitáját 30 órás időkeretben.
Hétfőn a napirend előtti felszólalások, az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések után vitáznak a képviselők az adócsomaghoz benyújtott és más előterjesztések összegző módosító indítványáról.

Forrás: orientpress.hu



Rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat a Fidesz.
Szatmáry Kristóf, a kormánypárt országgyűlési képviselője a parlamentnek csütörtökön benyújtott törvényjavaslatának indoklásában azt írta: az egyszeri teher döntően a magyarországi dohánygyártókat és azokat a bejegyzett kereskedőket sújtaná, amelyek Magyarországon dohányterméket hoznak kereskedelmi forgalomba, azaz “szabadforgalomba bocsátanak”. A már szabadforgalomba került termékek nagykereskedői és a dohánytermék-kiskereskedők nem esnének a törvény hatálya alá.

Forrás: tozsdeforum.hu



Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön úgy ítélkezett, hogy nem ellentétes az emberi joggal a tényleges életfogytiglani büntetés, a "nem enyhíthető életfogytiglani büntetés".
"A francia jog lehetőséget ad az életfogytiglani szabadságvesztés felülvizsgálatára, s ez elégséges" - mondta ki határozatában a strasbourgi bíróság.A büntetés enyhítése a francia törvény szerint ugyanis valójában harminc évig nem lehetséges, a bíróság ezt követően megszüntetheti ezt a korlátozást, s egy második lépésben lehetőséget biztosíthat a büntetés enyhítésére.

Forrás: gondola.hu



Az EU nem szociális unió - hangoztatja a német kormány, és álláspontja megerősítéseként értékeli az Európai Unió Bírósága minapi döntését, amely szerint az állam megtagadhatja a szociális ellátást az uniós társállamokból származó olyan bevándorlóktól, akiknek nincs munkájuk és azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz.
Németország az EU 2004-es és 2007-es bővítésekor - a kelet-közép-európai egykori szocialista országok csatlakozásakor - élt a hét évre szóló átmeneti munkavállalási korlátozások lehetőségével, a 2004-ben felvett tagok állampolgárai így csak 2011 májusától, a 2007-ben felvett Románia és Bulgária állampolgárai pedig idén januártól vállalhatnak szabadon munkát.

Forrás: inforadio.hu



Zsigmondné dr. Vitályos Eszter államtitkár és Csepreghy Nándor helyettes államtitkár tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a közbeszerzési rendszer új irányairól. Mint a sajtótájékoztatón elmondták, fair, tiszta és átlátható rendszert akarnak létrehozni.
Az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeként a kormány módosítja a közbeszerzési törvényt. A kormány csütörtökön tárgyalta a törvénytervezetet, amelyet Zsigmondné dr. Vitályos Eszter államtitkár ismertetett. A közbeszerzési törvény módosítására azért van szükség, hogy felgyorsítsák az új uniós költségvetési ciklusban a források lehívását.

Forrás: mfor.hu



Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt., mivel tisztességtelennek mondta ki általános szerződési feltételeit csütörtökön kihirdetett határozatában a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.
Az ítélőtábla arra kötelezte a pénzintézetet, hogy 15 napon belül fizessen meg 150 ezer forint plusz áfa másodfokú ügyvédi munkadíjat az alperes magyar állam jogi képviselőjének.

Forrás: elemzeskozpont.hu



A tanulmány az elsőfokú polgári peres eljárásban a bíró (bíróság) által meghozható határozatokat azon szempont alapján csoportosítja, hogy ellenük az önálló fellebbezés lehetősége a peres eljárásjogi kódex, illetve az egységes jogalkalmazói gyakorlat tükrében megilleti-e a perben résztvevőket, avagy sem.

Forrás: jogiforum.hu



A tervek szerint hétfőn nyújtja be a kormány az Európa Bizottságnak jóváhagyásra a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus operatív programjait – közölte Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára egy mai sajtótájékoztatón.
Az államtitkár elmondta: a kormány célja az, hogy Magyarország az elsők között legyen a tagállamok között, amelynek operatív programjait jóváhagyják.

Forrás: vg.hu



A jövő évi költségvetésben rejlő bizonytalanságokra hívták fel a figyelmet vezető magyar kutatóintézetek szakértői, kiket Burány Sándor, a költségvetési bizottság elnöke hívott meg egy parlamenti kerekasztal-beszélgetésre, szerdán. A hat meghívott többsége kritikusan viszonyult a tervezet számaihoz.
Politikai vita helyett szakmai értékelést várt Burány Sándor, aki „hagyományteremtő” céllal hívta egybe a hat legnagyobb kutatóintézet - GKI Gazdaságkutató Intézet, Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet, Költségvetési Felelősség Intézet, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Pénzügykutató Zrt., valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. – vezető elemzőit.

Forrás: orientpress.hu



Ez év végére megszülethet az önálló népegészségügyi intézményről szóló jogszabálytervezet, így 2015 első negyedévében akár meg is kezdheti működését az intézmény - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.
Zombor Gábor egy budapesti szakmai fórum után nyilatkozva azt mondta: az év végére az intézménnyel kapcsolatos konkrét elképzelések akár jogszabály szintjén is megjelenhetnek, és maga a rendszer a jövő év első negyedévében kialakulhat. Szeretnék, ha ekkorra már működne az intézmény, hiszen "ez tulajdonképpen döntés, részben finanszírozási döntés kérdése" - tette hozzá.

Forrás: hir6.hu



Szükség van jó jogászokra, ez kormányzati érdek is – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a SZEGEDma.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
A politikus közölte, Vízkelety Mariann miniszteri biztos jelentést készít a jelenleg nyolc helyen folyó hazai jogászképzés helyzetéről, az intézmények jövőképéről. A javaslatokat is tartalmazó anyag 2015 júniusára készül el. Ez alapján a kormányzatnak kell meghatároznia, hogy mi a viszonya a jogászképzéshez.

Forrás: jogiforum.hu



A Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a 2014. december 31-én megszűnő korkedvezményes nyugdíj meghosszabbítása érdekében - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
A szakszervezet emlékezteti a miniszterelnököt, hogy a szervezet fokozott igénybevételével járó és az egészségre különösen ártalmas munkát végzők korkedvezménye a hatályos szabályozás szerint megszűnik az év végén.

Forrás: profitline.hu



A kormány 40-ről 50 százalékra javasolja emelni a reklámadó legmagasabb kulcsát - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén.
Pankucsi Zoltán a bizottság előtt lévő adótörvényekhez benyújtott háttéranyagot szóban kiegészítve közölte, felülvizsgálták a reklámadó kulcsait, és ezután döntöttek a legmagasabb kulcs emeléséről.

Forrás: metropol.hu



Száz négyzetméterrel lazítja a kormány a plázastopot, egy 2015. január elsején életbe lépő törvénymódosítás szerint az eddigi 300 négyzetméter helyett 400 négyzetméter feletti bruttó eladótérrel rendelkező kereskedelmi ingatlanok építéshez kell külön engedély.
Bár az érvényben lévő szabályozás szerint idén év végén lejárna a plázastop, a kormány egy módosítóval gondoskodik arról, hogy január elseje után se lehet lehessen bevásárlóközpontot építeni külön engedély nélkül.

Forrás: hvg.hu



A parlament költségvetési bizottsága módosító javaslatot nyújtott be az idei központi költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz, amely 14 843,4 millió forinttal rontja a 2014. évi központi költségvetés hiányát, amely így 1 151 480,8 millió forint lesz.
A javaslat indokolása szerint a hiányrontást olyan pénzügyi tranzakciók eredményezik, amelyek az uniós módszertan szerint nem hiányrontók, hanem semlegesek a költségvetés egyenlegére nézve.

Forrás: ma.hu



Mariano Rajoy Madridban tartott sajtótájékoztatóján értékelte a három nappal ezelőtti katalán véleménynyilvánító konzultációt.
A spanyol miniszterelnök továbbra is ellenzi egy hivatalos népszavazás megrendezését Katalóniában, és elfogadhatatlannak tart olyan alkotmánymódosítást, amely függetlenséget adna a régiónak. Mariano Rajoy szerdán, Madridban tartott sajtótájékoztatóján értékelte a három nappal ezelőtti katalán véleménynyilvánító konzultációt.

Forrás: hirado.hu



A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) benyújtotta az Országgyűlésnek az új betétbiztosítási szabályokat tartalmazó törvényjavaslat-csomagot szerdán. A javaslatnak köszönhetően Magyarország is része lesz az egységesülő európai betétvédelmi rendszernek - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel.
A betétbiztosítási törvénymódosító csomag tervezete új szabályokat állapít meg a hitelintézetek betétbiztosítással kapcsolatos tájékoztatására, módosítja a betétbiztosítás védelme alá tartozó betétek körét és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) finanszírozására vonatkozó rendelkezéseket.

