ORAC Kiadó

Mikor fordulhatnak a páciensek a betegjogi képviselőhöz, és mikor szorulhatnak ügyvéd segítségére? – erről is szó volt a Napközben adásában.
A szelep szerepét is betölti a betegjogi képviselő a páciensek és az orvosok közti esetleges feszültség esetén – véli Szendy Erzsébet Baranya megyei betegjogi képviselő. A szakember a Napközben szerdai adásában azt mondta, ha teljesülnek a betegek előzetes elvárásai és a kórház elhagyásakor meglévő állapota közel áll egymáshoz, akkor nem fog panaszkodni, bármi is történt vele. Ellenkező esetben azonban a páciens várhatóan felkeresi a betegjogi képviselőt, akinek elmondja, nem azt kapta, amire számított – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu



A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt.
A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint 2013. a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt. A közleményben kifejtették, hogy a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik olyan év volt, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt. Magyarország 2013 júniusában kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban pedig idő előtt visszafizette az IMF-hitelt.

Forrás: profitline.hu



Néhány száz büntetőügy kerülhet rövidesen a Kúriára az Alkotmánybíróság (Ab) szigorúbb halmazati büntetéskiszabási szabályokkal kapcsolatos júliusban kihirdetett döntése nyomán - állítja Kónya István, a Kúria elnökhelyettese.
Az Ab másfél hónappal ezelőtti döntése szerint alkotmányellenesek a Büntető törvénykönyvnek (Btk.) a halmazati büntetéskiszabással kapcsolatos azon szigorúbb szabályai, amelyek szerint a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőre - ha cselekményeit egy eljárásban bírálják el - esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bíróságnak. (Ebben az ügyben az Ab nem az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, úgynevezett három csapást vizsgálta, amely alkalmazásának feltétele, hogy az elkövetőt korábban már befejezett eljárásokban legalább két alkalommal jogerősen elítélték.)

Forrás: hvg.hu



Nincs akadálya annak, hogy az önkormányzati választáson induló jelöltek átadják a jelölőszervezetüknek a választói névjegyzékben szereplők név- és lakcímadatait, hogy a megbízásukból lefolytassa a kampányt - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az adatok átadásához szükséges egy adatfeldolgozásra vonatkozó szerződés megkötése, továbbá a hatóság támogatandónak tartja, hogy a jelöltek hozzák nyilvánosságra ezeket a szerződéseket. Elmondta: a választási eljárásról szóló törvény szerint a választásra nyilvántartásba vett jelöltek és listát állító jelölőszervezetek is kérhetik a választási irodáktól a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok név- és lakcímadatait közvetlen politikai kampánytevékenység folytatása érdekében.

Forrás: hvg.hu



Bár eddig "csak" 4 esetben vesztettek a bankok az állam ellen, és még 57 döntés hátra van, Varga Mihály szerint a perek állásából már látszik, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfelekkel szemben. Még nem tudják, pontosan hogyan, de 20-25 százalékkal csökkennek majd a törlesztőrészletek, ha már lezajlott a bírósági szakasz.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.

Forrás: privatbankar.hu



A tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, és tovább javult az egyes intézményi beszámolók megbízhatósága - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Domokos László, az ÁSZ elnöke elmondta: az ÁSZ ellenőrzése során feltárt hibák összege 3,1 milliárd forint volt. Az előző évi 2,9 százalékkal szemben a számvevőszék már csak a tavalyi beszámolók és elszámolások 1,5 százalékát látta el elutasító véleménnyel - fűzte hozzá.

Forrás: privatbankar.hu



Az Európai Bíróság egy nemrégiben hozott, magyar vonatkozású döntésében kimondta, hogy nem egyeztethető össze az uniós áfa irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely kizárja a késedelmi kamat fizetését olyan áfa összegek után, amelyeket az adózó ésszerű határidőn belül nem tudott visszaigényelni a közösségi jogba ütköző hazai szabályozás miatt. Az Európai Bíróság megerősítette azt is, hogy az uniós jog megsértése miatt fizetendő kamat nem lehet kedvezőtlenebb, mint a belső jog megsértése esetén járó kamat. Mindez a hazai vállalkozások számára akár több milliárdos tételt is jelenthet.
A korábbi hazai áfa szabályozás tiltotta a pénzügyileg nem rendezett beszerzésekhez – például a cég ki nem fizetett beszerzéseihez – kapcsolódó áfa visszaigénylését. Az Európai Bíróság a C-274/10. számú ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy ez a rendelkezés az uniós joggal ellentétes, így a korlátozó szabályt 2011-ben hatályon kívül helyezték. Tisztázatlan maradt ugyanakkor, hogy a közösségi jogba ütköző hazai szabály miatt késedelmesen érvényesített áfa-visszaigénylések után milyen módon kaphatnak ellentételezést (késedelmi kamatot) a sérelmet szenvedett adózók.

Forrás: jogiforum.hu



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendeletet alkotott a túlzott lakossági hitelkiáramlás megakadályozása érdekében. A 2015. január 1-től életbe lépő új előírásokat minden, Magyarország területén kötött új hitel esetében alkalmazni kell. Az MNB rendelet szövege várhatóan 2014. szeptember folyamán jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Az új szabályozás alapvetően két fő pillérből áll. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) az ügyfelek rendszeres, legális jövedelmének meghatározott arányában korlátozza az új hitel felvételekor maximálisan vállalható törlesztési terheket és ezáltal mérsékli az ügyfelek eladósodását. A hitelfedezeti mutató (HFM) a fedezett hiteleknél (pl. jelzáloghitelek) a fedezetek (lakásérték) arányában korlátozza a felvehető hitelek nagyságát.

Forrás: kosarmagazin.hu



„Egyes vélemények szerint ellehetetlenítheti a rákkutatást az Európai Unió jelenlegi adatvédelmi direktíváját várhatóan még idén felváltó általános adatvédelmi jogszabály." Az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO, European Society for Medical Oncology) nyíltan hangot adott az iránti aggodalmának, hogy az EU kidolgozás alatt álló általános adatvédelmi jogszabálya jelentős akadályokat gördíthet az unióban folyó rákkutatás elé.
A jogszabálytervezetben szereplő „explicit és specifikus beleegyezés” kifejezés értelmében a jövőben a betegek egészségügyi adatai és a kutatási célokra tárolt szövetminták csakis akkor lesznek a klinikai vizsgálatokban felhasználhatók, ha ehhez minden érintett beteg hozzájárul az egyes tanulmányok megkezdése előtt – ez pedig jelentősen hátráltatná a kutatást.

Forrás: hirlevel.egov.hu



Évente akár több tíz-, vagy akár százezren is fordulhatnának az adatvédelmi hatósághoz, és kérhetnének sérelemdíjat a különböző állami szervektől és hatóságoktól, mert azok a törvényben megengedettnél több adatot hoznak nyilvánosságra róluk a nyilvános hirdetményekben.
A hatóságok online hirdetményeikben tömegével szegik meg az adatvédelmi előírásokat. „Tájékoztatom az ismeretlen helyen tartózkodó X.Y-t, akinek az utolsó általunk ismert lakcíme/tartózkodási helye …, hogy „jogalap nélkül felvett árvaellátás visszafizetésére kötelezés, felróhatóság alapján” tárgyú ügyében döntés született.” Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján, a „Hirdetmények” fül alatt nem ez az egyetlen határozat, amelyből több derül ki, mint kellene.

Forrás: vg.hu



Az alapszintű német nyelvi ismeretek követelménye, amelyet Németország a területén jogszerűen lakóhellyel rendelkező török állampolgárok házastársainak családegyesítése céljából kérelmezett vízum kiadásának feltételeként ír elő, ellentétes az uniós joggal. E 2007-ben bevezetett követelmény összeegyeztethetetlen a Törökországgal kötött társulási megállapodásban szereplő „standstill” klauzulával - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A harmadik államok állampolgárságával rendelkező házastársak családegyesítése keretében Németország 2007 óta a vízum kiadását főszabály szerint attól teszi függővé, hogy a családegyesítővel egyesülni kívánó házastárs képes-e német nyelven legalább egyszerű módon megértetni magát. Ezen új feltétel célja a kényszerházasságok megelőzése és a beilleszkedés elősegítése.

Forrás: jogiforum.hu



A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül az ALBA Takarékszövetkezetet, emiatt az MNB határozatban döntött az intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A jegybank betétkifizetési tilalmat rendelt el, s felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez. Ha ez nem lett volna elég a takaréknak: ma még a törvényszék is elutasította a keresetüket a devizahiteles perben.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa azért adta ki az engedély-visszavonásról rendelkező határozatát, mert a Takarékbank Zrt. vizsgálata olyan súlyos hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél, hogy az SZHISZ a betétesek biztonsága érdekében kizárta a takarékszövetkezetet integrációs rendszeréből.

Forrás: privatbankar.hu



Megindultak az állami közműholding felállításának az előkészületei. Hasonló rendszerű energiaellátás nyugaton sikerrel működik, csakhogy nem a versenypiaci feltételek közül kiemelve. A hazai holding átveheti az egyetemes szolgáltatók érintett funkcióit, vagy tulajdoni hányadot szerezhet bennük.
Október 31-ig kell a kormány elé kerülnie a holding-alapú országos közszolgáltatási rendszer bevezetéséhez szükséges jogszabályok és intézkedések tervezetének a szerdai kormányhatározat alapján. Az új szervezeten keresztül a villamos energia, a földgáz és a távhő jut el a vételezésre jogosult felhasználókhoz.

Forrás: vg.hu



A TASZ kérésére körlevélben utasította az országos tisztifőorvos az egészségügyi dolgozókat, hogy ne jelentsék a kábítószeres eseteket a rendőrségnek, mert ez jogsértő és káros. “Olyan esetről is tudunk, amikor a gyermekkórház orvosa még a drog miatt rosszul lett fiatalkorú lázlapját is kiadta az eljáró rendőrnek, ami teljesen elfogadhatatlan,” mondta Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője.
A Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) kutatása kimutatta, hogy 2012 után látványosan nőtt azon esetek száma, amikor az egészségügyi dolgozók jelentették a drogfogyasztó pácienseket a rendőrségnek. Az előzetes eredmények szerint a vizsgált 14 megyéből 9-ben került sor hasonlóra, összesen 22 esetben. Ebből 5 esetben fiatalkorú ellen indult büntetőeljárás az egészségügyi dolgozó feljelentése alapján. A trendnek valószínűleg köze van ahhoz, hogy a parlament 2012-ben megszavazta az új Büntető Törvénykönyvet, amely jelentősen szigorította a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények büntetéseit (lásd a TASZ összefoglalóját!).

Forrás: infovilag.hu



A kormány hivatalos meghallgatást kér az Európai Bizottságtól az úgynevezett aszfaltkeverő ügyben, mert nem ért egyet az uniós testületnek az ügyben hozott előzetes döntésével - mondta szerdán Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság 2007-ig visszamenőleg vizsgálja a magyar útépítésekre kiírt közbeszerzéseket. A szóban forgó útépítési, felújítási munkák európai uniós támogatást kaptak, amely támogatások felhasználásának ellenőrzése Brüsszel kötelező feladata.

Forrás: kormany.hu



Nemrég Debrecenben tartotta éves tanácskozását a fiatal orvosok európai szövetsége, amelynek fókuszában az EU munkaidő-szabályozása állt. Az ifjú doktorok köszönetet mondtak azért, hogy az Európai Bizottság következetesen őrködik a munkaidő-irányelv végrehajtása fölött, és ha kell, eljárásokat indít a szabályok ellen vétő országokkal szemben.
A debreceni élmény azért is kellemes számomra, mert egy-két tagországban éppen a munkaidő-irányelvet szokták felhozni, ha az uniós szabályozás indokolatlan túlburjánzását akarják szemléltetni. Azon is megütköztek egyesek, hogy a bizottság júliusban javaslatot tett arra, hogy a munkaidő szabályozása terjedjen ki a belvízi hajózásra is.

Forrás: vg.hu



Szövetségi bírósági keresetet nyújtott be az Obama-kormány ellen szerdán Bobby Jindal louisianai kormányzó, mert állítása szerint a Fehér Ház a szövetségi támogatások és szabályozások manipulálásával rá akarja kényszeríteni az államokat a Common Core összefoglaló néven ismert oktatási szabványok elfogadására.
Az indiai származású Bobby Jindal 2016-ban a Republikánus Párt egyik elnökjelölt-aspiránsa lehet. A politikus és pártjának konzervatív szárnya szerint az iskolák és a diákok versenyképességének javítását és a teljesítmények összevethetőségét célzó Common Core-szabványok révén a szövetségi kormány ellenőrzése alá akarja vonni az osztálytermeket.

Forrás: jogiforum.hu



A biotechnológiai, az elektronikai, a gépipari, a gyógyszeripari, az információs és telekommunikációs, a járműipari, az élelmiszer-ipari beruházások és a regionális szolgáltató központok létesítése élvez előnyt az állami beruházási támogatások odaítélésekor - tartalmazza a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.
A csütörtöktől hatályos rendelet határozza meg a központi költségvetésben szereplő beruházásösztönzési célelőirányzat felhasználásának szabályait. Az idei költségvetésben 13 milliárd 470,8 millió forint szerepel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben erre a célra.

Forrás: hirado.hu



Díjcsökkentést, kártérítést és sérelmi díjat is kérhet az utazásszervezőjétől a turista, ha nem azt kapta a helyszínen, amiért fizetett. A nagyobb turisztikai irodák már az üdülés helyszínén készpénzben kifizetik az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás miatt visszajáró díjat.
Jellemzően kétféle probléma adódik utasok és utazási irodák között vitás esetekben – mondta Salamon András utazási jogra szakosodott ügyvéd a Napközben szerdai adásában. Az egyik, hogy az utas nem azt a szolgáltatást kapta, amire megkötötte a szerződést, és emiatt kér díjcsökkentést vagy kártérítést. Utóbbi kapcsán az ügyvéd hangsúlyozta, az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) a kártérítéssel kapcsolatban nagyon lényeges módosítást hozott azzal, hogy a nem vagyoni kártérítés helyett bevezette a sérelemdíjat - írta a híradó.hu.

Forrás: hir6.hu



Nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány a Fővárosi Gázművek megszerzését. Így nem kell a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérni az ügylethez.
Nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány a Fővárosi Gázművek fővárosi önkormányzati tulajdonban lévő részesedésének az állam javára történő megszerzését - az erről szóló kormányrendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

Forrás: hvg.hu



A távközlési-, valamint a gázszolgáltatóknak szeptember 1-jétől akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal kell igazolniuk a számlázási rendszerük biztonságát - ekkor lép hatályba az erről szóló törvényi előírás.
Az új Polgári törvénykönyv hatályba lépésével kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvényt múlt év végén fogadta el a parlament. Ebbe került be a hírközlési és a gázszolgáltatási törvény módosítása is.

Forrás: jogiforum.hu



Jogi értelemben már hajléktalan az a gyulai asszony, aki ellen eljárást kezdeményezett az önkormányzat a lakás kiürítéséért, mert lejárt a bérleti szerződése. A bérlő rendezett körülmények között élt. A döntés ellen fellebbezett, ombudsmanhoz is fordult – hiába.
Utcára kerülhet a gyulai Székely Istvánné. A 60 éves asszony az önkormányzattól bérelt átmeneti lakásban lakott 2 évig, májusban lejárt a szerződése, és a helyi rendelet szerint többször nem lehet hosszabbítást kérni. A rokkantnyugdíjas nő rendszeresen fizette a 14 400 forintos bérleti díjat, állítása szerint a közüzemi díjakkal sem maradt adós. Több mint két évvel ezelőtt kényszerült segítséget kérni, amikor élettársa feje fölül elárverezték a házat. Az önkormányzat először pár hónapra krízislakást biztosított számára, majd átmeneti lakhatást is, kétszer egy évre. A második éves bérleti szerződés járt le idén májusban, és rövid időhúzás után augusztus 15-ével végérvényesen megszűnt. Ekkor felszólították az asszonyt, hogy ürítse ki a lakást; amennyiben nem teszi meg, bírósági eljárásban szerez érvényt ennek az önkormányzat. A város aljegyzője megerősítette a magyarnarancs.hu-nak, hogy az eljárást megindították, amelynek költségei Székely Istvánnét terhelik. Marad az utca.

Forrás: magyarnarancs.hu



A devizaperekben több esetben döntött egy hetes halasztásról a bíróság. Az alkotmányjogász hangsúlyozta: ezt a jogszabály lehetővé teszi, ez nem időhúzás.
Elutasította az AXA Bank devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Ez már a harmadik olyan pénzintézet, amelyik pert veszít az állammal szemben. Összesen 30 ezer devizahiteles szerződés sorsáról tárgyalt szerdán a Fővárosi Törvényszék.

Forrás: hirado.hu



Kétszázmilliárd forintot, a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét juttatta saját alapítványainak a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a HVG címlapsztorijából, ami végigveszi, kik lehetnek az oktatási célokkal magyarázott gigantikus vagyonátadás nyertesei.
Sokba kerülnek az unortodox bankárok a magyar adófizetőknek. Miközben az utazók gyakran bosszankodtak a gyenge forinton, volt pillanat, amikor a jegybank erre spekulált: a Pallas Athénéről elnevezett alapítványainak juttatott 200 milliárd forint egy részét euróban adta, majd akkor váltotta át, amikor az a lehető legtöbb forintot érte.
A HVG kiderítette: ez március 14-én történt, amikor igencsak gyengélkedett a magyar pénz. A milliárdokkal így kitömött öt alapítvány számos jegybanki vezetőnek, expolitikusnak, távozóban lévő nagykövetnek ad majd megbízatást – a kuratóriumi elnökök a havi minimálbér hétszeresét kapják, de még a tagok is több mint félmillió forintot kapnak havonta. A jegybank ingatlanok felvásárlása mellett megszerezte a bankszövetség lapját, és tárgyal a Nemzetközi Bankárképző Központ felvásárlásáról is.

Forrás: hvg.hu



Hivatalos eljárást indított "hanyagság" miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági és pénzügyminiszter ellen a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
Erről maga az IMF-vezér tájékoztatta szerdán a francia hírügynökséget. Lagarde jelezte: nem kíván lemondani tisztségéről és fellebbez a döntés ellen.
"Arra kértem az ügyvédemet, hogy nyújtson be fellebbezést a döntés ellen, amelyet teljesen alaptalannak tartok" - mondta Lagarde. "Még ma délután visszatérek Washingtonba dolgozni" - tette hozzá.

Forrás: jogiforum.hu



A horvát gazdasági minisztérium azt állítja: a Mol-INA-ügyben eljáró választottbíróság kimondta, hogy Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek.
A zágrábi tárca a választottbíróság augusztus 16-án meghozott döntését ismertetve kedden kiadott közleményében azt is tudatta, hogy a testület nem tiltotta meg a Mol magyar olajipari társaságnak INA-részvényeinek eladását, ám ideiglenes intézkedésként korlátozta e tulajdonosi jog gyakorlását, azaz a Mol csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit.
A minisztérium közleménye szerint a választottbíróság ugyanakkor nem hozott semmilyen intézkedést, amely bármely módon korlátozná a horvát kormányt a birtokában lévő INA-részvények feletti rendelkezésben, és semmilyen más intézkedést sem fogadott el Horvátország ellen.

Forrás: tozsdeforum.hu



A kormány módosította az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló rendeletét, ebben többek között bővítette a kiemelt közlekedési beruházások körét.
Így bekerült a kiemelt projektek közé 67-es főút Balatonszemes és Kaposvár közötti részén a Somogyaszalót, Mernyét, Mernyeszentmiklóst, Vadépusztát és Somogybabodot elkerülő szakasz, valamint a jászfényszarui északi feltáró út.
Ugyancsak felkerült a kiemelt listára a bajai Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztése.

