ORAC Kiadó

Megjelent a nemzeti közműszolgáltatási rendszer megszervezéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legutóbbi számában, amely hat lépésben rögzíti a rendszer megvalósításához szükséges feladatokat.
Az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelent kormányhatározat szerint a kormány kijelöli a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló részvényeinek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. általi megvásárlásához szükséges forrás biztosításáról és a részvény átruházási ügylet zárásáról, ennek a határideje október 10-e.

Forrás: jogiforum.hu



Az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. perében a határozathozatalt október 13-ra halasztotta a Fővárosi Törvényszék keddi tárgyalásán.
Az alperes magyar állam ellen folyó elsőfokú perben a bíróság végzésben elutasította a felperes bank azon kérelmét, hogy a Fővárosi Törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz.

Forrás: hirado.hu



Az FHB Jelzálogbank Nyrt. eladta a 100 százalékos tulajdonában lévő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. 49 százalékát a Magyar Postának 28,5 milliárd forintért - közölte az FHB Jelzálogbank kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az FHB Bankot a kormányzati intézkedések kapcsán várhatóan érintő negatív hatások ellentételezésére többek között az FHB Bank alaptőkéjének a 2014. szeptember 12. napján kelt tájékoztatásban közzétett, készpénzben végrehajtott felemelése szolgál névértéken 3.453.000.000 Ft, kibocsátási értéken 20.000.000.000 Ft összegben, továbbá az FHB Bank saját tulajdonú részvényeinek a Társaság által történt megvásárlása 3.999.042.000 Ft összegben.

Forrás: profitline.hu



A Magyar Nemzeti Bank ellenőrizni fogja a tisztességtelen egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása miatt a hitelfelvevőknek visszajáró összeg elszámolását, és eltökélt abban, hogy az elszámolási törvény pontos végrehajtását a rendelkezésére álló erős eszközökkel kikényszerítse. Az ügyfeleknek egyelőre nincs tennivalójuk, a bankoknak legkorábban jövő januárban kell megküldeniük a hitelfelvevők számára az elszámolást - nyilatkozta Windisch László, a jegybank alelnöke.
A parlament múlt szerdán fogadta el az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket, a Magyar nemzeti Bankhoz (MNB) azonban már most több megkeresés érkezett a hiteladósoktól ezzel kapcsolatban. Windisch László, a jegybank elnöke, az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az elszámolás kapcsán még korai panaszokkal felkeresni az MNB-t.

Forrás: hirado.hu



A függetlenségért küzdő Katalán Nemzeti Kongresszus tüntetéseket hívott össze kedd estére Katalónia-szerte, miután az alkotmánybíróság hétfő este felfüggesztette a november 9-re kitűzött függetlenségi népszavazást. Barcelonában már kedden napközben elkezdődtek a tüntetések.
Több száz tiltakozó vonult utcára Barcelonában azután, hogy a spanyol alkotmánybíróság hétfő este felfüggesztette a november 9-re tervezett népszavazást – számolt be a spanyol sajtó kedden az éjszakai eseményekről.

Forrás: hvg.hu



Egy olyan új, online átutalási szolgáltatás jelentős kockázataira figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank, amelynél a fizetéshez a fogyasztónak át kell adnia internetbanki azonosítóit egy harmadik félnek, egy szolgáltatónak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) keddi közös közleményében kifejti: ezekben az esetekben a jegybank és a fogyasztóvédelmi hatóság szerint jelentős lehet az ügyféladatokkal való visszaélés kockázata. Az újfajta online átutalási szolgáltatás az internetes bankoláshoz kötődik ugyan, azonban magát a szolgáltatást nem az ügyfél számlavezetője, hanem egy attól - és a kereskedőtől is - eltérő harmadik fél szolgáltató nyújtja. Utóbbi (például webáruházban történő fizetésnél) az ügyfél internetbanki belépési azonosítóit elkérve, és azt felhasználva, a fogyasztó nevében ad fizetési megbízást annak bankszámlája terhére.

Forrás: profitline.hu



Azt a két fiút, akik a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 évesek voltak, hat évre, a nagykorúakat 11 évre ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla kedden. A pilisszentiváni hajléktalan férfit egy korábbi konfliktus miatt bántalmazta a négy nagydarab fiú, majd sorsára hagyták az erdőben, ahol aztán meghalt.
Jogerősen hat, illetve tizenegy év szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Fővárosi Ítélőtábla azokat a fiatalokat, akik 2012 augusztusában agyonvertek egy hajléktalant Pilisszentiván külterületén.

Forrás: hvg.hu



Öt, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma várhatóan ítéletet hirdet a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet, a Lakiteleki Takarékszövetkezet, az FHB Ingatlanlízing Zrt., és a CIB Bank Zrt. ügyében, és elkezdi az Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. ügyének tárgyalását.

Forrás: privatbankar.hu



A földgázellátásról szóló törvény alapján a csatlakozási díjak szempontjainak és elemeinek megállapításával bővült a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének hatásköre október 1-től. Ezt megelőzően a csatlakozási keretrendszer meghatározása a miniszter hatáskörébe tartozott. A szeptember 29-i Magyar Közlönyben megjelent MEKH rendelet alapján nem változnak a csatlakozási díjak.
A földgázellátásról szóló törvény értelmében október 1-től a csatlakozási díjak meghatározásának szempontjait, a csatlakozási díjak elemeit, a csatlakozási díjakat és alkalmazásuk szabályait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke állapítja meg. Ezt megelőzően a csatlakozási díjak meghatározásának szempontjait, valamint a díjak elemeit a Hivatal előterjesztése alapján a miniszter állapította meg, míg a Hivatal elnöke a csatlakozási díjakat és alkalmazásának szabályait határozta meg. Ezzel egyszerűsödik és felgyorsul a csatlakozási díjakkal kapcsolatos jogalkotás, hiszen egy rendelet szabályozza a teljes rendszert.

Forrás: mekh.hu



2015. január 1-jén hatályba lép a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.), amelyre tekintettel szükséges a szabálysértési elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló új rendelet megalkotása - tudatta a Belügyminisztérium és közigazgatási egyeztetésre bocsátotta a szabályok tervezetét.
A Bv. tv. a bűnügyi elzárás egyes végrehajtási részletszabályait tartalmazza, hatálya szűken a szabálysértési elzárás végrehajtására is kiterjed. Tekintettel a szabálysértések csekélyebb társadalomra veszélyességére, valamint az ehhez kapcsolódó önálló anyagi és eljárási szabályrendszerre, a szabálysértési elzárás vonatkozásában szükséges külön megállapítani a végrehajtás alapvető, garanciális, rendeleti szintet igénylő részletszabályait.

Forrás: orientpress.hu



Az egyik jogszabály arról rendelkezik, hogy a pártok a jövőben uniós jogi státust kaphatnak, és a jövőben csak azok a pártok kaphatnak majd támogatást az uniós költségvetésből, amelyek elnyerik ezt a jogállást. A pártokkal szemben támasztott minimumkövetelmény, hogy legalább a tagállamok negyedében képviseltessék magukat, valamint tartsák tiszteletben az EU alapértékeit, az emberi jogok, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság elveit. A státus megadásáról az Európai Parlamentben működő független hatóság dönt majd, amely köteles lesz ellenőrizni azt is, folyamatosan teljesülnek-e ezek a feltételek.
"Az Európai Unió alapértékeinek nyílt és súlyos megsértése esetén a hatóság, független szaktekintélyekből álló bizottsággal való egyeztetést követően, visszavonja az európai jogi státust, hacsak a tanács és a parlament ezt egyidejűleg nem ellenzi" – derül ki a közleményből.

Forrás: hvg.hu



A Fővárosi Törvényszék elutasította első fokon a Hungerit Zrt. keresetét, amelyet a baromfifeldolgozó cég a Négy Mancs Alapítvány ellen nyújtott be jó hírnév megsértése miatt.
A Budapesten kihirdetett ítélet indoklásakor a bíró elmondta: az alperes alapítvány véleményt fogalmazott meg a felperesről, ami nem sértette a jó hírnevet. Hozzátette: a törvény szerint a jó hírnevet az sérti meg, aki másra vonatkozó, sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel. Ezzel szemben az ügyben a tényállítás nem valósult meg, mivel az alperes civil szervezet saját véleményét nyilvánította ki, amikor kampányt indított a liba- és kacsatömés, illetve tollfosztás ellen – fejtette ki a bíró. A bíró hangsúlyozta: a kampány egy álláspont kifejezésre juttatása, azt nem lehet tényállításnak felfogni.

Forrás: elelmiszer.hu



A Szervezett Gazdasági Bűnözés Elleni Hatékonyabb Fellépésért Egyesület közgyűlésének adott otthont szeptember 26-án a Szegedi Ítélőtábla.
Az egyesület tagsága az ország különböző megyéiben a gazdasági bűncselekmények felderítésében, vádemelésében és az ügyek ítélkezésében közreműködő rendőrökből, ügyészekből és bírákból áll. A közgyűlést és az azt követő szakmai konferenciát az ítélőtábla dísztermében tartották. A résztvevők megvitatták a bűncselekmények elbírálása időbeli hatályának vitatott jogértelmezési kérdéseit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal büntető-eljárásjogi helyzetét.

Forrás: szegedma.hu



A bizonyítási eljárás minden kétséget kizáróan alátámasztotta Radovan Karadzic népirtásban való bűnösségét - jelentette ki hétfői perbeszédében Alan Tieger, a volt boszniai szerb elnök ellen folyó hágai per ügyésze.
Az egykori Jugoszlávia területén a múlt század kilencvenes éveiben dúlt háborúkkal, az ott elkövetett háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekményekkel foglalkozó különleges ENSZ-törvényszéken még 1995-ben, nem sokkal a boszniai háború vége előtt emeltek vádat Karadzic ellen, de csak 2008-ban tudták elfogni, és utána kezdhették meg ellene az éveken át tartó büntetőpert.

Forrás: inforadio.hu



Az Alapjogokért Központ szerint több helyen pontatlanságokat tartalmaz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala által a magyar országgyűlési választásokról publikált jelentése.
Ezt a központ az MTI-hez hétfőn eljuttatott, az EBESZ-jelentésről szóló részletes elemzésében írta, tíz pontban foglalva össze a megítélése szerinti legsúlyosabb tévedéseket.

Forrás: mon.hu



A Magyar Bankszövetség azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
A bankszövetség MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a normakontroll szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, amelytől a szövetség szerint a most elfogadott törvény elválaszthatatlan.

Forrás: hirado.hu



A spanyol kormány kérésére az alkotmánybíróság megvizsgálta a függetlenségi népszavazás kérdését, és rendkívüli ülésen úgy döntöttek: törvénytelen a kezdeményezés. Pedig a katalán kormányfő már ki is hirdette a szavazás időpontját.
Felfüggesztette a katalán függetlenségi népszavazási törvényt és a referendum november 9-ei megtartásáról szóló rendeletet a spanyol alkotmánybíróság hétfő esti rendkívüli ülésén.A spanyol komány hétfő délután terjesztette be hivatalos kérelmét a 12 fős alkotmánybírói testületnek, azzal, hogy az mondja ki: törvénytelen a népszavazási kezdeményezés, mivel az alkotmány értelmében azt csak úgy lehetne megtartani, ha az összes választásra jogosult spanyol állampolgárnak szavazási lehetőséget biztosítanak.

Forrás: hvg.hu



Elfogadták az özönfajok kiszorításáról szóló uniós rendeletet, amelyet Budapest nem szavazott meg, mert azt szeretnénk, ha biztosan nem kerülne rá a Brüsszel által összeállított listára az akácfa. Az akác ugyanis az a behurcolt, invazív növény, amelyet hungarikummá választottak.
Az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács elfogadta hétfőn az úgynevezett idegenhonos özönfajok, vagyis az EU-n kívülről származó, agresszíven terjedő, a helyi élővilágra fenyegetést jelentő állat- és növényfajok kizárását és visszaszorítását szolgálni hivatott uniós rendeletet.

Forrás: hvg.hu



A Cozma-gyilkosság ügyében decemberben folytatódik a nem vagyoni kártérítés megítéléséért indított per a Fővárosi Törvényszéken; a pert a 2009-ben Veszprémben meggyilkolt sportoló szülei indították a büntetőügyben jogerősen elítélt Raffael Sándor és négy társa ellen.
A hétfői tárgyalást a bíróság december 10-ére halasztotta azért, hogy Marian Cozma Romániában élő szülei addig meg tudjanak jelenni Budapesten a nem vagyoni kár megállapításához szükséges szakértői vizsgálaton.

Forrás: stop.hu



Jogi küzdelmüket nemzetközi fórumokon, érdekérvényesítő harcukat viszont Szlovákiában is folytatni kívánják azok a felvidéki magyar állampolgárok, akiket a szlovák állampolgársági törvény alapján fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól.
Az érintettek az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatukban közölték: "a jogi küzdelmet az új helyzetnek megfelelően nemzetközi fórumok előtt kívánjuk folytatni, annak ellenére, hogy az elmúlt években az európai hatóságok érzéketlenek voltak a minket sújtó jogsérelmekkel szemen". Hozzátették: eltökélt szándékuk, hogy a nyilvánosság erejében bízva harcukat, vagyis a jogaikért folytatott nyomásgyakorlást Szlovákiában is folytatják.

Forrás: pecsistop.hu



Új szervezeti megoldásokat léptettek életbe a Fővárosi Főügyészségen szeptemberben a zseblopások és a számítógépes bűnözés terjedése miatt - mondta Ibolya Tibor fővárosi fővárosi főügyész.
A főügyészség igyekszik reagálni az élet változásaira, ennek jegyében hoztak létre egy önálló csoportot az újra elszaporodott zseblopási ügyek nyomozásának felügyelete és az elkövetők gyors bíróság elé állítása érdekében - mondta Ibolya Tibor.

Forrás: jogiforum.hu



Az EvoBank másodfokon tárgyalt ügyében az Alkotmánybírósághoz fordul az ítélőtábla, mert szerintük több pontban is alkotmányellenes a devizahiteles törvény. Amíg nincs AB-döntés, addig felfüggesztik a pert.
A pénzintézetek magyar állam ellen indított devizahiteles keresetei közül az EvoBanké az első, amelyet másodfokon tárgyalt a Fővárosi Ítélőtábla.

Forrás: fn.hir24.hu



A jövőben az előrecsomagolt élelmiszereken nagyobb betűmérettel és könnyebben észrevehető helyen lesznek olvashatók mindazok a kötelezően feltüntetendő adatok, amelyek a vásárlók könnyebb eligazodását segítik - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A földművelésügyi miniszter rendelet-tervezetének indoklása kiemeli: a kötelező jelölési elemek olvashatósága eddig a magyar nyelvű kiegészítő címkén nem volt azonos nagyságú az idegen nyelvű jelölésekkel. Az új szabály így szól: a magyar nyelvű megnevezést legalább a csomagoláson legnagyobb betűnagysággal feltüntetett idegen nyelvű megnevezés betűnagyságával kell feltüntetni.

Forrás: hvg.hu



Több mint 1,1 milliárd forintot ajánlottak fel az állampolgárok a személyi jövedelemadójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre 2009-ben – de hiába rendelkeztek így több mint 177 ezren, a pénz nagy részét az illetékes miniszter átcsoportosította másra, főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre. De vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is. A szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy semmibe vették az adózók akaratát, és komolyan felmerül a kormány, valamint az ellenőrző szervek felelőssége.
Időről időre botrány lesz abból, ha kiderül, hogy a személyi jövedelemadónk 1 százalékára pályázó valamelyik civil szervezet végül nem arra a célra költötte a pénzt, mint amit ígért. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy az adózó honnan tudhatná, hogy valóban arra megy-e a pénze, amire szánja. Talán emiatt is döntenek sokan úgy, hogy nem élnek jogukkal, és az szja-juk 1+1 százalékáról nem rendelkeznek.

Forrás: hvg.hu



A gyógyszertárak tulajdoni szabályozása összhangban van az uniós joggal, és megegyezik több más uniós ország szabályozásával. A kormány hamarosan válaszol a bizottság által feltett kérdésekre - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága pénteken arra, hogy az Európai Bizottság előző nap kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a patikatörvény előírásai miatt.
Az államtitkárság közleményben az áll: az Európai Bíróság már korábban is elismerte, a gyógyszerészek többségi vagy akár kizárólagos tulajdona elfogadható eszköz a gyógyszertárak szakmaiságának biztosítása érdekében.

Forrás: jogiforum.hu



Megfenyegették, nekitámadtak, de mégis ellene indult eljárás, mivel dulakodás közben eltört az egyik támadó állkapcsa. Bárkivel megeshet hasonló, de az nemigen fordul elő, hogy a támadókkal szemben nem emelnek vádat. Ha nem egyértelmű, hogy a garázdaságban kinek, mekkora a felelőssége, a bíróság szokta helyretenni ezt a kérdést.
„Ez egy tipikus jogos védelmi helyzet, mégsem annak vette a rendőrség” – mondta a hvg.hu-nak Kertész Gusztáv ügyvéd, akinek az ügyfele és a védelmére siető ismerőse gyanúsított lett egy olyan eljárásban, amely amiatt indult, mert R. Péterre egyszerre hatan támadtak, csak aztán a dulakodás közben a támadók egyike súlyosan megsérült – eltört az állkapcsa.

Forrás: hvg.hu



A héten tárgyalt mind a tíz devizahiteles perben veszítettek a pénzintézetek a Fővárosi Törvényszéken első fokon: a nagyobb bankok közül az UniCredit keresetét utasította el a bíróság, míg az AXA ügyében - eddig példátlan módon - kiegészítő ítéletet hoztak, amelyben szintén elutasították a bank keresetét.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. keresetét kedden azért utasította el a törvényszék, mert a bank által alkalmazott általános szerződéses feltételek nem feleltek meg az átláthatóság feltételének. A bíró szóbeli indoklásában elmondta: az átláthatóság elvét sérti egyebek között, hogy a bank a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi fogyasztói árindex változása esetén is egyoldalúan módosíthatta a szerződést, a változás plafonjaként az éves átlagos inflációt jelölve meg, pontosan azonban nem határozta meg, hogy a módosításra okot adó körülmény változása milyen mértékű változást hozhat a fogyasztók számára.

Forrás: profitline.hu



A Fővárosi Főügyészségen, ahol az országszerte elkövetett büntetőügyek negyede összpontosul, az esetek több mint felében már nem a klasszikus büntetőeljárások zajlanak - mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész, a vádhatóság legnagyobb szervezeti egységének vezetője az MTI-nek. Beszélt az új büntető törvénykönyv alkalmazásának első tapasztalatairól és a soroksári gyilkosság nyomozásáról is.
Ibolya Tibor a főügyészség leterheltségéről szólva elmondta: a mintegy 2000 fős magyar ügyészség legnagyobb szervezeti egységében dolgozik az ügyészek mintegy ötöde, körülbelül 400 ember, ugyanakkor tavaly a 380 ezer országszerte elkövetett bűncselekmény negyedét a fővárosban követték el, míg a vagyon elleni cselekmények terén ez az arány a 30 százalékot is eléri.

Forrás: hir6.hu



Az egészségügyben, a köznevelésben, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók is lehetnek önkormányzati képviselők és kistelepülési polgármesterek. A polgármesterek azonban nem lehetnek egyben országgyűlési képviselők is.
Az október 12-i önkormányzati választás napján lépnek hatályba az önkormányzati képviselők és polgármesterek összeférhetetlenségére vonatkozó új, a korábbinál enyhébb szabályok, így a jövőben az egészségügyben, a köznevelésben, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók is lehetnek önkormányzati képviselők és kistelepülési polgármesterek. Az új szabály egy ponton szigorítást is tartalmaz: a jövőben a polgármesterek nem lehetnek egyben országgyűlési képviselők is.

Forrás: hirado.hu



Bár a magyar választójog történetében először nyílt arra lehetőség, hogy határon túli magyarok is indulhassanak jelöltként az október 12-i önkormányzati választáson, a Nemzeti Választási Iroda szerint egyetlen ilyen jelölt sem indul a voksoláson.
Az alaptörvény szerint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak passzív választójoguk van, aktív azonban nincs, így választhatók ugyan, de nem választók az önkormányzati választáson. Ez azt jelenti, hogy elvileg képviselő, polgármester vagy akár főpolgármester is lehet egy magyar állampolgár akkor is, ha nincs Magyarországon bejegyzett lakcíme.

Forrás: hvg.hu



A jelenlegi törvények szerint a társasági adónak egykulcsosnak kell lennie 2015-től, tehát 10 és 19 százalék között egységesítik majd.Erre László Csaba közgazdász hívta fel a figyelmet a Gazdasági Rádióban.
A KPMG szenior partnere utalt arra, hogy az elmúlt években csökkent e tekintetben az adóterhelés, taoból 320 milliárd forint körül szedett be az állam, ami a GDP kb. egy százaléka. László Csaba nem lát arra lehetőséget, hogy csökkenjen a 27 százalékos áfakulcs. Mint mondta, jelenleg kétharmados törvény szól arról, hogy a társasági adónak 2015-től egy kulcsosnak kell lennie. Három, négy, öt fajta kimenetele lehet a dolognak. Akár az is elképzelhető, hogy a törvényt módosítják és ezt a határidőt kitolják vagy akár teljesen eltörlik. Előfordulhat az is, hogy 10 százalékon egységesítik a társasági adót vagy 19 százalékon, vagy valahol a kettő között. László Csaba szerint bármelyik is történik az azt jelenti, lesznek akiknek vagy csökken vagy nő az adóterhelése.

Forrás: orientpress.hu



A katalán tartomány elszakadásának megszavazásáról szóló elnöki rendeletet Artur Mas ünnepélyes keretek között írta alá, oldalán az északkelet-spanyolországi régió számos, a referendumot támogató politikai vezetőjével. A spanyol kormány, amely előre kilátásba helyezte, hogy mindent el fog követni a függetlenségi népszavazás megakadályozására, a tervek szerint rendkívüli ülést tart vasárnap.
Madrid azt tervezi, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a katalán parlament múlt pénteken elfogadott népszavazási törvényét, s ezzel eléri a referendum felfüggesztését. A népszavazási rendeletét a katalán elnök alig több mint egy héttel a skót függetlenségi népszavazás után írta alá.

Forrás: hvg.hu



Ötjegyű lesz a hívószáma az országos belföldi egyetemes tudakozó szolgáltatásának október 1-jétől: a jövőben a 11800-at kell hívni. Az eddig tudakozódásra használt 198-as számot tárcsázók figyelmét október elsejétől hangbemondással hívják fel a változásra.
Október elsejétől új telefonszámon érhető el az országos belföldi egyetemes tudakozó. A szolgáltatást ettől az időponttól kezdve valamennyi magyarországi vezetékes- és mobiltelefon-előfizető a 11800-as hívószámon veheti igénybe.

Forrás: hirek.prim.hu



Az orosz alkotmánybíróság egyszerre védte meg a homoszexualitásnak a kiskorúak körében való népszerűsítését tiltó jogszabályt, valamint a másság képviselőinek jogait állásfoglalásában.
A Vedomosztyi című orosz napilap pénteken számolt be a testület előző napi határozatáról, amely szerint a "nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagandáját" a kiskorúak körében tiltó törvény nem sérti az orosz alkotmányba foglalt emberi jogokat.

Forrás: stop.hu



A kormányzat célja, hogy az állami tulajdonú, társadalombiztosítási alapon működő egészségügyi ellátórendszer minél korszerűbb és továbbra is ingyenes legyen - hangoztatta csütörtökön Kőszegen az egészségügyért felelős államtitkár, aki az épülő egészségházat tekintette meg a vasi kisvárosban.
Zombor Gábor közölte: a szaktárca összhangot akar teremteni az ellátórendszerben, hogy fenntartható, megfelelően finanszírozott legyen. Az államtitkár hangsúlyozta: jelenleg 330 milliárd forintnyi beruházás zajlik az ország 167 pontján, ami "eddig soha nem tapasztalt mértékű rendkívüli lehetőség a magyar egészségügy számára". Zombor Gábor örömét fejezte ki, hogy olyan kisvárosokban is, mint például Kőszeg, fejlődik az alapellátás, és hamarosan egy korszerű, a betegek számára nagyobb kényelmet nyújtó egészségház épül fel.

Forrás: profitline.hu



Indokolt lehet jogszabályban rendezni azokat a kérdéseket, amelyeknél ütköznek az igazságügyi adatkezelésről és a tájékoztatásról szóló hatályos rendelkezések, az adatvédelem és a nyilvánosság szempontjai - mondta pénteken, a Győri Ítélőtáblán az ebben a témában rendezett regionális tanácskozás után újságíróknak a Kúria elnöke.
Darák Péter szerint a legégetőbb kérdés az, hogy az információszabadságról szóló törvény és az adatvédelmi eljárások általános, "tulajdonképpen a közigazgatásra kitalált" szabályai mennyiben alkalmazhatóak az igazságszolgáltatásra további jogalkotás, konkretizálás nélkül. Az igazságszolgáltatás nyilvánosságához nagyon komoly közérdek fűződik, így viszont ütköznek egymással az adatvédelem és a nyilvánosság szempontjai, érdekei - mondta.

Forrás: jogiforum.hu



Az Alkotmánybíróság szeptember 23-án meghozott határozatában több alkotmányos követelményt állapított meg a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok minősítési szabályaival kapcsolatban. Az ügyben az alapvető jogok biztosa fordult az Alkotmánybírósághoz, amely az indítvány alapján azt vizsgálta, hogy a minősített adatok védelméről szóló törvény adatok minősítésére vonatkozó rendelkezései sértik-e a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot.
A határozat szerint a minősítésre vonatkozó szabályok önmagukban nem alaptörvény-ellenesek, azonban az Alaptörvénnyel ellentétes értelmezést is megengednek, ezért az Alkotmánybíróság több alkotmányos követelményt határozott meg. Mivel a minősítési szabályok nem írják elő egyértelműen a minősítéshez fűződő közérdek mellett a minősítendő adat nyilvánosságához fűződő közérdek figyelembevételét, ezért alkotmányos követelmény, hogy a minősítő a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat minősítése felőli döntés során a minősítéshez fűződő közérdek mellett a minősítendő adat nyilvánosságához fűződő közérdeket is vegye figyelembe, és csak akkor döntsön az adat minősítéséről, ha minősítéssel elérni kívánt cél arányban áll a minősített adat nyilvánosságához fűződő érdekkel.