Forrás: profitline.hu



Az áfacsalások miatt egyik legjelentősebb adóbevételi forrásának, az áfabevételeknek a negyedétől esik el Magyarország évente. Ez az arány több mint másfélszerese az európai átlagnak és közel 1000 milliárd forintos kárt okoz a költségvetésnek. Bár a szigorodó hazai jogszabályok és keményebb uniós fellépés hozzájárulhatnak jövőre az áfabevételek hatékonyabb behajtásához, a kiemelkedően magas áfakulcs miatt várhatóan továbbra is kedvelt célpontja marad hazánk a szervezett bűnözői csoportok által elkövetett áfacsalásoknak. A helyzetet nehezíti, hogy a hatóságok sok esetben csak a szervezett csoportok alsóbb szintjein álló, kisebb cégeket érik el.
Az Európai Bizottság legfrissebb tanulmánya szerint Magyarországon a lehetséges áfabevétel egynegyedét, 2,971 milliárd eurót (kb. 920 milliárd forintot) nem lehetett behajtani 2012-ben. Az áfacsalások az egész unióban komoly problémát okoznak: hazánknál nyolc tagállam is rosszabbul teljesít az áfa behajtás tekintetében és uniós szinten 16%-os volt az áfarés 2012-ben, ami összesen 177 milliárd euró bevételkiesést jelentett a tagállamoknak. Bár az adócsalás elleni harc főként a nemzeti hatóságok feladata, a csalások nagy része átnyúlik a határokon, ezért elengedhetetlen a közösségi fellépés.

Forrás: jogiforum.hu



A bűnözés egyik jellemzője, hogy az nem áll meg az országhatároknál. A külföldi ítélet érvénye, a kiadatás, vagy egy elfogatóparancs olyan feladatok elé állítják az európai államok jogalkalmazóit, melyek során nélkülözhetetlen az összefogás. - Budapesten ülésezett az Európai Igazságügyi Hálózat
A szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus ellen is kiemelt küzdelmet folytató Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) tevékenységével tizenhét éve igyekszik elősegíteni az európai régió igazságügyi együttműködésének zavartalanságát. A büntetőügyekben illetékes szervezet a határokon átnyúló bűnügyek során a kölcsönös jogsegély kialakításában játszik igen fontos szerepet az Európai Unió tagállamai között. A szabad mozgás elvével nem csak a jogkövető magatartással megvalósítható cselekmények váltak mobilissá, de a bűnözés és a büntetőeljárással kapcsolatos folyamatok is gyakran több ország jogrendjét érintik. Az EIH a tagállamok és az Európai Bizottság kapcsolattartóiból áll, akik aktív közvetítőként járnak el a bonyolult szakkérdéseket igénylő nemzetközi ügyekben, s feladatuk a tagállamok között az igazságügyi együttműködés kialakítása. Jogi és gyakorlati információval látják el továbbá a helyi hatóságokat a külföldi megkeresések esetén.

Forrás: jogiforum.hu



Kizárhatók bizonyos szociális ellátásokból azok a gazdaságilag nem aktív uniós polgárok, akik azzal a kizárólagos céllal tartózkodnak valamely másik tagállamban, hogy szociális segélyben részesüljenek - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Forrás: jogiforum.hu



November 26-ára halasztotta az ítélethirdetést a Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. (DRB Bank) perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán.
Az ítélőtábla egyben elutasította a felperes pénzintézet kérelmét az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére és arra, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz.Az október 13-án kihirdetett elsőfokú ítélet szerint a felperes pénzintézet általános szerződési feltételeinek (ászf) egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai tisztességtelenek és ezért érvénytelenek, mivel egyetlen esetben sem feleltek meg a devizahiteles törvényben megfogalmazott elveknek.

Forrás: privatbankar.hu



Jogszabályi előírás alapján év végéig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál azon cégeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek, amelyek ezt nem tették meg, vagy korábban azt jelezték: saját nevükben járnak el.
A tényleges tulajdonos(ok) megjelölésének hiányában bankjuknál januártól nem kezdeményezhetnek tranzakciókat. A kötelezettség a lakossági ügyfelekre nem vonatkozik, amennyiben korábban személyes azonosításukra sor került, és számlavezetőjüknél a törvényben előírt adataik és tényleges tulajdonosi nyilatkozataik megfelelően rendelkezésre állnak.

Forrás: profitline.hu



A Gazdasági Versenyhivatal egyik döntése nyomán újra kell értékelni a céges piackutatások tartalmát és gyakorlatát, annak eldöntésére, hogy azok nem versenykorlátozó hatásúak-e. A GVH egy szektor – múltbéli üzleti információk cseréjére vonatkozó – piackutatási tevékenységét vizsgálva állapította meg, hogy a cégek tevékenysége alkalmas volt a verseny korlátozására, és 100 milliós bírságot szabott ki a részt vevő társaságokra. Ezen európai versenyhatósági döntés volt az első, amely elmúlt időszaki információk cseréje kapcs&aacu te;n hozott elmarasztaló ítéletet a cégek piackutatási tevékenységéről, így intő például szolgál minden cég számára, hogy átvizsgálja saját gyakorlatát – értékelte a helyzetet a DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogásza.
A GVH által vizsgált konkrét esetben a cégek közötti, piackutatás keretében létrejött információcsere során a társaságok elmúlt negyedéves, terméktípusokra lebontott értékesítési és árbevételi adataikat osztották meg rendszeresen egymással. Ezen adatok nem voltak nyilvánosak, csupán a cégek számára váltak elérhetővé egy oligopolisztikus piacon, amely így a versenyhivatal döntése szerint lehetőséget teremtett arra, hogy a cégek üzleti kockázatait csökkentse, és korlátozza a piaci versenyt. „A bírósági felülvizsgálat alatt álló döntés fő üzenete, hogy még a múltbeli információk megosztása is versenykorlátozó erővel bírhat. A társaságoknak érdemes felülvizsgálniuk minden piackutatásukat, még akkor is, ha az információk a múltra vonatkoznak” – mutatott rá Szabó Kornél, a DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi szakjogásza.

Forrás: jogiforum.hu



A képviselők 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 13 tartózkodással hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését, amely a központi költségvetés tavalyi felhasználását foglalja össze. A zárszámadás alapján a tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és az Európai Unió átlagánál is.
A bruttó hazai össztermék a 2013-as költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az infláció alacsonyabb volt a tervezettnél, átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban. Az Európai Unió módszertana szerint számított adósságráta 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött. Az államháztartás uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt tavaly.

Forrás: kormany.hu



Rövid munkánkban arra teszünk kísérletet, hogy összehasonlítsuk a magánjogi és a közbeszerzési szerződések leglényegesebb jellemzőit, kitérve a közbeszerzési szerződések érvénytelenségének kérdéskörére.
Évtizedes előkészítő munka után 2014. március 15-én hatályba lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.). Tekintettel arra, hogy az új Ptk. a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyairól, és ezen belül – többek között – a személyek szerződéses jogviszonyairól rendelkezik, a 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) pedig a közbeszerzési eljárások eredményeképpen megkötött szerződésekre állapít meg speciális rendelkezéseket, az átfedő szabályozási területből óhatatlanul felvetődik a két törvény egymáshoz való viszonyának kérdése, több esetben számos értelmezési problémát is felvetve.

Forrás: ptk2013.hu



Vasárnap jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank, hogy a devizahitelesek érdekeinek védelméhez és a forint árfolyamának megóvásához szükséges megállapodásokat a kormány, a Nemzeti Bank és a bankszövetség megkötötte. A devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán, vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni. A bankszövetség és a kormány képviselője a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában értékelte a megállapodást.
A forintosítást egyben kell kezelni az elszámolással, a két lépés együttes hatása körülbelül 1000 milliárd forint, amely a magyar bankszektor tőkéjének körülbelül az egyharmada, „nagyon súlyos veszteség” – mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára arra a kérdésre reagálva, hogy elérték-e a bankok a céljukat az aktuális árfolyamon történő forintosítással.

Forrás: hirado.hu



Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak - mondta ki az Alkotmánybíróság kedden.
A Kúria jogegységi döntésén alapuló, a nyáron elfogadott törvény szerint vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak - díj-, költség- és kamatemelésének - tisztességtelenségét és emiatti érvénytelenségét. A törvény ugyanakkor szigorú eljárási feltételekkel lehetővé tette a pénzügyi intézményeknek, hogy a törvényi vélelmet megdöntve bizonyítsák: mégis megfelelnek a törvényben támasztott szigorú tartalmi feltételeknek és tisztességesek, érvényesek egyoldalú szerződésmódosításaik.