Forrás: hirado.hu



A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazásával adósságfék-szabályozást vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január elsején - közölte a jegybank.
Az új szabályozás a közlemény szerint alapvetően két fő pillérből áll. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) az ügyfelek rendszeres, legális jövedelmének meghatározott arányában korlátozza az új hitel felvételekor maximálisan vállalható törlesztési terheket, és ezáltal mérsékli az ügyfelek eladósodását. A hitelfedezeti mutató (HFM) a fedezett hiteleknél - ilyenek például a jelzáloghitelek - a fedezetek (lakásérték) arányában korlátozza a felvehető hitelek nagyságát.
A JTM-et minden új, 200 ezer forintot meghaladó hitel (fogyasztási hitel, jelzáloghitel, gépjárműhitel stb.) felvételekor vizsgálni kell. A mutatóban az új hitel terhei mellett figyelembe kell venni minden fennálló hitelhez kapcsolódó törlesztési terhet, rendelkezésre álló jövedelemként pedig csak az igazolt, legális nettó jövedelem (munkabér, nyugdíj, családi pótlék stb.) számítható be. Ez az MNB szerint egyértelműen ösztönözheti a gazdaság fehéredését is, hiszen a jövőben csak bevallott, legális jövedelem mellett lehet hitelt felvenni.

Forrás: jogiforum.hu



A NAIH korábbi megközelítésével összhangban további részletszabályokat irányoz elő a cégek tájékoztatási és nyilvántartási kötelezettségeivel kapcsolatban, így most minden adatkezelőnek érdemes áttekintenie saját gyakorlatát, belső eljárásait, hírleveleit, reklámjait és adatkezelési tájékoztatóit. A jelen írás célja, hogy a NAIH által felvetett főbb kérdések számbavételével iránymutatásul szolgáljon az adatvédelmi gyakorlatok aktualizálásához.
2014. július 29-én kelt, NAIH-2298-23/2013/H. számú határozatában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 750.000 forint összegű adatvédelmi bírságot szabott ki egy társaságra, és elrendelte adatkezelési gyakorlatának átalakítását, különös tekintettel az adatkezelési tájékoztatóinak szövegére. Határozatában a NAIH számos olyan megállapítást tett, amik tanulságosak lehetnek más adatkezelők számára is.

Forrás: jogiforum.hu



Elfogadta a román kormány az autóstopot gyakorlatilag betiltó jogszabály tervezetét, de sürgősségi rendelet helyett törvénytervezetbe foglalta a módosítást, így a döntést a parlamentnek kell majd meghoznia - tudta meg az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál szerdán a kormányülésen részt vevő Korodi Attila környezetvédelmi minisztertől.
A tervezet a személyszállítást szabályozó 2003-as törvényt módosítja, és egyetlen cikkből áll. Eszerint büntetendők azok a járművezetők, akik az önkormányzatok által kibocsátott engedély nélkül szállítanak utasokat. Így 1000-5000 lej (70-350 ezer forint) közötti bírságot kell fizetnie annak, aki stopposokat vesz fel.

Forrás: vg.hu



Akár háromhavi fizetésüket is elveszíthetik a jövőben azok a szerbiai parlamenti képviselők, akik az országgyűlés ülésein megszegik az etikai kódex szabályait, és nem kérnek utólag nyilvánosan bocsánatot.
Szerb sajtóban megjelent információk szerint a szerb törvényhozás hamarosan elfogadja a régóta várt etikai kódexet, amely egyebek mellett a csúnya beszédre vonatkozó tiltást is tartalmazza. A bocsánatkérés elmaradása így akár 2000 eurójukba (625 ezer forint) is kerülhet a honatyáknak.

Forrás: hvg.hu



A kormány mai ülésén tárgyalt a devizahitelesek megsegítését szolgáló további lépésekről, így az elszámolást rendező törvény előkészítéséről. A kormány arra kérte a szakmai munkacsoportot, hogy folytassa az intenzív jogalkotási munkát, hogy az Országgyűlés mielőbb tárgyalhassa a törvényjavaslatot. A végleges előterjesztésről a kabinet következő ülésén születhet döntés.
A kormány áttekintette az eddigi perek eredményét. Már az eddigi perekből is látszik az, hogy az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben és a bankok nem tudják bebizonyítani, hogy tisztességesen jártak el a hitelesekkel szemben. Mint ismert, a kormány megbízásából százötven - a bankok hitelezési gyakorlatát jól ismerő - ügyvéd dolgozik azon, hogy megvédje a devizahitelesek igazát.

Forrás: kormany.hu



Nem használhatóak fel a katasztrófavédelem felvételei "arra méltatlan környezetben" egy új, belső szabályozás szerint.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán megváltoztatta az úgynevezett médiaszerverének felhasználási feltételeit – számol be a Lánglovagok.hu tűzoltóportál. A médiaszerver egy olyan felület, amely technikailag megkönnyíti a sajtónak a fénykép- és videofelvételek továbbítását, és ahonnan letölthetők a nagyméretű fájlok, a médiaszerver használatába azonban a portál szerint számos ésszerűtlen korlátozást építettek be.
A fotók és videók felhasználásánál ugyanis már nem elég a szerzőt feltüntetni, de azt is oda kell írni, hogy a fotó vagy videó a katasztrófavédelem médiaszerveréről származik. A közlő médium logót sem helyezhet a fotóra, videóra, így a televíziós csatornáknak le kellene venniük a saját logóikat a képernyőről, miközben a katasztrófavédelem felvételeit sugározzák.

Forrás: hvg.hu



Kétmilliárd forint bírság alól mentesülhetnek a fuvarozó vállalkozások, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez azon e-útdíj bírságok elengedéséről, amelyeket a bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók téves bevallás miatt fizettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.
A parlament ősszel tárgyalja a törvénymódosítást - áll a közleményben.

Forrás: mfor.hu



A német kormány szerdán elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette az uniós társállamokból érkező bevándorlókra vonatkozó munkavállalási szabályok szigorításáról szóló javaslatait.
A kormány szándéka szerint az új szabályok már az idén hatályba lépnek - emelte ki Thomas de Maiziére belügyminiszter és Andrea Nahles munkaügyi miniszter a javaslatcsomagot bemutató sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozták, hogy a munkaerő szabad áramlása az európai egységfolyamat legfontosabb vívmányai közé tartozik és Németország érdekét szolgálja, ezért azt nem szabad korlátozni vagy megkérdőjelezni, de a jogsértésekkel szemben fel kell lépni.

Forrás: jogiforum.hu



Benyújtotta a parlamentnek a Belügyminisztérium az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) székhely-megállapdás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
A dokumentum szerint szeptember 1-től költözhetnek be a rendőrök legalább 10 évre az Ó utca 27. szám alatti épületbe. „Az Ügynökség épülete és helyiségei sérthetetlenek. Ezek mentességet élveznek a házkutatás, az igénybevétel, az elkobzás és kisajátítás, illetve a zár alá vétel minden formája alól” – szól a törvényjavaslat.

Forrás: vg.hu



A Magyarországot érő kritikákat - például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban - megfelelő érveléssel el lehet hárítani - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek azután, hogy előadást tartott a nagyköveteknek a háromnapos, hétfőn kezdődött külképviselet-vezetői értekezleten.
A tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy a diplomatáknak az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepéről beszélt, amely érinti a visegrádi és a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatokat, továbbá a nyugat-balkáni országokhoz fűződő viszonyt, hiszen az utóbbi térség államaival Magyarország együttműködik különböző igazságügyi - bírói, szakértői - képzésekben.
Trócsányi László ugyancsak kiemelte a magyar alaptörvény külföldi fogadtatását, különös tekintettel az alkotmányos identitás kérdésére. Mint mondta, az egységesülő Európában természetesen fontosak az európai értékek, 'mindazonáltal az egyes tagállamok az alkotmányos identitásukról nem mondtak le'.

Forrás: orientpress.hu



Nemzetközi bíróságon is használható nyilatkozatot tett Brazíliában a bolíviai Marcelo Soza, annak a terroristaügynek a korábbi főügyésze, amelynek az egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.
A hazájából márciusban elmenekült jogász személyesen is találkozott a La Pazban immár öt éve és négy hónapja fogva tartott Tóásó Előd nővérével, aki a Baptista Szeretetszolgálat segítségével utazott ki Brazíliába.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával megszervezett találkozón a volt főügyész elmondta: az úgynevezett terroristaügy nyomozási és eljárási szakasza során az ügyet manipulálta az ország alelnökének testvére, valamint Evo Morales elnök biztonsági kabinetjének vezetői. Eltűntek bizonyítékok, és a kormány a saját hasznának, politikai céljainak megfelelően irányította és befolyásolta az ügyet.

Forrás: jogiforum.hu



Az MNB befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintően folytatott vizsgálatát arra vonatkozóan, hogy az intézmények a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit. A jegybank négy vizsgálati szakaszban összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben hozott intézkedést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt időszakban – korábbi bejelentésének megfelelően – újabb 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. május 23-a között a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan a konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein. Emlékezetes: a jegybank a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 2014 márciusában, majd ezt követően 2014 július elején 10 pénzügyi szervezetre 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. 2014. július végén 62 pénzügyi szervezetnél tárt fel jogszabálysértéseket, melyből 4 esetben kötelezéseket előíró intézkedések alkalmazására és további 58 esetben a kötelezés mellett 386,5 millió forint bírság kiszabására is sor került.

Forrás: bankkartya.hu



Kettőszázhuszonöt éve, 1789. augusztus 26-án adta ki a francia Nemzetgyűlés az emberi jogokról szóló világtörténelmi jelentőségű deklarációját. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata a francia forradalom alapvető dokumentuma, amely meghatározta az emberek egyéni és közösségi jogait, s amely első jelentős lépés volt az 1791-es alkotmányhoz vezető úton. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
Miután 1789 májusában megkezdte munkáját a rendi gyűlés, Franciaországban felgyorsultak az események, az évszázadok alatt felhalmozódott rengeteg társadalmi feszültség rövid idő alatt lerombolta a régi rendszert. A polgárság és a parasztság alkotta harmadik rend megalakította az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, amely a hagyományos rendi keretek lebontását követelte, s ennek szellemében hozta meg később törvényeit is. Az 1774 óta uralkodó XVI. Lajos király alulmaradt a Nemzetgyűléssel folytatott küzdelemben, 1789. július 14-én Párizsban a fegyverek szava döntött: a feldühödött tömeg lerombolta a Bastille-t. A király kénytelen volt beletörődni az alkotmányozó testület legitimitásába, s a kibővült Nemzetgyűlés megkezdte az új francia alkotmány kidolgozását. E folyamat részeként született meg az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata.

Forrás: inforadio.hu



E. Sharpston főtanácsnok véleménye szerint az Alapjogi Charta korlátozza a tagállamokat a menedékkérők által állított szexuális irányultság ellenőrzésekor megillető cselekvési szabadságot. Noha a tagállamok jogosultak az ilyen kérelmek hitelességének ellenőrzésére, bizonyos ellenőrzési módszerek, mint az orvosi és pszeudo‑orvosi vizsgálatok, a tolakodó kérdések, valamint a szexuális tevékenységekre vonatkozó bizonyítékok megkövetelése, összeegyeztethetetlenek az Alapjogi Chartával.

Forrás: jogiforum.hu



A Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében a bíróság elhalasztotta az ítélethirdetést, de az AB-hez, illetve az Európai Bírósághoz fordulást nem engedték meg.
Szeptember 10-re halasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében, egyúttal elutasította a felperes azon indítványát, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz forduljon.

Forrás: hvg.hu



A rezsicsökkentés a vártnál több területen fejtette ki hatását: a hazai gáztermelés például csökkent, és gyengélkedik a gáztőzsde, de a felhasználás nőhet, így javulhat a az orosz importgáz-szerződés átvételi kötelezettségének a teljesítése is a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.
A hazai gazdasági élet számos pontján érezteti a hatását a gázárak több lépcsős, összesen 25 százalékos csökkentése. „Induláskor a magyarországi háztartások az európai átlagnál többet fizettek a gázért, de a hazai átlagjövedelmek is sokkal az uniós átlag alatt voltak. Ez utóbbin a rezsicsökkentés sem változtatott” – mutatott rá a Világgazdaságnak nyilatkozó gázipari szakértő. Szilágyi Zsombor emlékeztetett, hogy bár a kormány a rezsicsökkentést az energiaszolgáltatók nyeresége terhére kívánta végrehajtani, ma már túl vagyunk több cég – részben érthetetlen áron történt – állami felvásárlásán, és jelenleg is minden gázszolgáltató tárgyal az állami tulajdonba adásról. Közben a gáz szabadpiaci ára megnőtt, vagyis a rezsicsökkentés áthárult a szabadpiaci fogyasztókra.

Forrás: vg.hu



Nem kért bocsánatot senkitől, és többször is méltatlankodott a keddi tárgyaláson az a pécsi állatorvos, aki 106 késszúrással megölte tavaly májusban volt feleségét. A nő gyermeket várt új élettársától, akit szintén megtámadott a késekkel felszerelkezett gyilkos. Az ítélet jogerős – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
A gyilkost a lakásán kapták el a rendőrök aznap délután. A férfi gázpisztollyal támadt a civil ruhás rendőrökre, több lövést próbált leadni, de a fegyver nem sült el. Ezután teperték le és bilincselték meg.

Forrás: hvg.hu



Egyelőre minden száz felhőszolgáltatóból csupán egy készült fel arra, hogy megfeleljen az Európai Unió várhatóan jövőre életbe lépő új adatvédelmi irányelveinek – állítja bejegyzésében a Skyhigh Networks szakértője, Cameron Coles a cég hivatalos blogjában.
Ez az arány még akkor is megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi tervezet két év felkészülési időt hagy a szolgáltatóknak, hiszen azt mutatja, hogy a felhőszolgáltatók adatvédelmi gyakorlata és az EU tervezett szabályozása között óriási a szakadék.

Forrás: bitport.hu



Megjelent az áram árát csökkentő rendelet, eszerint szeptembertől 5,7 százalékkal csökken a lakosság számára az áram ára.
A harmadik rezsicsökkentési törvénynek megfelelően megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló rendelet módosításáról, amely tartalmazza a szolgáltatók által alkalmazható maximális áramtarifadíjakat szeptember elsejétől.

Forrás: hvg.hu



Az Európai Unióban a személyes adatok védelméről jelenleg egy 1995-ös szabályozás gondoskodik, melyet hamarosan felvált az új adatvédelmi irányelv, melynek egyik célja, hogy növelje az informatikai szolgáltatókkal szembeni bizalmat mind a végfelhasználók, mind a vállalatok körében. A legtöbb vállalat azonban még nem készült fel az Európai Unió új adatvédelmi szabályozására, mely jövő évben lép hatályba. A büntetés mértéke azonban kellőképpen elrettentő.
Az új irányelv megosztja az adatvédelmi incidensekért és jogszabályszegésekért való felelősséget az adatot birtokoló vállalat és az adatot őrző felhőszolgáltató között, emellett pedig már nem csupán az európai szolgáltatókra vonatkozik, de azokra a tengerentúli vállalatokra is, melyek európai uniós állampolgárok adatait kezelik.

Forrás: orientpress.hu



Decemberig várhatóan az eddig megszokott heti ülésezési rendben folytatja munkáját az Országgyűlés – tudta meg a Magyar Nemzet. A fideszes Gulyás Gergely a devizahitelesek ügyének rendezését és a költségvetés elfogadását nevezte a legfontosabb őszi feladatnak a parlamenti munkában.
Már eldőlt, hogy a szeptember 15-i héten kezdődhet meg az Országgyűlés őszi ülésszaka – erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Ház törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke. Gulyás Gergely azt mondta, hogy a következő, vagyis 22-vel kezdődő héten is lesz ülés, az október 12-re kitűzött önkormányzati választás előtt viszont biztosan lesz szünet. Ezt leszámítva a Ház várhatóan decemberig az eddig megszokott rendben, vagyis minden héten összeül.

Forrás: orientpress.hu



Az egész bírósági szervezet számára hasznosak azok a tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok, amelyeket a nemzetközi gyakornoki programban eddig részt vett két bíró szerzett az elmúlt 5 hónapban. A jövőben Nagy Anita, az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat tagjaként, míg Engel Izolda az OBH-ba beosztott bíróként a képzésszervezésben megszerzett tudását és kapcsolatait kamatoztathatja.
Nagy Anita, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási ügyszakos bírája a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságán Juhász Endre bíró munkáját segítette. Engel Izolda, a Miskolci Járásbíróság büntető ügyszakos bírája pedig a trieri székhelyű Európai Jogakadémián nemzetközi képzések szervezésével foglalkozott. Szakmai tevékenységükről mindketten folyamatosan beszámoltak, a jelentéseket a bíróságok központi intranetes honlapján minden bírósági dolgozó megismerhette.

Forrás: orientpress.hu



Meglehet e szüntetni azonnali hatállyal, fegyelmi nélkül a munkaviszonyt, van -e védett kor az új Munka törvénykönyve szerint? – ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Napközben keddi adása.
Több ponton változott az elmúlt években a Munka törvénykönyve (Mt.), amelyről elmondható, hogy logikáját tekintve sokat közelített a Polgári törvénykönyvhöz (Ptk.), amelynek új változata idén március közepén lépett hatályba. Ezáltal az Mt. a korábbinál sokkal nagyobb lehetőséget adott a munkáltatóknak arra, hogy rugalmasabban irányíthassák vállaltuk életét – mondta a Napközben keddi adásában Tóth András, az MTA Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa.

Forrás: hirado.hu



A kiadó lakásokért idén is megindult a roham a tanév kezdete előtt. A bérleti díjak emelkedése mellett azonban a lakásbérlet megváltozott szabályaira is számítani kell. Az új Ptk. több újdonságot is hozott.
Több újdonsággal találkozhatunk a lakásbérleti szerződésekben az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése óta. A szavatossági jogok között megjelent az egészséget veszélyeztető lakásbérlet felmondásának lehetősége, de a költségek és terhek nem fizetése esetén a bérbeadót megillető felmondási jog sem volt eddig ismert, vagy a kaució összegének bírói mérséklése. A részletszabályokat továbbra is a lakás és a nem lakás céljára szolgáló helyiség bérletéről szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben találjuk, ám a bérlet és lakásbérlet általános kérdéseit a Ptk. fekteti le a használati szerződések körében.

Forrás: jogiforum.hu



A K&H Bank az eljárás felfüggesztését, és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulást indítványozta a hétfőn a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött újabb devizahiteles perben.
A K&H álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, így például sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát és egyes “statáriális szabályai” a bírói függetlenség elvét.
A pénzintézet azt is indítványozta, hogy a törvényszék kérjen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságától.

Forrás: tozsdeforum.hu



Összesen 79 keresetet nyújtottak be. Az utolsó napon még 9 bank és 15 pénzintézet fordult bírósághoz a devizahiteles szerződések ügyében.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban rögzített alaki és tartalmi követelményeknek. Ezután dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve - ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak - az idézés kibocsátása nélküli elutasításról.
Múlt pénteken kezdődött az első, a bankok által az állam ellen indított devizahiteles per, amelyben a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a bíróság formai okra hivatkozva elutasította.

Forrás: privatbankar.hu



A Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán Csonka Balázs bíró elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét, amelyet az egyoldalú kamatmódosítást lehetővé tevő szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos vélelem megdöntésére indított a társaság, a magyar állam ellen.
Szóbeli indoklásában a bíró kifejtette: a szerződések - főleg a hosszú távúak - egyoldalú módosítása kiköthető jogszerűen, de az érték-egyensúlynak az ilyen módosítás után is fenn kell maradnia. A bíró az államot képviselő ügyvédi iroda 2 millió 828 ezer forintos - az állammal kötött szerződése alapján számított és kért - munkadíját túlzottnak tartotta és azt 500 ezer forintban állapította meg.
A Milton mögött nincs anyabank, a társaság a pénzpiacról vett fel kölcsönöket, amelyeket tovább hitelezett az ügyfeleknek. Mindezt úgy tette, hogy az ügyintézés rövid, a szolgáltatás személyre szabott volt. A vállalt kockázat pedig meghaladta a kereskedelmi bankokét. Ezt a kockázatot, illetve a közreműködés díját az a kamatfelár fedezte, amelyet a Milton felszámított az általa fizetett kamatra - vázolta a cég tevékenységét az azt képviselő ügyvéd.