Forrás: orientpress.hu



Az Alba Takarékszövetkezet felszámolása miatt 13 183 ügyfelet érint a kártalanítás, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kötelezettsége 11,9 milliárd forint - közölte az OBA pénteken az MTI-vel.
A betétesek 92 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága 0,9 millió forint. A betétesek kártalanítása a jövő héten kezdődik meg. Az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét a jegybank augusztus 29-én visszavonta, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) betét-kifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez.

Forrás: profitline.hu



A jogalkalmazásban szerzett tapasztalatok cseréjéről állapodott meg a Pécsi Ítélőtábla és a németországi bambergi táblabíróság (Oberlandesgericht Bamberg) elnöke Pécsett pénteken.
Makai Lajos, a pécsi táblabíróság elnöke a bambergi bíróság vezetőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az együttműködés keretében lehetőség nyílik közös bírói találkozók megtartására, magyar bírák németországi és német bírák magyarországi szakmai útjaira.

Forrás: mon.hu



Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen a patikatörvény előírásai miatt, az Emmi szerint viszont a gyógyszertárak tulajdoni szabályozása összhangban van az uniós joggal, és megegyezik több más uniós ország szabályozásával. A kormány hamarosan válaszol a bizottság által feltett kérdésekre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága közleményben reagált arra, hogy az Európai Bizottság előző nap kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a patikatörvény előírásai miatt.

Forrás: hvg.hu



Országgyűlési választási évben október 15. helyett október 31-ig kell a parlament elé terjesztenie a kormánynak a következő évi költségvetési törvényjavaslatot - egyebek mellett ezt mondja ki az a szerdán elfogadott törvénycsomag, amely mintegy kéttucatnyi jogszabály módosítását tartalmazza. Így rendelkezik például a 98 százalékos különadó korrigálásáról, lehetővé teszi, hogy az Eximbankot párttisztségviselő vezesse, hogy a tévécsatornák ezután se kérhessenek programdíjat, és rendezi emellett az iskolai papírgyűjtés helyzetét is.
A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett módosítási csomagot 151 igen szavazattal, 28 nem ellenében fogadták el.

Forrás: jogiforum.hu



Pécs belvárosában és a baranyai megyeszékhely több városrészében nem lehet életvitelszerűen a közterületen tartózkodni október közepétől - döntött csütörtöki ülésén a pécsi közgyűlés.
A testület a közterületek használatáról szóló rendelet módosításával megtiltotta az életvitelszerű tartózkodást a szűken vett belvárosban, emellett olyan külső városrészekben, amelyeken az utcákat, tereket az utóbbi években újították fel.

Forrás: jogiforum.hu



Németországban az egyházi intézmények eltilthatják alkalmazottaikat a muzulmán fejkendő viselésétől - döntött a német szövetségi munkaügyi bíróság.
Az erfurti bírói testület szerint az egyházi intézmények és az alkalmazásukban lévő munkavállalók viszonyában az egyházak önmeghatározáshoz fűződő joga előbbre való, mint az alkalmazottak joga ahhoz, hogy munkavégzés közben is kifejezhessék vallásukat.

Forrás: jogiforum.hu



Mi van akkor, ha egy gyanúsított belemegy a vádalkuba a rendőrséggel, az információit felhasználják, de ő semmilyen kedvezményben nem részesül? Semmi! Ezt a helyzetet elégelte meg egy ügyvéd, aki egy folyó üggyel kapcsolatban kéri az Alkotmánybíróságot, hogy állapítson meg mulasztásos alkotmánysértést. A vádalkuval nem csak az a probléma, hogy néha nem tartják be, komoly intézményi garanciák hiányoznak az alkalmazásánál.
Az Alkotmánybírósághoz fordul egy budapesti ügyvéd a nyomozati alku (népszerűbb néven: vádalku) garanciális hiányosságai miatt. Baranyi Róbert védencét, egy zsarolási ügy hetedrendű vádlottját szerdán három év hat hónap szabadságvesztésre ítélték első fokon. A férfinek és a társainak egy építő ipari kft. vezetője nem fizette ki a munkájukért járó fizetséget. Mint alvállalkozók nem kevesebbet, mint félmilliárd forintot követeltek, és mivel úgy látták, hogy semmi esélyük nincs a pénzük behajtására, egy kompromittáló felvétellel megzsarolták az ügyvezetőt, valamint kilátásba helyezték, hogy ha nem fizet, akkor megölik és a családja is pórul jár. A megzsarolt cégvezető a rendőrségen feljelentést tett, így indult meg az eljárás.

Forrás: hvg.hu



Új helyszínen, a Fővárosi Törvényszéken, új bíróval és ma még ismeretlen időpontban kezdhetik "újratárgyalni" a porig rombolt selypi cementgyár környékén élő, azbesztózis miatt megbetegedettek perét - írta a Népszava.
Igyártó Gyöngyi ügyvéd a lapnak elmondta: a persorozat szeptember 10-én kezdődött volna a Budai Központi Kerületi Bíróságon, és a gyorsított eljárás miatt már október 10-én véget kellett volna érnie.

Forrás: hirado.hu



Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot – miként Észtországot és Görögországot is -, hogy hozza összhangba nemzeti vasútbiztonsági előírásait az e tárgykörben született uniós irányelvvel. A brüsszeli testület ezzel új szakaszba léptette e három tagállammal szemben indított kötelezettségszegési eljárását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy még nem kapta meg a hivatalos értesítést.
Magyarország vonatkozásában az uniós jog érvényesülésén őrködő javaslattevő-végrehajtó intézmény az országos vasútbiztonsági hatóság függetlenségét illetően táplál bizonyos aggályokat – konkrétan a vasútbiztonsági hatóságnak az infrastruktúra-üzemeltetőkkel, illetve vasúttársaságokkal szembeni műszaki segítségkérési jogosítványait, illetőleg a vasútbiztonsági hatóságnak a nyomozó szervekkel szembeni baleseti jelentéstételi kötelezettségét illetően.

Forrás: mon.hu



Immár jogerős: az RTL Klubért és a TV2-ért továbbra sem kérhetnek programdíjat a médiacsoportok.
Az Országgyűlés tegnap elfogadta a törvénymódosítást, amely továbbra is – egészen pontosan a szabályozó kormányrendelet megjelenéséig – megtiltja programdíj szedését a nagy kereskedelmi csatornák, az RTL Klub és a TV2 számára.

Forrás: mediapiac.com



Varga Mihály rendelete szerint jövőre három munkanapot helyeznek át.
Január 2-a, péntek, augusztus 21-e, péntek, és december 24-e, csütörtök pihenőnap lesz. Ezek helyett január 17-e, augusztus 8-a, valamint december 12-e lesz az a három szombat, amikor dolgozni kell.

Forrás: vg.hu



15 év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Törvényszék Thomas Robert Bindbergert, aki két évvel ezelőtt halálra gázolt egy motoros rendőrt a Csongrád megyei Apátfalván. A bíróság az osztrák férfit bűnösnek találta emberölés és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint közúti veszélyeztetésben.
A hummerös gázoló bocsánatot kért az elhunyt rendőr családjától az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában a csütörtöki tárgyaláson. Többször is kimondta a sajnálom és a bocsánat szót. Hozzáfűzte: nem szándékosan tette, nem ez volt a célja, pánikban volt. A bírónak megismételte: sajnálja a történteket.

Forrás: mno.hu



Zöld utat kapott az állam az MKB bank megvásárlására - közölte a jegybank. A döntés egyúttal a bank által teljesen vagy részben birtokolt leányvállalatokban való állami tulajdonszerzést is jelent.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa jóváhagyta, hogy a magyar állam 99,99 százalékos tulajdonrészt (közvetlen befolyásoló részesedést) szerezzen az MKB Bank Zrt.-ben. A jegybank az államot képviselő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium engedélykérelme alapján egyúttal döntött arról is, hogy az állam közvetett minősített befolyást szerezhet az MKB Általános Biztosító Zrt.-ben és az MKB Életbiztosító Zrt.-ben, illetve közvetett befolyásoló részesedésre tehet szert az MKB Pénzügyi Zrt.-ben, az MKB EUROLEASING Pénzügyi Zrt.-ben, az MKB EUROLEASING Autóhitel Zrt.-ben és az EXTER-IMMO Zrt.-ben.

Forrás: klubradio.hu



A felperes ugyan a jogszabályi környezet teljes körű figyelembevételét kérte, azonban a bíróság a perben nem vizsgálhatja a pénzintézmény magatartási kódexét sem. 441,5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték a takarékszövetkezetet.
Elutasította a Szigetvár Takarékszövetkezet magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Forrás: hvg.hu



A kormány még ma megkezdi kidolgozni a fair bankrendszerről szóló törvényt, melyet a tervek szerint még az idén elfogadhatnak. Rogán Antal a köztévében elmondta, hogy ezzel a bankok is jól járnak, egy átlátható árazású, tisztességes bankrendszerben ugyanis az emberek szívesen vesznek fel hitelt.
A bankok elszámoltatása 1,3 millió embert érint. Nem csak a devizahitelekről szól, hanem a forinthitelekről is, valamennyi, magánszemély által felvett hitelről. Ezeknek minden forintjáról a bankoknak el kell számolniuk – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 Ma reggel című műsorában.

Forrás: orientpress.hu



Az Állami Számvevőszék már elindította a 2015. évi központi költségvetési törvénytervezet véleményezésének folyamatát. Az ÁSZ az ellenőrzése során illeszkedik az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításhoz, és kiemelten fókuszál a költségvetési tervezés minőségét, megalapozottságát érdemben befolyásoló kérdésekre, valamint a korábbi években igazolódott kockázatot hordozó előirányzatokra - írják közleményükben.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rajta tartja a szemét a költségvetés folyamatokon. Az ÁSZ törvényi előírás szerint évente ellenőrzi az előző évi központi költségvetés végrehajtását (zárszámadás), valamint véleményezi a következő évi központi költségvetés tervezetét. Emellett az ÁSZ – szintén a törvény értelmében – támogatja a „jó kormányzást” és a Költségvetési Tanács (KT) munkáját.

Forrás: orientpress.hu



Nemzeti emlékhellyé vált a Pannonhalmi Főapátság, az ezt jelképező sztélét 2014. szeptember 24-én, Szent Gellért vértanú püspök ünnepén avatták fel. A sztélét a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Radnainé dr. Fogarasi Katalin leplezte le Hegy László, az EMMI egyházi kapcsolatért helyettes-államtitkára és Várszegi Asztrik főapát társaságában.
„A Pannonhalmi Bencés Főapátság nem csak a múlt, nem csak nemzetünk történelmének, elmúlt ezer esztendejének hírnöke, hanem a jövőhöz is szóló, a XXI. század nyelvén beszélő lelki-szellemi centrum is, amely - az évszázadok során megőrzött, ugyanakkor megújuló üzenetével - részt vállal jövőnk alakításában is” - emelte ki emlékhely-avató beszédében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Forrás: kormany.hu



Az elmúlt időszakban Magyarországon is elterjedtek azok az adótervezési technikák, amelyek arra épülnek, hogy egy társaság kettős adózási illetőséggel rendelkezik, azaz egy adott országban van bejegyezve, viszont egy másikban rendelkezik ügyvezetéssel. Ezzel nem csupán adózási előnyökhöz juthat a cég, de jogi kockázatait is mérsékelheti vagy akár kivédheti. Ugyanakkor, nem árt tisztában lenni az ezzel járó számviteli és adminisztrációs előírásokkal. -véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A közfelfogásban elterjedt nézet szerint egy cégnek abban az országban van adózási illetősége és ennél fogva elsődlegesen adókötelezettsége, amelyikben bejegyezték. Ha tehát egy társaságot Magyarországon jegyeztek be, az magyar illetőségű, és ezáltal Magyarország adóztathatja a társaság teljes jövedelmét - függetlenül attól, hogy a jövedelem mely országból származik.

Forrás: profitline.hu



Az Ab szerint a nyilvánosságra hozatal akkor nem öncélú, ha az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül.
Az Ab szerdán közzétett határozatában olvasható értelmezés szerint a nyilvánosságra hozatal akkor nem öncélú, ha az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül.

Forrás: ma.hu



A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy a BRFK hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg, amikor 2012-ben közlekedési okokra hivatkozva akarta megtiltani a melegfelvonulást.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla imegállapította: szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amikor 2012 áprilisában a közlekedés ellehetetlenülésére hivatkozva megtiltotta a Budapest Pride felvonulást – közölte szerdán a Magyar Helsinki Bizottság és a Háttér Társaság a Melegekért.

Forrás: hvg.hu



Bár az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége miatt az ügyfeleknek visszajáró összegeket a jegybank képlete alapján kell majd kiszámítaniuk a bankoknak, a hatályos, első devizahiteles törvény alapján azonban szerdáig be kell nyújtaniuk az MNB-nek saját képletüket is.
Az MTI kérdésére az MNB-nél elmondták: a nyáron elfogadott első devizahiteles törvény alapján az árfolyamrés semmis, az ügyfeleknek visszajár az ilyen címen elvont pénz, és ennek kiszámítási módját a bankoknak szeptember 24-ig be kell nyújtaniuk az MNB-nek. Az MNB korábban közzétett egy iránymutatást a számításhoz, a parlament azonban éppen szerdán tárgyalja a második devizahiteles törvényt, amely az árfolyamrésen kívül az egyoldalú szerződésmódosítás miatt visszajáró összegekre is vonatkozik, ezeket együttesen, egyetlen képlet alapján számoltatja ki.

Forrás: profitline.hu



Elfogadta a parlament szerdán az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank (MNB) állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016 áprilisáig.
A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett jogszabályt 167 igen, egy nem szavazattal, két tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház. Utóbbi voksokat három független képviselő, Fodor Gábor, Kónya Péter és Szabó Szabolcs adta le.

Forrás: profitline.hu



A közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályt is módosított szerdán az Országgyűlés a fideszes Németh Szilárd és Balla György javaslatára, akik ügyfelek javaslataira hivatkozva kezdeményezték a változtatásokat.
A 143 igen, 23 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott törvénymódosítással kiterjesztették a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére.

Forrás: hirado.hu



Bár a kamara évek óta szorgalmazza az igazságügyi szakértők szakmai alkalmasságának folyamatos vizsgálatát, ez csak azt követően lett fontos az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy a Rezesova-ügyben eljáró két szakértő kizárása kapcsán a bíró gyakorlatilag felszólította a jogalkotókat, hogy tegyék objektívebbé a rendszert. Az új szabályozást október közepére ígéri a szaktárca
„El kell gondolkodni azon, nem kellene-e változtatni a jogalkotónak, hogy objektívebbé tegyék a rendszert. Hogy olyan szakértőkre támaszkodhasson a bíróság, akik valóban függetlenek” – fogalmazott Stubeczky Sarolta tanácsvezető bíró a négy halálos áldozatot követelő balesetet okozó szlovák Eva Rezesová ítélethirdetésekor. Az eljárás során két szakértőt is kizártak elfogultság miatt a perből.

Forrás: vg.hu



Szeptember harmadik hétvégéjén Balatonalmádiban rendezte a Magyar Jogász Egylet a jogásztársadalom csúcstalálkozóját, a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlést. A következő hetekben többször foglalkozunk a konferencia legnagyobb hatású előadásaival. Elsőként az Alkotmánybíróság elnökének és az igazságügy-miniszternek a beszédét idézzük fel.
„Soha nem látott sztárparádé”, „Balatonalmádi lesz a magyar jogásztársadalom központja” – ilyen és hasonló hangzatos címekkel harangozták be a jogi honlapok a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlést, amelyet szeptember 18-20. között rendezett meg Balatonalmádiban a Magyar Jogász Egylet. Ha végigböngésszük a programfüzetet, az előadók névsora önmagáért beszél: Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, aki a jogászgyűlés elnöki tisztét is elvállalta, Darák Péter, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, Trócsányi László igazságügy-miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Vékás Lajos akadémikus, Németh János professor emeritus, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Erdei Árpád professor emeritus, az Alkotmánybíróság volt helyettes elnöke. A rendezvény vendéglátója, Sárközy Tamás egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet elnöke mellett moderátor volt Mészár Róza, a Kúria tanácselnöke, a Magyar Jogász Egylet főtitkára, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke, Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke, Bartal Géza, a Kúria tanácselnöke, a Magyar Jogász Egylet alelnöke és Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese, a Magyar Jogász Egylet alelnöke. Rajtuk kívül még szerepet vállalt a rendezvényen Répássy Róbert, a szaktárca parlamenti államtitkára, Patyi Gergely igazságügyért felelős államtitkár és Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke is.

Forrás: jogiforum.hu



Áder János köztársasági elnök szeptember 23-i, keddi hatállyal nevezte ki a külgazdasági és külügyi tárca vezetőjévé a politikust, aki az uniós biztosnak jelölt Navracsics Tibort váltja a miniszteri poszton.
Esküt tett szerdán az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a frakciók képviselői gratuláltak az új miniszternek. Áder János köztársasági elnök - mint ahogy az államfői átirat parlamenti ismertetésében is elhangzott - szeptember 23-i, keddi hatállyal nevezte ki tárcavezetővé Szijjártó Pétert.

Forrás: hirado.hu



Az Országgyűlés szerdán titkos szavazással alkotmánybíróvá választotta Czine Ágnest, Sulyok Tamást és Varga Zs. Andrást, a kormánypárti jelölteket.
Megválasztották szerdán a parlamentben a kormánypárti alkotmánybíró-jelölteket.Czine Ágnes bírót, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetőjét 156 igen szavazattal, egy nem és egy tartózkodás mellett választották alkotmánybíróvá. Sulyok Tamás ügyvéd, a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének oktatója 138 igen szavazattal, 4 nem ellenében, egy tartózkodás mellett lett az Alkotmánybíróság (Ab) tagja.

Forrás: hvg.hu



A közbeszerzési szerződés odaítélése keretében előírt minimálbér nem terjeszthető ki valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező alvállalkozó munkavállalóira, ha e munkavállalók kizárólag ebben az államban teljesítik az érintett szerződést. A szolgáltatásnyújtás szabadságával nem egyeztethető össze az e másik tagállamban érvényesülő létfenntartási költségekkel arányban nem álló minimálbér fizetésére vonatkozó követelmény - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
Észak Rajna Vesztfália tartomány (Németország) egyik törvénye azt írja elő, hogy egyes, szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések csak olyan vállalkozások számára ítélhetők oda, amelyek az ajánlattételkor kötelezettséget vállaltak arra, hogy az alkalmazottaik részére a szolgáltatásnyújtás teljesítéséért 8,62 euró összegű minimálórabért fizetnek. E törvény így kívánja biztosítani, hogy a munkavállalóknak megfelelő bért fizessenek a „szociális dömping” megelőzése, valamint annak elkerülése érdekében, hogy azon versenytárs vállalkozásokat büntessék, akik alkalmazottaik számára megfelelő bért biztosítanak.

Forrás: jogiforum.hu



Ma már vérnyomást és vércukorszintet is lehet mérni mobil-egészségügyi alkalmazásokkal, de segítségükkel akár agyi funkcióinkról is gyorsan információkat szerezhetünk. Rengeteg hasznos életmódjavító alkalmazás található már a piacon, azonban az általuk használt és tárolt adatok új kérdéseket vetnek fel adatvédelmi szempontból.
Mivel a felhasználók az elektronikus alkalmazásokban gyakran az egészségügyi állapotukra vonatkozó információkat is megosztanak, az alkalmazások területén biztonságos, de mégis korszerű adatvédelmi szabályozás szükséges.

Forrás: vg.hu



Az Igazságügyi Minisztérium (IM) javaslata szerint negyven év után automatikusan, hivatalból indulna kegyelmi eljárás a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében – mondta Répássy Róbert, az IM parlamenti államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A tárca azt javasolja a kormánynak, hogy egy hivatalból induló, automatikus kegyelmi eljárást vezessenek be azoknál az elítélteknél, akiknél a bíróság az életük végéig kizárta a feltételes szabadságra bocsátást – mondta Répássy Róbert.

Forrás: hvg.hu



Jövő évtől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelettel korlátozza a hitelfelvételt. Mekkora változást hoz ez? Mennyiben befolyásolja az idei évben éppen csak magához tért lakáshitelezést és a lassan talpra álló ingatlanpiacot?
Szeptember elején megjelent az MNB elnökének rendelete a jövedelemarányos törlesztőrészlet és hitelfedezeti arányok szabályozásáról, vagyis, hogy adott jövedelem mellett mekkora hitel vehet fel valaki.

Forrás: privatbankar.hu



Első fokon, nem jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék az UniCredit Bank Hungary Zrt., az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt., az Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt., valamint a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen benyújtott keresetét.
Négy pénzügyi intézmény állam ellen benyújtott keresetét utasította el első fokon a Fővárosi Törvényszék kedden.

Forrás: hirado.hu



Egyesíti a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyét a Fővárosi Törvényszék – mondta a bíró a médiavállalkozó megölésével vádolt Jozef. R. és társa büntetőperének keddi tárgyalásán a törvényszéken.
Az egyesítés azért szükséges, mert mindkét 1990-es években elkövetett élet elleni cselekmény vádlottja a szlovák férfi. Az egyesítésről szóló döntés rövidesen megszületik, az egyesített eljárás első tárgyalását novemberre tűzte ki a bíró.

Forrás: hvg.hu



Együttműködési megállapodást írt alá egyiptomi kollégájával Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki a kedden véget ért négynapos egyiptomi látogatása során tárgyalt az alkotmánybíróság, illetve a legfelsőbb bíróság elnökével is, valamint részt vett a Szegedi Tudományegyetem alexandriai partnerintézetének évnyitóján.
Trócsányi László az MTI-nek Kairóban elmondta, hogy az egyiptomi igazságügyi miniszterrel, Mahfúz Száber Abdel-Káderrel kötött megállapodás értelmében a két minisztérium a jövőben együtt kíván működni olyan területeken, mint például a vegyes házasságokból adódó gyermekelhelyezés kérdése, mégpedig úgy, hogy a gyermekek érdekeit szem előtt tartva "elkerüljük azokat az eseteket, amelyek évekig tartó hercehurcával járnak".

Forrás: hirado.hu



Magyarországon hozzávetőleg 500 ipari és egyéb létesítményt (például hulladékkelező telepeket, energiatermelő létesítményeket, könnyű- és nehézipari üzemeket, állattartó telepeket) érint az IPPC szabályozás, gyakorlatilag minden jelentős ipari szektorban.
Az egységes környezethasználati engedély (IPPC engedély) Magyarországon és az EU-ban lényeges alapfeltétele a legkülönbözőbb ipari és energetikai beruházásoknak, amelyek környezeti terheléssel járnak. Ezért nagyban befolyásolhatja a magyar gazdaság működését az, hogy ugyan némi késéssel, de 2014-re Magyarország is összhangba hozta az IPPC-vel kapcsolatos jogszabályait a hatályos uniós joggal.

Forrás: vg.hu



Áttekintette az igazságügyi szakértői rendszer problémáit az Igazságügyi Minisztérium (IM), a rendszer átalakításának javaslata október közepére készül el, de már most nyilvánvaló, hogy a szakértők függetlenségét, pártatlanságát erősíteni kell - mondta Patyi Gergely, az IM igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára egy sajtóbeszélgetésen.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazságszolgáltatásban minden mindennel összefügg, ezért nem lehet önállóan kezelni az egyes területeket, így például az igazságügyi szakértők problémáit. Egy-egy részterületen a szabályok megváltoztatása máshol nem várt problémákat okozhat, ezért nagyon fontos, hogy - bár érezhető a társadalmi igény a rendszer mielőbbi átalakítására - körültekintően járjon el a tárca, amikor megfogalmazza az átalakítási javaslatait - tette hozzá.

Forrás: hirado.hu



A jelenlegi uniós költségvetési időszakban, azaz 2014 és 2020 között a Magyarország számára elérhető összes kohéziós támogatás 20,56 milliárd euró (mintegy 6385 milliárd forint) – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI érdeklődésére.
Az MTI azt követően kereste meg a tárcát, hogy Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szombaton azt mondta: az utóbbi időszak eredményei azt mutatják, hogy a magyar gazdaság egyre egészségesebb, és egyre jobban teljesít az európaihoz képest, ezt pedig tovább erősítik majd a hamarosan elérhető fejlesztési források. Rákossy Balázs kiemelte: a kormány már döntött arról, hogy mintegy 68 milliárd forint értékben elkezdődik a pályázatok kiírása a 2014-2020-as fejlesztési időszak keretére. Az első pályázatokat október elejéig kiírják.

Forrás: trademagazin.hu



Hat olyan ügyben hozott elmarasztaló ítéletet kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarország ellen, amelyekhez hasonlókban a bírák már korábban is megállapították, hogy a magyarországi szabályozás vagy eljárás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
Három olyan ügyben döntöttek a strasbourgi bírák, amelyekben a Munkáspárt tagjai azért követeltek kártérítést, mert szerintük a magyar állam megsértette az önkifejezés szabadságához való jogukat azáltal, hogy a magyar bíróság elmarasztalta őket tiltott önkényuralmi jelképek, vörös csillag, valamint sarló-kalapács használatáért.

Forrás: hvg.hu



2014. július 1-jei hatállyal több ponton változott a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a felvásárlást vagy egyesülést tervező vállalkozások számára az összefonódás bejelentésére nyitva álló, korábbi 30 napos határidőt törölte a jogalkotó. Ehelyett a törvény bevezette a végrehajtási tilalom intézményét, aminek értelmében a kérelem bármikor benyújtható, de a Gazdasági Versenyhivatal engedélye nélkül az összefonódásra nem kerülhet sor, azaz a bejelentés késedelme a tranzakció zárását is késlelteti.