Forrás: hirado.hu



A forint erősödött, a hazai tőzsdén jegyzett banki részvények pedig nagyot erősödtek azután, hogy a kormány bejelentette, a jelenlegi piaci árszinten forintosítják a devizahiteleket. Kedden nyújtják be az Országgyűlésnek a Fair Bankokról szóló törvényt, ahol kiderül, 3 évre milyen fix kamatozású forinthitelre válthatnak át a devizaadósok.
A csütörtöki törvényjavaslat pedig várhatóan azt tisztázza, hogy mennyire lesz kötelező, a forintosítás a hiteleknél, és hogy valóban csak azok tarthatják-e meg a jelzálogalapú devizakölcsöneiket, akik a jövedelmük egy részét devizában kapják. Nagy kérdés az is, hogy mi lesz azokkal, akik beléptek az árfolyamgátba, és a forintkölcsönöket milyen kondíciókkal nyújthatják majd a bankok.

Forrás: orientpress.hu



Az ügyfélnek hét nappal előbb meg kell kapnia a szerződést a banktól, és három évre rögzítik a hitelek kamatait a fair bankolásról szóló törvényjavaslatban.
Ma délután két órakor nyújtja be a kormány az úgynevezett fair bankolásról szóló törvényt – jelentette be Trócsányi László. A törvényjavaslat célja az igazságügy-miniszter szerint, hogy január 1-jétől fair, tiszta bankrendszer működjön Magyarországon. A bankok egyetértenek a törvényjavaslat tartalmával. Trócsányi elmondta azt is, hogy a forintosításról szóló törvényről csütörtökön tárgyal a kormány. Arról szó sincs, hogy a forintosítás miatt a havi törlesztőrészlet nőni fog, a tervezett 25 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést a kormány tartani fogja – tette hozzá.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága kedden megszavazta azt a javaslatot, amely - az eddigi szabályozást megváltoztatva - széles körben lehetővé tenné a tagállamoknak, hogy uniós szintű engedélyezés ellenére is megtiltsák genetikailag módosított organizmusok (GMO) termesztését a saját területükön.
Marco Contiero, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet agrárpolitikai igazgatója nyilatkozatban méltatta az EP-szakbizottság által megszavazott javaslatot, amely - megfogalmazása szerint - lényegesen jobb a tagállamok által az Európai Tanácsban elfogadott szövegnél. Azt szerinte ugyanis erőteljesen befolyásolta a GMO-párti brit kormányálláspont.

Forrás: vg.hu



A kormány benyújtotta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslatot, az új törvény 2015 január elsején lép hatályba.
A parlament honlapján kedden megjelent javaslat a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építményekre, illetve az építmények ilyen bővítésére vonatkozik.

Forrás: hirado.hu



Ma délután kezdtek el vitázni az új biztosítási törvényről Az új jogszabályra a javaslat indoklása szerint azért van szükség, mert a szektor a jelenlegi, 2003-as keltezésű biztosítási törvény hatályba lépése óta jelentős fejlődésen ment keresztül.
Az új törvényre a biztosítók tőkehelyzetét szabályozó új irányelvek miatt is szükség van. A hitelintézetekre vonatkozó Bázel 2-ként ismert irányelvekhez igazodva az Európai Bizottság 2007-ben beterjesztett egy, a biztosítási szektorra vonatkozó irányelvet, a Szolvencia 2-t. A jelenleg hatályos rendszer, a Szolvencia 1 már három évtizede működik, és szabályai más pénzügyi szektorokkal összevetve elavultnak tekinthetők. A parlament elé beterjesztett törvényjavaslat a Szolvencia 2-t is átülteti a jogrendbe, emellett a hatályos hazai szabályozás egyes elemeit korszerűsíti.

Forrás: vg.hu



A 2015-ös központi költségvetésről szóló törvényjavaslat megfelel az alaptörvényben és a stabilitási törvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatóján.
Kiemelte: az ÁSZ törvényi kötelezettségét teljesítve összeállította véleményét a jövő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról, a törvényjavaslat 17 258,2 milliárd forint kiadási és 16 380,6 milliárd forint bevételi főösszeggel számol, melynek az ÁSZ 82,7 százalékát, illetve 88,9 százalékát ellenőrizte.

Forrás: vg.hu



Az áfa-törvény módosítása következtében 2015. január 1-jétől változnak az Európai Unióban nyújtott egyes szolgáltatások teljesítési helyei. Az új szabályok nehéz helyzet elé állítják a szolgáltatókat, aminek enyhítésére számos egyszerűsítő rendelkezést már elfogadtak. Utolsó lépésként október 1-jétől elérhetővé vált az egyablakos ügyintézés, így a szolgáltatóknak nem kell minden egyes országba bejelentkezniük, ahol szolgáltatást teljesítenek.
2015. január 1-jétől uniós irányelv alapján a telekommunikációs szolgáltatások, rádiós és televíziós műsorok, valamint elektronikus úton nyújtott szolgáltatások után az igénybevevő személy letelepedési helye szerinti államban, azaz a fogyasztás tagállamában kell áfát fizetni. A változás elsősorban azokat a társaságokat érinti, amelyek az EU-ban szoftvereket értékesítenek, webhely-szolgáltatást biztosítanak vagy telefonszolgáltatást nyújtanak. A szabályozás azokra is vonatkozik, akik filmeket, műsorokat vagy zenéket juttatnak el a fogyasztókhoz, sőt az elektronikus úton nyújtott távoktatásra is.

Forrás: profitline.hu



A kormány hatályon kívül helyezte a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípust, amely eddig lehetőséget adott arra, hogy nemzetbiztonsági indokra hivatkozva mentesítsen beszerzéseket a hagyományos, nyílt közbeszerzési verseny alól - tájékoztatta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-t.
Az eljárás E beszerzési eljárások specialitása az volt, hogy az eljárásban csak olyan gazdasági szereplők vehettek rész, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal előzetesen átvilágított és felvett az ilyen gazdasági szereplők nyilvántartására szolgáló jegyzékbe. A helyettes államtitkár azzal indokolta a kormányzati döntést, hogy "a transzparencia, az átláthatóság és a fair verseny fontos annyira a kormánynak, hogy kész ezeket a szempontokat az általános nemzetbiztonsági érdekek elé helyezni.

Forrás: profitline.hu



A banki ügyfelek egy szűk körének lesz csak arra lehetősége, hogy ne éljen a forintosítással – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály szerint feltételei lesznek annak, hogy valaki megtartsa devizahitelét, és ne éljen a forintosítással, szavai szerint a banki ügyfelek egy szűk körének lesz csak erre lehetősége. A nemzetgazdasági miniszter hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy a devizahitelek forintosítását előíró törvény kihirdetése után 30 nap áll majd azok rendelkezésére, akik nem szeretnék hogy devizában jegyzett jelzáloghitelüket forintra váltsák, hogy ezt jelezzék.

Forrás: hvg.hu



Magyarországon idén szeptembertől december közepéig 532 településen tízezer embert keresnek fel a statisztikai hivatal fényképes igazolvánnyal rendelkező összeírói az európai lakossági egészségfelmérés keretében - közölte a felmérést szervező Központi Statisztikai Hivatal.
A közlemény szerint a véletlenszerűen kiválasztott címeken a felkért emberek eddig szívesen beszámoltak egészségi állapotukról, miként arról is, elégedettek-e az egészségügyi szolgáltatásokkal.A felmérésnek - amelynek ötévenkénti végrehajtását európai uniós rendelet írja elő - az a célja, hogy hiteles képet nyújtson a lakosság egészségi állapotáról, illetve kiderüljön, melyik betegségfajta milyen életmóddal függ össze, milyen társadalmi jellegzetességgel rendelkezik. Az eredmények hozzájárulhatnak az európai és a hazai egészségpolitikai intézkedések meghozatalához, elősegíthetik az egészségügyi ellátórendszer minőségének javítását - írták.

Forrás: hirado.hu



Az új Polgári Tövénykönyv hatályba lépésével változtak a házassági bontóper és a házassági vagyonjog szabályai is. Az új, részletesebb szabályokat a 2014. március 15. napja után indult házassági bontóperekben kell alkalmazni.

Forrás: jogiforum.hu



Elfogadta a bírák új, jövő év január elsejével hatályba lépő etikai kódexét hétfői győri ülésén az Országos Bírói Tanács (OBT) - jelentette be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón a testület soros elnöke.
Nyakó Zsuzsanna szólt arról is, hogy a hosszas egyeztetés után elfogadott kódex - amelynek szövegét közzéteszik a bíróságok központi honlapján is - azért 2015 első napján lép életbe, mert addigra a Magyar Bírói Egyesületnek létre kell hoznia a témával foglalkozó etikai tanácsadó testületét, azzal pedig az OBT-nek ki kell alakítania az együttműködés kereteit.

Forrás: hir6.hu



Kedden terjeszti be a parlamentnek az Igazságügyi Minisztérium (IM) a fair bankokról, pénteken pedig a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot.
Az IM hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a fair bankokról szóló törvényjavaslat - a külföldi példákból is merítve – fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre. Az előterjesztés a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépése - tették hozzá.