Forrás: hvg.hu



Döntött a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.
A testület a javaslat elfogadásával deklarálta a beruházás "végrehajtásának prioritását", valamint döntöttek arról is, hogy a kormány határozatával összhangban felkérik a BKV Zrt.-t a 3-as metróvonal járműparkjának felújítására vonatkozó tender kiírására. Ebben az előterjesztés szerint folyamatosan együtt kell majd működnie a fővárosi önkormányzattal és a BKK Zrt.-vel.
A közgyűlés hétfői döntésével felhatalmazta a főpolgármestert a hitelfelvételhez szükséges minden előkészítés és tárgyalás lefolytatására, továbbá arra, hogy a 3-as metró járműparkjának felújítását szolgáló finanszírozási konstrukciót és a szükséges garanciális feltételrendszert a nemzeti fejlesztési miniszterrel egyeztesse és a szükséges döntési javaslatok terjessze a testület elé.

Forrás: vg.hu



A kiadók a szerzői jogok megsértésével vádolják az autógyártókat. Jogos követelés, vagy pénzsóvár trükközés? - A totalcar.hu portál írása alapján
A zeneipar évről évre hatalmas profitot termel, de úgy látszik, semmi sem elég. A kiadók az utolsó centet is ki akarják sajtolni az eladott lemezekből. Most egy több mint háromszázezer előadót képviselő cég indított pert a Ford és a General Motors ellen. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy autógyártónak mi köze lehet az illegális letöltésekhez. Az AARC (Allience of Artists and Recording Companies – Művészek és Kiadók szövetsége) azt sérelmezi, hogy egyes 2011-után gyártott Fordok, és GM-modellek multimédiás fejegysége alkalmas a CD-k tartalmának a mentésére. A Clarion, és Denso által gyártott eszközök több mint százhatvan órányi zenét képesek elmenteni egy tíz gigabájt kapacitású meghajtón.

Forrás: jogiforum.hu



Hová fizessem a nyugdíjpénzt havonta? Azok számára, akik már eldöntötték, hogy félretennének nyugdíjcélra, de nem tudják, hogy melyik öngondoskodási formát is válasszák, készítettünk egy rövid, tömör, de nagyon gyakorlatias útmutatót. A cikk célja, hogy a 3 államilag támogatott nyugdíj megtakarítási formát valóban objektívan mutassa be, így segítse a kedves olvasót a választásban. Ennek érdekében egy konkrét életpéldán keresztül vezetjük végig, hogy melyik öngondoskodási forma milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat, a cikk végén pedig egy táblázatban is összefoglaljuk a kapott eredményeket.
András 45 éves villanyszerelő és családapa, aki nettó 150 ezer forintot visz haza minden hónapban. Kerek 20 évvel a nyugdíjazása előtt, elhatározta, hogy elkezd félretenni pihenőéveire, hogy a majdani bizonytalan és egyre csökkenő összegű állami nyugdíját kiegészítse.
Jelenleg 3 államilag támogatott nyugdíj öngondoskodási forma közül is választhat. Havi 25.000 Ft-ot tud erre a célra elkülöníteni, amelyre mindhárom nyugdíj megtakarítás esetén évi 20%-os, azaz 60.000 Ft értékű plusz adójóváírást vehet igénybe.

Forrás: profitline.hu



Várhatóan szeptemberben nyújtja be az Országgyűléshez az Igazságügyi Minisztérium a második adósmentő törvényt. A jogszabály azt határozza majd meg, miképpen kerülnek vissza a hitelfelvevőkhöz azok az összegek, amelyeket korábban alap nélkül számítottak fel a bankok. A paragrafusok az elszámolás miatt kipattanó esetleges jogvitákat is keretek közé terelik, a nézeteltéréseket a tervek szerint gyors eljárásban tisztázhatják majd.
Már szövegezi a szakminisztérium a második devizajogszabályt – tudta meg lapunk. Az új törvény azt határozza majd meg, pontosan hogyan, miként számoljon el a bank az ügyféllel. A részletekről az igazságügyi tárca sajtóosztálya érdeklődésünkre közölte: a paragrafusok kimunkálásához már azt követően hozzáláttak, hogy az Országgyűlés július 4-én elfogadta az első adósmentő törvényt. Az akkori rendelkezések a Kúria jogegységi határozatának egyes pontjait iktatták a jogrendbe, kimondva például azt, hogy az árfolyamrés alkalmazása semmis. Azt pedig a bankoknak kell a bíróság előtt igazolniuk, hogy a korábbi egyoldalú kamatemeléseik tisztességesek voltak. Az első adósmentő törvény ezek mellett rendelkezett a perek és a végrehajtási eljárások felfüggesztéséről, megakasztásáról is. – Utóbbi szabályok garantálhatják, hogy a bankok azokban az ügyekben is elszámoljanak adósaikkal, amelyek kapcsán korábban jogvita bontakozott ki, jogi eljárás indult meg – közölték az igazságügyi tárcánál. Hozzátették: a devizahitelek rendezése és a korrekt, jogszabálynak megfelelő pénzügyi viszonyok kialakítása csak így oldható meg rövid idő alatt.

Forrás: mno.hu



A földművelésügyi miniszter egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról készített jogszabálytervezetet közigazgatási egyeztetésre bocsátotta. A tervezet kilenc miniszteri rendeletet módosít, egyet pedig hatályon kívül helyez. Véleményezhető: 2014. augusztus 28-áig.
Az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet kilenc miniszteri rendeletet módosít, egyet pedig hatályon kívül helyez.
A módosítások indoka zömében az uniós jogszabályokkal való összhang megteremtése, amely egyrészt az újonnan hatályba lépett változásoknak való megfelelést jelenti, másrészt olyan mentességek megszüntetését, amelyeket az Unió meghatározott ideig biztosított hazánk számára. A jogharmonizáció mellett a tervezet jelentős részben tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a gyakorlatban jelentkező jogalkalmazási nehézségeket orvosolják. Ez a cél változatos módon valósul meg, ugyanis egyes esetekben pusztán szövegpontosítással elérhető, más esetekben viszont egész rendelkezések újraszabályozására kerül sor. Emellett bizonyos követelmények megszüntetése is megnyugtató megoldást jelent mind a hatóság, mind az ügyfél részére, azaz az eljárás összességében egyszerűsödik.

Forrás: orientpress.hu



A megoldás valós idejű változáskövetést és azonnali riasztást kínál, ezáltal segíti a vállalatokat az illetéktelen tevékenységek megakadályozásában, a bizalmas adatok biztonságának fenntartásában és a compliance előírások teljesítésében. A legfrissebb kiadás az Active Directory címtárakban, valamint a Windows és Linux szervereken zajló tevékenységek továbbfejlesztett monitorozását is biztosítja.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a NetIQ Change Guardian 4.1. A valós idejű változáskövetést kínáló megoldás segítségével a vállalatok teljes körűen monitorozhatják és naplózhatják a Windows, Linux és Unix környezetekben zajló folyamatokat, folyamatos védelmet biztosítva a kulcsfontosságú fájlok és rendszerek számára. A legfrissebb kiadás még pontosabb és célzottabb megfigyelést, illetve ellenőrzést tesz lehetővé a szorosabb Active Directory integráció révén, emellett az üzemeltetési költségek csökkentéséhez is hozzájárul.

Forrás: euroastra.hu



A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatokról - a BKV Zrt. felkéréséről a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására, valamint a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről - is dönthet a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, pénteki keltezésű előterjesztésben az áll: a héten megszületett határozat értelmében a kormány támogatja a metróvonal felújítását, a lehetőségek közül a járműpark felújítása mellett foglalt állást és engedélyezi az ehhez szükséges hitelfelvételt.

Forrás: orientpress.hu



A munkáltatók sokféleképpen ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve, hogy milyen módon jutnak információkhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, az információkat pedig tilos korlátlan ideig tárolni - tudtuk meg a Szecskay Ügyvédi Iroda munkatársától.
Közismert, hogy - a Munka Törvénykönyve (Mt) alapján - a munkáltató ellenőrizheti a munkavállalójának a munkaviszonnyal összefüggő magatartását, de ez nem járhat az emberi méltóság megsértésével. Sőt, a munkáltató köteles előzetesen tájékoztatni a munkavállalóját azoknak a technikai eszközöknek az alkalmazásáról, amelyek az ellenőrzésére szolgálnak.

Forrás: stop.hu



Szombaton hivatalosan megkezdődött az októberi önkormányzati választás kampánya. A kampányidőszakában a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátot és a Kúria álláspontja szerint a plakátok elhelyezhetők villanyoszlopokon is.
A választási eljárásról szóló törvény szerint plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül. A jogszabály szerint plakát a kampányidőszakban korlátozás nélkül elhelyezhető, azonban épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát, illetve óriásplakát elhelyezését a helyi önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból rendeletben megtilthatja. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos. A választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, valamint az óriásplakátok vonatkozásában a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.

Forrás: hirado.hu



Új szemléletet alkalmaz a fogyasztóvédelemben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM); a tárcánál létrejött fogyasztóvédelmi helyettes államtitkárság vezetője elmondta: terveik szerint szorosabbra fűzik az állam és a fogyasztók közötti kapcsolatot, megerősítik a hatóságot és a békéltető testületeket is segítik.
Koszorús László közölte: kilenc minisztérium szakmai felügyelete alatt tíznél is több fogyasztóvédelmi jogkörrel felruházott állami szerv működik, de a szakterület kiemelt szerve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), illetve az alá tartozó 19 megyei felügyelőség, amelyek átkerültek a nemzetgazdasági tárcától az NFM-hez.

Forrás: kosarmagazin.hu



A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungarikumok listája - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán. Szerinte még a rég lebontott szerencsi cukorgyár is újra felépülhet.
"Hungarikum lesz, biztos vagyok benne" - mondta a szerencsi csokoládéról a miniszter az átadón, amit vastaps fogadott. Fazekas Sándor azt mondta, a szerencsi csoki tradíciója, gyártásánál az odafigyelés, a magas szakmai tudás mind alkalmassá teszi arra, hogy hungarikummá váljon.

Forrás: hvg.hu



Az eljárás felfüggesztését kérte a felperes Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet az első bankok által indított devizahiteles perben pénteken a Fővárosi Törvényszéken és azt indítványozta, forduljanak az Alkotmánybírósághoz (Ab). A bíróság várhatóan már kora délután ítéletet hirdet.
A törvény szerint tisztességtelenek voltak a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötések. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni.

Forrás: vg.hu



Az első, júliusi adósmentő jogszabály alapján több mint 11 ezer devizapert függesztettek fel a bíróságok: az eljárások részben vagy egészben az árfolyamrés, az egyoldalú kamatemelés jogszerűségéről szóltak – tudtuk meg az Országos Bírósági Hivataltól (OBH). Az ügyfeleket a bíróságok már értesítették. A perek azt követően folytatódhatnak, hogy az Országgyűlés megalkotja a bank és az adós közötti elszámolás módját rendező második devizatörvényt.
A Fővárosi Törvényszék ma tárgyalja az első devizaügyi bankpert. A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezetnek kell igazolnia, nem járt el tisztességtelenül az egyoldalúan módosított devizahitel-szerződéseknél. A pénzintézetek augusztus 25-ig indíthatnak pert az állam ellen. Az eljárásokban érvényre juthat a július 4-én megszavazott adósmentő jogszabály. Ha az állam nyer, az adósok visszakaphatják a pénzüket. Ha a bank nem perel, beletörődik abba, hogy kamatemelése tisztességtelennek, érvénytelennek minősül – ilyenkor az összeg megilleti a hitelfelvevőket.

Forrás: mno.hu



Cruz Villalón főtanácsnok álláspontja szerint nem tekinthető emberi embriónak a megtermékenyítés nélkül továbbfejlődésre stimulált olyan petesejt, amely nem képes emberi egyeddé fejlődni. Ha azonban e petesejt olyan genetikai manipuláción esik át, hogy képes emberi egyeddé fejlődni, emberi embriónak kell tekinteni, és ezért ki kell zárni a szabadalmazhatóság alól.

Forrás: jogiforum.hu



Az alkotmánybírósághoz akar fordulni a cseh katolikus egyház, miután Milos Zeman államfő közölte, hogy hivatala elutasítja egy volt egyházi ingatlan visszaadását a prágai érsekségnek.
A prágai érsekség a cseh állam és a csehországi egyházak közti vagyonjogi kiegyezésről megkötött szerződés alapján tucatnyi ingatlant követelt vissza az államtól.

Forrás: jogiforum.hu



Ősszel mindenkinek kötelessége lesz a számlázó programját bejelenteni a NAV-nál, aki ilyet használ, és a jövőben is használni szeretné. Hogy ennek mi értelme, az jó kérdés.
Új szabály, hogy aki számlázó programot használ, és 2014. október 1. után is szeretné használni, annak ezt az igényét 2014. november 15-ig be kell jelentenie a NAV-hoz. A számlázó programok bejelentésére szolgáló nyomtatvány 2014. október 1-jétől lesz elérhető.

Forrás: fn.hir24.hu



Hosszú évek óta nem élünk együtt a férjemmel, de még nem volt se pénzünk, se időnk elválni. Két éve van egy élettársam, és hamarosan közös gyermekünk születik. Azt szeretném, ha jogilag is az élettársam lenne a gyerek apja.
Az új Polgári Törvénykönyv ezt a gyakori helyzetet a bírósági pernél egyszerűbb, gyorsabb eljárásban szabályozza - mondta el a Kiskegyednek Dr. Wagner Ádám ügyvéd.

Forrás: kiskegyed.hu



Az európai munkavállalók szerint hatékonyabb, gyorsabb munkavégzés lehetséges, ha az alkalmazottak korlátlan internet-hozzáférést kapnak számítógépükön, mobiltelefonjukon, és ha szabadabban oszthatják be munkaidejüket.
A legújabb kutatások arra világítanak rá, hogy a 9-től 5-ig tartó munkaidőnek vége, hiszen manapság egyre inkább összemosódik a munkával töltött idő és a privát életünk. A Samsung kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett 4500 európai munkavállaló 75 százaléka intézi személyes ügyeit munkaidőben, és körülbelül ugyanennyien munkaidőn kívül végzik el irodai teendőik egy részét. Érdekesség, hogy a munkavállalók közel fele szerint azáltal, hogy megválaszthatják, mikorra essenek a munkaórák, nem csak sokkal több feladat elvégzésére képesek egy adott időn belül, de a személyes teendőiket is hatékonyabban tudják elintézni.

Forrás: ma.hu



Szeptember folyamán kell majd kialakítani az elszámolás kereteit - mondta Varga Mihály a Kossuth rádiónak adott interjújában a devizahitelek forintosításáról vagy kivezetéséről. Ennek során meg fogják vizsgálni azt is, hogy az autóhiteleknél is felmerült-e a tisztességtelen eljárás, mivel ezekre a hitelekre nem vonatkozik a Kúria döntése.
Ezt azzal kapcsolatban mondta a miniszter, hogy Lázár János a Blikknek úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

Forrás: vg.hu



A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban foglalt alaki és tartalmi követelményeknek. Ennek befejeztével dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve - ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak - az idézés kibocsátása nélküli elutasításról.

Forrás: ma.hu



A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
A kormány 2005-ben készített egy listát arról, hogy milyen termékekre kötelező jótállást vállalni. Ebben a háztartási gépek többsége értékhatár nélkül szerepelt, most viszont ezeknél is feltétel lesz a 10 ezer forintos eladási ár. Ebbe a körbe tartoznak például a hűtők, a mosó- és mosogatógépek, a porszívók, a varrógépek, valamint a villanybojlerek is.

Forrás: vg.hu



Elfogadta a bíróság azoknak a HIV-fertőzötteknek a perkérelmét, akiket betegségük miatt nem engedett felszállni repülőgépére egy kínai légitársaság. Ilyen per még nem volt Kínában, precedenst teremthet.
Az eset még július végén történt az észak-kínai Senjang város repülőterén - számol be a Cajhszin hírmagazin.Két HIV-fertőzött férfitól - és őket kísérő barátjuktól - a kínai Spring Airlines megtagadta a beszállást, miután azok a beszállás előtti ellenőrzéskor felfedték, hogy HIV-fertőzöttek. A légitársaság orvosi papírok bemutatását kérte az érintettektől, mondván, azok nélkül nem engedélyezheti az utat, és mivel a férfiak nem tudtak ilyenekkel szolgálni, törölte jegyüket.

Forrás: jogiforum



Az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességességének bizonyítása végett napról napra több bank és pénzügyi vállalkozás nyújtja be keresetlevelét a Magyar Állam ellen. A bankok egy része már elkönyvelte az összes várható veszteséget.
Hétfőig adhatják be a bankok a keresetleveleiket a Fővárosi Törvényszékre, amelyekkel a Magyar Államot perelik be, hogy bizonyítsák, a devizahitelekkel kapcsolatos, elmúlt tíz évben hozott egyoldalú szerződésmódosításaik tisztességesek voltak. A beadványok a törvényszék honlapja szerint folyamatosan érkeznek, múlt pénteken két bank és három pénzügyi vállalkozás, hétfőn további 15 bank és 12 pénzügyi vállalkozás adta be az iratokat. A bíróságnak nem lesz könnyű dolga, mivel a keresetlevelek és azok mellékletei pénzügyi intézményenként több ezer oldalt is kitehetnek.

Forrás: vg.hu



Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, mert gondot jelentenek az olcsó olasz borok. Várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke.
Font Sándor a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a rendeletre azért van szükség, hogy az import borok forgalomba hozatali eljárásának meghosszabbítása 15-ről 90 napra a lédig (folyó) boroknál is hatásosan alkalmazható legyen. Az aláírásra váró rendelet lényege az, hogy hitelesíteni kell azt a tárolóedényt, amelyben a bort tárolni szeretnék, vagy a tárolótartályba csak hitelesített mérőátfolyón keresztül tölthető be a bor. Emellett az import bort az adóraktáron belül elkülönített helyen kell tárolni.

Forrás: privatbankar.hu



Összhangban vannak-e a fogyasztói érdekérvényesítést költségesebbé tevő magyar eljárási szabályok az uniós fogyasztóvédelmi joggal? Az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül-e az állami garanciavállalás, és ha igen, akkor hogyan orvosolható a bank által elszenvedett érdeksérelem? - Folyamatban lévő magyar ügyek az Európai Bíróság és a Törvényszék előtt.

Forrás: jogiforum.hu



Áttörést sikerült elérni az ügyteher csökkentésében az ország legnagyobb bíróságán, a Fővárosi Törvényszéken, így a jelentős többletterhet okozó több száz új devizahiteles per törvényben előírt szigorú elintézési határideje is tartható lesz - mondta Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke.
A törvény szerint a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatban az összesen mintegy 400 pénzintézet által az állam ellen indítható perekben még egy hétig, legkésőbb augusztus 25-ig lehet bírósághoz fordulni. Ezekben a perekben első fokon a Fővárosi Törvényszéknek van kizárólagos illetékessége, amelynek a kereset beérkezésétől számított legfeljebb 30 napon belül döntést is kell hoznia. Pénteken megérkeztek az első keresetek a pénzintézetektől.

Forrás: jogiforum.hu



Az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be V. László és társai ügyeiben.
A főügyész tájékoztatása szerint a kiemelt jelentőségű ügyekben V. László és egyik társa mindkét ügyben vádlott. Felidézte: a főügyészség korrupció elleni ügyek osztályán rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai bevonásával alakult nyomozócsoport 2012. február óta széles körben folytatott nyomozást, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.