Forrás: vg.hu



Törvénytervezetet készítenek a kiadók és az importőrök, amelynek értelmében ők, és nem a kereskedők határozhatnák meg a könyvek árát. A magyar könyvpiac nagysága a tankönyvek nélkül 42 milliárd forint.
Heteken belül eljuttatnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy jogszabálytervezetet a könyvkiadók, amelyben a könyvek fogyasztói árát a kiadók és az importőrök közösen határoznák meg, és azon egy évig nem változtathatnának a boltok.

Forrás: hvg.hu



A Fővárosi Ítélőtáblától átvett ügyek miatt nem késett a régiós ügyek elbírálása sem az első félévben a Debreceni Ítélőtáblán: a büntetőügyek 90, a polgári ügyek 80 százalékát határidőben, 3-4 hónap alatt feldolgozták - közölte a táblabíróság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.
Balla Lajos tájékoztatása szerint az első fél évben érkezett 1319 és a korábbi időszakról áthúzódó 387 ügyből 1363-at, a Fővárosi Ítélőtáblától átvett 163 peres ügyből 69-et ítélethirdetéssel lezártak. Elmondta, hogy az ítélőtáblán 15 devizahiteles ügyet függesztettek fel, és felkészültek az önkormányzati választásokkal kapcsolatos jogorvoslatra is.

Forrás: hirado.hu



Közepesen szigorú a magyarországi szabályozás az Országgyűlés elnökének fegyelmi jogköréről - állapította meg az Alapjogokért Központ a hatályos házszabályi rendelkezéseket vizsgáló elemzésében.
Mint írták, az elemzés során különös figyelmet fordítottak a fegyelmi jogkörre, mivel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nemrégiben ezzel összefüggésben marasztalta el Magyarországot. A központ összevetette több európai parlament belső működésre vonatkozó szabályainak fegyelmi jogkörét. Összességében megállapítható - írták -, hogy a vizsgált 15 ország parlamenti joggyakorlatának mindegyike tartalmaz a tárgyalás rendjének betartására és betartatására vonatkozó előírásokat, valamint tipikusnak tekinthető az a gyakorlat, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlására a házelnök jogosult.

Forrás: jogiforum.hu



Szerdán és pénteken tartja következő ülését az Országgyűlés. A képviselők a hét közepén fogadhatják el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak vitát.
A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az interpellációkra, valamint azonnali kérdésekre és kérdésekre a szerdai ülésnapon kerül sor és ekkor fogadhatják el az őszi ülésszak egyik legfontosabb törvényét, amellyel a kormány a bankok elszámoltatására törekszik. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában történelmi jelentőségűnek nevezte a devizahitelesek megsegítését. A kormányfő szavai szerint az elszámoltatás középpontjában az igazságosság, a méltányosság és a tisztesség áll.

Forrás: jogiforum.hu



Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a kormánypárti többség igen szavazataival támogatta a három alkotmánybíró-jelölt, Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András megválasztását.
Czine Ágnes bírót, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetőjét, Sulyok Tamás ügyvédet, a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének oktatóját, és Varga Zs. Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánját, korábbi legfőbb ügyész-helyettest a kormányoldal jelölte.

Forrás: ma.hu



A Kúria törvénysértést észlelt a büntető anyagi jogi kérdések kapcsán, ezért változtatta meg az ötödrendű vádlottat, Balázs Pétert érintő ítéletet.
A Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokon hozott ítéletet a Baumag-ügyben hétfőn kihirdetett határozatában azzal, hogy az ötödrendű vádlott esetében mellőzi a próbára bocsátást.

Forrás: hvg.hu



A magyar jogban nincs átfogó szabályozás az ingatlanok értékének meghatározására, a Kúria ezért egységes szempontrendszert akar létrehozni.
Egységes szempontrendszert kíván meghatározni a Kúria arra, hogy a bírók a kisajátítási perekben miként állapítsák meg az ingatlanok értékét - írta a Magyar Nemzet.

Forrás: hvg.hu



A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2014-ben az év elején még javuló európai konjunktúra és a vártnál jobban emelkedő belföldi felhasználás következtében 3%-kal, esetleg kissé ennél is gyorsabban növekszik. 2014. II. félévében és különösen 2015-ben azonban – mivel a növekedés hajtóerői már a tavalyi év második felében hatottak, így ezek dinamizáló hatása kimerülőben van – kb. 2%-os növekedés várható.
A 2014. I. félévi gyorsulás részben átmeneti tényezők következménye. A magyar gazdaság nemzetközi megítélése magas adósság-megújítási szükséglete, alacsony potenciális növekedése és az európai normáktól számos vonatkozásban eltérő intézményrendszere miatt negatív.

Forrás: profintline.hu



A pénzügyi és kereskedelmi piacokon, illetve a közszolgáltatásoknál is felértékelődik a fogyasztóvédelem, s ebben kitüntetett szerepe van a békéltető testületek tevékenységének is - mondta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, a BKIK mellett működő Budapesti Békéltető Testület és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Békéltető Testületének hétfői budapesti konferenciáján.
Az MNB fogyasztói jogérvényesítését jelzi, hogy 2014-ben eddig több mint 300 fogyasztóvédelmi eljárást indított. Az idén lezárt vizsgálatok közül 265 esetben állapított meg jogszabálysértést, és szabott ki több mint kétmilliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot - összegezte Windisch László, a jegybank alelnöke. A büntetések jelentős része az egyoldalú, a fogyasztókra nézve kedvezőtlen szerződésmódosításokkal kapcsolatos jogsértésekhez kötődött.

Forrás: jogiforum.hu



Várhatóan nem kell a 10 ezer forintos elszámolási díjat megfizetnie azoknak a hiteleseknek, akik korábban végtörlesztéssel rendezték a devizahitelüket, ám ahhoz forint alapú kölcsönt vettek fel - ezt is tartalmazza az a módosító javaslat, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.
A testület az elszámolási törvényjavaslat részletes vitájában támogatta a szerződésekre vonatkozó felmondási moratóriumot is az elszámolási időszakra. A bank ennek értelmében az addig történtektől függetlenül nem mondhatja fel a fogyasztói hitelszerződést az elszámolási idő alatt. A módosító javaslatcsomagot az bizottság számára indítványozó Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Répássy Róbert ismertette a testület előtt.

Forrás: orientpress.hu



Garázdaság vétsége miatt múlt csütörtökön megkezdődött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökének büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – értesült a Magyar Nemzet.
Krejniker Miklós azért került a vádlottak padjára, mert 2012 februárjában rátámadt a Szabad Riport internetes portál újságírójára a kamara árverési csarnoka előtt. Fort András kamerával követte a kamara elnökét, aki megragadta az újságíró kezét, abból a kamerát megpróbálta kivenni, miközben szidalmazta, sértegette őt. Az esetről videofelvétel is készült.

Forrás: mno.hu



A megszokottól eltérően szerdán és pénteken ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét közepén elfogadhatják a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kabinet számításai szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament emellett szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak vitát.
A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az interpellációkra, valamint azonnali kérdésekre és kérdésekre a szerdai ülésnapon kerül sor és ekkor fogadhatják el az őszi ülésszak egyik legfontosabb törvényét, amellyel a kormány a bankok elszámoltatására törekszik. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában történelmi jelentőségűnek nevezte a devizahitelesek megsegítését. A kormányfő szavai szerint az elszámoltatás középpontjában az igazságosság, a méltányosság és a tisztesség áll.

Forrás: hirado.hu



A választási bizottságok nem vizsgálhatnak kampányígéreteket, még ha teljesen egyértelmű is, hogy azokat lehetetlen betartani - írta az MTI. De miért is tennének ilyet?
A választási bizottságok nem vizsgálhatják az önkormányzati választáson induló jelöltek vagy jelölő szervezetek kampányígéreteinek valóságtartalmát, még abban az esetben sem, ha teljesen egyértelmű, hogy azokat lehetetlen teljesíteni.

Forrás: hvg.hu



Bár a települési képviselő-testületek, polgármesterek megválasztásában nemcsak a magyar és az uniós állampolgárok, hanem bevándorlók, letelepedők és menekültek is részt vehetnek, ha van bejelentett magyarországi lakóhelyük, összességében mégis kevesebben voksolhatnak október 12-én, mint a parlamenti szavazáson.
Az országgyűlési választáson a magyarországi lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok (körülbelül 8 millió 20 ezren) szavazhattak, illetve a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok közül - akiknek szintén volt aktív választójoga - valamivel kevesebb mint 200 ezren vetették magukat névjegyzékbe. Vagyis több mint 8 millió 220 ezren voksolhattak áprilisban.

Forrás: hirado.hu



Egy idén augusztus végén megjelent kormányrendelet alapján ismét lehetőség van egyedi kormánydöntésen alapuló regionális beruházási támogatás (EKD támogatás) igénylésére. A Deloitte összegyűjtötte az igénylés legfontosabb szabályait, és a korábbi szabályozáshoz képest bevezetett lényeges változásokat.
Márkus Csaba, a Deloitte Zrt. Kutatás-fejlesztési és Állami támogatások üzletágának igazgatója elmondta: A regionális támogatási térkép változásai következtében Budapesten és több Pest megyei településen nagyvállalatok számára a regionális beruházási támogatás nem érhető el a jövőben, ugyanakkor egyes Pest megyei településeken a támogatási intenzitás (az elérhető támogatás százalékban kifejezett maximuma) 35 százalékra emelkedett. Pest megye egyes más településein a támogatási intenzitás 20 százalék, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl régiók teljes területén 50 százalék, Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, Nyugat-Dunántúl régióban pedig 25 százalék.

Forrás: orientpress.hu



Az Alkotmánybíróság kedden kezdi meg annak a beadványnak a tárgyalását, amely szerint a tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés sérti az Emberi jogok európai intézményét.
Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az Alkotmánybíróság a jövő héten megkezdi a szegedi tábla beadványának tárgyalását, és hamarosan döntést is hoz. A Szegedi Ítélőtábla fellebbviteli tanácsa áprilisban helyt adott a bátmonostori hármas gyilkosság néven ismertté vált bűnügy egyik védői kérelmének, a pert felfüggesztette, és az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a büntetőtanács álláspontja szerint a régi és a múlt év közepétől hatályos új büntető törvénykönyv sértheti az Emberi jogok európai intézményét, amelyet idehaza 1993-ban iktattak be a jogrendszerbe - írta a lap.

Forrás: hvg.hu



A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2012. január 1-jei indulásától 2014. augusztus 31-ig 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be, amivel mintegy 102 ezer ember lakhatását tette lehetővé - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint az állam részére felajánlott ingatlanok száma az év végére nagy valószínűséggel eléri az eredetileg célul kitűzött 25 ezret, ezzel mintegy 110 ezer ember lakhatása rendeződik megnyugtató módon. Az eszközkezelőnek felajánlott ingatlanok többsége a keleti országrészben, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén (2387) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (2210) található, de jelentős számú ingatlan található Pest megyében (1779) is.

Forrás: profitline.hu



A függetlenséget elvető tábor nyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert.
Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon. A csaknem végleges adatok alapján a skót választók 55 százaléka voksolt Skócia elszakadása ellen, 45 százaléknyian szavaztak a függetlenségre.

Forrás: metropol.hu



Korábbi cikkeimben már ismertettem az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény (továbbiakban: Ibtv.) által előírt feladatokat. Jelenlegi cikkemben ismételten fel szeretném hívni a Kedves Olvasó figyelmét a még ez évi határidős feladatokra, illetve a közeljövőben teljesítendő előírásokra, melyek közül néhányat részletesen be is mutatok.
Az Ibtv. 7. §-ának (1) bekezdése alapján – legkésőbb 2014. július 1-ig – valamennyi érintett szervezetnek el kellett végeznie az elektronikus információs rendszereinek biztonsági osztályba sorolását.

Forrás: jogiforum.hu



A külügyi, a belügyi és az igazságügyi tárca élére is új minisztert jelölt Ewa Kopacz kijelölt lengyel kormányfő, aki pénteken mutatta be kabinetjét.
Kopaczot azután bízta meg a kormányalakítással Bronislaw Komorowski államfő, hogy elődjét, Donald Tusk ot az Európai Tanács elnökévé választották, és ezért távozott posztjáról. Az átalakított kormányban a jobbközép Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) alkotta koalíció politikusai foglalnak helyet.

Forrás: vg.hu



Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a KDB Bank Európa Zrt. és a CIB Lízing Zrt. ügye kerül, mindkét esetben ítélethirdetés várható.

Forrás: tozsdeforum.hu



A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy cég ellen - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
A helyszíni kutatással induló vizsgálatot a GVH szeptember 18-án kezdte meg, az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a Selector Elektronikaitermék-újrahasznosító Kft., valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. székhelyein illetve telephelyein.

Forrás: hirado.hu



Pénteken zárás után teszi közzé az S&P hitelminősítő felülvizsgálatának eredményét Magyarországgal kapcsolatban, azonban nem biztos, hogy közlemény is érkezik. Ez történt ugyanis júliusban is, amikor a Moody's bejelentette, hogy nem történt felülvizsgálat - írják az Equilor elemzői.
2011. november 24-óta a szervezet a hosszú lejáratú magyar államadósságokra BB, a rövidekre B ajánlást tart fenn, idén március óta stabil kilátással. Márciusban a hitelminősítő pozitív véleményt közölt a forintalapú államadósság-kibocsátásról. Ugyanakkor negatív tényezőként említette, hogy az EU keleti tagjai közül nekünk a legnagyobb az államadósságunk és nem tartotta kiszámíthatónak a kormányzati politikát. Nagy valószínűséggel arra számítottak akkor, hogy a GDP növekedés és az államadósság csökkenése utat nyithat a jövőben a felminősítésekhez. A GDP azóta növekedett, de a GDP arányos államadósságunk éppen rekord magas szinten áll (85,1 százalék).

Forrás: orientpress.hu



A Fiatal Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete (AIJA) Görgényi Orsolyát (40) választotta idén alelnökévé. Ez a pozíció automatikusan azzal jár, hogy 2015 szeptemberétől egy éven keresztül a fiatal magyar jogász lesz a szervezet elnöke.
„Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy a közgyűlés megválasztott alelnöknek, és így jövő szeptembertől én lehetek az AIJA több mint ötven éves történetében az első közép-kelet európai régióbeli elnök.” – mondta Görgényi Orsolya, a Szecskay Ügyvédi Iroda partnere.

Forrás: jogiforum.hu



Egy új törvény szerint a külföldi állampolgárságú szülők gyermekei bizonyos feltételekkel a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik
Németországban kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét, a törvényhozás felsőházának (Bundesrat) pénteki ülésén elfogadott törvény alapján a külföldi állampolgárságú szülők gyermekei bizonyos feltételekkel a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik.

Forrás: hvg.hu



Az ároktői banda tagjai idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglant kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. a Fővárosi ítélőtábla oktüber 3-án hirdet határozatot.
Október 3-án hirdet határozatot az ároktői banda ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla – jelentette be Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a per pénteki tárgyalási napján Szegeden.A Fővárosi Törvényszék januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében. Idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglant kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.

Forrás: hvg.hu



Kétmillió eurót hozott a főváros konyhájára a korábbi döntőbizottsági döntést felülíró bírósági határozat. A Budapesti Közlekedési Központ így már szerződést köthet a második tender győztesének kihozott lengyel Solaris járműgyártóval az eredeti 11 millió eurós áron - írja a Népszabadság.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megsemmisítette a bíróság a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) korábbi, fővárosi trolibusztendert jogsértőnek találó határozatát. A törvényszék a döntőbizottsággal ellentétben megalapozottnak és jogszerűnek ítélte az új alacsonypadlós trolibuszok vásárlására vonatkozó közbeszerzési eljárás kiírási feltételeit. A bíróság minden pontban helyt adott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kereseti kérelmének.

Forrás: vg.hu



Szerdán és pénteken tartja következő ülését az Országgyűlés. A képviselők a hét közepén fogadhatják el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kormány szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről vitázhatnak.
A házelnök pénteken elérhetővé vált előzetes napirendi javaslata szerint az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések szerdán hangzanak el, és aznap fogadhatják el az őszi ülésszak egyik legfontosabb törvényét, amellyel a kormány a bankok elszámoltatására törekszik.

Forrás: hvg.hu



Szijjártó Pétert javasolja Orbán Viktor a külgazdasági és külügyminiszteri posztra Áder János köztársasági elnöknek.
Navracsics Tibor jelenlegi külügyminiszter pénteken közölte hivatalosan a kormányfővel és az államfővel, hogy az október elsejei európai parlamenti meghallgatásra történő eredményes felkészülése érdekében lemond a miniszteri tisztségről. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptember 10-én javasolta oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak Navracsics Tibort.

Forrás: hvg.hu



Egy nem jogerős ítélet szerint jogellenesen távolították el az egyetemről a korábbi főigazgatót, Rózsás Péter Andrást. Rózsást rendkívüli felmentéssel küldték el tavaly, megbízatását maga Varga Mihály vonta vissza.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú, szóbeli ítélete szerint jogellenesen szüntették meg a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) korábbi gazdasági főigazgatója, Rózsás Péter András közalkalmazotti jogviszonyát – írta a Magyar Nemzet pénteken.

Forrás: hvg.hu



Az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított annak tisztázására, valóban egyeztetett-e a hivatal főosztályvezetője a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetőjével arról, mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készített ombudsmani jelentés.
A Magyar Nemzet pénteki számában birtokukba került levelezésre hivatkozva azt írta, előre egyeztetett a TASZ programvezetője az alapjogi biztosi hivatal egyik főosztályvezetőjével arról, hogy mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készült, a VIII. kerületi városvezetőket elmarasztaló ombudsmani jelentés.

Forrás: vg.hu



Személyi szabadság megsértésének bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot az ellen a francia férfi ellen, aki magyar feleségét évek óta nem engedte haza Bora Boráról, rendszeresen bántalmazta az asszonyt és közös gyermeküket se engedte el.
A II. és III. Kerületi Ügyészség a Bora Bora-ügyként ismertté vált büntetőügyben személyi szabadság megsértésének bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra.

Forrás: hvg.hu



10 éve elváltunk, férjem mostanáig rendesen fizette a tartásdíjat. Nemrégiben azonban abbahagyta, mondván hogy a fiunk nagykorú. Igaz, viszont a gyerek még nem dolgozik, hanem tanul. Megteheti ezt a férjem?
Az új Polgári Törvénykönyv szerint a gyerek 20. életévének betöltéséig vélelmezni kell a tartásra való rászorultságát, amennyiben a gyerek még középiskolában tanul. Nagykorú, munkaképes gyermek ezen túlmenően akkor is jogosult a tartásra, ha a szükséges tanulmányok indokolt időn belüli folytatása érdekében az indokolt - tudtuk meg Dr. Wagner Ádám ügyvédtől.

Forrás: kiskegyed.hu



Betelt a pohár a Bankszövetség főtitkáránál: szerinte a bankok nélkül nem megy a gazdaság fellendítése – Újabb pénzintézet vesztett az állam ellen devizahiteles kerestet – Étkezésre alkalmatlan konyhasót vetetett le a polcokról a Nébih
A miniszterelnök szerint tartós növekedésről lehet beszélni a magyar gazdaságban, ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság rátalált a helyes útra. Orbán Viktor az Univer kecskeméti gyárában beszélt, ahol 3,5 milliárd forintból megháromszorozták a nyersparadicsom-feldolgozást.

Forrás: privatbankar.hu



A Fővárosi Főügyészség Jozef R. és P. Tamás ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt az Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Törvényszéken - tájékoztatott az ügyészség csütörtökön.
A Fővárosi Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlott esetében. A vádirat lényege szerint a szlovák állampolgár Jozef R. elsőrendű vádlott P. Tamás másodrendű vádlottól megbízást kapott Boros József Károly megölésére, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett P. Tamásra és társaira is több bűncselekménnyel kapcsolatban. Jozef R. a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef H.-t is bevonta. Jozef R. beszerezte a robbanóanyagot, és távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat is feltérképezte.

Forrás: jogiforum.hu



Első lépésben az állami gáz-áram-távhő közműszolgáltató cég kialakítása zajlik majd, de jövőre lesz második lépcső is a nonprofit közművállalt kiépítésére. Abba kerül a hulladékgazdálkodás és a szennyvíz kérdésének állami kezelése.
Állami tulajdonú holdingok alakulnak a hulladékgazdálkodásra és a szennyvízkezelésre – jelentette ki V. Német Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Gyulán, a XVI. hulladékhasznosítási konferencián.

Forrás: hvg.hu



Harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, kérve a bíróságokat, hogy állapítsák meg a pártok működésének megszűnését, mivel azok két egymást követő országgyűlési választáson nem állítottak jelöltet - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI megkeresésére.
Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt társadalmi szervezetként (egyesületként) való továbbműködését.

Forrás: hirado.hu



A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel plusz költséget az utasaik által feladott csomagok után - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.
A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró plusz díjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.

Forrás: vg.hu



Az 1981 előtt, vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatát ez év utolsó napjáig kell megrendelni a gázszolgáltatónál, az eredeti határidő múlt év vége volt - olvasható a nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezetében a kormány honlapján.
A felülvizsgálatot eredetileg ez év szeptember 30-ig kellett volna elvégezni, ez a határidő 2015. december 31-ére tolódik.A feltárt hibák kijavítási határideje a 2012-ben született rendeletben még jövő év szeptember 30-a volt. A módosítás 2016. december 31-re tolja ki ezt az időpontot.

Forrás: hirado.hu



Elég-e közös megegyezéskor szóban megállapodni a végkielégítés összegéről? Mikor számít bele a munkahelyen eltöltött időbe a fizetés nélküli szabadság? Az Adózóna összeszedte, mit kell tudni a végkielégítésről.
Gyakori eset, hogy a felek közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt, és abban nem rendelkeznek végkielégítésnek megfelelő munkabér megfizetéséről – írja az Adózóna. A munkavállaló csak később jön rá, hogy a munkáltatónál eltöltött éveit nem honorálták, miközben ő abban a tudatban volt, hogy a közös megegyezés elfogadása esetén is jogosult lesz végkielégítésre.

Forrás: hvg.hu



Csütörtökön dönti el Skócia lakossága, hogy szűkebb hazája a 307 éves Nagy-Britannia tagja maradjon-e, vagy független országgá váljék. A népszavazás első eredményei péntek hajnalra várhatóak, hivatalos eredmény reggel 7 körül lesz. Az eseményeket folyamatosan nyomon követjük.
Véget ért csütörtök este a skóciai függetlenségi népszavazás. A szavazóhelyiségek hivatalosan helyi idő szerint 22 órakor zártak, bár a skót választási bizottság nem sokkal a határidő előtt bejelentette, hogy akik a zárás pillanatában még sorban álltak, leadhatják voksukat. Az utolsó közvélemény-kutatási adatok - a bizonytalanok kiszűrésével számolva - azt jelezték, hogy a skót választók 51 százaléka kívánt szavazni a függetlenség ellen, és 49 százalékuk tervezte, hogy voksát az elszakadásra adja.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Unió Bírósága helybenhagyja a Törvényszék ítéletét, és ezzel hatályában fenntartja a Bizottság azon határozatát, amely megtiltja a MasterCard által alkalmazott multilaterális bankközi díjakat.
2007. december 19-i határozatával az Európai Bizottság megállapította, hogy a versenyjogba ütközik a MasterCard kártyás fizetési rendszerben alkalmazott multilaterális bankközi díj („multilateral interchange fee, MIF). A MIF a kártyás fizetési tranzakció árának egy része, amelyet a kártyakibocsátó bank tart vissza. A kereskedők tranzakcióit bonyolító pénzügyi intézmény a kereskedőkre hárítja a MIF költségét a fizetési kártyák használatával kapcsolatos általános díjelszámolás keretében.

Forrás: jogiforum.hu



Két újabb devizahiteles-beadványt tárgyal csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.
A Hungária Takarékszövetkezet és a Budapest Hitel és Fejlesztési Bank keresete kerül napirendre. A törvényszék eddig 46 ítéletet hozott, 43 esetben az állam javára ítélt, azaz elutasította a pénzintézeti beadványokat. Egy pénzintézet visszalépett, három esetben részben helyt adtak a banki kereseteknek, három pert pedig felfüggesztettek, mert a bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult.

Forrás: mno.hu



Brüsszeli tízmilliárdokból fogunk kényelmesebben közlekedni. Az egyik fejlesztés megalapozza az elektronikus jegyvásárlás bevezetését a vasúton, villantotta fel a fejlesztési minisztérium.
Három magyar közlekedésfejlesztési nagyprojektet fogadott el az elmúlt hetekben az Európai Bizottság – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A már zajló kivitelezési munkák eredményeként 21 kilométeren megerősítik és két elkerülővel bővítik a 62-es utat, korszerűsítik Vác vasútállomást és a csatlakozó vágányhálózatot, elkészül a GSM-R vasúti kommunikációs rendszer első üteme. A finanszírozási döntések több mint 67 milliárd forint uniós támogatást biztosítanak a 87,2 milliárd forint összköltségű beruházások.

Forrás: hvg.hu



Az alapvető jogok biztosa egyetért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel abban, hogy a józsefvárosi önkormányzat a Kék Pont tűcsere program ellehetetlenítésével olyan helyzetet teremtett, amelyben sérül a kerületben élők egészséghez és egészséges környezethez fűződő alkotmányos joga.
A TASZ tavaly novemberben beadványban kérte az alapvető jogok biztosát annak megállapítására, hogy a józsefvárosi önkormányzat intézkedései a tűcsere program bezárására több alkotmányos jogot is sértenek. Az ombudsman átfogó jelentést készített a drogkoordinációról és a szenvedélybetegek ellátásáról, amelyben kiemelt ügyként foglalkozik a Kék Pont tűcsere program bezárásával.