Forrás: vg.hu



Több mint negyven ügye volt az idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), és a még teljesebb jogharmonizáció érdekében javasolja az információszabadságról szóló törvény módosítását - erről Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke beszélt egy budapesti konferencián.
Két évvel ezelőtt 33 ügyben több mint 43 millió forint, 2013-ban 40 ügyben 30 millió forint bírságot szabott ki a hatóság - mondta Péterfalvi Attila a Fókuszban az adatvédelem címmel, a Joint Venture Szövetség által rendezett szakmai konferencián.

Forrás: jogiforum.hu



Hét devizahiteles pert tárgyalt a héten a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla: hat esetben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így a nagy bankok közül a CIB és az UniCredit is jogerősen pert vesztett.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. másodfokon is pert vesztett: az eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helybenhagyta az általa javított elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei. Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet bizonyos pontjait hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint a felperes pénzintézet keresetének érintett részei nem vizsgálhatók.

Forrás: hvg.hu



Új szimbólum válhat november 7-ből: az e napi MNB-árfolyamon forintosítják majd a devizahiteleket - közölte a nemzetgazdasági tárca.
A devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán, vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap kiadott közleményében.

Forrás: hvg.hu



Át kell gondolni a földbérletekkel kapcsolatos pénzmozgások nyomon követhetőségét, mert jelenleg semmilyen formában sem ellenőrizhető, ki mennyit és kinek fizet ki bérleti díjként az országban - mondta a Magyar Nemzetnek Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A szakember a lap szombati számában elmondta, a tárcánál már vizsgálják azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel átláthatóvá lehetne tenni a bérleti díjakkal kapcsolatos pénzmozgásokat.Többek között szeretnék elérni, hogy a jövőben a földbérleti díj összegét csak átutalással lehessen kifizetni, az erről szóló bizonylatot pedig meg kellene őrizni. A tartozásokat vagy más követeléseket pedig a díjba ne lehessen beleszámolni - ismertette Nagy István.

Forrás: hirado.hu



Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását a Moody's Investors Service, egyebek mellett a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolva a lépést.
A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette azt is, hogy a kilátásjavítással egy időben megerősítette a magyar államkötvény-kötelezettségek "Ba1" szintű - a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó - besorolását.

Forrás: profitline.hu



Főként jogharmonizációs okokból, EU-rendeletekkel összhangban változnak, többek között a kis- és középvállalatokra, civil szervezetek nyilvántartására vonatkozó rendelkezések.
A parlament honlapján olvasható, Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett, az egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló, pénteken benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint a két éve elfogadott EU-s úgynevezett Brüsszel I. rendelet célja a határon átnyúló polgári, kereskedelmi igények érvényesítésének könnyítése, egyszerűsítése. Az uniós rendelet nyomán a polgári és kereskedelmi ügyek többségében hozott olyan határozatok, amelyek a meghozataluk helye szerinti tagállamban végrehajthatók, a többi tagállamban is gyakorlatilag automatikusan, a korábbi közbenső eljárás szükségessége nélkül végrehajthatók lesznek. Ezzel összefüggésben módosulnak elsősorban a bírósági végrehajtásról és az illetékekről szóló magyar törvények.

Forrás: ma.hu



Lesz szakorvosi minimálbér, önálló népegészségügyi intézet, a kórházak pedig április 1-től új struktúrában, adósságaiktól megszabadítva működhetnek - sorolta többek között a közeljövő legfontosabb intézkedéseit a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) kongresszusán Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.
Egyre több részlet válik ismertté az egészségügy tervezett átalakításából, péntek délután Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a MOTESZ Magyar Orvostudományi Napok elnevezésű, három napos rendezvényének záró programján meg újabb beavatkozási pontokat.

Forrás: napi.hu



Megjelent a nemzeti bank első képlete, amely alapján a bankoknak ki kell számolniuk, hogy mennyi pénz jár vissza az adósoknak a tisztességtelen túlfizetések miatt. A képlet átlagember számára természetesen érthetetlen, de az elv elég egyértelmű: kamatos kamattal jár vissza minden korábbi túlfizetés. Nagyjából 1000 milliárd forint.
Több ezer devizahiteles kaphat hamarosan választ arra, pontosan mennyi pénz jár vissza neki a bankjától. A Magyar Nemzeti Bank pénteken hozta nyilvánosságra, hogyan kell kiszámítani az árfolyamrés és a tisztességtelen szerződésmódosítások miatt visszajáró összeget. A most megjelent képletek egyelőre csak azokra az adósokra vonatkoznak, akiknek soha sem volt fizetési késedelmük és nem vettek részt fizetést könnyítő programban vagy más kedvezményben. Tehát például nem végtörlesztettek, és nem kértek árfolyamgátat sem.

Forrás: hirado.hu



A földforgalmi törvényváltozása miatt a földhivatalok október végén postázták azokat a leveleket, amelyekben kérik a zártkerti ingatlanokban haszonélvezeti jogokkal rendelkezőket, adjanak számot az ingatlan tulajdonosához fűződő rokoni kapcsolatukról. A Balaton-régióban több száz külföldi szerezte meg az elmúlt években zártkerti ingatlan hosszú távú, gyakran élethosszig tartó haszonélvezeti jogát, így ők is a napokban kaptak kézhez a földhivatali értesítőt.
A földforgalmi törvény május 1-jétől hatályos változása szerint magyar termőföldek és zártkerti ingatlanok (települések külterületén lévő, közművesítetlen kertek) haszonélvezői május elsejétől csak a tulajdonos közeli hozzátartozói lehetnek. Akik nem rokonok, azoknak 2015 július végéig törlik a haszonélvezeti jogukat.

Forrás: profitline.hu



A Hervisnek adott igazat a bíróság az adóhatósággal szemben a cég különadó fizetéssel kapcsolatos, az EU bíróságát is megjárt perében.
A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki ítéletében megállapította, hogy a Hervisnek 2010-re, az ágazati különadó fizetési kötelezettsége kizárólag a saját boltjainak nettó árbevétele után áll fenn, így a cég jogosan nyújtott be önellenőrzést, amelyben mint kapcsolt vállalkozás levonta az ezen összeg feletti korábbi befizetését.

Forrás: hirado.hu



Magyarország átutalta az EU-nak azt a kétmilliárd eurós törlesztőrészletet, amelyet még a 2008 őszén, az Európai Bizottsággal kötött hitelmegállapodásban határoztak meg – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A teljes kölcsönből még 1,5 milliárd euró van hátra, az IMF-nek már tavaly törlesztettünk mindent.
Visszafizetett egy kétmilliárd eurós részletet október végén a kormány abból a hitelből, amelyet az ország még 2008 őszén, a válság kitörésekor vett fel az EU-tól – írta közleményében az NGM.A tárca szerint a mintegy 620 milliárd forint összegű törlesztés mintegy 2,1 százalékponttal csökkenti az államadósságot a mai naptól. Ez a hatás az EU elszámolási gyakorlatának megfelelően a november havi adósságmutatóban fog látszódni, de a törlesztés tovább csökkenti a devizaarányt, így az adósságállományunk árfolyamkockázata is kisebb lett – tették hozzá.

Forrás: hvg.hu



Jövő márciustól az önálló bírósági végrehajtók ellenőrzésével kapcsolatos végrehajtó kamarai jogosítványokat az Igazságügyi Hivatal látja el, az igazságügyi miniszter pedig miniszteri biztost nevezhet ki a kamarához - a végrehajtási törvény ezt tartalmazó módosítása pénteken került fel a parlament honlapjára.
A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett módosítási csomagnak csak egyik eleme a végrehajtás szervezeti rendszerét érintő módosítás, egyebek mellett szabályozza az elektronikus csődeljárást és a határon átnyúló végrehajtást is.

Forrás: vg.hu



Kalandos utat járt be a jogrendszer útvesztőiben az a képgaléria, ami egy rendvédelmi demonstráción készült 2011 tavaszán. Az ügyben az Alkotmánybíróság a sajtószabadság javára döntött, mégis részben hatályban van egy jogegységi határozat, amely alapján az érintettek beleegyezése nélkül nem lehet fotót közzétenni rendőri intézkedésről.
2011. május 6-án a fegyveres és rendvédelmi dolgozók demonstrációt tartottak Budapesten, hogy kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát követeljenek, továbbá a hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. Az eseményről az Index internetes hírportál is tudósítást közölt. A „Rendvédelmi szakszervezetek tüntetése” című íráshoz csatolt képgalériában az érintettek engedélye nélkül tettek közzé róluk készült, egyénileg felismerhető fotókat. A képgaléria 7. és 16. számú képén egyedileg felismerhető módon két-két rendőr látható, akik a demonstráció idején, feletteseik utasítására részben a Belügyminisztérium épületének biztosításában vettek részt, részben pedig a Kossuth téren láttak el egyenruhás szolgálatot.