Forrás: ma.hu



Megszületett az M3 metróvonal járműveinek hitelből történő felújítását lehetővé tévő kormányhatározat.
Megjelent és az azonnal hatályba is lépett a hármas metró biztonságos működését lehetővé tévő kormányhatározat.
Eszerint a kormány megvizsgálta az érintett vonal felújításával kapcsolatos fővárosi javaslatokat és úgy döntött, hogy a szerelvények felújítására vonatkozó terveket támogatja.
A kormány mérlegelte az infrastruktúra felújításához szükséges pénzügyi források megszerzésének a lehetőségeit is, ezeken belül a felújításnak a hitelből való finanszírozását támogatja. E célból tehát engedélyezi az infrastruktúra felújítását szolgáló hitelfelvételt, amiről a nemzeti fejlesztési miniszternek kell egyeztetnie.

Forrás: vg.hu



A kivándorlás bérekre, termelékenységre, növekedésre és fenntarthatóságra gyakorolt hatásainak egyenlegét egyelőre nehéz megvonni, ezek részben attól függnek, hogy a kivándorlás üteme a jövőben hogyan alakul, illetve milyen mértékben térnek vissza a külföldön dolgozók a hazai munkapiacra - írja az MNB-tanulmányok legfrissebb "A kivándorlás hatása a hazai munkaerőpiacra" című elemzése.
A tanulmány szerint a kivándorlás két csatornán - az átlagos termelékenységen és a munkapiaci feszesség megváltoztatásán - keresztül befolyásolja az inflációs nyomást, a piaci árak és a bérszint alakulását. A külföldre ingázó foglalkoztatottak számának növekedésével több munkalehetőség áll nyitva, ugyanakkor az aktív népesség létszáma mérséklődik, ami az átlagos termelékenységet csökkenti.
Ha a termelékenyebb munkavállalók mennek külföldre, szintén csökken a termelékenység, ha kevésbé termelékenyebbek, akkor nő, így nem egyértelmű a hatás a tanulmány szerint. A bérek esetében szintén nyitott kérdés a változás iránya: hosszú távon a bérek nagyjából a termelékenység növekedési ütemével bővülnek, azonban a kivándorlás hatására kevesebben versenyeznek egy adott állásért, a munkapiac feszesebbé válhat, tehát a vállalatoknak magasabb béreket kell ígérniük a megfelelő munkaerő felvételéhez, illetve megtartásához - derül ki a jelentésből.

Forrás: profitline.hu



1989. augusztus 20. vasárnap: Állami és egyházi ünnepségeken, politikai nagygyűléseken, a különböző pártok és szervezetek rendezvényein tisztelegtek az államalapító Szent István király emlékének, és köszöntötték az új kenyeret városon és falun. Ellenzéki képviselők azt indítványozzák, hogy a parlament alkosson törvényt a magyar csapatok külföldi felhasználásának tilalmáról.
Állami és egyházi ünnepségeken, politikai nagygyűléseken, a különböző pártok és szervezetek rendezvényein tisztelegtek az államalapító Szent István király emlékének, és köszöntötték az új kenyeret városon és falun. Bár a naptárkészítők egy esztendeje még mint az Alkotmány ünnepét jelölték meg augusztus 20-át, mégis a mai pirosbetűs ünnepnapon nem az 1949-es alaptörvényt ünnepelték, hanem a hazánk jövendőjéhez, a jogállamisághoz kapcsolódó gondolatok álltak a középpontban - írja a Magyar Távirati Iroda hírösszefoglalója.

Forrás: inforadio.hu



A hagyományoknak megfelelően idén is részt vett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Fővárosi Törvényszékkel és a Budapest Környéki Törvényszékkel a Sziget Fesztivál keretében megrendezett Civil Szigeten.
Henry Ford szerint a siker azt jelenti, hogy „többet tenni a világért, mint amennyit a világ tesz érted”. Az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Nyitott Bíróság program sikerét talán a számok bizonyítják a leginkább: tavaly 32 ezer diák, idén első félévben már 22 ezer résztvevő – országosan. A program a Sziget Fesztiválon is folytatódott, töretlen sikerrel.
A Sziget Bíróság a Civil Sziget részeként szerdán nyitotta meg kapuit, hogy 5 napon keresztül mintegy 500 látogatót fogadjon, akik játékos formában, teszteken és kvízeken keresztül ismerkedhettek meg a magyar igazságszolgáltatással: a jogrendszerrel, a bűnökkel és az értük járó büntetésekkel, vagy a drogfogyasztás következményeivel. A legtöbb látogató hétvégén érkezett, szombaton több mint százan keresték fel a Sziget Bíróság sátrát. Egy hét alatt pedig közel 1200 feladatlapot töltöttek ki az érdeklődők.

Forrás: jogiforum.hu



A válság utóhatásaként még mindig jelentősen szűkebb hitelkínálattal találkozhatnak a vállalkozások Európában, mint a krízis előtt.
Az európai cégek egy része egymást finanszírozza „szállítói hitelek” révén, azaz a tranzakciók egy részét (Nyugat-Európában 42,4 százalék, Kelet-Európában 52,7 százalék) utólagos fizetéssel oldják meg. „Ez a modell jelentős kockázatokat rejt, hiszen az eladó már átadta áruját vagy szolgáltatását, a vevő pedig még nem fizetett” – mondta Vanek Balázs , az Atradius Credit Insurance N.V. magyarországi fióktelepének országigazgatója.
Az elmúlt években tapasztalható rossz fizetési morál miatt nőtt a követeléskezelés jelentősége az európai cégek között, állítja az Atradius legfrissebb, 18 európai országra kiterjedő tanulmánya: a felmérésben szereplő nyugat-európai cégek 59,2, míg a kelet-európaiak 55,3 százaléka alkalmazott egy vagy több követeléskezelési eszközt az elmúlt egy évben. Még mindig a „belső” követeléskezelési eszközök a legnépszerűbbek (57 százalék), amelyet az ügyvédi irodák (41 százalék) követ; idén a cégek 33 százaléka fordult professzionális követeléskezelőhöz, az adósságot pedig a vállalkozások 15 százaléka értékesítette.

Forrás: vg.hu



Az idei első fél évben a cégek átlagosan számláik 65 százalékát fizették időben, míg 2013 azonos időszakában csupán 60 százalékát, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő, fizetési tapasztalat programjából. A Világgazdaságnak összeállított elemzésből kiderült, hogy a számlafizetési határidők és késedelmek, valamint az extrém 90 napos késések is csökkentek.
Az idei év első 6 hónapjában a cégek átlagosan 27 napos fizetési határidővel egyenlítették ki számláikat, egy évvel korábban ez az érték még 29 nap volt – derült ki a Bisnode fizetési tapasztalat program adataiból, amely évente több mint 1,5 millió számlát dolgoz fel. A csökkenést valószínűleg az is eredményezte, hogy egy tavaly nyáron életbe lépett törvénymódosítás szerint nyomós ok nélkül nem lehet megállapítani 30 napnál nagyobb fizetési határidőt.

Forrás: vg.hu



Nem jár le a 98 százalékos különadó visszatérítésének határideje augusztus 25-én a hatályos jogszabályok alapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A minisztérium emlékeztetett: a kormány az alkotmánybírósági határozatot tudomásul véve úgy döntött, hogy a végkielégítések után a jövedelemszerzés idején hatályos köztehermérték figyelembe vételével kell adózni. Ez azt jelenti, hogy személyi jövedelemadót és egészségbiztosítási járulékot kell utána fizetni.
Az NGM kiemeli: a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csak új jogszabály alapján intézkedhet, az új jogszabály megalkotásáig érdemi döntést nem hoz.

Forrás: vg.hu



A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény ("új Mt.") 2012. július 1-i hatálybalépésekor számos ponton átalakította a tanulmányi szerződések szabályozását. Ezek közül talán az a legfontosabb módosítás, hogy ma már e szerződés alanyai sem feltétlenül ugyanazok, mint akik a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény ("régi Mt.") alapján voltak.
A munkáltatónak megszűnt az a régi Mt. szerinti lehetősége, hogy olyanokkal kössön tanulmányi szerződést, akik még nem a munkavállalói. A régi Mt. megfogalmazása alapján a munkáltató „szakemberszükségletének biztosítása érdekében” bárkivel köthetett tanulmányi szerződést. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a munkáltató nemcsak az alkalmazottainak, de a leendő munkavállalóinak a tanulmányait is támogathatta.
Ezzel szemben az új Mt. a tanulmányi szerződés alanyaként a munkáltató mellett már kizárólag a munkavállalót nevezi meg. A jogalkotó kivonta tehát a munkajog szabályozási köréből a munkavállalónak (még) nem minősülő személy és a leendő munkáltató közötti, tanulmányok folytatására, azok támogatására és munkaviszony későbbi létesítésére vonatkozó szerződést.

Forrás: jogiforum.hu



Pénteken tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a Magyar Állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.
Pénteken a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított per kezdődik meg, hétfőn pedig a K&H Bank keresetének tárgyalása következik.
Az első tárgyalásokat hasonló perek sora követheti, tekintve hogy a hét elejéig már több mint 30 bank és pénzintézet nyújtott be keresetlevelet az állam ellen a Fővárosi Törvényszékhez. A keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25.

Forrás: tozsdeforum.hu



Nincs akadálya annak, hogy az önkormányzati választáson induló jelöltek kikérjék a névjegyzékben szereplők adatait és azokat egy adatfelhasználási szerződés aláírása után átadják a jelölőszervezetüknek - ismertette Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének álláspontját.
Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Bizottság ülésén elmondta: a választási eljárásról szóló törvény szerint a nyilvántartásba vett jelöltek, illetve jelölőszervezetek - ha megfizetik a törvényben előírt díjat - hozzájuthatnak a választókerület névjegyzékében szereplők név- és lakcímadataihoz.

Forrás: jogiforum.hu



Exportunkban ugyan csekély arányt képviselt az oroszországi élelmiszer kivitel, de az Európai Unióban a moszkvai embargó bejelentése nyomán a következő hónapokban kínálati többlet fog kialakulni – mondta Vámos György , az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki szerint az ilyen „exportból visszamaradt” termékeket megpróbálják értékesíteni az uniós élelmiszeripari vállalatok és az egyik célpont természetesen a magyar piac lesz. Emellett sok mezőgazdasági terményből jobb lesz a termés, mint tavaly, mindez pedig árcsökkenéshez, éles árversenyhez vezet, ami érzékenyen fogja érinteni a magyar élelmiszerágazat nyereségességét. Külföldön már meg is indult a piackeresés és ez sokkal aggasztóbb a magyar agrárágazat számára, mint az exportkiesés. Vámos György kiemelte, hogy az összesen 400 millió eurós kompenzáció, amit az összes uniós tagország között lehet elosztani, nagyon kevés.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb inflációs kimutatása szerint júliusban 0,1 százalékkal drágultak az áruk és szolgáltatások a tavalyi júliushoz képest. Igaz, a sertéshús 2-3 százalékkal, a tejtermékek héttel drágultak egy év alatt, de a burgonya tizedével lett olcsóbb. Az elmúlt években folyamatosan drágultak az élelmiszerek, ám ez a tendencia megállt, így a következő hónapokban nem fog emelkedni az átlagos árszint. Az iparcikkek esetében az árindexek 99 százalék körül mozognak. A későbbiekre nézve a nagy kérdés, hogyan fog alakulni a forint árfolyama – tette föl a kérdést Vámos György aki szerint, ha hosszabb távon ilyen gyenge marad, az drágítja az import termékeket és fékezi az import-érdekeltséget.

Forrás: vg.hu



Díjcsökkentést, kártérítést és sérelmi díjat is kérhet a turista az utazásszervezőjétől, ha nem azt kapta a helyszínen amiért fizetett, de a nagy utazási irodák már az üdülés helyszínén készpénzben kifizetik az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás miatt visszajáró díjat - mondta Salamon András, utazási jogra szakosodott ügyvéd az MTI-nek.
Salamon András ismertette: az utazási iroda prospektusában, illetve az utazási szerződésben szereplő feltételekhez kell mérni a valós szolgáltatást. Amennyiben mást, kevesebbet kapott az utas, és van a helyszínen az irodának képviselője, tőle kell kérni a reparációt. Ez lehet akár egy másik szállodába való átköltözés is. A nagyobb irodák képviselői gyakran ilyen esetekben a helyszínen készpénzben kifizetik a különbözetet. Ha nincs képviselő, akkor a szállodától lehet kérni szobacserét, vagy a szerződésben szereplő ellátást.

Forrás: inforadio.hu



Bár a kereskedelmi munkáltatók többsége alkalmaz egyenlőtlen munkaidő-beosztást, ez ma még szinte kizárólag munkaidőkeretben történik. A döntő többség a Kúria döntését követően sem változtatott a vasárnapi pótlék fizetésének gyakorlatán. A kereskedelemben továbbra is leginkább papír alapú munkaidő-nyilvántartást vezetnek, a munkaidő-nyilvántartások vezetésének gyakorlata pedig több tekintetben sem felel meg a munkaügyi ellenőrzések által támasztott követelményeknek. Ezek a főbb következtetései a BDO Magyarország felmérésének, amely a kereskedelem munkaügyi helyzetét tárta fel.
A több mint száz, többségében 100-250 munkavállalót foglalkoztató kereskedelmi vállalkozás részvételével zajló felmérés a szektort érintő legutóbbi változások fényében vizsgálta a hazai kereskedelem munkaügyi aspektusait.

Forrás: orientpress.hu



Sokkal kevésbé lesz zsákbamacska a használt autók vásárlása, mert nemcsak a kilométeróra állását tudhatjuk meg, hanem azt is, hogy milyen balesete volt egy autónak, és azt kijavították-e a szervízben – írja a Napi Gazdaság.
Jövő év végére lehet kész az egységes központi járműtörténeti adatbázis – mondta a Napi Gazdaságnak Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Szerinte a rendszer költségeit az államnak kell állnia, hiszen az adatok lekérdezéséért is az állam szedi be a pénzt.

Forrás: fn.hir24.hu



A vagyonosodási vizsgálatok száma 2007 óta 11 ezerről évi mintegy kétezerre csökkent, de az egy megállapításra jutó nettó adókülönbözet 5,5 millióról 20 millióra nőtt - írja a Világgazdaság.
2007 óta 178,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel az adóhatóság a vagyonosodási eljárásokban, amelyekből 2007 óta csaknem 20 ezret zártak le. Jelenleg 315 vagyonosodási vizsgálat folyik a NAV-nál.

Forrás: penzcentrum.hu



A fővárosi Hungária körút M3-as irodaházában, a sztrádára vezető kihajtó közelében fogadják ügyfeleiket augusztus 21-étől a Budapest Környéki Törvényszék azon szervezeti egységei, amelyek eddig a Thököly úti főépületen kívül, bérelt ingatlanokban működtek - közölte a törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Koszta János tájékoztatása szerint a költözés egyik fő célja a szétaprózottság, megszüntetése, eddig ugyanis a Thököly út 97-101. alatt lévő főépületen kívül egy másik Thököly úti ingatlanban, valamint a Hungária körút úgynevezett Siemens-épületében, illetve a zuglói Bácskai utcában és a VI. kerületi Rózsa utcában, bérelt irodákban is dolgoztak.

Forrás: inforadio.hu



A 98 százalékos különadó visszaigénylésének módjáról az erről szóló döntést rögzítő jogszabály hatálybalépése után tud tájékoztatást nyújtani a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére.
A NAV a jogszabály megalkotásáig érdemi döntést nem hoz.Az adóhivatal azt is közölte, hogy 2014. július 29-ig 275 különadóval érintett önellenőrzés érkezett, ezek közül ötöt hibásan töltöttek ki és nyújtottak be, a javításuk folyamatban van. A további 270 önellenőrzési bevallás feldolgozása megtörtént, az ellenőrzésre történő kiválasztás, az ellenőrzések lefolytatása folyamatban van, eddig 180 ellenőrzés elrendelése történt meg, azonban egyetlen első fokú határozatot sem adott ki a NAV.

Forrás: inforadio.hu



Független értékelőknek kell felértékelniük a szanálandó bankok eszközeit, a szakértők kiválasztásáról hozott kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A parlament július elején fogadta el a bankszanálási törvényt. Elsőnek a szanálási alap szabályai léptek hatályba, ebbe 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak. A szanálás az MNB feladata, így minden járulékos teendő is a jegybankot terheli. A mostani rendelet a törvénynek azon az előírásán alapul, hogy a szanálandó intézmény eszközeinek és forrásainak megbízható és valós értékelését - a független vagyonértékelést - független, jogszabályban meghatározott szakmai és összeférhetetlenségi követelményeknek megfelelő személynek kell végeznie.

Forrás: profitline.hu



Hétfőtől a közúti fuvarozó cégek akár maximum 2,2 millió, járművezetőik 800 ezer forint bírságot is fizethetnek, ha egyszerre több szabálysértést is elkövetnek.
A kormány egy hónapja módosította a közúti áru- és személyszállítással kapcsolatos bírságolásról szóló, eredetileg 2009-ben született rendeletét. A hétfőtől hatályba lépő módosítás az akkortól elkövetett szabálysértésekre vonatkozik.

Forrás: kisalfold.hu



Még egy hétig, augusztus 23-án 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az önkormányzati és nemzetiségi választás kampányában politikai reklámot kívánnak közzétenni.
Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető.

Forrás: hirado.hu



Általánosságban tisztában vagyunk azzal a ténnyel (igaz, nem mindenkinél tudatosult még), hogy fogyóban van a Föld fosszilis energiakészlete.
Az Európai Unió ezért is írta elő kötelező jelleggel a tagországok számára, hogy el kell készíteni az épületek energia-hatékonyságának tanúsítványát. A cél, hogy viszonylag rövid időn belül minden tagországban csökkenjen az épületek energiafogyasztása. A tanúsítvány beszerzésének módját, az ezzel kapcsolatos előírásokat Magyarországon a 176/2008. (VI. 30.) Kormányrendelet határozza meg. Eszerint 2012. január 1-je óta kötelező elkészíttetni a lakás, ingatlan „zöld kártyáját" új épület építése, a meglévő értékesítése, vagy tartós bérbeadása esetén.

Forrás: veol.hu



Öt ügyvédi irodának adott általános meghatalmazást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy ellássák a magyar állam képviseletét a várható bankperekben. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból viszont kiderül, az öt ügyvédi iroda közül három annak ellenére vállalta el a képviseletet, hogy közben pénzintézeteket is képviselnek a bíróságon adósokkal szemben.
Öt ügyvédi iroda összesen akár 150 jogászának feladata lesz – a Jurasits Ügyvédi Iroda irányításával – a magyar állam jogi képviselete a várható bankperekben, amelyek a július 4-én elfogadott adósmentő törvény alapján indulhatnak. A bankperekben a tényleges jogi képviseletet a CHSH Dezső Ügyvédi Iroda, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, a Kovács és Társai Ügyvédi Társulás, az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák, valamint a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda jogászai látják majd el.

Forrás: mno.hu



Wall Street, pénz, csillogás, hatalom. - Nincs olyan befektetési bróker, vagy pénzügyi szférában dolgozó egyéb szakember, akinek ne csengenének ismeretlenül e szavak. Csakhogy más kifejezések is ismerősek lehetnek: pl. a részvény shortolása, a spekuláció, a tisztességtelen befolyásolás, valamint a bennfentes kereskedelem, az alapos gyanú, az előzetes letartóztatás, a vádemelés, az ítélet, és - amennyiben a feltételei fennállnak - a vagyonelkobzás.
A bennfentes kereskedelem az egyik legvitatottabb intézménye a tőkepiaci jognak. Lehet ellenezni, lehet mellette érvelni, de egyvalamit nem lehet: közömbösnek lenni iránta. Akár gazdasági - pénzügyi területen praktizáló jogászként, akár brókerként, de előbb-utóbb kapcsolatba kerülünk a bennfentes kereskedelemmel. A tanulmány - mind a hazai, mind a közösségi joggyakorlatra támaszkodva - áttekintést ad a bennfentes kerrskedelem intérményéről, kiemelve a tőkepiaci vonatkozásokat, rámutatva a bennfentes kereskedelem tényállásának büntetőjogi és értékpapírjogi megkülönböztetésére is.

