ORAC Kiadó

A Bizottság szellemitulajdon-jogok érvényesítését szolgáló vámügyi intézkedésekről szóló éves jelentése szerint az uniós vámhatóságok 2013-ban közel 36 millió, feltételezhetően szellemitulajdon-jogot sértő árucikket foglaltak le. Jóllehet ez a szám elmarad a korábbi évek mutatóitól, az elkobzott áruk értéke még így is több mint 760 millió euróra rúg. A ma közzétett jelentés statisztikai adatokat közöl az unió külső határain lefoglalt hamisított áruk típusáról, származásáról és szállításuk módjáról.
Algirdas Šemeta, az adó- és vámügyért, a statisztikákért, az ellenőrzésért és a csalás elleni küzdelemért felelős biztos véleménye szerint: „Az innováció és a kreativitás olyan területek, amelyeken Európa értéket teremt. A szellemitulajdon-jogok védelme nem pusztán az európai fogyasztók egészsége és biztonsága szempontjából fontos, hanem egyben hozzájárul az Európai Unió gazdaságának növekedéséhez és a munkahelyteremtéshez is. A ma közzétett jelentés számadatai szerint valamennyi termék ki van téve a hamisítás kockázatának, a vámhatóságok pedig jól teljesítenek a hamisított termékek lefoglalása terén.”

Forrás: infovilag.hu



Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai nappal megkezdte az önkormányzatoktól idén átvállalt 403,6 milliárd forintnyi devizahitel mintegy egynegyedének, 107 milliárd forintnak az előtörlesztését.
A 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az ÁKK Finanszírozási Bizottsága határozott még július 11-én. A döntés célja egyebek mellett az, hogy az állam devizaadóssága a tervezett szint alatt maradjon, de szerepet játszott benne a költséghatékonyság is. A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé.

Forrás: kormany.hu



Az Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő szerda esete szelektív nem törlesztő "selective default" kategóriába sorolta vissza Argentína államadósság besorolását a kamatfizetési kötelezettség elmaradása miatt.
A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, szerda éjjel jelentette be, hogy az “SD” kategóriába sorolja vissza Argentína hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát a “CCC mínusz/C” besorolásból.

Forrás: profitline.hu



Az ombudsman szerint a rendőrségi és bírósági eljárások elhúzódását sokszor a szakértő kiválasztásával, kirendelésével és a szakvélemény előterjesztésével kapcsolatos problémák okozzák. Székely László az igazságügyi miniszterhez fordult az igazságügyi szakértői tevékenység átfogó megújítása érdekében - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön.
Székely László ombudsmannál több panaszos is sérelmezte, hogy elhúzódnak a rendőrségi és bírósági eljárások, mert késnek a szakértői vélemények. A közlemény szerint a szakértői bizonyításnak, a szakértő kiválasztásának, a szakvélemény határidőben történő előterjesztésének problémája polgári, közigazgatási és büntetőügyekben egyaránt tapasztalható. Jelentésében az alapjogi biztos megállapította: az eljárások elhúzódását sokszor a nem megfelelő szakértő kiválasztása, esetleg a kompetens szakértő hiánya, a szakértői intézetek leterheltsége, valamint a szakvélemény késedelmes előterjesztése okozza, illetve okozhatja.

Forrás: orientpress.hu



A jegybank előzetes számításai alapján az árfolyamrés semmissége, valamint az egyoldalú kamatemelések tisztességtelensége miatti visszatérítések összege várhatóan nem fogja meghaladni a 900 milliárd forintot a jegybank által kedden közzétett módszertani iránymutatás alkalmazásával sem - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek szerdán.
A MNB kedden módszertani iránymutatást tett közzé a fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához. Az iránymutatás abból indul ki, mintha 2004. május 1-jétől fogva érvényben lett volna az MNB hivatalos árfolyamának alkalmazási kötelezettsége a törvény hatálya alá eső szerződésekre vonatkozóan. Az útmutató alapján visszamenőlegesen újra kell számolni minden érintett szerződést. Meg kell határozni az ügyfél kezdeti, devizában kifejezett adósságát, valamint a megvalósult első havi törlesztés során forintban felmerülő túlfizetés mértékét devizában kifejezve, majd az ezzel csökkentett még fennálló devizaadóssággal kell tovább számolni.

Forrás: profitline.hu



Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány versenyügyi szempontból az MKB bank állami felvásárlását, az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A rendelet szerint a kormány a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján az MKB Bank Zrt.-ben a magyar állam részesedésszerzését - tekintettel a munkahelyek megőrzésére, a fontos fennálló szerződések fennmaradásának elősegítésére és mindezeken keresztül a pénzügyi ellátás biztonságának fokozására - közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti.

Forrás: vg.hu



Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat csütörtökön a Magyar Közlönyben.
A határozat szerint a kormány úgy döntött, hogy olyan mezőgazdasági rendszert kell kialakítani, amely a jövőben több embernek biztosít megélhetést. Ezért kiemelten kívánják támogatni az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint a vetőmag-előállítást.A kormány rögzítette, hogy ezt a célkitűzést figyelembe véve kell felhasználni az európai uniós és a hazai mezőgazdasági támogatásokat, továbbá az agráriumból forráskivonásra nem kerülhet sor.

Forrás: hvg.hu



Miután több uniós országból panasz érkezett az olyan mobilalkalmazáson belüli (in-app) vásárlásokkal kapcsolatban, amelyeket a fogyasztók, főként a gyermekek online játékok használata közben, gyakran nem is tudatosan végeznek, a tagállami hatóságok és az Európai Bizottság közös megoldások kidolgozásába kezdtek.
Az online és mobil játékalkalmazásokon belüli vásárlások elleni, uniós szinten koordinált hatósági fellépés már meghozta első, kézzelfogható eredményeit. Az ágazat több kötelezettségvállalást is tett a fogyasztói aggályok eloszlatására. A hatósági fellépés a mobilalkalmazások gyorsan növekvő ágazatába vetett fogyasztói bizalmat hivatott megerősíteni.

Forrás: nfh.hu



Az év első négy hónapjában több mint hatszáz gyermek került nevelőszülőkhöz, miközben több mint kétezer új férőhelyet engedélyeztek a családoknál – értesült a Magyar Nemzet. Folyamatosan zajlik a 3 év alatti, eddig otthonban élő kisgyermekek nevelőcsaládhoz adása, az ellátásba újonnan bekerült 12 év alatti gyerekek pedig azonnal nevelőszülőhöz kerülnek. A cél, hogy minden gyermek családban nőjön fel.
Lehetőleg minden gyermek, akinél ez lehetséges, családban nőjön fel, hisz így lehet a gyermekkora teljes – ez a kormányzat célja. Továbbá itt láthat olyan mintákat a gyermek, amelyeket felnőtté válva családalapításnál hasznosítani tud. Ezért a januárban életbe lépett törvénymódosítás értelmében idén már minden 12 év alatti, a gyermekvédelmi szakellátásba újonnan bekerülő gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, a hasonló életkorú, eddig otthonban nevelkedő gyerekeket pedig fokozatosan, három év alatt kell nevelőcsaládhoz adni. Első körben, ez év végéig a 3 év alatti kicsik kerülnek családba.

Forrás: orientpress.hu



A kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A miniszter ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy mi a kormány véleménye a Népesedési Kerekasztal nyugdíjjavaslatáról, amely szerint a gyermekek számához kellene kötni a nyugdíj összegét.

Forrás: kormany.hu



A halászati törvényben meghatározott 50 ezer és 500 ezer forint közötti halgazdálkodási bírsághoz képest jóval alacsonyabb bírság-tételeket is tartalmaz az a rendelettervezet, amely szerdán került fel a kormány honlapjára.
A halgazdálkodási és halvédelmi bírságról szóló rendelet megalkotására a parlament által tavaly elfogadott halászati törvény hatalmazza fel a kormányt.A tervezet a jogosulatlanul horgászóra 10-30 ezer forint bírságot ír elő, amennyiben nincs állami- vagy pedig turista horgászjegye. A területi jegy hiánya esetén 20-40 ezer, míg a fogási napló hiányáért 10 ezer forint a bírság.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eleget tesz a dohánykoncessziós pályázatok elbírálásával kapcsolatban, közérdekű adatok kiadása iránt indított peres eljárásban hozott jogerős ítéletben foglaltaknak és átadja a dohánykoncessziós pályázati anyagokat. A minisztérium szerint egyébként a trafikrendszer bejött, a lakosság 98 százalékának van hol dohányt vennie.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eleget tesz a dohánykoncessziós pályázatok elbírálásával kapcsolatban, közérdekű adatok kiadása iránt indított peres eljárásban hozott jogerős ítéletben foglaltaknak és augusztus 1-jén, 11 órakor átadja a pályázati értékelő lapok és települési értékelési jegyzőkönyvek másolatait - közölte szerdán a tárca.

Forrás: hvg.hu



A következő parlamenti ülésen terjeszti elő a szarvasgombával foglalkozó jogszabályjavaslatát a földművelésügyi tárca – jelentette be Fazekas Sándor, a minisztérium vezetője.
A szarvasgomba-kultúra már most is erős Magyarországon, a további értékőrzés érdekében fontos, hogy szarvasgombával foglalkozó jogszabály lépjen érvénybe, csakúgy, mint a tokaji aszú esetében – mondta a miniszter. Hozzátette: adóelkerülő gombagyűjtésre vonatkozó rendelet már létezik, és a minisztérium jelenleg is rendszeresen végez ellenőrzéseket.

Forrás: hvg.hu



Sem a banki jogászok, sem a törvényszéki bírák nem nagyon tudnak elmenni idén nyaralni, annyi munkát ad nekik a devizahiteles mentőcsomag. Az a csomag, amely automatikusan tisztességtelennek minősítené a bankok gyakorlatát, amely eddig törvényes volt. És a bankoknak sokba fáj már az is, ha nem hagyják magukat.
Idén nem mennek nyaralni a hitelintézeti jogászok, és a törvénykezési szünet ellenére bankjogi gyorstalpaló tanfolyam vár a Fővárosi Törvényszék nyáron is dolgozó bíráira. A parlament utolsó ülésnapján, július 4-én elfogadott devizahiteles mentőcsomagként elhíresült, de a forinthiteleseket is ugyanúgy érintő törvény (A Kúriának а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény) ugyanis nem csekély munkát hárít a hitelintézetekre.A devizahitelt nyújtó pénzintézetek ugyanis augusztus 26-ig kérhetik a Fővárosi Törvényszéktől, hogy hagyja jóvá egyoldalú szerződésmódosítási feltételeiket, különben valamennyi kérdéses feltétel automatikusan tisztességtelenné válik. (Hasonló érvényességi vizsgálat vár a forinthitelt folyósító pénzintézetekre is, igaz ezek szerencsésebbek és okulva az addig lezajlott eljárásokból, október 26-a után nyújthatnak be hasonló kereseteket.)

Forrás: hvg.hu



A pszichiátriai kényszerbeszállítások száma Magyarországon megdöbbentően magas, és számos esetben nem indokolt.
Ne gondoljuk azt, hogy a pszichiátriai kényszerbeszállítás hazánkban ritka gyakorlat: hivatalos adatok alapján pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésének elrendelésére és felülvizsgálatára például 2009-ben 46 065 esetben (!) került sor. („Elrendelésről” akkor van szó, amikor a kényszerkezelés az illető akarata ellenére történik.)

Forrás: sajtokozlemeny.com



Meggyőző bizonyítékokat tárt fel az Európai Unió úgynevezett Különleges Nyomozó Munkacsoportja az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) magas rangú tisztviselői ellen a koszovói háború idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökkel összefüggésben - közölte a munkacsoportot vezető ügyész.
Clint Williamson brüsszeli sajtótájékoztatóján a többi között azt is elmondta: maximum 10 olyan esetet sikerült feltárni, amelyekben "meggyőző nyomok" utalnak arra, hogy az UCK tagjai azért öltek meg embereket, hogy szerveiket kioperálhassák és eladhassák.A korábban a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnöket feltárni hivatott, hágai nemzetközi törvényszéken is dolgozó amerikai jogász brüsszeli sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy az UCK egyes magas rangú tisztviselői ellen indokolt vádat emelni a humanitárius jog súlyos megsértése, emberiesség elleni valamint háborús bűntettek miatt. Az áldozatok Williamson elmondása szerint jobbára szerbek, romák és más kisebbségekhez tartozók voltak, de előfordult, hogy olyan koszovói albánok is a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények áldozataivá váltak, akik politikailag szembehelyezkedtek az UCK vezetésével.

Forrás: jogiforum.hu



2014-et írunk, ami a bírósági végrehajtás szempontjából egy jubileumi év, hiszen idén 20 éve, hogy az 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról (továbbiakban Vht.) megszületett és idén 20 éve annak is, hogy a bírósági végrehajtók önállóak lettek és mint, az immár önálló bírósági végrehajtók önkormányzati szerveként létrejöhetett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.

Forrás: jogiforum.hu



Annak ellenére, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) már az év eleje óta törvényi felhatalmazása volt a szolgáltatóknál blokkolni a külföldi online fogadóirodák oldalait, csak a brazíliai labdarúgó-vb után kezdett bele. Bár hét oldalt már letiltottak, a játszani vágyóknak nem kell csüggedniük: más magyar nyelvű külföldi oldalon továbbra is fogadhatnak, sőt, különböző trükkökkel akár a most letiltott oldalak is elérhetők. Aki kíváncsi, hogyan, az most megtudhatja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014. január elejétől blokkolhatja a távszerencsejátékot (sportfogadás, póker, kaszinó) bonyolító, külföldi üzemeltetésű online irodák honlapjait. Erre először azonban csak bő egy hete, a foci-vb zárását követően kerített sort, amikor július 19-én felszólította az érintett internetszolgáltatókat, hogy blokkolják öt sportfogadással foglalkozó honlap elérését. A lista azóta két újabb honlappal bővült.

Forrás: hvg.hu



Egyre többször, idén július közepéig több mint 130 esetben fordultak a tavaly létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez (TSzSz), a vitatott 3,7 milliárd forintos összeg 80 százalékát ítélték meg a kérelmezőknek - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A közlemény idézi Máté Miklóst, a TSzSz vezetőjét, aki úgy véli az ügyek száma a következő időszakban az építőipar fellendülésének következtében jelentősen emelkedhet. A kérelmek többsége - kétharmada -, alvállalkozóktól érkezik, harmadukat fővállalkozók adják be, de tervezőcégek is keresték már meg a szervezetet - számolt be az eddigi tapasztalatokról a vezető.Hozzátette: a vitatott összegek 32 százaléka 1 és 5 millió forint közötti, csaknem 40 százalék 10 és 50 millió forint közötti. Több ügyben a vitatott összeg a 100 millió forintot is meghaladta, sőt, egymilliárd forintot meghaladó összeget vitató kérelem is érkezett már a TSzSz-hez.

Forrás: elemzeskozpont.hu



Ha lekési a légiutas a csatlakozást, mikor jár számára kártérítés, illetve hozhat-e olyan törvényt egy ország, hogy csak a saját nyelvén köthető munkaszerződés – egyebek között ezekben az ügyekben is döntött tavaly az Európai Bíróság.
A bíróság honlapján nemrégiben jelent meg a múlt évről szóló jelentés, amely bemutatja az érdekesebb gazdasági döntéseket is.Vitatott volt eddig, hogy ha egy légijárat késik és az utas nem éri el a csatlakozást, akkor mikortól jár neki a kártalanítás. A bíróság döntése szerint, amennyiben az első, vagy a közbenső légijáratok késése nem éri el a 3 órát, de a végső célállomásra 3 óránál több késéssel érkezik meg az utas, akkor kártalanítás jár neki az uniós szabályok szerint.

Forrás: mon.hu



Egyelőre inkább érdeklődés, semmint szerződések születtek abból, hogy az új Ptk. komolyabb kártérítési felelősséget ír elő a vállalatvezetők számára. A Privátbankárnak nyilatkozó szakértők szerint az áttöréshez az első tényleges perek eredménye kell.
Egyelőre nem mozgatta meg jelentősen a piacot az, hogy az új Ptk. hatályba lépése után felértékelődik a cégek vezetőire kötött felelősségbiztosítás - derül ki a Világgazdaság körképéből.

Forrás: privatbankar.hu



A jegybank módszertani segítséget ajánl a fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához. A munkát a jogszabály hatálybalépését követő 90 napon belül kell elvégezniük a bankoknak.
A Magyar Nemzeti Bank módszertani iránymutatást tett közzé a fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához, amelynek jogszerűségét hivatalból ellenőrizni fogja. A jegybank honlapján kedden publikált sorvezető szerint a pénzügyi intézményeknek az általuk alkalmazott átszámítási módszertant a törvény hatálybalépését (2014. július 26.) követő hatvan napon belül kell megküldeniük az MNB részére, az átszámítást pedig a jogszabály hatálybalépését követő kilencven napon belül kell elvégezniük. Az MNB a pénzügyi intézményeknek a törvény által elvégzendő feladataihoz kíván segítséget nyújtani. Az ismertetett módszertan betartása nem jogszabály által előírt kötelezettség, csupán iránymutatás, ami a későbbiekben az MNB által kötelezően lefolytatandó módszertani ellenőrzés alapjául szolgál - közölte a jegybank.

Forrás: hirado.hu



A nemzetiségi választásokat várhatóan kedd délutáni ülésén írja ki a Nemzeti Választási Bizottság október 12-ére. A testületnek nem a választás időpontjáról kell döntenie, hanem arról, hogy az egyes nemzetiségek hány településen tarthatnak nemzetiségi választást.
A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani, tehát Áder János köztársasági elnök bejelentésének megfelelően október 12-én.

Forrás: hirado.hu



A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július 22-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Sanofi-Aventis Magyarországgal szemben, első lépésként a vállalkozás székhelyén helyszíni kutatást tartottak a GVH munkatársai - közölte a versenyhatóság kedden. A társaság azt közölte, együttműködnek a GVH-val és meggyőződésük, hogy minden esetben betartják az alkalmazandó előírásokat és jogszabályokat.
A GVH a rendelkezésére álló adatok alapján azt észlelte, hogy a Sanofi-Aventis Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. visszautasította a gyógyszerforgalmazásra vonatkozó szerződés megkötését egy gyógyszer-nagykereskedő vállalkozással.A Sanofi-Aventis több olyan gyógyszert is forgalmaz, amelyek kulcsfontosságúak a gyógyszer-nagykereskedők versenyképes kínálatának szempontjából és amely gyógyszerek piacán fennállhat a társaság gazdasági erőfölényes pozíciója.