Forrás: jogiforum.hu



A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) öt céggel és egy egyéni vállalkozóval szemben versenyfelügyeleti eljárást indított november 4-én, mivel azt észlelte, hogy árakat egyeztettek és felosztották egymás között a pályázatokat – közölte a versenyhatóság pénteken.
A GVH a Magyar Plastiroute Forgalomtechnikai Kft., a Solinwest 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Szabolcs-Mag 98 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Transit-Speed Fuvarozó és Kereskedelmi Kft. vállalkozásokkal és Bacsó István egyéni vállalkozóval szemben indított versenyfelügyeleti eljárást, miután több vállalkozásnál előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott.

Forrás: hvg.hu



A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt a Szegedi Törvényszék előtt nyolc emberrel szemben, akik a vádhatóság szerint az országgyűlési választásokon hamisítottak tömegesen választói ajánlásokat - tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a vádlottak egy budapesti székhelyű, egy budai étteremben működő gazdasági társaság megbízásából eljárva arra kötöttek szerződést, hogy az országgyűlési választásokon képviselő-jelöltként induló embereket szerveznek be, illetve az induláshoz szükséges számú ajánlást összegyűjtik három kisebb párt érdekében.

Forrás: ma.hu



Év végére a GDP 75 százaléka alá csökkenhet az államadósság, miután az adósságmutatóban, a GDP arányában 1,7 százalékpontos csökkenés várható – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az NGM ismertette: a kormány megtárgyalta és elfogadta az adósságszabály teljesüléséről készített előterjesztést és megállapította, hogy az államadósság 2014 végéig várhatóan tovább csökken.

Forrás: mno.hu



Nem ért célt a reklámadóval a kormány: az RTL nem hátrált és Brüsszel segítségét kérte, a kormánykritikus híradója pedig egyre népszerűbb. A Google és a Facebook tesz a magyar törvényekre, viszont a magyar ügyfeleik belefulladnak a papírmunkába. Ráadásul felgyorsult a reklámok áramlása a két multinacionális óriás felé, aminek a hazai médiacégek isszák meg a levét. Már a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért a hvg.hu információi szerint vissza akar táncolni a reklámadóból. Jövőre a korábban tervezettnél egyébként is kevesebb pénzre számít a médiaadóból.
Jövőre 4 milliárddal kevesebb bevételre számít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagy port felvert, már a nyáron kivetett reklámadóból. Iparági források szerint az NGM felismerte, hogy a reklámadó nem elég hatékony, rosszul hat a piacra, ezért tárgyalásokba kezdtek a Magyar Reklámszövetséggel (MRSZ) a törvény esetleges átdolgozásáról. Bár a Fidesz és a kormány már szeptember elején szondázta a piacot, a mostani egyeztetéseket az MRSZ kezdeményezte.

Forrás: hvg.hu



Várhatóan kétnapos ülést tart a jövő héten a parlament, amely dönthet egyebek mellett a tavalyi zárszámadási törvényjavaslatról, a médiahatóság költségvetéséről és a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését megszüntető büntetőtörvénykönyv-módosításról is.
Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn a napirend előtti felszólalások, az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések után összegző módosító javaslatokat vitat meg a Ház, majd megtárgyal egy nemzetközi egyezményt és azt az előterjesztést, amelyben a fideszes Lázár János kezdeményezi, hogy a pártiroda-vásárlásra kapott korábbi fejlesztési banki kölcsönök adatai ne minősüljenek banktitoknak.

Forrás: hirado.hu



Az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) az első uniós intézmény, amelynek székhelye Budapestre került - mondta a szervezet székházának átadó ünnepségén Pintér Sándor belügyminiszter.
A tárcavezető hangsúlyozta: tíz éven át biztosítják az Ó utcai műemléképületet a CEPOL-nak, a munkakörülményeket és a megfelelő támogatást. A miniszter - mielőtt jelképesen átadta az épület kulcsait az akadémia igazgatójának - azt mondta: a főváros szívében a székház kiváló helyszínen található és kiváló technikai eszközökkel van felszerelve.

Forrás: kormany.hu



Az AXA Bank Europe S.A. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalja csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
Az AXA Bank állam ellen beadott keresetét előzőleg elsőfokon kétszer is elutasította a Fővárosi Törvényszék. Először augusztus 27-én, az AXA azonban fellebbezésében az elsőfokú ítélet kiegészítését kérte. Az augusztus 27-i tárgyaláshoz képest nem változott a bíróság álláspontja a szeptemberi kiegészítő ítéletében sem, azaz másodszor is úgy határozott a Fővárosi Törvényszék, hogy a bank szerződéses kikötései bár megfeleltek az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének, a tételes meghatározás és az átláthatóság elveinek nem, és ez azt jelentette, hogy tisztességtelenek voltak a hitelintézet általános szerződési feltételei.

Forrás: privatbankar.hu



Megjelent a kormány rendelete a 2014-2020 közötti programozási időszakban egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről, a pályázóknak sok, számukra fontos változással kell számolniuk.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kormány október 10-én kiírt pályázati felhívásaival, amelyekre november 10-12-től lehet benyújtani a pályázatokat, lényegében elindult az új hétéves uniós költségvetési időszak.

Forrás: ma.hu



Több mint negyven ügye volt az idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), és a még teljesebb jogharmonizáció érdekében javasolja az információszabadságról szóló törvény módosítását - erről Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke beszélt csütörtökön Budapesten.
Két évvel ezelőtt 33 ügyben több mint 43 millió forint, 2013-ban 40 ügyben 30 millió forint bírságot szabott ki a hatóság - mondta Péterfalvi Attila a Fókuszban az adatvédelem címmel, a Joint Venture Szövetség által rendezett szakmai konferencián. Hozzátette: 20 esetben támadták meg a hatóság határozatát, ebből 14-ben a hatóság nyert, három ügyben a hatóság a pervesztes, további három ügyben folyamatban van az eljárás.

Forrás: orientpress.hu



A Fővárosi Közgyűlésre vonatkozó több szabályt is módosítanának fideszes és KDNP-s parlamenti képviselők. Egyebek között négyötödös többséghez kötnék a közgyűlés feloszlatását, a főpolgármesteri vétójogot pedig erősítenék: Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhetne ismételt eljárást. Az mno.hu úgy tudja, hogy az MSZP bukta a legnagyobbat azzal, hogy nem lesznek frakciók.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, valamint frakciótársai, Németh Szilárd, Papcsák Ferenc, Dunai Mónika, Fónagy János, Kucsák László és a KDNP-s Simicskó István csütörtökön nyújtották be a parlamentnek javaslatukat, amely több ponton is módosítaná az önkormányzati törvényt, így például lehetővé tenné, hogy a személyi és intézményi kérdésekről a Fővárosi Közgyűlés csak a főpolgármester javaslatára dönthessen.

Forrás: mno.hu



Elutasította csütörtökön Spanyolország legfelsőbb bírósága a katalán kormány beadványát, amelyben a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva azt kérte a testülettől, hogy semmisítse meg a spanyol alkotmánybíróságnak az "alternatív" függetlenségi népszavazás felfüggesztéséről szóló döntését.
A bírák azzal indokolták a beadvány elutasítását: a legfelsőbb bíróságnak nincs felhatalmazása arra, hogy felülbírálja az alkotmánybíróság döntéseit.A spanyol kormány korábban a Katalónia önállóvá válásáról szóló, november 9-re kitűzött "alternatív" referendum miatt panaszt emelt az ország alkotmánybíróságánál, amely kedden a szavazás ideiglenes felfüggesztéséről döntött.

Forrás: inforadio.hu



Másodfokon is pert vesztett az UniCredit Bank Hungary Zrt., az eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helyben hagyta az általa javított elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet bizonyos pontjait hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint a felperes pénzintézet keresetének érintett részei nem vizsgálhatók. A másodfokú bíróság továbbá az alperes fellebbezésének részben helyt adva javította az elsőfokú ítéletet.

Forrás: jogiforum.hu



Összhangban van az alaptörvénnyel a július elején elfogadott első adósmentő törvény az Alkotmánybíróság tegnapi döntése szerint – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a testület jövő héten véglegesíti a határozatát az ügyben, a bírák addig csatolhatják különvéleményüket.
Kiállta az alkotmányosság próbáját a devizahiteleseket segítő első adósmentő törvény – erősítette meg a Magyar Nemzetnek két egymástól független alkotmánybírósági forrás. A lap úgy tudja, az Alkotmánybíróság (AB) négy indítvánnyal összefüggésben foglalt állást, amelyeket az állam és a pénzintézetek közt zajló perekben eljáró bírók nyújtottak be a testülethez. Az adósmentő törvényt támadó bírói indítványok többek között azt kifogásolták, hogy a devizahiteles-törvény sérti a visszaható hatály tilalmát, a jogbiztonság, a normavilágosság követelményét, és szükségtelenül korlátozza az eljárással kapcsolatos jogokat.