Forrás: jogiforum.hu



Mintegy 700 millió forintot kaptak a bíróságok a devizahiteles perek intézésére – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból.
A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, egyes kormányhatározatok módosításáról, a pártalapítványok tartalékának átcsoportosításáról, valamint a 2013. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló csütörtökön megjelent kormányhatározat összesen 2614,4 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el.

Forrás: tozsdeforum.hu



Megsemmisítette a portugál alkotmánybíróság a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket, köztük a közszférában dolgozók nyugdíjának megadóztatását.
Az alkotmánybíróság jóváhagyta ugyan, hogy legalább 3,5, de legfeljebb 10 százalékkal csökkentsék a havi 1500 eurónál többet kereső közalkalmazottak és köztisztviselők fizetését, de ez csak 2015 végéig lesz érvényben a törvényben eredetileg szereplő 2018 helyett. A testület megsemmisítette azt a rendelkezést is, amelynek értelmében 2-3,5 százalék adóval sújtották volna a havi 1000 eurót meghaladó közalkalmazotti nyugdíjakat.

Forrás: napi.hu



Lehet egy hibás fordítás hiteles? Ez bizony előfordulhat. Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) pecsétje ugyanis azokat a szövegeket is hitelesíti, amelyeket helytelenül ültettek át magyar nyelvre. A Szabadság téri emlékmű példája – ahol rossz fordítás került a talapzatra – tehát aligha egyedi eset. Mindez ráadásul borsos áron történik.
A támadások folyamatos kereszttűzében álló német megszállási emlékmű a fordítási piacon is felkavarta az állóvizet.

Forrás: hvg.hu



Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre pénteken.
Két bank, a CIB Bank Zrt. és a Magyar Cetelem Bank Zrt., valamint három pénzintézet, a CIB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Lízing Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. nyújtott be keresetlevelet az állam ellen a Fővárosi Törvényszékhez. A keresetek mellékleteikkel együtt több tízezer oldalasak - olvasható a törvényszék közleményében.

Forrás: hvg.hu



Mégsem Ausztráliában fog eldőlni egy 4 éves magyar kislány és öccse sorsa, mert több mint kétéves huzavona után úgy döntött a Kúria, hogy édesanyjukkal maradhatnak Magyarországon. Már megvolt a pontos dátum, amikor a két gyereket – akár hatósági biztosítással – elviszik a kivándorolt apjukhoz, de végül a bíróság valószínűleg precedenssé váló ítéletet hozott: a gyerekek érdeke minden más törvényi rendelkezést felülír. A hvg.hu által feltárt családjogi történet utolsó felvonása.
„Még csak óvatosan merek örülni neki” – mondta K. Krisztina. Nem csoda, hiszen pár hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy ő vesztett egykori élettársával szemben a közös gyerekeikért vívott perben, és a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján a kicsiket vissza kell vinni Ausztráliába. Csakhogy az asszony nem nyugodott bele, újabb felülvizsgálatért folyamodott, a Kúria pedig utolsó utáni bírói fórumként június 24-i végzésében ezzel ellentétes álláspontra jutott. Így végérvényesen kimondták az apa javára döntő másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezését, és azt, hogy a 4 éves kislány és 2 éves öccse itthon maradhat.

Forrás: hvg.hu



A 2014/15. tanév első tanítási napja 2014. szeptember 1. és az utolsó tanítási napja 2015. június 15. Ettől eltérés a befejező évfolyamok, valamint a minisztériumi fenntartásban lévő szakiskolák esetében lesz. A legközelebbi őszi szünet 2014. október 27-től 2014. október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2014. október 22.(szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2014. november 3. (hétfő).

Forrás: orientpress.hu



A „MOL Blue Card” elnevezés nem jegyezhető be közösségi védjegyként pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások tekintetében - mondja ki C-468/13 P. számú MOL vs. OHIM ügyben hozott végzésében az Európai Unió Bírósága.
A MOL a „MOL Blue Card” elnevezést szerette volna közösségi védjegyként bejegyeztetni pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások tekintetében az Unió alicantei védjegyhivatalánál (OHIM). A védjegybejegyzési kérelemmel szemben azonban egy spanyol bank felszólalással élt, arra hivatkozva, hogy a kérdéses elnevezés megtévesztően hasonlít a javára korábban már bejegyzett „BLUE”, „BLUE BBVA” és „TARJETA BLUE BBVA” közösségi védjegyekre. Miután az OHIM helyt adott a felszólalásnak, a MOL a Törvényszék előtt támadta meg a védjegyhivatal döntését.

Forrás: jogiforum.hu



Közel egy éve lépett hatályba az ágazati törvény módosítása, amely a gyógyszergyártók számára szállítási kötelezettséget ír elő, ha a megrendelő nagykereskedő vállalja, hogy a termékeket Magyarországon értékesíti. A kormány nem titkolt célja ezzel az volt, hogy a kisebb piaci részesedéssel rendelkező nagykereskedők is be tudjanak szerezni gyógyszereket, így erősítve a hazai ellátás biztonságát. A piaci szereplők számos kérdéssel szembesültek a törvény alkalmazása során, a rendelkezések megszegése pedig akár félmilliárd forint bírságot is jelenthet.
Elsősorban a gyógyszerellátás biztonságát szolgálja a kormányzati kommunikáció szerint, hogy egy éve szállítási kötelezettség terheli a gyógyszergyártókat, amennyiben a nagykereskedő vállalja, hogy itthon adja el a leszállított termékeket. A hazai igények kielégítése érdekében rendelkezésre bocsátott gyógyszereket a nagykereskedők ennek értelmében csak magyarországi egészségügyi szolgáltatóknak (kórházaknak, gyógyszertáraknak) adhatják tovább, az országból nagykereskedelmi tevékenység keretében nem vihetik ki azokat.

Forrás: vg.hu



Vége a díjcsökkenésnek a kgfb-piacon: a féléves statisztikák szerint 2008 után újra nőni tudott a díjbevétel a piacon, s az átlagdíjban is elindult a környező országokhoz való visszazárkózás. A Casco piacon a helyben járásnak is lehet örülni - meg az új üzleteknek.
Véget értek az aranyévek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piacán, vagy - másképp szólva - vége annak az esztelen díjversenynek, amelynek köszönhetően a szlovák díjszínt negyedére, de még a szerb kgfb-díjak felére estek vissza a magyar biztosítási díjak.A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) féléves statisztikáiban a legdinamikusabb díjbevétel-bővülést a kgfb-szegmens mutatta fel: az 52,16 milliárdos bevétel 6,97 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest.

Forrás: privatbankar.hu



Hivatalos, új makrogazdasági előrejelzést a 2015. évi költségvetési törvény benyújtásával párhuzamosan publikál a kormány, a következő időszak folyamatait is figyelembe véve - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI kérdésére.
A tárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, Orbán Gábor a nap folyamán korábban azt nyilatkozta a KSH GDP-jelentését kommentálva, hogy az idei növekedés várhatóan meghaladja a 3 százalékot. A legutóbbi konvergenciaprogramban a kormány 2,3 százalékos GDP-növekedést prognosztizált 2014-re. Orbán Gábor kijelentette: a magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben jóval a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) által korábban előre jelzett 2-2,3 százalékos növekedési érték felett van.

Forrás: profitline.hu



A kormány döntése alapján ötvenhét önkormányzat jut ingyenesen száznégy ingatlanhoz, melyek összértéke mintegy 2,1 milliárd forint. Emellett az állam 95 millió forint értékben ad át Jászberény Város Önkormányzatának és több civilszervezetnek olyan ingóságokat, amelyek közvetlenül szükségesek feladataik ellátásához, illetve fejlesztések, beruházások alapjául szolgálnak majd.
Az állami vagyongazdálkodási célokra jelenleg nem hasznosítható ingatlanok és ingóságok fenntartási, üzemeltetési és őrzési költségeinek megtakarításával a központi költségvetés kiadásai is csökkennek. Az átadott ingatlanok így továbbra is a nemzeti vagyon körében maradnak, azonban hosszú távú hasznosításuk már a helyi közösségeket szolgálja.

Forrás: kormany.hu



Wellmann György egy korábbi cikkében bemutatta az 1/2014. számú jogegységi határozat megalkotásának körülményeit, illetve annak jelentőségét. Most egy áttekintő táblázatot adunk közre, amely a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) iránymutatásait négy kategóriába osztályozva mutatja aszerint, hogy (1.) továbbra is irányadóak; (2.) az új Ptk. eltér azoktól, emiatt nem irányadóak; (3.) beépültek az új Ptk.-ba, emiatt nem irányadóak; valamint (4.) az új Ptk.-tól függetlenül meghaladottak. A táblázatot Kőrös András és Pomeisl András kúriai bírák készítették.

Forrás: ptk2013.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján 4599 név szerepelt júliusban a júniusi 4659 után.
Ez persze nem jelent ugyanennyi céget vagy magánszemélyt, hiszen egyesek többször is "kiérdemelték", hogy a listára kerüljenek. Másrészt a listán régi és új "bűnösök" is vannak, mivel az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Forrás: profitline.hu



Az igazságügyi tárca kezdeményezni fogja, hogy az ügyvédi irodákat sorolják a kis- és középvállalkozások közé - mondta el a Magyar Nemzetnek Patyi Gergely. Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte: az év végéig megvizsgálják a közjegyzői, a végrehajtói és a szakértői kamarák működését.
Az igazságügyi tárca kezdeményezni fogja a kirendelt védők megbízási díjának emelését, s azt is, hogy az ügyvédi irodákat sorolják a kis- és középvállalkozások közé - mondta el a Magyar Nemzetnek Patyi Gergely. Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az átminősítéssel lehetővé válna, hogy hitelt vegyenek fel, kérelmükre részesülni tudjanak az állami és az uniós támogatásokból is.

Forrás: privatbankar.hu



Az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló törvénnyel július 1. napjával ismét módosult a Munka törvénykönyve (Mt.). A jelenlegi változás – szemben a 2014. március 15. napján hatályba lépő rendelkezésekkel, melyek az új Ptk-hoz igazították az Mt. rendelkezéseit - alapvetően a Büntető törvénykönyv rendelkezéseihez igazodik. Az Mt.-be bekerült a 44/A §, mely a munkaviszony létesítésének különös feltételeit határozza meg.
Thomas Jefferson az Egyesült Államok 3. elnöke volt (elődje John Adams, utódja James Madison), alapítóatya, s hozzá kötődik a Függetlenségi Nyilatkozat megalkotása is (1776). Olyan nagy gondolkodó, akitől az Amerikai Legfelsőbb Bíróság is gyakran idéz jogértelmezési probléma esetén (Phillips v. Washington Legal Foundation: tulajdon jog, Burlington Industries, Inc. v. Allert: szexuális zaklatás, Clinton v. City of New York: elnöki vétó, Reno v. ACLU: internet szabályozás). Egyik munkájában azt írta, hogy nem híve a jog és az alkotmány gyakori változásának, ám a jognak minden körülmények között lépést kell tartania a civilizáció és az emberi értelem fejlődésével. Magyarországon a jogalkotó hozzáállása nem tükrözi az angolszász rendszerre jellemző visszafogottságot (vagy a magyar emberi értelem fejlődik túl gyorsan). Alig telt el néhány hónap az Mt. tavaszi, átfogó módosítása óta, ismét új szabályokkal találkozhatunk a törvényben. A márciusi törvénymódosítást még az indokolta, hogy az új Ptk. hatálybalépésével az Mt-t és a Ptk-t össze kellett fésülni, hiszen a Polgári törvénykönyv 2012. július 1. napjával az Mt. háttérjogszabálya lett. Sokan reménykedtünk abban, hogy a jogalkotó megragadja az alkalmat, és hozzá fog nyúlni egyéb problémás rendelkezésekhez is, ám erre nem került sor. Hiába kezdeményezte a Kúria, hogy a jogalkotó módosítsa a munkaviszony jogellenes megszüntetésének a jogkövetkezményeit (azoknak a hiányát), helyette azzal kellett beérnünk, hogy a polgári jogból bekerültek a munkajogba az általános szerződési feltételek, valamint az előszerződés oda nem illő fogalmai, valamint megszűnt a munkáltatónak az a kötelezettsége, hogy a késedelmes munkabérfizetés esetén kamatot is kelljen fizetnie. Az un. kollektív jogok érvényesíthetőségének a hiánya sem zavarta a jogalkotót, s ezzel gyakorlatilag magára hagyta a szakszervezeteket. Ebben a környezetben jelent meg az újabb, indokolt, ám a munkavállalók jogai szempontjából jelentéktelen súlyú módosítás.

Forrás: jogiforum.hu



Az Európai Unió magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem magyar állampolgárai automatikusan felkerülnek az október 12-i önkormányzati választás névjegyzékébe, az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásától eltérően nem kell kérniük felvételüket a névjegyzékbe.
Az EP-választáson a Magyarországon élő uniós állampolgárok dönthettek úgy, hogy anyaországuk helyett a magyarországi EP-listákra kívánnak szavazni. Ehhez azonban névjegyzékbe kellett vetetniük magukat, ezt valamivel több mint 1600-an tették meg.Az önkormányzati választáson azonban a magyarországi lakcímmel rendelkező uniós állampolgárokat az aktív és a passzív választójog is megilleti, azaz részt vehetnek a voksoláson és jelöltként is indulhatnak. Mivel a választójog automatikusan megilleti őket, ezért az EP-választástól eltérően nem kell névjegyzékbe vetetniük magukat ahhoz, hogy gyakorolhassák választójogukat.

Forrás: mno.hu



Lenkovics Barnabás lehet a legesélyesebb az Alkotmánybíróság elnöki posztjára – írja a Népszabadság kormányközeli forrásokra hivatkozva.
A jelenlegi elnök, Paczolay Péter mandátuma jövőre jár le. A lap úgy tudja, Paczolay megbízatását várhatóan nem hosszabbítja meg a miniszterelnök.

Forrás: mno.hu



Öt iroda 150 ügyvédjét bérelte fel az állam, hogy megvédjék álláspontját a devizahitelek ügyében – írja a HVG e heti száma.
Harmincnyolcezer forintos óradíj – erre számíthatnak azok az ügyvédek, akik bekerültek abba a csapatba, amit az állam állított fel a devizahitel-perek intézésére – derül ki a HVG legfrissebb számából.

Forrás: hvg.hu



Idén alapította és adta át először az Országos Bírói Tanács a „A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum” Plakettet a Bíróságok Napján. Az elismerést Ante Zeljko, a Horvát Köztársaság bírája kapta.
Ante Zeljko 1978-tól a Vukovári Városi Bíróság bírája, majd 1991-től elnöke volt. 1996 és 2007 között a Vukovári Megyei Bíróság elnökeként dolgozott. 2008-tól a Velika Gorica Megyei Bíróság bírája. 2004-től a Vukovári Bírói Klub elnöke. A Vukovári Megyei Bíróságon létrehozta az Áldozat - és Tanúsegítő Irodát. 1999-ben megszervezte egy háborús bűncselekmény tárgyalásának közvetlen, nyilvános internetes közvetítését. Ez idő alatt vette fel a kapcsolatot a Baranya Megyei Bíróság vezetésével és építette ki a szakmai együttműködést, amely mind a mai napig tart. Évente több olyan szakmai konferenciát szervezett, amelyre a magyar kollégák is meghívást kaptak. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a két megye bírái kölcsönösen megismerjék egymás jogalkalmazási gyakorlatát.

Forrás: jogiforum.hu



Drogok: négy újabb anyag került fel júliusban a C listára, ezeket azonban gyorsan újabb szerek válthatják fel az utcán.
Négy újabb dizájnerdrog került fel július közepén a pszichoaktív szerek listájára. Köztük az a szintetikus fűnek is nevezett anyag, amelytől a közelmúltban több fiatal kórházba került. Az úgynevezett C lista még idén is bővülni fog, az ezen jelenleg is szereplő anyagok közül pedig többet átsorolhatnak a klasszikus kábítószerek közé. Az így betiltott szereket azonban újabb házi készítésű anyagok váltják a piacon.

Forrás: metropol.hu



Az Európai Unió Bíróságának közelmúltbeli ítélete felhívja az örökösök figyelmét, hogy a munkavállaló halálával nem vész el az addig ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásához fűződő joga. Az örökösök követelhetik a megváltás összegét.
A szabadsághoz fűződő jog alapvető célja a munkavállaló egészségének védelme, tartós regenerálódása, amely akkor érvényesülhet megfelelően, ha nemcsak a szabadidő, hanem az anyagi fedezet is biztosított a feltöltődéshez. Ezt erősítette meg az EU bírósága.

Forrás: vg.hu



Augusztus 25-ig nyújthatják be keresetüket a Fővárosi Törvényszékhez a bankok, ha vitatják az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségét - mondta el az InfoRádiónak, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője.
Wellmann György jelezte, hogy a 30 napos határidő csak a deviza alapú kölcsönökre vonatkozik és jogvesztő hatályú. Hozzátette: "a törvény úgy rendelkezik, hogy július 26-ától számítottan a pénzintézeteknek egy 30 napos határidő áll rendelkezésre, hogy amennyiben az az álláspontjuk, hogy az Általános Szerződési Feltételeikben szereplő rendelkezések tisztességesek, akkor a törvény vélelmét - amely a tisztességtelenség vélelme - azt bírósághoz fordulva megdöntsék."

Forrás: inforadio.hu



Németországban elkészültek az uniós társállamokból érkező munkavállalókra vonatkozó szabályok szigorítását célzó javaslatok, és a kormány még augusztusban elindítja a reformokat – írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
A kormány augusztus 27-én megtárgyalja és elfogadja a bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság jelentését, amely több törvénymódosítást irányoz elő – írta a lap.A legfontosabb ezek között a javaslatok között, hogy a munkakeresés céljából az uniós társállamokból érkező bevándorlók legfeljebb fél évig maradhatnának Németországban munka nélkül, és akinek hat hónap alatt nem sikerül állást találnia, annak el kellene hagynia az országot.

Forrás: hvg.hu



Nem tartható népszavazás Horvátországban a kisebbségi nyelvhasználati jog kereteinek megváltoztatásáról, mert a javasolt kérdés nem összeegyeztethető az ország alaptörvényével - erről döntött kedden a horvát alkotmánybíróság.
A Jutarnji List című zágrábi napilap híradásában azt írta, hogy a civil kezdeményezők kérdése - miszerint egyetértenek-e az állampolgárok azzal, hogy a kisebbségek csak azokban a közigazgatási egységekben használhassák saját anyanyelvüket a horváttal egyenjogúként, ahol arányuk meghaladja az 50 százalékot (a mostani egyharmad helyett) - nem egyeztethető össze a horvát alkotmánnyal, ezért arról nem lehet népszavazást kiírni.

Forrás: hirado.hu



Dr. Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet hatályba lépésével kapcsolatos változásokra hívta fel a figyelmet.
A szakember kiemelte, az üzleten kívül kötött szerződésekkel, a termékbemutatókkal és a házaló kereskedelemmel kapcsolatban sok panasz érkezett az elmúlt egy évben. A felügyelők hivatalból folytattak ellenőrzéseket. A bemutatókon elsősorban utazásokra, kirándulásokra próbálták csábítani a nyugdíjasokat, de újdonságként idén már egészségügyi előadásnak álcázva igyekeztek az időseket meggyőzni arról, hogy egészségromlásuk miatt különböző árucikkeket vegyenek meg. Előszeretettel nevezik ezeket az alkalmakat egészségnapnak, egészségügyi felmérésnek. Ilyenkor egészségügyi végzettséggel nem rendelkező személy vizsgálja meg az embereket, diagnosztizál, majd természetesen a helyszínen megjelenő cégek kínálnak termékeket, amiket úgy próbálnak eladni, hogy azokkal orvosolható a baj. Ezek a szerek azonban általánosságban gyógyító hatással nem rendelkeznek. Sőt, sokszor sokkal drágábbak is, mint a boltokban. Hatalmas nyeremények lehetőségével tulajdonképpen az irreálisan magasan megállapított árat csökkentik, azonban akkor is többszörös áron kínálják a terméket, mint a hagyományos üzleti vásárlások során. A legtöbb nyugdíjas pedig nem szeretné kihagyni ezt a kedvezőnek tűnő lehetőséget, ezért belemennek akár egy-egy hitelszerződésbe is.