Forrás: hvg.hu



Az MNB pénzügyi felügyeleti nyilvántartása szerinti 34 kockázati tőkealap-kezelő, ebből az MV Zrt. nyilvántartása szerint 26 JEREMIE kockázati tőkealap-kezelő számára jelentett jelentős értelmezési és jogalkalmazási könnyebbséget az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, 2014. évi XXXIII. törvény, mely 2014. július 15-i hatállyal módosította a kockázati tőkealap-kezelők működési feltételeinek új szabályait.
A vonatkozó Tőkepiaci törvény szabályokat hatályon kívül helyező, 2014. március 15-én hatályba lépett kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.), az addig már engedéllyel rendelkező kockázati tőkealap-kezelők számára a 2014. július 22-i – azaz négy hónapos rövid – határidővel írta elő, hogy nyilatkozzanak arról, hogy működésük megfelel a Kbftv.-nek. A Kbftv. az alternatív befektetési alapok – köztük a kockázati tőkealapok – kezelőiről szóló, az iparágban a számos indokolatlan működési szigorítást és költségesebb működési feltételeket teremtő, félreértelmezett szabályozásnak tartott és mind a mai napig sok vitát kiváltó ABAK irányelv (2011/61/EU AIFMD) hazai átültetését tartalmazza. Az EU számos tagállamában az átültetés még nem fejeződött be, pedig a határidő rég eltelt. Sok az értelmezési kérdés, melyekre az Európai Értékpapír és Piacfelügyeleti Hatóság (ESMA) legújabban 2014. július 21-én aktualizált válaszai próbálnak iránymutatást adni.

Forrás: vg.hu



Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke gróf Székhelyi Mailáth György országbíró emlékére tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében a 2014-ben megadott témákban várnak pályamunkákat.

Forrás: jogiforum.hu



Felügyeleti és szanálási biztosokat keres a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a tulajdonában álló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. Az erről szóló pályázati felhívások kedden jelentek meg az MNB honlapján.
Augusztus 15-én 12 óráig várják azok jelentkezését, akik fel kívánják vetetni magukat a felügyeleti, illetve szanálási biztosok névjegyzékébe -olvasható az MNB honlapján.

Forrás: hvg.hu



Megtartotta alakuló ülését a Szanálási Alap igazgatótanácsa, miután hatályba lépett az Országgyűlés által július 4-én elfogadott, úgynevezett bankszanálási törvény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
A hitelintézetek és befektetési vállalkozások által feltöltendő pénzalap célja, hogy az adófizetők helyett a szektor szereplői önmaguk finanszírozzák a bajba jutott intézmények helyzetének rendezését.

Forrás: hirado.hu



A kényszertörlési eljárás célja a nem megfelelően működő, vagyontalan cégek kivezetése a gazdasági életből. Az eljárás szankciós jellegű, nem a hitelezői igények megtérítésére szolgál, és a cég székhelye szerint illetékes törvényszék folytatja le.
Elrendelésére sor kerülhet, ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja. Cég megszűnéséhez vezethet például az adószámának eltörlése számviteli beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének elmulasztása vagy ismeretlen székhely miatt. Kényszertörlési eljárás akkor is elrendelhető, ha a cég a végelszámolási eljárást 3 éven belül nem fejezi be, vagy a végelszámolás általános szabályaira való áttérést nem hajtotta végre, továbbá olyan jogutód nélküli megszűnések esetén, ahol végelszámolási eljárásnak nincsen helye.

Forrás: adonet.hu



Az Európai Bizottság új jogszabálytervezete engedélyezné a dinamikus devizaváltást (DCC) amelynek lényege, hogy a külföldi vásárlások alkalmával a termék árát átszámítják a vásárló hazai devizájára, és a már átváltott összeget emelik le a fogyasztók bankszámlájáról.
Eric Grover, a pénzügyi tanácsadással foglalkozó Intrepid Ventures vezetője úgy látja, a szabályozás eredményeként az uniós polgárok jóval drágábban vásárolhatnak majd, ha külföldön is a saját devizájukban szeretnének fizetni a bankkártyáikkal.Bár a szolgáltatás logikusnak és kényelmesnek is tűnik, Eric Grover pénzügyi szakértő szerint a vásárlók jó része nem tudja, hogy jelentős: 3-4 százalékos plusz költséget jelent számára az átváltás. Ha például egy francia fogyasztó egy londoni étteremben euróval fizet, előfordulhat, kénytelen megfizetni az átváltás költségét. A rendszer minden tagja (kereskedők, kártyakibocsátók) érdekeltek az átváltásban, a különbözeten ugyanis megosztoznak egymással.

Forrás: kosarmagazin.hu



Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett a legfőbb ügyésznél az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint egy panaszos előállítása jogszerűtlen volt, továbbá az idős ember feljelentését, amely szerint bántalmazták őt a gyömrői rendőrőrsön, nem vizsgálták ki megfelelően.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte: az ombudsman és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese egy csaknem 70 éves roma panaszos bejelentését vizsgálta ki.Megállapították, hogy az idős embernél rendőrök házkutatást tartottak, majd a panaszost az ellenszegülése - a házkutatás akadályozása - miatt előállították. Ez azonban a törvény szerint nem előállítási ok - áll a közleményben. Egyrészt az érintett ellenszegülését a testi kényszer és a bilincs már megtörte, másrészt nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki. Mivel tanúnak később is beidézhették volna, az előállítása az ombudsman álláspontja szerint nem volt jogszerű.

Forrás: jogiforum.hu



A következő időszak fontos lépése lehet, hogy minél több állami szerv betagozódjon a kormányhivatalba. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az egy kézbe került hivatalok sokkal hatékonyabban működnek – közölte a Rádió Orient műsorában Tarnai Richárd. A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta, a kormány mind a 3200 településre szeretné elvinni a közigazgatást, a lakosság igényeitől függ, hogy az ügysegédi rendszeren vagy a kormányablakokon keresztül teszik ezt.

Forrás: orientpress.hu



Széleskörű szigorításokat tervez a vállalkozók adóalap-csökkentésének feltételeiben jövő januártól a szlovák kormány - közölte honlapján a Pravda független szlovák lap kedden.
A cégek adóalapjából leírható vállalati kiadások összetételét és arányát szabályozó törvény módosításának szükségességét azzal indokolta a pénzügyi tárca, hogy az visszaélésekre ad lehetőséget.Szlovákiában hétköznapi jelenséggé vált, hogy jól menő cégek, alig vagy egyáltalán nem adóznak, ugyanis a könyvelésükben kimutatott adataik szerint évek óta veszteségesek. Ennek egyik oka, hogy a tulajdonos magánjellegű kiadásait is vállalati kiadásként könyveli el. Jellegzetes példa erre, amikor papíron veszteséges vállalat többszázezer eurós gépkocsit vásárol, vagy más luxuskiadásokat könyvel el.

Forrás: hirado.hu



Az MNB kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását. Húsz munkanapon belül így megtörténik a betétesek kártalanítása.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit. Ezért a jegybank kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés ma megjelent a Cégközlönyben, így az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

Forrás: euroastra.hu



Az Európai Bizottság elfogadta azokat az állami támogatásokkal kapcsolatos rendeleteket, amelyek érintik a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényben [Tao. tv.] foglalt egyes rendelkezéseket.-tudatta a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály.

Forrás: orinetpress.hu



Nem érkezett kereset a pénzintézetektől a devizahiteles szerződések egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességtelensége tárgyában a Fővárosi Törvényszékre - közölte a bíróság sajtótitkársága. Eközben az ország bíróságain megkezdték az adósok és a pénzintézetek között már folyó perek soron kívüli felfüggesztését.
A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló, július 18-án kihirdetett, 26-án, szombaton hatályba lépett törvény egyebek mellett a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség- vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy tisztességtelenek és érvénytelenek. Ezt a vélelmet azonban a pénzügyi intézmények vitathatják, és megkísérelhetik megdönteni az állam mint alperes ellen a Fővárosi Törvényszéken megindítható perekben.
Ezekben az ügyekben a kereset benyújtására, az elsőfokú és a másodfokú eljárások lefolytatására is csupán 30-30 napjuk van a bíróságoknak és a feleknek, így augusztus 25-éig be kell nyújtaniuk keresetüket azoknak a pénzintézeteknek, amelyek vitatják a törvényi vélelmet. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéknek szeptemberben, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának pedig októberben meg kell hoznia döntéseit, így - a kúriai felülvizsgálatokat is figyelembe véve - várhatóan még idén lezárulhatnak ezek az eljárások.

Forrás: profitline.hu



Németországban panaszt nyújtott be nyújtott be az alkotmánybírósághoz egy csoport közgazdászprofesszor a bankunió ellen.
A Welt am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint az öt professzor a bankunió egyik fő eleme, az euróövezet 120 vezető bankjának tevékenységét az idén novembertől kezdve ellenőrző Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) miatt nyújtott be alkotmányjogi panaszt.
A bankunió a brüsszeli hatalomkoncentráció eddigi legsúlyosabb példája, és illegitim, mert az EU-ról szóló szerződések nem biztosítanak jogalapot a felépítéséhez. Ezért a rendszer ellentétes a német alaptörvénnyel - mondta a lapnak Markus Kerber, a csoport szóvivője.

Forrás: jogiforum.hu



Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2014. évi július hó 1. napjától 2020. évi január hó 9. napjáig terjedő időtartamra Rózsáné dr. Markó Zsuzsanna törvényszéki tanácselnököt nevezte ki a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesévé.

Forrás: hir6.hu



285 devizahiteles pert függesztettek fel Hajdú-Biharban – közölte a Debreceni Törvényszék sajtóosztálya.
285 devizahiteles peres eljárást függeszt fel soron kívül, a mai napon a Debreceni Törvényszék és járásbíróságai. A folyamatban lévő perek tárgya részben vagy egészben az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve az árfolyamrés alkalmazását előíró szerződéses rendelkezések jogszabályba ütközése, tisztességtelensége. Az ügyek bírái ma minden érintett ügyben meghozzák az eljárást felfüggesztő végzéseket.

Forrás: hvg.hu



A munkáltatók különféle módon ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve milyen módon jutnak információhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, tilos korlátlan ideig tárolni a felvételeket, illetve milyen esetekben kell az elektronikus megfigyelőrendszer működtetését bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba – hívja fel a figyelmet a Szecskay Ügyvédi Iroda.
A munka törvénykönyve (Mt.) alapján a munkáltató ellenőrizheti a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de ez, illetve az alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak az emberi méltóság megsértésével, a munkavállaló magánéletére pedig nem terjedhetnek ki. A munkáltató köteles előzetesen tájékoztatni a munkavállalót azon technikai eszközök alkalmazásáról, amelyek az ellenőrzésére szolgálnak. Tekintettel arra, hogy az Mt. felhatalmazza a munkáltatót az ellenőrzésre, a munkáltatói ellenőrzéshez kötődő adatkezeléshez nem feltétlen szükséges a munkavállaló hozzájárulása. Fontos azonban tudni, hogy az Mt. konkrét, részletes rendelkezést nem tartalmaz, az ilyen előírásokat a munkáltatónak kell megfogalmaznia. A nagy érdeklődés „nyomására”, a vonatkozó jogszabályokat értelmezve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (Hatóság) kiadott egy ajánlást, amely alapján a gyakorlatban jól körülhatárolható milyen feltételeknek kell megfelelnie a munkahelyi ellenőrzésnek.

Forrás: hvg.hu



Valójában a mikrogazdálkodói beszámoló ellentmondásos, de egyben kizárólagos szabályozás, amelynek a részleteiről nagyon sok könyvelő nem is tud, miközben az általuk választott mikrogazdálkodói beszámolóból való kilépés 3 évig TILOS!
Az Európai Unióban egy vállalkozás 1000 EURÓ összeget fordít átlagosan évente a számviteli beszámolójának elkészítésére. Ezért az Európai Parlament és az Európai Tanács elfogadott egy módosítást (2012/6/EU számon), amely a korábbi irányelvhez képest jelentős egyszerűsítéseket tett lehetővé. Haladéktalanul be lehetett (volna) vezetni a közzététel alóli felmentést a mikrogazdálkodói beszámolót készítők körére. Az ehhez kötődő előírásnak Magyarország már évtizedek óta megfelel, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára benyújtandó 29-es bevallásban már szerepelnek a beszámoló adatai. Az adóhatóság az adatokat közzé tehetné, a már létező Igazságügyi Minisztérium felületen keresztül.

Forrás: adonet.hu



Elhamarkodott az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése az állítólagos lengyelországi CIA-börtönökkel kapcsolatban, az sérti a szubszidiaritás elvét - jelentette ki a lengyel külügyminisztérium szóvivője varsói sajtótájékoztatóján.
Az üggyel megbízott krakkói ügyészség 2008 óta folyó vizsgálata ugyanis még nem zárult le - indokolta állásfoglalását a szóvivő. Azzal érvelt, hogy a szubszidiaritás elve szerint az eljárásban a nemzeti szerveké az elsőbbség, nem az európai bíróságé.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a nap folyamán kimondta: Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA), hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak két, terrorizmussal gyanúsított személyt.

Forrás: jogiforum.hu



Július közepéig mintegy 91 ezer európai felhasználó kérte a Google-tól, hogy törölje személyes linkjeit a keresési eredményekből.
Az Európai Unió adatvédelmi hatóságai akár bíróság elé is citálhatják a Google-t, mert nem tartják elfogadhatónak a kaliforniai internetes vállalatnak azt a gyakorlatát, hogy a személyes adatok törlésekor csak az európai oldalak eredményeit távolítja el.

Forrás: mno.hu



Uniós összehasonlításban sincs ok szégyenkezésre, a polgári perek átlagos időtartama körülbelül három hónap, ez dobogós helyezés az EU-ban - mondta az OBH elnöke.
Másfélszeresére nőtt az érkező ügyek száma a bíróságokon 2011 és 2013 között, a hatékonyságot mégis szinte minden területen sikerült javítani - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az MTI érdeklődésére annak kapcsán, hogy a napokban egyhangúlag elfogadta 2013-as beszámolóját az Országos Bírói Tanács.

Forrás: hirado.hu



A kiközvetített szolgáltatás bevételeit egy strómanok által vezetett céghálózathoz utalták, majd innen a bevételek tovább kerültek szintén saját érdekeltségű cégekhez.
Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el az adóhatóság nyomozói Közép-Dunántúlon, a bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken.

Forrás: ma.hu



Nilo Jääskinen főtanácsnok szerint a kóros elhízás a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelv értelmében vett „fogyatékosságnak” minősülhet. Bár nem létezik önmagában az elhízás alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltó általános uniós jogelv, a kóros elhízás a „fogyatékosság” fogalma alá tartozhat, ha olyan szintet ér el, amely akadályozza a szakmai életben történő teljes és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalást.
A főtanácsnok indítványa a C354/13. sz. ügyben - A Karsten Kaltoft nevében eljáró FOA kontra a Billund önkormányzata nevében eljáró Kommunernes Landsforening (KL)Az egyenlő bánásmód elvének megerősítése céljából a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelv meghatározza a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteit. Ezen irányelv értelmében a foglalkoztatás területén tilos a valláson és meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés. Ezenkívül a Szerződések és az Alapjogi Charta számos cikke foglalkozik a hátrányos megkülönböztetéssel és a fogyatékossággal, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke értelmében tilos „minden megkülönböztetés, így különösen a […] fogyatékosság […] alapján történő megkülönböztetés”. E rendelkezések egyike sem utal kifejezetten az elhízásra.

Forrás: jogiforum.hu



Csepreghy Nándor szerint megfelel a követelményeknek az uniós források felhasználásának magyar intézményrendszere a vizsgálatok eddigi eredményei alapján, a kifizetéseket pedig nem függesztették fel: április 15. óta több mint 400 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra.
A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön a Portfolio.hu csütörtöki írására reagált, amely szerint az Európai Bizottság két irányból vizsgálja, hogy az uniós támogatások lebonyolításáért felelős magyar intézményrendszer év eleji átalakítása után minden rendben van-e, és az ezekből születő négy auditori jelentés eredményén múlik majd, hogy a magyar hatóságok által benyújtandó számlák kifizethetőek-e.

Forrás: profitline.hu



Uniós támogatással a modern közigazgatás igényeinek és az EU felnőttképzési elvárásainak megfelelő közszolgálati tananyagok készültek el - mondta Princzinger Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézetének igazgatója pénteken Balatonföldváron sajtótájékoztatón.
Az 560 millió forintos összköltségvetésű, másfél évig tartó program záró rendezvényét követő tájékoztatón az intézet vezetője beszámolt arról, hogy 35 tananyag készült el a közigazgatásban dolgozók elektronikus képzéséhez és távoktatásához, és tízezer kormánytisztviselő képzése is megtörtént.

Forrás: hirado.hu



Múlt szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van. A rendőrség most felhívta a figyelmet arra, hogy az a kerékpáros is megsérti a jármű biztonságos vezetésre képes állapotra vonatkozó előírásait, aki egyéb okokra visszavezethetően egészségi, lelki, fizikai állapota miatt nem képes a tőle elvárt időn belül a forgalmi helyzetet felismerni, arra megfelelően reagálni, avagy a szükséges magatartást tanúsítani.
A KRESZ legutóbbi módosítását követően többféle értelmezés jelent meg a kerékpárosok biztonságos vezetésére képes állapotának rendőrségi megítélésével kapcsolatban. A rendőrség honlapján közölte: a hatályos KRESZ rendelkezése szerint kerékpáros esetében az ittasság akkor valósít meg jogsértést, ha a kerékpáros emiatt nincs a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban, amely szabálysértésnek minősül. Ez alól kivételt képez, ha valaki ittas állapotban legalább súlyos testi sértést eredményező balesetet okoz, amely bűncselekmény.

Forrás: hvg.hu



Várhatóan még az idén szeptemberben megalakul a nemzetgazdasági tárca új háttérintézménye, amely a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért felel. Czomba Sándor munkaerőpiaci és képzési államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az új fenntartó, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFVH) mintegy 500 iskolát vesz át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól
A tervek szerint már idén szeptemberben megalakul a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új háttérintézménye, amely a szakképzés fejlesztése mellett a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért felel – mondta a Magyar Nemzetnek Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) névre keresztelt új fenntartó mintegy ötszáz iskolát venne át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól. – A szakképzéssel, felnőttképzéssel kapcsolatos feladatok szakmai irányítása már 2010 óta a nemzetgazdasági tárcához tartozik, de úgy láttuk, elengedhetetlen, hogy a fenntartói jogokat és kötelezettségeket is átvegyük, hisz nem lehet egy rendszert hatékonyan működtetni, ha csak kívülről avatkozunk bele – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a szakképzés legfontosabb feladata a munkanélküliség újratermelődésének megakadályozása.

Forrás: kormany.hu



2014. július 18-án kihirdették a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényt. A törvény 2014. július 26-án lép hatályba. A törvény a folyamatban lévő, csaknem tízezer devizaperes eljárás felfüggesztéséről is rendelkezik. Az Országos Bírói Tanács a július 22-i ülésén határozott ezen ügyek felfüggesztése soron kívüli intézéséről.
E törvény hatálya alá tartozó ügyek intézésével kapcsolatban az OBH a bírósági szervezetet érintő szükséges intézkedéseket előkészítette a megfelelő létszám biztosításához, valamint folyamatos intézkedés történik az ügyintézéshez szükséges tárgyi feltételek megteremtése érdekében is.

Forrás: jogiforum.hu



Az október 12-ei önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek – pártok, társadalmi szervezetek – állíthatnak, a választáson a listás választások kivételével független jelöltek vehetnek részt.
Mivel jelöltet – a független jelölt kivételével – csak nyilvántartásba vett jelölőszervezet állíthat, a választáson induló jelölőszervezeteknek a választás kitűzését követően nyilvántartásba kell vetetniük magukat. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat.