Forrás: mno.hu



A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor; az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a folyamat lebonyolításához szükséges munkaerő- és informatikai fejlesztési költségek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára kedden az MTI-nek.
Hangsúlyozta, hogy a magyar bankszektor mindig jogkövető volt és most is az, ennek megfelelően arra készül, hogy a parlament által hozott jogszabályokat, a Kúria döntését, a minisztériumi és jegybanki állásfoglalásokat maradéktalanul végrehajtsa. Így a bankok visszafizetik az ügyfeleknek az árfolyamrésből fakadó banki bevételeket valamint az egyoldalú, a gazdasági válság hatására végrehajtott kamatemeléseket. Ez azt jelenti, hogy a devizahitelesek annyi pénzt fognak visszakapni, hogy - nagy tömegben - legalább úgy, sőt sokkal jobban fognak járni, mintha egykoron forintban vették volna fel a hitelt - mondta. Ebből, és a Kúria azon döntéséből, amely azt mondta, hogy a kedvező kamatért az ügyfelek vállalták az árfolyamkockázatot, kiindulva azzal számolnak, a jogszabály azt fogja előírni, hogy a forintosítás piaci árfolyamon történik.

Forrás: profitline.hu



A Bizottság ma számba veszi az uniós jog könnyebbé, egyszerűbbé és kevésbé költségessé tételére irányuló erőfeszítéseit. „Intelligens szabályozás az Európai Unióban – szilárd alapokra építve” címmel politikusok, érdekeltek és szakértők vizsgálják az intelligens szabályozás, az adminisztratív terhek csökkentése és az uniós jog jobb végrehajtása terén elért eredményeket és a még fennálló kihívásokat. Ez alkalomból a Bizottság számára 2007 óta tanácsot adó, adminisztratív terhekkel foglalkozó független magas szintű munkacsoport elnöke, Dr. Edmund Stoiber fogja átadni a csoport végleges jelentését José Manuel Barroso elnöknek.

Forrás: jogiforum.hu



A tavasszal született uniós közbeszerzési irányelvek alapján elkészült az új magyar közbeszerzési törvény koncepciója, amely gyorsítani, egyszerűsíteni és jogszerűbbé akarja tenni az eljárásokat - a koncepció szerdán került fel a kormány honlapjára.
Az Államreform Bizottság által megtárgyalt koncepció kiemeli: a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozó, az Európai Bizottsággal (EB) kötött partnerségi megállapodásban - a bizottság véleménye alapján - az szerepel, hogy az uniós források felhasználásának előfeltételeként meghatározott követelményeket a közbeszerzések terén Magyarország nem teljesíti. Magyarországnak ezért intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy a közbeszerzési rendszere megfelelően működjön.

Forrás: hvg.hu



Egy ingatlan megvásárlásakor magától értetődő, hogy megvizsgáljuk, hogy az eladó valóban az ingatlan tulajdonosa-e. Kellemetlen csapdába eshet az, aki itt megáll, és nem ellenőrzi az eladó tulajdonszerzésének érvényességét.
A polgári jog alapelve szerint az ingatlan tulajdonjogát a vevő akkor szerezheti meg, ha az eladó az ingatlan tulajdonosa. Azt pedig, hogy ki egy adott ingatlan tulajdonosa, az ingatlan-nyilvántartás közhitelesen tartalmazza. Elképzelhető azonban, hogy az eladó hiába az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonos, tulajdonjogát jogilag hibásan szerezte. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosával (eladóval) szemben határidő nélkül indítható törlési per, aminek következtében az eladó akár el is veszítheti az ingatlan tulajdonjogát.

Forrás: vg.hu



Az Államreform Bizottság feladata az Államreform II. nevű program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése

Forrás: kormany.hu



Nagyobb teret kaphatnak az „autópálya-régészeti” bizniszben a régészeti magánvállalkozások, melyeknek augusztus óta saját érdekvédelmi szervezetük is van. A kulturális örökségvédelmi törvény módosítását egy L. Simon László-nyilatkozat harangozta be, amely valóságos versenyhelyzetet és gyorsabb és olcsóbb feltárásokat ígért ezen a területen a jövőre nézve. A régész-muzeológusi szakma ettől nem lett nyugodtabb, még ha most egyeztetnek is velük.
A nagyberuházások építtetői a 90-es évek közepe óta kötelesek az adott beruházás összköltségének egy részét előzetes régészeti feltárásra fordítani. Ennek a hátterében az a jogos örökségvédelmi megfontolás állt, hogy a földből kimentsék azokat az értékeket, melyek a föld mozgatása miatt helyrehozhatatlanul elvesznének. Bár a feltárások az idő szorításában korántsem lehettek teljesek, a hazai régészetbe több tízmilliárd forint folyt be az elmúlt bő másfél évtizedben a törvénynek köszönhetően.

Forrás: hvg.hu



Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a közérdekű bejelentések kezelésének év elején bevezetett rendszere, százból negyven bejelentés megalapozott, és a vizsgálat során olykor a bejelentés tárgyán kívül más problémára is fény derül - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.
A közlemény felidézi, hogy a január 1-jén bevezetett rendszer működtetését a törvény az ombudsman feladatává tette. Az ismertetés szerint október 30-áig 270 közérdekű bejelentés érkezett a hivatalba, és negyven százalékuk megalapozottnak bizonyult.

Forrás: hirado.hu



Az alkotmánybírósági hatáskörök szűkítése, az alkotmánybíró-választás rendjének megváltoztatása, illetve az Alkotmánybíróság döntéseit felülíró alkotmányozási gyakorlat idején az alkotmánybíráskodás számára a túlélés is kérdésesnek tűnt, ezek után fontos eredmény, hogy az új szabályozás a jövőre nézve is megteremtette a hatékony alkotmánybíráskodás lehetőségét - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke a rendszerváltás negyedszázados évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián.
Az alkotmánybíráskodásnak nem a társadalomirányítás általános szempontjai szerint kell működnie, az a speciális rendeltetése, hogy az alapjogok pártját fogja - jegyezte meg Paczolay Péter.Az Ab mindaddig betölti hivatását, míg az alkotmányosság őre, védi az alapjogokat és a hatalommegosztást mindazokkal szemben, akik hatékonyságra, biztonságra vagy éppen gazdasági helyzetre hivatkozva csorbítani akarják azokat, az Ab tagjai pedig autonóm személyiségek, akik nem kormányzati álláspontokat képviselnek a testület ülésein - tette hozzá az elnök.

Forrás: hirado.hu



89 éve iktatták törvénybe Széchenyi István emlékét.
Az 1925. évi XLV. törvénycikk már címében is őt nevezi a legnagyobb magyarnak: "Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar emlékének törvénybeiktatásáról".Az akkori indokolás szerint „a magyar nemzet századik évfordulóját ünnepelvén annak az eseménynek, hogy Széchenyi István gróf a pozsonyi országgyűlésen közéleti munkásságát megkezdte és 1825. november 3-án példát adó nagy tettével lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a nemzetgyűlés elhatározta:1. § Széchenyi István gróf közéleti munkásságával, melyet alkotásainak nagy sora hirdet, a nemzet háláját teljes mértékben kiérdemelte.2. § Nevének el nem mulható emlékezetét törvénybe iktatja”.

Forrás: hir24.hu



A közelmúltban változott a cégnyilvánosságról, bírósági cégeljárásról és végelszámolásról szóló törvény.
A módosítás értelmében a cégbíróság ezentúl a cégek egyesülését és szétválását (átalakulását) a NAV öt munkanapon belül megküldött értesítése alapján akkor jegyzi be a cégjegyzékbe, ha az érintett cégnél az adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére irányuló, illetve ezzel összefüggő hatósági eljárás nincs folyamatban, és a NAV nem is kezdeményez ilyen eljárást.

Forrás: vg.hu



Más lesz a járulékalap, fontos kötelezettség vár a külföldön dolgozókra: számos ponton módosítja a 2015-re szóló adócsomag a társadalombiztosítás szabályait. Az Adózóna mutatja, hogy mi változik a társadalombiztosításban.
A jelenleg hatályos szabály alapján az összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott alapbér, illetve, ha a munkát nem munkaviszony, hanem munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzik, akkor a szerződésben meghatározott díj képezi a járulék alapját.

Forrás: hvg.hu



Továbbra is problémás a betéti társaságok társasági részesedéseinek biztosítékként történő használata.
Ugyan az új Ptk. kiterjesztette a jogi személyiséget a betéti társaságokra is, valamint fenntartotta a társasági részesedések forgalomképességét, továbbra sem tűnik aggálytalannak a társasági részesedések megterhelése.Elsősorban a kedvező kettős adóztatási rendelkezések miatt a betéti társasági forma már a kilencvenes évektől rendkívül népszerű volt a hazánkban befektető német középvállalkozások és ingatlanbefektetők körében annak ellenére, hogy a társasági részesedés 2006. júliusig gyakorlatilag átruházhatatlan volt.