Forrás: nepszava.hu



Múlt ősz óta tudott az ügyészség és a szakértői kamara is arról, hogy az Eva Rezesova magánszakértőjeként ismertté vált Melegh Gábor – egy szinte párhuzamosan futó másik büntetőeljárásban – plágiumot követhetett el. Mégsem lett belőle ügy. Sőt, mint a rendőrség szakértőjét, közpénzből ki is fizették: több mint 150 ezer forint járt az összeollózott munkáért, így gépelési pénz, oldalanként.
„A szakértő által felszámolt díj összegét, valamint annak indokoltságát, így különösen a vélemény elkészítésére feltüntetett óraszámok megalapozottságát ellenőriztem, jogosságát igazolom” – írta a Szentendrei Rendőrkapitányság közlekedési osztálya a hvg.hu birtokába került határozatban, amely így 156 ezer forint szakértői díj kifizetését engedélyezte a kirendelt szakértőjüknek. Ez a közlekedési bűntett miatti nyomozásban kirendelt szakértő Melegh Gábor volt, aki Eva Rezesova büntetőügyében mint a védelem által felkért magánszakértő lett ismert. Nagyban az ő szakvéleménye támasztotta alá ugyanis a négy halálos áldozattal járó balesetet okozó szlovák nő vallomását, amíg másodfokon a vele szemben felmerült elfogultsági aggályok miatt ki nem zárták az ügyből.

Forrás: hvg.hu



Szigorú szabályokat vezet be a gólyatáborok szervezésével kapcsolatban az ELTE. Mostantól csak olyan programok, feladatok lehetnek a táborokban, amelyeket engedélyez az egyetem vezetése. Eddig sokan panaszolták, hogy a felsőbb évesek megalázó helyzetbe hozták őket. Közben az ELTE azt is bejelentette, hogy több fegyelmi eljárást indítanak az elmúlt hetekben kitudódott súlyos esetek miatt.
Az ELTE a fonyódligeti és a jogászgólyatáborban történtekre kiterjedő tényfeltáró vizsgálata nagyon alapos volt, közel 200 embert keresett meg szóban vagy írásban Rónay Zoltán, az egyetem főtitkára, így joggal feltételezhető , hogy a fegyelmi eljárásnak lesz eredménye, ám nem volna helyes előzetesen ítéletet mondani – mondta Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója az M1 Az Este című szerdai műsorában. Hozzátette: megalapozott az a feltételezés, hogy hallgatók nagyon súlyos vétségeket követtek el hallgatói önkormányzati (HÖK) pozícióban és egyetemi diákként is.

Forrás: hirado.hu



Tudomásul veszi az Igazságügyi Minisztérium az Emberi Jogi Kerekasztalból kilépett szervezetek sérelmeit, de mivel azok nem állnak szoros összefüggésben a kerekasztal munkájával, így orvosolni nem tudják őket - közölte az IM.
A hvg.hu csütörtökön azt írta: kilép az Emberi Jogi Kerekasztalból és az ahhoz kapcsolódó munkacsoportokból a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) és a European Roma Rights Centre (ERRC) a civil szervezeteket ért támadások, megfélemlítés miatt.

Forrás: hirado.hu



A vádlottak ügyvédje a másodfokú eljárás felfüggesztését indítványozta. Szerinte szükség van az Alkotmánybíróság állásfoglalására arról, hogy a tényleges életfogytiglan - amelyet két vádlottra is kiróttak első fokon - ellentétes-e az emberi jogok európai egyezményében foglaltakkal.
A másodfokú eljárás felfüggesztését kezdeményezte az ároktői banda ügyében Ikladi Edit ügyvéd, az első fokon tényleges életfogytiglani büntetéssel sújtott harmadrendű vádlott ügyvédje csütörtökön.

Forrás: hvg.hu



Európában tíz vállalkozás közül hétnél úgy vélik, hogy a felhős szolgáltatásokat biztosító cégek működése sem a törvényeknek, sem az adatvédelmi előírásoknak nem felel meg. A szakemberek szerint a cloud elvileg nagyobb biztonságot nyújthat a helyi kezelésnél, ám mindennek szigorú feltételei vannak.
A felhős technológiák biztonságával foglalkozó Netskope and The Ponemon Institute friss felmérésének eredményei szerint a megkérdezett üzleti szereplők 53 százaléka gondolja úgy, hogy igen nagy a kockázta az adatszivárgásnak a felhőszolgáltatók rendszereiben, ráadásul a felhő használatának terjedése miatt az adatszivárgások gazdasági hatásai is jelentős mértékben megnőttek („cloud multiplier effect”).

Forrás: itcafe.hu



Az adózók nagy része továbbra sem nyilatkozik az szja 1+1 százalékáról, a 2013. évi szja-ból csupán az elvi keret mindössze 52,2 százalékát ajánlották fel - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
Az adóhatóság augusztus 27-ig mintegy 4,581 millió adófizető magánszemély 2013. évi szja bevallását dolgozta fel, közülük 3,962 millió magánszemély - 86,5 százalék - nyilatkozhatott volna összesen 23,2 milliárd forintról. Az augusztus 27-ig feldolgozott adatok szerint 2,085 millió magánszemély 3,253 millió érvényes nyilatkozatot nyújtott be, az ezekben felajánlott összeg meghaladja a 12,12 milliárd forintot, ami a 23,2 milliárdos elvi keret 52,2 százaléka.

Forrás: profitline.hu



Elutasította az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. devizahitelekkel kapcsolatban a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék ma kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíró szóbeli indoklása szerint a felperes hitelintézet egyoldalú szerződésmódosítást - kamat-, díj-, illetve költségemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételeinek tisztességessége és érvényessége nem volt megállapítható. Elutasította a bíróság a felperes részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kérelmét is. Az FHB a kérelmet egyben az Allianz Bank jogutódjaként nyújtotta be.

Forrás: vg.hu



Egyiptom külügyminisztériuma az Európai Unió összes tagállamának kairói nagykövetét berendelte szerdán helyi sajtójelentések szerint, amiért az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának előző napi ülésén egy európai képviselő aggodalmát fejezte ki az egyiptomi emberi jogi helyzettel kapcsolatban.
Az emberi jogi helyzetet Egyiptomban válogatás nélküli őrizetbe vételek és aránytalan bírói ítéletek jellemzik –mondta Maurizio Enrico Serra olasz delegált a tanácsban. Ugyancsak nyugtalanítónak nevezte az egyiptomi büntetés-végrehajtási intézetekből kiszivárgó híreket a foglyokkal szemben alkalmazott fizikai bántalmazásokról és szexuális erőszakról.
Serra egyúttal a tavaly nyári kairói hatalomváltás utáni egy év tüntetései során elesett – civil és egyenruhás – áldozatok halálának mélyreható és átlátható kivizsgálására szólította fel az egyiptomi hatóságokat a genfi szerv jelenleg is tartó 27. ülésszakának keddi napján.

Forrás: hvg.hu



A közszolgáltató ne csak az éven túli díjtartozást engedményezhesse a jövőben a követeléskezelőre, hanem az egy éven belülit is, ha az a jövőben esedékessé váló közszolgáltatói díjra vonatkozik - egyebek mellett erről is döntött a parlament gazdasági bizottsága mai ülésén.
Az egyes közszolgáltatási törvényeket módosító törvényjavaslathoz Ágh Péter (Fidesz) azt a módosító indítványt tette, hogy töröljék abból a következő bekezdést: a közszolgáltató csak az egy éven túli díjtartozást engedményezheti a követeléskezelőre. A bizottság elfogadta a módosítást, majd egyhangúlag megszavazta Latorcai János (KDNP) ide kapcsolódó módosító javaslatát is.
Ez meghagyja az eredeti szöveget, vagyis hogy egy éven túli díjtartozást lehessen átadni a követeléskezelőnek, de kiegészítést fűz hozzá, amely így hangzik: kivételképpen az egy éven belüli követelés is átadható a követeléskezelőnek, amennyiben az a jövőben esedékessé váló közszolgáltatói díjra vonatkozik.

Forrás: vg.hu



A kedden megjelent kormányhatározat már a 2014-2020-as fejlesztési időszakhoz kapcsolódó pályázatokat listázza. Összesen 68,9 milliárd forint kerülhet ezeken belül szétosztásra.
A kedden megjelent kormányhatározat már a 2014-2020-as fejlesztési időszakhoz kapcsolódó pályázatokat listázza. Összesen 68,9 milliárd forint kerülhet ezeken belül szétosztásra.

Forrás: mfor.hu



A Transparency International (TI) jogosult megismerni a parlamenti képviselőjelöltek elszámolását és az egyes számlák tartalmát, mivel ezek közérdekű adatnak minősülnek – mondta ki a bíróság első fokon a Magyar Államkincstárral szembeni perben.
A Transparency International Magyarország "a szabálytalan és ellenőrizetlen kampányköltéseket a magyarországi korrupció egyik legsúlyosabb, a rendszerváltás óta megoldatlan problémájának" tartja - olvasható az Átlátszó blogján közzétett TI-bejegyzésben.
A TI a K-Monitorral és az Átlátszó.hu-val összefogva vizsgálta a pártok és a jelöltek, valamint a pártközeli civil szervezetek és a kormány kampányköltéseit. "A civil kampánymonitor a pártok gigantikus költekezésén túl azt is megállapította, hogy az új jogszabály alkalmatlan a kampánykorrupció felszámolására" - írták. Megállapításaikat arra alapozták, hogy a törvény nem tiltja a kampány kiszervezését, vagyis nem foglalkozik a párt közeli civil szervezetek költéseivel, valamint nem szab gátat a kormánypártok érdekében kifejtett kormányzati propagandának.

Forrás: vg.hu



2014. szeptember 17-én 150 éve, hogy megszületett a Kúria egykori elnöke, Juhász Andor, akinek tiszteletére emléktábla avatásra került sor egykori lakhelyén. A tiszteletadáson beszédet mondott Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, Dr. Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Dr. Jeszenszky Sándor, aki a helyszínt adó Orlay utcai társasház lakóinak nevében emlékezett.
Darák Péter nagy elismeréssel beszélt elődjéről. A Kúria elnöke elmondta: Juhász Andor korát jogtörténeti nézőpontból nem lehet az állandóság időszakaként jellemezni, elegendő a polgári házasságról, a Közigazgatási Bíróságról vagy a tisztességtelen versenyről szóló törvénycikkekre utalni. Törvényszéki elnökségének időszakában lépett életbe az új polgári perrendtartás és az új ügyviteli szabályok.
Patyi Gergely államtitkár méltatta a Kúria egykori elnökét, aki megelőzte korát, hiszen olyan - napjainkban is aktuális - témákról értekezett, mint például a bírósági nyilvánosság és a bírói függetlenség intézményrendszere.

Forrás: jogiforum.hu



Többszöri elnapolást követően, szerda délelőttre meghirdetett nyilvános ülésén a szlovák alkotmánybíróság várhatóan ítéletet hirdet arról, hogy a szlovák állampolgársági törvény összeegyeztethető-e az alkotmánnyal.
A jogszabály alkotmányosságát még 2011-ben kezdte vizsgálni a kassai székhelyű taláros testület, parlamenti képviselők egy csoportjának ugyanazon év szeptemberében kezdeményezett beadványa alapján.
A beadvány megfogalmazói szerint a jogszabály - amelynek alapján százakat fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól, miután azok felvették egy másik ország állampolgárságát - nem egyeztethető össze a szlovák alaptörvénnyel, mert ötödik cikkelyének második bekezdése kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától.

Forrás: hirado.hu



12 pénzintézet keresetét elutasította, egy ítélethirdetést pedig elhalasztott ma a bíróság.
Elutasította az UniCredit Leasing Immotruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt., a Lombard Ingatlan Zrt. és a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességességével kapcsolatban az állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Forrás: privatbankar.hu



Meghosszabbíttatná a mezőgazdasági termelők kedvezményes árú gázkvótájának felhasználási határidejét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte a köztestület kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a NAK azzal a kéréssel fordult a Földművelésügyi Minisztériumhoz (FM), hogy a tárca kezdeményezze a gázellátás piaci szabályzását ellátó Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnál a határidő ez év december elsejéről 2015. január 31-re történő módosítását, a NAK tagságának kezdeményezésére. Az elmúlt hónapok csapadékos, viszonylag hűvös időjárásának következtében a kukorica, a napraforgó és a szója betakarítása elhúzódik.

Forrás: profitline.hu



Habár korábban olyan kormányzati törekvésekről hallottunk, melyek a platform- és cégfüggetlen megoldásokkal a lock-in elkerülésére törekedtek, úgy tűnik, a tényleges történések épp az ellenkező irányba mutatnak, hiszen a Microsoft ajánlata annyira vonzó, hogy egyre többen választják.
A Microsoft Magyarország ma közleményben számolt be arról, hogy igen sikeres magyarországi programjuk, a kormánnyal kötött stratégiai megállapodásban is szereplő Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomag. A közlemény szerint tízmilliárd forintot is meghaladó szolgáltatást vettek igénybe eddig a magyar egyetemek és egyetemisták; több mint ezer oktatási intézményben használják a Microsoft által felajánlott ingyenes felhőalapú szolgáltatásokat, és a mai napig több mint 1,3 millió Office 365 előfizetést hívtak le az intézmények. Az iskolák, egyetemek sok célra használják ki a lehetőségeket: van, ahol a házi feladatot gyűjtik be webalapú dokumentumkezelő megoldásokkal, más felsőoktatási intézmény pedig harmincezer diákjának kínál felhőalapú levelezőszolgáltatást.

Forrás: itcafe.hu



Várhatóan szerdán dönt a szlovák alkotmánybíróság az állampolgársági törvényről, mely jogszabály miatt eddig több mint nyolcszázan veszítették el szlovák állampolgárságukat. Lomnici Zoltán, a jogfosztott felvidéki magyarokat képviselő Emberi Méltóság Tanácsa elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, csekély az esély arra, hogy az alkotmánybíróság megsemmisítse a törvényt.
Várhatóan szerdán dönt a szlovák alkotmánybíróság a Robert Fico miniszterelnök előző kormányzása idején elfogadott állampolgársági törvényről, amely miatt eddig több mint nyolcszázan veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük ötven felvidéki magyar - írta a Magyar Nemzet keddi számában.

Forrás: orientpress.hu



Nem vonatkozik a külföldi ügynöktörvény a Golosz nevű oroszországi választási jogvédő szervezetre - mondta ki a Moszkvai Városi Bíróság határozatában semmisnek nyilvánítva az NGO elleni szabálysértési eljárást.
A fellebbviteli testület megváltoztatta azt a tavaly áprilisi bírósági döntést, amely a nem kormányzati szervezetet (NGO) és vezetőjét összesen 400 ezer rubeles (mintegy több mint 2,6 millió forint) pénzbírsággal sújtotta, mert az nem vetette magát nyilvántartásba külföldi ügynökként. Az előző bíróság akkor arra hivatkozott, hogy a Golosz külföldről, a norvégiai Helsinki Bizottságtól kapott pénzt.

Forrás: jogiforum.hu



A marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kisebbségvédelmi szemináriumának résztvevői azt kérték a román kormánytól, hogy ellenőrizze hatékonyabban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását. Az alapítvány 11. alkalommal megszervezett kisebbségvédelmi szemináriumánakrésztvevői a charta romániai alkalmazását vitatták meg.
Borbély László, az alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke elmondta, hogy a román kormánynak már tavaly el kellett volna készítenie a charta romániai alkalmazásáról szóló jelentést, de ezt még nem tette meg, mert Bukarest hiányosan teljesítette vállalt kötelezettségeit - olvasható az RMDSZ tájékoztató hírlevelében. A résztvevők azt kérték a román külügytől, hogy a jelentés elküldése előtt szervezzen találkozót a romániai nemzeti kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel.

Forrás: jogiforum.hu



A 2011-ben közzétett „Magyar Munkaterv” egyik, ha nem is a leglátványosabb célkitűzése az volt, hogy a kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségek csökkentésével is elősegítse a hatékony foglalkoztatást. Három év elteltével egyelőre csak kisebb részeredmények születettek, a nagy áttörésre még várni kell. Eközben egyes területek szabályozása is bizonytalan, ami az egyik oka annak, hogy továbbra is rengeteg cég adminisztrációja bizonyul hiányosnak a munkaügyi ellenőrzések során.
Egy cég életében a munkaüggyel kapcsolatos dokumentáció meghatározó részét teszi ki az adminisztrációs kötelezettségeknek. A napi szinten vezetett munkaidő-beosztások és -nyilvántartások mellett a szabadságengedélyek és -nyilvántartások (illetve a kapcsolódó számfejtési feladatok) minden egyes munkavállalónál folyamatosan felmerülő feladatot jelentenek. Az adminisztrációs dömping pedig már azelőtt elkezdődik, mielőtt egy munkavállaló az adott helyen dolgozni kezdene. Az új belépő kapcsán több mint húsz különféle munkaügyi iratot kell elkészteni. Számos tételhez külön igazolást is le kell gyártani az előírások szerint, amelyek a hatósági ellenőrzések (például adó, tb, munkaügyi, munkavédelmi, adatvédelmi) keretében rendre számon is kérnek.

Forrás: vg.hu



Emlékkártyát kapnak a Nemzeti Választási Irodától (NVI) azok a választók, akik a májusi európai parlamenti (EP-) választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá.
A bankkártya méretű plasztiklap 41 ezer fiatal számára készül el, amelyek október 12-én, a szavazás napján a szavazóhelyiségekben lesznek átvehetők.

Forrás: hir6.hu



Negyedszerre is úgy találta a Fővárosi Törvényszék, hogy a devizahiteleseket megsegítő első törvény számos rendelkezése alkotmányellenes.
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Fővárosi Törvényszék az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében is. A bíróság azt kezdeményezi, az AB mondja ki, hogy a devizahiteleseket megsegítő első törvény számos rendelkezése alkotmányellenes.
Az Alkotmánybírósághoz eddig a perek során az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank ügyében fordul a Fővárosi Törvényszék.

Forrás: privatbankar.hu



Hétfőn a Fővárosi Törvényszéken folytatódott a 11 bank által, a kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság miatti per.
A felperes bankok a Gazdasági Versenyhivatal - mint alperes - közigazgatási határozatát támadják a perben. Az eljáró versenytanács azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont 12 bank 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között egységes, komplex, folyamatos jogsértést valósított meg.
Ezt pedig úgy tették, hogy a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozása révén - a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében - összehangolták a stratégiájukat. Ennek keretében üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással. A megállapított jogsértés miatt 11 eljárás alá vont vállalkozással szemben - összesen - 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint bírságot szabott ki a GVH.

Forrás: hirado.hu



Az Iparjogvédelmi Szakértői Testületre vonatkozó keretszabályokat az 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.), feladatainak, szervezetének és működésének részletes szabályait pedig a 270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet határozta meg.
Ennek értelmében az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szakértői véleményt ad:
- az iparjogvédelmi jogvitás ügyben eljáró bíróságok és más hatóságok megkeresése alapján, illetve
- bármely, az iparjogvédelmi jogok gyakorlásával kapcsolatos kérdésben megbízás alapján. A megbízó egyaránt lehet magánszemély vagy szervezet, így magánszemély vagy szervezet nevében eljáró jogi vagy iparjogvédelmi képviselő, feltaláló, gazdasági társaság, oktatási intézmény, kamara vagy más köztestület, szakmai egyesület, alapítvány stb.

Forrás: ddriu.hu



Tiltakozó jegyzéket adott át hétfő reggel az izlandi kormánynak Matthias Brinkmann, az Európai Unió nagykövete amiatt, hogy a szigetország továbbra is engedélyezi a kereskedelmi célú bálnavadászatot - közölte az Európai Bizottság.
A kommüniké szerint az Európai Unión és 28 tagállamán kívül az Egyesült Államok, Ausztrália, Brazília, Izrael, Új-Zéland, Mexikó és Monaco is csatlakozott a tiltakozáshoz. A jegyzék átadásánál az uniós nagykövet mellett az amerikai, a francia, a német és a brit diplomácia képviselője is jelent volt.
Brinkmann a közlemény szerint felhívta a reykjavíki kormány figyelmét, hogy a közvélemény hevesen ellenzi a bálnavadászatot a szigetország legfontosabb kereskedelmi partnereinek számító országokban. "Erről tesz tanúbizonyságot, hogy világszerte egyre nagyobb a nyomás bizonyos vállalatokon, hogy bojkottálják az izlandi termékeket" - olvasható a közleményben.

Forrás: hirado.hu



Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták – mondta az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelöke a testület hétfői, zárt ülése után. Gulyás Gergely szerint ellenzéki jelöltekről is szavaztak, de ők nem kapták meg a kilenctagú bizottságban a szükséges öt igen voksot.
Mindhárom jelölt rendelkezik tudományos fokozattal, a gyakorlati mellett tudományos munkát is végeznek és sosem folytattak pártpolitikai tevékenységet – mondta Gulyás Gergely.
Czine Ágnes bíró a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője, tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is. Sulyok Tamás ügyvéd a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjog tanszékének oktatója. Varga Zs. András a Pázmány Egyetem Katolikus Egyetem dékánja, és korábban legfőbb ügyész helyettes volt.

Forrás: orientpress.hu



A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
A kormány 2005-ben készített egy listát arról, hogy milyen termékekre kötelező jótállást vállalni. Ebben a háztartási gépek többsége értékhatár nélkül szerepelt, most viszont ezeknél is feltétel lesz a 10 ezer forintos eladási ár. Ebbe a körbe tartoznak például a hűtők, a mosó- és mosogatógépek, a porszívók, a varrógépek, valamint a villanybojlerek is.
Új termék a listán a 10 ezer forintnál drágább napszemüveg, az elektromos kerékpár, és -roller, a quad, továbbá a motoros vízi jármű is.

Forrás: jogiforum.hu



Az Európai Unió Bírósága (CJEU) állásfoglalása szerint a könyvtáraknak nem szükséges kompenzálni vagy előzetesen megállapodni a jogtulajdonosokkal abban az esetben, ha egy kötetet, anyagot digitalizálnak. Az uniós szervezet döntése ugyan nem kötelező érvényű, de valószínűleg ennek szellemében fog megszületni a német bíróság határozata is, amelyik egy ottani ügy miatt fordult állásfoglalásért a testülethez.
A valószínűleg a teljes EU-s régióra hatással lévő vita a darmstadti műszaki egyetem és egy német kiadó között robbant ki. Az oktatási intézmény könyvtára oktatási segédanyagként digitalizálta a kiadó egyik kiadványát, amelyet nem volt hajlandó külön megvásárolni elektronikus változatban. A német cég ezért fordult az ottani bírósághoz, amely az esetet véleményezésre a CJEU-hoz küldte.
A pár napja meghozott állásfoglalás szerint ugyan a jogtulajdonosokat védik az EU-s törvények műveik illegális másolása és terjesztése esetében, azonban ez a védelem nem terjed ki mindenre. A kivételt pontosan a nyilvános könyvtárak jelentik, amelyek kutatási, oktatási célokra a saját kollekciójukban található nyomtatott anyagokat akkor is digitalizálhatják, ha nincs ilyen irányú megállapodás a jogokat birtokló személlyel vagy vállalkozással.

Forrás: bitport.hu



Rendkívüli perorvoslati eljárással zárul végleg a Baumag-ügy tizenegy éves története – írja a hétfői Magyar Nemzet.
A lap szerint a milliárdos károkat okozó bűncselekmény miatt tavaly elítéltek közül négyen fordultak a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel, vannak közöttük, akik a bűnösségük megállapítását, mások pedig a kiszabott büntetést kifogásolták. A bíróság csütörtökre tűzött ki tárgyalást.

Forrás: hvg.hu



Fedor Attila 80. születésnapja és Maráz Vilmosné születésének 70. évfordulója tiszteletére a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszéke és a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma szeptember 12-én, pénteken ünnepi szakmai ülést rendezett a Szegedi Ítélőtábla dísztermében.
A tanácskozást Hegedűs István címzetes egyetemi docens, a Szegedi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezető nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: Maráz Vilmosné kollégiumvezető asszony és Fedor Attila kollégiumvezető életében a 10 éves korkülönbség miatt érdekes párhuzamosságok és “egymást követések” alakultak ki. Így például Fedor Attila 1966-től lett a Szegedi Járásbíróság elnökhelyettese, majd amikor 1975-ben kinevezték a járásbíróság elnökének, a helyettesi poszton Maráz Vilmosné Magdika követte. 1978-tól Fedor Attilát kinevezték a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettesének, majd 1984-ben elnökének, és a megüresedett elnökhelyettesi posztot Maráz Vilmosné töltötte be.

Forrás: szegedma.hu



Az iskolai papírgyűjtés törvényi lehetőségét teremti meg a hulladékról szóló törvény módosítása. A változtatással egy 14 éve fennálló jogi anomáliát sikerült orvosolni. Az iskolai és óvodai papírgyűjtésre ugyanis eddig csupán általános szabály vonatkozott, vagyis hatósági engedéllyel lehetett végezni. Ennek ellenére a 14 év alatt egyetlen kormány, így az Orbán-kormány sem akadályozta az iskolai papírgyűjtést. Az iskolákat soha, semmilyen módon nem érte hátrány, nem indult ellenük hatósági eljárás.
A hulladékról szóló törvény módosítása értelmében az intézmények évi két alkalommal, legfeljebb öt-öt napon keresztül gyűjthetik a papírt. Ezt követően önállóan dönthetnek arról, hogy továbbértékesítik, amiből saját bevételhez juthatnak. A Kormány és ezen belül a Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett a környezettudatos szemléletformálás mellett, amelyben az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan jelentősége van.

Forrás: kormany.hu



A Fővárosi Törvényszék harminc devizahiteles kereset ügyét tárgyalta a héten, illetve hozott ítéletet több perben: a nagyobb bankok közül az OTP ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult, a K&H részlegesen pert nyert, az UniCredit perét halasztotta a bíróság, míg az MKB, az Erste és a Raiffeisen keresetét elutasította.
Az idén nyáron elfogadott devizahiteles törvényben rögzített vélelem szerint a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek voltak, de ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik (ászf) megfelelnek a jogszabályban rögzített hét elvnek. Ezek közé tartozik az átláthatóság, az egyértelműség, objektivitás, az arányosság, a szimmetria.