Forrás: mno.hu



Nem minden tevékenység folytatásához kell működési engedély, van amit elég csak bejelenteni. Melyek az engedélyköteles tevékenységek, és hogyan működik a bejelentés? Milyen papírok szükségesek a procedúrához? Íme a legfontosabb tudnivalók.
Bizonyos gazdasági tevékenységek folytatásához hatósági engedélyre van szükség, mások esetén elég, ha bejelentjük azt az önkormányzatnak. Az előbbi esetben az adott tevékenység tehát kizárólag az engedély birtokában végezhető. A gazdasági társaságok vonatkozásában a cégeljárásról szóló törvény kötelezően előírja, hogy a tevékenység gyakorlásához szükséges hatósági engedélyt az engedélyköteles tevékenység megkezdésekor a cégbírósághoz kell benyújtani. Ennek elmulasztása törvényességi felügyeleti eljárást, a működési engedély beszerzésének az elmulasztása pedig egyéb hatósági eljárást vonhat maga után. Az eljárás igazgatási szolgáltatási díja: 5000 forint (átutalással vagy a Polgármesteri Hivatal pénztárában fizetendő).

Forrás: piacesprofit.hu



Megszüntette az előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte K.-né J. Judit felszámoló bírót kedden a Debreceni Ítélőtábla - tájékoztatott a táblabíróság.
A Debreceni Ítélőtábla az előzetes letartóztatást megszüntette és a vádlott házi őrizetét rendelte el a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig. A bíróság engedélye nélkül a vádlott nem hagyhatja el a lakását.

Forrás: jogiforum.hu



A bíróság bűnrészesség vádjával ítélte el Lengyelországot, amiért a CIA titkos börtönt üzemeltethetett az ország területén.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön kimondta, Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA), hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak két, terrorizmussal gyanúsított személyt. A strasbourgi testület csütörtöki döntésével világosan kimondta azt, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönt tartott fenn Lengyelországban, és ennek engedélyezéséért bűnrészesség vádjával ítélte el a közép-európai országot.

Forrás: hirado.hu



Nem kell kétévente megújítani az élő végrendeletet, és továbbra is bármikor vissza lehet vonni. Ezen felül nem szükséges pszichiáter szakvéleménye ahhoz, ha gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, de belátási képességgel rendelkező felnőtt éljen passzív eutanáziához való jogával – szól az Alkotmánybíróság minapi döntése. Mi ennek határozatnak a jelentősége és mit jelent a mindennapokban, amikor egy halálos beteg visszautasítja az orvosi kezelést?
Vadász Gábor nyugdíjas aneszteziológus és sebész még 2009-ben írt beadványt az Alkotmánybírósághoz, amit a testület 2010-ben fogadott be. A doktor kivitelezhetetlennek tartotta ugyanis a kezelés visszautasításának szabályozását.

Forrás: 168ora.hu



A tervek szerint január 2-a és augusztus 21-e - mindkettő péntek -, valamint december 24-e, csütörtök pihenőnap lesz. A pihenőnapokat szombatonként, január 17-én, augusztus 8-án és december 12-én kell majd ledolgozni.
A rendelet hatálya kiterjedne minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét. A tervezet augusztus 7-éig véleményezhető.

Forrás: hirado.hu



A rezsitörvénynek megfelelően augusztustól úgynevezett akadálymentes számlát igényelhetnek a fogyatékkal élők.
Augusztustól a fogyatékos fogyasztó írásbeli kérelmére, úgynevezett akadálymentes számlát kaphat a villany- és gázfogyasztásáról, majd jövő augusztustól a víz-, a távhő- és a szemétszállítási számla is lehet ilyen jellegű.

Forrás: hvg.hu



Bő egy hónapja tette közzé javaslatait a Népesedési Kerekasztal a nyugdíjrendszer reformjára, a hírek szerint a társadalmi vita lezárult és ősszel a kormány elé kerülhet a koncepció. Szeptember végén arról dönthet a kabinet, hogy a 35 éves és annál fiatalabbak számára a nyugdíj függjön-e a gyermekneveléstől. Szakértők szerint már akár jövőre elindulhatna az új rendszer, amely régóta fennálló társadalmi igazságtalanságot kíván orvosolni - írja a Figyelő.
A Népesedési Kerekasztal júniusban közölte a következő nyugdíjreformra vonatkozó koncepcióját, amely fő újdonsága, hogy figyelembe venné a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyerekek számát és az iskolázottságát is. A koncepció társadalmi vitája a lap szerint a végéhez érkezett, a javaslatcsomag ősszel a kabinet elé kerül, vagyis akár szeptemberben megszülethet a döntés, hogy lesz-e nyugdíjreform.

Forrás: portfolio.hu



A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálja, hogy az Ökotárs Alapítvány megalapozottan tagadta-e meg a Hír Televíziónak a Norvég Civil Támogatási Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos közérdekű adatigénylését - közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke.
A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint a Hír Televízió július elején fordult közérdekű adatigényléssel az alapítványhoz mint a norvég alap pályázati programját lebonyolító konzorcium tagjához. A médium a 2004-2009-es, illetve a 2009-2014-es pályázaton nyertes pályázatok lényegében teljes dokumentációjának (szerződések, beszámolók, jegyzőkönyvek, levelezés), illetve a nem nyertes pályázatokhoz kapcsolódó néhány adatnak a kiadását kérte az alapítványtól. Az Ökotárs arra hivatkozva utasította vissza az adatigénylést, hogy a kért adatoknak nem ők, hanem a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda az adatkezelője. Hozzátették, hogy mivel a nem támogatott pályázatok esetében nem volt kifizetés, az azokkal összefüggő adatok kiadására nincs is jogi lehetőségük.

Forrás: klubradio.hu



Áder János köztársasági elnök 2014. október 12-re tűzte ki az önkormányzati választások időpontját. A Magyar Közlönyben 2014. július 24-én az igazságügyi miniszter három rendelete jelent meg, amely biztosítja az önkormányzati választások végrehajthatóságát. Közlemény.
A miniszteri rendeletekben megjelennek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályai és a választási eljárásban használandó nyomtatványok, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása esetében alkalmazandó eljárási határidők és határnapok, valamint a választás költségeinek normatívái, elszámolási és belső ellenőrzési rendje.

Forrás: kormany.hu



Legkésőbb 2015 szeptemberétől biztosan elkerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól – értesült lapunk. Czomba Sándor államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta, ezen iskolákat a nemzetgazdasági tárca új háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal venné át. Interjú.
A tervek szerint már idén szeptemberben megalakul a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új háttérintézménye, amely a szakképzés fejlesztése mellett a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért is fog felelni – mondta lapunknak Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) névre keresztelt új fenntartó mintegy ötszáz iskolát venne át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól. – A szakképzéssel, felnőttképzéssel kapcsolatos feladatok szakmai irányítása már 2010 óta a nemzetgazdasági tárcához tartozik, de úgy láttuk, elengedhetetlen, hogy a fenntartói jogokat és kötelezettségeket is átvegyük, hisz nem lehet egy rendszert hatékonyan működtetni, ha csak kívülről avatkozunk bele – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a szakképzés legfontosabb feladata a munkanélküliség újratermelődésének megakadályozása.

Forrás: mno.hu



Az Európai Bizottság (EB) szerdai közleménye szerint 9,6 millió eurót kell visszafizetnie a Ryanair légitársaságnak, mert szabálytalan állami támogatásban részesült bizonyos francia reptereken.
Az EB szerint a Ryanair pár évvel ezelőtt kivételezett helyzetben volt, kevesebb költséget számítottak fel neki, és jobb marketing megállapodásokat kötött három francia reptéren, mint versenytársai, ezért torzult a piaci verseny.
A közlemény szerint az EB kiterjeszti a vizsgálatot a klagenfurti reptérre is Ausztriában, ahol szintén felmerült a gyanú, hogy a reptérrel kötött megállapodások túlzottan kedveznek a Ryanairnek, ezért tiltott állami támogatásnak minősülhetnek.

Forrás: napi.hu



Október 12-ére írta ki a magyarországi önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök.
A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat a választásért felelős igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már tudható, melyek a választáshoz kapcsolódó legfontosabb határidők.
E szerint a mintegy 8 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választójogosultnak augusztus 15. után kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést. Aki nem kapja meg az értesítőt, a jegyzőnél (a helyi választási irodában) kérheti, a jegyző ekkor új szelvényt állít ki.

Forrás: inforadio.hu



Az OTP csoport és tagjai - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Lakástakarék - élni fog a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerződéseik tisztességtelenségének vélelme ellen, és mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul - közölte a csoport szerdán.
Az OTP csoport továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy hitelszerződés-kötési és módosítási gyakorlata mindenkor megfelelt az aktuális törvényi szabályozásnak - írták a közleményben. Ezt a pénzügyi felügyelet is folyamatosan ellenőrizte és megfelelőnek minősítette.
A bank szerint a jelenlegi jogszabályban - a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényben - kimondott, illetve megdönthető vélelemként rögzített feltételek új, a devizahitel szerződések megkötésének időpontjában ismeretlen elvárásokra alapulnak.

Forrás: hvg.hu



Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette 2013. évi beszámolóját, amely pontos számadatokkal alátámasztva tartalmazza a jelzett időszak sarokpontjait, eseményeit, és az igazságügyi modellváltás élesen kirajzolódó eredményeit. A kiadvány nemcsak az Országos Bírósági Hivatal munkáját felügyelő szervek, hanem minden az igazságszolgáltatás iránt érdeklődő polgár számára képet ad a bíróságok helyzetéről.
Handó Tünde, az OBH elnöke az Országos Bírói Tanács (OBT) előtt tartott beszámolójában az elmúlt évek lényeges folyamatait, a bíróságok központi igazgatásának eredményeit foglalta össze.
Lényeges változást jelentett a bírósági szervezetrendszerben, hogy 2013. január 1-én megkezdték működésüket a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok. A zökkenőmentes induláshoz szükséges jelentős infrastrukturális változtatásokat az OBH segítségével sikerült biztosítani. Emellett megjelent egy új jogintézmény, a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégium, amelynek legfontosabb feladata a magas színvonalú szakmai munka támogatása.

Forrás: jogiforum.hu



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke módosította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokat.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet egységesíti és központosítja a panaszkezelési szabályokat, biztosítva azt is, hogy a panaszok kezelésében igazolható, dokumentálható legyen a beérkezés és a kezelés egyes fázisainak időpontja, tartalma. Többek között az írásos panaszok esetén rendszeresít egy formanyomtatványt, amely elérhető a jegybank honlapján, de az intézményeknek természetesen az eltérő formában beérkező panaszokat is kezelniük kell.

Forrás: profitline.hu



Az Európai Bíróság a Berkholz-ügyben kimondta: a teljesítési hely vizsgálatánál elsődlegesen a székhelyet kell figyelembe venni. A jogesetet blogbejegyzésben elemzi az RSM DTM.
Téma: C-168/84. sz. Berkholz-ügy
Tengerjáró kompon üzemeltetett játékgépek a szolgáltatás teljesítési helye szerint, a nyújtó székhelye szerint vagy az állandó telephelye szerint adóztatandó, továbbá, hogy vonatkozik-e rá a nemzetközi hajóztatás áfamentessége?

Forrás: ado.hu



Az adómentes utalványok kezdetben csak az ismerősök között kezdtek el gazdát cserélni, de gyorsan kialakultak ennek intézményesített formái is. Az év eleji törvénymódosítás a visszaváltható, pénzzé tehető utalványok körét kizárta mind az adómentes, mind a kedvezményes adózási körből. Az esetleges NAV-ellenőrzések során ezentúl kiemelt figyelmet fordítanak eme juttatásokra, olvasható az RSM DTM blogján.
Mikor a munkavállalók motiválása, anyagi ösztönzése kerül szóba, a munkáltatói oldal alapvető célja, hogy a lehető legkisebb költségnövekedés mellett biztosítsa a lehető legnagyobb nettó jövedelememelést a munkavállalók számára.
Ennek megvalósításához kisebb-nagyobb változtatásokkal, de már hosszú évek óta számos, a bruttó bérhez viszonyítva kedvezőbb adózású, vagy akár adómentes, azonban a célhoz kötött felhasználhatóságuk révén kevésbé likvid juttatásforma áll a munkáltatók rendelkezésére. Mivel a bruttóbér-emelés költségvonzatához képest egy adómentes juttatásforma révén a munkavállalók majdnem kétszer nagyobb "elkölthető" jövedelemre tehetnek szert, így ezen lehetőség iránt évről-évre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott, áll az RSM DTM friss blogbejegyzésében.

Forrás: mfor.hu



Súlyos zavarokat okozhat a gépjárműhitelekkel és gépjárműlízinggel foglalkozó hazai társaságok (lízingcégek, pénzügyi vállalkozások) működésében a devizaalapú finanszírozási szerződések rendezésére irányuló új szabályozás. A Magyar Lízingszövetség álláspontja szerint a törvényalkotók nem fordítottak figyelmet a közvetlenül a fogyasztóknak nyújtott jelzálog alapú lakásfedezetű devizahitelezés és a személygépkocsi lízing- illetve hitelkonstrukciók megkülönböztetésére.
A Magyar Lízingszövetség egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy egységes, az érintettek számára valódi megoldást jelentő, és a problémát a maga teljességében érintő szabályozási megoldás szülessen a deviza alapú lízing- és hitelügyletek vonatkozásában.
Lévai Gábor, a szervezet főtitkára ugyanakkor kiemelte: a lízingcégek hitel- és lízingszerződései nem tisztességtelenek. A bankok által folyósított devizaalapú lakáshiteleket és a pénzügyi vállalkozások, lízingcégek által banki forrásból finanszírozott ügyleteket nem szerencsés egy kalap alá venni. A gépjárműlízinggel, vagy hitellel foglalkozó társaságoknak – a bankoktól hiteleket felvevő magánszemélyekhez hasonlóan – nem volt lehetőségük középárfolyamon devizához jutni, és a pénzintézeti refinanszírozás költsége is változhatott. Adott esetben tehát az árfolyamok különbözőségéből eredő különbség (az úgynevezett árfolyamrés) a lízingtársaságoknál, pénzügyi vállalkozásoknál tényleges költségként merült fel, ahogy a kamatok módosításának terhei is.

Forrás: jogiforum.hu



Az „Apple” mintaüzletéhez hasonló üzlethelyiségek belső kialakításának ábrázolása bizonyos feltételek mellett védjegyként lajstromozható. Az ilyen ábrázolásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól megkülönböztesse - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Forrás: jogiforum.hu



50 milliós bírságot kapott a GVH-tól a Netrisk biztosítási alkusz. Korábbi, kötelező gépjármű-feleősségbiztosítási kampánya során valótlanul állította többek között azt, hogy a következő évben már csak sokkal drágábban lehet biztosítót váltani. A cég várhatóan felülvizsgálati kérelemmel fordul a bírósághoz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. (Netrisk) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampánya során, ezért a hivatal 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

Forrás: penzcentrum.hu



A nagy értékű műalkotások értékbecslési rendjéről döntött pénteki ülésén a kormány - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő.
Tájékoztatása szerint az új rendelet azokra az esetekre vonatkozik, amikor az állam egyedi vásárlások során vásárol műtárgyakat. Mint kifejtette: a jövőben három független szakértőnek kell megállapítania az alkotás értékét, az állam nem fizethet magasabb vételárat ezek átlagánál. Kurucz Éva jelezte: minden jogszabályi akadály elhárult, a kormány folytathatja a tárgyalásokat a magántulajdonban lévő Munkácsy-festmények tulajdonosaival, a rendelet kihirdetése után a kabinet vételi ajánlatot tehet.

Forrás: jogiforum.hu



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az alábbi tájékoztatóban megerősíti, hogy az Áfa-törvény 58. §-a alá tartozó, időszakos elszámolású ügyletek áfa-rendszerbeli kezelésének szabályai nem változtak.
Egy 2014. június 25-én közzétett rövid tájékoztatóban, az elfogadott törvénymódosítási javaslat alapján, már felhívtuk az adózók figyelmét arra, hogy nem változnak az időszakos elszámolású ügyletek áfa-rendszerbeli kezelésének szabályai 2014. július elsejétől.

Forrás: orientpress.hu



Az Alkotmánybíróság a nyári szünet előtt alaposan belehúzott: döntött többek között az önkormányzati választás új szabályairól, a szóbeli végrendelkezésről, a halmazati büntetések súlyosításáról, a trafiktörvényről, a paksi népszavazásról és a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról is.

Forrás: jogiforum.hu



Hiába hatályos már hónapok óta az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.), a részletszabályokat még bőven tanuljuk. A fizetési felszólítás önmagában már nem szakítja meg az elévülést. De van, ami meghosszabbítja azt!
Napjaink gazdasági életének egyik legnagyobb problémája a kinnlevőségek behajtása. Ezen a területen is vannak változások a márciusban hatályba lépett új Ptk. szerint. Korábban a hitelező ajánlva küldött az adósnak egy fizetési felszólítást, melyben megjelölte a követelés összegét, a tartozás jogcímét és ha volt, a számlaszámot. Ez az egyoldalú intézkedés az elévülést megszakította, a határidő újra kezdődött. Ezen a területen 2014. március 15-el változás állt be.

Forrás: piacesprofit.hu



Érdekes és megmagyarázhatatlan elemekkel változtatták meg az öröklés rendjét az új Polgári Törvénykönyvben. Ami biztos: illdomos jóba lenni az anyósunkkal - örökölhet.
Sok gondot okozhat majd az amúgy sem szívesen látott anyós abban az esetben, ha gyermeke elhalálozik, mivel „beülhet” a családi vagyonba. A Polgári Törvénykönyv új öröklési szabályai szerint ugyanis új szabályként a felmenő szülők is részesedhetnek gyermekük vagyonából, amennyiben az gyermek nélkül hal meg. Mint azt Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke a Privátbankár.hu-nak elmondta, leszármazó hiányában a közösen lakott lakáson kívül mindent az örökhagyó szülei, és özvegye ötven-ötven százalékban örökölnek.

Forrás: privatbankar.hu



A devizahitelek folyósításának és törlesztésének összegét a bankoknak visszamenőleg kell átszámítaniuk az MNB közárfolyamára. Pénteken jelent meg az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben. A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre kerülhet sor a devizahitelek forintosítására.
A múlt hét végén hirdették ki a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely több határidőt is tartalmaz. A jogszabály kimondja, hogy az árfolyamrés helyett az MNB hivatalos árfolyamát kell alkalmazni, és a különbség visszajár az adósoknak. Egy átlagos lakáshitel esetében százezer forintnál is több pénzről lehet szó.

Forrás: hirado.hu



Dr. Kovács Tímea: Az egységesülő európai jogi terminológia hatásai a tagállami és a magyar szerződési jogi terminológia fejlődésére
Jelen cikk a kialakulóban lévő egységes európai jogi terminológiának a tagállamok jogi terminológiáját érintő egyes hatásairól szól, kiemelten tekintve a magyar jogi terminológiára gyakorolt hatását. A téma aktualitását mutatja, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem tematikus folyóiratának (és konferenciájának) ez évi témája szintén a magyar jogi műnyelv megújítása. Az alábbi bejegyzésben az angol jogi szaknyelvnek a magyar jogi terminológiára gyakorolt hatását néhány konkrét jogi angol terminus példáján keresztül is igyekszem (adott keretek között) bemutatni.