Forrás: nfh.hu



Az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadta azt a panaszt a magyar állam ellen, amely szerint sérti a jogot, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) bírói jogkör nélkül végezhet titkos megfigyelést – írja az Index.
A panaszosok szerint sérti a magánélethez fűződő alkotmányos jogukat, ha a terrorelhárítási szervek, bírói engedély nélkül megfigyelik őket. Míg a bűnüldözési célú megfigyelésnél kell a bíróság engedélye, addig egy 2012-es módosítás értelmében a nemzetbiztonsági ügyekben elég az igazságügyi miniszter beleegyezése.

Forrás: hir24.hu



Mennyiben jelenthet kockázatot a munkaadónak lakáscélú hiteltámogatást adni a dolgozójának? Milyen szerepük és felelősségük lehet a bankoknak? Az Adó Online szja szakértőt, s az immár a teljes hazai pénzügyi rendszer felügyeletét is ellátó Magyar Nemzeti Bankot kérdezte.
Több aggodalom, kétség is megfogalmazódik egy lehetséges új cafeteriaelemmel, a lakáscélú hiteltámogatással kapcsolatban a Trenkwalder közlemúltban kiadott közleményébenA cég arra hívta föl a figyelmet, hogy az adómentesség megállapításához a munkáltatónak számos dolgot kell egyidejűleg vizsgálnia. Számos bank, felismerve e problémát, kialakított olyan szolgáltatást, amely a fenti vizsgálat terheit leveszik a munkáltató válláról. Ám azon felül, hogy ez jelentős többletköltséget jelent, nem minden esetben tisztázott az sem, hogy ha egy támogatás mégis jogtalannak bizonyul, a bank a felelősséget is átvállalja-e.

Forrás: elemzeskozpont.hu



Az elnagyolt és kidolgozatlan szabályrendszer miatt már évek óta problémát jelent annak értelmezése, hogy egy adott vállalkozás kis- és középvállalkozásnak (KKV) minősül-e. Pedig a KKV-kat megillető kedvezmények miatt a minősítésnek igen komoly következményei lehetnek. A képet tovább homályosítja, hogy a NAV a közelmúltban megváltoztatta az alig egy évvel ezelőtt közzétett állásfoglalását és kimondta: a kis- és középvállalkozások definíciójának alkalmazásakor a társaság testvérvállalatának az adatait is számításba kell venni. A megváltoztatott értelmezés akár több száz adózót is érinthet, akik kiszorulhatnak a KKV státusz nyújtotta kedvezményekből – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A szabály viszonylag egyszerű: egy vállalkozás KKV-nak minősül akkor, ha egy adott naptári évben 250-nél kevesebb főt foglalkoztat és nettó éves árbevétele az 50 millió eurót, vagy mérlegfőösszege a 43 millió eurót nem haladja meg. Ebben az esetben a jelenlegi jogszabályok alapján számos kedvezményben részesülnek: a kisvállalkozásoknak nem kell az egymás közötti ügyleteikről transzferár-dokumentációt készíteniük, a KKV-k élhetnek a társaságiadó-törvény több kedvezményével, így a beruházási adóalap-kedvezménnyel, a tárgyi eszköz beszerzéséhez igénybe vett hitelkamat után járó, valamint egyes fejlesztési adókedvezményekkel. Szintén jelentős kedvezmény, hogy a mikro- vagy kisvállalkozások mentesülnek az innovációsjárulék-fizetési kötelezettség alól. „Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy több, állami pályázaton való részvétel feltétele a KKV minősítés, egyértelmű, hogy kitüntetett helyzetben vannak azok, akik meg tudnak felelni ezeknek a kritériumoknak” - mondja Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.

Forrás: vg.hu



Sok devizahitelest érint, hogy a tartozásukat a fizetésükből tiltatja le a bank vagy a végrehajtó. A több mint két hete életbe lépett devizahiteles törvény lehetőséget ad ezeknek a letiltásoknak a felfüggesztésére, azonban ez nem automatikus, azt kérni kell.
A július 26-a óta hatályos devizahiteles mentőcsomagról szóló törvénnyel a végrehajtási ügyek is szünetelnek. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak már az augusztusi béréből sem lehet levonni a végrehajtás során megállapított összeget. Ez azonban nem automatikus, hanem azt az adósoknak a végrehajtóktól kérniük kell, mondta a Krónikának Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke.

Forrás: hirado.hu



2014. július 18. napján kihirdetésre került a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény. A törvény egyes rendelkezései 2014. július 21. napján hatályba léptek, számos főbb rendelkezés hatályba lépésére azonban csak 2014. szeptember 16. napján, valamint 2015. június 15. napján kerül sor.
A törvény a válságba került pénzügyi szervezetek szerkezet-átalakításához szükséges keretrendszert teremti meg.A törvény hatálya kiterjed a magyarországi székhelyű hitelintézetre, befektetési vállalkozásra és pénzügyi holding társaságra, az olyan magyarországi székhelyű pénzügyi vállalkozásra, amelyre az összevont alapú felügyelet kiterjed, valamint a harmadik országban székhellyel rendelkező intézmény magyarországi fióktelepére.

Forrás: jogiforum.hu



Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) nem tartalmaz fogalom meghatározást arra nézve, hogy mi minősül behajtható, illetve behajthatatlan követelésnek, de több adójogszabály, így a társasági adóról és osztalék adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 4/a) pontja és a számviteli eljárásról szóló 2000.évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontja is tartalmaz erre nézve definíciót. A Kúria tájékoztatója.

Forrás: elemzeskozpont.hu



A közösségi portálok komoly problémája, hogy a hazai adatvédelmi törvény csak a magyarországi adatkezelésre terjed ki, az amerikai gyökerű vállalatokra nem vonatkozik. Mindezek ellenére vannak látható jelei az amerikai gyakorlat európai normákhoz való közeledésének. A Rádió Orient műsorában Osztopáni Krisztián, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálója járta körbe a Facebook és a blogok használatának kockázatait.
A közösségi oldalakon a felhasználók személyes adataik megadásával profiloldalakat hozhatnak létre. A kapcsolattartás, valamint a képek megosztása azonban komoly kockázatokat rejt magában - hívta fel a figyelmet Osztopáni Krisztián. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálója kiemelte, hiába a felületek közötti különbségek, az adatvédelemnek minden területre egyaránt ki kell terjednie.

Forrás: orientpress.hu



Három ideiglenes megoldást kért az INA-nak a horvát állam nevében Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter Párizsban, a Mol és az INA között hétfőn indult választottbírósági eljáráson - írta honlapján a Vecernji List című zágrábi napilap.
A beszámoló szerint Vrdoljak és a horvát államot képviselő jogászok az eljárás első napján ismertették azokat az érveket, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy törvényellenes a Mollal az INA irányítási jogairól, illetve a gázüzletágról kötött szerződés, ezért ideiglenes megoldásokat kértek a testülettől. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara döntőbíróságától az kérik, hogy tiltsa meg a Mol INA-részvényeinek tervezett eladását, két horvátországi finomító bezárását, valamint a továbbiakban az INA-ban dolgozók elbocsátását. Ez utóbbi kérést azzal indokolták, hogy a Mol vezetésének öt évében a dolgozók 18 százalékát, 3500 embert bocsátottak el. Emellett Vrdoljak szerint nem fektettek be a finomítókba és a horvát olajipari vállalat fejlesztésébe.

Forrás: hirado.hu



Beérett a gyümölcs, és lassan csorog a lepárlóból a remek, nyolcvanfokos házi pálinkánk. A minőség és a mennyiség pazar, viszont adódik a kérdés, hogyan adható el törvényesen az otthon termelt nedű.
2010 óta már otthon is főzhetünk magunknak pálinkát, de természetesen a bérfőzetés műfaja sem került parkolópályára a törvény által. Az előállított mennyiség általában jóval több, mint amit az ember elfogyaszt, illetve elajándékoz a rokonoknak, így marad az értékesítés. Hogyan adható el a felesleges mennyiség?

Forrás: mno.hu



A hagyományoknak megfelelően idén is várunk mindenkit a Sziget Fesztiválon, a Civil Szigeten felállított Sziget Bíróságon! A sátorban augusztus 13-17 között tesztekkel, kvízekkel, különböző játékokkal és nyereményekkel készülünk az igazságszolgáltatás iránt érdeklődő magyar és külföldi látogatókra!

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az alábbi tájékoztatással tudatja, hogy az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgéppel kapcsolatos NGM rendeletek módosításáról szóló 24/2014. (VII. 31.) NGM rendelet [1] véghatáridőt határozott meg az online pénztárgépek bevezetésére.

Forrás: orientpress.hu



A hitelezők és az adósok érdekeit is megfelelően szolgálják az új Polgári Törvénykönyv zálogjogi szabályai – hangzott el a Jogi Fórum július konferenciáján, amely a zálogjog megváltozott szabályainak bemutatását tűzte zászlajára.
A Jogi Fórum rendezvényének keretében a zálogjogi szabályozás változásairól Farkas Erika ügyvéd (Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda) adott összefoglalót, míg a hitelbiztosítéki nyilvántartásról Reviczky Renáta közjegyzőhelyettes (Dr. Tóth Ádám Közjegyzői Iroda) beszélt.A fiduciárius biztosítékok a polgári jogi jogviszonyokban egy igen sokat vitatott problémakör, melyekkel kapcsolatosan már a régi Ptk. hatálya alatt is sokasodtak a jogviták. Bár akkor többnyire a jogalkalmazás adott iránymutatást az ilyen biztosítékok kezelésére, most az új Polgári Törvénykönyv határozottan állást foglal e kérdésben. Tilos az a szerződéses kikötés, amely pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására vagy vételi jog alapítására irányul.

Forrás: jogiforum.hu



Újabb magyar devizahiteles ügyben tarthat tárgyalást ősszel az Európai Bíróság, a perben a hazai közjegyzők szerepét tekintheti át a luxembourgi testület – írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Az Erste-ügyként emlegetett per részleteiről Lehóczki Balázs, a luxembourgi bíróság sajtóosztályának munkatársa a lapnak elmondta, hogy egy magánszemély 2007 végén vett fel svájcifrank-hitelt a pénzintézettől, az adós kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, amit közjegyzői okiratba foglaltak.

Forrás: tozsdeforum.hu



A kedvezőtlen demográfiai tendenciák Európában mindenhol komoly kihívást jelentenek a nyugdíj-ellátásban. Az egyéni öngondoskodás hiányában a társadalmi ellátórendszerek néhány évtizeden belül komoly kihívásokkal szembesülhetnek, így a nyugdíjbiztosítások elterjedése egyszerre szolgálja az állam és a fogyasztók érdekeit, mivel hozzájárul a nyugdíjjövedelmek kiegészítéséhez és ezáltal csökkenti a társadalombiztosítás (azaz az állam) terheit.
A 2014. január 1-én életbe lépett új adójogszabályok egy új lehetőséget kínálnak számunkra, hogy befizetett adónkról rendelkezzünk, méghozzá úgy, hogy az a saját zsebünkbe vándoroljon vissza! Nézzük, hogyan lehetséges mindez!2014 januártól az adókedvezmény nyugdíjbiztosításokra történő kiterjesztésével megvalósult a nyugdíj-előtakarékossági termékek versenysemleges adózása. Ez a rendkívül kedvező változás várhatóan hozzájárul a nyugdíjbiztosítások széles körű elterjedéséhez, ezen keresztül a nyugdíjjövedelmek kiegészítéséhez.

Forrás: profitline.hu



A Louis Vuitton anyacége és az eBay rendezték a hamisítványok miatt 8 éve fennálló vitájukat.
Az LVMH és az eBay véget vetettek a hamisított áruk miatt nyolc éve tartó pereskedésnek, és megegyeztek, hogy mostantól együttműködnek. A jogi harc az amerikai aukciós portálon árult hamisítványok miatt robbant ki.A per lezárásával a vállalatok bejelentették, hogy közös erőfeszítéseket fognak tenni a szellemi tulajdonjogok védelmében és az e-kereskedelemben fellelhető hamisítványok elleni harcban. Az együttműködés részleteiről és a megállapodás feltételeiről nem közöltek információkat, számol be a HENT hírlevele.

Forrás: ma.hu



Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt kezdeményezte, hogy a tárca számára előírt zárolást 1,2 millió forinttal csökkentsék – derül ki az igazságügyi miniszternek a parlament honlapján közzétett válaszából. Trócsányi László indoklása szerint a tárca esetében az összeg meghatározásakor egy olyan intézményt is számításba vettek, amely az új kormányzati struktúrában a Miniszterelnökséghez került.

Forrás: kormany.hu



Az ügyleti és tanúsító közjegyzői okiratok elkészítése mellett a klasszikus nem peres eljárásokra – mint például a hagyatéki ügyek, az Európában egyedülálló elektronikus hazai fizetési meghagyásokkal kapcsolatos eljárások, illetve a közjegyzői letétek – terjed ki hatáskörük. A Rádió Orient műsorában Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke mutatta be a közjegyzői hivatás hazai fejlődését.
A közhitelesség intézményei folyamatos történelmi fejlődésen mentek keresztül. Nagy Lajos király uralkodása idején engedélyhez kötötte a hiteleshelyek működését, előírta az okiratok megőrzését és a hitelesítés szabályait. A magyar közjegyzőség születésnapja mégis elődje, Károly Róbert nevéhez kötődik, aki 1308-ban itáliai közjegyzőket hívott királlyá választásának tanúsításához. A két intézmény párhuzamosan fejlődött egészen a mohácsi vészig, majd 1848-ig. 1874-ben teremtette meg a magyar közjegyzőséget a 35. törvénycikk. A második világháborút követő változások azonban hamar éreztették hatásukat: egy 1949-es rendelet állami szolgálatba vette a közjegyzőket. A Rádió Orient műsorában Tóth Ádám elmondta, az állami közjegyzőség kialakítását egy szűrés előzte meg, amelyen a szakma 95 százaléka kiesett. „Az állami közjegyzőség 1949-ben a nulláról indult, személyi állománya többnyire büntetésből, rossz egyetemi tanulmányi eredményű vagy testi hibákkal bíró közjegyzőkből állt össze.”

Forrás: orientpress.hu



A kormányhivatalok munkaügyi központjainak adatai szerint a július 28. és augusztus 3. közötti időszakban a közfoglalkoztatásban dolgozók létszáma 211 390 fő volt - közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium (BM).
A BM hozzátette: a kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítására vonatkozó június 30-i határidőt, így lehetőség nyílt újabbak indítására. Ennek köszönhetően augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét, amelyek keretében a közfoglalkoztatottak belvízelvezetéssel, illegális hulladéklerakó helyek felszámolásával, belterületi és mezőgazdasági utak karbantartásával, illetve egyéb, helyi sajátosságokra épülő programokkal foglalkoznak.

Forrás: hirado.hu



Szünetelnek a végrehajtási ügyek július 26. óta az akkortól hatályos jogszabállyal érintett devizaalapú hitelek, forint hitelek és lízing tartozások esetében, azonban nem zárható ki, hogy a több százezer ügy közül egyedi ügyekben ne történjenek téves értelmezésen alapuló végrehajtói tájékoztatások - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara értelmezése szerint a devizahiteles törvény nem vonatkozik azokra a külföldi székhelyű pénzintézetekre, amelyek Magyarországon sem székhellyel, sem telephellyel, sem fiókteleppel nem rendelkeznek, illetve Magyarországon semmilyen pénzügyi tevékenységet nem folytatnak. Az ilyen pénzügyi intézmények által kezdeményezett végrehajtások folytatódhatnak, de a kamara közleménye szerint az ilyen ügyek száma ezrelékben mérhető csupán.

Forrás: hirado.hu



Egyszerűbb lehetne a hazai vállalkozók élete, ha a NAV végre egyértelműen kimondaná: szabad, ami nem tilos. Pdf-ben számlázni. Még akkor is, ha ez üzleti érdekeket sért.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) megelégelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ködösítését, és néhány hónapja MTI-közleményt jelentett meg, amelyben egyértelműen és határozottan kiállt a pdf-számlázás mellett.Ami sokkal olcsóbbá és könnyebbé tehetné azoknak a vállalkozóknak a mindennapjait, akik szívesen elszakadnának a papír alapú számlázástól, postázástól, iktatástól, megszabadulnának ennek idő- és költségigényétől. És akik e-számlacsomagot sem akarnak vásárolni, illetve annak fenntartási költségeit sem akarják fizetni. Merthogy igenis lehet(ne) simán pdf-ben számlázni.

Forrás: fn.hir24.hu



Közigazgatási egyeztetésen van a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet módosításának tervezete. A véleményezés végső határideje: 2014. augusztus 15.
Az előterjesztés célja, hogy alanyi jogon biztosítsa a megkülönböztető jelzést adó készülékek felszerelését a beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek, valamint a főfoglalkozású létesítményi tűzoltókat alkalmazó létesítményi tűzoltóságok gépjárműveire. További célja az előterjesztésnek, hogy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tevékenységirányító központjainak működésével összefüggésben pontosítja a megkülönböztető jelzést adó készülék használatának kezdete és vége bejelentése – fő szabály szerint előírt kivétel esetére vonatkozó – rendelkezését.

Forrás: orientpress.hu



1990 óta 50-ről 5 százalékra csökkent az önkormányzati lakások aránya – egy-egy pályázatra tízszeres is lehet a túljelentkezés.
Az elmúlt 15 évben drasztikusan lecsökkent Budapesten az önkormányzati bérlakások száma. A megmaradt állománynak is csak egy részét hirdetik meg szociális alapon, és ezekről is lemaradnak a leginkább rászorulók. Hajléktalanként, szerény jövedelemmel vagy közüzemi tartozással szinte esély sincs elnyerni egy ilyen ingatlant.1990-ben a budapesti lakások fele önkormányzati tulajdonban volt. A rendszerváltás után azonban a kerületeknek nem volt pénzük az ingatlanok felújítására, az eladásukból viszont komoly jövedelemhez juthatott a városvezetés, így rohamléptekkel megindult az egykori tanácsi lakások privatizációja. A KSH adatai szerint 1995-re már 30 százalék alá csökkent az önkormányzati lakások aránya, két évvel később pedig már csak 20 százalék volt a teljes lakásállományban.

Forrás: metropol.hu



Mit lehet tenni, ha a folyamatos veszekedések és vegzálások miatt kért távoltartás határideje hamarosan letelik, és visszaköltözik a lakásba a fenyegetőző egykori élettárs? A válasz: hatékonyan és gyorsan semmit. Bírósághoz lehet ugyan fordulni, de amíg ott döntés születik, borítékolhatóan folytatódni fog a bántalmazásig, őrizetbe vételig, magánlaksértés miatti feljelentgetésig fajuló cirkusz. Mivel ugyanis a pár mindkét tagja be van jelentve ugyanabba a lakásba, bármelyikük ráhívhatja a másikra a rendőrséget – tanulságos tanmese következik a gyatrán működő távoltartásról.
Már volt, hogy menekülnie kellett saját lakásából a gyerekeivel a volt élettársa miatt, aki életveszélyesen fenyegeti, a hatóság nem segít, sőt el kell tűrnie, hogy a férfi továbbra is ott lakjon, mert képtelenség kijelenteni – hosszan sorolta egyik ügyészségi beadványában Julianna, miért tarthatatlan és jogilag rövid távon megoldhatatlan a helyzete. „Peren kívül ezt az esetet nem lehet rendezni, ügyfelem volt élettársa egyszerűen nem hajlandó kiköltözni a lakásból, a rendőrség pedig képtelen betartatni a távoltartást. A megoldás egy hosszadalmas bírósági eljárás lesz” – erősítette meg a hvg.hu-nak az asszony ügyvédje, Papp Éva Mária. Mint mondta, a felek közötti huzavona idén február óta tart, ami a budapesti nőt és tizenéves fiait is teljesen kikészíti, hiszen állandóak a balhék.