Forrás: hirado.hu



Teljesen bizonytalanná vált az utolsó kampányhétvégére a csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazás esélyeinek megítélése a közvélemény-kutató intézetek egymásnak homlokegyenest ellentmondó legújabb felmérési adatai miatt.
David Cameron brit miniszterelnök a héten mindenesetre arra fogja figyelmeztetni a skót választókat, hogy ha a függetlenségre szavaznak, akkor "nem lesz visszaút". Cameron hétfői skóciai kampánybeszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint kijelenti majd: ha a skótok igennel voksolnak az elszakadásra, akkor "Skócia és az Egyesült Királyság útjai örökre szétválnak".

Forrás: hirado.hu



A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus azt mondta: a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.

Forrás: hirado.hu



A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazásával adósságfék-szabályozást vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január elsején.
Az Otthon Centrum Hitel Center kommentárja az MNB „ A jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályázásról” rendeletéhez, amely a Magyar Közlöny 2014. szeptember 10-i (124-es) számában jelent meg.

Forrás: profitline.hu



Egymillió-háromszázezer család kaphatja vissza a bankoktól a tisztességtelenül elvett összegeket. A törlesztőrészletek átlagosan 25-30%-kal csökkenhetnek. A 400 érintett pénzintézetnek minden deviza- és forinthitellel el kell számolnia.
A kormány benyújtotta a törvényjavaslatot a parlamentnek, amely szeptember 24-én szavaz majd a javaslatról. A jogszabály fogja szabályozni a bankok elszámoltatásának menetrendjét. A 400 érintett pénzintézetnek minden deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot – nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt – érint.

Forrás: kormány.hu



Az ILO Alapokmányának 22. cikke szerint minden tagállam vállalja, hogy évenként jelentést készít a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal részére azokról az intézkedésekről, amelyeket azon egyezmények előírásainak az érvényesítése érdekében tett, mely egyezményekhez csatlakozott. Ebben az évben olyan nagy jelentőségű egyezményeket érint a jelentéstételi kötelezettség, mint például a munkaügyi ellenőrzésről szóló C81.sz. egyezmény, az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló C87.sz. egyezmény, a szervezkedési és a kollektív tárgyalási jogról szóló C98.sz. egyezmény, a munkaügyi kapcsolatokról szóló (közszolgálat) C151.sz. egyezmény, valamint a kollektív tárgyalásokról szóló C154. sz. egyezmény.
A jelentésnek ki kell térnie a vonatkozó törvényekre, rendeletekre, az egyezmény alkalmazására, a vonatkozó bírósági, illetve közigazgatási határozatokra, valamint a munkaadói és a munkavállalói képviseletek megállapításaira. Ezen észrevételeket a LIGA Szakszervezetek képviseletében, munkavállalói képviselőként tettem. A vizsgált 2010-től 2014. –ig tartó időszakot jogszabályi változások tömege jellemezte.

Forrás: jogiforum.hu



Az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezve 2014. szeptember 12-én felfüggesztette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a következő közleményt adja ki.
Magyarország jogállam, az Alaptörvény biztosítja az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét. Az Igazságügyi Minisztérium ebben az esetben is meg fogja vizsgálni a bíró kezdeményezését, véleményét pedig megküldi az Alkotmánybíróságnak, miként ezt az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében is megtette. Az Igazságügyi Minisztériumnak továbbra is határozott álláspontja az, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény mindenben megfelel az Alaptörvény előírásainak. Az Igazságügyi Minisztérium ebben is soron kívüli eljárást javasol az Alkotmánybíróságnak.

Forrás: kormany.hu



A konferenciáról Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese közölte: alkalmat ad arra, hogy a tagállamok képviselői között konzultáció alakuljon ki. Indoklásként hozzátette, hogy megnövekedett a nemzetközi vonatkozású ügyek száma, de a hagyományos, korábban kialakult büntetőjogi együttműködés már nem feltétlenül hatékony minden téren.
Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, az Európai Igazságügyi Hálózat (EJN) magyarországi kontaktpontja azt mondta: a szervezet 1998-ban jelent meg jogforrási szinten, és tíz évvel később az Európa Tanács határozatban szabályozta működését. Úgy fogalmazott, a hálózat célja, hogy egyszerűbbé tegye a bűnügyi együttműködést a mindennapokban.

Forrás: hirado.hu



Mind a kereskedelmi, mind a lakóingatlanok piacán gyakori, hogy a felek között bérbe adott ingatlanok cserélnek gazdát. Az új Ptk. hatálybalépése óta az ilyen ingatlanok eladója az eladással már nem mentesül a bérlővel szembeni kötelezettségek alól. Amennyiben ugyanis a vevő megszegi a bérlővel szembeni kötelezettségeit, azokért most már az eladó is felelőssé tehető, akár több évvel az ingatlan értékesítése után is – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Nyilvánvaló, hogy egy bérbe adott ingatlan annál magasabb áron kel el, minél megbízhatóbbak a bérlők és minél hosszabbak a bérleti szerződések. Ráadásul az ilyen ingatlanok adásvételéhez a feleknek nem is kell a bérlők hozzájárulását kérniük, a bérleti szerződések – az adásvételtől függetlenül – változatlan feltételekkel tovább élnek.

Forrás: profitline.hu



Megalapozatlan a Fővárosi Törvényszék egyik perben eljáró bírájának a devizahiteles törvény alkotmányellenessége miatt benyújtott alkotmánybírósági indítványa Trócsányi László igazságügyi miniszter Alkotmánybírósághoz (Ab) intézett és a kormányzati portálon közzétett levele szerint.
Szeptember 5-én az Eger és Környéke Takarékszövetkezet állam ellen indított perében eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és az Ab-hez fordult, kérve az eljárás alapjául szolgáló nyáron elfogadott törvény alkotmányellenességének megállapítását, és visszamenőleges hatályú megsemmisítését. A pénzügyi intézmények ezekben a perekben az egyoldalú szerződésmódosítások - kamat-, díj- és költségemelések - tisztességtelenségének törvényi vélelmét próbálják megdönteni.

Forrás: jogiforum.hu



A kormány pénteken az "Egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról" című salátatörvényt is benyújtotta a parlamentnek. Ebből kiderül, hogy az államháztartásról szóló törvény módosítására készül.
A péntek délután beterjesztett javaslat 14. pontja rendelkezik az államháztartásról szóló törvény módosításáról. A módosítás értelmében a jövőben a parlamenti választások évében elég lenne a következő évi költségvetési törvényt október 31-ig benyújtani, más években megmaradna az október 15-i határidő.

Forrás: portfolio.hu



A magánszemélyek és vállalkozások számára biztosítani kell, hogy jogaikat nemzeti hovatartozásuktól függetlenül gyakorolhassák. A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat lehetővé teszi határozatok, bírósági egyezségek és közokiratok valamennyi tagállamban történő felhasználását, ezzel megszünteti a közbenső eljárások alkalmazását a végrehajtás szerinti tagállamban.
A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (Rendelet) rendelkezik.

Forrás: jogforum.hu



Ha egy paródia hátrányos megkülönböztetést sugalló üzenetet közvetít, a parodizált mű jogosultja kérheti, hogy a paródiát ne lehessen kapcsolatba hozni ezen üzenettel. A paródia lényeges és egyedi jellemzője egyrészt egy létező mű felidézése, amelytől érzékelhetően el kell térnie, másrészt a humor vagy gúny kifejezése - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A szerzői jogi irányelv értelmében a szerzőknek kizárólagos joguk van műveik többszörözésének és nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére. A tagállamok ugyanakkor lehetővé tehetik azt, hogy valamely művet szerzője hozzájárulása nélkül karikatúra, paródia vagy utánzat céljára felhasználjanak.

Forrás: jogforum.hu



Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól – az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé.
A két országos televízió már évek óta tervezi, hogy a digitális átállás után pénzt kér a műsorterjesztésért, így januártól több száz forinttal növelték volna a családok terheit. A kormány célja, hogy megóvja a lakosságot a kereskedelmi tévék előfizetői díjának emelkedésétől, ezért a Médiatörvény módosítására tesz javaslatot. A módosítás elfogadása azt jelenti, hogy a tévécsatornák a médiaszolgáltatásáért programdíjat (műsordíjat) nem kérhetnek, ezáltal januártól sem az előfizetési díjak, sem a lakosság terhei nem fognak emelkedni.

Forrás: kormany.hu



Az Európai Bizottság augusztus 30-án megjelent rendeletével az egyes gyümölcs- és zöldségfélék termelőinek nyújtandó rendkívüli és ideiglenes támogatást hirdetett meg– 125 millió eurós keretösszeggel – az orosz importkorlátozással érintett termelők megsegítésére. Magyarország már az intézkedési javaslat tárgyalásakor jelezte, hogy magasabb keretösszeg lenne indokolt.
Szeptember 5-én a Bizottság tájékoztatta a tagállamokat, hogy számtalan helytelen előzetes igénylés érkezett be, amelyek a kiadott jogszabály nem megfelelő értelmezéséből fakadó hibákat tartalmaztak, egyben kérte a tagállamokat, hogy korrigálják azokat.

Forrás: kormany.hu



A gazdasági társaságokról szóló törvényt hatályon kívül helyezték, merthogy a rendelkezései beépültek az új a Polgári törvénykönyvbe (Ptk), amely több újdonságot is tartalmaz. A legfontosabbak vettük számba dr. Barbarics Tamás ügyvéddel.
Az új Ptk. veszélyesen kiterjesztette az ügyvezetők felelősségét, hangzott el a jogszabály hatálybalépését követően. Dr. Barbarics Tamás ezzel szemben úgy fogalmazott, a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó felelősségi szabályok némileg megváltoztak ugyan, de alapvetően nem. Azonban hozzátette, ez nyilvánvalóan az ő magánvéleménye, a jogszabályt lehet, hogy van, aki másképpen értelmezi.

Forrás: veol.hu



A katalánok is követnék Skócia példáját, és népszavazáson döntenének a Spanyolországtól való elszakadásról. Az ELTE egyetemi tanára szerint a skótok törekvése láncreakciót indíthat el.
A katalán elnök szerint lehetetlen örökre megakadályozni Katalóniát abban, hogy népszavazást tartson saját jövőjéről, ahogy azt a spanyol kormány szeretné. Artur Mas úgy vélte, Katalóniának hasznára válna, ha a skótok többsége a Nagy-Britanniától való elszakadásra szavazna a szeptember 18-i skóciai referendumon. Frank Tibor, az ELTE egyetemi tanára megerősítette, hogy a skótok elszakadási törekvése valóban minta lehet más európai népcsoportok számára.

Forrás: inforadio.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 200 vendéglátóhelyet ellenőrzött Budapest belvárosában, az ellenőrzések 35 százalékában állapított meg jogsértést; két éttermet és egy kávézót várhatóan be is zárnak, mert rövid időn belül kétszer is kiderült, hogy bevételeiket eltitkolják – közölte a hivatal csütörtökön.
A jogsértések 40 százaléka még mindig abból eredt, hogy a vendéglátóhelyek vagy egyáltalán nem adtak nyugtát, vagy formai, tartalmi hiányosságok miatt a kibocsátott bizonylat nem volt szabályos.

Forrás: mno.hu



A Fővárosi Törvényszék ítéleteiből látszik, hogy a bankok "tisztességes időszaka” 2010 után kezdődött - mondta egy ügyvéd a köztévé Ma reggel című műsorában. Damm Andrea azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a problémás devizahiteles szerződések 99 százaléka ezt megelőzően köttetett, ráadásul 2010 után a tisztességes időszakok is csak pár hónapig tartottak.
Látnunk kell a Fővárosi Törvényszék ítéleteiből, hogy a bankok „tisztességes időszaka” 2010 után kezdődött – jelentette ki Damm Andrea ügyvéd az M1 Ma reggel című műsorában.A szerződések 99 százaléka azonban 2010-ig megköttetett, legalábbis azok a devizaalapú hitelszerződések, melyek a problémát a társadalomban kiváltották – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu



Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt., az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt., a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a Szabolcs Takarékszövetkezet devizahiteles keresetét tárgyalja csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.
A perekben arról kell döntenie a törvényszéknek, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Forrás: hirado.hu



Bűnösnek találta a Budapest Környéki Törvényszék, és a kettőnél több ember halálát okozó ittas járművezetés miatt 9 év börtönbüntetéssel sújtotta Eva Rezesovát. Az ítélet indoklásakor elhangzott, hogy a törvényszék megállapította: az elsőfokú bíróság ítéletét részben pártos, illetve elfogultnak tűnő szakértők véleményére alapozta, valamint bírálat érte az első fokon ítélkező bírót is. A bírónő elmondta azt is: sem a büntetlen előélet, sem a két gyermek, vagy az eddigi balesetmentes közlekedés nem nyom annyit a latba, hogy a büntetési tétel ne felfelé mozduljon. Stubeczky Sarolta hosszasan bírálta a magánszakértői rendszert is.
Rezesová legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után, vagyis leghamarabb 2018-ban hagyhatja el feltételesen a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetet. A Stubeczky Sarolta elnökletével működő bírói tanács ezzel tehát jelentősen súlyosbított a Gödöllői Járásbíróság első fokon kiszabott ítéletén. Helybenhagyta viszont a fórum azon döntését, amely szerint a vádlott nem követett el közúti veszélyeztetést, vagyis a 6-os számú tanú tévedett, amikor azt állította: látta, amint a felvidéki nő a szerencsétlenség előtt „levillogja” az áldozatok Fiat Puntóját.

Forrás: mno.hu



Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön pénzbüntetésre, illetve egy-egy év próbára bocsátásra, mert hálapénzt kértek szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül – közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.
Fórizs Ildikó elmondta: hat orvos és két szülésznő esetében az ítélőtábla mellőzte az első fokon kiszabott pénzbüntetést és a vádlottakat egy-egy év próbára bocsátotta. Három orvos esetében a másodfokú bíróság mellőzte a vagyonelkobzást, s helyben hagyta az első fokon kiszabott 1,5 millió és 2,4 millió forint közötti pénzbüntetést. Egy orvos esetében az ítélőtábla helyben hagyta a 2,1 millió forintos pénzbüntetést és a 80 ezer forintos vagyonelkobzást. Az ítélőtábla hét vádlottat felmentett a vesztegetés vétsége, illetve egy esetben a vesztegetés bűntette alól, ezért az ő ítéletük nem jogerős, esetükben a Kúria dönt harmadfokú eljárás keretében – tette hozzá a szóvivő.

Forrás: mno.hu



A világ 193 országa írta alá 25 éve az ENSZ Gyermekjogi egyezményét, amely így az egyik legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi egyezmény. Ez a jubileum különleges alkalmat ad annak felmérésére, hogy az elmúlt 25 évben mit sikerült elérni a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek érdekében Magyarországon és a világban kedvezőbb, vagy sanyarúbb helyzetben élők sorsában.
Az idei év Magyarország számára azért is különösen fontos, mert ősszel tárgyalja a genfi Gyermekjogi Bizottság hazánk jelentését az elmúlt 6 év gyermekjogi helyzetéről és az egyezmény magyar végrehajtásáról.

Forrás: orientpress.hu



Megjelent ma a Magyar Közlönyben a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, amely a lakossági hiteleknél a a jövedelemarányos törlesztőrészletet és és hitelfedezeti arányokat szabályozza. A jogszabályban foglalt korlátok első látásra nem túl szigorúak.
Megjelent a Magyar közlönyben a Magyar Nemzeti Bank elnökének az, a korábban már beharangozott rendelete, amely a túlzott lakossági eladósodást hivatott meggátolni. A jogszabály – amely egyébként január elsejével lép hatályba – korlátokat állít fel a hitelfelvételen gondolkodó lakossági ügyfelekkel szemben, mind a jövedelem mértékéhez viszonyított törlesztőrészlet, mind a hitel/fedezet arány vonatkozásában. A jogszabály szerint minden, kétszázezer forintot meghaladó kölcsönre alkalmazni kell a korlátozásokat, kivételt jelentenek viszont például a diákhitel-konstrukciók, vagy egyes esetekben a már meglévő hitel átütemezésére felvett kölcsönök.

Forrás: vg.hu



A kormány álláspontja szerint a nemzeti mobilfizetési rendszerre vonatkozó magyar szabályozás tiszteletben tartja a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága uniós alapelveit, az uniós szabályoknak mindenben megfelel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás keretében vizsgálja a nemzeti mobilfizetési rendszerre vonatkozó magyar szabályozást - idézte fel az NFM.Július 11-én indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, amelyben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek a nemzeti mobilfizetési rendszer működtetésében betöltött szerepéről, a korábbi rendszerhez képest bevezetett jogszabályi változások indokairól és a megtett intézkedések arányosságáról várja a magyar kormány tájékoztatását.

Forrás: hvg.hu



A vállalkozások többségét érinti az a szabály, amely szerint a számlázó programot be kell jelenteni az adóhatóságnak. Összeszedtük, hogy ez milyen teendőket ró a cégekre.
Az NGM rendelete szerint a 2014. október 1-jét megelőzően beszerzett és 2014. október 1-jén még használatban lévő számlázó programok, igénybe vett online számlázó rendszerek, továbbá használatba vett, számla kibocsátására alkalmas saját fejlesztésű programok adatait az adóalanynak 2014. november 15-ig kell bejelenteni. Aki október 1. után vásárol számlázó programot, annak a beszerzést követően 30 napja lesz arra, hogy az adóhatóság felé bejelentést tegyen erről.

Forrás: mfor.hu



Az online foglalások terjedése miatt az utazási szerződés megkötésére vonatkozó szabályok értelmezését kérte az egyik utazási iroda munkatársa a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól. A hivatal állásfoglalása szerint az utazási szerződésnek három fő kritériumnak kell megfelelnie.
Tihanyi Monika kereste meg a hivatalt az utazási szerződés megkötésére vonatkozó szabályok értelmezése céljából. A hivatal válaszát sok szakmabeli várta, az egyik közösségi oldalon működő utazási irodás csoportban vitafórum is indult a témában. Tihanyi Monika kérésünkre elmondta, hogy azért volt szükség az állásfoglalásra, mert "még szakmán belül sincs egységes állásfoglalás erre vonatkozólag".

Forrás: turizmusonline.hu



Közigazgatási egyeztetésen a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről szóló 7/2013. (II. 26.) NFM rendelet módosításának tervezete. A véleményezés végső határideje: 2014.szeptember 19.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) működteti a szakterület egyik kiemelkedően fontos rendszerét, a Közúti Központi Információs Rendszert (KÖKIR). A KÖKIR rendszerre vonatkozó – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel (NISZ Zrt.) kötött – üzemeltetési szerződés 2014. december 31. napján lejár, azonban a jelentős adatvagyonnal és erőforrás igénnyel rendelkező rendszer további, zavartalan működése kiemelten fontos nemzetgazdasági érdek.

Forrás: orientpress.hu



Elutasította a Raiffeisen Lízing Zrt. és a Raiffeisen Bank devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Az anyacég, a Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák bankcsoport jelezte: fellebbez az ítélet ellen.
A szóbeli indoklás szerint különösen az átláthatóság, érthetőség törvényben rögzített követelményének nem feleltek meg a pénzügyi intézmény általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai, ezért azok tisztességtelenek és érvénytelenek.
A nyáron elfogadott törvényben rögzített vélelem szerint a fogyasztói kölcsönszerződések 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ám ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik megfelelnek a törvényben rögzített hét elvnek, melyek közé tartozik az átláthatóság, egyértelműség, objektivitás, tételesség, arányosság, szimmetria.

Forrás: hvg.hu



Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő igazságszolgáltatási testület internetes honlapján hozta nyilvánosságra, hogy jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet. Az EJEB-hez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos a saját hazájában már az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítette.
Magyarországról kilenc kisegyház fordult a bírósághoz azzal a panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk, miután az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. Az áprilisi elsőfokú ítélet azt is kimondta, hogy az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után. Most ez az ítélet emelkedett jogerőre a fellebbezés elutasítása nyomán.

Forrás: mno.hu



2013 tavaszán döntött az Országgyűlés a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv létrehozásáról, azzal a céllal, hogy az építőiparban tapasztalható, több száz milliárd forintra becsült kiegyenlítetlen tartozás rendezését megkönnyítse. A szervezet által kiadott szakvélemény alapot nyújt a felek közötti egyeztetéshez, vagy amennyiben megegyezésre nem kerül sor, meggyorsítja a bírósági eljárás folyamatát. - A szervezet létrehozásának céljáról, az eljárás menetéről, gyakorlati előnyeiről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv létrehozását az építőiparban tapasztalható, egyes becslések szerint több százmilliárd forint nagyságrendű ki nem fizetett tartozás kezelése, rendezése tette szükségessé.
A szervezet létrehozása a 2011/7/EU EP és Tanács irányelvnek megfelelően a késedelmes fizetésekkel szembeni fellépést elősegítő intézkedések részeként történt, a létrehozásról és az egyes törvényeknek a késedelmes fizetéseket érintő módosításáról a 2013. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Tszszt.), a működés részletszabályairól pedig a 236/2013. (VI.30.) Korm. rendelet rendelkezik.

Forrás: jogiforum.hu



Milyen fajtái vannak a meghatalmazásoknak? Milyen esetekben lehet visszaélni meghatalmazásokkal? – ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott a Napközben.
Biztos, hogy mindenki került már olyan helyzetbe, hogy nem tudta személyesen átvenni a postástól a hivatalos levelet, vagy különböző okok miatt nem tudott személyesen elintézni fontos banki ügyet. Ilyenkor gyakran meghatalmazunk valakit, hogy járjon el az ügyünkben.
A törvény szerint képviseleti jogot a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal, azaz meghatalmazással lehet létesíteni. Ez azt jelenti, hogy meghatalmazás három esetben készülhet: ha valahol ne tudunk, nem akarunk ott lenni, illetve ha azt szeretnénk, hogy helyettünk valaki más járjon el, aki az adott témában esetleg jártasabb – mondta a Napközben szerdai adásában Goda Tamás ügyvéd. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a meghatalmazás nem kötelezi, csak jogosítja a meghatalmazottat. (Ezzel ellentétben, a megbízás kötelmet jelent, a megbízottnak kötelessége ellátni az adott feladatot.)

Forrás: hirado.hu



Az év elején egy amerikai bíróság érvénytelennek nyilvánította a hálózati semlegesség előírását, és az első változatban már kész új szabályozás tág teret nyitna az extra díjakat kivetni szándékozó szolgáltatók számára. Ma ez ellen tiltakoznak az akcióhoz csatlakozók.
Az év elején az IT café is beszámolt arról, hogy óriási visszhangot keltett az Egyesült Államokban, hogy egy fellebbviteli bíróság érvénytelennek mondta ki azt a szövetségi szabályozást, mely a szolgáltatók számára a netsemlegesség (net neutrality) betartását írta elő: ez a követelmény azt jelenti, hogy szolgáltatói oldalról minden közvetített bit egyenlő, a közvetítő nem tehet különbséget minőség és forrás szerint, vagyis (a lényeget megfogva) a szolgáltató semmilyen indokkal nem tehet rá plusz díjakat bizonyos tartalmak továbbítására, mindenkinek azonos feltételeket kell biztosítania.

Forrás: itcafe.hu



A kormány egyik fő célja, hogy a fogyasztók egyetlen, könnyen átlátható számlalevélben értesüljenek a jövőben az aktuális villany-, gáz- és vízfogyasztásukról s az ennek megfelelő fizetési kötelezettségről – tudta meg lapunk Németh Szilárd rezsibiztostól. A politikus jelezte azt is, az új közműholding létrehozásával kapcsolatban még több eshetőséget is vizsgálnak.
Bár a közműszolgáltatók tulajdonosi szerkezetét közvetlenül nem érinti a szóban forgó közműholding létrehozása, szakmai és kormányzati részről is mind egyértelműbben esik szó arról, hogy bizonyos területeken – például a vízágazatban – szerencsésebb a többségi közösségi tulajdonrész kialakítása. A szolgáltatások azonos platformra szervezéséről, egységesítéséről egyelőre csak ágazati vélemények és lehetséges forgatókönyvek láttak napvilágot, miközben a döntéshozók még nem közölnek konkrétumokat.

Forrás: mno.hu



A kormány szerdai ülésén elfogadta a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot - közölte az MTI-vel a kormányszóvivő.
Mivel a javaslat elfogadásához az Országgyűlés támogatására is szükség lesz, a kabinet azonnali egyeztetéseket kezd a kormánypárti frakciókkal - olvasható Kurucz Éva közleményében. Tudatta azt is, hogy a törvényjavaslat részleteiről a Fidesz-KDNP szerdán kezdődő tapolcai frakcióülését követően adnak tájékoztatást, még ezen a héten.
A törvény meghatározza majd az elszámolás elveit és azt, hogy a családok milyen formában kapják vissza a tisztességtelenül elvett összegeket. Az átlagos törlesztő részletek akár 25 százalékkal is csökkenhetnek - fűzte hozzá.

Forrás: privatbankar.hu



Összesen tizenegy, devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességességével kapcsolatos pénzintézet keresetét tárgyalta a Fővárosi Törvényszék szerdán, közülük nyolcat elutasítottak, három ügy tárgyalását elhalasztották.
Szerdán az Erste Bank Zrt., a Raiffeisen Bank Zrt., a Raiffeisen Lízing Zrt., a Környe-Bokod Takarékszövetkezet, a Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet, az MKB Euroleasing Autólízing Zrt., az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt., a Sopron Bank Burgenland Zrt. kereseteit elutasította a törvényszék. Későbbre halasztották a döntést a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt., a Merkantil Car és Gépjármű Lízing Zrt., valamint a KDB Bank Európa Zrt. ügyében. Elutasította a bíróság az Erste Bank keresetét, az ítélet szerint a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf) nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak.

Forrás: profitline.hu



Szerdán délben jelenti be Jean-Claude Juncker, hogy kinek milyen feladatot szán az általa vezetett Európai Bizottságban – közölte kedd este a brüsszeli testület. A Reuters szerint Navracsics Tibor vámügyi biztos lesz.
Jean-Claude Junckert július közepén választotta meg az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján. Ezt követően Juncker az uniós tagállamok kormányaihoz fordult, akiknek legalább egy-egy jelöltet kellett javasolniuk a majdani brüsszeli bizottságba. A magyar kormány Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi, jelenlegi külügyminisztert jelölte.
Juncker a múlt hét folyamán mind a 27 biztosjelölttel személyesen tárgyalt brüsszeli irodájában, hogy meggyőződjön arról, a jelöltek megfelelnek az uniós szerződésben rögzített követelményeknek. A szerződés szerint ugyanis az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.