Forrás: vg.hu



A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje - közölte Rogán Antal kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után, amelyen áttekintették a jövő évi költségvetési és adótörvény-javaslatot. A tanácskozásról tartott frakcióvezetői beszámoló szerint az internetadó-javaslat visszavonása szerdán várható. Emellett a kormánypárti képviselők azt kérték a kabinettől, hogy a bürokrácia területén is legyen rezsicsökkentés.
A jövő évi adótörvény-előterjesztéssel kapcsolatban a politikus sajtótájékoztatóján jelezte: a kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot. A parlament november 18-án tehát úgy fog szavazni a jövő évi adócsomagról, hogy az már nem tartalmazza a távközlési adó kiterjesztését - tette egyértelművé. A cafeteriáról szólva - amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne - a frakcióvezető elmondta: sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adóelőnye.

Forrás: profitline.hu



A Fidesz–KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt. A politikus a devizahitelek forintosítását firtató kérdésre a sajtótájékoztatón azt válaszolta: 2016. január 1-je után nem maradhat devizahitel Magyarországon. Közölte azt is, szerdán visszavonják az internetadó-javaslatot, 200 ezer forintig változatlan maradhat a cafeteria adója.
A jövő héten a parlament elé kerülő, a fair bankokról szóló előterjesztésről tájékoztatva a frakcióvezető jelezte: háromévente is csak úgy lehetne emelni a kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell hagynia. Hozzátette azt is, hogy más költségeket, díjakat csak az infláció mértékével változtathatnának meg a pénzintézetek.

Forrás: mno.hu



A elszámolási törvénnyel kapcsolatos széles körű fogyasztói tájékoztatás ösztönzéséért, a pénzügyi fogyasztóvédelem területén tevékenykedő civil szervezetek számára hirdetett kedden pályázatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank.
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program keretében meghirdetett pályázat keretösszege 80 millió forint. A vissza nem térítendő támogatási összeg akár a projekt teljes költségét fedezheti.A pályázat olyan országos pénzügyi fogyasztóvédelmet szolgáló tájékoztatási rendszer kialakítását támogatja, amely széles körben, hatékonyan bemutatja a fogyasztóknak az elszámolási törvénnyel (a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló jogszabállyal) kapcsolatos tudnivalókat.

Forrás: hirado.hu



Az ügyfelek túlfizetéseit tőke-előtörlesztésként kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek az elszámolás alapmódszertanát szabályozó MNB rendelet szerint, amelyet ma fogadott el az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.
A jegybank közleménye szerint az alapmódszertant szabályozó rendelet kizárólag a problémamentes szerződések elszámolására terjed ki, amelyek esetében a fogyasztó egyszer sem esett késedelembe, illetve nem részesült semmilyen kedvezményben.

Forrás: vg.hu



Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a közvámraktárakban tárolt földgáz értékesítését és a földgázszállító-vezeték építési engedélyének megszerzését is egyszerűbb szabályokhoz köti.
A fideszes Mengyi Roland és Balla György önálló indítványát 132 igen szavazattal, 35 nem ellenében fogadták el a képviselők.A kormánypárti politikusok javaslatára a közvámraktárként üzemeltetett földgáztárolóban elhelyezett földgáz tulajdonjoga szabadon átruházható lesz, vagyis ahhoz - a törvénymódosítás kihirdetését követő naptól - nincs szükség földgáz-kereskedelmi engedélyre.

Forrás: jogiforum.hu



Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 585,96 millió forintos támogatásából megvalósuló pályázat során az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bővíti az elektronikus szolgáltatások körét, amelyek keretében tovább erősödhet a bíróságok munkájába vetett állampolgári bizalom. A főbb informatikai fejlesztéseket a 2014. október 29-én 70 fő részvételével tartott szakmai napon mutatták be.
A bíróságok alkotmányos kötelezettsége, hogy munkájukat átlátható, megismerhető módon végezzék. A projekt keretében korszerű, informatikai alkalmazások kialakítására nyílik lehetőség, aminek következtében tovább erősödhet a bíróságok munkájába vetett állampolgári bizalom.

Forrás: jogiforum.hu



Tisztességtelenek a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. általános szerződési feltételei a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozata szerint, a bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.
A másodfokú bíróság szerint a Fővárosi Törvényszék által hozott ítélet, az indokolás kiegészítésével, alapvetően helytálló, a pénzintézet egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződéses kikötései nem felelnek meg az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének, ezért tisztességtelenek és érvénytelenek. A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz való fordulásra vonatkozó kérelmét, és 504 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a társaságot.

Forrás: nepszava.hu



Két pénzintézet keresetét másodfokon is elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a kedden tartott devizahiteles perekben.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. esetében a perben vizsgált fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosítást lehetővé tévő pontjai egyetlen vizsgált időpontban sem feleltek meg az átláthatóság elvének, így az elvek konjuktivitása - az összekötés, az összekapcsolás - miatt azok tisztességtelenek.

Forrás: napi.hu



Az új törvénykönyvben szereplő fogyasztó fogalma miatt a korábbiakhoz képest jelentősen hátrányba kerülhetnek az alapítványok, egyesületek, társasházak és vállalkozások.

Forrás: privatbankar.hu



Az Országgyűlés hétfőn az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásában megfogalmazott kérésekre válaszul kimondta, hogy a vasúti közlekedés igazgatása jogi, szervezeti és döntéshozatali szempontból is független a pályavasúti társaságoktól, vállalkozó vasúti társaságoktól, továbbá a beszerző egységektől és szervezetektől.
A Ház 162 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadta el - a fideszes Völner Pál kezdeményezésére - a vasúti közlekedésről szóló törvény módosítását.A kormánypárti politikus javaslata indoklásában emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság korábban a közösségi vasutak biztonságáról, valamint a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló irányelv helytelen átültetése miatt indított eljárást Magyarországgal szemben.

Forrás: jogiforum.hu



Végleg lezárult a Sherlock Holmes-művek szerzői jogi ügye, miután az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága helybenhagyta azt a korábbi bírósági határozatot, amely szerint Arthur Conan Doyle 1923 előtt publikált 50 Sherlock Holmes-írása már közkincsnek számít, így a skót szerző hagyatékának kezelője nem kérhet értük jogdíjat.
A hosszas jogi csatározás záróakkordjaként a legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, nem tárgyalja a Doyle-hagyaték fellebbezését. Az 1930-ban elhunyt író örökösei azt akarták, hogy Leslie Klinger fizessen ötezer dollár (1,2 millió forint) jogdíjat egy Conan Doyle karaktereire épülő új kötet megjelenése előtt.

Forrás: hirado.hu



A november elsejei kinevezésről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Giró-Szász András volt kormányszóvivő a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságát vezeti.
Kinevezte a Miniszterelnökség államtitkárává Giró-Szász Andrást Áder János államfő Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára.A november elsejei hatályú kinevezésről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg

Forrás: hvg.hu



Állami tulajdonú gazdasági társaság látja majd el a tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatási feladatait - ez erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kormányhatározat értelmében megalapítják a tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatási feladatait ellátó Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Nonprofit Kft. állami tulajdonú gazdasági társaságot, és ebbe apportálják a feladatellátást szolgáló állami vagyont, leszámítva a muzeális borkészletet. Minderről a nemzeti fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia a határozat szerint.

Forrás: hirado.hu



A 2014. október 15-i nyilvántartási adatok szerint 81.097 db bejegyzett, működő civil szervezet van, ezek közül jelenleg 30.333 db közhasznú jogállás minősítéssel rendelkezik.
A feldolgozás gyorsítása érdekében az OBH Elnöke rendkívüli intézkedéseket vezetett be, ezen kívül négy autizmussal élő fiatal is lelkesen besegít a munkába. A nagyon rövid idő alatt beérkezett jelentős mennyiségű beadvány manuális feldolgozása ugyanakkor csak megfeszített munka mellett és csak hosszabb határidővel volt lehetséges.

Forrás: jogiforum.hu



Nemzetközi adótervezésre létrehozott struktúrák egyre gyakrabban buknak meg a valós gazdasági jelenlét hiánya miatt. Mind külföldi, mind pedig magyar adóhatóságok manapság alaposan elemzik: az adott társaságnak van-e gazdasági kötődése ahhoz az országhoz, amelyben létrehozták. Míg az ilyen adórevíziók az elmúlt időszakban elsősorban társaságiadó-kötelezettségek tekintetében tettek megállapításokat, addig az Európai Unió Bíróságának a közelmúltban közzétett ítélete rámutat arra, hogy a valós gazdasági jelenlét hiánya súlyos áfa-következményekkel is járhat – derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából.
Nemzetközi vállalatcsoportok adótervezési céllal előszeretettel hoznak létre adózásilag kedvező országokban társaságokat, és csoportosítják át egyes jövedelmeiket ezen társaságokba. Értelemszerűen felmerülnek az adóparadicsomi országok, de legalább ennyire népszerűek a holland holding- és a luxembourgi pénzügyi központok vagy akár a Magyarországon létrehozott, szellemi alkotásokat kezelő társaságok.