Forrás: jogiforum.hu



A kormányzat gyökeresen átalakítja a mezőgazdasági támogatások rendszerét, ennek jegyében a jövőben a duplájára emelik bizonyos ágazatok kiemelt támogatásait, de elvonják a nagybirtokoknak járó területalapú támogatást.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint hazánk a következő hét évben 7200 milliárd forintot használhat fel a kohéziós alapokból, illetve 1100 milliárd forintot vidékfejlesztésre. A miniszter szerint lezárulóban van az EB és a magyar kormány között a partnerségi megállapodások. „Nincs akadálya annak, hogy egy hónapon belül a partnerségi megállapodás aláírásra kerüljön, így várhatóan szeptemberben már megjelennek az első pályázati kiírások” – hangsúlyozta Lázár, aki szerint a vidékfejlesztési politikában az elkövetkező időszakban a munkahelyteremtés kerül előtérbe.

Forrás: piacesprofit.hu



Az Alkotmánybíróság ma meghozott határozatában megállapította: a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számítása kivételével nem alaptörvény-ellenesek az új fővárosi választási rendszer alapvető szabályai. Az alaptörvény-ellenes rendelkezést az Alkotmánybíróság megsemmisítette, egyebekben az indítványokat elutasította. Az Alkotmánybíróság másrészt alaptörvény-ellenesnek ítélte, hogy a választópolgár az ellenőrzött ajánlóíveken szereplő személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhet tájékoztatást. Az Alkotmánybíróság ezért ezt a rendelkezést megsemmisítette.
Ötvenhét országgyűlési képviselő a fővárosi közgyűlés tagjainak választására vonatkozó új szabályok alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. Álláspontjuk szerint alaptörvény-ellenes, hogy a fővárosi kerületek polgármesterei megválasztásukkal egyben a fővárosi közgyűlés tagjaivá is válnak. Az indítványozók szerint egyrészt így a fővárosi közgyűlés huszonhárom tagját a választópolgárok nem közvetlen szavazással választják meg, másrészt sérül az egyenlő választójog követelménye is, hiszen az egyes kerületek választópolgárainak szavazatai különböző súllyal esnek latba, mivel az egyes kerületekben élő választópolgárok száma jelentős eltérést mutat. Álláspontjuk szerint a választójog egyenlőségét az a szabály is sérti, amely a kompenzációs listás mandátumszerzés körében a vesztes polgármester-jelöltekre leadott szavazatok súlyozását írja elő, mivel ez a nagyobb lélekszámú kerületekben élő választópolgárok szavazatának sokszoros súlyt ad. Az indítványozók a személyes adatokhoz való jog alaptörvény-ellenes korlátozásának tartották, hogy a választópolgár az ellenőrzött ajánlóíveken szereplő személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhet tájékoztatást.

Forrás: jogiforum.hu



Az ajándék valójában ingyenes átadás. Az adótörvények nem tartalmaznak fogalmat az ajándékra, mégis sok fajta ajándékot kell kezelnünk az adórendszerben. Ezért érdemes számba venni a lehetséges ajándékozások adóvonzatait.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70.§ (3) bekezdésének „d” pontja szerint, üzletpolitikai reklám célú juttatás az olyan adómentesnek, illetve üzleti ajándéknak nem tekinthető juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá. Ez a juttatási forma, amelynek keretében a vállalkozás szóró-ajándékokat vásárolhat és szétoszthatja azokat anélkül, hogy nyilvántartást kellene vezetni a megajándékozottakról. Befizetendő közteher ugyan kapcsolódik hozzá, de egyes szakemberek megtérülő befektetésként értékelik – figyelmeztet szakértői cikkében együttműködő partnerünk, az Adó Online.
Az ajándéknak ez a formája adózási szempontból az ún. egyes meghatározott juttatások körébe tartozik, mely csak azért fontos, mert ez a kissé nehézkes megfogalmazás meghatározza azt is, hogyan kell az előírt feltételeknek megfelelő kisebb ajándékok után adózni. Az „egyes meghatározott juttatások” köréhez az szja és az eho-törvény a következő befizetendő közterheket rendeli, melyeket a cégnek (vállalkozásnak) kell teljesítenie: az ajándéktárgy beszerzési árának 1,19-szeres értéke után 16 százalék a személyi jövedelemadó, és ugyanezen 1,19-szeres érték után 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie az ajándékot juttatónak.

Forrás: piacesprofit.hu



Több mint 4 év telt el azóta, hogy az amerikai Kongresszus határozott a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act) törvény bevezetéséről, melynek célja az amerikai adózók külföldön tartott – adott esetben eltitkolt – jövedelmeinek feltérképezése az amerikai adóztatás hatékonyságának növelése érdekében. A tavaly nyári határidő-módosítások következtében a szabály alkalmazásának kezdő időpontja 2014. július 1-je lett.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. Adóosztályának partnere elmondta: A cél elérése érdekében a FATCA szabályozás előírja a külföldi (nem amerikai) pénzügyi intézmények számára, hogy az ügyfeleiket azonosítsák, és az azonosított amerikai ügyfelek számláiról rendszeresen jelentést tegyenek az amerikai adóhatóságnak.
A hosszú felkészülési időszak után, a múlt hét eleje óta a pénzügyi intézményeknek már élesben kell alkalmazniuk a FATCA szabályozást. Ennek megfelelően a 2014. július 1-jén, illetve az azt követően számlát nyitó ügyfelek esetében már a FATCA szabályozásnak megfelelően kell a pénzügyi intézményeknek azonosítaniuk ügyfeleiket, és ettől az időponttól kell megkezdeni a meglévő ügyfelek átvilágítását is.

Forrás: jogiforum.hu



Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent jogszabályt július 4-én fogadta el az Országgyűlés.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek.
A jogszabály egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akik kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte.

Forrás: jogiforum.hu



Az MKB Bank Zrt. az árfolyamrés alkalmazásának semmissége miatt 2014 első félévére 5,1 milliárd forint céltartalékot képzett az ügyfelekkel történő elszámolás fedezetére – jelentette be hétfőn a hitelintézet. A bank élni fog a perindítás lehetőségével az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban.
Az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban – amelyek hatása jelenleg nem számszerűsíthető – az MKB Bank a törvényben biztosított határidőn belül élni fog a perindítás lehetőségével.
Az Országgyűlés július 4-én fogadta el a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő. A jogszabályt pénteken hirdették ki.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatálybalépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg, külön törvényben meghatározott módon.

Forrás: hvg.hu



A KRESZ azon módosítását, mely szerint a kerékpáros fogyaszthat alkoholt, az indokolja, hogy a biciklisták esetében az önveszélyességen túl nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.
Ezt azzal kapcsolatban tudatták, hogy a pénteki Magyar Közlönyben megjelent, a KRESZ-t módosító rendelet alapján szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van.

Forrás: hir6.hu



A rendkívüli jogorvoslatok elbírálása és a jogegység feletti őrködés a fő feladata a bírósági hierarchia csúcsán álló Kúriának. A bíróságok napja alkalmából a szervezet elnöke, Darák Péter volt a Rádió Orient vendége, akitől az igazságszolgáltatási rendszer felépítésén kívül azt is megtudhattuk, hogy melyek a pálya szépségei és árnyoldalai, illetve, hogy milyen utat kell végigjárnia annak, aki bíróvá szeretne válni.
Az Unió és Közép-Kelet-Európa legfelsőbb bíróságainak vezetőivel is gyakran megvitatja a legfontosabb szakmai kérdéseket a Kúria elnöke: a találkozók tapasztalatai alapján elmondható, hogy a magyar az egyik legkedvezőbb helyzetben levő legfelsőbb bíróság. Rendkívüli jogorvoslati, felülvizsgálati feladataik színvonalas ellátása mellett, a jogegység megteremtésében is jelentős eredmények mutatkoznak, s az ügyhátralék mára eltűnt a Kúriáról. Az ügyek 99 százalékában egy éven belül megszületik az ítélet. Alsóbb szinten a járásbíróságok, a megyei törvényszékek ítélkeznek. E két szint között találhatók a munkaügyi és közigazgatási bíróságok. A harmadik szinten az ítélőtáblák állnak, melyek kifejezetten fellebbezések elbírálására szolgálnak. Aktuális tendencia, hogy egyre több ügyet kapnak a megfelelő szakmai kompetenciával bíró járásbíróságok, ezzel a felsőbb szintű bíróságokra mind kevesebb teher nehezedik.

Forrás: orientpress.hu



A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az ágazatban 3500 cég foglalkoztatja a vagyonőröket, akik évi ezermilliárd forint bevételt hoznak a társaságoknak. A kötelező minimális rezsióradíjtól azt várja a szakma, hogy a szolgáltatás minősége is javulni fog - tette hozzá az elnök. A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el minimális rezsióradíj kötelező mértékét.

Forrás: profitline.hu



A Fővárosi Törvényszék felkészült a devizahiteles perekről pénteken kihirdetett törvény nyomán várható rohamra, intézkedési terv készült a szoros határidők betartására - mondta Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke az MTI-nek.
A törvényszék feladata felfüggeszteni az adósok és pénzügyi intézmények közti egyedi pereket, ilyen mintegy 4500 van a fővárosban. A törvény azt is előírja, hogy a törvényszék szeptember végéig hozzon elsőfokú döntéseket a pénzügyi intézmények állam ellen - legkésőbb augusztus végéig az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességessége tárgyában meginduló - pereiben. Amikor azok az eljárások véglegesen lezárultak, (ami a fellebbviteli eljárásokat figyelembe véve év végére várható), akkor azok ismeretében veszik elő újra az egyedi ügyeket és rövid időn belül lezárhatják azokat - magyarázta Fazekas.

Forrás: napi.hu



Nem ütközik uniós jogszabályba a szolgálati nyugdíjak átalakítása – ezt mondta ki a strasbourgi bíróság.
A testület indoklása szerint a változtatás nem jelent aránytalan terhet az érintetteknek és nem diszkriminatív a jogszabály. A döntést a bírák egyhangúlag hozták meg, fellebbezni ellene nem lehet.

Forrás: mno.hu



Az Alkotmánybíróság az eutanázia és az élő végrendelet kérdéseit tárgyalta dr. Vadász Gábor, orvos által benyújtott kérelem alapján. A Testület döntése alapján egyszerűsödtek az ún. élő végrendelet szabályai.
Az alkotmányjogi panaszt egy korábban évtizedekig praktizáló orvos adta be, mivel személyes élettapasztalatai alapján azt gondolta, ha az a beteg indokolt kívánsága, hogy hagyják őt békében meghalni, akkor az egészségügy ezt nem akadályozhatja meg.

Forrás: jogiforum.hu



Egységesítette a kormány a fuvarozókra több szabályszegésért kiszabható bírságot.
Ha a fuvarozás több szabályát is megszegi a fuvarozó, illetve a gépkocsivezető, akkor az előbbi legfeljebb 2,2 millió, míg a járművezető maximum 800 ezer forintra bírságolható - ez erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Az új szabályt az augusztus 19. után elkövetett szabályszegésekre kell alkalmazni.

Forrás: hvg.hu



Több uniós országból érkeztek panaszok az olyan mobilalkalmazáson belüli (in-app) vásárlásokkal kapcsolatban, amelyeket a fogyasztók, főként a gyermekek online játékok használata közben, gyakran nem is tudatosan végeznek, ezért a tagállami hatóságok és az Európai Bizottság közös megoldást kezdeményezett. Az online és mobil játékalkalmazásokon belüli vásárlások elleni, uniós szinten koordinált hatósági fellépés már meghozta első, kézzelfogható eredményeit.
Az ágazat több kötelezettségvállalást is tett a fogyasztói aggályok eloszlatására. A hatósági fellépés a mobilalkalmazások gyorsan növekvő ágazatába vetett fogyasztói bizalmat hivatott megerősíteni.

Forrás: kosarmagazin.hu



Megjelent a Magyar Közlönyben az új adósmentő törvény szövege.
Péntek délután megjelent a Magyar Közlönyben a Kúriának а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény.

Forrás: napi.hu



A versenyképes magyar gazdasághoz versenyképes, jól szervezett új magyar állam kell, ezért vágtak bele a kormánypártok az állam újjászervezésébe 2010-ben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban. A fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetőinek kinevezésekor mondott beszédében a kormányfő kiemelte: 'jól szervezett állam: versenyképes gazdaság, rosszul szervezett állam: esélytelen gazdaság', ez a lényeg.
Hangsúlyozta: minél erőteljesebben integrálódik Magyarország a nagyobb egységekbe, annál inkább megnő a nemzeti közigazgatás szerepe. 'Brüsszelből nem lehet irányítani a magyar államot', ezért erős, nemzeti szemléleten alapuló közigazgatásra van szükség - fogalmazott.

Forrás: orientpress.hu



A tesztüzem már zajlik és október elsejével élesben is elindul a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR), amelyet az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) csaknem 900 millió forintnyi európai uniós támogatási forrásból valósít meg - derül ki a szervezet közleményéből.
A HUNOR pontos és gyors adatfeldolgozást biztosító, hatékonyság- és erőforrás-növelő informatikai rendszer, amely a hazai hulladékgazdálkodás hatékony működését biztosítja és megteremti az ahhoz szükséges feltételrendszert. A HUNOR komplex hardvereszköz- és szoftverrendszerének üzembeállításához az OHÜ alig egy év alatt 28 közbeszerzési eljárást bonyolított le, és kötötte meg a megállapodásokat a 26 nyertes beszállítóval és fejlesztővel. A program megvalósításához az ügynökség az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programja (EKOP) pályázatán nyert csaknem 900 millió forint európai uniós támogatási forrást.

Forrás: portfolio.hu



Biztosan nem az első lehetséges időpontban, október 5-én lesz az önkormányzati választás, ehhez ugyanis Áder János köztársasági elnöknek csütörtök éjfélig ki kellett volna írnia a választást.
Az alaptörvény szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását októberben kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény szerint a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja vasárnapra essen.

Forrás: inforadio.hu



Pénzért simították el vállalkozások szabálytalanságait - hét, illetve öt év börtönre ítéltek két volt rendőrt.
Hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt nem jogerősen hét, illetve öt év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön azt a két volt rendőrt - a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori beosztottjait -, akik 2008-ban és 2009-ben, a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, pénzért vállalkozások különböző szabálytalanságait elsimították. Az ügynek 66 vádlottja közül 47-et ítéltek el, 19-et bizonyítottság hiányában felmentettek.

Forrás: origo.hu



Alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést egy kaliforniai körzeti bíró helyi idő szerint szerdán hozott ítéletében.
A bíró arra alapozta az ítéletet, hogy a számos kiszabott halálos ítélet közül csak igen keveset hajtanak végre, ezáltal maga a kivégzés mint procedúra embertelen és önkényes az állam részéről. „A túlzó és kiszámíthatatlan halasztások miatt a halálbüntetés olyan rendszere alakult ki, ahol a sok száz halálra ítélt személy közül csak keveseket végeztek ki vagy fognak kivégezni. Önkényes tényezők – például a bűncselekmény jellege vagy az ítélet kiszabásának időpontja –, nem pedig legitim indokok alapján döntik el, hogy valakit kivégeznek-e” – írta Cormac J. Carney bíró az ítéletben. A bíró ezt a gyakorlatot nemcsak önkényesnek, hanem egyúttal embertelennek is minősítette.

Forrás: mno.hu



A kapuvári húsgyár felszámolóbiztosai felmondták a gyár vagyonára kiírt pályázat nyertesével kötött szerződést – közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön. Kovács Csaba szerint a nyertes társaság sem a 40 napos határidő, sem a nyolc napos türelmi idő végére nem utalta át a vételárat. Újabb kör jöhet.
Májusi hírek szerint két szaúd-arábiai befektető magyarországi cége vásárolta meg a két éve leállított kapuvári húsgyár vagyonát. A két társaságért kért 1,1 milliárd forint több mint felét kínálta a vevő, és szarvasmarha-feldolgozásra állították volna át a sertéshús-termékeket készítő üzemet.

Forrás: hvg.hu



Kimeríti a megalázó bánásmód fogalmát az az orosz gyakorlat, hogy a bírósági meghallgatásokon az előzetes letartóztatásban lévő fogva tartottakat fémketrecben tartják - mondta ki csütörtöki, másodfokú, immár jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróságának úgynevezett Nagykamarája.
Ez az eljárás a bírák szerint önmagában sérti az emberi méltóságot, egyben indokolhatatlanul megalázó bánásmódnak számít.

Forrás: jogiforum.hu



A Napközben című műsor a kerékpárra szerelhető gyermekülések veszélyeiről, valamint a gyermekeknek és felnőtteknek vásárolt sporteszközök biztonságáról kérdezte a szakértőket. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a gyermekeknek szánt sporteszközök vásárlása esetén mindenképpen a szaküzleteket javasolja.
A nyári napsütés kerékpározásra csábítja a felnőtteket, gyermekeket egyaránt. Azok a szülők, akik gyaloglás helyett szívesen választják a kerékpárt, a még kerékpározni nem tudó gyermekeiket kerékpárra szerelhető gyermekülésbe ültetve viszik magukkal túráik, vagy a mindennapos közlekedésük során. A kisgyermekek testi épségének megóvása érdekében joggal várható el, hogy a számukra készült gyermekülések megbízhatóak, tartósak, biztonságosak és kényelmesek legyenek. A nem megfelelő kialakítású, szilárdságú és stabilitású termékek balesetet okozhatnak. A Kossuth Rádió Napközben című műsora a kerékpárra szerelhető gyermekülések veszélyeiről, a gyermekeknek és felnőtteknek vásárolt sporteszközök biztonságáról kérdezte a szakértőket.

Forrás: hirado.hu



A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását az 1,7 milliárd forint áfa-csalással gyanúsított, fémkereskedelemmel foglalkozó győrszentiváni férfinek.
Az ügyet a pénzügyi nyomozók a cseh társhatósággal közösen oldották meg.A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva egy hónapi időtartamra elrendelte a győrszentiváni színesfém kereskedői kör újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

Forrás: kisalfold.hu



Ljubljanában sajnálatosnak, Zágrábban igazságosnak tartják strasbourgi emberi jogi bíróság döntését, amely szerint Szlovéniának kártalanítaniuk kell azokat a devizabetéteseket, akik még a titói Jugoszlávia szétesése előtt helyezték el pénzüket a Ljubljanska Bank (LB) szlovéniai pénzintézetben, és a szövetségi állam szétesése után nem tudták felvenni betéteiket.
A szlovéniai és horvát média szerint a strasbourgi bíróság szerdán hozott döntést két panaszos betétes, Emina Alisic és Aziz Sadzak ügyében, akik amiatt perelték be a szlovén államot, hogy sérti a vagyonukhoz való szabad hozzáférés jogát az, hogy nem tudnak hozzájutni a pénzükhöz.

Forrás: hirado.hu



Székely László alapjogi ombudsman vizsgálata alapján az országban szinte mindenhol túllépik a gyermekek ideiglenes elhelyezésére szabott 30 napos határidőt.
Országszerte gondot jelent, hogy – a jogszabályi 30 napos határidőt messze túllépve – évekig húzódhat a gyermekek ideiglenes elhelyezése – írta a Magyar Nemzet csütörtökön Székely László alapjogi ombudsman vizsgálata alapján.

Forrás: hvg.hu



A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) minden jelentős hitelintézetre és befektetési vállalkozásra egyedi- és csoport szintű szanálási tervet kell készítenie.
Ennek részleteit, valamint a szanálás folyamatát tartalmazza a pénzügyi közvetítőrendszer szereplőit érintő törvénymódosítás, amelyet pénteken 152 igen szavazattal, 30 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.