Forrás: mno.hu



A korábbi hagyományos, hangalapú kommunikációt lassan teljesen kiszorítja az adatszolgáltatás - mondta el a norvég Telenor csoport elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten.
Jon Fredrik Baksaas az amerikai-magyar kereskedelmi kamara (AmCham) rendezvényén tartott előadást. Arra a kérdésre, hogy mekkora gondot jelent a Telenornak és az iparág többi vállalatának az olyan, ingyenes hangalapú kommunikációt lehetővé tevő hálózatok elterjedése, mint a Skype vagy a Viber, a vezérigazgató kifejtette: átalakulóban van a korábbi üzleti modell. A hangalapú kommunikációt lassan teljesen kiszorítja az adatszolgáltatás, az adatkommunikáció. "Skandináviában a cégeknek már díjtalan a telefonálás és az SMS-küldés" - mondta.
Hangsúlyozta, hogy jó minőségű hálózatot kell kiépíteni, erre kell irányulnia a fejlesztéseknek. Ezzel párhuzamosan megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a biztonságos adatáramlásnak, a személyes adatok védelmének - jegyezte meg.

Forrás: hir3.hu



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja a központi járműnyilvántartás adatainak bővítési lehetőségét, a fejlesztésről azonban csak a költség-haszon elemzés alapján dönt, legkorábban jövőre, mivel egy ilyen rendszer működtetésének költség- és időigénye az így nyerhető információk hasznosságához képest aránytalanul nagy lehet - válaszolta a tárca az MTI kérdésére.
Hazai autós szervezetek a tavaly bevezetett kilométeróra-nyilvántartási rendszer továbbfejlesztését, egy egységes központi járműtörténeti adatbázis bevezetését szorgalmazzák. Javaslatuk célja, hogy a használt járműveket vásárlók számára referencia adatbázis álljon rendelkezésre, amelyből lekérdezhetők a gépjárművek jellemző adatai.
A fejlesztési tárca felidézte: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által vezetett járműnyilvántartás 2013. január 1-jétől tartalmazza a gépjárművek időszakos vizsgálata során rögzített kilométeróra-állásokat. Mivel az időszakos vizsgálatot általában kétévente kell elvégeztetni, sok autónak még egyetlen ilyen adata sincs a rendszerben, és nagyon kevés gépkocsiról érhető el több, a tényleges futásteljesítmény alakulását visszakövethetővé tevő adat.

Forrás: hirado.hu



A diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben maximalizálná a hallgatói önkormányzat (HÖK) részvételét az egyetemi és főiskolai szenátusokban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely kormányrendeletben határozná meg a diákképviseleteknek nyújtható támogatások mértékét, és törvénybe foglalná, hogy a rektor, illetve a kancellár felel a hallgatói önkormányzatok – legalább kétévenkénti – ellenőrzéséért.
Aránytalan mértékű beleszólást biztosít a HÖK-nek az intézmények ügyeibe a felsőoktatás törvény – állapította meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), miután vizsgálta a felsőoktatási intézmények működését. A lapunk birtokába került jelentésben arra hívják fel a figyelmet, több jogszabály-módosítás is indokolt lenne az egyetemi és főiskolai diákképviseletek működésével összefüggésben. Emlékeztettek arra, hogy az intézmények legfőbb döntéshozó szerveiben, a szenátusokban legalább 20, legfeljebb 25 százalékos lehet a hallgatók aránya, ami azt eredményezi, hogy bizonyos esetekben a diákoknak együtt jóval nagyobb érdekérvényesítési lehetőségük van, mint az adott ügyben érintett kari delegáltaknak.

Forrás: mno.hu



Nehéz vitatni a hálózatok és a folyamatos információáramlás meghatározó szerepét. Akaratunkon kívül is válhatunk az információáradat alanyává (mint az amerikai filmsztárok aktfotóinak múlt heti kiszivárgása), és sokszor magunk vonjuk be a külvilágot magánéletünkbe. De hol is van a megóvandó magánszféránk határa?
A Google Street Viewerrel virtuálisan bejárhatjuk a föld nagyvárosait. Kérdés, hogy milyen áron? Japánban éles tiltakozást váltott ki, hogy a program segítségével otthonokba, épületekbe lehetett belátni. Japán azonban nem a hangos perek országa, így csendes egyeztetések után a Google egyszerűen alacsonyabbról filmezett, a régi felvételeket pedig törölte. Svájcban ezzel szemben a hatóság beperelte a Google-t, hogy nem használ megfelelő anonimizálási technikát, nem teszi eléggé felismerhetetlenné az arcokat.

Forrás: vg.hu



A felszámolás alatt álló takarékszövetkezeteknek is ki kell számolniuk, hogy mekkora összeg jár vissza ügyfeleiknek az árfolyamrés megszüntetése, illetve az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége miatt, és kezelniük kell a devizahiteles szerződéseket - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott válaszából.
Arra a kérdésre, hogy ki fizeti ki a devizahiteleseket a tönkrement takarékszövetkezetek helyett, az NGM válaszában ismertette: a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény tartalmazza, hogy azt a felszámolás és végelszámolás alatt álló pénzintézetekre is alkalmazni kell.

Forrás: profitline.hu



Szeretné tudni, hogy a megvételre kinézett autót körözik-e, mert lopott? Kíváncsi arra, hogy az üzlettársa ellen folyó büntetőeljárásban érintetté válhat-e? A lakásvásárlásnál gond lehet a tulajdonossal, mert priusza van, és korábban éppen ingatlancsalás miatt büntették meg? Pénzért minden információ beszerezhető, de ha jók az ember kapcsolatai, még ingyen is.
Egy rendőrőrnagy 2009. június 18-án saját azonosítójával belépett a központi személy- és járműnyilvántartásba, és lekérdezte egy nőnek a személyi, valamint egy tehergépkocsi forgalmi adatait. Úgy dolgozott, ahogy a hivatali hatáskörében szokott. Az egyetlen különbség az volt, hogy nem hivatalos ügyben járt el, hanem egy privát megbízó kérésére, akitől röviddel korábban sms-ben kapta meg, hogy mire kíváncsi.

Forrás: hvg.hu



Az MKB Bank, a K&H Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az Impuls-Leasing Hungaria Pénzügyi Lízing Zrt. devizahiteles keresetét tárgyalja ma a Fővárosi Törvényszék.
A perekben – a bankok ügyeiben ítélethirdetés várható – arról kell döntenie a törvényszéknek, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást – például kamat-, költség-, vagy díjemelést – lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Forrás: tozsdeforum.hu



Számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el – ezt vetette fel Balog Zoltán emberi erőforás miniszter a fonyódligeti gólyatáborban történtek után.
Az emberi erőforrások minisztere azt kezdeményezi, számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el. Ezt a miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése előtt jelentette be a fővárosban. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán azt mondta: megkéri az igazságügyi minisztert, hogy a fentiek érdekében tekintse át a jelenlegi szabályozást és az erre vonatkozó tényállásokat. Arra kéri minisztertársát, hogy világosan legyen kiolvasható a törvénykönyvből: ha valaki oktatási intézményben vagy az intézmény által szervezet programon követ el nemi erkölcs elleni bűncselekményt, akkor az minősített tételnek számít.

Forrás: hvg.hu



Az első negyedév ügyforgalmi adatai azt mutatják, hogy a jogszabályi változások nyomán megkezdték az elmaradások pótlását a bíróságok - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke Budapesten.
A többi között a kiemelt büntetőperek száma első fokon 14 százalékkal, másodfokon pedig 28 százalékkal csökkent, miközben időarányosan nőtt a lezárt ügyek száma; ez utóbbi meghaladta a beérkezett új ügyek számát - közölte Handó Tünde, aki abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy a rotációs rendszerben új elnök vezeti az Országos Bírói Tanácsot (OBT).

Forrás: hirado.hu



Sokszor kérdezik tőlem évek óta működő cégek is, hogy ki írhat alá a cég nevében, amikor az ügyvezető éppen elérhetetlen, és fontos iratokat kellene aláírni.
A problémát általában az jelenti, hogy ha jogosulatlan személy ír alá, akkor az adott szerződés vagy intézkedés formai okokból érvénytelen lesz, és ez komoly anyagi veszteségeket, bírságokat is jelenthet.

Forrás: vg.hu



Mivel a halálra ítélt és kivégzett Rajk Lászlót utólag, 1955-ben felmentették a vádak alól, a bíróságnak fel kell mentenie azt a rendőrtisztet is, aki Rajkot a hajdani ítélet szerint a népellenes bűntettek elkövetésére buzdította és besúgónak szervezte be – írta a Magyar Nemzet kedden a Legfőbb Ügyészség által benyújtott felülvizsgálati kérelemre hivatkozva.
A felülvizsgálati indítvány szerint Bokor Lajos rendőr tisztviselő csak előterjesztéseket készített, nem volt önálló döntési joga, így a népbírósági rendeletben megfogalmazott népellenes bűntettet eleve el sem követhette.

Forrás: hvg.hu



Sikerrel fúrták meg az EU és a Google közötti kiegyezés feltételeit a keresőóriás versenytársai, az uniós hatóságok visszadobták a cég harmadik ajánlatát is. Az egyezkedés tovább folytatódik.
Meglepetésre visszadobta az Európai Bizottság a Google csomagját, amely a keresőóriás vállalt önkorlátozásait tartalmazta. Az ajánlatra a korábbi hírek szerint a Bizottság pozitívan reagált, a versenyügyi biztos, Joaquin Almunia is sikerként könyvelte el, végül azonban a Bizottság a versenytársak érvelését fogadta el, miszerint a korlátozások nem eléggé szigorúak és nem garantálják az egészséges versenyt.

Forrás: hwsw.hu



A kormány az áldozatok pártján áll, arra törekszik, minél hatékonyabban segítsen a bűncselekményeket elszenvedőkön - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden Szegeden.
A tárcavezető - a Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében pályázat záró konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón - azt mondta, a rendszerváltást követően meghozott jogszabályok alapvetően a terhelt jogait igyekezték védeni.

Forrás: jogiforum.hu



Csattanós pofont kapott a forint – újabb bank nyert részlegesen az állam elleni perben – és újabb adózási határidő közeleg.
Nagy pofont kapott a forint ma délelőtt és délután is folytatódott a gyengülés: az euró jegyzése 3 óra előtt 317 forint fölé került a bankközin. Az elmúlt napok eseménytelen oldalazgatása után kedden délelőtt egyik pillanatról a másikra nagyot esett a forint: az euró jegyzése pillanatok alatt 316 forint fölé került, míg hajnalban még 313,50 környékén járt a jegyzés. A kiváltó okok között egy tegnap nyilvánosságra hozott Fed-tanulmányt emlegetnek, amely a kamatemeléssel kapcsolatos jelenlegi várakozásokat kérdőjelezi meg - ez felveti a kérdést, hogyha ennyi elég egy ekkora gyengüléshez, mi lenne, ha itthonról is érkezne valami hír, makroadat, nyilatkozat, ami a gyengülés irányába hatna. Mindenesetre nem árt felidézni: valamivel 323 forint fölött van a történelmi mélypont.

Forrás: privatbankar.hu



Négy nevet sorolt fel a Magyar Nemzet, állítólag őket találják alkalmasnak a megüresedő alkotmánybírói posztok – ezekből összesen három van – betöltésére.
Az Országgyűlés hamarosan három új alkotmánybírót választ, a jelölési eljárás már megkezdődött – számol be keddi cikkében a Magyar Nemzet. A választás azért vált esedékessé, mert Bragyova András és Kovács Péter kilencéves megbízatása szeptember végén lejár, novemberben pedig távozik Balogh Elemér is – emlékeztetett az újság.

Forrás: hvg.hu



A K&H Bankcsoport nettó eredménye egyszeri tételek nélkül 15,9 milliárd forint volt 2014 első fél évében, ezt rontotta, hogy az idei második negyedévre az MNB módszertana alapján 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot állított be a bank az árfolyamrés és az egyoldalú kamatmódosítások korrekciójára, ezen fő okok miatt 40,5 milliárd forint veszteséget könyvelt el a bankcsoport az idei első fél évben.
Hendrik Scheerlinck vezérigazgató a hitelintézet sajtótájékoztatóján elmondta: az első fél éves egyszeri tételek - például a céltartalék - nélküli nettó nyereség több mint kétszerese a tavaly első fél évi 7,1 milliárd forint adózás utáni nyereségnek.

Forrás: vg.hu



Hamarosan 3 milliárd euró válhat feleslegessé a banki mérlegekben, amit a pénzintézetek át fognak váltani, erre a jegybank felkészült – mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az 52. Közgazdasági-vándorgyűlésen. Közölte: az MNB helyt tud állni a devizahitelek forintosításában is - számol be róla a Napi Gazdaság.
Jelenleg a jegybank devizatartaléka 36 milliárd euró körül mozog, ebből 7-8 milliárd euró a „fölösleges” rész, vagyis 28-29 milliárd euró bőven fedezi a rövidtávú külső adósság fedezetére. Bár a részletekről Balog Ádám nem beszélt, a Napi Gazdaság úgy tudja az MNB készen áll az azonnali forintosításra.
Piaci információk szerint nagyjából 11 milliárd euró összeg konvertálásában kellhet a jegybanknak helytállni. Ebből lejön a Kúria döntése miatti 3 milliárd eurónyi összeg, vagyis mintegy 8 milliárd euró körüli összeg erejéig léphetnek fel konvertálási igénnyel a hazai bankok. A devizatartalékok csökkentésének negatív hatásait a jegybank úgy tudja kiküszöbölni, ha a pénzintézetek a rövid lejáratú, külföldi adósságát csökkenti.

Forrás: orientpress.hu



Az Alkotmánybíróság a nyári ítélkezési szünet után szeptember 9-én tartja első teljes ülését, amelynek napirendjén szerepel többek közt a nyugdíjkorhatárt elért közjegyzők szolgálati viszonyának megszűnését, továbbá a Normafa-törvényt támadó alkotmányjogi panasz is.
A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 22. § (1) bekezdés d) pontja és 178. §-a megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata (IV/1198/2013.)
Az indítványozó a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény azon rendelkezéseinek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, amelyek a közjegyzői szolgálat – bizonyos életkorhoz kötött – megszűnését állapítják meg. Az alkotmányjogi panasz szerint a támadott rendelkezések a meghatározott életkor felett önkényesen veszik el a közjegyzői tevékenység végzésének lehetőségét, ezért sértik a foglalkozás szabad megválasztásához való jogát. Emellett sértik a tulajdonhoz való jogot is, mert a tevékenység megkezdéséhez képest a feltételek utólagos módosításával rendszeres kereső tevékenységétől fosztják meg.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak felkészültnek kell lenniük a maguk szakterületén, de az is fontos, hogy a rendszerben is tudjanak gondolkodni, ismerjék a közszolgálat teljes képét - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az NKE tanévnyitó ünnepségén Budapesten, az Orczy-parkban.
A honvédelmi tárcavezető elmondta: az egyetem előtt álló év legfontosabb fejleménye a nemzetközi kar létrehozása, amellyel a diplomataképzés is megjelenik az intézmény keretein belül, s ezzel teljessé válik a közszolgálat területének lefedése. Emellett folytatják a Ludovika Campus fejlesztését is, tervük, hogy a jövőben a honvédtisztképzés is visszakerülhessen az ősi alma materbe.

Forrás: kormany.hu



Ügyvédet fogadtak és kártérítési pert indítottak a magyar állam ellen Zagyvaszántó és Lőrinci azbesztózisban szenvedő betegei. Ahogy arról lapunk már többször is beszámolt, a két település közvetlen közelében található, évekkel ezelőtt lerombolt cementgyár törmelékei - most már bizonyítottan - nagy mennyiségű, különösen veszélyes hulladéknak minősülő azbesztpor található, amely a levegőbe jutva komoly betegségeket idézhet elő.
Korábban Lőrinci polgármestere, most a betegeket képviselő ügyvéd is elmondta: az elmúlt években, hónapokban megnövekedett a tüdőbetegek száma, a legtöbb betegnél mellhártya mesotheliomáját diagnosztizáltak, amely csak azbeszt érintettség alapján alakulhat ki.
Az ügyvéd szerint a hatóságok tehetetlenek az ügyben, mindenki egymásra mutogat, az azbesztszálak pedig ott keringenek a szélben és bekerülnek mind a felnőttek, mind a gyerekek szervezetébe. A jogi képviselő a heol.hu-nak azt is elmondta, hogy a betegek nagyon rossz állapotban vannak, egy 38 éves családapa a legerősebb morfintapaszokkal éli mindennapjait, fájdalmai miatt aludni sem tud napi 10-15 percnél többet.

Forrás: nepszava.hu



Az OTP ismét beadta kereseteit a Fővárosi Törvényszékre a devizahiteles szerződések ügyében - mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, aki szerint tisztességtelen dolog menet közben változtatni a játékszabályokon. Az új ügyben kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az EU Bíróságához, sőt ezt készek ők maguk is megtenni.
Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria döntését törvényesítő devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn.
A Fővárosi Törvényszék augusztus végén különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit. Csányi Sándor jelezte: ezek a formai okok nem voltak pontosan meghatározva, ami álláspontja szerint szintén tisztességtelen volt.

Forrás: hvg.hu



Elutasította a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessen be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget.
A szóbeli indoklás során a bíróság kiemelte, hogy a PSA Finance Hungária Zrt. és a géprjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. általános szerződési feltételeik nem állnak összhangban a törvénnyel, egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.

Forrás: hvg.hu



Peren kívüli egyezséget kötött az általa beperelt légitársaságokkal annak a New York-i magyar nőnek a férje, akit több alkalommal sem engedtek gépre szállni, és a többnapos procedúra végén elhunyt.
Megállapodott az általa beperelt légitársaságokkal Soltész János, az a magyar férfi, akinek felesége elhunyt, miután hosszú procedúra során többször sem hagyták, hogy felszálljon az Amerikába induló gépére – írja a New York Daily News.
A különösen túlsúlyos, 193 kilós, amputált lábú és cukorbeteg, 56 éves nő 2012 őszén jött férjével Magyarországra bronxi otthonukból, de idehaza kórházba került, majd amikor onnan kikerült, megkísérelt hazautazni New Yorkba. A tolószékes nőt előbb egy Budapestről induló KLM-járatra nem engedték fel, ezután Prágába utaztak, hogy ott egy Delta-gépre kíséreljen meg felszállni, végül visszatértek Budapestre, hogy egy Lufthansa-géppel induljon haza.

Forrás: hvg.hu



A jövőre hatályba lépő új uniós adatvédelmi szabályok miatt a magyarországi vállalatok egyik legnagyobb problémájává válhat, hogy miként tudják leselejtezni régi adathordozóikat úgy, hogy a rendelkezéseknek mindenben megfeleljenek. A kérdésre a jegyzőkönyvezett fertőtlenítés kínálhat megoldást.
Ma még kevés vállalkozás adminisztrálja, ha leselejtez egy adathordozót, de erre hamarosan rendelet kötelezhet minden céget. Az Európai Unió jövőre életbe lépő új adatvédelmi irányelve szigorítani fogja az adatkezelés szabályait, beleértve a használt adathordozók kezelését is.
„Magyarországon ez a témakör még nem került előtérbe” – mondja Bődi Levente, a nemrég alakult Data Destroy Kft. marketingvezetője. A cég szolgáltatásként kínálja a régi adathordozók – merevelemezek, mobiltelefonok, USB kulcsok – minősített és jegyzőkönyvezett leselejtezését partnerei számra.

Forrás: hirek.prim.hu



Trócsányi László miniszter átadta az 1992-ben alapított Deák Ferenc-díjat Zlinszky János professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt dékánjának és Kilényi Gézának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusának 2014. szeptember 8-án.
Zlinszky János a római jog kutatása és megismertetése terén játszott kiemelkedő szerepéért, az erkölcs és jog összhangja érdekében végzett munkásságáért, valamint iskolateremtő szerepvállalásáért részesült az elismerésben. A díjat Kilényi Géza kiemelkedő oktatói és tudományos munkája, a közigazgatás átfogó tudományos vizsgálata, a jogalkotást elősegítő tudományos meglátásai, a rendszerváltást megalapozó közjogi munkája, valamint az alkotmányos értékek, a jogállamiság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kapta.

Forrás: jogiforum.hu



Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) hétfőn az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára.
Az alaptörvény szerint a bírói kezdeményezéseket soron kívül, de legkésőbb 90 napon belül kell elbírálnia az Ab-nek, és a testület ügyrendje szerint lehetőség van gyorsított eljárás lefolytatására is - közölte a főtitkár.
Az Ab elnöke a lehető legrövidebb időn belül kijelöli az ügy előadó alkotmánybíráját - mondta Bitskey Botond, aki hozzátette azt is, a testület tisztában van a devizahiteles indítvány jelentőségével és ennek megfelelően kezeli azt.

Forrás: hvg.hu



Bejegyezték a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) - adta hírül hétfőn Facebook-oldalán a szervezet.
A bejegyzés szerint 16 perccel az előtt kapta meg a párt az értesítést a bejegyzésről, hogy lejárt az idő, amely az önkormányzati választásokon való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésére áll rendelkezésre. Mindezt bejegyzésükben - csatolva a végzést - a következőképpen kommentálták: "na, hurrá, végre bejegyeztek minket. Szerencsére pont időben, hiszen ma 4-ig lehet még aláírásokat gyűjteni az önkormányzati választásra. 16 perc alatt simán összegyűjtjük!"

Forrás: nepszava.hu



Hétfőtől folytatódik, és egész héten át tart majd Eva Rezesova ügye a Budapest Környéki Törvényszéken másodfokon. Eredetileg július elején folytatták volna az utóbbi évek legjelentősebb közlekedési büntetőeljárását, de a másodfokon eljáró bíróság új igazságügyi szakértőt vont be, és neki több időre volt szüksége elemzésének elkészítéséhez, ezért kellett szeptemberre halasztani.Tavaly novemberben ítélték első fokon hat év fogházra a szlovák Rezesovát ittas vezetés következtében elkövetett halálos baleset vétsége miatt, amiért autójával 2012 augusztusában nekiment egy Fiat Puntónak, és az ebben utazó négy ember életét vesztette a karambolban. Mivel mind az ügyész, mind a vádlott fellebbezett, az ügy másodfokra került.

Forrás: hvg.hu



Nem lesz jó, ha a vadgazdálkodásról és a természetvédelemről szóló új törvénytervezetet egységes jogszabályba foglalják, ugyanis egymást fogják kioltani. A szakértők szerint a nemzeti parkok földlerakatként való kezelése sem mutatja azt, hogy fontos lenne a mostani kormányzatnak a természet védelme.
Egységesíteni kívánja a kormányzat a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényeket 2015-re, és várhatóan 2016-ban lépne életbe az új jogszabály - ezt még augusztus utolsó napján jelentette be Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

Forrás: pecsistop.hu



A kormány azt szeretné elérni, hogy jövőre már mindenki biztonságban engedhesse el a gyermekét gólyatáborba - mondta Rétvári Bence. Az államtitkár szerint ennek érdekében kormányrendeletet hozhatnak, vagy akár a felsőoktatási törvényt is módosíthatják.
A kormány kész jogszabályi úton is mindent megtenni annak érdekében, hogy a jövőben megakadályozzák az ELTE fonyódligeti gólyatáborában történteket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Hír Tv P8 című műsorában.

Forrás: hirado.hu



Az ukrán milíciákat és az oroszbarát szeparatista erőket egyaránt háborús bűncselekményekért terheli felelősség - közölte vasárnap Londonban kiadott helyzetértékelésében az Amnesty International.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének jelentése szerint az ukrajnai konfliktusban részes mindegyik oldal teljes közönyt tanúsít a polgári lakosság élete iránt, és durván megsérti a nemzetközi jog előírta kötelezettségeket.

Forrás: hirado.hu



Arra kérik az Országgyűlést, foglalkozzék érdemben az európai országokat sújtó kereskedelmi korlátozó intézkedések miatt kialakult gazdasági helyzettel - jelentette be Tóbiás József pártelnök.
A magyar gazdálkodók védelme érdekében határozati javaslatot nyújt be az őszi parlamenti ülésszak első napján az MSZP - jelentette be az ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője Nyíregyházán. Tóbiás József elmondta, a javaslatban arra kérik az Országgyűlést, hogy foglalkozzon érdemben az orosz-ukrán konfliktus következményként, az európai országokat sújtó kereskedelmi korlátozó intézkedések miatt kialakult gazdasági helyzettel. A határozati javaslat célja, hogy a hazai termelők és gazdálkodók ne kerüljenek gazdaságilag hátrányos helyzetbe, megőrizhessék legális foglalkoztatási szintjüket és piacaikat - közölte Tóbiás József, hozzátéve, a korlátozó intézkedések körülbelül 50 milliárd forint értékű kereskedelmi és foglalkoztatottsági kárt okozhatnak az országnak.

Forrás: hirado.hu



A csődeljárás és a felszámolási eljárás az adós fizetésképtelenségével kapcsolatosan indulnak, míg a végelszámolási eljárás és a kényszertörlési eljárás a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnésére irányuló eljárások. A vagyonrendezési eljárás egyikbe sem tartozik, mégis szoros kapcsolatban van a jogutód nélküli megszűnésekre irányuló eljárásokkal. Az adósságrendezési eljárás kivételével valamennyi fent felsorolt eljárás folytatódhat felszámolási eljárásként.
A végelszámolási eljárás és a kényszertörlési eljárás olyan eljárások, amelyek előzményei lehetnek a felszámolási eljárásnak, de nem a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben (Cstv.) történik szabályozásuk, hanem a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényben (Ctv.), hiszen nem fizetésképtelen gazdálkodó szerv ellen folynak.