Forrás: profitline.hu



Nemzetközi jogba ütközik az Alkotmánybíróság szerint a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló miniszteri rendelet egyik rendelkezése, mert a fogvatartottak részére biztosított mozgás-, illetve légtér minimális mértékét nem kötelező jelleggel határozza meg.

Forrás: jogiforum.hu



A költségmentes ügyeket a továbbiakban az adófizetők helyett a kamara előlegezné meg. Tavaly az eljárások 56 százaléka eredményes volt.
Több mint 15 milliárd forintot spórolt meg az elmúlt két évben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által fejlesztett elektronikus kézbesítési rendszer - tájékoztatott a kamara elnöke.

Forrás: ma.hu



Eltűnhet a Szép kártya és az Erzsébet utalvány. A munkaadók negyede szüntetné meg ugyanis jövőre a cafeteriát, ha a kormány megemeli a béren kívüli juttattások adóját. A tervek szerint a jelenlegi 36-ról 51 százalékra nőne a közteher, amelyet főleg a kisebb cégek nem tudnak kigazdálkodni.
Tizenötezer forint. Körülbelül ennyiért tud egy kétgyerekes család eltölteni egy hétvégi napot az egyik budapesti élményfürdőben. Bár a vízipark a drágább kategóriájú fürdők közé tartozik, mégis egyre többen jönnek ide pihenni. Részben a Szép-kártya miatt. „A vendégek számára nagyon kedvelt fizetési mód, gyakorlatilag a bevétel 10-12 százaléka származik ezen fizetési módon keresztül” – mondta Juhász Szabolcs, az Aquaworld Resort élményfürdő-igazgatója.

Forrás: mno.hu



A bangladesi legfelsőbb bíróság jóváhagyta hétfőn egy ellenzéki iszlamista politikus halálos ítéletét, amelyet az 1971-ben Pakisztán ellen vívott függetlenségi háború idején elkövetett népirtásért, valamint fegyvertelen civilek megkínzásáért szabott ki rá egy dakkai különbíróság.
A 62 éves Mohammad Kamaruzzamant, az ország legerősebb iszlamista tömörülésének, a Dzsamaat-i-Iszlaminak a főtitkárhelyettesét a kormány által 2010-ben felállított Nemzetközi Büntető Törvényszék (ICT) tavaly májusban ítélte el. Kamaruzzamannak a vád szerint része volt legalább 120 fegyvertelen paraszt kivégzésében Banglades egy távoli, északi falvában, Szohágpurban, amelyet azóta az "özvegyek falujának" neveznek.

Forrás: hirado.hu



Több ponton módosult a minősített előadóművészeti szervezetek köre az Emberi Erőforrások Minisztériumának csütörtökön kiadott, 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelete szerint. A Szent Efrém Férfikar, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, valamint a Bárka Színház elvesztette kiemelt minősítését, míg a Pécsi Harmadik Színház bekerült a kiemelt szervezetek közé.
Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője elmondta, hogy a kórust anyagilag rendkívül súlyosan érinti a döntés, hiszen így elesnek mintegy 8 millió forint állami támogatástól. A kiemelt státusz elvesztésének hátterében az áll, hogy az együttes nem főállásban foglalkoztatja művészeit, ami pedig feltétele lenne a listán maradásnak - magyarázta.

Forrás: jogiforum.hu



A biometrikus rendszerek alkalmazásából következő adatok kezelése olyan többletinformációval járhat, amiből különleges adatnak minősülő következtetéseket lehet levonni, éppen ezért használatuk szigorú törvényi szabályozást igényel – mondta el a Rádió Orientnek Péterfalvi Atilla. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke leszögezte, a legfontosabb cél, hogy alkalmazásuk során az állampolgárok alapjogai ne sérüljenek.
A technológia fejlődésével egyre inkább terjednek a biometrikus rendszerek, mert bizonyos azonosítók sokkal biztonságosabbak, mint a hagyományosak, ilyen lehet az ujjlenyomat, az arcképfelismerés, a vénaszkenner vagy az írisz-azonosítás. A biometrikus adatok kezelése azért vet fel adatvédelmi kérdéseket, mert olyan többletinformációval járhat, amiből akár különleges adatnak minősülő következtetéseket is le lehet levonni – hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint éppen ezért sokkal inkább érinti az állampolgárok magánszféráját, mint egy hagyományos azonosítási mód.

Forrás: orientpress.hu



A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től - közölte az Igazságügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint az törvénytervezet elfogadása esetén vége lesz az "apró betűs korszaknak", átláthatóvá válnak a szerződési feltételek, és a törvény megtiltja, hogy a bankok jogosulatlanul emelhessék a kamatot, a díjaikat és a költségeiket. Hozzátették: a kormány mellett a kormánypárti frakciók is foglalkoznak a jövő héten az előterjesztéssel.

Forrás: profitline.hu



Hetven év után megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakóinak kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt – jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán. A kormányfő az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen vett részt.
A kormányfő részt vett az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett vasárnapi megemlékezésen Szabadkán, a Zentai úti temetőben. Felavatták azt az új szobrot is, amelyet az egy éve ellopott Vergődő madár emlékmű helyén állítottak fel. Az emlékmű annak a 852, Szabadkáról és környékéről elhurcolt, főleg magyar, horvát és német embernek állít emléket, akiket 1944 őszén a temetőben végeztek ki.

Forrás: hvg.hu



A képviselők a néhány napja benyújtott 2015-ös költségvetés tárgyalása előtt még az idei büdzsé módosításáról vitatkozhatnak az Országgyűlés jövő heti, egynapos ülésén.
A plenáris ülés a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel folytatódik.A képviselők a határozathozatalok alatt előbb több nemzetközi szerződés kihirdetéséről szavazhatnak, majd a vasúti közlekedésről, a földgázellátásról és a légiközlekedésről szóló törvénymódosításokat fogadhatnak el, végül pedig a fideszes Simon Miklós mentelmi ügyében kell dönteniük. A nyíregyházi járásbíróság egy rágalmazási ügyben kezdeményezte a kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament szinte biztosan nem támogat majd a magánvádas perekben kialakult több mint húszéves gyakorlata alapján.

Forrás: hvg.hu



Bár a biztosító társaságoknak 2014.11.03.-áig kell díjat hirdetniük 2015.01.01.-re, mégis a biztosítók zöme már most közzétette az új tarifáját. Az eddig napvilágot látott adatok értelmében ez a kötelező váltás kampány is tartogatni fog meglepetéseket.
Mint bizonyára tudják, a kötelező biztosítás minden üzembentartó számára kötelező, aki a közúti közlekedésben részt vesz, vagy részt kíván venni. Azonban a jogalkotók az szerződők részére azt a lehetőséget meghagyták, hogy a biztosítók közül mindenki szabadon választhassa ki, hogy melyiknél szeretné ezt a díjat megfizetni. A szabad biztosító választásnak azonban szabályai vannak, melyeket be kell tartani az ügyfeleknek és a biztosító társaságoknak is. Az szerződőknek rengeteg határidőt, és formai dolgot kell betartani, míg a biztosító társaságoknak a kötelező biztosítás új tarifa szabályait.

Forrás: profitline.hu



Egy olasz férfi sikeresen vette fel a harcot a számítógépére előzetesen feltelepített programokkal szemben.
Amikor a felhasználók komplett konfigurációkat vagy notebookokat vásárolnak, akkor gyakran találkoznak azzal, hogy a készüléken nem csupán operációs rendszer van, hanem a gyártók által feltelepített számos felesleges alkalmazás is. Ez ellen tiltakozott egy olasz felhasználó. Az zavarta Marco Pieracciolit, hogy az általa megvásárolt számítógép tartalmazta a Windows operációs rendszer OEM-verzióját is, ő azonban egyáltalán nem tartott igényt a szoftverre. Miután nem tudta elérni, hogy visszaadják neki a program árát, 2005-ben bírósághoz fordult. A per éveken át tartott és végül az olasz legfelsőbb bíróságon Pieraccioli győzelmével ért véget.

Forrás: sg.hu



Szeretnék elérni a számlázási rendszerük zártságának auditjára kötelezett hazai szolgáltatók, hogy a döntéshozók kitolják a minősíttetésre vonatkozó szabályozás határidejét. A lobbi sikere azonban kérdéses, ezért a jogászaik szerint jobban teszik, ha mielőbb megbízást adnak az egyetlen, e célra hozzáférhető auditornak
Teljesíthetetlenül rövid az a december 31-i határidő, amikorra az október 6-án megjelent Magyar Közlöny szerint a hazai szolgáltató cégeknek auditáltatniuk kell számlázási rendszerük zártságát. Aki kicsúszik a határidőből, érvénytelen a számlája, amíg a tanúsítást meg nem szerzi. Ezen idő alatt azonban komoly üzleti károkat szenvedhet, sőt, akár ki is szorulhat a piacról.

Forrás: vg.hu