Forrás: jogiforum.hu



Az Alkotmánybíróság 2014. július 7-én hozott határozatában kimondta, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés Alaptörvény-ellenes. A testület ezért az új Btk. 81. § (4) bekezdését a hatálybalépésére – azaz 2013. július 1-jére – visszaható hatállyal megsemmisítette.
A Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék kezdeményezésére indult ügyben kifogásolt szigorúbb halmazati szabályok szerint, ha valaki legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, és azokat egy eljárásban vizsgálja a bíróság, akkor a legsúlyosabb cselekmény büntetési tételének felső határa kétszeresére emelkedik, ha pedig ez meghaladná a húsz évet, vagy egyébként a halmazatban lévő cselekmények közül valamelyik életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia az eljáró bíróságnak (a bírói indítványok mind az új, mind a régi Btk. vonatkozó rendelkezéseit kifogásolták). E szigorúbb halmazati büntetéskiszabás alapfeltétele, hogy a bűncselekmények elbírálása egy eljárásban történjék.

Forrás: ujbtk.hu



A szükséges lépések közül a második megtörtént: hatályossá vált az Orgovány és Vidéke Takarék engedélyének visszavonása. A betétesek akkor kaphatnak pénzt, ha elrendelik a felszámolást. Ami biztos: 28 ezer ügyfél 62 milliárd forintjáról nem rendelkezhet 12 napja.
Tegnaptól hatályossá vált az MNB határozata, amely visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét. Az új integrációs törvény szerint a július 4-én közzétett engedély-visszavonó határozatot követően válik hatályossá ez a döntés.
Mától a jegybank által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok kezdeményezhetik az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés Cégközlönyben való megjelenését követően kerül helyzetbe az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a betétbiztosítási törvényben előírt 20 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

Forrás: privatbankar.hu



Az alábbi tájékoztatást tette közzé a Széchenyi 2020 honlapja az átmeneti intézkedés bevezetéséről a TÁMOP és a TIOP projektek kifizetési igénylésével kapcsolatban. Az információ rögzíti, hogy valamennyi TÁMOP és TIOP projektre vonatkozóan az alábbi átmeneti intézkedések kerülnek bevezetésre.
A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 56. § (8) bekezdésének előírásai értelmében utófinanszírozású időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10%-át, de legalább a kettőszáz-ezer forintot.
Az irányító hatóság a 2014. július 14. - december 31. közötti időszakban benyújtott kizárólag csak utófinanszírozású számlákat/számviteli bizonylatokat tartalmazó kifizetési igénylések esetében engedélyezi a hivatkozott jogszabályhelyben megjelölt százalékos korláttól történő eltérést.

Forrás: orientpress.hu



A legsúlyosabb aggodalomra adnak okot a magánjellegű adatforgalom megfigyelésének méretei az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint.
A kormányok által végzett tömeges megfigyelés "veszélyes megszokássá vált, és már egyáltalán nem számít kivételesnek" - hangoztatta Navi Pillay szerdán Genfben, az adatbiztonságról készült ENSZ-jelentést bemutatva.
Az elektronikus levelek tömeges megfigyelése csak akkor igazolható, ha legitim célokat követ. Nem elegendő, ha célzottan "tűt keresnek a szénakazalban". A megfigyelést a fenyegetés mértékéhez kell igazítani - figyelmeztetett a főbiztos.

Forrás: inforadio.hu



Szombathely – Terepszemlét tartott szerdán dr. Puskás Tivadar polgármester a körtési kiskertekben. Azt ígérte, hogy a földforgalmi törvény haszonbérleti szerződésre vonatkozó „anomáliáját” kijavítják.
A Körtés II. Kerthasznosítási Egyesület vezetőivel folytatott eszmecserét tegnap dr. Puskás Tivadar. A szombathelyi polgármester terepszemlére érkezett a város déli részén elterülő zöldövezetbe, hogy személyesen is ígéretet tegyen a parcellákat bérlők gondjainak megoldására. Akik bizony meglehetősen nyugtalanok és elkeseredettek, hiszen még mindig nem tudják, mi lesz a sorsa az általuk hosszú ideje művelt hobbitelkeknek. Lapunk is többször beszámolt arról, hogy szeptember végén lejár a kertszövetségeknek az önkormányzattal kötött ötéves bérleti szerződése. Ezt követően pedig jogszerűen nem hosszabbítható meg a kontraktus. A Körtésben három kerthasznosítási egyesület fogja össze a bérlőket, összesen több mint félezer tagot tartanak nyilván.

Forrás: vaol.hu



Aláírta a devizahitelesek megsegítését célzó törvényt az államfő - írja a Magyar Nemzet. Áder János múlt pénteken szignálta, majd az elnöki hivatal megküldte a Magyar Közlöny szerkesztőségének, így napokon belül ki is hirdethetik a jogszabályt.
A törvény hatálybalépése után azonnal felfüggesztik a folyamatban lévő végrehajtásokat azokban az ügyekben, amelyekre kiterjed az országgyűlés által elfogadott jogszabály – mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára. Schmidt Zoltán szerint ez az összes eljárás 30-40 százalékát érinti.
Ezalatt a fővárosi bíróságnál is készen állnak a várhatóan nagy számban érkező keresetek fogadására, mert a pénzintézeteknek az új szabályok alapján várhatóan bizonyítani kell, hogy hitelszerződéseik tisztességesek. A kormány azt szeretné, hogy a nyári ítélkezési szünet miatt ne húzódjanak el az eljárások.

Forrás: klubradio.hu



A reklámadóval eddig nyilvánosan vitatott problémák hatása eltörpül az önreklámra vonatkozó adókötelezettségből fakadó következmények mellett. Ez ugyanis a legszélesebb adózói kört érinti: gyakorlatilag minden vállalkozás kötelezett lehet valamilyen formában – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Sokan lesznek, akiknek ugyan végül nem kell adót fizetniük, de a bizonytalanságok tisztázása, a bevallási és a nyilvántartási kötelezettség minden cégre súlyos terheket róhat.
Bár a törvény végső szövege a mai napig ismeretlen, 2014. július 4-én az Országgyűlés elfogadta a reklámadó-törvény módosításait. Ennek értelmében, a közösségi médiában, kereső oldalakon elhelyezett hirdetések adókötelezettsége havi 2,5 milliós költés felett átszáll a megrendelőre, ha az adófizetésre kötelezett cég nem nyilatkozik arról, hogy befizeti az adót. Nemcsak emiatt válhat azonban gyakorlatilag minden vállalkozás a reklámadó alanyává, hanem azért is, mert az úgy nevezett saját célú reklám, azaz az önreklám is adóköteles. Ráadásul a törvény szövege olyan sok kérdést hagy nyitva, hogy bizony nincs egyszerű dolguk a cégeknek, akiknek augusztus 21-ig fel kell mérniük, hogy pontosan milyen tevékenységük és azoknak mekkora költsége tartozik a törvény hatálya alá.

Forrás: jogiforum.hu



A szerb kormány szerint az új munkaügyi törvény és a nyugdíjbiztosításról szóló törvény elfogadása lesz az első jelentős lépés, hogy az ország megkezdje az évtizedek óta halogatott, létfontosságú gazdasági átalakításokat, a szakszervezetek viszont a munkavállalók jogait féltik, és attól tartanak, hogy az elszegényedett rétegeket még nehezebb helyzetbe sodorja a kormány.
A szerb média keddi beszámolói szerint nagyon megosztott a szerb közvélemény a két törvénnyel kapcsolatban. Míg a parlamenti pártok többsége támogatja azokat, és várhatóan csütörtökön el is fogadja a törvénytervezeteket, addig a munkavállalók jogait féltő szakszervezetek a javaslatok haladéktalan visszavonását követelik, és csütörtökre tüntetést hirdettek a parlament épülete elé.

Forrás: elemzeskozpont.hu



Az új Polgári Törvénykönyv a hitelbiztosítékok területén egy modern és kiegyensúlyozott zálogjogi rendszert hoz létre, amely a fiduciárius biztosítékokat, mint például a vételi jogot és a biztosítéki célú engedményezést, nélkülözhetővé teszi. „A befektetőknek azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy 2014. március 15-e óta hitelbiztosíték csak az új hitelbiztosítéki rendszernek megfelelően hozható létre” – figyelmeztet Torsten Braner, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda jogásza. „A tervezett biztosítéki struktúrák semmisségének és más hátrányos jogkövetkezmények elkerülése érdekében elengedhetetlen az alapos jogi előkészítés és tanácsadás”.
A jogalkotó a modern és kiegyensúlyozott zálogjogi rendszer elérése érdekében a hitelezők jelzálogjogának (ingatlanon, ingón, részvényen, üzletrészen, jogon és követelésen fennálló jelzálogjogának) a bírósági eljáráson kívüli érvényesítését megerősítette a formai követelmények egyidejű csökkentése mellett. Továbbá, mostantól kezdve minden zálogjogosult érvényesítheti zálogjogát bíróságon kívüli eljárásban, szemben a régi Polgári Törvénykönyv szabályozásával, amely alapján erre csak a bankok voltak jogosultak.
Az új Polgári Törvénykönyv ezen kívül egy új hitelbiztosítéki nyilvántartást is bevezetett. Minden jelzálogjognak, amely nincs nyilvántartáshoz kötve az adott zálogtárgyat érintő speciális nyilvántartásban (például az ingatlan-nyilvántartás vagy cégnyilvántartás), szerepelnie kell a hitelbiztosítéki nyilvántartásban ahhoz, hogy létrejöjjön. Annak érdekében, hogy a befektető az adós elleni fizetésképtelenségi eljárásban privilegizált hitelezőnek minősüljön, követelését kézizáloggal vagy jelzáloggal kell biztosítania.

Forrás: jogiforum.hu



A 2329 vizsgált gyógyszertár töredékénél, 60 patikánál állapították meg, hogy a társasági szerződésekben nem biztosított a tulajdoni hányadnak megfelelő tagsági jog gyakorlása a gyógyszerészek esetében.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) 60 gyógyszertár esetében kezdeményezett a Cégbíróságon törvényességi felügyeleti eljárást a patikák tulajdonosváltásának törvényességi felülvizsgálata alapján – írta a keddi Világgazdaság.

Forrás: hvg.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab kedden a honlapján.
A testület szerint a rendelkezés azon pontja alaptörvény-ellenes, amely arról szól, hogy a cselekvőképes ember nyilatkozhat arról: cselekvőképtelensége esetén visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat és ez a nyilatkozat akkor érvényes, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi - szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. Ezt a nyilatkozatot két évente meg kell újítani.

Forrás: hirado.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria azon határozatát, amely szerint a Vértesi Erőmű Zrt.-nek nem kell kiadnia a cég és a System Consulting Zrt. között köttetett szerződéseket az adatigénylőnek - közölte az Ab kedden a honlapján.
A testület azzal indokolta döntését, hogy a Kúria indokolatlanul szűken értelmezte az állami vagyonra vonatkozó törvényt. Egyben a Kúria határozata mellett megsemmisítette a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság hasonló tartalmú határozatát is.

Forrás: hirado.hu



A testület honlapján kedden közzétett végzés szerint az alapvető jogok biztosa a nemzeti felsőoktatási törvény hallgatói ösztöndíjszerződésre vonatkozó több pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte a testülettől.
Az indítványozó szerint a felsőoktatási törvény - az alaptörvény több pontjával ellentétesen - korlátozza az ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal végzett hallgatók önrendelkezési jogát, a munka és a foglalkozás szabad megválasztását, valamint a felsőoktatásban való részvétel jogát, egyebek mellett azzal azzal, hogy visszafizetési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha a végzett hallgató külföldön vállal munkát.

Forrás: hirado.hu



A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén nem hitelesítette a megújuló energiaforrások telepítésével összefüggő népszavazási kezdeményezést.
A népszavazási kérdés úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy amennyiben Magyarország energetikai beruházásokba fog, azt kizárólag a megújuló energiaforrásokat hasznosító létesítmények telepítése céljából tegye a jelenleg üzemelő energiatermelő egységek fenntartása (tehát maximum a szinten tartása és karbantartása) mellett?"

Forrás: hirado.hu



A bírói függetlenség, a hatalmi ágak közti párbeszéd és a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke a bíróságok napja alkalmából tartott ünnepségen, kedden Budapesten.
Trócsányi László kiemelte: az elmúlt években megváltozott a bírákra és bíróságokra vonatkozó szabályozás, a bírói függetlenség azonban változatlanul a demokratikus politikai berendezkedés, alkotmányosság állócsillaga.

Forrás: mon.hu



Nem kell kétévente megújítani az élő végrendeletét, mint ahogyan nem kell egy hónapnál frissebb pszichiáteri szakvéleménnyel sem igazolnia a józan belátóképességét annak, aki vissza akarja utasítani az egészségügyi ellátást – így döntött az Alkotmánybíróság. Az eutanáziára vonatkozó alapvető szabályok azonban nem változtak.
Az Alkotmánybíróság július 14-én hozott határozatában az egészségügyi törvény vonatkozó részeit, valamint az ahhoz kapcsolódó kormányrendelet-részt alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette.

Forrás: vg.hu



A bérgarancia biztosok meg nem térült, igazolt készkiadásait és munkadíjait a szaktárca gazdasági hivatala negyedévente összesíti, majd ezt követően 15 munkanapon belül jutnak pénzükhöz a biztosok - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg pénteken.
A két évvel ezelőtt született rendelet csak a végelszámolók meg nem térülő költségeinek kifizetéséről rendelkezett. A módosítás beveszi a körbe a bérgarancia biztosokat is.A bérgarancia biztost a cégtörvény vezette be a magyar jogba. Amikor a cégtörlési eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság közzéteszi a Cégközlönyben, a munkavállalók 60 napon belül jelenthetik be a követeléseiket a bíróságnak.

Forrás: adonet.hu



Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta az idei költségvetés módosításra vonatkozó indítványt az Országgyűlésnek hétfőn, a javaslat az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét és hiányát 152 milliárd forinttal megemeli az energiaszektorban vállalt állami szerepvállalás növelésének finanszírozása érdekében.
A parlament honlapján olvasható indoklás szerint a javaslatban foglalt tranzakciók megvalósítása - a jelenlegi ismeretek szerint - nem érinti a 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti hiánycél tarthatóságát.Az Antenna Hungária Zrt., a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozása együttesen 152 milliárd forint összegű kiadási előirányzat megteremtését igénylik - olvasható a módosító javaslat indoklásában.

Forrás: inforadio.hu



Hét éve fizette már autója törlesztőrészleteit a Lombard Zrt.-nek az adósa, amikor elszámolási vitába keveredett a pénzintézettel. A Lombardnál nem teketóriáztak. Úgy döntöttek, hogy nem jogszerűen, hanem erőből oldják meg a problémát: behajtó útján vették el adósuk jogos tulajdonát. Noha emiatt az adós többször tett feljelentést a hatóságoknál, mit sem törődtek vele. A Lombard közben elárverezte az autót, amit egy székesfehérvári autókereskedés vett meg, ezután pedig árulni kezdte. A tulajdonos azonban nem adta fel. Vásárlóként próbaútra vitte az eladásra kínált autót, majd leparkolt vele a rendőrség elé. A meglepett rendőrök belátták, nem lehet szőnyeg alá söpörni az ügyet, lefoglalták a gépjárművet, s bűncselekmény gyanúja miatt eljárást indítottak.
Egy szolnoki nő 2006-ban vásárolt egy Suzuki Swift típusú gépjárművet, amihez kölcsönt is vett fel a szegedi székhelyű Lombard Zrt.-től. Az autó megvételéhez két és fél millió forint hitelt igényelt, a megállapodás pedig úgy szólt, hogy a kölcsönt tíz év alatt kell visszafizetnie fix törlesztésű részletekben.

Forrás: mno.hu



Az új mobilparkolási platformon a július 1-jei indulás óta a felhasználók csaknem félmillió parkolási tranzakciót hajtottak végre. Egyes viszonteladók az országos rendszerhez való csatlakozásuk után megháromszorozták az általuk bonyolított napi parkolási tranzakciók számát - közölte a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. hétfőn.
A nemzeti mobilfizetési rendszer részét képező, országosan egységes, az eddigi 42 helyett 70 helyen elérhető közterületi mobilparkolási rendszer az indulást követő 13 üzemnap alatt 480 737 érvényes parkolási tranzakciót bonyolított le, miközben 438 822 parkolás ellenőrzését végezték el az önkormányzatok parkolási társaságai. Az autósok 50 746 autópálya e-matricát vásároltak az új rendszeren keresztül - derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Forrás: inforadio.hu



Szakembertől kérjenek segítséget azok a devizahitelesek, akik kilakoltatásról kapnak határozatot – ezt javasolja a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE). A Parlament ugyanis még májusban megszavazta a kilakoltatási moratóriumot, így a nehéz helyzetbe került devizahiteleseket nem lehet kitenni otthonaikból. A tilalom addig tart, amíg meg nem születik a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály.
Egy budapesti családi házat három testvér örökölt. Egyikük szerette volna megvásárolni az öccse tulajdonrészét, ezért ötmillió forint értékű deviza alapú kölcsönt vett fel. Azt mondta: mivel a duplájára nőtt törlesztőrészletet már nem tudta fizetni, a bank felbontotta a hitelszerződését. A végrehajtótól június 6-án kapta meg a határozatot, hogy költözzön ki az ingatlanból.

Forrás: hirado.hu



A nemzetgazdasági miniszter jóváhagyta a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2014. évi költségvetését. Varga Mihály az MTI-nek elmondta, hogy az építőipari lánctartozások visszaszorítása érdekében létrehozott szerv alig egyéves tevékenysége során közel száz ügyben járt el, a megvitatott, összesen 3,3 milliárd forintos összegből eddig több mint 1,8 milliárd forintot ítélt jogosnak.
A 2013 júliusában létrehozott TSZSZ független szervként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működik, tevékenységét központi költségvetésből biztosított forrásból, támogatási szerződés alapján végzi, a szerv 2014-es költségvetése 153 millió forint.

Forrás: hir6.hu



A hűségidő lejárta előtt a szerződés megszüntetése súlyos összegekbe kerülhet. Erre figyeljen!
Az elektronikus hírközlési szolgáltatások területén szinte mindenki találkozott már a hűségidő fogalmával, amely a gyakorlatban egyet jelent a határozott időtartamra kötött szerződéssel. A szolgáltatók erre tekintettel alakítják ki a termékeikre vonatkozó akcióikat, az igénybe vehető árengedményeket, a pluszszolgáltatások körét. A vállalkozások tehát díjazzák azt, hogy egy fogyasztó egy vagy két évig az előfizetőjük marad.

Forrás: mno.hu



Keddtől ítélkezési szünet lesz az ország bíróságain, de a soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).
A korábban kialakult gyakorlat alapján az idén nyáron is július 15-étől augusztus 20-áig tart a törvénykezési szünet.Ez az időszak polgári ügyekben a határidők számításakor nem vehető figyelembe. Ha például a hónapokban megállapított határidő augusztus 19-én járna le - mivel az a nap még törvénykezési szünet -, a határidő az augusztus 20-át követő első munkanap.