Forrás: jogiforum.hu



A marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kisebbségvédelmi szemináriumának résztvevői azt kérték a román kormánytól, hogy ellenőrizze hatékonyabban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását.
Pénteken ért véget az alapítvány 11. alkalommal megszervezett kisebbségvédelmi szemináriuma, amelynek résztvevői a charta romániai alkalmazását vitatták meg. Borbély László, az alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke elmondta, hogy a román kormánynak már tavaly el kellett volna készítenie a charta romániai alkalmazásáról szóló jelentést, de ezt még nem tette meg, mert Bukarest hiányosan teljesítette vállalt kötelezettségeit – olvasható az RMDSZ tájékoztató hírlevelében. A résztvevők azt kérték a román külügytől, hogy a jelentés elküldése előtt szervezzen találkozót a romániai nemzeti kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel.

Forrás: mon.hu



Az Alkotmánybíróság 2014. szeptember 9-i teljes ülésén a közjegyzőkről készült 1991. évi XLI. törvény egyes pontjainak megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata, a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvény, valamint további négy beadvány befogadhatóságának elemzése szerepel.

Forrás: orientpress.hu



Elvileg a reklámadó hatálya alá tartoznak a magyarországi székhellyel nem rendelkező külföldi cégeket is. Kiderítettük, milyen eszközzel él a Facebook és a Google.
Bár a magyar kormány a legutóbbi módosításaival több kiskaput becsukott - egyebek mellett gondoskodva arról, hogy a Magyarországon nem letelepedett szolgáltatókat is bevonja a reklámadó-kötelezettség alá -, a jogszabály a jelenlegi formájában még mindig méltánytalan adóterheket és súlyos jogbizonytalanságot eredményezhet, miután még most is sok értelmezésbeli bizonytalanság található a törvényben, amelyet még újabb módosítások is követhetnek ősszel - utóbbiról L. Simon László beszélt a közelmúltban. (A káoszt az is mutatja, hogy több társaság illetve szervezet is - köztük az MLSZ, Sziget kft., BKK - jogértelmezésért fordult a Nemzetgazdsági Minisztériumhoz. Az NGM persze nem látja ennek okát, a tárca szerint a törvény ugyanis világos, rövid és egyszerű.)

Forrás: napi.hu



Jóllehet tavaly július óta egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az autók kilométerórájának visszatekerése, a Használtautó.hu szerint azonban az elmúlt több mint egy évben – bizonyíték híján – egyetlen alkalommal sem született elmarasztaló ítélet ilyen ügyben. Az internetes szakportál marketingvezetője, Fodor László úgy véli, hogy a vásárlókat megkárosító gyakorlat visszaszorítására leginkább a kilométerórák állásának a jelenleginél gyakoribb regisztrálása jelenthet hatékony eszközt.
A futásteljesítmény meghamisítása miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek ki, hiszen azt hiszik, hogy öreg ugyan az autó, de alig használták. Mivel az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, a vevőnek résen kell lennie, ha használt autót vesz. Emellett a megtett kilométerek számához kötött átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék elmaradása miatt a balesetveszély kockázata is nagyobb, miközben az öregebb autók magas szervizköltségekkel is terhelik új tulajdonosaikat.

Forrás: vg.hu



A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét elutasította a bíróség a magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos perben.
Elutasította a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Forrás: hvg.hu



Felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását pénteken, és az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium soron kívüli alkotmánybírósági elbírálásban bízik. A másik két, pénteki perben a bólyi takarék keresetét elutasította a törvényszék, a hévízi ítélethirdetését pedig elhalasztotta.
A Fővárosi Törvényszék pénteken felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, és - elfogadva a hitelintézet javaslatát - úgy döntött, az Alkotmánybíróság (Ab) elé terjeszti a devizahitelekkel összefüggő ügyet.

Forrás: hirado.hu



Az Alkotmánybíróságig mennek a devizahitelesek, a különös az, hogy éppen a devizahitelesek megmentésére készített júliusi törvény miatt. Azt mondják, hogy a kormány által elindított jogszabályi rendezés csak a hatalmi elit próbálkozása arra, hogy érvényben tartsa a hitelszerződések.
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a devizahitelesek, amiért a parlament július 44-től felfügesztette a devizahiteles pereket a devizahitelesek megmentésére készült törvénnyel. Az alkotmányjogi panaszt a többezer devizahitelest képviselő Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) javasolja az ügyfeleknek, és azt akarja elérni, hogy a bíróságokon folytatódhassanak a bankok elleni perek.

Forrás: hvg.hu



Szeptember 22-re halasztotta a határozat kihirdetését a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken.
A felperes takarékszövetkezet azt kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy a devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződések esetében alkalmazott általános szerződési feltételei (ászf), valamint egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses kikötései tisztességesek, ezért érvényesek. Kérte továbbá, hogy a bíróság ítéletével erősítse meg, hogy a referenciakamat alkalmazása, annak esetleges emelése vagy csökkentése nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ezért arra a törvényi vélelem nem vonatkozik.

Forrás: vg.hu



Szeptember 18-án és 19-én a Szegedi Ítélőtáblán tárgyalják másodfokon az ároktői banda ügyét – közölte a bíróság.
A tervek szerint a második tárgyalási napon határozatot is hirdet a bíróság.Januárban a Fővárosi Törvényszék három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon. Az első- és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott nem jogerősen.

Forrás: hvg.hu



A jellegzetes színpadi egérmaszk miatt pereskedik a Miki egeret megalkotó filmes vállalat és a nemrég a Szigeten járt Deadmau5.
A pereskedés akkor kezdődött, amikor a Joel Thomas Zimmerman néven anyakönyvezett, 1981-es születésű kanadai zenész az Egyesült Államokban védjegyként kívánta bejegyezni a Mau5head nevű speciális egérmaszkot, melyet (illetve melynek különféle változatait) színpadi fellépései során használ, illetve az erre "rímelő" Deadmau5-logót.

Forrás: hvg.hu



Magyarországon eddig 65-en töltötték be az igazságügy-miniszteri tisztet. A hivatalban lévő miniszter, Trócsányi László a rendszerváltás utáni éra tizedik tárcavezetője. Olyan neves elődei voltak, mint Deák Ferenc, Horvát Boldizsár, Szilágyi Dezső, Plósz Sándor, Wekerle Sándor, Bethlen István vagy Lázár Andor.
Az első felelős magyar minisztérium, a Batthyány-kormány 1848. április 7-én alakult meg, amelynek igazságügy-minisztere Deák Ferenc lett. A haza bölcse öt hónapig állt a tárca élén. A Szemere-kormány szakminisztere, Vukovics Sebő is csupán három hónapig, 1849. május 2-ától augusztus 11-ig maradhatott hivatalában. Őt csaknem két évtizeddel később követte a harmadik igazságügyér, Horvát Boldizsár, az Andrássy-kormány tagja, aki több mint négy éven át serénykedett a miniszteri bársonyszékben. Nevéhez olyan korszakos reformok fűződtek, mint a közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztása, a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság deklarálása, a bírák felelősségének törvényi szabályozása. Vezetése alatt törölték el a büntető gyakorlatban a bilincsek alkalmazását, a botbüntetést és a vérdíjat is.

Forrás: jogiforum.hu



Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány az egységes kormányzati kommunikáció érdekében.
Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.

Forrás: hvg.hu



Újabb nemzeti jelentés készül a legfontosabb ILO egyezmények végrehajtásáról. Minden tagállam vállalja, hogy évenként jelentést készít a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal részére azokról az intézkedésekről, amelyeket azon egyezmények előírásainak az érvényesítése érdekében tett, mely egyezményekhez csatlakozott.
Ebben az évben olyan nagy jelentőségű egyezményeket érint a jelentéstételi kötelezettség, mint például a munkaügyi ellenőrzésről szóló C81.sz. egyezmény, az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló C87.sz. egyezmény, a szervezkedési és a kollektív tárgyalási jogról szóló C98.sz. egyezmény, a munkaügyi kapcsolatokról szóló (közszolgálat) C151.sz. egyezmény, valamint a kollektív tárgyalásokról szóló C154. sz. egyezmény. A jelentésnek ki kell térnie a vonatkozó törvényekre, rendeletekre, az egyezmény alkalmazására, a vonatkozó bírósági, illetve közigazgatási határozatokra, valamint a munkaadói és a munkavállalói képviseletek megállapításaira.

Forrás: hrportal.hu



Szeptember 8-án tárgyalja a romagyilkosságok perében elsőfokon eljáró bíró elleni fegyelmi eljárás ügyét a Fővárosi Ítélőtábla illetékes bírája - tudta meg lapunk. Miszori László ellen, mint megírtuk, még a Budapest Környéki Törvényszék elnöke kezdeményezett eljárást, mivel a tanácsvezető bíró a jogszabályban előírt legfeljebb 60 nap alatt - összességében egyébként legalább nyolc hónap alatt - sem foglalta írásba a rasszista indítékú gyilkosságsorozat négy vádlottja ellen tavaly augusztusban hozott ítéletet.
A verdikt csaknem 900 oldalas szövege azóta egyébként már elkészült, és mint lapunkat a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője tájékoztatta, nemrég fel is terjesztették a Fővárosi Ítélőtáblára, másodfokra az ügyet. Azt az információnkat Koszta János azonban már nem erősítette meg, hogy az irat jelenleg a Fellebbviteli Főügyészségen "parkolna", előzetes átvizsgálásra várva. Egy ilyen horderejű ügynél egyébként nem számítana kiugrónak, ha hónapok telnének el, mire a Fellebbviteli Főügyészség végez és érdemi, a nyilvánosság számára is észlelhető módon haladhat tovább az eljárás.

Forrás: nepszava.hu



Védett állatok importengedélyének kiadásával kapcsolatos szabálytalanságok esetén a hatóságok csak a szabálytalansággal ténylegesen érintett példányokat kobozhatják el - állapította meg csütörtökön az Európai Unió Bírósága Luxemburgban a magyar hatóságok és a Szófiai állatkert között néhány, Magyarországon keresztül szállított védett madár elkobzása nyomán kialakult jogi vita kapcsán.
A bíróság értékelése alapján nem bizonyult jogszerűnek a magyar hatóságoknak egy több mint három évvel ezelőtti döntése, amelynek nyomán az egész rakományra kiállított hibás importengedély miatt elkoboztak egy Magyarországon keresztül haladó, különböző fajokból álló, teljes védett madár szállítmányt, köztük olyan fajokat is, amelyeket érvényes engedéllyel szállítottak keresztül az országon.

Forrás: jogiforum.hu



Kijelölték az M35ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, ezt a Magyar Közlönyben tették közzé.
A kormány kijelölte a M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a mostani kijelölés egy korábbi megállapodás megerősítése. A 24,8 kilométeres útszakasznál az volt kérdéses, hogy Derecskét miként kerülje meg az autópálya, ez fixálódott a rendeletben.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Unió az oroszországi embargó által sújtott zöldség-gyümölcs ágazat megsegítésére közösségi szinten 125 millió eurónyi forrás biztosításáról döntött. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja az érintett gazdák és termelői szervezetek figyelmét, hogy a meghirdetett keretösszeg igénylésére minél gyorsabban jelentkezzenek, hiszen az Európai Unió a forrást a beérkező igények sorrendjében ítéli oda.
Az Oroszország által augusztus 7-én bevezetett, Európai Unióból és más országokra vonatkozó importtilalom különösen sújtotta a zöldség-gyümölcs ágazatot. Ennek következtében nagy mennyiségű eladatlan zöldség-gyümölcs maradt feleslegesen az EU piacán. Az így kialakult piaci válság kezelésére az Európai Unió szeptember 1-jén rendkívüli intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy a felesleges termékmennyiséget a piacról kivonja, ezzel a termelők kára csökkenjen. Az intézkedés a paradicsomra, sárgarépára, káposztára, paprikára, karfiolra és brokkolira, kígyó és konzerv uborkára, gombára, almára, körtére, szilvára, bogyós gyümölcsökre, csemegeszőlőre és kivire vonatkozik.

Forrás: elelmiszer.hu



A földhivatalok legkésőbb ez év végig törlik a termőföldek tulajdoni lapjáról azokat a haszonélvezeti bejegyzéseket, amelyeket korábban nem közvetlen családtagok között létrejött szerződések alapján jegyeztek be. A külföldiek földszerzési tilalma ellenére korábban sok külhoni igyekezett hazánkban földet szerezni. Miután az adásvétel tényét nem hozhatták nyilvánosságra, a leggyakrabban haszonélvezeti jogosultságot jegyeztettek be az érintett területekre.
Megszűnik év végéig a külföldi spekulánsok által korábban leggyakrabban használt jogi kiskapu. Mivel törvényeink korábban sem engedték a külhoniak földszerzését, a magyar földtulajdonos mint eladó általában egy olyan szerződést kötött a külhoni vevővel, amely alapján az utóbbi nevére vagy az általa alapított cég javára haszonélvezeti jogot jegyeztettek be a tulajdoni lapra. Ezzel lényegében át is adták az érintett területeket a külföldieknek, akik csak arra vártak, hogy lejárjon a 2014. májusi határidő, s hazánk megnyissa földpiacát az uniós polgárok előtt. Új földforgalmi törvényünk azonban – követve a nyugat-európai példákat – szigorúbb lett az általuk vártnál, s csak a helyben lakó, földművesként regisztrált termelőknek ad lehetőséget termőföldvásárlásra. Sőt, a jogszabály értelmében idén május 1-jétől megszűnnek a nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jogosultságok is.

Forrás: mno.hu



Összeomlott az Uhuru Kenyatta kenyai elnök elleni vád a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyó perben pénteken, miután az ügyészek nem kapták meg az általuk követelt bizonyítékokat a nairobi hatóságoktól.
Az eljárás ügyésze, Fatou Bensouda pénteki beadványában az eljárás határozatlan időre való elnapolását kérte. Azt írta, hogy Kenya megtagadta az elnök pénzügyi tranzakcióit és telefonhívásait részletező iratok kiadását, ezért a per október 7-ei kezdetéig nem tudna megfelelő bizonyítékokat a bíróság elé tárni. Ezeket a dokumentumokat már közel három éve próbálja megszerezni az ICC a kenyai hatóságoktól.

Forrás: hvg.hu



A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél (PDSZ) szeptember végéig kivárnak a tanárok elmaradt bankszámla-kompenzációjának kifizetése ügyében, de ha nincs visszajelzés, ezt követően jogi úton kezdik el érvényesíteni a követeléseiket – közölte a Magyar Nemzet.
Mától letölthetik a pedagógusok azt a kérvényt, amivel a munkáltatójuknál igényelni tudják az elmaradt bankszámla-kompenzáció kifizetését – írta a Magyar Nemzet. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a sablon az érdekképviselet honlapján érhető el.

Forrás: hvg.hu



Bár vannak fogadkozások, szeptember 15. előtt lényegében nem tud megindulni az ALBA Takarék ügyfeleinek kártalanítása. Az integrációs törvény csavarjai miatt a szövetkezeti kártalanítás szellemében az EU betétbiztosítási direktíváját is sértheti.
Immár második alkalommal vizsgázik az újfajta takarékszövetkezeti csődszabályozás, s egyelőre csak fogadkozások vannak arra nézve, hogy a mostani megoldás legalább részben gyorsabb lesz, mint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet estében.

Forrás: privatbankar.hu



A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformon 2010. április 22-én robbanás történt, majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén pedig 87 napon át temérdek olaj ömlött a tengerbe.
A "felelőtlensége" miatt legnagyobbrészt a BP viseli a felelősséget az Egyesült Államok legnagyobb olajömléséért, ami miatt további mintegy 18 milliárd dollárnyi büntetést kell majd kifizetnie.

Forrás: ma.hu



Fél éven belül újranyitják a martonvásári börtönt – ttájékoztatott a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP), amely pénteken ünnepli a büntetés-végrehajtási szervezet napját.
A tervek szerint a következő fél évben a 2000-ben bezárt martonvásári objektum újranyitásával, valamint a Budapesti Fegyház és Börtön bővítésével összesen több mint 200 fogvatartotti férőhelyet alakítanak ki. A BVOP összehasonlításképpen közölte: a múlt évben 160 új férőhely létesült.

Forrás: jogiforum.hu



Augusztus utolsó hetében – az Európai Unió által előírt adatszolgáltatás céljából – 5000 gazdálkodótól kéri be a NÉBIH a 2013/2014-es gazdálkodási évben felhasznált növényvédő szerek nevét és azok mennyiségét. A szükséges információkról postán értesíti az érintetteket a hivatal.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009. november 25-i 1185/2009/EK rendelete a peszticidekre (növényvédő szerekre) vonatkozó statisztikákról adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a tagállamok számára. Hazánkban az adatgyűjtés 2014-ben a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésében, a permetezési naplók adatainak begyűjtésével valósul meg. A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet előírásai alapján a felhasználási tevékenységet folytatóknak a növényvédőszer-felhasználásról naprakész nyilvántartást (permetezési naplót) kell vezetni, melynek formai követelményeit a rendelet tartalmazza.

Forrás: hir6.hu



Az ELTE szerdán azt közölte, hogy a fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszak ügyében nincs jogköre vizsgálódni, csak a bírósági döntés után.
Egyelőre nem indít fegyelmi vizsgálatot az ELTE BTK Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottsága az ellen a 38 éves hallgatója ellen, aki fotós-szervezőként vett részt a fonyódligeti gólyatáborban a hétvégén, és a gyanú szerint megerőszakolt egy elsőéves diáklányt.

Forrás: hvg.hu



Védett állatok importengedélyének kiadásával kapcsolatos szabálytalanságok esetén a hatóságok csak a szabálytalansággal ténylegesen érintett példányokat kobozhatják el - állapította meg csütörtökön az Európai Unió Bírósága Luxemburgban a magyar hatóságok és a Szófiai állatkert között néhány, Magyarországon keresztül szállított védett madár elkobzása nyomán kialakult jogi vita kapcsán.
A bíróság értékelése alapján nem bizonyult jogszerűnek a magyar hatóságoknak egy több mint három évvel ezelőtti döntése, amelynek nyomán az egész rakományra kiállított hibás importengedély miatt elkoboztak egy Magyarországon keresztül haladó, különböző fajokból álló, teljes védett madár szállítmányt, köztük olyan fajokat is, amelyeket érvényes engedéllyel szállítottak keresztül az országon.

Forrás: hirado.hu



Egységes rendeletbe foglalták négy kitüntetés - a Magyar Szent István Rend, a Magyar Becsület Rend, a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt - adományozásának rendjét.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendelet szerint a négy kitüntetés odaítélésének előkészítésére kitüntetési bizottságot hoz létre a kormány. A bizottság elnöke a miniszterelnök helyettesítésére első helyen jogosult miniszterelnök-helyettes, tagjai a miniszterek és a Köztársasági Elnöki Hivatal delegáltja, titkára a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter.

Forrás: inforadio.hu



A bizonsági öv kicsatolása miatt indult eljárás egy sofőr ellen – tudta meg a Panaszkönyv. A Hír TV oknyomozó műsorának a férfi azt mondta: a rendőri igazoltatás miatt szállt ki a kocsiból. Annak ellenére, hogy a járőrök mindent rendben találtak, közölték vele, hogy helyszíni bírságot szabnak ki, mert nem volt bekötve. Az eljárásról az ORFK nem nyilatkozik, mert még folyamatban van az ügy, de az már kiderült, hogy másokat is bírságoltak már meg azért, mert az igazoltatás során kikapcsolták a biztonsági övüket.
Dudáltak, szirénáztak, megkülönböztető jelzést használtak. Az összes szomszédot felcsöngették – augusztusban kezdődött így egy nap Zamárdiban. A rendőrök Hámori Lászlót, a Gépjármű Károsultak Országos Szövetsége (Gékosz) elnökét kereste, szerintük ugyanis Budapesten biztonsági öv nélkül vezetett, az egyenruhások a Balatonig vitték az idézést. Hámori Zoltán szerint amikor a XII. kerületben megállították a rendőrök, mindent rendben találtak.

Forrás: mno.hu



Háborús bűnök megalapozott gyanújával vett őrizetbe a boszniai rendőrség 13 egykori boszniai szerb katonát hétfőn.
A hatóságok közleményében az áll: a férfiak a gyanú szerint az 1992-95-ös boszniai háború idején több tucat boszniai horvát és muszlim meggyilkolásában vettek részt a Mica nevű fegyveres erő tagjaiként. Emellett Bosznia-Hercegovina északi részén részt vettek a horvát és bosnyák nemzetiségűek üldözésében, erőszakos kitelepítésében, törvénytelen fogva tartásában, valamint a horvát és bosnyák ingatlanok kirablásban és rongálásban - fogalmazott a Nezavisne Novine című boszniai napilap által ismertetett rendőrségi közlemény.

Forrás: jogiforum.hu



A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény, egy bank, egy pénzügyi vállalkozás és egy lízingcég devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja.
A bíróság a Budapest Bank Zrt., az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a CIB Lízing Zrt. keresetéről tárgyal csütörtökön. A perekben arról kell döntenie a törvényszéknek, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást – például kamat-, költség- vagy díjemelést – lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Forrás: hvg.hu



Négy év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a nőt, akinek a miskolci, Középszer utcai, hatodik emeleti lakásában 2009. augusztus 15-én este felcsapó lángok a hetedik emeleti lakásban rekedt három ember - egy 43 éves nő, 16 éves lánya és 13 éves fia - halálát okozták - írta az Észak-Magyarország.
A bíróság közveszélyokozás vétségében és segítségnyújtás három rendbeli elmulasztásában mondta ki bűnösnek szerdán a nőt, és halmazati büntetésként szabta ki a négy év szabadságvesztést. Az ítélet nem jogerős.

Forrás: hirado.hu



Megkezdődött csütörtökön annak a mintegy húsz országból származó 55, köztük három magyar Greenpeace-aktivistának a pere a kelet-franciaországi Colmarban, akik márciusban behatoltak Franciaország legrégebbi atomerőművébe.
A nemzetközi környezetvédő szervezet tagjait birtokháborítással és csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják. A csütörtöki tárgyaláson, amelyen csak a két francia és egy 73 éves német gyanúsított jelent meg, az ügyész három és négy hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetést kért rájuk.

Forrás: hvg.hu



Első fokon, nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház egykori főigazgatóját, akit vesztegetés bűntettében találtak bűnösnek - közölte a törvényszék szóvivője.
Az ítélet szerint a férfi bűnös költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettében. A bíróság 15,5 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt.

Forrás: nepszava.hu



A bíróknak bizonyos ügyekben félre kell tennie a jogászkodást, fel kell ismernie a korlátait, tudnia kell, hogy mikor kell nagyobb szerepet kapnia az emberségnek, a jóérzésnek, az egymás iránti tiszteletnek és megbecsülésnek - jelentette ki Handó Tünde csütörtökön Keszthelyen, a mediációról rendezett nemzetközi konferencián.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke azt mondta: különösen családjogi ügyekben, rendkívül komoly élethelyzetekben óriási felelőssége van a bíróknak, mert nem ritkán tragédiához vezet egy-egy éveken át húzódó családjogi vita. A bíróknak főként ilyen eseteknél 'fel kell ismernie a maga korlátait', tudnia kell, mi az amit a jog eszközeivel, szakértőkkel meg lehet oldani, és mikor van szükség az emberségre. A mediáció, mint alternatív vitarendezési mód nagyon komoly társadalmi értéket képvisel, 'lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek felnőtt módjára tudjanak szót érteni egymással'. A bíróságra érkezők úgy tekintenek a bíróra, mint aki a vitákat 'jó anya vagy jó apa módjára' meg tudja oldani mindkét fél megelégedésére, de az elégedettség nem mindig jellemző a polgári vagy büntetőügyekben.

Forrás: orientpress.hu



Ne hagyjuk meg jelenlegi állapotukban a műemlékeket, ha hiteles dokumentáció áll rendelkezésünkre, állítsuk helyre az eredeti épületet, és találjunk hozzá funkciót. Többek között ezt az új műemléki koncepciót várja a kormányzat a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ frissen kinevezett elnökétől, Sághi Attilától – fogalmazott L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, az intézményvezetőt bemutató sajtótájékoztatón.
Sághi Attila építő- és építészmérnök, mérnök-közgazdász személyében augusztus 18-tól új elnöke van a Forster Központnak, akitől tökéletes, precíz szakmai munkát, és a folyamatban lévő felújítások határidőre történő teljesítését várjuk - mondta az eseményen L. Simon László.

Forrás: orientpress.hu



Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke stratégiai célként határozta meg a bíróságok központi igazgatásának átlátható működését. A jogszabálytervezetek véleményezése, illetve a jogalkotási kezdeményezések során a bírósági vezetők, a bírói kar, illetve az Országos Bírói Tanács (OBT) javaslatai és véleménye ennek jegyében a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapott.
Ezzel az elmúlt két és fél év során folytatott gyakorlattal egyezően az OBH összegyűjtötte és a bíróságoknak véleményezésre megküldte a bírói jogállási és szervezeti törvények módosítására vonatkozó, a bírósági szervezetben felmerült, de korábban még a jogalkotóhoz el nem juttatott javaslatokat.

Forrás: jogiforum.hu



Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei.
A bíróság döntése szerint a Magyar Cetelem Bank euró alapú személyi kölcsön általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontja három időszakban - 2009. július 1 és július 31., 2009. augusztus 1. és 2010 június 10., illetve 2009 november 1. és 2010 június 10. között - tisztességes és ezért érvényes volt.
A szóbeli indoklás során elhangzott, hogy ezekben időszakokban a bank jogosult volt a "kamatot, valamennyi díjat és költséget az adósok számára kedvezőtlenül, egyoldalúan módosítani a KSH által publikált fogyasztói árindex változása esetén".