Forrás: hvg.hu



A munkáltató és munkavállaló között létrejövő munkaviszony alapja a munkaszerződés. Az RSM DTM blogján azt foglalták össze, hogy az új Mt. szerint a munkaszerződésnek milyen kötelező tartalmi elemei vannak.
A munkaviszony a munkaszerződéssel jön létre, a munkaszerződés megkötésével hatályosulnak az alapvető munkajogi kötelezettségek, úgymint a munkáltató foglalkoztatási és munkabér-fizetési, valamint a munkavállaló munkáltató irányítása alatti munkavégzési kötelezettsége.

Forrás: mfor.hu



Az őszre várható devizahiteles jogszabály várhatóan alaposan felforgatja majd a lízingpiacot, mivel az előrevetített költségektől jó eséllyel nagy számban fognak, elsősorban kicsi, hazai vállalkozások bedőlni. Az iparág jelenleg 100 milliárdos veszteségre számít. A lízingcégek 300 ezer devizahiteles szerződést kezelnek - írja a Napi Gazdaság.
A lízingszövetség korábban közleményben fejezte ki, hogy nem tartja tisztességtelennek az eddig megkötött devizaszerződéseket. A tagvállalatainknak kötelességük a betétesek érdekeit és értékeit védeni, ezért vélhetően sok vállalat fog bíróságra menni – mondta Lévai Gábor, a szervezet főtitkára.

Forrás: orientpress.hu



Mi a különbség az Európai Bizottság által kiadott zöld és fehér könyvek között? Mennyire kell szigorúan követni az uniós irányelveket, és vannak-e uniós direktívák? Mind olyan kérdések, melyek minden uniós állampolgárt foglalkoztatnak.
Ember legyen a talpán, aki képes eligazodni az uniós dokumentumok rengetegében, ismeri azok tartalmi, nyelvi és formai jellemzőit (nem csak magyarul, de angolul is!) és hamar meg is tudja találni e dokumentumok többségét. Ha e kavalkád minden elemében nem is tudnunk rendet teremteni, igyekszünk olyan tartalmi és nyelvi támpontokat adni, amelyekkel az uniós dokumentumokkal való munka és keresgélés egyszerűbb lehet. Először egy csokorba szedjük azokat a dokumentumtípusokat, amelyek problémásak lehetnek akár a szakember, akár a nyelvtanuló számára. Egy következő írásunkban pedig a dokumentumtípusok konkrét nyelvhasználati sajátosságaival foglalkozunk.

Forrás: nyest.hu



A Nemzetgazdasági Minisztérium nem fogja automatikusan visszaadni a cégeknek az eddig ki nem fizetett, áfa után járó késedelmi kamatot. A pénzért egy cég sikeresen perelt az Európai Bíróságon, a többieknek is ezt az utat kell járniuk.
Hiába bukott a minap a magyar állam egy újabb komoly áfapert az Európai Bíróságon, a kormányzat nem fogja automatikusan odaadni a cégeknek a jussukat.A perről és az ítéletről tegnapi cikkünkben számoltunk be. Az Európai Bíróság a magyar államot beperlő – egyébként azzal stratégiai szövetséget kötött – elektronikai autóalkatrészeket gyártó Delphi Hungary Kft.-nek adott igazat, és a magyar államot a késedelmi kamat megfizetésére kötelezte egy korábbi áfaperrel kapcsolatban. Ha a többi cég ráharap a mostani ítéletre, megrohanhatják a bíróságokat, adóhatóságot, és akár sok tízmilliárd forintot is szerezhetek a magyar államtól, írtuk.

Forrás: hvg.hu



Argentína eljárást kezdeményezett az Egyesült Államokkal szemben a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt.
Argentína eljárást kezdeményezett az Egyesült Államokkal szemben a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt a latin-amerikai ország technikai államcsődjéhez vezető amerikai bírói döntésekkel kapcsolatban - közölte csütörtökön a hágai székhelyű testület.Az ICJ közleménye szerint Buenos Aires azt állítja beadványában, hogy az argentin állam és hitelezőinek vitájában született bírói ítéletek megsértették szuverenitását és mentességeit.

Forrás: hvg.hu



A devizahiteles-törvény ellenére nem függesztik fel a végrehajtók azokat az eljárásokat, amelyeket külföldi székhelyű pénzintézetek kezdeményeztek magyar adósokkal szemben – írta a Magyar Nemzet. Az Igazságügyi Minisztérium szerint viszont nincs kivételezett bank, a törvény minden pénzintézetre kiterjed.
Noha a július 26-án hatályba lépett devizahiteles-törvény értelmében fel kell függeszteni minden végrehajtási eljárást, amely a devizaalapú hitelszerződések, a forintalapú fogyasztási hitelszerződések, valamint a lízingszerződések alapján indult, a végrehajtói kamara inkább megkerülné a törvényt – közölte a Magyar Nemzet.

Forrás: hvg.hu



Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta: azért halasztják el a rendelet hatályba léptetését, mert több jelzést kaptak a közétkeztetés résztvevőitől, hogy - szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt - nem elegendő a felkészülési idő.Az államtitkár jelezte: a mintamenza program tapasztalatai alapján a jelenleg a közétkeztetésre fordított összegből a rendelet által előírt tápanyagok beszerezhetők, az ételek előállíthatók, így nem várható a menzai díjak emelkedése a rendelet miatt.

Forrás: orientpress.hu



Jogvitába keveredett az egykori Fiesta együttes két tagja, Knapik Tamás és Csordás Tibor, hogy feloszlásuk után melyikük használhatja tovább a zenekar nevét. Előbbi jogi képviselője útján felszólítást küldött az utóbbinak, amelyben figyelmezteti: ő a Fiesta szó védjegy jogosultja.
Védjegyoltalmi vita zajlik az egykori Fiesta zenekar tagjai között. Az 1999-ben alakult zenekar két tagja, Knapik Tamás és Csordás Tibor már a Fiesta előtt is ismerték egymást. A hosszú ideig Puerto Ricóban élő Knapik Tamás hazatérte után ajánlott énekesi poziciót Csordásnak, így született meg a latin zenét a populáris irányzattal ötvöző együttes.

Forrás: hir6.hu



Már most látszik, hogy az új Ptk-ban a lehetséges kitagadási okok között szereplő durva hálátlanság fogalma örökösödési vita esetén nehéz helyzetbe fogja hozni az igényérvényesítőket és a bíróságot is – mondta a Napközben című műsorban Kiss Márta, a Budapest Környéki Törvényszék kollégiumvezetője.
Fontos változásokat hozott az öröklés rendjében is az idén március 15-e óta hatályos új Polgári törvénykönyv (Ptk.), a végrendelkezéssel, végintézkedésekkel, kapcsolatban számos részletszabály módosult.Hegedűs István örökösödési ügyekre szakosodott jogász a Napközben csütörtöki adásában azt mondta, az egyik legfontosabb változás, hogy az özvegyi haszonélvezet jelentős korlátozás alá esett. Mivel sokan házasodnak kétszer vagy többször is életükben, méltánytalan volt a leszármazottak számára, hogy a túlélő házastárs a teljes hagyatékra özvegyi haszonélvezeti jogot szerzett. Az új Ptk. ezt az utolsó közös lakásra és a benne lévő vagyontárgyakra korlátozta, tehát egyéb hátrahagyott vagyontárgyak, mint például autó vagy nyaraló haszonélvezeti joga nem jár a túlélő házastársnak. Utóbbiakat a törvényes örökösök kapják meg és használhatják korlátozás nélkül.

Forrás: hirado.hu



Dübörög a fesztiválszezon, és vele a rendőrségi razziázás. Az európai viszonylatban meglehetősen szigorú és a fogyasztókat is kriminalizáló drogtörvényünk az eltereléssel még hagy ugyan némi egérutat a kis mennyiségű kábítószerrel elkapottaknak, de ezt elég bajosan tudná igénybe venni egy külföldi: például egy füves cigiért lekapcsolt holland fesztiválozónak ehhez hat hónapra Magyarországra kéne költöznie. Marad a büntetőeljárás, aminek a büntetés kiszabása esetén egész életre kiható priusz a következménye. Még akkor is, ha a lefülelt külföldi olyan országból jön, ahol ez nem is bűncselekmény.
„A Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén július 26-án elrendelt fokozott ellenőrzés során ez idáig 148 ember ellen indult kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás. Ebből 16 fő magyar állampolgár, 132 pedig külföldi” – tájékoztatta a hvg.hu-t a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság. Vagyis a számok alapján nem is gondolnánk, hogy egy hazai fesztiválon járunk.A nagyobb zenei fesztiválokon szinte minden évben razziaszerűen ellenőrzést tart a rendőrség. Az előbbi számok az O.Z.O.R.A fesztivál egy napján születtek, ami a legtöbbet piszkált célpont, ott 2012 óta szinte menetrendszerűen fokozott ellenőrzést, de a magyar fesztiválok közül a legtöbb külföldi vendéget vonzó Sziget Fesztiválnak is minden évben bőven kijut az ellenőrzésekből. Így egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan milyen következményei vannak egy külföldi számára, ha akár csak egy ártatlan füves cigivel lekapcsolják önfeledt bulizás közben Magyarországon.

Forrás: hvg.hu



Akár sok tízmilliárdos hatása is lehet annak az áfapernek, melyet a minap elbukott a magyar állam. Az Európai Bíróság mai közlése értelmében ugyanis késedelmi kamatot is kell fizetni azokra az összegekre, melyeket a magyar állam visszatartott a cégektől. A pert ráadásul a kormány egyik stratégiai partnere, a Delphi indította. A visszatartott áfa összege már 2011-ben is 200 milliárd forint körüli összeget jelentett. A kamat visszaadása a cégeknek ugyanakkor szinte biztos, hogy nem automatikus lesz, hanem lépéseket kell tenniük érte.
Komoly áfapert bukott el a minap a magyar állam. Az Európai Bíróság (EB) még július közepén kimondta, hogy azok a magyar adóalanyok, akiknek ésszerű határidőn túl térítették vissza az áfát, az uniós jog alapján jogosultak a késedelmi kamatra. Az EB sajtóosztálya azonban csak most szólt az ítéletről, mert a végzésről először a fordítás után az érintett feleket tájékoztatják.Az ügy előzménye, hogy 2011. július 28-án meghozott ítéletében az EB kimondta, hogy egy magyar adótörvény ütközik az uniós joggal, ezért arra utasította a magyar államot, a pénzt térítse vissza a cégeknek. Az uniós csatlakozásunktól számítva pár évig élő áfaszabály alapján a magyar állam ugyanis visszatartott a cégek által visszakért áfát.

Forrás: hvg.hu



A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. Kormányrendelet (rendelet) alapján úgynevezett elállási jog (a termék visszaküldésének joga, visszaküldési garancia) illet meg bennünket internetes vásárlás esetén, és e jogot néhány kivételtől eltekintve minden esetben gyakorolhatjuk.
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.

Forrás: nfh.hu



Augusztustól a fogyatékos fogyasztó írásbeli kérelmére, úgynevezett akadálymentes számlát kaphat a villany- és gázfogyasztásáról, majd jövő augusztustól a víz-, a távhő- és a szemétszállítási számla is lehet ilyen jellegű - tudatta a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.
Az akadálymentes számla háromféle lehet: Braille-írással nyomtatott, akadálymentes formátumú elektronikus vagy pedig könnyen érthető elektronikus számla.

Forrás: orientpress.hu



A Samsung Electronics Co. Ltd. és az Apple Inc. szerdán egyszerre kiadott közleménye szerint megállapodtak abban, hogy beszüntetnek minden szabadalmi pert az Egyesült Államokon kívül.
A megállapodás lényegesen leszűkíti a jogi csatározások körét, szakértők azonban egyetértenek abban, hogy az igazán nagy tételek az Egyesült Államokban indított perek miatt forognak kockán.A dél-koreai és az amerikai technológiai konszern nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit és feltételeit, mindössze annyit, hogy az nem vonatkozik a licencszerződésekre és folytatják az amerikai bíróságokon indított pereket.

Forrás: hirado.hu



Kedden érkezett levél az Európai Központi Banktól a devizahitelesekkel kapcsolatban: az EKB szerint a magyar hatóságok megszegték konzultációs kötelezettségüket. A kormány válasza már készül, ám arról még egyeztetések folynak.
A magyar kormány a jövő héten levelet küld az Európai Központi Banknak (EKB) kedden közzétett kormányzótanácsi véleményére válaszul - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán az MTI-vel. Jelenleg a dokumentum pontos tartalmáról folynak a tárcaközi egyeztetések - írta az igazságügyi tárca hozzátéve: amint elkészül a válasz, azt teljes egészében ismertetni fogják a sajtóval.

Forrás: hvg.hu



Lezárult a Takarékbank adásvétele: a Magyar Posta Zrt. augusztus 6-án átruházta a tulajdonában álló Takarékbank-részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-re – közölte szerdán a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. törzsrészvényeinek értékesítésére létrehozott Közös Értékesítési Bizottság.
A Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta. 2014. március 10-én kötött adásvételi szerződést a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-vel a Takarékbank 54,83 százalékos részvénycsomagjáról. A tranzakció zárása korábban megtörtént, a szövetkezeti hitelintézetek csaknem 75 százalékos tulajdonában álló társaság június 2-án az értékpapírok 9 milliárd forintot meghaladó vételárát megfizette.Az értékpapírok átruházását a Magyar Posta azonban nem teljesíthette, mert a Fővárosi Törvényszék április 18-i végzésében ideiglenesen megtiltotta, hogy a tulajdonában lévő Takarékbank-részvényeket átruházza. A döntést az alperes megfellebbezte, a másodfokú bíróság a végzést megváltoztatta, elutasította a felperes OTSZ ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmét.

Forrás: hvg.hu



Visszaszorulhatnak a dolgozók és munkáltatók széles körét érintő adómentes utalványok, mint például a kultúra utalvány, vagy a sporteseményre szóló belépő – állítja Vizer József, az RSM DTM adómenedzsere blogbejegyzésében. Az utalványok felhasználását a jövőben szigorúbban fogja ellenőrizni a NAV.
„A munkavállalói motiválás egyik fontos és költséghatékony eszköze az adómentes utalvány. Jóllehet a célhoz kötött utalványok felhasználhatósága megkötött, ugyanakkor a juttatásforma révén a munkavállalók majdnem kétszer nagyobb elkölthető jövedelemre tehetnek szert, mintha bruttó bérük növekedne. Nem véletlen, hogy a lehetőség iránt évről-évre egyre inkább érdeklődnek a munkáltatók és a munkavállalók is” – olvasható a bejegyzésben.

Forrás: bankkartya.hu



Fejenként ötszáz eurós kártérítést követel magánszférája megsértése miatt 25 ezer osztrák állampolgár a Facebooktól.
Néhány nap alatt huszonötezren jelezték csatlakozási szándékukat a Facebook ellen Ausztriában indult csoportos keresethez, amelyben fejenként 500 eurós (157 ezer forint) kártérítést követelnek magánszférájuk megsértése miatt. A kereset megindítója, Max Schrems bécsi joghallgató szerdán közölte, hogy a kezdeményezés honlapján jelentkezők száma elérte a 25 ezret. Ezért egyelőre lezárták a felperesek listáját, most pedig elkezdik átvizsgálni az internetes jelentkezők valódiságát.

Forrás: hvg.hu



Az új ukrán felsőoktatási törvény gyakorlatilag megkérdőjelezi Ukrajna nemzeti közösségeinek az anyanyelven történő felsőoktatáshoz való jogát – jelentette ki Tóth Mihály kisebbségjogi szakértő az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap számában.
A közelmúltban elfogadott és a napokban hatályba lépett új ukrán felsőoktatási törvény kapcsán Tóth Mihály elmondta: a jogszabály fő újítása az, hogy a felsőoktatás kizárólagos nyelveként az ukránt határozza meg. A magánintézmények esetében megengedi azt, hogy a tanítás nyelvét a tulajdonosok válasszák meg, de az állami fenntartásúaknál csupán annak a lehetőségét adja meg, hogy a felsőoktatási intézmények egyes tantárgyakat idegen nyelven oktathassanak – tette hozzá.

Forrás: jogiforum.hu



A fogyasztók és a boltok kapcsolata sosem volt problémamentes, van, amiben viszont javulás látszik.
Pár másodpercnyi keresés után rengeteg ügyfélpanaszt találtunk. Vagy a visszacseréléssel van a baj, vagy a garanciával, vagy a javításokkal, de igazából minden típusú probléma felmerült már. Egyre többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez ügyeikkel, ahol ingyenes segítenek az akár százezres költségű bírósági perek helyett.

Forrás: gazdasagiradio.hu



Százmillió dollár megfizetéséért cserébe megszüntetik a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone elleni büntetőpert - közölte kedden Münchenben az ügyben eljáró tanácsvezető bíró.
Peter Noll elmondta: a bíróság elfogadta a védelem és az ügyészség közös javaslatát, és ítélethozatal nélkül megszünteti a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett eljárást.A müncheni tartományi bíróság bírája kiemelte: az ügy megegyezéses lezárását indokolja, hogy a vádlott terhére rótt vádak "lényeges elemeit nem sikerült alátámasztani" az áprilisban kezdődött perben.

Forrás: jogiforum.hu



Az Európai Központi Bank (EKB) július 28-ai keltezésű, az EKB honlapján augusztus 5-én közzétett kormányzótanácsi véleménye szerint a magyar hatóságok megszegték az EKB-val való konzultációs kötelezettségüket "a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatról".
Az EKB 2014. június 27-én felkérést kapott a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól arra, hogy alkosson véleményt "a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatról", de ezt követően a törvényjavaslathoz számos módosító indítványt nyújtottak be a magyar Országgyűléshez, amelyek egyikét sem küldték meg az EKB-nak, és a parlament 2014. július 4-én már elfogadta a törvényjavaslatot.

Forrás: hirado.hu



Ősszel indul az építésügyhöz kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálata, amelynek része az is, hogyan oldható meg azoknak a lakhatása, akik életveszélyes házakban élnek, de nincs pénzük a karbantartásra - tudta meg a Magyar Nemzet Füleky Zsolt építészetért felelős helyettes államtitkártól.
Az újság keddi cikkében emlékeztet arra: az életveszélyessé vált lakóházak problémájának megoldatlanságára Székely László alapjogi ombudsman több jelentésében is felhívta a figyelmet.Füleky Zsolt elmondta: olyan megoldásokat, forrásokat kell találni, amelyek lehetővé teszik a további lakhatást a házban, vagy az érintettek más lakóépületben történő elhelyezését.

Forrás: kisalfold.hu



A nyilvántartásba vett társadalmi szervezeteknek oda kell figyelni arra, hogy a hatályos szabályozás értelmében a nyilvántartó törvényszéknek be kell jelenteniük valamennyi, a szervezetüket érintő változást. Ezt az eljárást a bíróságok változásbejegyzési kérelemre induló nemperes eljárás keretében folytatják le. A változás bejelentése abban az esetben is fontos és lényeges, amennyiben nyilvántartási adatot nem érintő változás következett be.

Forrás: jogiforum.hu



Pénzbeli kártérítést kaphatnak Csehországban azok a nők, akiket 1972 és 1991 között akaratuk ellenére sterilizáltak.
A Lidovky.cz hírportál értesülése szerint a megfelelő jogi normát, amely ezt lehetővé teszi, Jirí Dienstbier emberi jogi miniszter, valamint a Cseh Helsinki Bizottság közösen dolgozza ki. A Lidové Noviny című konzervatív napilap birtokába jutott háttéranyag szerint az egyes áldozatok 100 ezer és 150 ezer korona közötti összeget kaphatnának. A kormány arra számít, hogy mintegy ezer személy kérhet ezen a címen a jövőben anyagi kártérítést.

Forrás: ma.hu



Több mint 1,8 milliárd euró - 582 milliárd forint - kártérítés megfizetésére kötelezte döntésével az orosz államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Yukos (Jukosz) olajvállalat által indított perben.
A bíróság már 2011-ben megállapította, hogy Oroszország megsértette a cég magántulajdonhoz és jogorvoslathoz való jogát. Eredeti beadványában a Yukos ezért 81 milliárd euró kártérítést követelt, ám a bírák a vállalat több panaszát elutasították.A kártérítést Oroszországnak rubelben kell megfizetnie a cég felszámoláskori részvényeseinek, illetve azok jogutódainak vagy örököseinek.