Forrás: hrportal.hu



A Parlament a Tanács és a Bizottság meghallgatását követően kedden vitázik a szülési szabadságról szóló irányelvtervezet visszavonásáról. A jogszabálytervezetet a Bizottság vonta vissza azt követően, hogy arról négy év alatt sem sikerült dűlőre jutni a Tanácsban.
A képviselők 2010-ben a javaslat első változatát módosítva az egész Európában kötelezően bevezetendő szülési szabadságot 14-ről minimum 20 hétre hosszabbították meg, és két hetes apasági szabadságot is bevezettek.

Forrás: jogiforum.hu



Több mint 4 év telt el azóta, hogy az amerikai Kongresszus határozott a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act) törvény bevezetéséről, melynek célja az amerikai adózók külföldön tartott – adott esetben eltitkolt – jövedelmeinek feltérképezése az amerikai adóztatás hatékonyságának növelése érdekében. A tavaly nyári határidő-módosítások következtében a szabály alkalmazásának kezdő időpontja 2014. július 1-je lett.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. Adóosztályának partnere elmondta: A cél elérése érdekében a FATCA szabályozás előírja a külföldi (nem amerikai) pénzügyi intézmények számára, hogy az ügyfeleiket azonosítsák, és az azonosított amerikai ügyfelek számláiról rendszeresen jelentést tegyenek az amerikai adóhatóságnak.A hosszú felkészülési időszak után, a múlt hét eleje óta a pénzügyi intézményeknek már élesben kell alkalmazniuk a FATCA szabályozást. Ennek megfelelően a 2014. július 1-jén, illetve az azt követően számlát nyitó ügyfelek esetében már a FATCA szabályozásnak megfelelően kell a pénzügyi intézményeknek azonosítaniuk ügyfeleiket, és ettől az időponttól kell megkezdeni a meglévő ügyfelek átvilágítását is.

Forrás: orientpress.hu



Korábbi hasonló intézkedései után újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. Ugyanakkor 10 intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy annak végrehajtási módja megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak. A márciusban megbüntetett piaci szereplők eddig közel 3,12 milliárd forint jogsértően elvont díjat fizettek vissza mintegy nyolcszázezer magyarországi fogyasztónak - derül ki az MNB közleményéből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt időszakban - korábbi bejelentésének megfelelően - újabb pénzügyi szervezeteknél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 25-e közt a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein. Emlékezetes: a jegybank a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 2014 márciusában.

Forrás: portfolio.hu



A társasági jog a többségi döntéshozatal üzleti logikáját követi: alapesetben a többségben levő tag érvényesíteni tudja akaratát a társaság taggyűlésén. Eddig is voltak olyan esetek, amikor az egyébként többségben lévő tag nem élhetett a szavazati jogával és ezért nem tudta az adott taggyűlési döntést befolyásolni. A márciustól hatályos Ptk. azonban olyan új esetkört vezet be, ami növelheti a szabály értelmezésében rejlő bizonytalanságot. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint szélsőséges bírói joggyakorlat esetén ez akár a kisebbség diktatúrájához is vezethet a cégeknél.
A régi társasági törvényt márciustól felváltó új Ptk. szélesebbre nyitja azon kivételek körét, amikor egy tag, esetleges érdekellentétére tekintettel, nem gyakorolhatja a taggyűlésen a szavazati jogát. Így az új Ptk. szerint, ha egy tag „egyébként személyesen érdekelt” a döntésben, nem vehet részt az adott határozat meghozatalában.

Forrás: jogiforum.hu



2014. július 1-től elektronikusan kell intézni a cégtörvényességi eljárások többségét a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 72/A-B. §-ai szerint. Ezzel párhuzamosan – részben - megmarad a papíralapú ügyintézés is. Elektronikus kommunikáció esetén a cégbíróság az ügy valamennyi iratát elektronikus okirati formában tartja nyilván. Így a papíralapú iratokat elektronikus okirattá alakítja, és ellátja szervezeti aláírásával. Az elektronikus kérelmet és egyéb beadványt a céginformációs szolgálathoz kell megküldeni.
A fentiek biztosítása érdekében már megkezdődött, és várhatóan 2014 őszén befejeződik, a bíróságok egységes iratkezeléséről szóló 4/2002 OIT szabályzat teljes körű felülvizsgálata. Az átfogó módosításra egyebek között azért van szükség, mert a hatályos előírás nem szabályozza teljes körűen a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelmek kizárólag elektronikus úton történő kezelését, nem rendelkezik arról, hogy az iratokat a másodfokú és a felülvizsgálati bíróságra elektronikus úton kell felterjeszteni, illetve hatályon kívül helyezett törvényre utal. Hiányos a cégbírósági ügycsoportok jelölése, a kezdőiratok, illetve a kezdőiratként kezelendő iratok köre, a lajstromok adattartalma, továbbá az egyes ügycsoportba tartozó ügyek számának képzése.

Forrás: jogiforum.hu



Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el az M1 Híradójában.
Hangsúlyozták, hogy a NAV a legnagyobb magyarországi cégtemetőt számolta fel. A bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, 800 millió forint kárt okozva az államnak és a hitelezőknek. Az ügyészségnek 30 napon belül kell dönteni a vádemelésről.

Forrás: hir6.hu



Az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken bejelentette, hogy szándékában áll az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltételek tisztességének bizonyítása érdekében pert indítani.
A pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte: alkotmányjogi és bankszakmai szempontból aggályosnak tartja az Országgyűlés által július 4-én elfogadott, a devizahitelekkel kapcsolatos törvényt, és ha a jogszabály változatlan tartalommal hatályba lép, jogorvoslati lehetőséget keres.

Forrás: tozsdeforum.hu



A földművelésügyi tárca elkészült a kiskertek bérlőinek problémáját orvosló törvényjavaslatával, amelyet a kormány az őszi ülésszakban benyújt az Országgyűlésnek.
A Földművelésügyi Minisztérium a szombathelyi „Mézga-kertek” kapcsán felmerült, de országos szintű, a kertbarátok körében nagy visszhangot kiváltó és haszonbérleti problémák ügyében előkészítette a kialakult helyzet rendezését szolgáló javaslatát. Az erre vonatkozó számos észrevétellel összhangban valóban nem látja ugyanis agrárpolitikai indokát a hobbikertészek körében a földszerzés földművesi státuszhoz kötésének.

Forrás: kormany.hu



Egyre több fogyasztó és vállalkozás fordul a Budapesti Békéltető Testülethez; az idei első félévben 1819 ügy került a testülethez, 5,5 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Tavaly összesen 3239 eljárást kezdeményeztek a testületnél, míg 2010-ben számuk még nem érte el a 2500-at.
A fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján működő békéltető testület elsődleges feladata a fogyasztók és a vállalkozások közötti viták megoldása. A felek közötti egyesség bizonyítja, hogy a bírósági helyett a békéltetőtestületi eljárást érdemes igénybe venni – mutatott rá Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Forrás: hirado.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn kezdi tárgyalni ellenzéki képviselők azon indítványát, amely az önkormányzati törvény fővárosi választási rendszerre vonatkozó rendelkezéseit támadja - derül ki a testület honlapján közzétett napirendből.
A parlament június 10-én kormánypárti képviselők javaslatára fogadta el azt a törvénymódosítást, amely alapján az önkormányzati választás után átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat.

Forrás: inforadio.hu



Az év végéig meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék a Malév felszámolásának határidejét, addig kell elkészíteni a felszámolási zárómérleget.
Varga Jenő felszámolóbiztos az MTI megkeresésére közölte: több olyan eljárás van folyamatban, amelyek jogerős lezárásáig nem készíthető el a zárómérleg, ezért kérvényezték az újabb hosszabbítást.Hangoztatta: a légiforgalmi cég felszámolása egyszerűsített felszámolásként folyik, mert a várhatóan rendelkezésre álló felszámolói vagyon a felszámolási költségnek minősülő A kategóriás dolgozói követelésekre sem nyújt fedezetet.

Forrás: hirado.hu



Az ügyészség szerint a kamara alelnöke 2012-ben elszámolási vitába keveredett egy céggel, és hivatali hatalmával visszaélve jogtalanul akart leemelni több százezer forintot annak számlájáról.
Bűncselekmény hiányában a Fővárosi Törvényszék felmentette Császti Ferencet, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnökét, aki ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat hivatali visszaélés miatt, az ítélet nem jogerős - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

Forrás: ma.hu



A német védjegyhivatal elutasította a bejegyzést, de az Európai Unió Bíróságának döntése alapján azt meg kell tennie.
2010-ben az Apple az Amerikai Egyesült Államok szabadalmi és védjegyhivatalánál védjegyoltalmat szerzett a mintaüzleteinek színes tervrajzának ábrázolásából álló térbeli védjegyre. E védjegyet "számítógépek, számítógépes szoftverek, számítógép perifériák, mobiltelefonok, szórakoztató elektronikai eszközök és tartozékok kiskereskedelmi értékesítése, valamint ezekhez kapcsolódó termékbemutatók" megnevezésű szolgáltatások tekintetében lajstromozták. Ezt követően az Apple igényelte e védjegy nemzetközi kiterjesztését. 2013-ban a német területre való kiterjesztést a német szabadalmi és védjegyhivatal elutasította, azzal az indokkal, hogy a fogyasztó az ilyen kialakítást nem tekintheti az áruk származására utaló jelzésnek.

Forrás: sg.hu



Minden eddiginél számosabb, összesen több mint tízezer cég szűnt meg idén a második negyedévben. Az első félév is negatív rekordot döntött, de jó jel, hogy a megszűnések mögött egyre kisebb számban jelenik meg okként a felszámolás, vagyis egyre kevesebb cég megy úgy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. A gazdasági növekedés pozitív hatásait még nem érezni a cégstatisztikán.
Hiába indult növekedésnek a gazdaság, a cégstatisztikára még rányomja bélyegét a válság - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató féléves jelentéséből.

Forrás: euroastra.hu



Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy tartsa be a mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályokat. Konkrétan arra szólították fel Magyarországot, hogy tartsa be a letelepedés szabadságára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat.
A nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló 2011-es magyar törvény értelmében a nemzeti mobilfizetési rendszer működtetésének kizárólagos joga az állami mobilfizetési zrt. hatáskörébe tartozik. A szolgáltatóknak az egyes közszolgáltatásokhoz - például a parkolási közszolgáltatáshoz - kapcsolódó mobil-fizetésközvetítési szolgáltatások biztosításakor ezt a platformot kell kötelezően igénybe venniük. Ez a kizárólagos jog a Bizottság szerint szükségtelenül és jelentősen korlátozza a verseny számára eddig teljes mértékben nyitott piacra való jutást. Ezáltal - olvasható az indoklásban - minden megfelelő indok nélkül megkárosítják a jelenlegi befektetőket, és elriasztják azokat, akik a jövőben e területen kívánnának befektetni.

Forrás: klubradio.hu



Másodszor is elutasította kedden a román alkotmánybíróság az Európai Unió - időközben eltörölt - adatmegőrzési irányelvének életbe léptetésére vonatkozó jogszabályt, amelyet a román média "Nagy Testvér"-törvényként bélyegzett meg.
A tavaly kihirdetett törvény arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével.

Forrás: jofogas.hu



A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank mellett működő, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között létrejött - szolgáltatás igénybevételére vonatkozó - szerződésből, jogviszonyból eredő pénzügyi fogyasztói jogviták intézésével foglalkozik.
A PBT-hez olyan viták rendezésére irányuló kérelemmel lehet fordulni, amelyekben az ügyfél által a szolgáltatónál közvetlenül kezdeményezett panaszkezelési eljárás az ügyfél számára eredménytelenül zárult.

Forrás: kosarmagazin.hu



A devizaalapú hitelekről elfogadott új törvény negatív a magyar bankrendszer hitelkockázati profiljának megítélése szempontjából - közölte csütörtökön Londonban ismertetett elemzésében a Moody's Investors Service.
A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja azért tartja negatívnak a törvényt, mivel becslései szerint a jogszabályból eredő intézkedések több mint kétszer nagyobb veszteséget rónak a magyar bankrendszerre a cég által eddig vártnál.

Forrás: inforadio.hu



A jogszabályok értelmében az elektronikus számlát elektronikus tanúsítvánnyal kell aláírni, és időpecséttel kell ellátni. Mi az e-számla? Lehet-e kinyomtatva tárolni? Milyen formátumot fogad el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal? A legfontosabb tudnivalókat összefoglaltuk.
Az e-számla nem más, mint az áfatörvényben meghatározott tartalommal bíró számla vagy egyszerűsített számla, amelyet elektronikus formában bocsátottak ki, és fogadtak be. Az elektronikus aláírás hitelesen igazolja a számla kiállítójának személyét, továbbá biztosítja az elektronikus számla hitelességét, tartalmának megváltoztathatatlanságát, sértetlenségét, vagyis az időbélyeggel együtt eleget tesz a 2007/CXXVII áfatörvény 175. §-ában foglalt követelményeknek. Ráadásul a magyar jogszabályok alapján kiállított e-számla megfelel az európai uniós követelményeknek is.

Forrás: piacesprofit.hu



Vesztegetéssel gyanúsítják a bevándorlási hivatal egyik tisztviselőjét, a gyanú szerint pár tízezer forintért segített állampolgársághoz a feltételeknek nem megfelelő embereknek.
Vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik kormánytisztviselőjét - hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.

Forrás: hvg.hu



A lakáscélú munkáltatói támogatás szabályrendszere módosult, a módosítást már megszavazta a Parlament, a köztársasági elnök is aláírta. A módosítás három változást tartalmaz.
Nem csak a hitelintézettől, munkáltatótól, hanem a pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitel is támogatható lesz. Az Szja tv. 1. sz. melléklet 2.7. pontja így változik...

Forrás: hrportal.hu



Azt szeretnék, ha a legfőbb taláros testület teljes egészében vizsgálná a devizahiteleseket segítő törvényt.
A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban.
Kovács Levente hangsúlyozta: a bankszövetség időrendben hozza meg a szükséges döntéseket. Egy döntést hoztak, a köztársasági elnökhöz fordultak, és kérték, hogy a törvényt küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Forrás: privatbankar.hu



A kormány nem tervezi, hogy különadót vet ki az útépítő cégekre, a kabinet és az Európai Bizottság között ugyanakkor "súlyos vita van" a 2007 és 2012 közötti, útépítéssel kapcsolatos közbeszerzések ügyében - közölte szerdán a Kormányzati Információs Központ az MTI érdeklődésére.
Szerdán több internetes portál írt egy olyan törvényjavaslatról, amely szerint a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kell megfizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól.

Forrás: napi.hu



Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte az áprilisi országgyűlési választáson egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők választási kampányára fordított támogatásainak szabályszerű felhasználásának helyszíni ellenőrzését a Magyar Államkincstárnál - közölte hírportálján az ÁSZ kedden.
Az ÁSZ az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény rendelkezései alapján kötelezően, hivatalból ellenőrzi az országgyűlési választáson képviselethez jutott jelöltek tekintetében a központi költségvetésből juttatott támogatások elszámolásának szabályszerűségét. Az ellenőrzést a törvény előírása alapján a Magyar Államkincstárnál, mint közreműködő szervnél folytatta le az ÁSZ.

Forrás: orientpress.hu



A Társaság a Szabadságjogokért keddi budapesti választójogi konferenciáján Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára azt mondta, a választási eljárással összefüggő alkotmányjogi panaszokat a rendelkezésre álló három munkanap alatt nem lehet érdemben elbírálni. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője arról beszélt, hogy az áprilisi országgyűlési választás előtt a jelölési időszakban az ajánlóívekkel és a bírságokkal kapcsolatban nagyon sok beadvány érkezett.
Bitskey Botond, a választási eljárás jogalkalmazói tanulságairól tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondta: az alkotmányjogi panaszok esetében 180 napja van a testületnek azok befogadására, és további 180 nap, hogy a teljes ülés elé kerüljön az ügy, a választási eljárással összefüggő alkotmányjogi panaszok esetében azonban három munkanapon belül döntést kell hozni.
Az Ab-főtitkár személyes meggyőződése szerint a három nap alatt az alkotmányjogi panasz elbírálására érdemben nincs lehetőség. Úgy fogalmazott, az alkotmányjogi panasz "szépségtapasz a választási eljárás jogszerűségét, alkotmányosságát illetően", de a határidő ilyen drasztikus lerövidítése "szinte kiüresíti a jogintézményt".

Forrás: jogiforum.hu



A Kúria felmentett egy 50-es években háborús bűntett miatt elítélt honvédtisztet.
A Kúria szerdán bűncselekmény hiányában felmentette az 1950-es években háborús bűntett miatt elítélt néhai Láncz István honvédtisztet.
Az 1910-ben született és 1962-ben elhunyt férfit előbb 1949-ben a koholt vádak alapján lezajlott Rajk-perhez kapcsolódva 15 év kényszermunkára ítélték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel miatt.

Forrás: ma.hu



Jogerősen 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg egy, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa áldozatainak mentésében résztvevő férfinak szerdán meghozott döntésében a Győri Ítélőtábla, helybenhagyva a Veszprémi Törvényszék első fokú döntését.
Zámbó Tamás tanácsvezető bíró az ítélet indokolásában elmondta: azért utasították el a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hatályon kívül helyezést vagy a kártérítés törlését kérő fellebbezését, mert a cég arra hivatkozott, hogy első fokon nem kellő szakértői anyag birtokában született döntés. Márpedig olyan ügyekben, amelyekben a közvélemény számára is egyértelmű kár keletkezett, erre nincsen szükség.

Forrás: inforadio.hu



Szombathely - Pert nyert egy egészségügyi alkalmazott a megyei kórház ellenében. Az intézménynek ki kell fizetnie számára a jubileumi jutalmat.
Perek dömpingjét indíthatják azok az egészségügyben dolgozók, akiktől megvonta munkaadójuk a jubileumi jutalmat, mert szerintük megszakadt az érintettek munkaviszonyának a jogfolytonossága akkor, amikor a korábbi állami fenntartású egészségügyi intézményeket gazdasági társasági formába kényszerítették – közölte Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke a napokban annak kapcsán, hogy az érdekvédelmi szervezet kezdeményezésére eljárás indult az egészségügyi dolgozók jubileumi jutalma kifizetésének ügyében az Egri Munkaügyi Bíróságon. Az Egri Törvényszék a minap hozott jogerős döntést az ügyben.

Forrás: vaol.hu



A cégnek nagy a piaci részesedése Európában, emiatt kell az Európai Bizottságnak eljárást indítania - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez.
A bizottság információi szerint a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd euró, amelyből 133,3 millió eurót a magyar állam finanszírozna. Az Audi már meglévő gyárának bővítése 2100 munkahelyet teremthet. A vizsgálatot az EB az Audi tulajdonosának, a Volkswagen csoportnak a nagy piaci részesedésével és a beruházás méretével indokolta.