Forrás: metropol.hu



„600 Ft-os alkatrész beépítése alig egy óra alatt, nyugdíjas kedvezménnyel csak most, csak Önnek csak 40.000 Ft-ért!” - Akár ezt a szlogent is alkalmazhatta volna (persze nem tette) az a kerületi szerelő, aki szórólapján ingyenes kiszállást és nyugdíjas kedvezményt ígért a fogyasztóknak. Az érintett panaszos fürdőszobájában éjjelente kétóránként kellett feltörölni a vizet. Ezért szakembert hívott, azonban már rögtön gyanús volt, hiszen a hirdetőnek köze sem volt ahhoz a személyhez, aki hozzá végül kiszállt. A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelem pedig már el nem végzett, de kiszámlázott tételekről, a szerelő későbbi elérhetetlenségéről és negyvenezer forintos óradíjról szól.
A kerületi kisokosban, illetve egyéb szórólapokon szereplő hirdetések kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni az alapos körültekintés fontosságát, különösen, ha valamilyen szerelési-felújítási munkálatról van szó. A Budapesti Békéltető Testülethez forduló fogyasztók beadványaiból jól látszik ugyanis, hogy a bevezetőben említett eset nem egyedi.
Tipikus például, hogy a vonatkozó szóróanyag utal ugyan a szerelő személyére, később azonban a külön kikönyörgött számlára már teljesen más cégnév kerül, holott a fogyasztó azt hihetné, hogy a hirdetésben szereplő „szakemberrel” kötött szerződést. A Testülethez forduló fogyasztók számlát-nyugtát általában csak külön kérésre kapnak – rosszabb esetben akkor sem. Gyakori indokként szerepel a „főnöktől később megkapja” vagy a munka befejezésének későbbi időpontjára való hivatkozás, a fogyasztó pedig épp ekkor jár a legrosszabbul, ha esetleg már előleget-foglalót is átadott. Ezt később sajnos nem tudja igazolni papír nélkül. Külön vállalkozási szerződés természetesen nem kerül aláírásra és nem egyszer a panaszos csak utólag kérdezi meg a szolgáltatás árát, ahelyett, hogy már azt előzetesen egyeztetné. Többek közt ennek köszönhetőek a több tízezer forintos óradíjak, és ezzel a fogyasztók kálváriája általában még nem ér véget.

Forrás: jogiforum.hu



Számos változást hoz a kereskedők életében az online pénztárgépek üzemeltetése – olvasható az onlinekassza.hu-n. Ez nemcsak a napi használatra vonatkozik, hanem a karbantartási, szervizelési szabályokra is. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire kell figyelniük az üzemeltetőknek. Az egyik legfontosabb változás, hogy a rendelet értelmében a pénztárgépnaplót a kereskedő köteles vezetni és megőrizni az adómegállapítási jog elévüléséig. Korábban annak szakszerű kitöltése a szerviz, illetve a forgalmazó feladata volt.
Számos változásra hívja fel a figyelmet a kasszák üzemeltetésében a Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója. Szabó Ervin az onlinekassza.hu portálnak elmondta, hogy a rendelet értelmében kötelező a kasszák éves felülvizsgálata, amelynek alkalmával a szerviz ellenőrzi, történt-e illegális beavatkozás, vagy ennek kísérlete a pénztárgépen. Ha szükséges, az adóügyi ellenőrző egység (AEE) akkumulátorát is kicserélik. A vizsgálat tényét a pénztárgépnaplóban természetesen rögzíteni kell. Az új NGM rendelet szerint a napló megőrzése és dokumentálási kötelezettsége a kereskedőt terheli. Korábban is a tulajdonosnak kellett megőriznie a naplót, de a dokumentálás a forgalmazó és a szerviz felelőssége volt.
Minden meghibásodást azonnal jelenteni kell a szerviznek, amely visszaigazolja azt – folytatta a szakértő. A szakembereknek öt napon belül meg kell kísérelnie a javítást, majd annak eredményét a naplóba rögzíteni. A gépet csak NAV-engedéllyel rendelkező műszerész szerelheti, aki köteles az igazolványát kérés nélkül is felmutatni. Amennyiben a kassza javítható, az újabb üzembe helyezéskor a kiesés idején keletkezett bevételt be kell vinni a gépbe. Ha a kassza javíthatatlan, akkor az AEE egységet a kereskedőnek kell megőriznie. Amennyiben az egység megtelik, meghibásodik, vagy a kassza üzemeltetőjének személyében változás következik be, az AEE-t cserélni kell.

Forrás: elelmiszer.hu



Elutasította a Széchenyi István Hitelszövetkezet keresetét a devizahitel-szerződések egyoldalú módosításának tisztességességével kapcsolatban az állam ellen indított perben a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Azt az indítványt is elutasították, amelyben a hitelszövetkezet a devizahiteles perekben alkalmazandó törvénnyel kapcsolatban azt kérte, forduljanak az Európai Unió Bíróságához.
Egyedül a felmondhatósággal kapcsolatos törvényi elvnek feleltek meg a pénzintézet általános szerződési feltételei, további hat kritériumnak azonban nem, így tisztességtelenek és érvénytelenek - mondta a döntés szóbeli indoklásában a bíró.
Kiemelte azt is, hogy miután a tisztességesség mindig is elvárás, ebben az értelemben nem lehet a nyáron elfogadott és a perben évekkel ezelőtti általános szerződési feltételekre alkalmazandó törvény kapcsán visszaható hatályú jogalkotásról szó.

Forrás: hvg.hu



A Google-höz folyamatosan érkeznek a megkeresések azzal kapcsolatban, hogy a megfelelő domaineket, illetve azok bizonyos elemeit távolítsa el a keresőtalálatok közül. A legtöbbször a szerzői jogok tulajdonosai és az őket képviselő szervezetek kifogásolnak olyan linkeket, amelyek állítólag jogsértő tartalomhoz vezetnek, de a kormányzati szervek és a bíróságok is gyakran szorgalmazzák egyes anyagok eltávolítását vagy felülvizsgálatát – olvasható a Bitport honlapján.
A kérelmekben szereplő URL-ek alapján a vállalat folyamatosan frissíti átláthatósági jelentésének megfelelő fejezeteit, amely a Google saját meghatározása szerint rávilágítana, hogy a szabályok és irányelvek hogyan befolyásolják az internetfelhasználókat és az online információáramlást – ide értve például a felhasználói adatok átadását vagy akár a Google-termékek globális elérhetőségének valós idejű statisztikáit.
A jelentésből kiderül, hogy az elmúlt hónapban több mint 30 millió, augusztus első hetében pedig közel 8 millió URL eltávolítását kezdeményezték szerzői jogi problémákra hivatkozva. Az előző évhez képest pedig másfél-kétszeresére emelkedett a bejelentések száma, amelyek júliusban összesen 47 ezer domaint és tized annyi jogtulajdonost érintettek. (Mindez nem tartalmazza a felejtéshez való jog EU-s érvényesítését, ami nem kevés plusz feladatot jelent a társaságnak.)

Forrás: jogiforum.hu



Nagyszabású "bürokrácialebontó csomagot" jelentett be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Jövő évtől olcsóbbak lesznek az állami szolgáltatások, és kialakítják a köztisztviselői életpályamodellt. Az Államreform 2-höz szükséges törvényeket már ősszel napirendre veszi az Országgyűlés.
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot "bürokrácialebontó csomagként" jellemezte.
Közölte: a kormány szeptemberben összegzi a 2010-ben megkezdett államreform eddigi eredményeit, de szerinte bőségesen van még tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen "az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét".

Forrás: hvg.hu



Két év alatt közel félezer mediációs eljárásból 176 esetben állapodtak meg a felek. Ezt Hőnich Gyuláné, az Országos Bírósági Hivatal igazgatási osztályvezetője a közrádióban jó aránynak nevezte.
2012 júliusától mintegy 470 közvetítői eljárás zajlott le, ebből 176 esetben kötöttek megállapodást, ami jó aránynak számít – jelentette ki Hőnich Gyuláné, az Országos Bírósági Hivatal igazgatási osztályvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Hozzátette: idén márciustól csak bírák, és bírósági titkárok lehetnek mediátorok. Nekik egy 60 órás akkreditált képzést kell elvégezniük, majd kérelmezni a kijelölést, melyet az OBH elnöke tehet meg.

Forrás: hirado.hu



A jövő héten hirdethet ítéletet másodfokon a Debreceni Ítélőtábla azoknak a nőgyógyászoknak és szülésznőknek az ügyében, akik a vád szerint pénzt kértek a szülés levezetéséért és az érzéstelenítésért. Az ügy 2007-ben robbant ki. Az első fokon eljáró törvényszék pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra. A per másodfokon kedden folytatódott. Az ügyész az elsőfokú ítélet súlyosbítását, az ügyvédek pedig a vádlottak felmentését indítványozták.
Két sorban is alig fértek el az ügyvédek a Debreceni Ítélőtáblán. A 13 vádlott többsége szülész-nőgyógyász, ketten pedig szülésznőként dolgoztak Budapesten, az Állami Egészségügyi Központban. A vád szerint pénzt kértek a szülés levezetéséért és az érzéstelenítésért hét éve. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék márciusban a vádlottak nagy részét vesztegetés vétsége miatt egyenként mintegy kétmillió forintos pénzbüntetésre ítélte. Az egyik szülésznő pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A másodfokú tárgyaláson az ügyész azt hangsúlyozta: az orvosok kihasználták a szülő nők kiszolgáltatott helyzetét, ezért az ítélet súlyosbítását indítványozta. Valamennyi vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést kért.

Forrás: mno.hu



Az ukrán nemzeti bank keddtől megtiltotta a bankkártyás valutafelvételt, kötelezővé tette a pénzküldemények hrivnyában történő kifizetését, és új elszámolási rendszer bevezetésével lassítja a bankközi devizapiaci ügyleteket. A valutafelvétel tiltása a külföldiekre is vonatkozik.
Ukrán sajtóértesülések szerint a vonatkozó rendeletet augusztus 29-én fogadta el a jegybank, és szeptember 2-től lépteti hatályba az új szabályokat.
Eszerint "Ukrajna területén úgy a rezidens, mint a nem rezidens kibocsátók elektronikus fizetési eszközeivel hrivnyában" vehető fel készpénz. A magánszemélyek kizárólag hrivnyában kaphatják meg a számukra külföldről átutalt devizát, ha az nem devizaszámlára érkezik.

Forrás: bankkartya.hu



Nincs akadálya annak, hogy az önkormányzati választáson induló jelöltek átadják a jelölőszervezetüknek a választói névjegyzékben szereplők név- és lakcímadatait, hogy a megbízásukból lefolytassa a kampányt - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az adatok átadásához szükséges egy adatfeldolgozásra vonatkozó szerződés megkötése, továbbá a hatóság támogatandónak tartja, hogy a jelöltek hozzák nyilvánosságra ezeket a szerződéseket.

Forrás: jogiforum.hu



Milyen orvosi vizsgálat, haláleset, bírósági, hatósági ügyintézés esetén illeti meg a munkavállalót munkabér, távolléti díj, illetve más díjazás? Az Adózóna mutatja a részleteket.
A munkavállaló egyik fő kötelezettsége a munkáltató rendelkezésére állás. A munka törvénykönyve (Mt.) 55. §-a olyan eseteket sorol fel, amelyek alapján a munkavállaló kötelezően mentesül rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól. Díjazásra azonban csak meghatározott esetekben jogosult.

Forrás: hvg.hu



Határozathirdetésre halasztott el hét újabb devizahiteles pert a Fővárosi Törvényszék kedden, melyeket a Santander Zrt., a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., a Pannon Takarék Zrt., a Kinizsi Bank Zrt., a Hypo Alpe-Adria Bank és a Summit Pénzügyi Zrt. indított a magyar állam ellen. Ugyanakkor a Banco Primus Fióktelep Magyarország felperesként elállt keresetétől, így ezt az eljárást megszüntette a törvényszék.
A Hypo Alpe-Adria Bank által indított perben a pénzintézet jogi képviselője többek között hivatkozott arra, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételeik megfelelnek a törvényi előírásnak, ezért tisztességesek és érvényesek.

Forrás: hir3.hu



Az országosan egységes mobilparkolási rendszer júliusban lépett működésbe, augusztus közepétől pedig megoldódott az egyik legkellemetlenebb budapesti mobilparkolási probléma is.
A Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. július elsején indította el a közterületi parkolás, az autópálya-használati díj és az e-útdíj mobilfizetését országosan egységes platformon keresztül biztosító Nemzeti Mobilfizetési Rendszert. Az elmúlt években egyre népszerűbb mobilparkolást júliustól nagyon megkönnyíti, hogy az állami tulajdonú NMF Zrt. koordinációs szerepvállalása eredményeként nő a verseny, új piaci szereplők nyújthatnak országos mobilparkolási szolgáltatást. Az autósok mobilparkolási hajlandósága idén is nőtt; a tavaly júliusi és augusztusi adatokhoz képest mintegy 14 százalékkal.

Forrás: hirado.hu



A Fővárosi Törvényszék elutasította az EvoBank Zrt. keresetét a magyar állam elleni devizahiteles perben, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.
A bíróság szóbeli indoklásában közölte: az ászf-ek nem felelnek meg az átláthatóság feltételének. A fogyasztó nem tudta ellenőrizni, hogy a többletterhek jogosak-e, nem tudott fellépni a pénzügyi intézménnyel szemben, ha őt a körülmények változása hátrányosan érintette.

Forrás: privatbankar.hu



Az éves közbeszerzési szerződések, a szoftverek és az esetleges menetközbeni áremelés lehetősége miatt is indokolt volt a TÖOSZ szerint a közétkeztetési rendelet bevezetésének elhalasztása januárra.
„Teljesen indokolt volt a közétkeztetési rendelet elhalasztása” – nyilatkozta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Az egészségesebb táplálkozást előíró új jogszabályt szeptember 1. helyett januártól 1-től vezetik be, többek között azzal az indokkal, hogy az települések az új követelmények teljesítésére nincsenek felkészülve.

Forrás: vg.hu



Távollétében tárgyalták egy családjával és tetemes elsikkasztott összeggel külföldre szökött volt kínai hivatalnok ügyét a kelet-kínai Csianghszi tartományban, ami új fejezetet nyithat a közpénz-milliárdokkal "felszívódó" közszolgák elleni jogi harcban.
Az igazságszolgáltatásnak a büntetőeljárási törvény tavalyi módosítása nyitott teret a vádlott nélküli tárgyaláshoz, ami azt jelenti, hogy a határon túlra menekített, illegálisan szerzett summákat a kínai állam bírósági úton, nemzetközi szerződések keretein belül próbálhatja meg visszaszerezni.

Forrás: jogiforum.hu



A Fővárosi Törvényszék tíz újabb pénzügyi intézmény – köztük négy bank, egy fióktelep és öt lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás – devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Az EvoBank esetében már a második tárgyalás lesz, ítélet várható.
A bankok közül az FHB Kereskedelmi Bank Zrt., az EvoBank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt. és a Kinizsi Bank Zrt. keresetéről tárgyal a bíróság. Ma kerül a törvényszék elé a Banco Primus S.A. Fióktelep ügye, az egyéb pénzügyi intézmények közül pedig a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt., a Santander Zrt., a Summit Pénzügyi Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., valamint a HYPO Alpe-Adria Zrt. kereseteiről születhet döntés. Az EvoBank esetében már a második tárgyalás lesz, ítélet várható, a döntést szeptemberre halasztó perek közül, elsőként.

Forrás: tozsdeforum.hu



A cél egy civil szervezetekre vonatkozó, felhasználóbarát menü létrehozása volt, ami az érdeklődők számára sokkal hatékonyabb, strukturáltabb keresést tesz lehetővé.
A civil szervezetek nagy száma és a megnövekedett civil ügyforgalom indokolttá tette a bíróságok központi internetes oldalának átalakítását a civil szférát érintő egyes tárgykörök tekintetében.

Forrás: jogiforum.hu



Felgyorsult az elmúlt években a munkaerő rotációja. A munkaviszony megszüntetése azonban időnként még a HR-esek számára is kihívást jelent. Az RSM DTM blogján a legfontosabb tudnivalókat foglalták össze.
Az előző cikkben a munkaviszony létrejöttét megalapozó munkaszerződésről volt szó, ezúttal pedig a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó gyakorlati tudnivalókkal próbálok segíteni a feleknek. Mindkét fél érdeke ugyanis, hogy a törvényi rendelkezések betartása mellett minél gördülékenyebben menjen a felmondáshoz kapcsolódó adminisztráció.

Forrás: mfor.hu



Befejezte az érdemi nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) abban az eljárásban, amelyet tavaly augusztusban hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával rendeltek el – tudtuk meg.
Nagy Andrea főügyészségi szóvivő közölte: az iratismertetés szakaszában lévő büntetőeljárás határidejét október 16-ig meghosszabbították, ezután dönthetnek arról, vádat emelnek-e a gyanúsítottak ellen. Hozzátette: az államtitoknak minősülő nyomozás részleteit nem ismertetik, és a KNYF a vádelőkészítés befejezése után is csak arról tájékoztat, hány személy elmarasztalását indítványozták a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsának.

Forrás: mno.hu



Új uniós szabályozás lép érvénybe szeptembertől, eszerint az Unión belül tilos olyan porszívót forgalomba hozni, melynek elektromos teljesítménye meghaladja az 1600 wattot. Emellett maximum 80 decibelben a zajszintet is korlátozzák.
Az Európai Bizottság ezzel a szabályozással indítja el azt a többlépcsős folyamatot, melynek segítségével a porszívók is bekapcsolódnak az Európai Unió környezetvédelmi programjába. A Bizottság az elmúlt években már megállapított ún. „ecodesign” elveket azokra a háztartási gépekre, melyek egy átlagos lakás elektromos energiafogyasztásának legjelentősebb részét teszik ki (például a hűtők, fagyasztók, mosógépek), a porszívókat viszont csak most éri el a szabályozás. (Ennek része, hogy a vízmelegítőket is energiacímkével kell ellátni.)

Forrás: elelmiszer.hu



Szeptember elsejétől a pénztárgép rendeletben kötelezett vállalkozások már csak online kasszát használhatnak. A NAV adatai szerint augusztus 31-ig több mint 170 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe. A boltokban 146 engedélyezett géptípus közül lehet választani.
A tisztességes, jogkövető vállalkozásokat védi, a költségvetési bevételeket növeli az új típusú pénztárgépek használata. Az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek sokkal részletesebb adatokat tárolnak az üzlet működéséről, mint hagyományos elődeik. Már nem kizárólag a nyugta „szűkös” adattartalma érhető el egy-egy ellenőrzéskor, hanem ennél lényegesen több. Így például a napi szinten kibocsátott bizonylatok száma, vagy éppen a kasszában található pénz mennyisége.
Az online pénztárgépek segítik a revizorok munkáját forgalomszámláláskor is. Akár be sem kell mennie az ellenőrnek az üzletbe ahhoz, hogy észlelje az esetleges visszaélést. Valószínűsíthető a bevétel eltitkolás például akkor, ha nagy forgalom mellett folyamatos a kiszolgálás, azonban az online pénztárgép küldte adatokból ennek épp az ellenkezője látszik.

Forrás: kormany.hu



Több mint ezer gyanúsítottal szemben zárult le a nyomozás a vesztegetéssel megszerzett nyelvvizsgák ügyében Pest megyében - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Gyugyi Csilla közlése szerint a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást. A hatóság 40 emberrel szemben emelt vádat önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon, 914 emberrel szemben vádelhalasztást, 25-tel szemben megrovást alkalmazott. Harminc emberrel szemben nem lehetett bizonyítani a bűncselekmény elkövetését, ezért ezekben az esetekben megszüntették a nyomozást - tette hozzá.

Forrás: inforadio.hu



Virágzó környezetben és egész alakban is ott lesz Szent István az új tízezresen. A bankjegyen van egy fura, kastély alaprajzra emlékeztető ábra is, amiről folyton az ugrik be, hogy az MNB éppen mostanában vett meg egy tiszaroffi kastélyt, hogy saját üdülője legyen. Sok újdonság lesz az új tízezresen, összeszedtük mi változik.
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn jelentette be, hogy megújul a tízezer forintos, és négy év alatt megújítja, illetve újratervezi a teljes forgalomban lévő bankjegysorozatot is, hogy védettebbek legyenek a hamisítás ellen. A megújított bankjegyek színesebbek lesznek, de ugyanazok az arcok lesznek rajtuk: Rákóczi, Mátyás, Bethlen, Széchenyi, Szent István, Deák Ferenc.
Szent István virágokat kap: az államalapító képmása más környezetbe kerül, az eddigi rácsos minta helyett virágos motívum lesz körülötte (hasonlókat láthatunk például a tulipános ládákon).

Forrás: hvg.hu



A múlt héten 19 per elsőfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fővárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében - beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.
Az augusztus 22-én kezdődött perekben arról kell döntenie a törvényszéknek, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
Az augusztus 25-i határidőig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban - mondta el Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. Hozzátette, hogy 24 keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, melyek közül hatot a pénzügyi intézmények újra benyújtottak.

Forrás: jogiforum.hu



Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű sárgára színezése.
A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a taxinak úgynevezett traffic yellow, azaz sárga színűnek kell lennie. A taxisok csak akkor kaphatták meg évente megújítandó droszthasználati engedélyüket, ha ennek az előírásnak is megfeleltek.
Az új taxirendelet szabályozta a járművek életkorára, felszereltségére vonatkozó előírásokat is: minden taxiban kell lennie bankkártyaterminálnak, működő légkondicionáló berendezésnek, és kötelezővé tették az évszaknak megfelelő gumiabroncs használatát is.

Forrás: mno.hu



A bírósági tárgyalóterem helyett sok vitás kérdés kerekasztal mellett dől el a Debreceni Törvényszéken, ahol 2012-ben az országban elsők között hozták létre a bírósági közvetítői rendszert - közölte a törvényszék elnöke sajtótájékoztatón Debrecenben.
Kahler Ilona Perbeszéd helyett párbeszéd címmel tartott tájékoztatóján arról számolt be, hogy a bírósági közvetítői hálózatban három bíró és négy bírósági titkár dolgozik mediációs koordinátorként, tevékenységük Hajdú-Bihar egész területére kiterjed.
Tájékoztatása szerint 2012 novemberétől 2013 végéig 23, az idén már 29 kérelem érkezett a Debreceni Törvényszékre bírósági közvetítői eljárás lefolytatására.

Forrás: jogiforum.hu



Vissza nem térítendő általános csekély összegű támogatást vehetnek igénybe a termelők a meggy többlettermés feldolgozása és a feldolgozott meggy piacról történő ideiglenes kivonása céljából a földművelésügyi miniszter hétfői rendelete alapján.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint feldolgozási és közraktározási támogatásra lehet igényt benyújtani, a feldolgozási támogatás kerete 800 millió, a közraktározási támogatásé 30 millió forint.
A feldolgozási támogatásra vonatkozó támogatási kérelmet 2014. szeptember 8-ától október 7-éig, a közraktározásit 2015. június 1-jétől június 15-éig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton. A támogatás a csengődi, érdi, debreceni, újfehértói, kántorjánosi vagy cigánymeggy fajtákra vehető igénybe.

Forrás: mno.hu



A politikusok igyekeznek szövetségi szinten fellépni a pszichikai megbetegedések ellen. Komoly problémát jelent, hogy a munkaadók mobiltelefonon és e-mailben is folyamatosan elérhetik a munkavállalókat, akkor is, ha azok munkaideje hivatalosan már véget ért. A folyamatos elérhetőség állandó stresszt jelent és kiégés szindrómát okoz, amiért egyre többen és egyre gyakrabban kérnek betegszabadságot. Andrea Nahles német munkaügyi miniszter szerint ideje kidolgozni egy stressz-ellenes rendeletet, amelynek a segítségével megakadályozható, hogy a dolgozók ne legyenek állandóan pszichikailag túlterhelve.
A politikus kiemelte, hogy egyértelműen összefüggés mutatható ki az állandó elérhetőség és a pszichikai megbetegedések növekvő száma között. Mindezt már a munkaadók is felismerték, ennek ellenére a jelenség jogi szempontból komoly kihívást jelent. Nahles megbízta a Szövetségi Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Intézetet egy megfelelő rendelet kidolgozásával.

Forrás: sg.hu



Díjcsökkentést, kártérítést és sérelmi díjat is kérhet az utazásszervezőjétől a turista, ha nem azt kapta a helyszínen, amiért fizetett. A nagyobb turisztikai irodák már az üdülés helyszínén készpénzben kifizetik az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás miatt visszajáró díjat.
Jellemzően kétféle probléma adódik utasok és utazási irodák között vitás esetekben – mondta Salamon András utazási jogra szakosodott ügyvéd a Napközben múlt szerdai adásában. Az egyik, hogy az utas nem azt a szolgáltatást kapta, amire megkötötte a szerződést, és emiatt kér díjcsökkentést vagy kártérítést. Utóbbi kapcsán az ügyvéd hangsúlyozta, az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) a kártérítéssel kapcsolatban nagyon lényeges módosítást hozott azzal, hogy a nem vagyoni kártérítés helyett bevezette a sérelemdíjat.
Ennek lényege, hogy a károsultnak – jelen esetben az utasnak – nem kell bizonyítani, hogy a hibás teljesítés milyen lelki terhet, érzelmi hátrányokat okozott neki. Korábban például egy ügyben a bíróság a gyerekeket is beidézte, hogy tanúsítsák, a szüleik valóban veszekedtek, mert a beígért tengerre nyíló ablakú szoba helyett egy kerítésre nézőt kaptak. Ilyen beidézésekre most már nincs szükség, a jogsértés önmagában megalapozza a sérelemdíj iránti igényt.

Forrás: nfh.hu



Fejér megyében új területet nyilvánított védetté, a Bács-Kiskun megyei Szelidi-tó természetvédelmi területhez pedig új területet csatolt a földművelésügyi miniszter - az erről szóló rendeletek hétfőn jelentek meg a Magyar Közlönyben.
A Fejér megyei Csákvár és Zámoly közigazgatási területén lévő, összesen 263,05 hektár kiterjedésű területet Pogácsa-legelő természetvédelmi terület elnevezéssel nyilvánította védetté Fazekas Sándor.
A védetté nyilvánítás célja a Vértes-hegység előtere táji értékeinek, valamint természetszerű állapotban fennmaradt élőhelyeinek megőrzése, különös tekintettel a mocsárrétekre és a lejtősztyepprétekre.

Forrás: hirado.hu