Forrás: jogiforum.hu



Az MNB döntésének köszönhetően az a hitelintézet, aki átveszi az orgoványi takarék NHP-s ügyfeleit, részesülhet a 0 százalékos kamatú jegybanki forrásból.
Az MNB 2014. július 15-i hatállyal visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, majd a jegybank kezdeményezésére július 25-én a Fővárosi Törvényszék elrendelte a felszámolást, így a hitelintézet már nem felel meg az NHP-ban való részvétel feltételeinek.

Forrás: privatbankar.hu



A parlament ősszel egy olyan jogszabály-módosítást fogadhat el, amely lehetővé teszi, hogy az MVM Zrt. százszázalékos állami tulajdonba kerülhessen - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak. A tárcavezető a lap hétfői számában közölt interjúban közölte: a nagy állami cégek élén nem számít jelentős változásokra.
Nyár végére szeretnék mindenhol a végleges struktúrát kialakítani, beleértve az alsóbb vezetői szintek rendezését is. Ekkor oldhatják fel az állami cégek azon kötelezettségét is, hogy a nem napi működésükhöz szükséges szerződéseik megkötése előtt a minisztériummal is egyeztetniük kell. Hozzátette, az utóbbi szabálynak az volt az oka, hogy lássák, tapasztalható-e valahol túlköltekezés.

Forrás: orientpress.hu



Szembemegy minden adatvédelmi elvvel, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség intézményi szétválasztásának követelményével, de nincs is meg hozzá a jogszabályi alap. Ennek ellenére a Kocsis Máté vezette önkormányzat a Belügyminisztériummal karöltve mégis arcfelismerő térfigyelő kamerarendszert szereltetne fel a Józsefvárosban. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is tiltakozik a terv ellen, és cáfolja, hogy a Belügyminisztérium bevonta volna őket az egyeztetésekbe.
Még nincs is törvényi szabályozás arra, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) arcfelismerésre is képes térfigyelő kamerákat szereltessen fel a Kocsis Máté vezette Józsefvárosban, miközben már előre megkérik rá a közbeszerzés alóli mentesítést. Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapító elnöke szerint erősen kérdéses, hogy a projekt megfelel-e az alkotmányosság követelményeinek.

Forrás: hvg.hu



A jövőben jól járnak azok, akik elektromos autót választanak Németországban. A kormány formálódó terve alapján ingyenes parkolás, buszsávhasználati jog és sok egyéb kiváltság illetheti meg hamarosan az elektromos meghajtású autókat az országban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap hétfői beszámolója szerint a német közlekedési minisztérium és a környezetvédelmi tárca javaslatot készített az elektromos meghajtású autók népszerűségének növelésére, és a tervezet még a nyáron a kormány elé kerül, az új szabályokat pedig várhatóan 2015 februárjában vezetik be.

Forrás: hirek.prim.hu



Bár a közszféra magas végkielégítéseire jogtalanul vetettek ki 98 százalékos adót, az érintettek várhatóan mégsem kapják vissza teljes mértékben a pénzüket, mert adózniuk kell belőle - írta az Origo. A parlament ősszel dönthet.

Forrás: vg.hu



Június végi adatok szerint mintegy 14 milliárd forinttal többet költöttek az utalvánnyal a felhasználók eddig, mint tavaly. Ez összesen közel 70 milliárd forint bevételt jelentett, írja a Világgazdaság.
Ha a tendencia megmarad, akkor akár az éves rekord is megdőlhet. A tavalyi összesen 120 milliárd forintos költés idén akár 140 milliárd forintot is elérheti.

Forrás: hrportal.hu



A Hankook Tire Magyarország Kft.-nél tapasztalt munkavállalói jogtalanságok ellen tiltakozott több, országos szakszervezeti tömörülés hétfőn, a gumigyártó cég rácalmási telephelye előtt.
A demonstráción 250-300 tüntető előtt Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke hangsúlyozta: a megmozdulás nem csak a VDSZ-hez tartozó Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete vezetőjéről szól, akit jogtalanul, mondvacsinált okok alapján rendkívüli felmondással kirúgtak, hanem minden magyar munkavállalóról. Örömének adott hangot, hogy hívásukra „egyként mozdultak meg” a magyar szakszervezetek, mert közösen érzik jogtalannak azt, ami a gumigyárban történt, s nem tűrhetik tovább a munkavállalói jogok sárba tiprását.

Forrás: profitline.hu



Betiltják az utcai hangoskodást Sevillában: a "rendkívüli hangos" utcai tevékenységet 300 és 300 ezer euró közötti összeggel büntetheti a rendőrség egy új rendelet alapján.
A rendelkezések célja, hogy biztosítsa a város csöndjét és nyugalmát. Ennek érdekében tevékenységek széles körét vonják új szabályozás alá: korlátozzák a bárok és kávézók külső teraszainak működését, de tilos lesz hangosan énekelni az utcán vagy vezetés közben túl hangos zenét hallgatni.A városvezetés szerint a rendelet figyelembe veszi a lakók pihenésre való jogát és a gazdasági tevékenység fejlődésének kívánalmait is.

Forrás: jogiforum.hu



Megtagadta az androidos eszközök után a Microsoftnak járó licencdíjak kifizetését a Samsung. A Windows-vállalat bíróságra viszi az ügyet.
Pert indított a Samsung ellen a Microsoft, miután a dél-koreaiak nem fizetik tovább az androidos készülékek után korábban kialkudott szabadalmi licencdíjat – írja a HWSW. A Microsoft szerint a két cég egészen másképp értelmezi a licencszerződést, és az értelmezést a Microsoft inkább a bíróságra bízza.A két vállalat 2011-ben kötött szabadalmi keresztlicenc-szerződés képezi, amelyben a dél-koreai gyártó vállalta, hogy androidos eszközei után licencdíjat fizet a Microsoftnak. Ezt állították most le. Bár egyik fél sem mondja ki expliciten, a HWSW szerint feltételezhető, hogy a szerződés tartalmazott olyan kitételt, hogy a Microsoft nem vesz részt az okostelefon-piacon gyártóként. Ha ez a szerződés része, akkor lehet alapja a Samsung védekezésének, miszerint a Nokia felvásárlásával a Microsoft ezt megszegte, így a szerződés semmissé vált.

Forrás: hvg.hu



Megjelent az EU Bizottságának COM (2014) 332 final nevű dokumentuma, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának közleménye az Európai Unió munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos, 2014 – 2020-as stratégiájáról. A régóta várt közlemény kijelöli az irányt a munkavédelem alapvető kérdéseiben az elkövetkezendő időszakban, hozzáfűzve a 2012-ben lejárt, korábbi európai munkavédelmi stratégiához.
A közlemény tartalmazza, hogy a 2007 -2011 közötti stratégia átfogó értékelés várhatóan 2015. évben készül el.

Forrás: muszakiforum.hu



A bíróság úgy döntött, hogy az amerikai cégek által kezelt adatokat akkor is ki kell adni adatigénylés esetén, ha azokat nem az Egyesült Államok területén tárolja a vállalat.
A Microsoftnak át kell adnia az írországi adatközpontjában tárolt emaileket és egyéb fiókinformációkat is az amerikai kormány kérésére – döntött egy amerikai bíróság (Wall Street Journal, Recode. A mintegy kétórás meghallgatás végén Loretta Preska szövetségi bíró úgy döntött, hogy az amerikai hatóságok által kibocsátott szövetségi házkutatási parancs igenis kötelezi arra a Microsoftot, hogy átadja a kérdéses adatokat, függetlenül attól, hogy azokat fizikailag hol tárolja. Az ítélet gyakorlatilag kiterjeszti az amerikai jog hatályát az összes amerikai cég által tárolt összes adatra, hatása így felmérhetetlen.

Forrás: hirlevel.egov.hu



A nemzetiségi választáson induló jelölőszervezetek mindegyike három alkalommal kaphatja meg a nemzetiségiként nyilvántartásba vett választók adatait. Az érintettek az ajánlásgyűjtéshez nem, csak a kampánytevékenységhez kapcsolódóan tilthatják le az adatszolgáltatást.
A nemzetiségi választópolgárok adatainak kötelező kiadását - az ajánlóívek átvételével egy időben - az indokolja, hogy a jelölő szervezetek így tudják, kiktől és milyen lakcímen gyűjthetnek ajánlásokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ajánlásgyűjtésnél csak azokhoz kopogtatnak majd be, akik a nemzetiségi választók listáján szerepelnek.

Forrás: hirado.hu



A rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter elmondta: "ami a Grábler-tónál történt, egy folyamat eredménye volt, egy meredek örvény mélypontja, amely legelőször egyes állampolgárok méltóságát, jogegyenlőségét, majd tulajdonát, szabadságát, végül életét nyelte el."
Ezt az örvényt a tetején kell megállítani - fogalmazott a miniszter. Rámutatott: az Alaptörvény szerint az emberi méltóság sérthetetlen, és minden embert egyenlő mértékben illet meg. Hozzátette, ugyancsak az Alaptörvény rögzíti, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

Forrás: hirado.hu



A Magyar Nemzeti Bank legújabb számításai szerint legalább 900 milliárd forintnyi veszteséget szenvednek el a bankok a kétharmad által megalkotott, devizahiteleseket érintő törvények miatt. Sokak pénztárcája lesz vastagabb, de az ország nem biztos, hogy jól jár a végén.
Jelen pillanatban 900 milliárd forint körülire becsüli az MNB a bankszektor veszteségét az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések költségeinek - kamatos kamattal - történő visszafizetése miatt. Emlékezetes: a Kúria jogegységi döntését követően nemzetközi elemzők még "csak" 300 milliárd forintos veszteséggel számoltak - Varga Mihály gazdasági miniszter erre kijelentette: számára értelmezhetetlen ez az összeg, ennél bizonyosan kisebb lesz az elkönyvelendő veszteség. Ma már tudjuk: a korábban is említett 900 milliárd csak a kezdet, ennél mindenképpen magasabb lesz a végső számla.

Forrás: stop.hu



A Kormány1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy készítsen elóőterjesztést a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság számára a 2007–2013 programozási időszak operatív programjaiban még szükséges többletkötelezettség-vállalás összegéről, valamint az egyes programok teljes forrásfelhasználásához már nem szükséges többletkötelezettség-vállalásokról, figyelembe véve a várható korrekciók hatását a forrásfelhasználásra;

Forrás: hirlevel.egov.hu



Tavaly a közfoglalkoztatásból kilépők 11,54 százaléka helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. Idén a közfoglalkoztatásra 231 milliárd forintot fordít az állam.
Augusztus 1-jétől ismételten elindítottuk a kistérségi startmunka mintaprogramok szociális programelemeit, illetve két értékteremtő programelemét – nyilatkozta lapunknak a Belügyminisztérium (BM), miután a kibővített közfoglalkoztatásról érdeklődtünk. A tárca közölte, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítása időtartamának végére vonatkozó rendelkezést, így a továbbiakban is lehetőség van ezek működtetésére 2014. június 30-át követően. Ezenfelül az önkormányzati foglalkoztatók is jelezték igényüket a program folytatására.

Forrás: vg.hu



Minden, állami, tartományi és önkormányzati tulajdonban levő sajtóorgánumot magánkézbe kell adni legkésőbb 2015. július 1-ig Szerbiában.
A szerbiai parlament szombati rendkívüli ülésén elfogadta az új tájékoztatási törvénycsomagot, amely értelmében - az uniós jogharmonizációval összhangban - privatizálják a tömegtájékoztatási eszközöket, kivéve a közszolgálati médiát és a nemzeti tanácsok tulajdonában lévő sajtótermékeket.

Forrás: hvg.hu



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy négyszáz eljárás lefolytatására készítik fel az igazságszolgáltatást.
Minden segítséget megad az Országos Bírósági Hivatal (OBH), hogy a Fővárosi Törvényszék a következő napokban fogadni tudja, kitűzze és elbírálja a bankpereket - erről a Magyar Nemzetnek Handó Tünde, az OBH elnöke beszélt, aki szerint négyszáz eljárás lefolytatására készítik fel az igazságszolgáltatást.

Forrás: hvg.hu



A kórházak anyagi helyzetének rendezése érdekében azt javasolják a kormánynak, hogy az állam közvetlenül finanszírozza a létesítmények fenntartását - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Tatabányán a Szent Borbála Kórház épülő új szárnyának megtekintése előtt.
Zombor Gábor hozzátette: az állami szerepvállalás a működtetésben állami garanciát is kell hogy jelentsen. Szeretné elérni, hogy a kórházak gazdálkodásának azon része, amelyre nincs ráhatása az intézménynek, kerüljön ki a betegellátásra szánt összegből, és ezt az állam közvetlenül finanszírozza. Az erről szóló javaslat a harmadik negyedévben kerülhet a kormány elé.

Forrás: kormany.hu



Felkavarta az állóvizet a pénztárgépes piacon a nemzetgazdasági minisztérium rendelete, amely szerint augusztus 31. után már csak online pénztárgép működhet. A szakma becslése szerint még mintegy 35 ezer kasszát kell bekötni, ebből 25 ezer a kiskassza. Mivel az utóbbi hónapokban átlagban 20 ezer kassza bekötésére állt rá a szakma, az új, augusztus 31-i határidő teljesítéséhez duplájára kell növelni a bekötési sebességet. Ugyanakkor az onlinekassza.hu által megkérdezett szakértők szerint lehetséges a határidő betartása. A korábbi tapasztalatok alapján azonban érdemes alaposan megfontolni, kivel szerződnek a megrendelők. A tét nagy, ugyanis a büntetés egymillió forint, vagy üzletbezárás lehet szeptembertől.
Felkavarta az állóvizet a pénztárgépes piacon a nemzetgazdasági minisztérium rendelete, amely szerint augusztus 31. után már csak online pénztárgép működhet. A végső határidőt azért tűzték ki, mert megítélésük szerint többen trükköztek, nem vették át a megrendelt gépet, vagy másik forgalmazót kerestek.A piacot felélénkítette a bejelentés, és kisebb pánikot okozott – nyilatkozta az onlinekassza.hu-nak a Laurel ügyvezetője. Szabó Ervin szerint azonban a forgalmazók már felkészültek arra, hogy bekössék a pénztárgépeket, ugyanakkor az elmúlt mintegy másfél év tapasztalatai azt mutatják, kizárólag megbízható, évek óta a piacon lévő, és megfelelő szervizháttérrel rendelkező céggel érdemes szerződést kötni. A jelenlegi helyzetben nincs további lehetőség kivárásra, ezért senkinek sem javasolja, hogy akár csak napokkal halogassa a döntést – húzta alá a vezető.

Forrás: elelmiszer.hu



Nem csak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, hanem ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A jogszabály – néhány előírás kivételével – augusztus 9-én lép hatályba. Így például az üvegházhatású gázt tartalmazó hőcserélőt, a higanyt tartalmazó fénycsövet és a napelemet csak 2018. első napjától kell külön gyűjteni.

Forrás: tozsdeforum.hu



A magas sokkellenálló-képességhez megfelelő jövedelmezőség kell - ugyanakkor az elmúlt hetek lépései, s a kilátásba helyezett további intézkedések arra utalnak, hogy a jegybank árszabályozásra és a banki termékek egységesítésére készül. Ha a költségcsökkentési verseny fúzióra kényszeríti a nagybankokat, mi lesz a kicsikkel? Hányan maradnak talpon a végén?
Emlékeznek még? „Van aki azért jön hozzánk, mert van pénze... Van aki azért, mert nincs pénze...” Igen, az OTP, akkori nevén az Országos Takarékpénztár hirdetése volt. Nem kellett mással harcolnia, így nyugodtan lehetett a reklám utolsó mondata az, hogy: „Vannak akik még nem jöttel el hozzánk – nekik készítettük ezt a filmet.” Mert nem volt alternatíva.Az elmúlt hetek híreit látva egyre jobban felötlik bizony ez a kép a magyar bankrendszer jövőképével kapcsolatban.

Forrás: privatbankar.hu



Helmut Kohl a jogos tulajdonosa a visszaemlékezéseit összefoglaló kötetek előmunkálataiként folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeknek - döntött pénteken a kölni tartományi felsőbíróság a volt német kancellár és a memoárjait összeállító úgynevezett szellemíró perében.
Heribert Schwan 630 órányi anyagot rögzített a Helmut Kohllal 2001-2002-ben folytatott beszélgetésekből, és ezek alapján eddig három vaskos - egyenként több mint ezer oldalas - kötet készült a volt kancellár életútjáról. A konzervatív politikus pályafutásának utolsó szakaszáról szóló kötet munkálatai közben Kohl - egy súlyos koponyasérülés után, 2009-ben - nézeteltérésbe került Heribert Schwannal, és felmondta az együttműködést. Az 1994 utáni korszakot feldolgozó kötet így egyelőre nem készült el.

Forrás: hvg.hu



A kormány szeptember 1-jétől vezeti be a kancelláriarendszert a felsőoktatási intézményekbe. Az új rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét, és a gazdálkodás irányítását érinti. A kormányzat érvelése szerint erre azért van szükség, mert meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között.

Forrás: vg.hu



A bécsi központú Sberbank Europe AG, illetve a bankcsoportba tartozó 9 kelet-közép-európai leányvállalat nincs az Amerikai Egyesült Államok által szankcionált vállalatok listáján, az EU-szankciók sem korlátozzák a működésüket – közölte a bankcsoport magyar leányvállalata pénteken.
A hatályba lépett európai uniós szankciók egyáltalán nem korlátozzák működésükben a Sberbank Europe AG-t és az EU területén működő leánybankjait – írták. Ennek megfelelően a Sberbank Magyarország Zrt. az eddig megszokott rend szerint működik – tette hozzá a bank.

Forrás: hvg.hu



Hét újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, így eddig tizenegy szervezet jelezte részvételi szándékát az október 12-i önkormányzati választáson.

Forrás: orientpress.hu



A norvég kormány észrevételeinek figyelembevételével augusztus 15-étől a Miniszterelnökséghez kerül a Széchenyi Program Irodától a norvég alap nemzeti kapcsolattartó feladata a kormány által felügyelt 9 program esetében, az átadás-átvétel augusztus 31-éig befejeződik, az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár június 12-én a norvég féllel Brüsszelben folytatott egyeztetést követően úgy nyilatkozott, hogy a kormány elfogadja Norvégia álláspontját a kormány felügyelete alatt álló 9 program esetében, és a központi államigazgatáson belül, konkrétan a Miniszterelnökségen látja el a kabinethez tartozó programok nemzeti kapcsolattartói feladatait. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a norvég civil alapról nem közeledtek az álláspontok.

Forrás: hirado.hu



A júliusban életbe léptetett direktívák a 80 Plus 230V EU plecsniket is életre keltették.
Az Európai Bizottság energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról szóló, 2009.október 21-i 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvei részeként kiadott 617/2013/EU rendelet számos része 2014. július 1-jén lépett hatályba. A szabályozás többek között kiterjed az EU-ban (így hazánkban is) újonnan forgalomba hozott, számítógépbe előre beépített és így forgalomba hozott "belső" kapcsolóüzemű tápegységekre is. Az új reguláció megszabja a tápegységek alvó, legalacsonyabb és kikapcsolt állapot energiafelvételét, valamint hatásfokát és teljesítménytényezőjét.

Forrás: prohardver.hu



Minden gazdálkodónak ki kell alakítania és írásba kell foglalnia a gazdálkodó adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő számviteli politikát, amely magában foglalja a számviteli szabályzatokat is - írja a Számviteli Tanácsadó.
A számviteli politika keretében a következő szabályzatokat kell elkészíteni:− az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatát,− az eszközök és a források értékelési szabályzatát,− az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot, illetőleg− a pénzkezelési szabályzatot.

Forrás: elemzeskozpont.hu