Forrás: privatbankar.hu



A cégek többsége nem tud arról, hogy amennyiben vállalkozása adatai változnak, úgy azt a cégbíróság mellett külön be kell jelentenie az adóhatóságnak és az önkormányzatnak is. Ellenkező esetben 500 ezer forint mulasztási bírságot szabhat ki a hatóság a társaságra. Pontosan miket kell bejelentenie a cégnek és milyen határidővel?
Az adózó minden olyan változást köteles bejelenteni a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak (NAV-nak) és az önkormányzati adóhatóságnak, amelyről a cégbíróság – külön jogszabály alapján – az adóhatóságot nem köteles értesíteni. E változást annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az erre előírt nyomtatványon kell bejelentenie. Fontos tudni, hogy az egyes önkormányzatok különböző tartalmú és formátumú nyomtatványokat használnak, ezért az a legbiztonságosabb, ha az adott önkormányzat által előírt nyomtatványon megjelölt adatokat jelentik be a vállalkozók – figyelmeztet a Madarassy ügyvédi Iroda.

Forrás: piacesprofit.hu



Az Alkotmánybíróság kedden közzétett döntése eljárásjogi problémákra hivatkozva semmisítette meg és mondta alaptörvénybe ütközőnek a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság, illetve a Fővárosi Ítélőtábla mellett működő elsőfokú szolgálati bíróság azon határozatait és végzéseit, amelyek alapján felmentették a bírót.
Az Alkotmánybíróság hétfőn hozott döntése a szolgálati bíróságok eljárását vizsgálta. Az Ab nem foglalkozott azzal, hogy a bíró megvalósította-e a fegyelmi vétséget.

Forrás: hirado.hu



Huszonkét törvényt fogadott el az Országgyűlés a 13 ülésnapos tavaszi-nyári ülésszakán. A fontosabb törvényjavaslatok között szerepelt a devizahiteleseket megsegítő jogszabály, a reklámadótörvény és az önkormányzati választási rendszer átszervezését célzó törvény.
Huszonkét törvényt fogadott el az Országgyűlés a 13 ülésnapos tavaszi-nyári ülésszakán, köztük a devizahiteleseket megsegítő jogszabályt, a reklámadótörvényt és az önkormányzati választási rendszer átszervezését. A parlamentnek két hónap alatt három új tagja lett.

Forrás: hir6.hu



Az április 6-i országgyűlési választáson indult és központi költségvetési támogatásban részesült valamennyi jelölőszervezet elszámolását ellenőrzi az Állami Számvevőszék - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Az ÁSZ közleményében emlékeztetett: a szervezet hivatalból ellenőrzi a választáson mandátumhoz jutott jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásait. Ez az ellenőrzés folyamatban van, az ÁSZ június elején kiértesítette a 106 országgyűlési képviselethez jutott jelöltet és 9 jelölő szervezetet, valamint megkezdte az ellenőrzést a Magyar Államkincstárnál.

Forrás: stop.hu



Elutasította az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt, amely a nemzeti vagyonról, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvények egyes részei alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az Alkotmánybíróság honlapján kedden megjelent tájékoztatás szerint tizenhat indítvány támadta a trafiktörvénynek azt a szabályát, amelynek értelmében 2013. július 1-jétől dohány-kiskereskedelem csak koncessziós szerződés által biztosított jogosultság és dohánytermék-kiskereskedelmi engedély birtokában végezhető.

Forrás: jogiforum.hu



Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.
A testület kedden közzétett, hétfői végzése felidézte: mind a Nemzeti Választási Bizottság, mind a Kúria megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését az alaptörvénynek arra a rendelkezésére hivatkozva, hogy a kérdés nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséggel összefüggő.

Forrás: valasz.hu



Nincs oly nap, hogy ne érkezne hozzájuk valós vagy vélt sérelemtől vérző új beadvány. Meditálnak róluk, hazaérve tán még éjszakákon is át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése – még az ítélkezési szünet előtt - határozott az új tanácsvezetők személyéről. Döntése alapján az 1. öttagú tanács vezetője Kiss László, a 2. öttagú tanácsé Stumpf István,a 3. öttagú tanácsé pedig Lévay Miklós. Íme a legutóbbi döntések és a legközelebbi ülések témái.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése – még az ítélkezési szünet előtt - határozott az új tanácsvezetők személyéről. Döntése alapján az 1. öttagú tanács vezetője Kiss László, a 2. öttagú tanácsé Stumpf István, a 3. öttagú tanácsé pedig Lévay Miklós lett.

Forrás: kdnp.hu



Alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) büntetéskiszabással kapcsolatos szigorúbb halmazati szabályai, amelyek szerint a legalább három, ember elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőkre esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bírónak - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott határozatában.
Az Ab közleményében hangsúlyozta, hogy ennek az ügynek nem az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, úgynevezett három csapás, hanem csak a halmazati büntetés súlyosításával összefüggő rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata volt a tárgya. Ezek a halmazati szabályok olyan elkövetőkre is vonatkozhattak, akik első alkalommal követtek el egyszerre, vagy rövid időn belül legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt, de korábban még soha nem voltak büntetve. (A három csapás alkalmazásának feltétele, hogy az elkövetőt korábban már befejezett eljárásokban legalább két alkalommal jogerősen elítélték.)

Forrás: jogiforum.hu



A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai között kutatva egy gyöngyszemre lettem figyelmes. Egy kérelmező kifogásolja, hogy a versenytárs a pecsét fölött vagy alatta írta alá nyilatkozatait.
A határozat kísértetiesen hasonlít azokhoz az esetekhez, amikor körülbelül két-három éve több hasonló közbeszerzési ügyben is egymásnak estek a felek. A kérdés minden esetben a céget jegyző ügyvezető aláírásának pontos meghatározásáról, az aláírási címpéldányban megfogalmazottak részletes vizsgálatáról, valamint a kérdésről mit sem sejtő ajánlattevő bátortalan védekezéséről szólt. Volt eset, amikor győztesen került ki a kérelmező az aláírás helyével kapcsolatban megkezdett csatából.

Forrás: vg.hu



Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnes ügyében, és új igazságügyi orvos szakértői véleményre van szükség. Geréb Ágnest két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték négy olyan otthonszülési ügy miatt, amely halállal, illetve komoly komplikációval járt.
Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az otthonszülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben 2012-ben ítéltek el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre – mondta kedden a szülész-nőgyógyász ügyvédje, Papp Gábor.

Forrás: hvg.hu



Kinevezte Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat.
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében a kormányfő – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – Bács-Kiskun megyében Kovács Ernőt, Baranya megyében Horváth Zoltánt, Békés megyében Gajda Róbertet, Borsod-Abaúj-Zemplénben Demeter Ervint, Budapesten György Istvánt, Csongrád megyében Juhász Tündét, Fejér megyében Simon Lászlót, Győr-Moson-Sopron megyében Széles Sándort, Hajdú-Bihar megyében Rácz Róbertet, Heves megyében Pajtók Gábort, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Kállai Máriát, Komárom-Esztergom megyében Kancz Csabát, Nógrád megyében Szabó Sándort, Pest megyében Tarnai Richárdot, Somogy megyében Neszményi Zsoltot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kozma Pétert, Tolna megyében Horváth Kálmánt, Vas megyében Harangozó Bertalant, Veszprém megyében Takács Szabolcsot, Zala megyében pedig Rigó Csaba Balázst nevezte ki kormánymegbízottá július 1-jei hatállyal.

Forrás: mno.hu



Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló mindkét bírói kezdeményezést. Az Ab a Veszprémi Törvényszék bírájának kezdeményezésénél megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenesek a törvény bírói kezdeményezésben kifogásolt, az Ab által a normakontroll keretében vizsgálható pontjai, míg a Fővárosi Törvényszék bírájának kezdeményezése az Ab szerint nem is felelt meg az egyedi normakontroll indítvány feltételeinek - derül ki az Ab honlapján kedden közzétett határozatokból.
A Veszprémi Törvényszék bírája a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény több bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte, és azt, hogy ez alapján a törvény egészét semmisítsék meg visszamenőleges hatállyal.

Forrás: hirado.hu



Június 30-n a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely július 1-jei hatállyal módosítja a számla kibocsátására vonatkozó szabályokat. A rendelet értelmében, aki számlázóprogramot használ – s idén október 1. után is szeretné azt használni – annak idén november 15-ig be kell jelentenie az adóhatóságnak a programmal kapcsolatos számos részletet, adatot. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Mind a használat kezdetét, mind pedig a használat befejezését le kell jelenteni az adóhatóság felé.

Forrás: piacesprofit.hu



Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből.
A miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás.
Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor - hangsúlyozta Varga Mihály.

Forrás: ado.hu



A fürdőkkel bővül a nemzeti tanúsító védjegyrendszer, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness-, illetve orvosiwellness-fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, amelyek csatlakoznak a minősítési rendszerhez.
A készülő turizmusfejlesztési koncepcióban foglaltakkal összhangban, a versenyképességet alapvetően befolyásoló szolgáltatások megbízható színvonalának biztosítása végett született a döntés, hogy a nemzeti tanúsító védjegyrendszer a szálláshelyek mellett az egyéb turisztikai szolgáltatásokra is kiterjedjen - közölte hétfőn az NGM.

Forrás: hirado.hu



A kifizetett hitelek után is visszajár majd az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés összege - erősítette meg a Fidesz frakcióvezetője. Hogy pontosan mennyit és hogyan kapnak vissza az adósok, szeptemberben szabályozza majd az országgyűlés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma Reggel című műsorában megismételte: még ebben ebben az évben végleg kivezetik a devizahiteleket.
A kifizetett autóhitel után is visszajár majd az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés összege. A pénteken elfogadott törvény szerint ugyanis a tisztességtelenül felszámított összegek visszajárnak: nem csak a lakáscélú, hanem például a szabad felhasználású és az autóhitelek után is. Ezt erősítette meg a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal hét végén a HírTV-ben.
Azt, hogy pontosan mennyit és hogyan kapnak vissza az adósok, köztük az autóhitelesek, szeptemberben szabályozza majd az országgyűlés - számolt be róla a Híradó.

Forrás: hirado.hu



A mayplay.com és a betsson.com is megkapta a blokkolási határozatot a NAV-tól, mert tiltott szerencsejátékot szerveztek. Utóbbi hat éve nyitotta meg magyarországi fiókvállalatát.
Már hét, engedély nélküli szerencsejáték-szervezéssel foglalkozó honlap ideiglenes blokkolásáról döntött a NAV. Legutóbb a mayplay.com és a betsson.com került fel az adóhatóság listájára. Előbbi még naponta többször televíziós reklámokkal népszerűsíti magát. „Az érintett honlapon olyan játékban lehet részt venni, amely szerencsejátéknak minősül, annak szervezésére azonban az állami adóhatóság nem adott engedélyt, ezért ezen játékok tiltott szerencsejátéknak minősülnek” – olvasható a NAV határozatában, amelyben az oldal 90 napos ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét rendelte el.

Forrás: vg.hu



Bern hétfőn benyújtotta az Európai Unióhoz a hivatalos kérelmet a személyek szabad áramlásának felülvizsgálatára.
A svájci központi kormányzat honlapján közzétett tájékoztatás szerint Bern már a témával foglalkozó vegyes bizottság június 20-i ülésén közölte, hogy kérni fogja az alpesi konföderáció és az Európai Unió között kötött, a személyek szabad áramlásáról szóló egyezmény felülvizsgálatát, a hivatalos kérelmet pedig hétfőn át is adták az uniós tisztviselőknek. "Az alkotmány bevándorlásra vonatkozó új rendelkezései hatással vannak a személyek szabad mozgásáról kötött egyezményre(...)ezen rendelkezések gyakorlatba való átültetése, mint azt a szövetségi kormány több ízben világossá tette, nem összeegyeztethetők az egyezménnyel" - áll a berni kormányzat közleményében.

Forrás: hirado.hu



Július 1-jével lépett életbe a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó 2013 végén elfogadott módosítások utolsó, 3. csomagja. Két új jogintézmény jelent meg a termékdíjtörvényben: az ipari és a kereskedelmi termékdíj-raktár, valamint változtak az átvállalásokhoz kapcsolódó szerződések hatálybalépésének feltételei is.
Az új szabályozás értelmében két új jogintézmény jelent meg a termékdíjtörvényben: az ipari és a kereskedelmi termékdíj-raktár. A termékdíj-raktár alatt engedélyhez kötött, belföldön található ingatlant értünk. A kereskedelmi termékdíj-raktárban kizárólag termékdíj-köteles termékek tárolását lehet végezni. Az ipari termékdíj-raktár lehetőséget ad a termékdíj-köteles termékek előállítására, feldolgozására, az újbóli felhasználásra előkészítésére és a készletezésére is – figyelmeztet a LeitnerLeitner ügyvédi iroda.
A szabályozás célja, hogy rugalmasabb és kezelhetőbb alternatívával egészítse ki az átvállalási és visszaigénylési rendszert. A termékdíj-raktáron belüli termékértékesítés esetén nem keletkezik termékdíj-fizetési kötelezettség. Így például az ipari termékdíj-raktárban előállított termékek után csak az első raktáron kívülre történő belföldi értékesítés esetében kell termékdíjat fizetni, külföldi értékesítés esetén pedig egyáltalán nem.

Forrás: piacesprofit.hu



A felperesek jubileumi jutalmának megfizetésére kötelezte az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetet a másodfokon eljáró Egri Törvényszék - tájékoztatta az törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
Snellenperger Judit az MTI kérdésére közölte: az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság április 17-én kelt ítéletében a három felperesnek 280 ezer, 360 ezer és 430 ezer forintot, továbbá az ezen összegek után 2013. június 6-tól a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatot ítélt meg. A másodfokon eljáró Egri Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét a július 3-i jogerős végzésével helybenhagyta.
Kovácsné Pálos Rita, az Egri Ápolási Szakszervezet elnöke elmondta: az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) segítségével három felperessel indított eljárást próbapernek szánták. A jogerős ítélet kézhezvételét követően fizetési meghagyást küldenek a kórháznak a szakszervezet ötven érintett tagja nevében.

Forrás: klubradio.hu



Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke eláll az Európai Parlamenttel (EP) szemben indított keresetétől, ha Csáky Pál, az EP petíciós bizottságának (PETI) beiktatásra váró alelnöke el tudja érni, hogy a szlovák állampolgársági törvény alapján elkövetett jogsértések miatti beadvány visszakerüljön a bizottság napirendjére.
A fentieket Lomnici Zoltán közölte az MTI-vel hétfőn, aznap, amikor alakuló ülését tartja az EP petíciós bizottsága, amely alelnökének a múlt héten Csáky Pált, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselőjét választották meg. "A felvidéki magyarság jogainak védelme szempontjából döntő jelentőségű, hogy Csáky Pál lett a petíciós bizottság alelnöke" - szögezte le Lomnici Zoltán, utalva rá, hogy a PETI tárgyalta a szlovák állampolgársági törvény rendelkezései kapcsán beadott petíciót és a Benes-dekrétumokról szóló beadványt is. Hozzátette: ha a szlovák állampolgársági törvény alapján elkövetett jogsértések miatti beadványát ismét napirendre veszi a PETI, akkor ő eláll az EP-vel szembeni keresetétől. "Amennyiben Csáky Pálnak módjában áll reaktiválni ezt az ügyet, hiszen a perben én ezt kérem (…), akkor én elállok a keresettől" - fogalmazta meg Lomnici Zoltán.

Forrás: hirado.hu



A munkaköri leírás, nem része a munkaszerződésnek, de vitás kérdések eldöntésében a munkaügyi bíróságok minden esetben kérik a feleket a munkaköri leírások becsatolására is. A munkaköri leírás a munkavállaló részére nyújt tájékoztatást és ezt a munkáltató egyoldalúan bármikor módosíthatja, de nem határozhat meg olyan feladatokat amelyeket a munkavállaló nem képes rendes munkaidejében ellátni. Miket célszerű mindenképp beleírni a munkaköri leírásba?
A munkaszerződést a munkavállaló munkába állása előtt (legkésőbb a munkába állásakor) írásban kell megkötni, a munkaköri leírást ezt követően, legkésőbb 15 napon belül kell a dolgozóval írásban közölni. Jogszabály ugyan nem szabályozza, de fontos kelléke a munkaügyi dokumentumoknak. A munkaköri leírás határozza meg a munkavállaló “helyét” az adott gazdálkodó szervezetben, szabályozza az alá- és fölérendeltségi viszonyokat, a munkáltató munkahelyi kötelezettségeit, a munkaszerződésben meghatározott béren felül a további juttatásokat, a bérfizetés időpontját, a szabadság kiadását és minden egyéb, a munkavégzéssel kapcsolatos kötelezettségeket és jogokat – magyarázza Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász.

Forrás: piacesprofit.hu



A Citroen Hungária mind tartalmában, mind a bírság mértékében elfogadhatatlannak tartja a GVH határozatát, amely szerint a Citroen Autócsere Program keretében megtévesztette volna fogyasztóit - tudatta a társaság közleményben. Ezért bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
A Citroen úgy tartja, hirdetése egyértelműen megjelölte, hogy a legalacsonyabb ár Citroen Autócsere Finanszírozás igénybevételével érhető el. Állításuk szerint sem a hirdetéssel, sem a Citroen Autócsere Programmal kapcsolatban egyetlenegy fogyasztói panasz sem érkezett a Citroen Hungáriához.
Így nem tévesztették meg a fogyasztókat, hanem a Citroen Autócsere Programra alkalmazott hirdetés legfeljebb alkalmas lehetett a fogyasztó megtévesztésére - érvel a társaság. Az eljárást a GVH hivatalból indította. A tájékoztatás a cég közlése szerint megfelel mind a magyar, mind az európai uniós joggyakorlatnak.

Forrás: portfolio.hu



Az Alkotmánybíróság 2014. június 7-én teljes ülés keretében több témával foglalkozik közte a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 5-6. §-val kapcsolatos utólagos normakontroll indítvány, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény alkalmazhatóságával összefüggő bírói kezdeményezés vizsgálatával.

Forrás: orientpress.hu



A nyári szünidőben diákok tízezrei keresnek munkát, azonban sok fiatalnak még nincs tapasztalata, és nem tudják azt sem, hogy milyen jogok illetik meg őket. Hallani olyan esetekről is, amikor a munkavégzés eltér az előre megbeszéltektől, és sajnos arról is, hogy néhány munkaadó kihasználja a diákok tudatlanságát. Nem ritka, hogy túlórát rendelnek el a vállalatok, amit néha „elfelejtenek” kifizetni. A kellemetlen helyzetek elkerülése végett a munkaszerződést mindig írásban kell megkötni, legkésőbb a munka kezdetekor.
Zempléni Kinga ügyvéd lapuknak elmondta, hogy általános feltételek szerint 16 évesnél idősebbekkel lehet csak munkaviszonyt létesíteni, azonban az iskolai szünet alatt azok a 15 évesek is dolgozhatnak, akik nappali képzésben vesznek részt. Kiemelte, a 18 éven aluliak foglalkoztatásához a szülő engedélye szükséges.

Forrás: vg.hu



Ki hogyan és milyen formában kaphat lakástámogatást a munkáltatótól? Kell utána adózni? Milyen szabályok és lehetőségek közé van ágyazva az adható összeg?
Bár a devizaadósok helyzete végre valahára rendeződni látszik, érdemes körbejárni egy másik, lehetséges segítséget is. Érdemes az elején leszögezni: a munkáltató által adható lakáscélú támogatás, kölcsön vagy hitelkiváltás nem cafeteria. Milyen szabályok kötik meg a felhasználást? Ki veheti igénybe?

Forrás: mno.hu



Megkapja a fejlesztéséhez szükséges forrásokat a leendő Testnevelési Egyetem, az viszont nem biztos, hogy szeptembertől minden felsőoktatási intézményben megjelennek a kancellárok – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető szerint a szociális terület szétválasztása szinte dupla figyelmet és energiát jelent a kormány részéről.
Megfontolandó, hogy a családtámogatások terén a kétgyermekeseket célozzák meg a következő időszak intézkedései – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki szerint az egészségügyben a háziorvosi ellátás erősítése következik, jobb eszközellátással és a túlterheltség csökkentésével. Leginkább a fiatal orvosok helyzetbe hozása a cél. Számukra is segítséget fog nyújtani a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket megpályázó orvosok letelepedésének támogatása.

Forrás: mno.hu



Jogalkotási javaslattal az igazságügyi miniszterhez fordul a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - értesült a Magyar Nemzet.
A Péterfalvi Attila vezette szervezet azt várja a minisztériumtól, hogy készítse elő a követeléskezelési tevékenységre vonatkozó törvényi szabályozást, amely a személyes adatok kezelésére nézve részletes és világos szabályokat tartalmaz. A NAIH szerint egyértelműen meg kell határozni a követelésbehajtások során a kezelhető adatok körét, az adatkezelés célját, feltételeit, valamint az adatkezelés időtartamát.

Forrás: hirado.hu



A hazai devizahitel-szerződések bizonyos részlete tisztességtelen, s ezért semmisnek nyilvánítható, mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. De vajon fellélegezhetnek-e az adósok? Stabilizálódhat-e végre a hazai bankrendszer? Felcsuti Péter közgazdásszal, a Magyar Bankszövetség volt elnökével SÁGHY ERNA beszélgetett.

Forrás: 168ora.hu



Az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényt a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban.
A Ház pénteken 184 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt, amely a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Forrás: jogiforum.hu



A Magyar Bankszövetség méltánytalannak tartja az Országgyűlés által pénteken elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt, mert úgy véli, a jogszabály olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenően a szigorú felügyelet alatt álló bankoktól, amelyeket eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelő hatóság, sem a bíróságok nem dolgoztak ki, és nem tettek ismertté.
A bankszövetség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében leszögezte, hogy a hitelintézetek mindig az aktuális jogszabályoknak megfelelően nyújtották szolgáltatásukat, amelyet a devizahitelezés elmúlt tizenkét éve során mind jogalkotói, mind bankfelügyeleti szempontból szigorú ellenőrzés és folyamatos jóváhagyás kísért.

Forrás: orientpress.hu



Újabb, devizahitelezéssel kapcsolatos ügy érkezett a napokban az Európai Bíróságra, ezúttal a ráckevei járásbíróságtól - közölte pénteken a luxembourgi uniós igazságszolgáltatási testület sajtószolgálata. A ráckevei járásbíróság többek között arra kíváncsi, hogy ha a devizahitel-szerződések megkötésekor elmaradt az ügyfél megfelelő tájékoztatása, akkor ez a körülmény maga után vonja-e az ilyen szerződések semmisségét.
A beadványban a magyar bíróság a problémakör egyik olyan vetületével foglalkozik, amelyet eddig nem vizsgáltak. Lényegében azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a devizahitel nyújtása olyan tőkepiaci devizaműveletnek minősül-e, amelyre vonatkoznak a pénzügyi eszközök piacairól szóló uniós irányelv befektetővédelmi rendelkezései.

Forrás: orientpress.hu



Többe kerül az elfogadott devizahiteles törvény az OTP-nek a vártnál, és a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására. Ez jelent meg abban a tájékoztatóban, amit a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzé.
Az OTP Bank tájékoztatója hangsúlyozza: a cég továbbra is fenntartja álláspontját, hogy hitelezési gyakorlatában a mindenkor hatályos törvények és előírások maradéktalan betartásával járt el. Bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása indokolatlan és ezért érvénytelen lenne, továbbá fenntartja, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezései a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleltek. Álláspontja szerint aggályos, hogy a törvény megfelel-e az alkotmányos követelményeknek, ezért vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeit.

Forrás: hvg.hu



Önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, állami fenntartásba kerül a Pető Intézet és bevezetik a kancellári rendszert a felsőoktatási intézményekben - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
A változtatásokat 129 igen 34 nem és 21 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá. A törvényalkotási bizottság ülésén elfogadott módosító javaslat értelmében a felsőoktatási törvényből kikerül a gazdasági főigazgatói poszt. Ennek megtartását, esetleges betöltését az intézmények saját hatáskörébe utalták.

Forrás: napi.hu



Eljárás indult a Duna House és az Otthon Centrum ellen: a GVH szerint valószínűsíthető, hogy a két piaci mamut együttműködése miatt emelkedett a jutalék.
A Gazdasági Versenyhivatal 2014. július 3-án eljárást indított a Duna House Franchise Kft-vel és az Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft.-vel szemben. Az ügyindítás első lépéseként a vállalkozások székhelyén helyszíni kutatást tartottak a Hivatal munkatársai.

Forrás: privatbankar.hu



Az előfizetői érdekek védelmében kötött hatósági szerződést az NMHH és a UPC. Ebben a UPC által önkéntesen vállalt kötelezettségek konkrét, jól alkalmazható jogvédelmet nyújtanak aö összes olyan előfizetőnek, akiknek szerződése a UPC által 2012 novemberében megküldött ajánlat alapján ráutaló magatartással újult meg. A megállapodás értelmében ezek a szerződések változatlanul érvényben maradnak, a szolgáltató ugyanakkor vállalta, hogy a kétoldalú szerződésmódosításokat a továbbiakban csak akkor tekinti elfogadottnak, ha azokat az előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta.
Az NMHH és a UPC által megkötött hatósági szerződés kiemelkedő jelentőségű a fogyasztóvédelemben, hiszen az az előfizetők védelmében olyan kötelezettségeket tartalmaz a szolgáltató számára, amelyek garantálják, hogy az előfizetőket ne érhessék hátrányok a megújított szerződések miatt. A hatósági szerződés a UPC érintett ügyfelei számára megnyugtató módon rendezte az előfizetői szerződések ügyét, az NMHH pedig a megállapodás révén a fogyasztók számára hatékony jogvédelmi kereteket biztosított.

Forrás: hirek.prim.hu



Megszavazta a parlament a bankszanálásról szóló törvényt. Az unió kérésére lett az új szabály, de a mellékhatása az, hogy a már így szuperhatósággá hízott Magyar Nemzeti Banknak még nagyobb hatalma lesz.
Csúcsra jár a törvénygyár: a reklámadó-módosítás és a devizahiteles mentőcsomag mellett a bankok szanálását szabályozó törvényt is elfogadta pénteken a parlament, 152 igen szavazattal, 30 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett. A törvény azt írja elő, hogyan kell kivezetni a piacról, vagy újraélesztve visszavezetni egy összeomlott pénzügyi szervezetet.

Forrás: hvg.hu



A közhiteles címregiszter kialakításához szükséges törvényi változtatásokról döntött pénteken az Országgyűlés.
A hat földügyi tárgyú törvény módosítását 126 igen szavazattal, 31 elutasító voks mellett, 23 tartózkodással fogadta el a Ház.

Forrás: mon.hu



Csak akkor csökkenthető az idei reklámadó-alap, ha az adóalany 2013-as üzleti évének adózás előtti eredménye nulla vagy negatív.
Az Országgyűlés pénteken 151 igen, 35 nem szavazat mellett fogadta el a fideszes L. Simon László indítványát, amely a június 11-én megszavazott törvényt módosítja.

Forrás: veol.hu



A korábbi információkkal szemben nem júliusban, hanem csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, mert az új szakértő további 30 napot kért szakvéleménye elkészítésére.
A Rezesová-perben a korábbi információkkal ellentétben nem júliusban, hanem csak szeptemberben tart tárgyalást a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, és ítélet is akkor várható tájékoztatta a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Forrás: hirado.hu



A gazdaság fehérítésének következő lépését jelenti a Nemzetgazdasági Minisztérium új rendelete, amely a számlázó programok iránt támasztott követelményeket és a számlák formai ismérveit foglalja egyértelmű jogszabályba. E rendelet megalkotását a pénztárgépekkel és taxaméterekkel szemben támasztott új követelmények és informatikai lehetőségek együtt tették időszerűvé. A rendelettel megnyílt a lehetőség az elektronikus nyugtaadásra is - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
2014. július 1-jén hatályba lépett a 23/2014. (VI.30.) számú NGM rendelet, amely a számlázás és nyugtaadás szabályait foglalja egységes keretbe, összhangban az áfa törvény előírásaival. A rendelet egységesíti az adóügyi bizonylatokkal szemben támasztott követelményeket, a korábbi előírások egyetlen lényegi módosításával: a számlázó programokkal szemben is szigorúbb követelményeket támaszt, tekintve, hogy a pénztárgépekkel és taxaméterekkel kapcsolatos elvárások is szigorodtak.

Forrás: profitline.hu



Némiképpen változhatnak a közfoglalkoztatás való kizárás szabályai, miután Pintér Sándor beterjesztett egy törvényjavaslatot a belügyminiszter feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról.
A közigazgatási és igazságügyi tárca szétválásával (utóbbi terület önállósodásával) egyes feladatkörök a belügyhöz kerültek át. A módosító javaslat rendezné azt is, hogy a büntetés-végrehajtással összefüggő párfogó felügyelői feladatok megszervezése és irányítása belügyminiszter hatáskörébe került, hasonlóan egyes anyakönyvi eljárásokhoz.

Forrás: vg.hu



Ősszel benyújtja a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó javaslatát a belügyminiszternek a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) - tájékoztatta az MRK elnöke az MTI-t.
Ebben a költségvetés teherbíró képességére figyelemmel javaslatot tesznek a végrehajtói állomány illetményének rendezésére, a teljes életpályát felölelő modell kialakítására, amelynek része lehet egy életpálya biztosítás bevezetése is - mondta Dobson Tibor.

Forrás: hirado.hu



A Magyar Bankszövetség fenntartja, hogy az árfolyamrés alkalmazása jogszerű, nemzetközileg is elismert valós gyakorlat, és azon az állásponton van, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás szigorú szabályait a bankszektor maradéktalanul teljesítette – mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A bankok a bírósági perekre rendelkezésre álló határidők meghosszabbítását kérték a jogalkotóktól, egyúttal azt szeretnék elérni, hogy a később tisztességtelennek bizonyuló banki tételek elszámolásával egyszerre történjen meg a devizahitelek forintosítása – emelte ki a főtitkár.

Forrás: mon.hu



Nem 25 ezer forint, hanem 2,5 millió forint feletti havi reklámköltés esetén terhelné adófizetési kötelezettség a hirdetés megrendelőjét akkor, ha a reklám közzétevője nem nyilatkozik az adókötelezettségéről.
Erről szóló módosító javaslatot fogadott el szerdán az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a reklámadóról szóló jogszabály változtatásához. Eszerint az adó alapja a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része, az adó mértéke pedig 20 százalék.

Forrás: inforadio.hu



Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint változhatnak a jogi szakvizsgával és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos szabályok. Patyi Gergely az elsődleges feladatai közé sorolta e két terület áttekintését.
Az államtitkár azt mondta: a jogi szakvizsgák technikai lebonyolítása részben olyan adminisztratív feladatokat jelent, amelyet ő nem tart indokoltnak, ebben a körben várhatóan még az év végén rendeleti szinten lesz változtatás.

Forrás: jogiforum.hu



A szövetkezeti hitelintézetek integrációja két ponton alkotmányellenes, összességében azonban megfelel az alaptörvénynek - mondta ki az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában.
Az Alkotmánybíróság (AB) ma nyilvánosságra hozott határozatában elbírálta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt támadó alkotmányjogi panaszokat. Az Alkotmánybíróság a törvény egészének alaptörvény-ellenességét állító indítványokat elutasította, a törvény két rendelkezését ugyanakkor alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette, egy további rendelkezéshez pedig alkotmányos követelményt állapított meg.

Forrás: privatbankar.hu



A kormánypárti javaslat értelmében a követelések a kölcsönszerződés fennállása alatt nem évülnek el, a folyamat a szerződés megszűnésével kezdődik.
Benyújtotta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslat módosító indítványát szerdán, amely az elévülés részletes szabályairól rendelkezik. A Rogán Antal fideszes és Rubovszky György KDNP-s képviselők által jegyzett indítvány szerint a Ptk. elévüléssel kapcsolatos szabályait a fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelésekkel kapcsolatban úgy kell értelmezni, hogy ezek a követelések a kölcsönszerződés fennállása alatt nem évülnek el, azok elévülése a szerződés megszűnésével kezdődik. Az indokolás szerint, amíg a felek bármelyikének a kölcsönszerződésből követelése vagy ellenkövetelése keletkezhet a másik féllel szemben, addig nem kezdődhet meg a követelések elévülése.

Forrás: hirado.hu



Ha jogszabály rendelkezik arról, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos ügyekben soron kívül kell eljárni, a Kúria elnöke szerint a bírói szervezet áll a feladat elébe.
Darák Péter egy szerdai sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta: a törvénykezési szünetről jogszabály rendelkezik, de ma is vannak olyan soron kívüli eljárások, amelyeket abban időszakban bírálnak el. Ha szükséges, akkor az Országos Bírósági Hivatal várhatóan intézkedési tervet készít, és sor kerülhet módszertani megbeszélésekre is arról, hogy miként oldható meg szervezési szempontból ezeknek az ügyeknek a tárgyalása - tette hozzá.

Forrás: hirado.hu



Székely László annak kapcsán indított vizsgálatot, hogy egy többgyermekes édesanyának, leadott nyilatkozata ellenére sem állapította meg az iskola az étkezési kedvezményt, mert nem csatolt a dokumentumhoz hatósági igazolást a családi pótlék folyósításáról.
A Magyar Nemzet szerint az ombudsman egyértelművé tenné a gyermekétkeztetés díjának szabályozását. A lap cikke szerint Székely László, az alapvető jogok biztosa legfrissebb, a lap által megismert jelentésében arra kéri az emberi erőforrások miniszterét, fontolja meg a gyermekvédelmi törvény olyan módosítását, amely egyértelműen meghatározza az állami fenntartású köznevelési intézményekben az önkormányzatok által nyújtott gyermekétkeztetés személyi térítési díjának megállapítására - ezzel együtt a jogorvoslati kérelem elbírálására - jogosult szervet.

Forrás: orientpress.hu



A legfontosabb tartalmi változás, hogy 2014. október 1-jétől a vállalkozásoknak be kell jelenteniük az adóhatóság felé a számla kibocsátáshoz alkalmazott számlázási programjukat. Új elem, hogy az online számlázási rendszert is be kell jelenteni.
A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg egy rendelet, mely több területen módosította a számla, nyugta kiadására vonatkozó szabályokat: A nemzetgazdasági miniszter 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelete a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről.

Forrás: itcafe.hu



Az erről szóló javaslatukat már megküldték a kormánynak. Egyebek mellett azt remélik, hogy így csökkenne a lopások száma. A motorosok azonban nem örülnek a tervezetnek.
Sokak használnak kis teljesítményű, 50 köbcentis robogókat. Olcsó a fenntartása, alig fogyaszt és a kötelezőbiztosítása is csak pár ezer forint. A rendszámtábla bevezetése azonban megdrágítaná a használatát.

Forrás: kapos.hu



A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az adóhatóság közleményében ismertette: a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló NGM rendelet június 1-jén hatályba lépett.

Forrás: stop.hu



Áldatlan állapotok uralkodnak követeléskezelők piacán, ugyanis ma bárki, előírt képesítés és engedély nélkül végezheti ezt a tevékenységet. Ezt a lehetetlen helyzetet szüntetné meg a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ), amely elkészítette a követeléskezelési törvény tervezetét.
Felfalusi Péter, a szakmai szervezet elnöke abban reménykedik, hogy a jogszabályt még ebben az esztendőben elfogadja majd az Országgyűlés. Keddi tájékoztatójukon Nemes Ákos, a MAKISZ titkára elmondta, hogy a tagjaik által kezdeményezett fizetési meghagyások száma 2012-ről 2013-ra 145 ezerről 220 ezerre növekedett, ugyanakkor a végrehajtási eljárások 338 ezerről 491 ezerre bővült.

Forrás: nepszava.hu



Az új Munka Törvénykönyve a régivel megegyezően munkajogi védelemben részesítette a várandós, és reprodukciós eljárásban résztvevő munkavállalókat.
A régi Mt. szövege nem tette egyértelművé, hogy a munkavállalóknak mikor kell a munkáltatót tájékoztatni állapotról, így olyan ítéletek is születtek, amelyek szerint, ha a munkavállaló terhes volt, de erről nem tájékoztatta a munkáltatót vagy a felmondás közlésekor nem tudott erről, akkor jogellenes a felmondása. Ez az objektív védelem. Egyes bíróságok szerint ezzel ellentétesen az általános együttműködési és tájékoztatási kötelezettség miatt a munkavállaló köteles a munkáltatót előzetesen értesíteni a várandóságról, tehát a fenti esetekben is jogszerű a felmondás.

Forrás: vg.hu



A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv jelentős változásokat hoz mind a kötelmi jogban, mind a dologi jogban.
A hitelbiztosítékok területén a jogalkotó fő célja egy modern és kiegyensúlyozott zálogjogi rendszer megteremtése volt, amely a fiduciárius biztosítékokat, mint például a vételi jogot és a biztosítéki célú engedményezést, nélkülözhetővé teszi.

Forrás: vg.hu



Jogellenesen végzett munkahelyi ellenőrzés miatt 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), a jogsértés súlyától függően - hívja fel a figyelmet a Deloitte Legal.
A jogi szolgáltató cég hírlevelében tájékoztat: a munkáltatónak széleskörű jogosultsága van a munkavállaló ellenőrzésére, azonban nem korlátlan és nem sértheti a munkavállaló személyes jogait és emberi méltóságát.

Forrás: hirado.hu



Be kell jelenteni az adóhatóságoknak a számlázó programok nevét, s még egy sor más részletet - derül ki egy hétfőn megjelent NGM-rendeletből.
Aki számlázó programot használ – s idén október 1. után is szeretné azt használni - annak idén november 15-ig be kell jelenteni az adóhatóságnak a programmal kapcsolatos számos részletet, adatot, derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.

Forrás: ado.hu



A szocialisták törvénymódosítással szeretnék elérni, hogy megoldódjék a hobbikertek bérlésének ügye.
Csak a parlament tudja orvosolni a hobbikertet bérlők sérelmeit, ezért még a héten benyújtja a szocialista frakció az Országgyűlésnek azt a módosító javaslatot, amellyel véglegesen megoldhatják a kiskerti bérlemények problémáját – jelentette be kedden sajtótájékoztatón dr. Ipkovich György szombathelyi polgármesterjelölt és dr. Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke.

Forrás: vaol.hu



A fogva tartott személyek előállítása, szállítása nagyon költséges, a távmeghallgatás jól alkalmazható az országhatárokon átnyúló ügyekben is.
Az idén befejeződik annak a hatezer számítógépnek a szétosztása és rendszerbe állítása, amelyet a közelmúltban vásárolt az Országos Bírósági Hivatal (OBH), és a rendszer áprilisi tesztelése nyomán hamarosan folytatódik a tanúk és vádlottak távmeghallgatása – tudta meg az OBH elnökhelyettesétől a Magyar Nemzet.

Forrás: hvg.hu